Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
J A hétköznapok élén A célhoz nemcsak egyetlen út vezet Éppen most érkezett meg valamelyik üzemrészbál. Kék murakászübbony van rajta, kezében a védősisak. Beljebb invitál az irodába, és máris rátér a lényegre. — Tessék, kérdezzen ! — Az eltelt néhány hónap érdekel. Zsirka László, a Gagarin Hőerőmű pártbizottságának titkára, néhány pillanatra elgondolkozik. — Nézze, én a szamár, lépcső minden fokát meg. jártam. 1954-ben végeztem el a technikumot, dolgoztam a Borsodi Hőerőműben, Oroszlányban, sokáig fizikai állományban. Tíz éve kerül, tem ide, a Gagarinba mű. vezetőnek, később részlegve. zető lettem. Tíz éve vagyok párttag is. A munkám mellett mindig szívesen vállaltam társadalmi megbízatást is. Sokáig sportköri elnökhe. lyettes voltam, betöltöttem egy ideig a vállalat szocialista brigád tanácsának elnöki tisztjét, néhány évig a villamosüzem pártalapszer. vezetének titkára voltam, később a vállalati átszervezés következtében a karbantartási főosztály pártve- zetőségének titkára lettem, majd ezelőtt néhány hónap, pal megválasztottak a párt. bizottság titkárának. — Hogyan fogadta a meg. bizatást? — Ne tekintse közhelynek, számomra nagyon nagy dolgot jelentett. Az merült fel bennem, hogy vajon meg fogok-e felelni. És ez az érzés még mindig tart. — Mint társadalmi mun. Jtás, az elmúlt években igen nagy gyakorlatra tett szert. Miért van akkor ez a ké. tely? — Nem attól tartok, hogy a napi teendőket nem tudom elvégezni. De egészen más pártbizottsági titkárnak lenni, mint egy alapszerve, zetinek. — Ha lehet, fogalmazza meg ezt bővebben. — Amíg alapszervezeti titkár voltam, a kollektíva érdekében az asztalra üthet, tem, kiabálhattam. Most jóval nagyobb diplomáciára van szükség. I ' — Ügy érti, hogy kevés- bé kell határozottnak lenni? 1 — Szó sincs róla. Csak más nézőpontból kell nézni az ügyeket, és más módszerekkel kell dolgozni. Külső partnerekkel is kapcsolatot kell tartanom, az ő érdekeiket is mérlegelnem kell, aztán látnom kell az egész vállalat érdekeit, ezen belül a kisebb csoportokét, aztán kapcsolatot kell tartanom a vállalat igazgatójával, a tröszttel. Ilyen viszonyok között már nem hiszem, hogy az asztalraverős- dinek nagy létjogosultsága lenne. Meg kellett, illetve még most is meg kell szoknom, hogy türelmesebb legyek, jobban átgondoljam a dolgokat. Mert sajnos a gyengém éppen a türelmetlenség és az asztalraütősdi. De igyekszem a stílusomon változtatni. F — Az igazgatóval milyen ' kapcsolatot alakított ki? I — Az igazgatónk nagyon ' határozott, markáns egyé. ! niség. Az előzőekben pedig 1 utaltam már rá, hogy én ' sem vagyok híve az ügyek ’ elodázásának. Nos, ez feltétlenül konfliktushelyzeteket teremt időnként, de úgy ér- ' zem, hogy mégis jó a ket- ' tőnk közötti kapcsolat. Vi- r fázunk, de nem veszekszünk. F — Ismeretes, hogy a ko. F rábbi években nem mindig F volt felhőtlen a hőerőmű és F a Thorez-bányaüzem kap. ' csolata. Pedig egymás nél. ' kill nem tudnak létezni. Most milyen az együttmükö. ’ dès? F — Felül kellett vízsgál- r hunk a kapcsolatokat. Nem lehetnék külön céljaink, még akkor sem, ha néha az érdekeink nem azonosak. Itt például arra gondolok, hogy ha nálunk üzemzavar van, akkor nem tudjuk a szenet átvenni. És lehet, hogy a bányának ezen csúszik el az élüzem címe. Ezt nem en. . gedhetjük meg, hiszem a si^kereket csak közösen érhetjük el. Nem járhatunk kü. lön utakon. De ugyanezt mondhatom el a vállalatvezetés és a pártbizottság munkájáról is. A kocsit nem húzhatjuk más irányba. De visszatérve az előző gondolatra, most jónak tartjuk a bánya és az erőmű kapcsolatát. — Sok szó esett eddig a kapcsolatokról. Milyen önnek a munkásokhoz való vi. szonya? — Mit mondjak? Ha valahol vagyok, akkor nem azt mondják, hogy megjött a párttitkár, hanem azt, hogy „itt a Zsirka”. Tudják, hogy villamosember vagyok, tud. ják, hogy közéjük tartozom, tudják, hogy az ő érdekei, két képviselem. Annak elle, nére, hogy azt is megmondom, ha nem tetszik valami. — Nincs harag ezért? — Miért lenne? Ma a munkásember értelmes em. bér. Véleménye van min. denről, még akkor is, ha nem biztos, hogy mindig igaza van. És a véleményét meg is meri mondani, mert tenni akar a munkában és közéletben egyaránt. Éppen ezért a vezetőtől is elvárja, hogy megmondja a vélemé. nyét. Akkor is, ha a munkát el kell ismerni, de akkor is, ha bírálni kell. Mert a melós tisztában van azzal, ha valamit nem jól csinál és nem haragszik meg, ha szólnak érte. Sőt. Ha nem szól a vezető a hibáért, akkor azt a vezetőt a munkás nem is nagyon értékeli. Ügy van vele: öreg, te se sokat ko. nyithatsz a szakmához. Vi. szont a jó munkáért elvárják az elismerést. Nekem is mondták már többször a ko. rábbi években: Főnök, azért legalább kezet rázhattál volna velünk. És elsődlegesen nem is az anyagi, hanem az erkölcsi elismerés számukra a fontos. — Tehát a munkások nem szeretik az elnéző vezetőt? — Nem értékelik. Mint ahogy a középszerűséget sem szeretik. — önnek személy szerint milyen vezetői típus a szim. patikus? — Konkrét példákat mondok. Soha nem találkoztam Horváth Edével, a Magyar Vagon, és Gépgyár vezérigazgatójával, vagy Burgert Róberttal, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezetőjével, de mégis ismerem a munkájukat. Tetszik bennük, hogy mindig újat akarnak, hogy nem félnek a nehézségektől, és hogy keresztül tudják, vinni a szándékai, kát. — Persze olyan felelős poszton talán könnyebb is megvalósítani valamit. — Biztos. Csakhogy ők is ott kezdték, mint mások. Burgertot például, amikor belebukott a baromfite- nyésztébe Pécsen, tudomásom szerint majdnem kizár, ták a pártból. Mégis, ahogy Bábolnára került, újból elkezdte. Mert hitt abban, amit csinál és merte vállalni ismét a kockázatot. Most meg azért harcol, hogy Bábolna repülőteret kapjon, mert ésszerűbb onnan szál. lítani a csirkéket a viliág minden részébe, mint előbb felvinni Pestre, és csak úgy tovább. Most persze még le. hét, hogy merésznek és túlzónak tűnik ez az elképzelés, de azt hiszem, hogy ne. ki van igaza. — Mégsem minden vezető vállal szívesen kockázatot. — Ez igaz. Mert azért azt U meg kell mondani, hogy kényelmes út a középszerűség útja. Ha valaki nem vállal rizikót, nagy hibát sem követhet el. Tehát biztos a helyzete. Aki viszoht kockázatot vállal, annak bizony számolnia kell azzal is, hogy esetleg nem jön be a számi, tása. Szerintem nagyobb ösztönzést kellene adni min. den vezetőnek ahhoz, hogy kiszabaduljon a középszerűségből. Hiszen a népgazdaság szempontjából nagyon jó lenne, ha még több olyan vezető lenne, mint az említettek. Azért is, mert állítom, hogy az ilyen típusú vezetők elsődlegesen nem saját érdekeiket, hanem a kollektíva igazát helyezik előtérbe. — Beszélgetésünk elején említette, hogy sokáig volt sportköri elnökhelyettes. Mi. éri vállalta ezt a funkciót? — Azért, mert sokáig ak. tív birkózó voltam, és a versenyzés után is kapcsolatban akartam manadnj a sporttal. Számomra ugyanis a birkózás nagyon sokat jelentett. Utaztam, emberekkel talál, koztam, nagyon sok élményem volt. De főként azért szerettem és szeretem ma is a sportot, mert jellemformá. lő hatása is van. — Az elmúlt időszak bt. zonyára sok tapasztalatot adott. Mit tart közülük a legfontosabbnak? — Vannak tapasztalataim. Mégis azt szeretném hangsúlyozni, hogy nékem még inkább terveim, elképzelé. seim vannak, mint tetteim. Azt azonban tudom, hogy egyetlen vezetői poszt sem hitbizomány, az embernek dolgoznia kell, és csak addig lehet jó vezető, ameddig esinál valamit. És amit még lemérhettem e rövid idő so. rán, az az, hogy a célhoz, a célokhoz nem csupán egyetlen út vezet, de az embernek, még ha kompromisszumok árán is, mindig a leg. hasznosabbat keíl választania. Kaposi Levente A Videoton Számítástechnikai Gyárában sorozatban készülnek a korszerű kijelzőberende- zések az úgynevezett „display"-k. A számítógépeket egyre szélesebb körben alkalmazza az ipar, a kereskedelem, az adatfeldolgozás és az információ stb. területén. Itthon isi határainkon túl is — egyre többet vásárolnak a székesfehérvári nagyüzem e termékéi bői. (MTI fotó — Ruzsonyi Gábor felv. — KS) Mai igényei szerint M incs mit ünnepelni. Á városépítés vi- lágszerte súlyos gondokkal küzd, a gyors városiasodás kikerülhetetlenségének és a városi élet ismétlődő zavarainak szorításá- •ban már-már megoldhatatlannak látszó feladatokkal kerül szembe. Nincsenek tehát irigylésre méltó helyzetben a városépítészek és a városrendezők. így az immár hagyományos megemlékezés november 8-án az urbanisztikai világnapról inkább afféle tudomásulvétele e rendkívüli kihívásnak; jelzés, hogy a társadalom elismerj a részleges eredményeket, számon tartja az érdemeket. Ha így közelítjük meg a városépítés mai gondjait — ide értve a versenyfutást a hatványozódó anyagi terhekkel —. akkor még nem féledve a tárgyilagosságot, tán dicsekedhetünk is. Azzal például, hogy az alkalomból nálunk odaítélt Hild-emlékérem mindig valami dicséretre méltót jutalmazott, bármelyik városunk kapta is az eddig kitüntetett tizenhárom — köztük Eger — közül. Most — Nyíregyházával & Kőszeggel — tizenötre emelkedik a számuk. De hát. mi is az a probléma, amellyel bizony csak ritkán küzdenek meg teljes sikerrel a városépítők, városrendezők? Röviden szólva, az ember közérzete, amelyre, jól tudjuk. minden vonatkozásban nagy hatással van a lakás, a ház, a városrész adta környezet és ezzel összefüggésben egész életkeretünk. Hadd jegyezzük nyomban meg: nem elsőrendűen annak függvénye ez, hogy vajon régi házban, hagyományos környezetben élünk-e, vagy egy új keletű lakótelepen. Emebben is, abban is lehetnek jobbak vagy rosszabbak az adottságok. A környezeti problémák, bár nem egykönnyen, mindenütt megoldhatók. az ember régi városban is, újban is érezheti kényelmetlenül magát, vagy pedig. szerencsés esetben, igazi otthonra lelhet,’ Ezért kutatják manapság a szakemberek nemj csak az új városok építésének jobb útját— módját, hanem legalább ilyen erővel a réaï települések ésszerű újjászervezését és újiáJ építését. Az urbanisztikai világnap mindkettőre -A és a két feladat szoros összefüggéseire —: ráJ irányítja a figyelmet. Nem véletlen, hogy et most kitüntetett Nyíregyháza elsősorban halj lattanul gyors fejlődéséért és az ebből szárj mazó feladatok jó megoldásáért, Kőszeg pej dig a település értékes hagyományainak pélj dás megőrzéséért szerzett elismerést. De ne feledjük, ha sok szép eredmény S mutathatnak is föl városaink az értékek meg J őrzésében, a helyreállításban és az építésben! temérdek munka vár a városépítőkre. Nom elég, hogy még a mennyiségét illetően sem jutottunk a végére a lakásépítésnek, ezzel párhuzamosan az egész települést és csaknem minden városunkat, lakhatóvá kell tenniük.' Hogy mit értünk azon: lakhatóvá tennii Azt, hogy napjainkban, miközben gyors ütejnj ben városiasodik az. ország — a maga módján a falu is —, miközben százezrek, víjsv mondjuk bátran, milliók újítják föl, rendezik be otthonukat, az egész társadalom is újra rendezkedik, berendezkedik! Mai, alaposa a megváltozott igényei szerint. De a mostaninál gyorsabb ütemű előrehaladásra aligha számíthatunk. A városépítésben már csa'a .azért sem, mert rendkívüli szervezettséget.' összehangoltságot kívánó munka. Persze, az ember, ha úgy hozza a sorsa, csupán ..négy falat” akar, és valami tetőt a feje fölé. Aztán következik a többi. Nem azért, mert hálátlan, vagy telhetetlen, hanem mert a mában él és úgy szeretne élni, ahogy a mában lehet.' illik, kell élni. Olykor csupán sejti, hogyanJ Balogh János . Üzenet a kapitánynak Lapunk 1978 április 4-i számában közöltük a Baskíriában élő Lobanov Ivan Fjo- dorovics levelét, amelyben a hajdani mérnök-kapitány kedves, meleg hangon emlékezett vissza az egri Merkur Gyár — a hadiüzem, a volt Lakatosárugyár épületében működött 1945 januárjától júliusáig — egykori magyar munkatársaira. A kapitány —, aki ma Szalavatban, a Gagarin utca 10. szám alatt él — a következőkkel zárta levelét: „Nagyon szeretnék híreket hallani róluk. Mit csinálnak, hol vannak, mi lett velük? Ismerem országuk, népük kiemelkedő munkasikereit, bizonyára csodálatos várossá fejlődött Eger is. Kérem a volt munkatársakat, hogy írjanak életükről, munkájukról. A telefonszámom: 4-20-000, aki teheti, hívjon fel.” őszintén bevalljuk: Lobanov fényképének és levelének közreadásán kívül nem kutattunk különösképpen a kapitány egykori munkatársai. után. Mint utólag kiderült: nem is lett volna rá szükség, mert a cikk megjelenését követő hetedik napon már jelentkezett is egy régi ismerős. Ráadásul nem is Egerből, hanem Debrecenből. Kiss Tibor, a Gördülőcsapágygyár 69 éves nyugdíjasa csak azért utazott el Egerbe, hogy néhány szót üzenjen a kapitánynak. __ — Honnan értesült Loba- nov leveléről? — Egy egri ismerősöm küldte el a Népújságot. Mondanom se kell, nem kis örömömre. Én ugyanis rendkívül tiszteltem a kapitányt. — S miért? — Mert művelt, okos, tanult ember volt. Soha sem felejtem el, hogy egy szerdai napon behívatott az irodájába, s azt mondta: Te Kiss, te ügyes, . tehetséges vagy, neked tanulnod kell. Nem volt olyan nap, hogy ne érdeklődött volna a szüleim, a család hogyléte iránt. Én elég sokat betegeskedtem akkor, orvoshoz, gyógyszerhez jutni pedig igencsak nehéz volt. Ö ebben is segített. Két orvossal is megvizsgáltatott és ma sem tudom, hogy honnan, de a gyógyszereket is megszerezte. — És különben megfogadta a tanácsát? — Vagyis, hogy tanultam-e? Á körülmények úgy hozták, hogy megmaradtam esztergályosnak. A lányom viszont orvos, a fiam pedig Szegeden vasútmérnök. Tanultak helyettem a gyerekek. — Megismerné ma Loba- novot? — . Egyetlen pillantás is elég lenne hozzá. Két évvel ezelőtt jártam a Szovjetunióban, ha akkor tudtam volna, hogy hol lakik, esküszöm, felkeresem. Az újság bizonyára eljut hozzá, ezért nagyon szépen kérem, írja meg: köszönök mindent, és jó erőben, egészségben éljen sokáig... Bizonyára titkárnő, írógép és adminisztrátorok hiányában a gyári belépőket maga a kapitány állította ki. A 206. sz. igazolvány Mlinkó Imre, Eger, Arany János utca 25. szám alatti lakosé volt. — Akkoriban igen nehéz volt munkához jutni, — emlékszik vissza a féltve őrzött igazolvány tulajdonosa — és bizony nem dúskáltunk az élelemben sem. A gyárban viszont naponta háromszor is adtak enni. S a munka sem volt különösképp nehéz. — Tulajdonképpen mit gyártottak? — Gázálarcokat szereltünk össze. Ezenkívül nekem volt egy „másodállásom” is. — Mégpedig? — Mivel autószerelő szakmám is volt, ezért én tartottam karban a kapitány öreg Fordj át is. — Milyen ember volt Lobanov? — Melegszívű és jóindulatú. Akin tudott, segített. Mindent megtett értünk ... És egy levél Budapestről. Feladója a kapitány által név szerint is keresett Körös Pataki Gyula. Bár a kedves sorok egy ismerős egri családnak — a Petőfi tér 7. szám alatt lakó Ali János és nejének — szólnak, a levélből áradó tisztelet azonban a kapitányt is üdvözli, köszönti. íme néhány sor a le-’ vérből: „Nem tudom szavakba önteni azt az örömet, amelyet akkor éreztem, amikor kedves levelét és az újságcikket elolvastam. Végtelen örömmel és szeretettel emlékezem vissza Lobanov kapitányra, aki a gyár szovjet parancsnoka volt. Igen jól emlékszem arra, amikor együt 6 szedtük le a gépekről a németek által felrakott robbanóanyagokat. Soha sem felejtem el, amikor a Káptalan utcában berendeztük a kultúrházat, s jól emlékszem arra a szomorú eseményre is, amikor Vaszilecsko őrnagyot eltemettük. Igen örülök, hogy még él Lobanov kapitány. Kívánok neki és családjának jó egészséget. Én részemről mindent elkövetek, hogy a régi barátság felújuljon ...” Hogy az egykori ismerősök felhívták-e a baskírial 4-20-000 telefonszámot, azt nem tudjuk. E sorok írója viszont kétszer is megpróbálta. Nem sok sikerrel, mer( a kapitányt egyszer sem találta otthon. A szalavati pos-' táskisasszony szerint bizonyára a szokásos sétaútján van a városban. Közben. lehet, hogy újra Egerré, aa egri ismerőseire is gondol.. I Koós József [ . ÈSfinish*n ti.G% 1978. november tí.. hétfő
