Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-06 / 236. szám
Felnőtt fejjel az iskolapadban Toncsi Az embereknek „értékük” van. Minden ember különböző érték. Az ismerős és a baráti körökben előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik, hogy ki mennyit ér. kit mire, menynyire tartanak. Az értékmérő több mindenből tevődik össze. Egyik ilyen fontos láncszeme az adott 6zó. Kinek mennyit ér a szava. — Hallottad? A Jancsiból főmérnököt csinálnak— Ne beszélj! Rendes fiú a Jancsi, meg is érdemli. De kitől hallottad? Óriási hahota, kézcsapkodás. — Micsoda? Még hogy a Toncsi! Akkor biztos, hogy nem igaz. A Toncsi szavára nem adok semmit. Ismerheted már diákkorából, akkor is mindig csak a nagy süket duma, a hatalmas szöveg, minden lényeg nélküL Toncsinak minden századik szava igaz... Toncsi egyébként üzemben dolgozik, nem is rossz beosztásban. Jószívű, lelkes fiú. ha valaki bajba keveredik, ő az első, aki szót emel mellette. Csak éppen.. • — Adj egy százast kölcsön! — Minek az, Toncsi? — Szükségem van rá. — Mikor adod meg? — Becsszó, hogy holnapután hozom! Eltelik egy hét. két hét, három is. — Toncsi, mi van a százassal? Amit egy napra kértél kölcsön. Toncsi néz. azután pojácát játszva nevet. — Na, ne marháskodj! Csak nem gondoltad komolyan, hogy másnap... Pedig Toncsi alapjában véve rendes gyerek, csak éppen. •. Hárman beszélgetünk, Toncsi fülel, figyel, szinte isz- sza a szót. A harmadik diszkréten közöl valamit, bár Toncsit erről az oldaláról nem ismeri. — Gyerekek, de egy szót sem! Kellemetlen lenne, ha Éva megtudná. Másnap telefon. — Te! Milyen ember ez a Toncsi? Miré hazaér .„.a; már mindent tudott a feleségem. Azt mondja, a virágárusnál véletlenül összefutott Toncsival, aki mindent elmesélt neki. Ilyen ember Toncsi. Három gyereke van. Nem keres rosszul, iparkodó a munkában, pedáns, ad a külsejére is. Csak éppen a szó nem áll meg benne. Az adott szava pedig — mint mondani szokás —, nem ér egy lyukas garast sem. •. Szalay István Magyar könyvek a frankfurti könyvvásáron számvetés az egri DOLGOZÓK GIMNÁZIUMÁBÓL Az intézmény 1963-ban nyitotta meg kapuit, s azóta ezrek szereztek itt bizonyítványt. Felnőttek, akik vállalták azt, hogy munkaidő után a padokba ülnek, s olykor igen nehezen, de csak elsajátítják az egyes tárgyak fortélyait. Az utóbbi esztendők során fokozatosan csökkent az érdeklődés. Most, ősz elején jelentkeztek a legkevesebben. Épp ezért érdemes azt kutatni, hogy mi a kedvszegő, a visszahúzó erő. Annál is inkább, mert az iskola évtől évre többet nyújt: a nevelői gárda jól képzett, gazdag gyakorlati tapasztalatokban bővelkedik. A bemutatóteremből nem hiányoznak a legkorszerűbb szemléltetőeszközök. Am az emberek mégsem jönnek. Vajon miért húzódoznak? NINCS KÉPESÍTÉS Régebben elsősorban azok kopogtattak, akiknek beosztásukhoz kellett a középfokú végzettség. Ez a gárda már rég végzett. Nekik kellett az általános gimnázium, ők nem sajnálták az ismeretgyarapításra szánt négy esztendőt. A mai ifiak és idősebbek azonban másképp vélekednek. Ezt az időt túl soknak tartják. A nyolcadik osztály befejezése után majd mindenki továbbtanul. Otthon csak néhányan maradnak, s közülük később is csak egy-kettő szánja magát arra. hogy a könyvekkel bíbelődjön. Ha mégis így dönt, akkor oda pályázik, ahol valamiféle képesítést is kap. A szakmunkásképző intézetekből távozók számára több lehetőség adott. Ha biológiából és földrajzból különbözeti vizsgát tesznek, úgy mindjárt a harmadik osztályba léphetnek. Tehetik, mivel emelt szintű oktatásban részesültek. Ezenkívül ott a kizárólag részükre meghirdetett változat: a szakmunkások szakközépiskolája. Itt kétfajta levelező és egy esti tagozat között választhatnak. Maradnak a harmincnegyven évesek, akik egy csoportja — szerencsére nem nagy számú — a divat csábításának enged, s nem a Tudás birodalmában óhajt eligazodni, nem szélesebb látókörre óhajt szert tenni, hanem valamiféle státuszszimbólumként kezeli az érettséget igazoló okmánvt. olyannak, amit illik megszerezni. Valljuk meg: az igények megváltoztak, a régi kínálat nem megfelelő, az utánpótlás fogyatkozik. Fájlaljuk? Felesleges lenne, végtére is nem baj az, ha mindenki a neki leginkább tetsző megoldásra szavaz. RÁNTÓ ELLENTMONDÁSOK Azt se kendőzzük, hogy a gyakorlatban — s ez nemcsak helyi, hapem országos jelenség is, — egyéb gondok is felbukkannak. Az ifjú ács, kőműves gyanútlanul beiratkozik, s három esztendőn át tisztességgel helyt is áll. Az eredmény böldoggá teszi, tervez, s rózsásnak tekinti jövőjét. Ügy gondolja: semmi akadálya annak, hogy technikus le- gven belőle. Am, amikor tájékozódik. közük vele: a szakmai tárgyakból különbözetit kell tennie. Magyarán fogalmazva: jelentkezhet — néhol a vállalat meg is szervezi, s nem kell a dolgozónak máshová járnia — egy-két esztendős tanfolyamra, s csak ezután próbálkozhat meg a magasabb szint elérésével. 1978. október 6., péntek Ez az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium álláspontja, s ebből semmiképp nem enged. Ügy tűnik, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium sokkal megértőbb, mert megelégszik a bizonyítvánnyal, hivatalosnak tekinti azt. Valószínűleg azzal az indokkal hogy ezt az oktatási formát nem véletlenül nevezik a szakmunkások szakközépiskolájának. egy délután kevés A rendezetlen kérdéseket minél hamarabb meg kellene vitatni, ugyanis, ha elmarad az egyértelmű tisztázás, akkor ha lassan is, de mindenképp csődbe juthat a hajdan szép reményű kezdeményezés. Mi történik majd? Köny- nyű megjósolni: az ifjúság átpártol véglegesen a szak- középiskolákhoz. Végtére: ezekben is van esti ég levelező tagozat. Más kérdés, hogy mindenütt felkészülnek-e majd fogadásukra. Egy elv, egy elképzelés helyességét a mindennapok gyakorlata hitelesíti. Erről nem szabad megfeledkezni, s a megvalósítást ehhez kell méretezni. A tanárok a heti háromnapos foglalkozások előnyeit emlegetik, s arra hivatkoznak, hogy ezeken a délutánokon van idő magyarázatra, számonkérésre, gyakorlásra egyaránt. Az itt hallottakat otthon könnyű elmélyíteni. Igazuk van, mégis kevesen tehetik meg azt, hogy erre szavazzanak. Nemcsak a követelem sok — minden órán felkészülten kell részt venni —, hanem a vállalatok sem adják meg — a három, vagy két műszakosok esetében — ezt a kedvezményt. HOL A SEGÍTSÉG? A legnagyobb az érdeklődés az egynapos változat iránt. Ide csak akkor jön el valaki, ha kedve tartia. Más kérdés viszont az, hogy így az anyagot szinte lehetetlen rögzíteni. Említsük meg azt, hogy az iskolai tanulmányi átlag mindössze 2,6 s egyes tárgyakból — például matematikából és a magyarból — ennél jóval alacsonyabb. Egyszóval: nem kiváló képességűek és szörgalmúak versengése folyik. Ezekkel a túlontúl szerény jegyekkel az itt végzők nem sokra mennek. Ezért szükséges, — s úgy hírlik, sor is kerül majd rá — a heti kétszeri levelezést választani. Ezt kell elfogadni, s akkor — ez nem bizakodó, hanem tényekre épülő megállapítás — jóval rangosabb eredmények születhetnek. Felnőttoktatásunk komoly sikereket ért el. Talán ez az oka, hogy árnyoldalairól alig szólunk. Sajnos az elmúlt három évtized alatt nem fejlődött olyan mértékben, ahogy kellett volna. Meghökkentő, de igaz: máig sincs gondosan összeállított módszertana. Felnőttnevelési tanszék működik az Országos Pedagógiai Intézetben, gondozásában egy-két tanulmány napvilágot lát, de ez átmenetileg sem oldja meg a nehézségeket. Hatékony cselekvésre van szükség, mert egészen másképp kell nevelni — oktatni a tizenéveseket, mint az ezernyi kisebb-nagyobb gonddal küszködő dolgozókat. Ezért örvendetes, hogy 1980-tól itt is bevezetik az új tanterveket. Ogy véljük: az előkészítés során pótolják az eddigi hiányosságokat. Szeptembertől már módosult a gimnáziumi „menetrend”. Két új tantárgy lépett be: a másodikban és a harmadikban a művészeti ismeretek, a negyedikben pedig a világnézetünk alapjai. Megjelentek a gonddal megírt, ízléses kiállítású könyvek is, amelyek nemcsak taníthatók, de talán tanulhatók is. Mindez persze csak az első. meglehetősen félénk lépés a rég várt intézkedések felé. Ne legyen ez mellékes, folyton mellőzött terület, mert ezután még sokan szánják rá magukat arra, hogy felnőtt fejjel ismét diákokká váljanak. A Dolgozók Gimnáziumában és a Szakmunkások Szakközépiskolájában tanévkezdéskor így is majd ezren ültek padokba. Kevesebben. mint egykor, ám ezért ez a létszám is tisztes. Nem csökkenne, sőt nőhetne — természetesen másutt is — ha mindenki azt kapná. amit vár, ha igazodhatnának a mindennapok követelményeihez, ha országosan megkönnyítenék — a szigorról persze nem mondva le — az eligazodást az ismeretek olykor labirintusnak tűnő világában. Reillynek nem kis fejtörést okozott, hogy vajon miért nem tartóztatták le Dag- marát. Talán úgy gondolták, hogy rajta keresztül eljutnak hozzá. S az angol ügynököt ezúttal sem hagyta el hagyományos szerencséje. A fiatal szovjet állambiztonsági szervek hibáztak, amikor nem vették őrizetbe Dagma- rát, s nem figyelték lakását. Így történhetett, hogy Reilly elkerülte a leleplezést. Hiába volt azonban már tele rubellel a kém zsebe, korántsem volt biztonságban. Hol görög kereskedőnek hol volt cári tisztnek, hol hivatalos szovjet személynek álcázta magát, néha pedig egyszerűen munkásnak maszkírozva rótta Moszkva utcáit. Meg kellett A Halottlátó a távé műsorán A mozik után, október 11én a televízió is bemutatja a Halottlátó című filmet, amely országszerte nagy érdeklődést és vitákat váltott ki. A vita nyomán a televízió forgatócsoportja elhatározta, hogy 40 perces műsorban összegezi az elhangzott véleményeket. A vitafilm egyik helyszíne a diósgyőri Vasas Művelődési Ház volt, ahol 1500-an nézték meg a filmet és mondták el róla véleményüket. Itt egyértelműen elítélték a halottlátó asszonyt. A másik helyszín a felső- tárkányi KISZ-tábor, ahol a fiatalok a gyászoló oldaláról próbálták megközelíteni a témát. Meghívottként Dömötör Tekla, Voigt Vilmos és Kunt Ernő néprajzi szakember, Ranschburg Jenő pszichológus és Örkény István író vett részt a vitában, amely így kiszélesedett és nemcsak az élet-halál misztériumának kérdéseit taglalja, hanem a halottlátás 2000 éves történetét is feleleveníti. A vitafilmet az eredeti le_ vetítése után láthatják a nézők. (MTI) szerveznie menekülését. S erre egyedül nem volt képes, kapcsolatokat kellett találnia. Nem kis örömet okozott Reillynek, hogy meglelte kollégáját, George Hillt. Hillnek is sikerült elkerülni a letartóztatást. A kémfejedelem nagy bosszúságára azonban Hill használhatatlan állapotban volt. Pánik- hangulat vett rajta erőt, azt hajtogatta- minden elveszett, egyetlen, amit tehetnek. ha kihasználják a szovjet és angol kormány között a foglyok kicserélésére létrejött egyezményt, amelynek értelmében a szovjet hatóságok szabadon bocsátják Lockhartot és a többi angol foglyot, az angolok viszont utat engedélyeznek az áltaJövő csütörtökön kamionban útnak indulnak azok a könyvek, amelyek hazánk könyvkiadását képviselik a világ egyik legjelentősebb szakmai seregszemléjén, az október 18-án megnyíló frankfurti nemzetközi könyvvásáron. A magyar könyvszakma minden eddiginél gazdagabb válogatást mutat be a korábbiaknál nagyobb területen. Mintegy 2600 kötetet állítunk ki 240 négyluk letartóztatott szovjet megbízottaknak, többek közöt Litvinovnak is. — Megyek, és feladom magam! — jelentette ki Hill kapitány. — Akkor én is beleesem a fogolycserébe és veszély nélkül visszajuthatok Angliába. Reillynek azonban nem tetszett ez a megoldás. Het- venkedve kijelentette, hogy két hónap múlva Londonban, a Savoy Hotelban hajlandó találkozni Hill-lel. A fogadást megkötötték, s azt Reilly nyerte meg. Sikerült hamis útlevelet szereznie, amellyel Norvégiába jutott, onnan pedig Angliába hajó- zot. Amikor az Intelligence Service központjában beszámolt akciójának sikertelenségéről, mégis azt állította, hogy a szovjet állam nem lesz hosszú életű. Most már nem a belső összeesküvéstől, hanem a fehérgárdista seregek erejétől várta a fordulatot. Winston Churchill, aki akkor brit hadügyminiszter volt, erre visszaküldte Reil- lyt Oroszországba, Gyenyi- kin hadseregéhez, hogy segítsen megszervezni a fehérgárdista tábornokok kémszolgálatát. Reilly összekötő- tisztként is működött Gye- nyikin és a különböző európai szovjetellenes csoportok között. Párizsban, Varsóban és Prágában kém- és szabotázsügynökséget szervezett meg. Közben tekintélyes ma- gánvagyont gyűjtött, s igazgatósági tagja lett egy egész sor olyan cégnek, amelyek azelőtt az orosz kapitalizmussal állottak kapcsolatban. Fontos nemzetközi ösz- szeköttetésekre tett szert, és személyes barátai közé számította Winston Churchillt, Max Hoffmann tábornokot zetméteren: 18 könyvkiadó elmúlt kétévi kiadványainak legjavát mutatjuk be. A magyar tárlat újdonságai a tavaly indult Corvinakönyvek sorozat eddig megjelent kötetei, amelyek hazánk társadalmi, kulturális, politikai életéről adnak képet a külföldi olvasóknak. A frankfurti könyvvásárt ez alkalommal már a jövő évi nemzetközi gyermekév jegyében rendezik. és Wallentust, a finn vezérkar főnökét is. Az angol kém fanatikus gyűlölete Szovjet-Oroszor- szág ellen nem csökkent. Nem tudta elfelejteni, hogy élete első kudarcát ott szenvedte el. A bolsevizmus megsemmisítése életének fő célja lett. Szenvedélyes érdeklődés ébredt fel benne Napóleon iránt, aki Oroszországot majdnem- meghódította, és ez az érdeklődés a világ leglelkesebb Nappleon- ereklye gyűjtőjévé tette. Gyűjteményének értéke sok tízezer dollárra emelkedett. A korzikai diktátor személyisége elbűvölte. — Egy korzikai tüzérhad. nagy kioltotta a francia forradalom égő parazsát — mondogatta. — Miért ne válhatna egy angol kém, aki annyit erőt vonultathat fel maga mellett, Moszkva urává? Berlinben is járt Reilly, az ottani fehér emigránsokat próbálta megszervezni. Ott ismerkedett meg 1922 decemberében a híres Pepita Bobadillával, más néven Mrs. Charmßersszel, egy sikeres angol drámaíró özvegyével. A hölgy, londoni operettcsillag ,a berlini Adlon Szállóban szállt meg, ugyancsak ott vett ki lakosztályt Reilly is. Az operettprimadonna beleszeretett a kémbonvivánba, és az ismeretségnek házasság is lett a vége. 1923. május 18-án Londonban a Covent Garden kerület Henriette Sreet_i anyakönyvvezetői hivatalában tartották az esküvőt. A házasságkötésnél George Hill kapitány, a vőlegény moszkvai cinkosa volt az egyik tanú. (Folytatjuk} Î Péçsi István A Népszínház Várszínháza szeptember 29-én mutatta be Bertolt Brecht „Egy fő az egy fő” című vígjátékét. Rendezte: Soubeyran m. v. (Volksbühne Berlin). A képen: Bősze György, Iglódi István, Hetényi Pál. Tolnai Miklós. (MTI fotó — Benkő Imre felv. — KS) 9. Sikeres szökés
