Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
Súgóból - dirigens OKTOBER ELSEJE IMMÁR HAGYOMÁNYOSAN A ZENEI VILÁGNAP. ENNEK ALKALMÁBÓL KÖZÖLJÜK, A NEVES OLASZ KARMESTERREL, LAMBERTO GAR- DELLIVEL KÉSZÜLT BESZÉLGETÉST. Gardelli vezényel (Pólya Zoltán felvétele) Lamberto Gardelli, a kitűnő olasz karmester, oly mér. fékben van jelen — immáron évek óta — zenei közéletünkben, mintha csak magyar állampolgár lenne.. Nem egy érdekes bemutató és emlékezetes felújítás tanúskodik szinte már állandónak tűnő ittlétéről. Pedig csak átruccan olykor hozzánk Dániából, ahová szerződése köti, ám amit. „beindít” egy-egy idejövetele alkalmával, az mindig folyamatos jelenvalóságának az érzetét kelti, olyan maradandó. Az elmúlt fél esztendőt szinte teljes egészében nálunk töltötte, A közönség a napokban pedig a budapesti művészeti hetek vendégeként találkozhat vele. Mindig „kéznél levő” budapesti szállásán, az Űri utcában beszélgetünk: — Megengedi, hogy egy „kényes’’ kérdéssel kezdjem? — Miért ne? — önről sokat beszélnek, de keveset tudnak. Valóban súgóként kezdte a pályafutását? — Voltam súgó is, ez egyáltalán nem titok. De pályafutásomat korrepetitorként kezdtem, mint annyi más karmester. Híres énekeseket kísértem akkoriban, Giuseppe de Lucát, Beniamino Giglit. Egyszer megkértek, hogy az egyik nagynevű tenort kísérjem zongorán, amikor Boito „Néró” című operájának főszerepével kellett ismerkednie, méghozzá Tullio Serafin házában. A nagy — sajnos, azóta már elhunyt — dirigens nevéhez fűződik ugyanis Boito e kevéssé ismert művének római felújítása. Tullió Serafin állandóan engem fürkészett s a „munkanap” végeztével — ahelyett, hogy a tenorsztárral tárgyalt volna — hozzám fordult: Ön kicsoda? Lamberto Gardelli vagyok — feleltem elfogódva. De hol él, hol lakik? Itt, maestro, Rómában. Nézze — zárta le a káderezést Serafin — most, júniusban zárva van a színház. De szeptemberben feltétlenül keressen meg. ön figyelemreméltó tehetség. Nagyot fordult velem a világ. Körülbelül tizennyolc éves lehettem akkor. Otthon, apámnak napokig gőgöltem a nagy karmester dicséretével. Persze arra egy percig sem gondoltam, hogy felmondok a bárban, ahol dzsessz-zongo- ristaként működtem. Serafin elismerését nagyon komolyan vettem, ám a felkínált lehetőséget pillanatnyi szeszélynek tudtam be. Meg voltam győződve arról, hogy másnap maradéktalanul kitörlődöm az elméjéből. De a dicsérete heteken át melengetett. Egyik nap izgatottan fogadott apám: Tullio Serafin hívat! Maga Tullio Serafin! — és szinte keresztet vetett, ahogy a nevet kimondta. Akkor már októbér volt. Rohantam a színházba. A maestro morcosán fogadott: Nem megmondtam, hogy szeptemberben hívjon fel? Igen, igen — hebegtem —, de álmodni sem mertem, hogy komolyan gondolta... Nos — vágta el hebegésemet — -maga kell a színháznak. Egyelőre súgó lesz. De mester — méltatlankodtam —, én zenész vagyok! Erről már meggyőződtem júniusban — mondta szárazon —, de zenész-státuszom egyelőre nincs. Eldugom egy súgólyukba, mielőtt más is felfedezné a tehetségét. Aztán majd előszedem, mihelyt lehet. Ne féljen, nem esik le a gyűrű az u] járói. Én js voltam súgó. Ez hatott. Ha neki sem derogált, akkor én sem berzenkedhettem. És most itt vagyok. — örülünk, hogy itt van. Egy kérdés még: mit tanácsol, hogyan lehetne növelni az operabarátok számát Magyarországon? — Csakúgy, mint az egész világon. Nem elég csak lemezekről, rádióból, vagy televízióból hallgatni a zenét, az aktív muzsikálásra is rá kell szorítani magunkat ahhoz, hogy belső értői legyünk a zenének. Énekeljünk, zongorázzunk, gitározzunk, harmonikázzunk, mandolinozzunk — ki milyen hangszerhez képes hozzáférni. Akármilyen szinten, de tudjunk bánni valamilyen hangszerrel! A kórusmozgalmat is fejleszteni kéne. A felsőoktatási intézményekben megférne mindenütt egy ének- vagy zenetanszék is, függetlenül az illető egyetem, vagy főiskola profiljától. Ezek a tanszékek Bartók és Kodály metódusa szerint dolgoznának — szerte a világon. S ha már becsempésztük az emberekbe a komoly zene szeretetét általában, akkor az opera ellen sem tiltakoznak már. Az opera megszerettetésére egyébként jó módszerem van. Dániában egy csomó tizenkét éves gyereket beinvitáltam az egyik opera zon- gorás próbáira. A színpadi próbákra már maguk kéredz- kedtek be. mert csuda jó volt felismerni a próbateremben megszeretett — és immár szituációban felhangzó — dallamokat. Jó játék volt nekik a zenedráma összeállásának folyamata, szívesen vettek részt ebben a zenei építőkockajátékban. Az előadásokra aztán már szüleiket is elcibálták. Az ember szereti felezni a gyönyörködését, hiszen az a felezéssel, a szétosztással csak növekszik. — Fontos, hogy az emberek szeressék a zenét? — Nagyon fontos. Gondoljon arra, amit Lorenzo mond a Velencei kalmár című Shakespeare-darabban : „Az az ember, ki legbelül zenétien s nem hat rá édes hangok egyezése, az kész az árulásra, taktikára, szelleme tompa, mint az éjszaka érzése komor, mint az Erebus — meg ne bízz benne! Hallgass a zenére!” Meggyőzött. (Nem volt nehéz.) És nom í- Shakespeare-idézettel, de azzal a tűzzel, ahogv bes/' ahogy megszólalt. Am legfőképp azzal, ahogy a zenekart szólaltatja meg.. BARANY1FERENC Aforizmák Kz emberiség egyik fele már a szépnemhez tartozik. Pedig mind a két felének szépnek kell lennie. Ha úgy érzed, hogy szakítottál a kéziratoddal — vidd el sürgősen a kiadóba. Homéroszi kacaj — krokodilkönnyek között. Az igazgyöngy is bepiszkíthatja a mosdókagylót. Egyáltalán nem szükséges kutyának lenni ahhoz, hogy valakit az emberek barátjának tartsanak. Mindaz, amit nekem adtál a tiéd. mindazt, amit meghagytál magadnak — egyenlően elosztjuk. Az. aki valakiben csak a jó vonásait látja, abban a veszélyben forog, hogy a legjobbakat nem veszi benne észre.. Az illetőnek csak a művészi énje idegen viszont minden egyéb — a sajátja. Micsoda mesés akcelerá- ció: az apa — Babszem Jankó volt, a fia pedig — Hüvelyk Matyi. Ha Achilles valóban bátor lett volna, akkor az a nyíl sohasem talál a sarkába. Vigyázz, ne fogd szaván beszélgető társadat: még >tleg igazat hallhatsz maNaplopó.... de micsoda mester a szakmájában! Hogy alaposan megismerjük az ember lelkét, az a legcélszerűbb, ha eltávolítjuk a testéből. (A spanyol inkvizíció bölcsessége) SARÄNDI JÓZSEF: Valaki kopog? Kertem szokványos őszi képe szokványos hasonlatokkal már megíratott Egy másik kert jár az eszemben hol se rügyek se levélhullák nincsenek évszakok Közepén dühös máglya dohog elhamvadnak rajta régi szenvedély-bútorok Éljenek a boldogok űram én üres és szomorú vagyok Nagytakaritó ösztönöm talán valaki kopog? BARCS JÄNOS: Piros rigó Nyugtalan vénám parázsló vére, megfesti majd a földet feketére. Dércsipkés éjszakák, égi sarkok, csak tudhatnám, hogy tőlem mit akartok. Mert a lángcicomás áradatban, kezdi okádni tüzét a föld katlan: — s piros rigó leszek megfoghatatlan; én az élők között holt-halhatatlan s muzsika száll majd utolsó dalomban ahol a sírásók —? ásó nélkül ásnak, mert sohasem hittem az elmúlásnak. GÊCZI JANOS: Altató dobd le az Inged szölőszagú este dong vad darázs üvegcserepet játszik a szem hold éjszakáján tested almája éretté hízik vele a nehézkedés szél kendőt lenget — levelek vállra teríted estedet hűvös az este bűvkör az est szölőszagú este dobd le az inged nyugovó dong nem vad darázs Kedvencek. • • A hivatalban csoda történt... Kelemen bácsi, a könyvelő, nem köszönt Kissnek, a főosztály- vezetőnek, amikor az reggel átment a szobán. Mindenki csodálkozva nézett Kelemen bácsira. Hi. szén ő volt az, aki íróasztala mellől felállva, félszegen meghajolva szokott jó reggelt kívánni felettesének. Peresznyei meg is jegyezte: — Nem vette észre öt? — De igen1 0 jött be, neki kellett volna köszönnie! — válaszolta az öreg, és hangja erőteljesen, bátran hangzott. Nem olyan halkan, aláza. tosan, mint eddig. Peresznyei meglepődött egy kicsit, azután vállat vont, majd egy hosszú kimutatást vitt oda Kelemen bácsinak: — Le kell ugra- nom az eszpresszóba. Kérem, csinálja meg helyettem. Ugye, megteszi? — Nem csinálom meg, van elég dolnom. Peresznyei három ive volt a vállalatnál. és már sok mun. kát sózott Kelemenre. Mint ahogy mások Nem szalmaláng is... Most tátott szájjal bámult idős kartársára, aztán visszatette kalapját a fogasra. Mi van ezzel a Kelemennel? A meglepetések so. rozata folytatódott. Kelemen intett a hivatalsegédnek: — Kérem, vigye ezt át a bérelszámolóba. — Most nem érek rá —, morgott a hivatalsegéd. — Na, jó, akkor telefonálok Szikszóinak, hogy maga nem ér rá átvinni az aktát. A hivatalsegéd csodálkozva nézett a könyvelőre, azután elvette az iratot az asztalról: — No, azért átülhetem, ha olyan sürgős —. mondta és az ajtóból visszanézett. Mi van ezzel a Kelemennel? — tűnődött —. Mintha kicserélték volna. Délben Kelemen fiavelmeztette Margitkát. a oémrónöl : — Arra kérem ne maradjon el félóré nál tovább az ebédnél. Sürgős diktálni- valóm van! Margitka az ebédlőben elújságolta a Kelemen-ügyet. Senki se tudott magyarázatot adni Kelemen furcsa viselkedésére. Délután a főosztályvezető hívatta Kelement: — Gratulálni szeretnék. Az egész hivatal azt beszéli magáról, hogy teljesen megváltozott. Magabiztos, erélyes, bátor lett. Nagyon örülök ennek. Többször is szóltam már magának, hogy manapság nem kell alázatos- kodni. Helyes, hogy végre megváltozott. Persze, jobb lett volna, ha már sokkal előbb öntudatra ébred. Kelemen felsóhajtott: — Nehéz volt.. Hosszú évek óta gyötröm magam szerencsétlen természe(Fotó: Zeit im Bild) tem miatt. Gyakran szerettem volna legyőzni önmagamat, de nem ment. Van egy orvos barátom, azzal sokszor beszélgettem a szerviliz- musról. Mindig azzal biztatott, hogy akarat kérdése az egész. Sokszor nekiduráltam magam, de nem ment. Végül is .szilárdan eltökéltem magam és sikerült... — Helyesen cselekedett! Csak így tovább! Fel a fejjel! — mondta Kiss, és a kabátja után nyúlt. A könyvelőben egy pillanatra felébredt a régi Kelemen, aki ilyenkor mindig felsegítette felettesére a kabátot. Tétova lépést tett a fogas felé, azután megállt, közben leejtette a kezében levő golyóstol- ; lat. Kiss észrevette a : félbemaradt mozdulatot, felemelte beosztottja golyóstollát, azután felvette a kabátját, és udvariasan maga elé engedte az ajtónál az „új” Kelement. Palásti László Miszlik és mismás A Népkert sétányain szabálytalanul kerékpározók elítélésére hangzott el ez a mondat: „Miszlik be kellene törni a biciklijüket”. Ügy látszik, ez nem is olyan régen még csak tájszóként ismert és használt nyelvi forma elindult a köznyelvesü- lés útján. A nép száján gyakran felhangzott, főleg ezekben a szólásszerű alakulatokban: miszlikbe megy (apró darabokra hullik szét) mindjárt miszlikbe váglak stb. Az ezerkilencszáznegyve- nes évektől kezdve a szép- irodalom nyelvében is felfeltűnik, elsősorban ilyen szövegösszefüggésekben : a koponyája miszlikbe törik, miszlikbe zúzta az ablakot stb. Űjabban néhány mai költeményben is jelentkezik kulcsszóként: „ök falják fel hullájukat, / mit téli farkasok miszlikbe martak" (Jé- keiy Zoltán: Juhászkutyák). „Tébolyda neszek, / Hótücsök, / Lepkegyász / Miszlikre növelni” (Huszárik Zoltán : Egyszerű és bővített mondataim). Egészen sajátos közlő és kifejező stílusértékben szerepel szavunk Marsall László versének e szokatlan szókapcsolatában : „S ha rejtvényt nemzenek a rejt- vény-miszlikek” : (Marsall: Rimbaud, ha kérdezné ...). Ugyancsak Egerben halottam ezt a zsörtölődő minősítést tartalmazó mondatot: Ez is csak olyan mismás ember. Tehát: haszontalan, rendetlen, semmirekellő, csalárd. A nép nyelvhasználatában ezeket a jelentéstartalmakat is megnevezzük vele főnévként használt alakjában: zagyvalék, csalárdság, fondorlatosság, fondorkodás stb. Szépirodalmi életútjáról azt is elmondhatjuk, hogy már az ezerhétszázas évektől kezdve a versek nyelvi szövetében is olvasható. Csak néhány példát énnek bizonyítására : „Sok mis-más fúrja an_ : nak a fejét” (Bessenyei György : Lais) — „Mulattat-é olyan mismás gyülekezet?” (Csokonai: A tél). — „Ügy szánom e mismásba hullt / Gyámoltalan kis férgeket” (Reviczky: Irónia). A palóc nyelvterületen, itt Egerben és környékén is, ezekkel az igealakokkal is gyakran találkozhatunk: mismásol, elmismásol. A szóbeli közlésekben és a társalgási nyelvben jól teljesítheti közlő szerepét. Annak azonban már nem örülünk, hogy, bár ritkán, de hivatalos jellegű írásokban is fel-feltűnik -"'ndkét igealak. Dr. Bakos József
