Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-21 / 249. szám

It menesgazda

Kovács András új filmje

O

Miként Gáli István, A ménesgazda írója és Kovács András a regényből készített film rendezője úgy magam is megéltem, átéltem az ötvei nes éveket, a félelemmel, szorongással terhes, nagy nekirugaszkodásunk időszakát. A pergő filmkockákról olyan hősök, figurák köszönnek rám, akiket jól ismertem, akikkel együtt indultam a fényes szelek idején. Ismertem a Busó Jánosokat, azokat a lelkes tenniakarókat — olykor világmegváltókat! — akik egyik napról a másikra szinte erejüket, műveltségüket és tudásukat meghaladó feladatra vállakozva áldozták fel legszebb éveiket, a közösség, a jövő oltárán. Ezeket az embereket — akkortájt „kádereknek” mondták és nem „menőknek" — a nagy társadalmi váltás idején egyedül a rendszerhez való hűségük, feltétlen megbízhatóságuk alapján emelték fel egy-egy pozícióra. ,,A többit majd megtanulják”, — mondogatták akkor, s lényegében ez igazzá is lett. Többségük valóban megtanulta, felnőtt a feladatokhoz, s itt él közöttünk ma is, dolgozik, munkálkodik, teszi a dolgát becsületesen.

Ismertem a másik oldalt, Bazsit és társait, a Horthy- hadsereg volt tisztjeit, altisztiéit és a hozzájuk hasonló pallérozottakat, a végsőkig győzőket és a csalódott veszteseket, akik között voltak revansra várók, ám nem kevesen olyanok is, akik a realitást felismerve, beilleszkedésre törekedtek. Sokan itt élnek közöttünk s emberi értékük nem a múltiuk, hanem munkájuk, a jelen alapján méretik meg.

És hiszem, hogy itt élhetne közöttünk A ménesgazda hőse. Busó János is, és Bazsi, a volt horthysta méneskari tiszt is megtalálná társadalmunkban az egyéniségét, szaktudását, vezetői képességeit megillető helyet.

Hogy a ménesgazdává előléptetett parasztgyerek miért nincs ma közöttünk, és miért kellett oly értelmetlenül halálba rohanniuk a méneskariaknak, — erről szól az osztatlan sikert aratott regény és a belőle készült megrendí- tően őszinte film.

o

— ..Egv nép emlékezetéből nem lehet eltüntetni a történelmi baleseteket. Sem úgy. hogy a sebeket szemérmesen elkendőzzük. sem úgy, hogy eltávolítjuk a seozett részeket. Mondják, az amputált tagok sérülései is sajogna < .— nyilatkozta a film írója és rendezője. Kovács András aki már évekkel ezelőtt nagy vihart kává rt alkotásával, a Hideg napokkal is, vállalta a múlt- eiemzést. a történelmi tanulságok tapasztalatok továbbítását. Most pedig itt ez az új film, amelynek nyugtalanítóan hiteles atmoszférája, a hol csillogó ellenfényben, hol sötétben tartott képsorai napjaink ítéletén átszűrve — felerősítve — idézik meg a megélt eseményeket. Miként a már említett Hideg napokban, most A ménesgazdában is sikerült a képek nyelvére

1918. október 21., szombat

transzponálni a kor belső feszültségét, a hősök nyugtalanságát.

Jó film született a megrendítő regényből, olyan mű. amely nem az „én már akkor megmondtam” vállveregető okoskodással, hanem a hiteles tanú, a mindig cselekvő ember felelősségével, tárja fel történelmi tragédiánk ismert, ám olykor egyoldalúan, sematikusan ábrázolt fejezetét.

Kiélezett a film indítása, maga az alapszituáció is. Az ötvenes évek elején vagyunk, a nyugati határszélen, ahol egy falutól távol eső méntelepen volt horthysta tisztek gondozzák, vigyázzák „a megmaradt lóállományt.” A szüntelenül éleződő osztályharc közepette (ma már nevetségesnek hangzik, a kifejezés. akkortájt talán mégis volt háttere, hiszen dúlt a koreai háború, fenyegetően érvényesült az amerikai atomfölény), ellenségnek tekintik a méntelep embereit, akik maguk is sandán figyelik ezt a forduló világot. A rendcsinálást egy pártiskolát végzett parasztfiúra, Busó Jánosra bízzák, őt küldik főnöknek a méntelepre. Tulajdonképpen botcsinálta vezető ő. hiszen furcsa mód, falusi létére, nem ért a lovakhoz, még nagyobb baj, hogy nem ért az emberekhez sem.

Mégsem a hozzá nem értés, hanem a kétoldalú bizalmatlanság csiholja a konfliktus szikráit. Jani már eleve előítélettel figyeli a telepieket, a volt tisztek pedig valamiféle felügyelőt vagy foglárt látnak az újdonsült vezetőben. A kezdeti bizalmatlanság ellenére azonban mégiscsak oldódik a feszültség. Lírával átszőtt képsorokban láttatja a film a ménes mindennapjait, az életnek azt a kis csücskét, amely még összekötheti a telepieket és az új főnököt. Szinte főszerepet kap a ménes ebben a filmben, hiszen a lovak választják szét, vagy kötik össze az embereket. Am éppen a pompás paripákat, a párát fújtató lovakat, az izgalmas fedeztetés- az új élet születését szimbolizáló ellést bemutató költői emelkedett- ségű képsorok jelzik, hogy áttételesen többről van szó: talán egy faluról, egy közösségről, vagy éppen a hazáról, amiért érdemes élni, dolgoz- hi.

A film ifjú hőse is, szinte

a lovak közvetítésével jut közelebb az emberekhez.^ Megszereti az erős állatokat, észreveszik ezt a volt tisztek is, akik ugyancsak szeretik a lovakat, s emellett értenek is hozzá, s így lassan oldódni kezd a szembeállás feszültsége. A méneskariak vezetője, Bazsi százados már segít is: bábáskodik egy csikó születésénél.

Ám a társadalmi méretekben kibontakozó bizalmatlanság nem engedi beérni az emberi kapcsolatokat. Ily módon a film hősei szinte végzetszerűen rohannak a tragikus vég felé: Janiba

épp akkor döfik a bicskát, amikor már kezdi felismerni az igazságtalanságot, s halálával megpecsételődik a Volt tisztek sorsa is, nem látjuk, de halljuk a fegyverek ropogását.

o

A ménesgazda legnagyobb érdeme, hogy hitelesen és plasztikusan érzékelteti az ötvenes évek elejének szorongással teli légkörét, a bizalmatlanság mechanizmusát. Nem az a döbbenetes ebben a filmben, hogy a parasztfiútól, vagy az államvédelmisektől félnek a volt tisztek, sokkal inkább az a korszak tragédiája, hogy a Busó Jánosok is féltek, Máthé. a vezetői erényekkel bíró bölcs párttitkár is óvatoskodva tartott feletteseitől és beosztottaitól. Mert senki nem láthatott bele a másik kártyájába. Milyen sokatmondóan őszinte például Jani tekintélyes tsz-elnök bátyjának története. Az elnök, aki országgyűlési képviselő Is, a Parlament folyosóján magának a párt első emberének panaszolja el, milyen szakember- hiánnyal küszködik a szövetkezet. Válaszként szállodai szobájában már kora hajnalban felveri egy államvédelmis, kocsiba ülteti, s a szerencsétlen ember nem tudja hová, miért. Feszeng, láthatóan fél az ágyból kiparancsolt képviselő, akivel néptelen és ismeretlen utakon suhan az autó, majd egy Internálótáborba érnek, ahol az elnöknek választania kell egy megfelelő agronó- must.

Az ilyenfajta segítség, vagy ügyintézés — amelybe majdnem belerokkan az ember — mondatja az elvhű kommunistával : ......mi vag

yunk előtérben, az ilyenolyan funkciók, elnökök, vezetők, de mögöttünk ott vannak azok... És azoknak messze ér a kezük!... Tudod, mit csinál ilyenkor az okos vad? Meglapul. Lehúzódik, és nyugton marad.”

Vagyis minden szereplő rabja, fogvatartottja önnön sorsának. körülményeinek. Mindezek felvillantása, a kétféle emberi tartás és vezetői stílus ábrázolása, tulajdonképpen máig ható érvénnyel sugallja; a törvény- sértések, a bizalmatlanságra épített módszerek elsősorban a szocializmusnak okozták a legnagyobb kárt. Ezért is kemény, társadalmi önismeretre nevelő alkotás Kovács András új filmje, olyan mü, amely drámaiságával, film- szerűségével, és nem utolsósorban igazságával is megfogja. s gondolkodásra készteti a nézőt.

O

A film szerepeit remek színészek játsszák. Madaras József már megjelenésében magában hordozza a tragédiát, Busó Janija sokrétűen jellemzett figura. Bazsit, a telepiek szellemi vezetőjét nagyszerű színészi eszközökkel állítja elénk Bács Ferenc, akinek tehetségét az elmúlt évben még az egri színházban tapasztalhattuk. Tetszett Horváth Sándor vívódó párttitkára, a képviselőt alakító erdélyi színész, Fábián Ferenc érzelemdús játéka. S mert a film szerelmi vonulata túlságosan elnagyolt. Bordán Irénnek és Moór Mariannák nem sok beleszólása volt a történetbe.

A drámát és költészetet ötvöző képsorok, a dramaturgiai funkciót betöltő színek Költ ai Lajos operatőri művészetét dicsérik.

Márkusz László

Krúdy Zsuzsa;

Szindbád századik születésnapjára*

De jó érzés megemlékezhetni édesapám centenáriumáról !

Nem múlott el bennem emléke, nem halványult el személye, hiszen nap mint nap felidézhető. ahányszor bele-beleolvasok írásaiba. S lehet, hogy képzelődöm, de nemegyszer úgy tűnik, most hozzám szól. hozzám, utol*Száz évvel ezelőtt, 1879. október 21-én született Krúdy Gyula fró. A születésnapot Krúdy Zsuzsa, legkisebb leánya köszönti e hasábokon. Vasárnapi magazinunkban pedig egy egész oldalon emlékezünk a modern prózalrás e mesterére.

jára született gyermekéhez. Akinek egykor ifjúsági könyvet ajánlott: „Kedves

kisleányom, Zsuzsika ... Lehet, hogy én már akkor nem leszek, mikorára te eljutsz a hosszú utakon a mesék országába. Azért már most megfogom kis kezedet, hogy könnyebben odatalálj a meseországban a királyhoz, Jókai Mórhoz ...”

Látom magam előtt, amint íróasztalánál görnyed. Mellette füstölög cigarettája. A kora hajnal már itt találta, ha beteg volt, ha nem is aludt előzőleg. Délig szinte megszakítás nélkül írt, míg el nem végezte napi penzumát. 16 oldalt. (Diósgyőri árkusokra, lila tintával, hegyes tollal, gyöngy bet ükkel). Áz íróbütyök már régen megjelölte szép kezét, mert ívógép, diktálás. magnetofon nem könnyítette munkáját. Egyforma szorgalommal. rendszeresen és szenvedélyesen rótta sorait.

Írásaiban szívesen idézte szüleit, nagyszüleit, különösen nagyatyját, az 1848—49- es honvédtisztet, kedves tájait. a Nyírséget. Szepessé- get, a Balatont, a fővárot, s néhány magyar kisvárost. A külhoniak közűi Bécset, ahol többször járt. Utazgatni, anyagiak hiányában nem volt módja.

Szívesen foglalkozott a magyar irodalom kincseivel képviselőivel. Csak a tisztességeseket. emberségeseket, tehetségeseket becsülte!

Az Ady Endre éjszakáiban olvashatjuk: „Mert jegyezd meg magadnak, Ady Endre, hogy az a legutolsó íróféreg, aki úgynevezett társadalmi úton is akar érvényesülni. Ez a legfertelmesebb fajzati Aki meghívókat les a zsú- rokra, a zsidók vacsorái felett viccelődik keresztény társaságokban, míg a zsidók között a keresztények butaságait gúnyolja ... Azért szeretlek, Ady Endre, mert nem vagy ilyen.”

Ha nem írt. olvasott. Már diákkorában elolvasta a hozzáférhető legfontosabbakat. Élete utolsó éveiben az óbudai fővárosi könyvtár olvasófüzetének tanúsága szerint az alábbi szerzőket kölcsönözte: Heine. Rilke,

E. T. A., Hoffmann, T. Mann, Csehov, Chamisso, Poe, Galsworthy, Balzac, Turgenyev, Maupassant, Scott. Goethe, Kipling és Vas Gereben. — Igen szerette a magyar irodalom nagyjait és Puskint. Az Anyegin éveken át az éjjeliszekrényén feküdt, hogy mindig kéznél legyen.

Lakásunk, környezetünk, ruházatunk szegényes voll. Apám igen pedáns, tiszta, ruháira vigyázott. (Otthon elnyűtt holmikban irt). S bár csak néhány holmija volt. mindig elegánsnak hatott. Kalapot csak puhát viselt. s azt szerette ..betyáro- san” félrecsapni. Gombos cipőit könnyű járása miatt

Őszi pacsirtaszó

Amikor tavasszal a Vasas Művészegyüttes budapesti otthonában utoljára találkoztunk, még igencsak panaszkodott. öregszik, reuma gyötri. Ahhoz sincs kedve, hogy meglevő munkáiból kiállítást rendezzen, bár sokfelé hívják. S mit ad isten! Aki mostanság a gyöngyös- tarjániak jó borról híres szövetkezeti pincéje felé jár, látja ám, hogy szépen kiöb- lösödött, új vágattal bővült, benne pedig ott a nevezetes fafaragó, Asztalos Johák. Persze, nem poharat emelget. Azt csendesebb időkre hagyja. Ami Párádról kimozdította, megint a munka, a művészet. Két 250 hektós ászokhordő fenekét faragja remekbe, népesíti be gazdag fantáziával.

Honnan a megbízatás, az új munka?

A gyöngyösi borvidéken tavasztól őszig, ősztől tavaszig mindig sok a vendég, aki néhány pohár bor mellett elidőz valami rendes helyen. De az efféle fogadtatást a helybeliek sem vetik meg, légyen bár otthon saját termésű italuk. A riz- ling. a muskotály, a kékfrankos akkor igazi, ha a csillogó üveget baráti szó, emberzsongás lengi körül. Ezért döntött úgy a terme(Fotó: Szabó Sándor)

lőszövetkezet, hogy fejleszti pincészetét, éspedig a legjobb igénynek megfelelően. Szövetségest találtak er>-e Somogyi István festőművészben, aki mozaikkal díszíti a „gádort”, s félrelökte reumáját Asztalos Johák.

Nem mindennapi munka közepén jár. Tizenöt négyzetméternyi a hordófenék, ezt a felületet ülteti tele a deres hajú mester kétszázötven figurával, emberalak- kal. Persze a tervezett kompozícióból nem hiányozhat a szüret, jobban mondva ennek a megjelenítése lesz a legmozgalmasabb, legtetszetősebb. Itt puttonyba gyűjtik a fürtöt, amott satulják, hátrább pedig a prímás gyantázza vonóját, hogy kedv uralkodjék majdan, ha bogrács és kancsó mellé gyűlik a hegyoldal népe.

Akik darabban látják, sürgetik a mestert. Csinálná, végezné be mielőbb, hogv együtt lássék a szemet gyönyörködtető, néprajzi elemekkel ékes munka. 0 maga december végére ígéri a teljességet. Attól függően persze, hogy miként bírta erővel, leginkább pedig ihlettel, belső indíttatással. Mivel a pacsirta is akkor énekel igazán szépen, ha leikéből indul a dal...

(moldvay)

szinte sohasem kellett talpaltatni. Ernyőt soha, de botot (vastag bambuszból) mindig hordott. Ékszere nem volt, dísizes inggombjai. nyakkendőtűi, már régen hűtlenül elhagyták. Csupán egy ezüstbe foglalt farkasfogat viselt kalapján.

Kevésbeszédű, hallgatag volt. magáról szinte sohasem szólt. Rajongói állították, hogy „Gyula bácsi mindent tud.” Valóban jól ismerte korának — de az előzőeknek is — jelentős személyeit. eseményeit, problémáit. Ehhez járultak még ismerőseinek elbeszélései (mindent szívesen meghallgatott. ami érdekelte), s kiterjedt levelezése, kutatásai, ragyogó megfigyelőképessége.

Valaki azt írta róla. hogy kevés olyan írónk volt. akit annyira érdekelték volna a magyar vidék szokásai, életmódja, s embereinek köznapjai. Hozzáteszem: és a magyar ételek. ízek. a vendéglátás minden csíny- ja-bínyja. Több kötetet tennének ki azok az írásai, amelyek ezekkel foglalkoznak. Mesterfokon értett a főzéshez, de maga nem volt nagyevő. Különösen utolsó éveiben, amikor már sokat betegeskedett, szenvedett.

Ifjúkorában hatalmas testi erejéről ismerték, de ő senkit sem bántott, csak akkor ütött, ha belekötöttek, vagy ha másokat kellett megvédenie. Ezekben az években nagy szívtipró hírében állott. Sok-sok nőismerőse közül a legfontosabbakat, legemlékezetesebbeket írásaiban megörökítette.

Én is ismertem a Rezeda Kázmér szép élete Késő Fá- niját, a Hét bagoly Leonóráját. Jelentős volt életében az Asszonyságok díja Jel- Iája, és a sok helyen szereplő Pilisy Róza. Legkedvesebb leányalakjai édesanyámról. Zsuzsiról mintá- zódtak. ö Az úti társ Eszté- nája. a Hét bagoly Áldáská- ja, a Rezeda Kázmér Tinije, az Asszonyságok díja Natáliája. a Bukfenc Gyöngyvirágja és a Boldogult úrfikoromban Vilmája.

A Bukfenc egyik kiadásának előszava így szól:

„Kedves Gyöngyvirág, ismét eszembe jutottál, mint reggel a szép álom. Ismét a régi szerelemmel gondolok boldog ifjúságunkra. Légy víg, mint én.' Hisz senki sem veheti el tőlünk azt, ami egyedül miénk: emlékeinket ...”

Az egyesek által felelőtlenül. tévesen csak ..ködlovagnak”, csak ,,bohémnak” kikiáltott Krúdy Gyula ötvennégy és fél éves koráig, haláláig: 87 regényt. 238( elbeszélést, 1780 tárcát, cik két és 30 jelenetet, színdarabot írt, az év végén meg- i jelenő Gedényi-féle bibliográfia szerint. — A centenáriumra szántuk a Gor- donkázás című kötetet is. Krúdy önéletrajzét.

Krúdy Gyula temetésén egyik írótársa így búcsúzod tőle:

„Írók, álljuk körbe ravatalát. Nézzétek ezt a roncsaiban is nemes te Jet, mert életnek is, testnek ~s rendkívüli volt... Egy korban. amikor a betű teljesen megbukott, tántoríthatatlan tisztaságú művész tudott maradni...”

í