Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-11 / 266. szám
Galéria 40 Szovjet filmek fesztiválja Szél Itérait ,,A téma mai, a probléma égetően fontos, egyes jelenetek kitűnőek, a szándék kiváló és az is jó, hogy nem hiányzik belőle a humor... ” kezdi fejtegetését Uvarova, a Szót kérek című új szovjet kétrészes film főhőse, amikor egy drámáról kell tanácselnökként véleményt mondania. Szavai —, melyek nem men. tesek némi nagyon finom iróniától — nemcsak a darabra találóak, de magára a produkcióra is, amelyben elhangzanak. Ám kezdjük inkább a Gleb Panifilov írta és rendezte alkotás erényeivel. Vagyis, hogy mi is a szándék, amely kiváló, mi is a téma, amely mai, és a probléma, amely égetően fontos. Uvarova egy szovjet nagyváros tanácselnöknője. A történet elején fiát egy rosszul elsült pisztoly megöli. Az asszony azonban nem hagyja hogy eluralkodjék rajta a tehetetlen kétségbeesés. Nem sokkal a tragédia után ismét dolgozószobájában találjuk. Milyen jellemet takar e rendkívüli cselekedet? Ezt kutatja a film. mely a továbbiakban nem tesz egyebet, „csak" bemutatja hősét a mindennapok tennivalói között. Látjuk, hogyan oldja meg egy ház kiürítésének feladatát, miként dönt emberek sorsáról, hogyan karolja , föl a város művészeti életét. U varova kiváló asszony. Rátermett, dönteni kénes vezető, energikus, egyenes, tiszta jellem. jó feleség és anya. s emelett még elsőrangú sportoló is. Lehet-e egy ilyen példaadóról, aki nem kalandok, harcok, fordulatos, meglepetésekkel teli történet hanem csak a szürke hétköznapok hőse, filmet csinálni? Panfilov nagy elhatározása bebizonyítani, hogy igenis lehet, méghozzá nem is akármilyet, hanem izgalmasat, érdekeset. A rendezőnek sok minden sikerül, hiszen finom érzékkel képes az egészen drámaiatlannak tűnő eseményeket fölizzítani egy- egy olyan megoldással például, hogy ráfeledkezik a töprengő, feszülten kutató asszonyi arcra. Vagy, hogy humorral szövi érdekessé át a családi élet banális képsorait. Am a nagy elhatározás, a nagy akarás'— és a nehéz feladat — úgy tűnik helyenként görcsössé, merevvé is tette a rendező kezét. Indokolatlanul hangsúlyoz hanyagolható részleteket. (A város nagy folyóját szinte jelképpé emeli.) Emiatt aztán egyenetlenné válik a film pergése is. Néha meg- meglendüL, másutt viszont el- nyújtottá, s unalmassá válik. A rendezői szándékot nedja olyan kiváló társak segítik, mint Inna Csurikova. a szovjet színésznő egyik legmagá- valragadóbb egyénisége, vagy Suksin, aki még pár perces játékával is képes „fölpörgetni’’ a jeleneteket... A film az előbb említettek mellett is minden bizonnyal emlékezetes alkotás marad, azonban, s ebben nem kevés szerepe van Alekszandr An- tyipenko kamerájának, valamint a zenét szerző Vagyim Bibegannak. Nemet* Zsuzsa Mimino Bájos, vidám film a Mimino. Amolyan meseféle, amelyet nem kell komolyan venni ugyan, ám feltétlenül hinni kell benne. Ezért mese. Ezenkívül jó mozit is kínál Georgij Danyelija vígjátéka. olyan életből ellesett nol lírai, hol szatirikus történeteket, amelyek nem mindenkivel eshetnek meg ugyan, de Miminóval és társaival feltétlenül. Érdemes közelebbről is, megismerkedni ezzel a piaci pilótával, akinek Mimino be. ceneve grúzul sólymot jelent ugyan, mégis ócska helikopteren röpködik. így szolgálva az összeköttetést a hegyi falucska és Tbiliszi civilizációja között. A pilóta éli a maga hétköznapi életét, fuvarozza a kendős paraszt- asszonyokat, a szakállas pásztorokat, no meg azok birkáit, sőt némi ajándék el- lennében még egy öreganyó tehenét is elvállalja. Remek vígjátéki figura ez a grúz vagány, ismeri a dörgést és főleg a „kenés" fortélyaiban járatos. 'És jól tájékozott mert fentről a magasból az irányítótorony közvetítésével nemcsak azt tudja meg. hogy milyenek a légköri viszonyok, hanem azt is hogy kinek kellene mondjuk egy 41-es cipő. Ez a Mimino botrányos fegyelmijeivel a háta möeött iseléeeden ember, legalábbis addig, amíg véletlenül össze nem találkozik egykori barátjával. 0,kÉmUsin 1978. november 11., szombat iskolatársával, aki egy csinos stewardesst kísér. ök most szuperszonikus gépeken, a világvárosok között szántják az eget. Nosza a mi grúzunk is gondol egyet, szakít apró ügyleteivel, s irány a karrier, vagyis Moszkva. Itt említem, bár már előbb is el kellett volna mondanom, hogy milyen ironikusan egyszerű a film indítása. Á mesésen fényképezett grúz hegyek felől a bárányfelhős égboltozaton feltűnik a helikopter. kering, majd landol a zöld fűben, az utasok kiszállnak, egy fiúcska pedig szakszerű mozdulattal fához lakatolja a gépet. Mert igaz, nem olyan könnyű ez a röppentyű, ám biztos, ami biztos. .. Ez a jelenet szinte megadja a film alaphangját, a folytatás pedig mulatságosan szellemes. Találkozik egy grúz, meg egy örmény — rendszerint így kezdődnek az alapviccek. Danyelija filmjében is találkoznak. mégpedig az elegáns Rosszija szállóban, ahová pilótánk természetesen némi kenés árán jutott be, s a véletlen éppen egy örményt szemelt ki számára szobatársul, mégpedig egy gépkocsi- vezetőt, akit — szintén tévedésből — mint egy tudós szimpozion díszvendéget fogadtak. Nos, amint ez a két ember összejön, megindul az ötlet-lavina, amelyből valamivel kevesebb jobban kijátszva, talán több lenne. A véletlen persze része a film dramaturgiájának, s ily módon sok minden megtörténik: kirakják őket a szállóból. pénz nélkül maradnak, elcsattan néhány pofon, rendőrség, magyarázkodás, bíróság, végül is minden jóra fordul, mert egy újabb véletlen, s tekintélyes protek- tora akad, és teljesül a pilóta kívánsága, felveszik a nemzetközi járatra, s belekóstolhat a nyugati világba. Egy jó ötleten még derülünk —, amikor grúzunk Tel- Avivba telefonál, hogy az otthoniakkal beszéljen, azonban a német kisasszony Tel Avivot kapcsolja, ám semmi hiba, hiszen ott is egy grúz veszi fel a kagylót, jól kibeszélik magukat, majd énekelnek egyet —, aztán túlontúl édeskésre fordul a mese: a nosztalgia, a honvágy visszatéríti Miminót szülőfalujába, vissza a kis piaci helikopterhez. Arra a vidékre, ahol őt legjobban szeretik. Anatolij Petrickij nemcsak a tájakat, hanem az arcokat is ötletesen fényképezi és kitűnő a két főszereplő, a Miminót alakító Vahtang Kikabidze és az örmény szerepében Frunze Mkrtosjan. A X. moszkvai filmfesztiválon méltán kapott aranydíjat ez a filmvígjáték. Márkusz László 2. Az alacsony gúnyosan nézi. a másik kettő mögötte vihog — ninc§ mese, gyónni kell. — Szóval én egyszer, meg a haverom visszahívott. — Hány haverja? — Kettő, Bizonyisten, kettő. — Négyen voltak, de most már nem enged. Kettő és kész. — Maga Seduxenre ivott, jóember! Mit gondol, miért mondták az idegosztályon, hogy ne igyon? 1 — En beteg vagyok, főorvos úr, engem túl korán engedtek ki! Nem volt igazságos! — Jól van, Kacsó, ide jó helyre került. Mi majd meggyógyítjuk. úgy, hogy soha többé nem lesz beteg. A vér megfagy az ereiben, olyan képpel nevet rá az orvos. A két köpenyes arca hátul elkomorul. Nagyon fél. — Marad — hallja a főorvos hangját. A sofőr előlép, odanyújt egy papírt aláírásra, az orvos pecsétel, aztán megnyom egy gombot. A két mentős elmegy, de benne a megkönnyebbülés helyett csak nő a szorongás: itt hagyták, egyedül hagyták, már a far- barúgás is jobb lenne. A nő szomorú-kíváncsi tekintete se vigasztalja, mért a köpenyesek mind ellene vannak. Nem szűnik lábából a remegés, ereiben püföl a vér, fejében körbe szaladgál minden. Miféle gombot nyomhatott meg az orvos? Irkái, hangosan szuszog maga elé, ránevet a másik kettőre. Mit adhattak a kórházban, hogy A Feszty-körkópüiet Egerben Fiatal építészek számára írta ki a Csongrád megyei tanács, a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a Magyar Építőművészek Szövetsége azt a Feszty-körkép elhelyezésére szolgáló tervpályázatot, amelynek legjava — 23 munka — jelenleg az egri Galéria Negyvenben látható. Az építészeti cél: Pusztaszeren olyan épület emelése, amely magába foglalja, otthont ad a még restaurálásra szoruló Feszty-körképnek, a hagyományra épülő gondolatot, amit a körkép elénk tár. Másrészt azt sem tudni, hogy a restaurálandó és kiegészítendő Feszty-körkép hogyan ujhodik meg a maga eleven, alkotási valóságában ott, azon a helyen, abban a helyzetben, ahogyan a hagyomány szerint megmutatott ponton ezt az épületet és benne a nyolc évtizedes múltra visszatekintő műtárgyat, a körképet el akarják helyezni. mozgatta meg elsősorban képzeletünket. Ok és néhány társuk á Feszty-körképet történelmi dokumentumként, kortörténeti érdekességként, egy adott időszakban fölforrósított nemzeti közérzet kifejezéseként kezelték: a hagyományszépítő és -átíró festői munkát látták benne, amit a mai módszerekkel, a mai lelkiséggel és lehetőséggel elkészített épületben lsei! megőrizni a mecénások Szerint. Más kérdés, hogy tarPetróczy Gábor pályamunkája amelyet Feszty Árpád és társasága festett a millenniumi görögtüzek árnyékában. Már maga a pályázat kiírása is állásfoglalásra, véleménynyilvánításra szorította a fiatal építészeket. Nyilvánvaló, hogy a feladat, az abban rejlő igény feleletet várt az alkotóktól. Elsősorban arra a kritikai munkára serkentette őket, vajon van-e és ha van, milyen véleményük van a Feszty-kör- képpel, a műalkotással és annak mondanivalójával kapcsolatban. A kiállítás huszonhárom építésze csak részben, kisebbik részében vállalkozott arra, hogy a Feszty-körkép ilyen vagy amolyan értelmezését adja, határozottan kiindulási pontként kezelje azt Bizonyára felmerült a fiatal építészekben is a kérdés, hogy egy monumentális épület nemcsak konzerválja a Faszty-képet, de azzal, ahogyan megvalósul, vissza is hat rá, határozottan felelve a ma felfogásával, a ma anyagával és szemléletével annak, amit Fesztyék annak idején fontosnak tartottak a nemzet leikéből elmondani. Ha azt mondták el egyáltalán?! Úgy gondolom, akkor járunk el helyesen, ha az építészek gondolatait, elképzeléseit inkább a felhasználandó térség és a Feszty-körkép otthonául szolgáló épület megfogalmazásának oldaláról szemléljük. A 79 pályaműből csak a kiállított 23-at ismerjük, de ezek közül is Hajnal Zsolt és Nagy Tamás talmilag kell-e nekünk a töri ténelmi illúziókat így ápolnunk é6 felmelegítenünk? Nos, a fogalmazásért mégis talán Petróczky Gáboré az elsőbbség, akinek szellemes és elegáns építészeti megoldása — tömegében és vonalaiban egyaránt — megfogott. Hogy ebből a pályázatból szókép született — körképü- let —, mutatja, hogy a fel-' merült gondolat túl van az ötlet méretein és foglalkoztatta az építészeket. A kiállítás érdeme, hogy a nagy- közönséget Is tájékoztatja arról, mi történik egy-egy szakmán belül, mi és hogyan alakul az építészek világában akkor, ha a nemzeti tudatról van szó. Farkas András így kiment belőle az erő? Ordítani kezdett a hazafelé tartó vonat lépcsőjénél, okádott, de ahogy meglátta a két zsarut, tudta: földre kell vetnie magát, nehogy börtönbe vigyék. Hátha visszajut az idegosztályra egy hétre, tíz napra, míg a főagro- nómus kiszedi a biztosítóból a pénzt a viharért, a húszholdas almás bottal levert gyümölcseiért. Miért kellett neki a kocsmában pofázni, hogy ő is verte az almát, miért mondta el az asszonynak, miért veszett össze vele, mikor tudja, hogy a főagro- nómus rég feni a fogát aző takaros feleségére?! Kopognak — majdnem összeesik a félelemtől: megint egy főorvos? Hátrafordul — meglódul a gyomra — egy hatalmas, marcona ápoló lép be, az is vigyorog, köszön, összefonja henteskarjait, és mögötte az ajtófélfának támaszkodik. A főorvos felegyenesedik, meginog, a pult után nyúl — ennyire káprázna a szeme? — aztán elindul felé: — Vesse le a cipőjét, Ka- csókám! Fél lábon áll, mielőtt elvágódna, két hatalmas kar elkapja, felpillant — a szigorú tekintettől még szorgalmasabban rángatja lefelé a lábbelijét. Lyukas zokniban áll a kőpadlón, szégyel- li magát. — Kezeket előre feltartani, szemet becsukni, indulás felém! Engedelmesen csinálja, átles pillái résén. Az idegosztályon megtanították, hogy sohse azt csinálja, amit várnak tőle, de most úgy szédül, hogy akár nyitott szemmel is a falnak menne. Nekiesik a szekrénynek. Röhögnek rajta — egy pillanatra elönti a düh, de nem ugrik nekik. Vissza akar kerülni az idegosztályra. Elek elmagyarázta: nincs abban semmi, azokról nem mondják, hogy hülye, meg flepnis. Elek is így pihen minden hajtós időszakban, tudomásul vették róla, és még örülnek is a pesti géplakatosnak. — Vissza! Ügy megzavarodik. hogy fel sem tűnik neki; ezúttal ellenkező irányba viszi a szédülés. Az ápoló megfogja, kinyithatja a szemét. Megint szemben áll a fehérekkel. Az orvos odajön, leülteti, előveszi a kis kalapácsot. Megkönnyebbül : ezt már játszották vele. A szobatársai kitanították, hagyja, hadd rúgjon magától a lába. Az orvos közelhajol, üt, a másik lábát parancsolja fölülre. Konyakfelhő üti meg az orrát. Az orvosból árad a szag, vagy őt öntötték le a sön- tésben ? Előparancsolják a két kezét. Összeszedi magát. A köpenyes megragadja a körmét, lefelé feszíti utolsó ujjpercét, elengedi, rémülten homorítja tenyerét. Megint sunyiskodnak vele — gyorsan összezárja az öklét. Magában kuncog: ez az. mindig fordítva! Hiába pöcköli az orvos a körmeit, a homo- rítás után gyorsan ökölbe feszíti a markát. Az orvos behunyatja a szemét, felszólítja: ujiaval fogja meg az orrát. Nem kapsz rajta, gondolja: bal mutatóujiával a szemét találja, jobbjával az állát, és örül, hogy három tanúja van á betegségére. De miért oly„n komoly hátul az a kettő? Sutyorognak. Mégis jobb lenne otthon? Hogy nézzen az apja szemébe? És a kislánya? Nem, nem megy haza. A főorvos feláll, irkái valamit a felütött, nagylapú könyvbe. — Felveheti a cipőjét — veti oda. Húzgálja a cipőket. Kidobják. Vajon az agronómia próbálkozott-e az asszonynál,’ amióta odavan? Vajon a kislánya ellene fordul-e, amire hazaér. Haza kell jutni. — Kacsókám! — reccsen az orvos hangja. — Tudja, hol van maga? — Nem tudom, főorvos úr! Hol az istenben lehet, ha így fenyegetik? Kiveri a hideg verejték. Mégis börtön? Rendőrség? Hogyan kerül ide orvos? Mit csinálhatott az állomáson, amíg olyan rosz- szti! volt? — Kacsókám! — mered -á a konyakszagú. — Maga a bolondokházában van! Felhördül, ökölbe szorul a keze. nem bír szólni, kidagadnak halántékán az erek. — Kacsókám, maga szöh.ú valami elöl, és ha nem gondolja meg magát, bizisien itt tartom! — Neem! — Dehogynem — moso-, lyog az orvos. — Adok magának két hosszú, hosszú napot, hogy elmélkedjen a sorsán. aztán újra találkozunk.: Jó? — Nem! Nem! — ordít. — Vigye a zárt osztásira, Béla, szól az orvos. — Rácsos ágyak közé, a legfinomabbakhoz. hogy 'észrevegye: milyen választása van. — Megint felé fordul — Kacsókám. nehéz az élet de könnyűvé tenni is neh z. Viszlát, cimborám, gondolkozzék. El.szédül a rémülettől: bo-' londokháza! Már csa’- félig érzi a hatalmas ápol«' mancsát a hóna alatt. aho. végighúzza valami hossz' loll os folyosón, egvre ne zebb. melegebb, bűzlóbh vidékek felé. (VÉGE)
