Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-06 / 263. szám

□ÜP kfeàiûkâÿa 1978. november 6., hétfő A Nap bél 6.35 — nyugszik 16.20 érakor A Hold kél 11.51 — nyugszik 21.49 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon L É N A R D nevű kedves olvasóinkat! Ogermán eredetű és eredetű alakja Leonhardus volt. A név értelme: „erős, mint az oroszlán”. Hatvanöt évvel ezelőtt született Dzo Gi Csan koreai költő, a modem koreai Ura egyik úttörője A Szov­jetunióban, az omszki Gorkij pedagógiai főiskolán végezte tanulmányait, s műves tanulmányokat irt Ler- montovról, Nyekraszovról. 1946-ban jelentek meg első versei, a Tumán folyó, Az élet dala a Korea harcol című költemények, amelyek hamar népszerűvé tették nevét; versei a koreai honvédő háború idején nálunk Is megjelentek. Legjelentősebb alkotása az 1947-ben írt, egy nevezetes hegyről elnevezett Pektuszán című eposza, amely a koreai felszabadító mozgalom egyik legjelentősebb hőstettét énekelte meg. Ettől a helytől indultak el 1937-ben a koreai partizánok, hogy átkelve a Jula folyón, megsemmisítsék a Japán helyőrséget a a velük együttműködő koreai hazaárulókat. A rend­kívül tehetséges, modem hangvételű költő az amerikai agresszió áldozata lett; 1951. júUus 31-én hősi halált halt. Időjárás: Várható időjárás ma estig: borult, erősen párás, az esti hajnali órákban többfelé ködös idő, ködszitálás- sal. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt, változó irányú széL Várható legmagasabb nappali hőmérsék- let 5—10 fok között. Bolgár képzőművésszel tárlata Egerben A két testvérmegye. He­ves és a bulgáriai Targoviste kapcsolatának újabb jelen­tős eredményére kerül sor a napokban Egerben. A Gárdonyi Géza Szín­házban első alkalommal rendeznek gyűjteményes tárlatot targovistei képző­művészek alkotásaiból. A tizedikén, pénteken dél­után három órakor megnyí­ló kiállításon harmincegy művész negyven képét lát­hatják az érdeklődők. Gra­fikákat. melynek megtekin­tésével nemcsak a mai bol­gár grafika irányzataival is­merkedhetnek meg a nézők, de a képek témáin keresztül egy kicsit a bolgár történe­lemmel. s a jelen minden­napjaival is. A tárlat, melyet az egri Műsorrendező Iroda és a megyei tanács rendezett, no­vember 25-ig látható. Befejezte munkáját a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének V. kongresszusa Vasárnap folytatódott a Magyarországi Németek De­mokratikus Szövetségének V. kongreszusa az MSZMP Pest megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának épületében. A felszólalók nemzetiségi po­litikánk szellemében, felelős­séggel szóltak a német ajkú lakosság, a szövetség mun­kájáról, a további fejlődést szolgáló tennivalókról. Hang­súlyozták: a szövetség a kö­vetkező években is segítse elő a német anyanyelv el­sajátítását, használatát, a nemzetiségi kultúra meg­őrzését, fejlesztését. R éger Antal, a Magyarországi Né­metek Demokratikus Szövet­ségének főtitkára összegezte a tanácskozás tanulságait. A kongresszus a további­akban határozatba foglalta a legfontosabb tennivalókat. Döntött a beszámoló és az alapszabály módosítására tett javaslatok elfogadásáról, s megválasztotta a két kong­resszus között tevékenykedő országos választmány tagja­it, a tisztségviselőket és a munkabizottságokat. (MTI) Hazánk a helsinki fogyasztási cikkek vásárán Megnyi o előadás : Műszaki hetek A vezetői munka haté­konysága, a vezetőképzés a fő témaköre a megyei mű­szaki hetek idei programso­rozatának, amelynek nyitó rendezvényére szerdán dél­után kerül sor Egerben, a Technika Házában. Dr. Tre- thon Ferenc munkaügyi mi­niszter tart előadást A ve­zetés feladatai a gazdasági munka hatékonyságának növelésében címmel. A köz­ponti rendezvénnyel egyidő- ben a különböző egyesüle­tek helyi csoportok is meg­kezdik programsorozatukat; a megye minden települé­sén, ahol nagyobb ipari üzem. szövetkezet dolgozik, előadásokat, ankétokat szer­veznek az érdeklődő szak­emberek részére. Ugyancsak szerdán tartanak ankétot a KAEV egri gyárában dolgo­zó tudományos egyesületi tagok. Sorsolás — számítóképp el A kétévenként megrende­zésre kerülő, nagy látoga- tottságú vásáron Magyaror­szág részvétele rendszeres. Idén a kiállítást november 3. és 12. között rendezik meg. A HUNGEXPO szervezésé­ben 9 külkereskedelmi vál­lalat vesz részt a kereske­delmi árubemutatón. A CHEMOLIMPEX írósze­reket, kozmetikumokat, kem­pingcikkeket, a FERUNION kerámiaipari termékeket, alumínium edényeket, a HUNGAROCOOP sportcipő­ket, a HUN G AROFRUCT konzervipari termékeket, a HUNGAROTEX textilipari termékeket, konfekciót ; a KONSUMEX a Fabulon ter­mékcsaládot; a Kultúra könyveket, hanglemezeket, folyóiratokat; a MONIMPEX mézet, paprikát, édességet; a TERIMPEX húsipari termé­keket, konzerveket, sajtokat állít kit A bemutatót hazánkat népszerűsítő multivíziós prog­ram vetítése egészíti ki. Az INTERTOURIST egy finn szövetkezeti vállalattal közösen magyar termékeket árusít a kiállításon. Fél évszázad a «gazdasági szakoktatás szolgálatában November 1-től számítógéppel végzik a lottószelvények tárgy- nyereményeinek sorsolását, az OTP számítóközpontjában. Első ízben a 43. heti lottószelvények nyereményeit sorsolták számítógéppel. (MTI fotó — E. Várkonyi Péter felv. — KS) Megőszült hajú idős szak­emberek, a „kehidai föld­műves iskola” hajdani öreg diákjai részvételével emlé­keztek vasárnap iskolájuk jogelődje alapításának 50. évfordulójára a zalaegersze­gi . mezőgazdasági és élelmi- szeripari szakmunkásképző intézet diákjai. A földművesiskola Deák Ferenc kehidai kúriájában nyílt meg 1928-ban a mező- gazdasági szakmunkáskép­zés szolgálatára. Utódja — az intézet — fokozatosan át­Egerben: vasárnap délután 2 órától szerda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-000.) Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 6 szám alatt. (Telefon: 11-640.) Az ügyelet Igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnep­napokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet kővető nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet: vasárnap 14 órától szerda reggel 7 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat új helyen: Egerben, az Alkotmány utca 12. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit ■ Andornaktálya. Makiár. Ostoros. Novai. Kerecsend. Demién. Az ügyelet igénybe vehető vasár- és ünnepnapokon: előző nap dél­után 14 órától az ünnepet köve­tő nap reggel 7 óráig. (Telefon: 11-669.) , Gyöngyösön: vasárnap 14 órá­tól szerda reggel 7 óráig. ÍTele- íon : 11-727.) Fogorvosi ügyelet: délután 15—13 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15—13 óráig. Ügyelet helye: Pus­kin utcai gyermekrendelő. Va­sárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. (Telefon: 11-727.) Fogorvosi ügve'et : 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u t. Gyermekorvosi ügyelet 9—12 óráig. Helve: Puskin utcai gyer­mekrendelő. Hatvanban: vasárnap 12 órától szerda reggel 7 óráig a rendelő­intézetben. (Telefon: 10-04.) Ren­delés gyermekek részére Is. Az üzem vezetője egy szót sem szólt, csak állt, a te­kintetét a gépre szegezte és várta a hatást. — Hát ez mi? — kérdezte az igazgató. Tehát sikerült. A meglepe­tés nem maradt el. Az igaz­gató tágra nyílt szemmel nézte a gépet. Előbb csak az­zal a megmerevedett mozdu­lattal, ahogy az első pillan­tásával tudomásul vette a gép jelenlétét, majd az ér­deklődés kilendítette állóhe­lyéből és körbejárta a zúgó, zakatoló. dühös hangokat adó szerkezetet Hosszú másodpercek után szembefordult az üzem veze­tőjével és szinte hangonként tagolva tette fel a kérdést: — Hogy került ez ide? A hangja egy cseppet sem volt barátságos. — Még néhány hónappal ezelőtt is kézzel végeztük ezt a munkát, ami rengeteg erő­kifejtést igényelt, az embe­rek izzadtak, verejtékezi';, hajtották magukat, mégsem tudtak a gyártáshoz elegen­dő mennyiségű alkatrészt ad­ni. Az igazgató figyelt, bői n- tott, mint aki tudatni akarja, Meglepetés hogy eddig érti. rendben is lenne a dolog. — Akkor azt mondtam néhány embernek. Ide fi­gyeljetek, aranycimborák. Találjunk ki valami megol­dást. Két hónap kellett hoz­zá. Annyi idő alatt készült el a gép. Mi csináltuk, méghoz­zá munkaidő után. Mindenki értette, hogy erre a gépre feltétlenül szükségünk van. ha azt akarjuk, hogy kapko­dás nélkül termeljünk, telje­sítsük a feladatainkat. — Ez szép. És mibe került ez a gép? — Potom nyolcezerbe. Egy ember kezeli, és négyszer annyit teljesít, mint koráb­ban hat ember három mű­szakban. — Remek. Dicséretes. És mondd csak. barátom, ki engedélyezte ennek a gépnek az elkészítését? — Sajnos, senki. Feketén csináltuk, mert ismerjük a felsőbb rendeleteket. Nem kaptunk volna hozzá enge-< délyt, a szigorított eljárások? miatt. ? — így van — válaszolta az? igazgató. — Tehát szabályta-? lanságot követtetek el, ami-> ben te jártál az élen. Ezért,> barátom, kénytelen vagyok» téged megbüntetni. Nyolc-» száz forintod bánja a sza-> bálytalanság miatt > Az üzemvezető álla a mel-> lére esett Aztán elfordult,» hogy a foga között kipréselt» káromkodást ne hallja meg» 6enki. > — Te, Sanyikám! — for-< dúlt a főkönyvelőhöz az igaz-« gató. — Mit gondolsz, meny-? nyi lehet a haszna ennek a? gépnek? Mennyivel fokozza? a termelési értéket? < — Hát ha azt vesszük.? hogy... < — Hadd csak. majd klszá-? mólód. Neked nem az a vé-? leményed, hogy ez a mihasz-? na fráter, ez — mutatott a? sápadozó üzemvezetőre —? megérdemelne úgy hatezer? forint jutalmat ezért az ügyes? gépért? Hányán is cslnáltá-? tok meg? • ’ ? (fftnf) ? Brigádok vetélkedője (Tudósítónktól) Több éve hagyomány a Mátravidéki Fémműveknél a brigádok vetélkedősoroza­ta, ahol a Szovjetunióról szerzett ismereteiket, tudá­sukat mérik össze a kollek­tívák. A legjobbak döntő ve­télkedőjére ezúttal is a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulója alkalmá­ból került sor. A siroki mű­velődési házban 9 brigád versengett egymással, de kér­déseket kaptak a nézők is, s a helyes válaszokat könyv­vel jutalmazták. A színvona­las vetélkedőn a győzelmet a korábbi években is sikere­sen küzdő Komarov brigád szerezte meg. Jutalmuk egy szovjetunióbeli utazás, a könyvekből, albumokból már jól ismert városokba, Dienes Sándor települt a megyeszékhelyre, ahol korszerű otthont, gya­korlókertet. műhelyeket és kollégiumot kapott, Közben a kertész, a szarvasmarha- és a baromfitenyésztési sza­kon kívül élelmiszeripari, tej-, hús-, sütő- és hűtőipa­ri szakmunkásképzéssel bő­vült feladatköre. Jelenleg évenként körülbelül 100 szakmunkást bocsát útjára A fél évszázados jubileum alkalmából a megyei műve­lődési központban megem­lékeztek az intézménynek a szakoktatásban betöltött út­törő szerepéről, s eredmé­nyeiről, amelyeket kiállítá­son is bemutattak. Virág a csillagon Szerte az országban, lav Egerben is — igazi ünnevi hangulat alakult ki már tegnapelőtt. Több vállalat­nál és intézménynél meg­tartották a hivatalos ün­nepséget, elhangzottak a Nagy Okóbert méltató megemlékezések, a mun­kában kiválóak szép ki­tüntetéseket, jutalmakat kaptak. A Felszabadulási Emlékmű hivatalos megkoszorúzásá­ra azonban csak tennap délután került sor. Mégis aki arra járt. már a korai órákban láthatta: szépen gondosan elhelyezett virág díszlett a vörösmárvávy csillagon. És ezzel a kis kedves figyelmességgel va­laki elmondta azt, amit nagyon sokan éreznek. ér­zünk -I- hogy a hivatalos ünnepeken, koszorúzásokon túl, mennyire az emberé, mennyire emberi ez az ün­nep. (liu-ti) ■ HAZÁNKBA LÄTOGAT a svájci kiilügvmintszfer. Púja Frigyes külügyminisz­ter meghívására szerdán hí. vafalos látogatásra hazánkba érkezik Pierre Aubert. a Svájci Államszövetség kül­ügyminisztere. O JÁTÉK ÉS TANULÁS. „Zánka vár” címmel indít előkészítő foglalkozásokat a Hámán Kató Megyei Úttörő- ház. Az első foglalkozások novem ber nyolcadikán és ki­lencedikén lesznek, ahol a járások őrsvezetőit oktatják majd az úttörőélet szabályai­ra. A tanulás mellett termé. szetesen a játék sem marad ki a programból. H HASZNOS HULLADÉ­KOK. Az idén nyáron ver­senyt hirdettek az úttörők, nek, ki tud több pamut­textil hulladékot gvfijten» és beszállítani a MÉH-nek. A táborozási uta’ványt Balogh Zsuzsanna gyöngyösi és <fj. Szabó László hatvani gyere­kek nyerték. Bászkó Beáta gyöngyösi kislány eredmé­nyes gyűjtéséért ajándéktár. gyakat kapott. O CSAK AZ ALGAK DOL­GA? Komputer segítségével vizsgálják a Balaton élővi­lágát a keszthelyi Agrártu­dományi Egyetem szakembe­rei. Elsősorban az foglalkoz­tatja a kutatókat, hogy ni ott élő algák miért nem tö­megük arányában vesznek részt a táplálkozási láncban, miért bomlott fel az élővi­lág egyensúlya, és hogyan lehetne ezt helyreállítani? ELHUNYT TEVAN MARGIT. Rövid és súlyos betem-ég után, életének 77. évében meghalt Tevan Margit öt»-ö<r_ művész, a Magvar Népköz, társaság Kiváló művé-7e. Munkásságának elismerése­ként Munkácsy-díiat és demes művész kitüntetést ;s kapott, kétszer pedig a Mun­ka Érdemrend arany fnknza. tával jutalmazták. Ha7-”a művészeti életünk érzékeny vesztesége. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. a népújság legk«'’e. LEBBI SZAMA 1978 O. VEMBER 9-ËN. CSÜ­TÖRTÖKÖN JELENIK MEG. rm ü A Magyar SzoelaUsts Munkáspárt Heves megyei Bizottsága «9 s Heves megy® lanaes napilap)» íosjerkesztő: PAPE JANOS - Kiadja: a Heves tr.jav » -acttiade Vállalat Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz a. t. »01 flPtt 23) Telefon: lS-64«t ayőnsvős Rózss a t nm i*«wnn 11-697: Hatvan. Kossuth lér 3 600« (városi tanáes épülete) Telefon: l«-r. Kiadóhivatalt Eger Beloiannisz a I »01 (PLt 26) Telefont 16-381 Terlesrti a Ma »var P-cii Előfizetési dij egy hónapra: *0.- Ft Előfizethető a htrlapkérbesttó postahivataloknál és kézbesítőknél. — Indexe 60062 — Révai Nyomda egri gyáregysége E»et vincel­lériskola O. 1 H. Igazgatót BEDS ISTVÁN. - HD ISSN IU»-«OS,

Next

/
Oldalképek
Tartalom