Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-01 / 258. szám

5TCLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA IS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 258. szám ARA: 80 FILLER 1978. november 1« szerda Milyen választóvonalak húzódnak az arab világban Bagdadi külügyminiszteri értekezlet alku elítélését. À líbiai kül­ügyminiszter hangoztatta, hogy Szadatot úgy kell ke-' zelni, mint Izrael szövetsé­gesét. Khaddam szíriai kül­ügyminiszter, • líbiai kollégá­jához kapcsolódva, nagyon erélyes hangú beszédben mu­tatott rá. hogy az Arab Liga 1950. óta hozott határozatait mindmáig érvényesnek kell tekinteni. így azt is, amely előirányozza az Izraellel együttműködőknek az Arab Ligából való automatikus kizárását. A Palesztinái Felszabadí­tás! Szervezet a maga ré­széről szükségesnek mon­dotta, hogy a Közel-Keleten helyreálljon a stratégiai ■ egyensúly. A konzervatívokat mozga­tó Szaúd-Arábia — saját hagyományai szellemében — óvatos nyilatkozatot tett. A KGST tizedik tagja Moszkvában," S KGST székházában megkezdte mű­ködését a Vietnami Szocia­lista Köztársaság állandó KGST-képviselete. Ebből az alkalomból Nguyen Xuan Trang,' a képviselet vezető­jének helyettese az APN tudósítójának adott nyilatko­zatában a többi között el­mondotta, hogy országa mi­lyen hathatós- segítséget és támogatást kap a szocia­lista gazdasági közösségtől, és a maga részéről hogyan járul hozzá a szocialista gazdasági integrációhoz. Ä bagdadi arab külügy­miniszteri értekezlet kedden saját kebeléből hattagú bi­zottságot delegált az állam­fői csúcstalálkozó munkaok­mányának megszerkesztésé­re. A bizottságban Irak, Szí­ria, Jordánia, Tunézia és Kuvait külügyminisztere, va­lamint a PFSZ politikai osz­tályának vezetője kapott he­lyet. A csúcs az eredeti tervek szerint csütörtökön kezdő­dik. Közben a bagdadi lapok a külügyminiszteri értekezle­ten elhangzott felszólalások közül számosat ismertettek. Ezekből kitűnik, milyen vá­lasztóvonalak húzódnak az arab világon belül. A kon­zervatív, Amerika-barát tá­bor képviselői nem óhajta­nak radikális döntéseket. A kuvaiti külügyminiszter sze­rint a csúcs határozatainak nem szabad Egyiptom ellen irányulnia. A szudáni kül­ügyminiszter kijelentette, hogy nem ítélkezni jöt­tünk” valaki felett. Az Egye­sült Arab Emírségek diplo­máciájának vezetője azt han­goztatta, hogy az arabok el­lensége — Izrael — ellensé­ge Egyiptomnak is. Szemben a Szadatot men­tő igyekezettel, a demokra­tikus Jemen képviselője sürgette a Camp David-i A 60. évfordulón Ünnepi ülés Egerben A Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága és a Szak- szervezetek Heves megyei Tanácsa kedden délelőtt együttes ünnepi ülést tartott Egerben, az SZMT-székház nagytermében. A megjelen­teket, közöttük Ambrus Jó­zsefet, a megyei pártbizott­ság munkatársát, dr. Pápay Gyulát, a megyei tanács vb- titkárát, és Szántó Mártont, a KISZ Heves megyei Bi­zottságának titkárát, vala­mint a megjelent veteráno­kat Póti Jenő, a Hazafias Nép­ifront Heves megyei Bizottságá­nak titkára köszöntötte, majd Dorkó József, a Szak- szervezetek Heves megyei Tanácsának vezető titkára I mondott ünnepi beszédet. I Bevezetőben Dorkó József emlékeztetett arra, hogy ax I magyarországi polgári de­mokratikus forradalom ak­kor győzött, amikor már ki­alakult az imperializmus vi­lágrendszere, amikor ellenté­teinek a végsőkig történt ki­éleződések következtében már több mint négy év óta tartott és befejezés előtt állt az első imperialista világhá­ború. S ugyanakkor a föld egyhatodán győzött a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom, melynek hatására vi­lágszerte fokozódott a forra­dalmi fellendülés. Szinte hi­hetetlennek tűnik — mon­dotta az ünnepi gyűlés szóno­ka — de mégis úgy volt, hogy az első világháborúban Magyarországról hárommil­lió-nyolcszázezer katona vett részt, s közülük több mint hatszázezer vesztette életét, negyedmillió rokkant lett és több mint hétszázezer hadi­fogságba esett. Az ünnepi nagygyűlés szónoka ezután értékelte az őszirózsás forra­dalom, azaz az első sikeres polgári demokratikus forra­dalom eredményeit, méltatta a Károlyi-kormány haladá­sért folytatott küzdelmeit, s rámutatott arra, hogy e küz­delmek a széles néptömegek, különösen az öntudatra éb­redő magyar proletariátus nélkül nem érhették volna el céljukat. A magyar mun­kásság részvétele a forradal­mi átalakulásban azt is je­lentette, hogy a polgári de­mokratikus kormányt ere­jükkel vitték a történelem útján, a jövő szebb társadal­ma felé. Ennek lett eredmé­nye az 1919-es Magyar Ta­nácsköztársaság. Az ünnepi nagygyűlést kul­túrműsor tarkította, amelyen fellépett az egri 5-ös számú Általános Iskola művészeti csoportja, valamint a Megyei Művelődési Központ irodal­mi színpada és az Egri Szim­fonikus Zenekar fúvósötöse is. Póti Jenő zárszava után az SZMT és a Hazafias Nép­front Heves megyei Bizottsá­gának együttes ülése az In- temacionálé hangjaival ért véget Szíria és Irak akcióegysége „Történelmi jelentőségű­nek” minősítette Hafez Asz- szad szíriai elnök a napok­ban tett bagdadi látogatását. A szíriai pártokat egyesítő Nemzeti Haladó Front (NHF) politikai bizottságának ülé­sén Asszad, aki egyben az NHF elnöke is, részletesen tájékoztatta a vezető testü­let tagjait bagdadi tárgyalá­sairól, amelyek eredménye­ként a két ország vezetői aláírták a nemzeti akcióegy­ség programját. Csapatmunka A TUDOMÁNYOS KUTATÁSOKBAN világszerte viíarj sebesen teret hódított a „team”_munka. Az ok, amely ezt a sebességet magyarázza, könnyűszerrel megvilágítható: né­hány évtizede elmúlt a magányos feltaláló-zsenik korszaka.' akik otthon, a konyhaasztalon kísérletezgetve dolgozták ki világraszóló újdonságaikat. Valóban: korunk nagy találmá­nyai már ritkán kapcsolhatók személyekhez — tessék ki­próbálni: ugyan ki találta fel az űrhajót és a tranzisztort, az atomerőművet és az integrált áramkört? Természetesen: teamek — kutatócsoportok —, vagy éppenséggel együtt­működő intézetek tucatjai a feltalálók. S érthetően, hiszen a részekre, kutatási mozaikokra szakosodó tudomány csak újabb integráló — a részeket magasabb szinteken összekap­csoló — módszerekkel képes az előrehaladás ösvényeit meg­találni. Nem ok nélkül kalandoztunk — hasonlatot keresve és találva — a tudomány új módszereinek terepére. Kétség­telen, hogy mindaz, amit akárcsak módszereiben is. a fejlő­dés élén haladó tudomány kidolgoz, előbb-utóbb nélkülöz­hetetlenné válik az egész társadalomban. A tevékenységek­nek ez az összhangzata, a részeknek ez az integrálódása — I amit helyénvaló most már közkeletűbb értelemben csapat­munkának neveznünk — már ma is elemi feltétele a ter­melésszervezésnek, az értelmes, hatékony gazdálkodásnak.' Más kérdés, hogy gyakran — a vállalati kapukon innen és túl — hiányzik ez az elemi feltétel. Talán nem felesleges hozzátenni, hogy a gazdálkodás részelemeinek tervszerű összműködéséhez éppen a szocialista társadalom nyújt tör­ténelmileg kiteljesedő lehetőségeket, ám sokat kell még tennünk azért, hogy a lehetőség mindenütt valósággá is váljék. Kétségtelen, hogy gazdálkodásunk valamennyi részeleme egyszersmind részérdekekhez kötődik, amelyek sokféle alakot ölthetnek a személyes, a vállalati, a területi érde­kektől, az ágazat, a szakma sajátosan önállósult érdekéig.' Az elhatárolódás társadalmi bázisrendszere is roppant, sok­színű; nemcsak anyagi érdekvonulatok húzódnak itt, hanem — például — a tervező presztízse a beruházóéval szemben: a vállalati osztály önállósult hivatástudata az egész vállalat érdekpályáját keresztezve, és a sor hosszasan folytatható.' Fontos hozzátennünk: vulgáris egyszerűsítés lenne a részér­deket eleve véteknek, morális torzulásnak minősíteni — ellenkezőleg: az árutermelő társadalomban — márpedig a szocialista társadalom is az —, ahol a javak pénzért vásá­rolható áruformát öltenek, s ahol a munkamegosztás társa­dalmi rétegzettségében az áruforgalom hoz létre gazdasági kapcsolatokat — a részérdek szükségszerű eleme a valóság­nak. Ám ha ezzel mint realitással számolunk is. alapvető társadalmi követelmény azoknak a folyamatoknak az erősí­tése, amelyek a részeket egésszé, a vállalati mozaik- érdekeket vállalati érdekké, s mindezt: az országos ossz- működés sodrásába vonva közérdekké alakítják. Napjaink gazdasági gondjait közelebbről vizsgálva rendre-sorra kimutatható, hogy a — tágan értelmezett — csapatmunka kínál bonyolult, nehéz problémákban igazi megoldásokat. Nem abból származnak a gondok, hogy a vállalat, a műhely, a kutatóintézet, a szövetkezet képviseli önállósult érdekeit, hanem hogy hiányzik olykor a magasabb szinteken integráló hatás. Ezért megeshet, hogy a vállalat akkor jár jól, ha avult, ráfizetéses terméket gyárt; a külke­reskedő akkor, ha alacsony áron értékesít; a vállalati szer­vező akkor, ha pompás jelentéseket ír, s beéri ennyivel; a beruházó akkor, ha eleve alátervez, hogy később magyaráz­ható legyen a pénzügyi előirányzat túllépése.. 1 A SPORTBAN KÖZISMERT, hogy a csapat nem egy­szerűen játékosainak számtani összege — az összjáték az a többlet, amit a játékosok csak együtt nyújthatnak. S ea bizony nemcsak a sportban van így! Tábori András Üzembe helyeztek Hatvan új gyárat Dr. Markója Imre a jogalkotás és a jogalkalmazás időszerű feladatairól Két év múlva atomenergetikai feladatok — Megújulóbán jogrend­szerünk, a társadalmunk életének minden területére kiterjedő alapvető szabályok sokéves reformmunkála­tait a XII. pártkongresszu­sig befejezzük. Immár a má­sodik ötéves jogalkotási terv teljesítése szolgálja a célt, hogy jogunkat fokozatosan hozzáigazítsuk a fejlett szo­cialista társadalom építésé­nek követelményeihez — mondotta el dr. Markója Imre igazságügyminiszter kedden a Parlamentben megtartott sajtótájékoztatón. Várkanyi Péter államtitkár­nak, a Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatala elnökének bevezető szavai után az igazságügyminiszter részle­tesen szólt az időszerű jog­alkotási és jogalkalmazási feladatokról. , Befejezéséhez közeledik az igazságügyi jogszabályok kor­szerűsítése. A társadalmi er­kölcs és tudat fejlődésének, a bűnözés jelenlegi helyze­tének és várható alakulásá­nak alapos elemzése előzte meg az új BTK tervezeté­nek előkészítését, annak ér- Sfcdtefljen, hogy jobb össz- Vmm*. *gyrtBtsgin> az utób­ltod* át­változott, társadalmi-gazda­sági viszonyok és büntető­jogi védelmük között. Így lesz az új büntetőjogi kó­dex hatékonyabb és korsze­rűbb eszköztára a bűnözés elleni küzdelemnek. A terve­zetet rövidesen megvitatja az országgyűlés jogi igazga­tási és igazságügyi bizottsá­ga, majd várhatóan decem­berben terjesztik az ország- gyűlés elé. Küszöbön áll a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény módosítása is. hiszen jó néhány, jelenleg bírósági útra tartozó kisebb jogszegést minősítenek majd szabálysértéssé. A szabály­sértési jog korszerűsítésére vonatkozó javaslatokat 1979. első negyedének végén ter­jesztik a Minisztertanács, il­letve az Elnöki Tanács elé. Várhatóan jövőre az or­szággyűlés elé kerül a nem­zetközi magánjog átfogó sza­bályait tartalmazó első kó­dex. A végrehajtási eljárás lesz egyszerűbb, gyorsabb a bíró­sági végrehajtási jogszabá­lyok módosításáról és egysé­ges szövegéről szóló törvény- erejű rendelet megalkotásá­A minisztérium folyamato­san elemzi az igazságügyi szervezetek fejlesztésének, korszerűsítésének kérdéseit, a bírósági hatáskör és egyéb tényezők alakulását. Kiemel­kedően jónak ítélhető a bí­rósági munka törvényességi színvonala. Tavaly több mint 1 millió 100 ezer peres és nem peres ügy várt döntés­re.. Az esetek 80—83 száza­lékában az érdekeltek meg­nyugodtak az első fokon ho­zott ítéletben. A fellebbezé­sek folytán tárgyalt ügyek 40 százalékában pedig a má­sodfokú bíróság helyben hagyta az alacsonyabb szin­tű joghatóság határozatát. À pályaválasztási tanács­adás egyre inkább kezd az iskolai oktató-nevelő munka részévé válni. Az Országos Pályaválasztási Tanácsadó Intézetnek kedden a Munka­ügyi Minisztériumban tar­tott sajtótájékoztatóján el­mondották azt is,, hogy ezrei Amit ígértek az építők, valóra is váltották. . Tegnap üzembe helyezték a Jászbe­rényi Aprítógépgyár hatvani egységét, ami a gépi beren­dezéssel együtt meghaladja a tízmillió forint értéket, s tulajdonképpen első szakasza az 1980-ig tartó beruházás­nak. — Tőkés exportárualapot teremtő hitelszerződés segí­tett bennünket a Hatvanban létesülő 2-es gyáregység meg­valósításához, s valóban jól dolgoztak mind az építők, mind a beruházás helyi al­vállalkozói — mondotta az az üzembe helyezés alkalmá­val Cserni Pál, aki az egyes gyárból került ide vezető­nek. — Gyakorlatilag ápri­lisban kezdtük a Lettin Ter­melőszövetkezettől vásárolt épületek teljes felújítását, át­elsősorban az iskolai pálya- választási felelősök, osztály­főnökök foglalkoznak, pá­lyára irányító, illetve nevelő munkájuk egyre • tartalma­sabb. eredményesebb. Jelen­leg 3652 pályaválasztási fe­lelős dolgozik társadalmi munkában az ország iskolái­alakítását, s a november 7-i ünnepet követően már ter­melni fogunk. Idei tervünk megközelíti a kétmillió forint éréket, de egyelőre csak különböző alkatrészek rész­műveleteire terjed ki. A sze­relő- és vasszerkezeti üzem­részek igazán jövőre bonta­koznak ki, s annak megfe­lelően térünk át valóságos alkatrészgyártásra. Az idei másfél hónap inkább főpró­ba, aminek bízunk a sikeré­ben. Az üzembe helyezésen részt vett Kármán Antal, az ap- ritógépgyár főtechnológusa is, aki röviden informált bennünket a fejlesztéssel já­rói további feladatokról. — A jövő esztendő továb­bi jelentős előrelépést hoz hatvani gyáregységünk életé­ban. Alapképzésük gyakorla­tilag befejezettnek tekinthe­tő. A szakmunkásképző in­tézetek és a szakközépisko­lák pályaválasztási felelősei­nek azonban eddig mind­össze egynegyede, illetve egyharmada részesült kép­zésben. ben. A hitelszerződés lehető­vé teszi, hogy további tíz­millió forintot fordítsunk egy új üzemcsarnok építésére, s ide tízmillió forint értékű gépi berendezést telepítsünk! Van házilagos kivitelező ka­pacitásunk, megvannak a Hatvanba szánt gépek, ilyen­formán nincs akadálya a munka elvégzésének, s annak sem, hogy _1979-ben már faipari gépeket állítson elő a 2-es gyáregység — idézzük Kármán Antalt. — Egyéb­ként azt sem érdektelen megemlítenem, hogy az 1980- tói már mintegy ötszáz em­bert foglalkoztató üzem fon­tos részt vállal a törzsgyár új, nagy feladatából. Atom- energetikai gépgyártásra je­lölt ki bennünket a szaktár­ca, s mint szállító vállalat: Hatvanba helyezzük e mun­kák nagyobb felét. Hatvan új üzeme korszerű,' tetszetős, a különböző felülbí­ráló szervek a kivitelezésben semmilyen hibát nem talál­tak. Ez teszi lehetővé, hogy november 8-án már termelés folyjék a falak között. S bi­zonnyal jól érzik itt magu­kat a frissen verbuvált mun­kások, hiszen a termelési kö­rülmények megegyeznek à jászberényivel. Öltöző, fürdő, melegítőkonyha, tágas étkez­de szolgálja az ide kerültek kényelmét. Sajtótájékoztató a pályaválasztási tanácsadásról

Next

/
Oldalképek
Tartalom