Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-14 / 217. szám

Csökkent vagy megváltozott munkaképesség? A PÉLDA, amit említek, meglehetősen egyedi, mégis számos tanulsággal szolgál­hat. Egy hegedűművész va­lamilyen baleset kapcsán el­veszíti bal mutatóujjának el­ső percét. Hány százalékos a rokkantsága ? Hát ha azt tekintjük, hogy pódiummű­vész már soha nem lehet be­lőle, az esetben száz: jogo­sult a járadékra s egész hát­ralevő életében álmodozhat a régi dicsőségről. És ha egy könyvelővel történik hasonló baleset? Nos, ő a munkaké­pességének mindössze az 5 százalékát veszítette el. Ugye, hogy valami nem stim­mel? Éspedig az nem, hogy valójában nincs — csak a sajnálatosan meglevő társa­dalmi gyakorlatban — szak­mai rokkantság. A művésze­tét feladni kényszerülő hege­dűművész számos más terü­leten, anélkül, hogy elhagyná a- Zene világát, hasznosíthat­ja magát, hiszen ha nehéz is tudomásul venni, rendelke­zik a muhkaképessége 95 százalékával. A ma még gyakori félreér­tést egy sajnálatosan polgár­jogot nyert, valójában ártal­mas kifejezés okozza, ez pe­dig a csökkent munkaképes­ség, amely ráadásul még elő­ítéletek forrása is lehet. Pe­dig az idő múlásával a nem fogyatékosok munkaképessé­gé is csökken. Vagyis, ha egy főfoglalkozású futballista szögre akasztja a csukát, mert nem bír lépést tartani har­mincéves fejjel a húszéve­sekkel, az nem jelenti azt, hogy már nyugdíjas — jólle­het futballistának „csökkent ■ munkaképességű”, s legfel­jebb — munka mellett — ideig-óráig alsóbb osztályú csapatban, vagy még később az öregfiúk között kergethe­ti a labdát szórakozásból. Va­lójában tehát — s egyet kell értenünk e nem csupán nyelvújítási törekvéssel — megváltozott munkaképes­ségről kell beszélni. Egy csonkulásos balesetet szenve­dett esztergályosból lehet csoportvezető, meós, vagy akár művezető is, és nem ki­zárólag éjjeliőr, vagy portás, Egy kézen meg. lehetne szá­molni, hogy hány rehabilitá­ciós munkakör kristályoso­dott ki az elmúlt évtizedek­ben vállalatainknál. Pedig rendelet szabályozza, hogy minden évben jelenteni kell a vállalatoknak: hol-minden- hol tudják foglalkoztatni a rehabilitáltakat. Amennyiben az ' üzem nem rendelkezik ilyen lehetőségekkel, az ille­tékes tanács köteles gondos­kodni a megváltozott munka- képességű dolgozó megfelelő elhelyezéséről. Ez lenne a lecke, a valóság pedig az — amit éppen a közelmúltban summázott az országgyűlés rehabilitációs albizottsága —, hogy az e pillanatban reha­bilitációra szoruló 600 ezer honfitársunknak mind­össze 10 százaléka te­vékenykedik a szakmá­jában vagy azonos értékű munkakörben, 20 százalékuk alacsonyabb szintű munkát lát el. A többiek — 70 száza­lék! — nem- dolgozik, s ki- ' sebb-nagyobb járadékát oszt­ja be, ahogy tudja. Államunk évente 4,5 milliárd forintot fizet ki a különböző leszáza- lékoltaknak. A TELJES REHABILITÁ­CIÓ arra való, hogy a baleset, vagy foglalkozási be­tegség miatt megváltozott munkaképességű embert egészségügyi, pénzügyi, szo­ciológiai, pszichológiai szem­pontok figyelembevételével visszaállítsák eredeti jogai­ba. Vagyis el kell érni, hogy még a súlyos fogyatékosok is a lehetőségükhöz képest tel­jes életet éljenek, s ne csak valaki mellett — ha egyálta­lán van ilyen — kölöncként, világtól, közösségtől elzárva éljék le hátralevő életüket. Statisztika bizonyítja, hogy az előítéletek nélküli munka­helyi légkörben a megfele­lően rehabilitáltak kéthar­mada teljesen egyenértékű munkát végez az azonos be­osztású egészségesekkel, ne­gyedrészük magasabb telje­sítményt produkál, s. csupán tíz százalékuk marad kevés­sel az átlagszínvonal alatt. Emellett a rehabilitáltak hű­ségesebbek munkaadójukhoz, nemigen változtatnak mun­kahelyet. Az említett szociális szem­pontokon túl a népgazdaság munkaerőhelyzete is szüksé­gessé teszi a leszázalékoltak munkában tartását. Hangsú­lyozta azonban a rehabilitá­ciós bizottság, hogy a társa­dalombiztosítás jelenlegi rendszere nem teszi érdekelt­té a rokkantakat abban, hogy munkát vállaljanak és ehhez bizonyos átképzésben vegyenek részt. Ráadásul a munkáltatók is alig érdekel­tek a megváltozott munka­képességűek foglalkoztatásá­ban. Ördögi kör lenne? Alig­ha. A szofnszédos szocialista országokban, Csehszlovákiá­ban, Bulgáriában és a Szov­jetunióban a 67 százalékos rokkantak kötelesek dolgoz­ni. Beszéltem az Orvosszak­értő Intézet főorvosával, aki Moszkvában tanulmányozta a foglalkozási rehabilitációt. A rokkantság mértékének megállapítása után az orvos­nő közölte paciensével,, hogy melyik három munkalehető­ség közül választhat. Monda- m sem kell, hogy mindenki kapva kap az alkalmon, hogy továbbra is hasznos tagja maradhasson a társadalom­nak. És még valami: negye­dik alternatíva nincs! — aki a felkínált lehetőségek egyikét sem tartja megfelelő­nek, az nem kap rokkantjá- radékot. AZ IPARI-TECHNIKAI FORRADALOMBAN a fizi­kai munka mindjobban át­alakul. Elvileg az is lehetsé­ges, hogy a korábban 100 szá­zalékos rokkantnak minősí­tett munkás, akinek néhány mozgatóizma maradt, meg­felelő átképzés után, bizo­nyos hang- vagy fényimpul­zust követően egy gombot megnyomva működésbe hoz­zon egy rendszert. Az elekt­ronika. a számítógépek, az automatizálás számos hasonló lehetőséget biztosít elfekvő — csodára vagy már arra sem váró embereknek. Arról nem beszélve, hogy a tisztes­séggel véghezvitt rehabilitá­ció, — túl a humánumon, — jól ki is fizetődik, hiszen a népgazdaság szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az állam tartja-e el a rehabilitálandókat, vagy azok járulnak hozzá az állam' fenntartásához. A rehabilitá­ciós társaság becslése szerint 400, megfelelő munkába visszahelyezett dolgozó 20 esztendő alatt kereken 1 milliárd hasznot hajt a nép­gazdaságnak. Kertész Péter ÉVENTE, szénből mintegy hétmillió, olajból pedig 40 ezer tonnányira tehető az a mennyiség, amelyet a vison- tai Gagarin Hőerőműben el­tüzelnek, s eközben nem ke­vesebb, mint 1,2—1/3 millió tonna pernye képződik. A — néha egészen messzire , lát­szó — füst s a belőle^lecsa- pódó korom önmagában is rémisztő, nem beszélve a biz­tonságos üzemeltetéshez tá­rolt, óhatatlanul is porlódó 230—250 ezer. tonnás szén­készletről, az erőműből kike­rült, a gyűjtőtéren felhalmo­zott hárommillió köbmé­ter körüli zagyról, illetve a közeli bánya művelésével járó környezetszennyezés­ről. környezetrombolásról. Ennélfogva korántsem vé­letlen, hogy Visonta a föl­det, a vizet, a levegőt, az élővilágot, a tájat és a tele­pülési környezetet vigyázok érdeklődésének előterében áll. Nagyon is természetes, hogy például a Hazafias Népfront megyei környezet- védelmi szakbizottsága is ép­pen a hőerőműben tartotta legutóbbi munkaértekezletét. A tájért való aggodalom ugyanis önmagában kevés, semmit sem ér, A környezet- védelem határozott cselekvé­seket igényel, összehangolt sokoldalú munkát. S a fel­adatok meghatározása mel­lől nyilvánvalóan nem ma­radhat el a számonkérés sem. Noa, ilyenfajta céllal ült össze a közelmúltban az em­lített társadalmi munkabi­zottság, amely ez alkalommal is nem titkolt kíváncsisággal tudakolta, hogy a visontaiak mit tettek, mit tesznek az akaratlanul is jelentkező ár­talmak ellen. Az ülés kapcsán mód adó­dott külön is szót váltani Mohácsi Miklóssal, az erő­mű műszaki igazgatóhelyet­tesével és munkatársával, Bo- zsik Istvánná környezetvé­delmi előadóval. Mint ennek során — egye­bek mellett — megtudtuk: a vállalatnál dolgozók évek óta felelősséget éreznek a vidék megóvásáért. Még jó­val a közismert törvény 'meg­születése előtt megalakították házi szakbizottságukat, amely azóta — némi átszervezéssel, Különös vidék, csupa el­lentmondásokkal teli. Folyto­nos küzdelem a földdel, a temészettel a megélhetésért. Szikvilág ez a javából, ke­mény munkával keresik ke­nyerüket az itt élő emberek. Amikor Pély és Tarnaszent- miklós kerül szóba, sokan csak legyintenek: — Nem megy oda szívesen senki, mert csak baj van, meg a sok kockázat — haj­togatják. Vannak azonban akik vál­lalják a nehézséget, nem tér­nek k az akadályok élői, ha­nem mindennapos küzdelmet folytatnak a többért. A fiatal főmezőgazdász egyike azok­nak, aki ezen a nehéz vidé­ken találta meg élete értel­mét, a munkát és a tenni- akarás, a folytonos megúju­lás hatja át mindennapjait. Pedig Pálos Lóránt, messze az alföldi falutól, Egerben született. Évekkel később mégis távol került a város­tól és gyökeret vert a Tárná menti sziken. A gyöngyösi mezőgazdasá­gi technikumban kitűnő eredménnyel érettségizett. Már ott kitűnt az érdeklődő fiatalember. Kedves tanára, Ficsor Ferenc irányításával, — akit ma is példaképeként emleget, — szakkört vezetett. Hamar megismerte a szak­könyvek hasznosságát és leg­kedvesebb időtöltését éppen ebben lelte. Bár állatorvos­nak készült, mégis a Gödöl­lői Agrártudományi Egyete­men szerzett mezőgazdász diplomát. Az állatok iránti érdeklődése ott is megma­radt. A lovakkal foglalkozott legszívesebben. Ócsag Imre professzor irányításával a házai méntelepeken levő an­gol telivér csikók tulajdon­ságait vizsgálta. Nyomon kö­vette súlygyarapodásukat. 1 y Egy évtized a sziken testméretüket és teljesítőké­pességüket. Dióspusztától Bábolnáig járta a telepeket és gyűjtögette a/ adatokat, összehasonlító' statisztikák egész sorát szedte össze. Vizsgálataival bebizonyította, hogy a legjobb angol telivér csikók a .kerteskői ménesben vannak. Az egyetem , befejezése előtt alig fél esztendővel a „mélyvízbe csöppent”. A me­gyei tanács ösztöndíjasaként hazakerült Hevesbe. Nagy választása azonban nem volt, Átányba vagy Tarnaszent- miklósra mehetett. — Átányról annyit tudtam, hogy nagyon sáros' falu — mondja visszapillantva a kezdetre a főmezőgazdász. — Tarnaszentmiklóst pedig csu­pán a térképről ismertem. Mégis ezt választottam. Kez­detben nagyon sok nehézség­gel kellett megküzdenem. Az akkori főmezőgazdásszal. Hutter Józseffel laktunk együtt. Egy bőrönd volt a szekrényem, mert szekrény valójában nem volt a szobá­ban, Alig néhány hét után. 22 éves fejjel főállattenyész­tő lettem és fejest ugrottam a dolgok nehezébe Most kö­zel a 35-höz, utólag vissza­tekintve nerh bánom, hogy így történt, mert hamar megismertem az élet árnya­sabb oldalát is. Legtöbbször gyalog jártam, aztán kerék­páron, mert. nem volt más. Télen hajnalban a csikorgó hidegben bizony sokszor cu­darul átfújt az alföldi szél. de egy perere se jutott eszembe, hogy meg Hátrálják ! Két évig voltam főállatte­nyésztő és ezalatt tbc-men­tesítettük a szarvasmarha­állományt, a juhokat pedig törzskönyveztük- Közben megnősültem, a feleségem a tacnaszentmiklósi tanácshoz került és azóta is ott dolgo­zik. Született két gyerme­künk, a lányom már iskolás. 1968 új állomást jelentett Pálos Lóránt életében. Mi­után Hutter Lajos nyugdíjba ment, őt nevezték ki főme­zőgazdásznak. Ezzel a szövet­kezet termelésének irányítá­sa a kezébe került. — Féltem tőle — idézi vissza azokat a napokat. — Tudtam, hogy nagy felelős­séggel jár ez a beosztás. Azt is tudtam, hogy nem én vál­tom meg a világot, igyekez­tem reális tervet készíteni. A legfontosabb az emberek megnyerése volt. Ez bizo­nyult a legnehezebbnek, fő­leg a brigádvezetők meggyő­zése. Megcsontosodott szem­léleten kellett változtatni, meggyőzni őket, hogy kevés a 8—9 máesa búza hol­danként, -ami termett, vj pépekre. modern techni­kára van szükség, hogy mielőbb javítsunk a helyze­tünkön. ■ Nehezen értették meg azt is. hogy kell a mi­nőségi vetőmag, a jó talai- munka. Ragaszkodtak a régi­hez. Azért, mégis megérte a fáradságot. pedig sokszor nem aludtam éjszaka, töp­rengtem a meggyőzés mód­jain és sikerült! Egv év alatt négy mázsát emelkedett a búza átlagtermése és elértük a 12 mázsát holdanként. Persze ez még mindig kevés volt. de már túljutottunk a holtponton. A bizalom aztán elmélyült az emberek részé­ről is, amikor látták az ered­ményeket. Megértették, hogy akkor is kell tennünk, ami­kor tavasszal mindent elvisz a belvíz, mért itt a sziken aztán semmit nem kímél. És olyankor is oda kell állni a tagság e.lé és keresni a meg­oldás lehetőségeit, mert az emberekről gondoskodni, a megélhetésüket biztosítani a legnagyobb dolog. Eddig még senki nem-maradt pénz, ke­nyér nélkül a legnehezebb helyzetben sem. Pedig sok­szor próbára tett bennünket a természet. Pálos Lórántot sokan meg­ismerték az utóbbi években. A szorgalmas, rátermett ve­zetőt, sokan csalogatták álla­mi gazdaságokba, más szö­vetkezetekbe, vállalatokhoz is. ö azonban mindig nemet mondott, soha nem élt a le­hetőséggel. — Könnyebb helyekre hív­tak — jegyzi meg fanyar mosollyal —, de én marad­tam, a nehezebbet vállalva. Az emberek bizalma, amit kivívtam az elmúlt évtized­ben. snK- mindenért kárpótol. Megbecsülik a munkámat. Két. éve, amikor egyesültünk a pélyi szövetkezettel, meg- marad tani főmezőgazriászn a k. Több mint nyolcezer hektá­ros lelt. n gazdaság és még nehezebbek lettek a terme­lési feltételek! Mégsem csüg­gedtem egy pillanatra sem mert ezen a sziken is van jövője a gazdálkodásnak. Két évvel ezelőtt már bizonyítot­tuk. ho.ev itt is lehet 35 má­zsa búzát termelni hektáran- ként. csak akarni kell! Gaz­daságunk négy termelési rendszernek tagja, amit itt Vísontán is MStk a környezet védelmére ' Visontai pillanatkép: amikor a „Góliát” a megengedett­nél feketébb füstöt ereget... (Fotó : Szabó Sándor) immár az ötödik éve — előre kidolgozott program alapján végzi tennivalóit. A függet­lenített előadó két esztende­je került- a fontos beosztású vezetőkből, válogatott társa­dalmi testület élére s máso­dik diplomájaként éppen a környezetvédelmi szakmér­nöki oklevelét kívánja most megszerezni. A VÁLLALAT évente — közvetlenül, vagy közvetve — sok millió forintot költ kör­nyezetvédelemre. A munka: a műszaki fejlesztés részévé vált. A hőerőmű óriási ké­ményének harminc kilomé­teres átmérőjű körzetébe te­lepített 16 mérőállomáson rendszeresen ellenőrzik, elemzik az összegyűlt per­nyét, port, s azon vannak, hogy az előírt normákat be­tartsák. Amíg 1976-ban 5 086 768 forintos légszennye­zési bírságot fizettek, tavaly már a KÖJÁL szerint is si­került megfelelni a követel­ményeknek: az év második felében 85, sőt több esetben 90 százalék fölött volt a fil­terek hatásfoka. Jelenleg (Fotó Perl Márton) korábban el sem tudtak vol­na képzelni. A jövőben még fokozottabban kell gépesíte­nünk, mert az eszközök el­használódása többszörös, mint máshol. Rövid idő alatt tíz egyetemet, főiskolát végzett szakember került a gazdasá­gunkba, akik lényegesen jobb körülmények között kezdtek, mint én korábban. Ezek a szakemberek már a nyolcva­nas évek gazdaságát alakít­ják itt a sziken. Érdemes te- hát maradni és tovább dol­gozni. velük. Együttes erővel a szarvasmarha- és a juhte­nyésztés fejlesztésén dolgo­zunk, erre alapozzuk szövet­kezetünk jövőjét! A szakmai szeretet, a gaz­dasághoz való kötődés hatia át a főmezőga zdász életét. Azt vallia. nehéz vezetni, a termelést irányítani. Itt dun- la befektetés, dupla energia kell minden cselekedethez, de a siker kárpótoüa, mely­hez nehezebb eljutni a Tar. na m°nti sziken, mint más­hol. Annál értékesebb is... Mentusz Károly y mindössze hét százalék a va­lószínűsége, hogy a Kekeaeh átlépik a normát, csupán t i. sontán s áz utóbbi időkben mértek a megengedettnél va­lamivel nagyobb szennyező­dést. Ez utóbbinál azonban még tisztázatlan, hogy áz erőműi elektrosztatikus per­nyeleválasztó, vagy éppen­séggel a poroló külfejtés a hibás. Ha egyértelműen megállapítják az okát, to­vábbi intézkedésekre kerül sor. Az erőműnél egyébként már valaménnyi — helyi es környezeti — szennyezőfor­rást régen számba vettek, s mindegyiknél törekszenek az ártalmak csökkentésére. Az V_ös blokknál a pernyesza:- lító átalakításával sikerült még két évvel ezelőtt meg­szüntetni a helyi porzást. Az idei februárra a pernyehom­bár nagy „kiszellőzésének” — külső porolásának — ve­tettek gátat, a MÊLYÉP- TERV-vel közösen pedig ki­fejlesztették „Hidromix” ne­vű, automatikus megoldású berendezést, amely 1980-ra az üzemből minden pernyét, kormot zárt kazettákban to­vábbít majd a zagytérre. Ugyanekkor gondot fordíta­nak a hulladékvizek alapo­sabb tisztítására — amelynek hiányában — különben két éve további 4.3 millió forin­tos bírságot fizettek —, s a zagytér gátjának megfele­lőbb kialakítására is. A környezetvédelem érde­kében gyümölcsöző együtt­működéseket sikerült az erő­műnek kialakítani a Gödöllői Agrártudományi Egyetem- mel, lengyel, NDK-beli és bolgár vállalatokkal. A per­nye hasznosítására is folytat­nak eredményes kísérleteket a KPM Komárom megyei szervezetével, amely kedve­ző tapasztalatai alapján sze­retné az egész szakmában el­terjeszteni az erőműi hulla­déknak útépítéseknél történő alkalmazását. A tatabányai mellett az egri, salgótarjáni, és szolnoki igazgatóságokkal máris folyamatban van ilyen megállapodás. Ugyanekkor Bélapátfalván — iparági be­ruházással — a pernyének a cementgyártásban való fel­használására teremtenek mó­dot. Az erőmű szakemberei részt vesznek a Nehézipari Mi­nisztérium levegőtisztasági bizottságának munkájában s a különféle országos tájérte­kezleteken is. Nemrégiben az iparágon belül irányadóvá jelölték a vállalat tapaszta­latait, vizsgálati eredményeit. Éppen most, szeptemberben kezdődik egy kéthónapos mérési sorozat, amelyet még két nagy ellenőrzési szakasz követ a későbbiekben a leg­fontosabb adatok összegyűj­tésére. A munkák befejezté­vel az a cél, hogy erőműve­ink a jövőben sokkal kevés­bé rongálják környezetüket. S a Gagarin Hőerőmű mel­lett, természetesen a Thorez Bányaüzemet is hasonló el­képzelések vezetik minden­napi munkájában. A legje­lentősebb eredmények a re­kultivációban születtek: a széntermelés következtében „felforgatott” talaj, a med­dő termőképességét hosszú, kitartó kísérletek, próbálko­zások után ma már négy-hat év alatt visszaadhatják. A módszert méltán \értékelik nagyra a KGST szakbizott­ságában is! A TÖREKVÉSEK feltétle­lenül figyelemre méltóak. S reméljük, hogy a kifizetett milliók előbb vagy utóbb tel­jesen eloszlatják majd a környékbeliek — egy-egy füstösebb kémény láttán saj­nos még meglévő — aggodal­mait. Gyóni Gyula 1979. szcpl, 14., C iliim lók I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom