Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-24 / 277. szám
*J,1#wÚ $**$ smm *m** -.MXí,á u**m «$$*£ UM*tú *£;* &***&*. Oda a Naphoz Félelmetesen szép és nagyszerű csodája a megújhodott világnak, köszöntünk téged: relkelő vörös Nap, ki az orosz keleten ébredtél és tüzes orcáddal a Kárpátok gerincéből most egész Európa felé sugárzol. lij, szokatlan fényességedtől még sokak szemé káprázlk, a félhomályhoz szokott tekintetek még talán révedeznek, de a szíveket már átsütötte perzselő forróságod, s ezeket a kigyulladt szíveket többé nem lehet megölni, leverni, elhall* gattatni. Ezekben a szn ékben piheg. dobog, él a halhatatlan jövendő örökkévalósága. Nap. Nap, aranytüzes szent égi állat, valaha pogány ősök ezen a tájon fehér paripát áldoztak neked hajnali jöveteledre Mi is áldozunk most neked, a fölszabadult Ember hitével, s oltárodon, a Szabadság oltárán hamuvá égetjük a múlt halott bálványait: a kapitalizmust, a mllitartzmust, s az imperializmust. S az oltártűz ropogásából újjongva hall* juk ki a születő új emberiség diadalmas himnuszát. Nap, Nap, Vörös Nap. ezredéveken át elnyomott rabszolgák, szolgák, jobbágyok, ktuzsorázottak szabadság után só- várgó vágyának szimbóluma: széttört bilincsek, felemelt homlokok vakító fényességedbe bátran tekintő szemek köszöntének. Jöjj és szállj feljebb, egyre magasabbra a tavaszi égen. hogy szétszóródó, életet adó sugaraiddal beteljék a Világ, s annak minden nemzetsége. Hiszen a Te világosságod az Elet világossága, a Te Tüzed. az Élet Tüze, s a Te erőd az Élet ereje, amely legyőzi a Halál sötétjét hidegét és néma mozdulatlanságát. Aki Téged köszönt, az Életet, a Jövendőt, az örök Változást köszönti, s széttárt karokkal, szédülten issza, szívja, lé- legzi be fényedet, melegedet, folyton sugárzó és soha el nem fogyó erődet. Égess és teremts Vörös Nap, s ha deleidre érsz, állj meg legfölül az istenek örökkévalóságában. Neked, ki megváltást hozol az emberiségnek, felhő ne sápassza orcád, s ne legyen soha alkonyatod. Kárpáti Aurél Déli Hírlap, 1919. március 25. Éhben a budanesti Városmajor utcai házban. Kelen József lakásán állapodtak meg a forradalmi iránv- zatok a oárt hazai zászló- bontásában. {Fenti képünk) A KMP első Központi Bizottságának tagiai: Kun Béla Chlepkn Ede Fiedler Hezső Hirossik lános Jancsik Ferenc, Korvin Ottó László Jenő. M'kolik József. Pór Ernő. Rahinn- vics József, Rudas László. Seidler Ernő, Szamuelv Tibor, Szalon Rezső, Szántó Béla. Vágó Béla, Vántus Károly. (Jobbra) Történelmi szükségszerűség volt A Kommunisták Magyar- országi Pártjának 1918. november 24-i megalakulása hosszú történelmi folyamat eredménye volt. Egészen addig az időpontig a magyar munkásosztály egyetlen pártban, a Magyar- országi Szociáldemokrata Pártban szerveződött. Ez a párt a korabeli nyugat-európai, főleg német szociáldemokrácia színvonalán állva, 1890-es megalakulásától kezdve sokat tett a proletáriátus neveléséért. Tevékenységének, a párttal szorosan ösz- szefonódott szakszervezeti mozgalom harcainak eredményeképpen munkásosztályunk jelentős részében mélyen elterjedtek a szocializmus eszméi, az osztályharc fogalma, a marxizmus egyes kategóriáinak ismerete; az internacionalizmus érzelme, a proletariátus történelmi szerepéről szóló tanítás, azonban 1914-ben, a világháború kitörésekor a II. Inter- nacionáléba szerveződött egyéb pártokkal együtt bebizonyosodott a magyar szociáldemokrácia tehetetlensége és alkalmatlansága is. A proletárforradalmak, az imperializmus kora másfajta, új típusú munkáspártot igényelt. Olyat, amely nem egyszerűen a szocializmus elméleti híve, hanem felismeri a munkásság előtt álló forradalom lehetőségét is, amely a szocializmust nem a távoli jövőbe helyezi, hanem forradalmi helyzetben kész cselekedni is a proletariátus hatalmának kivívásáért. Az 1917-es oroszországi forradalmak, a Nagy Október példája nyomán, a hazai békevágyó és forradalmasodé közhangulat és az őszirózsás forradalom eredményeként a magyarországi munkásosztály legjobbjai is elérkezettnek látták az időt a szociáldemokratizmussal való szakításra, a kommunista párt megalakítására. „Nem a párt volt nekünk a cél, de az osztály felszabadulása. .. Ha lehetséges lett volna négy hónap előtt az egységes szociáldemokrata párton belül való egységes forradalmi cselekedet... mi régi harcosai a régi szociáldemokrata pártnak, nem szakadtunk volna el, hanem szíúes örömest dolgoztunk volna együtt” — írta Kun Béla már a Tanácsköztársaság idején. Am az SZDP-n belül nem volt lehetséges forradalmi cselekedet. Ezt a körülményt a párt baloldala már régebben megsejtette vagy felismerte. Kikből állt a régi baloldali szociáldemokrata ellenzék? Főleg a szakszervezetekben tevékenykedő következetes osztályharcosokból : Hirosik János, László Jenő, Hudas László, Szántó Béla, Vágó Béla és mások tartoztak ide. Sőt, a szociáldemokrata reformizmus ellen léptek fel egyes szociáldemokrata vezetők is: Landler Jenő, Czóbel Ernő, Hajdú Gyula, Hamburger Jenő, Pogány József, Varga Jenő, Kyisztor György. A világháború vége felé pedig, 1918. sztrájkharcaiban a függetlenített párttisztviselők és értelmieségiek mellett a munkásosztály soraiból is kiemelkedtek forradalmi szellemű, ellenzéki bizalmiak: Chlepko Ede, Fiedler Rezső, Hikádé Aladár, Mikulik József, Szaton Rezső és társaik. De nemcsak magában a pártban nőtt az elégedetlenség. A Szabó Ervin köréhez tartozó független szocialisták és főleg a Galilei-körben felnevelődött új, fiatal értelmiségiek is az oroszországi, a lenini megoldás hívei lettek: Mosolygó Antal, Végh Dezső, illetve Duczynska Ilona, Haász Árpád, Hevesi Gyula, Kelen József, Kelen Jolán, Komját Aladár, Korvin Ottó, Lengyel József, Lékai János, Révay József, Sailed Untre és a többiek. Ezek a baloldali szociáldemokrata és forradalmi szocialista irányzatok azonban önmaguktól nem jutottak él önálló párt megalakításának a gondolatáig. Ehhez külső impulzusra, az oroszországi tapasztalatok ismeretére és alkalmazására volt szükség. Ezt az impulzust hozták haza az oroszországi magyar kommunista hadifoglyok. Az OK (b) P külföldi szekcióinak sorában 1918. március 24-én alakult meg Kun Béla vezetésével a magyar szekció, az első magyar kommunista szervezet. A szervezetnek kettős célja volt: egyrészt az internacionalisták oldalán harcolni Szovjet- Oroszország megvédéséért, másrészt agitációs tanfolyamokon felnevelni az eljövendő magyar proletárforradalom vezető gárdáját. Ez a magyar szekció hívta egybe a magyarországi kommunista hadifoglyok konferenciáját 1918. november 4-én Moszkvában. Az értekezlet kimondta a nemzetközi kommunista mozgalom szerves részét képező KMP megalakulását és tagjai kötelességévé tette, hogy a legrövidebb időn belül hagyják el Oroszországot és erejüket állítsák a nemzetközi forrádalom szolgálatába Magyarországén, A felhívás nyomán 1918. novemberében a KMP-nek mintegy két—háromszáz tagja tért haza, köztük Kun Béla, Cserny József, Jancsik Ferenc, Karikás Frigyes, Münnich Ferenc, Pór Ernő, Rabínovics József, Vántus Károly: de ezrével tértek haza a magukat kommunistának tekintő, formálisan nem párttag hadifoglyok is. A hazatértek kapcsolatot teremtettek az itthoni forradalmi irányzatokkal és miután a sorozatos megbeszéléseken megismerkedtek a hazai helyzettel és meggyőződtek az MSZDP vezetőinek elutasító álláspontjáról, meggyőzték hazai elvtársaikat egy új párt megalakításának halaszthatatlan szükségéről. Az 1918. november 24-én Kelen József Városmajor utca 42. szám alatti lakásában lezajlott értekezleten a csoportok kimondták a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulását. Egyben megválasztották a párt központi bizottságát és elhatározták a Vörös Üjság kiadását. A Vörös Újság 1918. dé- cémber 7-i megjelénésévél véglegesen lézárult a KMP megalakulásának folyamata. Dérer Miklós új Internationale Van! Az első: kiötlő éggyek ősszé je: széthomoklott. A második: ámólygó sokak tápászkodása: ledobbant vérbe és piszokba! S magával-tépte bitang prédikátorait! De a harmadik: az új: tartó, mint a föld s a könyörtelen minden. proletároké! Halljátok?! Billió torkon bőg az indulat! Halálig.osztályharc ! Forradalom! Kommunizmus! Három legjobb szavunk. S a leggyűlöltebb: Buzsoáü Halljátok?! Tetésre telt a mérték! Most mindent akarunk! Most bérét vesszük minden holtnak.voltnak! KI áll élénkbe!? Egy tömbbe moccan a szert eszét-erö! S mindent befog a mérhetlen sodor. Komját Aladár Internationale, 1919. január 1. Á forradalmár MOST MAft ÉGNEK a régi világok. Egy szikra kipattant, s a véráztatta mezők hirtelen megrázkódtak. Nem lehetett többé megállítani. Akik fogvacogva gondoltak ilyen időkre, kénytelenek megállapítani, hogy nem is olyan rémes. Ami annyira komplikáltnak látszott, arról kiderült, hogy tulajdonképpen roppant egyszerű. Minden megy a maga útján. Az emberek esznek és isznak, és hogy ha ezt meg lehet tenni, altkor mindennek és mindenkinek meg tudnak bocsátani, még a forradalmárnak is. A forradalmár ugyanis éppenséggel nem valami különös lény. Talán azt lehetne mondani, hogy olyan, mint a földrengésmérő, mely messzi világok belső viharától ad görbe vonalakat, amikor a távíró még nem is .jelezhetett semmit. A forradalmár csak rezonáns, mely azokat az elfojtott érzéseket: a düh. a fájdalom, keserűség, elnyomatás, megaláztatás érzéseit szökkenti akcióba, mely egy bizonyos ' népréteget, embercsoportot, vagy akár az egész emberiséget fűti. Minden kornak voltak forradalmárai, s hogy valaki azzá legyen, az tisztára temperamentum dolga. Nem olyan temperamentum az, mely hirtelen, állandóan és ész nélkül éli ki magát; ellenkezőleg olyan aktivitás ez, mely a lét mindennapi kicsinyes harcocskái helyett erőit éppen egy bizonyos akcióba koncentrálja. Mert azok a gondolatok, melyek tettekre serkentik a forradalmárt, természetszerűleg sok emberben meg kell, hogy legyenek, enélkül a forradalom vagy nem igazi, vagy csak egy embernek egyéni ténykedése. A forradalmár mindig új életforma megvalósításáért küzd. s harca csak annyiban különbözik azokétól, akikért (mondjuk így, bár nem egészen van így); küzd, hogy míg azok életük folyásán a nap minden szakán igyekeznek feljebblendíteni életstandardjukat a gyakorlatban. a forradalmár ezeket a pozitív akarásokat egyszerűen magáévá teszi, megérzi, s az anyagi küszködés helyébe túllendül a percnyi dolgok valóságán, s oly hangot, színt, formát, vagy tettet ad, mely magában csúcsosítja azokat az érzéseket, melyek a tömegben élnek. Hogy forradalmárok vannak, s hogy mindig akadnak emberek, akik esét- leg a saját életük kockáztatásával is merik azt mondani, vagy tenni, átfut mások csak éreznek, ez keu rántsem heroizmus, hanetn éppen olyan szükségszerűség, mint ahogy a nagyon öreg ember szívseen és öreg ember szívesen és könnyen hal meg. A forradalmárt még csak nem is a szenvedélye hajtja arra az útra, mely esetleg börtönön, vagy az akasztófa árnyékán visz keresztül. A Hamleteket vagy az Oblomovokat sokkal csodálatosabbnak tartom, mint azokat az embereket, akik a dolgok hideg logikáján elérkezvén arra pontra, melynél a konzekvenciákat kell levonni, megtorpannak, önmaguk igazolását keresik, haboznak, s nem merik kimondani az utolsó szót. Akik meglátták a világot, azok javítani is akarnak azon. Akik keresztülcsurgatták már magukon elnyomott milliók sóhaját és megérezték azt, ami köröttük és velük történik, azok természetes hogy közelebb igyekeznek férkőzni a sóhajok forrásához. A barmot az embertől éppen az a sajátosság különbözteti meg, hogy az embernek eszközei vannak arra, hogy érzéseit közölni tudja. Mi nem tudjuk: szenved-e az ökör az igától, de azt tudjuk, hogy a legjobb életet kivívni akaró ember gyötrődve nézi, ha munkája eredményeit más élvezi. A forradalmár tehát csak egy érző lény. Szenvedése néni börtönben kezdődik. Nem kell kimennie a csataterekre, s a menetelő katona fáradsága az ő inába száll. A gennyes seb az agyát borítja,. A proletárszoba bűze orrát facsarja. A nyomor idegeit feszíti. A mások elmúlása összeroppantja. A forradalmi akció, a cselekvés akarása és magának a cselekvésnek kirobbanása neki már csak enyhülést jelent. AZ ÉLŐ VILÁGOK forradalmi átalakulásának nem voltak mártírjai és még kevésbé hősei. A forradalmak zuhogó sodrának csak megérzői voltak olyanok, akik nem hunyt szemekkel vágtattak át a földi lét igazságtalanságain, hanem érkezésük forróságával sodródtak abban a szélviharban. mely a vulkánikus kitörést megelőzte. Lékal János A Hét 1918. december 1. 1978. november 24- pentefc