Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-27 / 228. szám
Szakszervezeti sport A vasasszakma nyerte a fiiját OB-fordulő Szilvásváradon XVI. magyar hajtó derby Valamennyi pályán zsúfolt volt a program A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának testnevelési és sportbizottsága Gyöngyösön, a Honvéd Zalka SE sporttelepén rendezte meg hat sportágban a szakmák közötti megyei döntőt. A sportesemény látványos megnyitóval kezdődött. A honvédzenekar pattogó ritmusú indulóira vonult be a 13 szakma versenyzőgárdája. A Himnusz után a főárbócra felvonták az SZMT-zászlót, majd Kormos Ferenc, az SZMT testnevelési és sportbizottságának vezetője köszöntötte a versenyzőket és a meghívott vendégeket, közöttük Ambrus Józsefet, az MSZMP Heves megyei Bizottságának munkatársát. Villangó Pált, a KISZ Heves megyei Bizottságának honvédelmi és sportfelelősét, Keresztesi La. jóst, Gyöngyös Város Tanácsának elnökhelyettesét, Neu Jenőt, a SZOT-sportosztá- lyának munkatársát, Pusztai Lászlót, az MTSH elnökét. Papp Kálmán alezredest, a magasabb egység képviselőjét, Békési Józsefet, az Eger SE elnökét és a szakmák titkárait. Ezután Farkas Sándor. az SZMT-tiktára mondott megnyitó beszédet. Többek között ismertette azokat az erőfeszítéseket, melyet a szakszervezetek tesznek a sport fejlesztésére, a dolgozók egészsége megóvásának az érdekében. A labdajátékokra, az atlétikai versenyekre és a lövészetre a Zalka SE kitűnően előkészített sportlétesítményein került sor. a természetjárók pedig Sástó térségében vetélkedtek. Eredmények. Atlétika. Nők. 100 m: 1. Szalai Tünde (ME DOSZ). 2. Dukát Ágnes (Vasas), 3. Fekete Gabriella (Orvos EÜ). 200 m: 1. Dukát Agnes, 2. Kisari Jánosné (MEDOSZ). 3. Csízi Ildikó (Vasas). Távol: 1, Antal Mariann (Közalkalmazottak). 2- Szalai Tünde, 3. Zsámbai Judit (MEDOSZ). Súly: 1. Antal Mariann. 2. Kovács Fe- rencné (KPVDSZ). 3. Géczi Márta (Vasas). Férfiak. 100 m: 1. Váradi István (Vasas). 2. Schwarckopf Sándor (Vasas), 3. Bencsik Gábor (Volán)., 200 m: 1. Móricz Károly (Vasas), 2. Mándoki György (Orvos EÜ), 3. Gazdag Miklós (KPVDSZ). 400 m: 1. Rpbos Ferenc (HVDSZ), 2. Tari Tamás (MEDOSZ). 3. Erki József (Építők). Távol: 1. Móricz Károly, 2- Schwarckopf Sándor, 3. Váradi István (mind Vasas). Súly: 1. Juhász Tibor (Vasas). 2. Kriston Gáspár (MEDOSZ). 3. Ács István (Vasas). Kispályás labdarúgás. Női: 1. Megyei Kórház (Eger). 2. Ruhaipari Ktsz (Gyöngyös), 3. ÁFÉSZ (Heves). Férfi: 1. ÊSnnnicâ ..... ^0 g liÉÉl m IS 1 A cél felé tartanak a Vasas (E. Finomszereivénygyár) mészetjárói. terIliié. &S5B.tea?betr Ztá tisrda A szakmák közti verseny győztese a Vasas lett. A fődíjat Farkas Sándor, az SZMT titkára nyújtotta át. (Fotó: Szabó Sándor) Egyesült Izzó (Gyöngyös), 2. Panoráma (Eger), 3. Csepel Autó (Eger). Kézilabda. Női: I. Finomszerelvénygyár (Eger) 2. AGROBER (Eger), 3. Sütőipar (Hatvan)- Férfi: 1. ÁFÉSZ (Füzesabony), 2. Állami Gazdaság (Füzesabony). 3. Izzó (Gyöngyös). Röplabda. Női: 1. Pedagógus (Eger). 2. Vasas (Eger), 3. Vasas Izzó (Gyöngyös). Férfi: I. MEDOSZ (Eger), 2. Vasutas (Hatvan), 3. Finomszerei vénygyár (Eger). Természetjárás. , Női: 1. MEDOSZ, 2. Volán 3 Orvos EÜ. Férfi: 1. ÉDOSZ, 2. Vasas, 3. ÉpítőkKispuska lövészet. Női: 1. KPVDSZ (Füzesabony). 2. MEDOSZ (Gyöngyös), 3. ÉDOSZ (Eger). Férfi: 1. ÉDOSZ (Eger), 2. Vasutas (Gyöngyös). 3. KPVDSZ (Füzesabony). A szakmák közötti pontversenyben — az előző évekhez hasonlóan — a vasasgárda szerepelt a legeredményesebben. A pontverseny végeredménye: 1 Vasas 170, 2. MEDOSZ 100. 3. KPVDSZ 78, 4. ÉDOSZ 68. 5. Orvos EÜ 62, 6- Közalkalmazottak 30. 7. Vasutas 28, 8. Építők 18, 9. HVDSZ 18. 10. Közlekedés 14, 11. Bőrösök 4,12. Bányász 2 ponttal. A verseny fődfiát — ván- dcrkup-áiál — Farkas Sándor SZMT-titkár adtá át tía- kondi Antalnak, a vasas- szakma képviselői enek. Immár hagyományosnak tekinthető, hogy Szilvásvárad az „arany sportág” hazai versenyének egyik fordulóját' rendezésül kapja. Most szeptember 29. és október 1. között az országos bajnokság soron következő — harmadik — fordulója vonz bizonyára sok érdeklődőt a lovas rendezvényeiről hírnévre szert tett községbe. A háromnapos viadal szenzációját az adja, hogy az 1978. évi fogathajtó világbajnokság sikeres magyar versenyzői hiánytalanul itt lesznek. A hazai környezetben a két szilvásvárad! haj tónak, Mátyus Viktornak, és Bálint Mihálynak {ez utóbbi nyerte a Hortobágyon rendezett második OB-fordulót) jó esélyei ,varu nai; az elsőségre, vetélytárs- ként minden bizonnyal beleszól a küzdelembe a gyöngyösiek egyéni világbajnoka Bárdos György és a VB-ér- mesek: Fülöp Sándor, Mait y Ferenc, Papp József. A XVI. magyar hajtó derby programja. Péntek: 7.30- tól délután 17 óráig a fogatok bírálatára és díjhajtásra kerül sor. Szombat: 8 órától a maraton hajtás versenyszáma zajlik terepen. A lovaspályán különféle lovasbe- mutatók 15 órától kínálnak látnivalót. Vasárnap: 8.30-tól lovastorna szórakoztatja a közönséget, majd az OB-for- duló zárásaként 9.45-től az akadályhajtásban méri ösz- sze tudását a mezőny. Honvédelmi sport A közelgő Fegyveres Erők Napja és az MHSZ megalakulásának 30. évfordulója alkalmával a TESZÖV és az MHSZ megyei vezetősége közös rendezésében Egerben került sor a termelőszövetkezeti dolgozók első megyei szintű honvédelmi versenyére. Az összetett honvédelmi versenyt a Knoch József. Szalóki József, Dománszky Sándor, Simon Jánosné, Karsa Katalin, Erberling Ferencné összeállítású kál- kápolnai csapat nyerte. Lövészetben a következő eredmények születtek. Női egyéni: 1. Nagy Lászlóné (Tárnáméra), 2. Nagy Mariann (Tárnáméra), 3. Nagy József né (Füzesabony). Férfi egyéni: 1. Erdélyi József (Vámosgyörk), 2. Hídvégi László (Füzesabony). 3. Soltész József (Vámosgyörk). Csapatban: 1. Taroaméral Lenin Tsz, 2. Füzesabonyi Petőfi Tsz, 3. Vámosgyörki Egyesült Barátság Tsz. A díjakat Sólyom Ernő, a TESZÖV osztályvezetője adta át.-k A füzesabonyi járási honvédelmi nap keretében versenyeket is rendeztek, ahol a következő eredmények születtek. Kispuska. Női egyéni: 1. Kozma Jánosné 32. Férfi egyéni: 1, Berkes László 83. Női csapat: 1. Kál MHSZ 144, 2. EKISZ KISZ-alapsa. 8Ó, 3. Kompolti KISZalapsz. 57. Férfi csapat: 1. Kál MHSZ 213, 2. Mezősze- mere KISZ-alapsz. 210, 3. Mátravidéki Fémművek KISZ-alapsz. 194 körrel. Fegyveres váltófutás. Női: 1. EKISZ KISZ-alapsz. Férfi: 1. MÂV KISZ-alapsz. Kézigránát dobás. Női: 1. Tóth Rozália (EKISZ). Férfi: 1. Veres Zoltán (Éger- farmos), A díjakat Kalina József, a KISZ füzesabonyi járási bizottságának titkára adta át. S-OOOOO-OO-OOO-O-O-O-OOOOOOOC Csak röviden.•• Nyíregyházán kétnapos atlétikai versenyt rendeztek, amelyen sikerrel szerepelt az Egri Tanárképző férfi magasugrója, Gibicsár: számát 205 cm-es ugrással nyerte. A Heves megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége szeptember 29-én tartja soron következő ülését. A pénteki napirendi pontok között szerepel többek között a füzesabonyi járási labdarúgó- szövetség és a Siroki Vasas Á világ sportja A hét végén az NDK-be- lj Rostockban bonyolították le a szocialista országok íjászversenyét, A nőknél a szovjet Loszabendze kiemelkedett a mezőnyből, nagy fölénnyel győzött és az 50 méteren egy körrel megjavította honfitársnője, Novikova 321 körös világcsúcsát. A három magyar közül ezúttal Kovács Judit volt a legjobb, a hatodik helyen végzett. Szobi Margit mindössze öt körrel lemaradva lett a hetedik. A férfiaknál éles küzdelem folyt a magyar Nagy Béla, a szovjet Jesejev, a lengyel Nucs- kowski és a csehszlovák Hadas között, amelyből végül is a magyar került ki győztesen. Hetven méteren Nagy Béla egy körrel megjavította saját országos csúcsát is. ★ Az Olaszországban folyó ’ röplabda-világbajnokságon az „előkelőbb” helyekért küzdő középdöntők egyikében a Szovjetunió és Olaszország 6—6 ponttal vezet, míg Bulgária 5, a Kínai NK, Brazília, valamint az NDK 3—3 pontos, a másikban Lengyelország és Kuba áll a legjobban 6—6 ponttal, aztán Dél-Korea és Japán 5 pontos. Csehszlovákia valamint Mexikó 3 pontos. Ami a 13—24. helyért játszó csapatokat illeti, aa<egyäe csoportban Franciaország és Hollandia a listavezető egyformán 6 ponttal, a másikban Magyarorszag és Romania ugyancsak 6 ponttal. + Buenos Airesben „Obras 78” néven négyes tenisztornát rendeztek, amelyen Európát a svéd Borg és a román Nastase, az Egyesült Államokat Connors, a rendező országot pedig Luis Clerc képviselte. Az első helyért Connors és Borg csatázott, az amerikai 5:7, 6:3 arányban bizonyult jobbnak, harmadik helyre Nastase került, aki Clerc elleni mérkőzésen 6:7, 6:3, 6:1 arányban győzött. ★ Megérkezett Londonba az amerikai Cosmos labdarúgó- csapata, időlegesen szerződtetett vendégjátékosával, a holland Johann Cruyfíal. Azonnal megrohanták az újságírók, s arra vártak választ, hogy enged-e csábításnak. s elfogadja a Cosmos egymillió dollárt ,,éró” hosz- szú távú szerződését. — Az összeg nagysága nem befolyásol döntésemben — hangzott a diplomatikus válasz —, még két mérkőzést játszom a Cosmos együttesé- Vei. m aztaiv h&tározpk. labdarúgó-szakosztályának beszámolója. Az egri járási labdarúgóbajnokság eredményei. 1. osztály (zárójelben az ifjúsági eredmények): Makiár— Tarnalelesz 0—2 (1—0), Be- kölce—Egerszalók 2—2 (0— 1), Felsőtárkány—Istenmezeje 3—1 (2—3), Egerbakta— Andornaktálya 4—1 (5—0), Mikófalva—Egerszólát 1—0, (0—1), Hevesaranyos—PA. KÜSE 0—3 (2—4). Az Egerszalók—Verpelét mérkőzés elmaradt, II. osztály: . Bo- dony—Nagyvisnyó 0—2, Egerbocs—Mátraballa 1—3, Szajla—Bélapátfalva 2—1. Az asztalitenisz NB III. férfi Márton-csoportjának eddig lejátszott őszi eredményei : M. Posztó—MÁV HAC 9—7. Gy. : Szabó 3, Karácsony 3, Tari 1. Egri Kolacs- kovszky—Gyöngyösi V. Izzó 15— 1. Gy: Kovács 4, Román 4, dr. Estefán 4, dr. Sonkádi 3 illetve Csia 1. Sírok—Gödi TK 15—1 Gy: Seregély 4, Hart 4, Paláncz 4, Petrás 3. Egri Kolacskovszky—Göd 16— 0. Gy: dr. Estefán 4, dr. Sonkádi 4, Kovács 4, Hídvégi 4. Sírok—MNB 10—6. Gy: Hart 3, Paláncz 3, Bódi 2, Seregély 2. A bajnokság állása: 1. F. Vasutas 11 10 2. Egri Kol. 11 9 3. Sírok il 4. s.-tarján 11 5. Vác 11 6. MNB 11 7. MÁV HAC 10 8. M. Posztó 11 9. Gyöngyös 10 10. Gödi TK 11 1 — 134- 42 21 2 — 139- 34 20 2 2 103- 73 18 3 108- 68 14 3 112- 64 14 6 77- 99 9 69- 91 6 59-117 5 41-119 s 22-154 1 2 2 1 — 7 1 8 2 8 1 10 Az atléták országáé ifjúsági összetett bajnokságán két Heves megyei “fiatal szerzett érmet. A- 19 évesek között másodikként végzett a tízpróbázó Malisa (Hatvani Kinizsi) 5741 ponttal, a 17 évesek között harmadikként 6058 ponttal Csabai Csaba (Eger SE). Eger SE—Beloiannisz 3— 2 (-13, 10, -12, 9, 2), NB lies női róplabdamérkossa. Budapest. Eger SE: Nagy, Szakmár, Liktor, Béres, Sárréti, Molnár. Csere: Rófusz, Pálos, Botos, Ladányi, Edző: Bátor Albert és Bodnár János. Helyenként hibátlan játékkal, mindvégig töretlen küzdőszellemmel nyertek az egriek, visszavágva a tavasz- szal itthon elszenvedett vereségért. Jók: Szakmár, Nagy. Diósgyőrben rendeztek meg a sportiskolás atléták ellenőrző versenyét, ahol az ESE Csapata (fiúk: Gordos, Bíró, Boros, Horváth, Kelemen, Gajdos, lányok: Nagy Tóth, Göböly, Bóta, Rácz", Molnár) a harmadik helyen végzett. Gordos Csaba 190 cm -es magasugrásával korosztályában, a 15 évesek között országosan is a legjobb eredményt érte el. Egerben a tanárképző fő. iskola tornatermében rendezték meg Heves megye 1978. évi egyéni tornászbaj- nokságát. Eredmények: Nők. Felnőtt III. osztály, összetett: 1. Farkas Zsuzsa '36.3, 2. Kazai Erika 36, 3. Liczki Gabriella 36, 4. Toronyi Judit 35,6, 5. Muzamel Erzsébet (valamennyi Egri Tanárképző), 35,5 ponttal. Ifjúsági III. osztály, összetett: 1. Mészáros Zsuzsa (Dobó G.) 32,5. Ifjúsági II. osztály, összetett: 1. Várkonyi Márta 71,7, 2. Bucsi Ágnes 71,5, 3. Molnár Katalin 70,5, 4. Lőcsei Andrea 70,4, 5. Tolner Erika 69.9, 6. Princz Erika (valamennyi Eger SE) 66.6 ponttal Serdülő II. osztály, összetett: 1, Sóvári Katalin 73,5, 2. Várkonyi Zsuzsa 70,7, - 3, Jakab Tünde (mindhárom Eger SE) 67,8 ponttal. Férfiak III. osztály, összetett: 1. Ragó Ferenc 52,5, 2. Angyal Péter 49,7, 3. Varga István 48.4. 4. Mácza András 48.4, 5. Be- recz László 46,1, 6. Dér 1st« ván (valamennyi Egri la. Barképző) 42.S ponttal _; j . \ A tléta igen Nem a kárörvendés o!- vastatta sportnapilapunk következő sorait: Nyíregyházán ---- a jól előkészít ett pályák sem, vonzották a legjobb hazai (a meghívott külföldi) versenyzőket, a legtöbb számban feltűnően kevesen álltak rajthoz. Szó sincs erről, noha mi azt írhattuk tegnap: Atlétikai „fesztivál" Hatvanban. A sportok királynőit nálunk manapság nincs ab. ban a helyzetben, hog% azokat a kis jó pontokat — ami van — ne szabadna észrevenni. Hogy mivel ér. demelte ki ezt a Hatvan Kinizsi, a Hatvan váró: bajnoksága házigazdája': Először is azzal, hogi [nagyszerű propagandát est [nált ennek a k i e m e l > sportágnak. Voltak nézői ,(!), s az idény vége felé va- I lóságos megyei ünnepe ' rendezett — mert végri I együtt volt a megye szállottévá szakosztályainál [felnőttgárdája is — atléti 1 kából. Ez több volt egy ver. I senynaptári eseménynél, i I sportkör szakosztályánál [hagyományteremtő nemzet I közi kapcsolatainak ápolá- >sán. A szakosztály hitelét ) elismerését jelentette a 3. > egyesület majd kétszáz - I nem. is akármilyen — ver > senyzőjénék részvétele. J Ez igen! ) ( budavári)