Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-06 / 210. szám
A belgák tapsoltak a Vidróczkinak (Szántó felv.) Mechelenben járt a Vidróczki Néptáncegyüttes. De hol van ez a furcsa nevű város? Hallotta már valaki a nevét? — Valamikor a központja volt annak a tájegységnek, amiből kialakult a mai Belgium és Hollandia. Akkoriban szebb napokat látott. Lakóinak számát az útikönyv ma hatvanötezerben jelöli meg. Lehet olyan huszonöt kilométerre Brüsszeltől. A választ Gajdóczki Zsu zsától kaptuk, aki a gyöngyösi művelődési ház szakelőadója. de tolmácsként kísérte el a Vidróczkit. — Valami kisebb kellemet- lenséa érte a csoportot hazatérőben? Ezt hallottuk. — Három embernek a csomagját hiába kerestük a Ferihegyen. Telefonálás kezdődött. hol téríthették el a poggyászt, de akkor nem kaptunk választ. Majd értesítenek bennünketIlyen is előfordul, mondhatjuk nagy bölcsen, anélkül. hogy ezzel bárkit megnyugtattunk volna. o o o o Harmincötén indultak el augusztus 22-én. hogy az első magyar néptáncegyüttes felelősségével szerepeljenek azon a hatodik nemzetközi találkozón, amit Mechelenben rendeztek. Az indulásuk? Bonyolult. Először is nem nekik szólt az eredeti meghívó, hanem az építők központi együttesének. A SZOT javasolta, hogy fogadja őket a belga rendőrség, mivel a Vadrózsák nem tudnak menni. Mint utólag kiderült, Dirk de Gruyter, a fesztivál elnöke csak azokat a csoportokat kérte szereplésre, amelyeket ő maga ismert. A Vidróczkiról semmit sem tu dott. Hitt a SZOT-nak. és ä fesztivál végén ezt mondta: — Nemcsak művészi erényei miatt becsüljük a gyön_ gyösi csoportot, hanem emberi vonásaikkal is kiérdemelték nagyrabecsülésünket. Bármikor jönnek újra hozzánk. mindig örömmel és tisztelettel látjuk őket. Ez az a bizonyos pont a mondat végén. De az induláshoz visszatérve: az is kétséges volt, hogy egyáltalán el tudnak-e utazni. A MALÉV egyik kedves dolgozója, a nevét most is úgy mondják, hogy abban csupa hála érződik, Szakács Ildikó még azt is elintézte, hogy a svájci társaság az eredetileg tervezett gépnél nagyobbat küldjön Ferihegyre, hogy arra Vid- róczkiék is felférjenek mind a harmincötén. Ez már meglett volna, de a Gyöngyösről való elindulásuk sehogy sem akart sikerülni. A Volántól a buszt nem küldték. Az együttes vezetője, Zeltner Imre rohant a telepre, ahol közölték vele hogy — sajnos — egyelőre nincs busz. De hát hogvan érnek fel a repülőtérre időben? Hát-..?! Volt ott a közelben egy fiatalember, aki közbeszólt: neki semmi feladata nincs, ő elvinné a Vidróczkit. És ha nincs ott véletlenül ez a fiatalember? O O O O Az előadásokat a városi sportcsarnokban kétezer néző láthatta. Húsz percet kap_ tak arra. hogy a programjukat előadják, tehát úgy kellett gazdálkodniuk a perceikkel. hogy ez alatt a rövid idő alatt elnyerjék a kétezer kíváncsi ember elismerését. Kezdtek a Kunsági táncokkal, amelyben három pár szerepel, de olyan a koreográfiája, hogy a lassú lírai QMwsëz 1378. szeptember G„ szerda kezdet után egyre erősödik a ritmus, fokozódik a hangulat, a három pár szinte teljesen betölti a színpadot. A siker nem maradt el. Jól indult a húsz perc. A végére hagyták a Bagi táncokat, amelyben mindenki szerepelt a táncosok közül is. Az eredmény: kirobbanó tetszésnyilvánítás. Taps, dobogás, és minden. Igaz, a tánctudás mindenek előtt való, de az sem mellékes dramaturgiailag, szerkezetileg hogyan építik fel a műsort. Egy ilyen rutinos együttesnél, mint amilyen a Vidróczki, ez már nem gond. Tudják, mit vár a közönség, és ők azt adják is. o o o o — Mit hoztak emlékbe? — Érdekes, minden útnak megvan a slágercikke. Most a Fa-szappan lett a legkeresettebb, azzal igyekezett az itthon maradottaknak kedveskedni mindenki. Sok pénzünk nem volt. — Mit kóstoltak meg odakint? — Sok mindenre kíváncsiak lettünk volna, de gondolnunk kellett a pénztárcánkra is. Egy fekete, egy pohár sör, egy fagylalt, valami érdekes csemege azért elfogyott. Ne kérdezzen most az 5. Állt a vonat, az eső szemerkélt. Mindenki ugyanolyan egyenruhában volt, de Na- mik bármilyen egyenruhában azonnal felismerte volna az apját, akár hátulról is. Aztán a papa megcsókolta a mamát és Namikot is megcsókolta és rákacsintott. Nem éppen szomorúan, de nem is vidáman. És hosszú-hosszú ideig integetett búcsúzóul a vagon ablakából. A mama sírt, pedig akkor nem tudták, hogy utoljára látják a papát. A csirkék vidámak voltak. Második nap kezdték felismerni Namikot, bizonyára azt gondolták, hogy ő az anyjuk. Először a papa kalapjában éltek, de aztán a mama azt mondta, a nedvesség miatt ártalmas a kalapban lakni. A csirkéket áttették egy tojásporos dobozba, a doboz tetején spárgát húztak hosszába is, keresztbe is, a végén mintha rács lett volna rajta, csak spárgából. A láda fenekébe meg lyukat ütöttek, hogy legyen kiárakról. Azokat hagyjuk. Egy ilyen fesztiválnak nem is az a célja, mégha elengedhetetlenül is szembe kell azokkal néznünk utcai sétáink során. — Merre jártak a fesztivál színhelyén kívül? — A rendezőség gondoskodott programról is. Így néhány órát eltölthettünk Brüsszelben is- A lakóhelyünket a mi fiataljaink már a megérkezésünket követő órákban felderítették. Meg is ijedt az ottani kísérőnk, amikor megtudta, hogy a gyerekek minden helyi ismeret nélkül nekivágtak a város utcáinak. Mi lesz velük? Mondtam, ne izguljon, ahogy megállapodtunk, tizenegyre mind itt lesz. Ügy is történt. o o o o A város polgármestere, J. Vanroy fogadáson köszöntötte a fesztiválon részt vevő együtteseket még a gálaestet megelőzően. Egy díszalbumot és egy óntálat kaptak a mieink emlékbe, mi csikóbőrös kulaccsal és kalocsai díszítésű tállal viszonoztuk a figyelmességet. A Virdróczki hivatalos vezetője ezen az úton az SZMT megbízásából Polgár Miklós volt, a városi tanácsot pedig Vibók Sándor képviselte. Mindketten kellemes feladatnak tettek eleíolyása. A csirkéket tojásporpéppel táplálták. A láda kint állt a konyhában, és Namik minden reggel kiment és figyelte őket. Egy reggel pedig észrevette, hogy egy csirke hiányzik, öt volt, most meg valamiért csak négy van. Egy csirke eltűnt valahová. Aztán még egy csirke eltűnt, a második. .. Így tűntek volna el, egyik a másik után, ha Namik ma föl nem ébred egész korán, még nem is virradt, és ki nem megy a konyhába, hogy utánanézzen a csirkéknek. Látta, a csirkék ide-oda szaladgálnak a ládában, egy hatalmas patkány kergeti őket. Emlékezeft, hogy kiáltozott a mama nyaralójában, mikor meglátott egy egeret, akkor Namik is megijedt. Az egér valahori:.,ir, tudta, hogy félnek tőle, mert mozdulatlanul ült. és nézte Namikot meg a mamát, de amikor megérkezett a papa, az egér eliszkolt valahová és többet nem is látták a nyaralóban. Megértette, hogy a papával get, mert a Vidróczki úgy szerepelt és úgy viselkedett, hogy jó érzés volt a nevükben szólni és a hivatalos eseményen részt venni. A brüsszeli nagykövetségünk kulturális attaséja, Püspök László is csak gratulálni tudott a Vidróczkinak. Mondjuk ki: ilyen esetben, mint amilyen ez a belga fesztivál is volt, az ott fellépő magyar együttes nem csupán kulturális célokat szolgál, ök egy kicsit maga az ország is olyankor. Nagy felelősség ez. O O O O Csak egy kis epizód még a végére. Történt, hogy a Vidróczki a színpadi próbán néhány fényszórót kért még, és a zenekarnak is helyet a színpadon. Miután a fesztivál minden dolgozója társadalmi munkában végezte önként vállalt feladatát, méghozzá úgy, hogy a nyári szabadságának egy részét használta fel ezekre a napokra, a főtechnikus, Josef Heylen is akadékoskodásnak, különcködésnek fogta fel az extra kívánságokat. Üjabb munkát adtak ezzel neki is, a munkatársainak is. Nem a legszebb tekintettel nézett sem a tolmácsra, sem az együttes vezetőjére. És a végén? — Nagyon megtetszett egy kis festmény nekem, elhatároztam, hogy megveszem — emlékszik vissza a tolmács, Gajdóczki Zsuzsa arra a néhány percre. — Ekkor azt j mondta a főtechnikus, hadd adja ezt ő nekem emlékbe, nem a nőnek, hanem annak a személynek, aki a Vidróczki együttes tagjaként maga is sokat tett az ottani sikerért. Bevallom, kissé zavarban voltam, de bizonyos öröm is eltöltött. Ügy látszik, mégis sikerült ezekkel a belgákkal is jó barátságot kialakítanunk. Azt hiszem, ez a kis epizód az egész együttesre vonatkozó ottani véleményt is tükrözi. Fogadjuk el, hogy valóban így igaz. G. Molnár Ferenc nem érdemes ujjat húzni, fgy magyarázta meg ezt akkor a papa. Ám az egér volt, ez meg egy hatalmas, macskakö- lyöknél is nagyobb patkány. Hajkurászta a csirkéket, az egyiket elérte és belemart a torkába. A csirke egyet csipogott. .. Namik egész testével rávetette magát a ládára, hogy a patkány ki ne ugorhassan és megragadta a szőrt a nyakán. A szőr puha volt és undorító... Felébredt a mama és kiszaladt a konyhába. Mikor meglátta Namikot a patkánnyal a kezében, nem kezdett kiáltozni, hanem hozott egy literes befőttesüveget és segített beletenni a patkányt, az üveg tetejére meg rárakta a vasalót, ho'gy a patkány ki ne szökjön. Aztán kezet mosatott Namik- kal, és azt mondta, vigye el a patkányt az üvegben a házgondnoknak, de majd reggel, most menjen aludni. Mikor Namik reggel lement az udvarra az üveggel, rögtön körülvették a házbeli „üem akarom, Riofgy csalódjanak kennem" Tizenéves korában egyszer rábízták a város vezetését. Igaz, hogy csak két napra, de ez alatt az idő alatt szilárdan állt a posztján, és a munkája ellen- sem merült fel kifogás a választók részéről. ö volt az egyik diáknapi rendezvénysorozaton az egri diákönkormányzat elnöke... Az ifjúsági mozgalom azóta sem „szokott le róla”, de erről ő maga, Sós Tamás is gondoskodott. Ennek köszönhető, hogy most felvételt nyert a MSZMP hároméves politikai főiskolájára. Búcsúzás előtt beszélgetünk. — Ez nem olyan végleges búcsúzás, hiszen az iskola után visszatérek. De, valóban jó munkát csak akkor végezhet az ember, ha mindent megtanul, minden lehető ismeretet megszerez, ami a mozgalomhoz szükséges. Fiatalember, 24 éves, két gyermek apja. Hogyan kezdődött az út? Egerben született, édesapja gépkocsivezető, édesanyja raktári dolgozó. Az ifjúsági szövetségnek az egri 212. számú Ipari .Szakmunkásképző Intézetben lett a tagja, ahol elektroműszerész szakmát tanult. Itt megválasztották az iskolai KISZ-bizottság titkárává. — Nagyon sokat köszönhetek mesteremnek, Pócs Jánosnak, aki akkor szakoktató .volt az intézetben, ö egyengette az utamat, nevelt, irányított, segített: egyszóval: ő szerettette meg velem a mozgalmi munkát. Természetes volt hát, hogy amikor a VILATI-ba' kerültem dolgozni, ott is kivettem részemet a KISZ-munkából. Nemsokára a vállalat csúcstitkára lett, aztán jött a behívóparancs, s már előre kitalálhatta az olvasó, hogy az agilis, tettre kész fiatalember a néphadseregben sem vált meg az ifjúsági mozgalomtól. Amikor leszerelt, a megyei KISZ-bizottság apparátusába került: a szakmunkástanulói szervezetek egri járási, majd az egri városi instruktora volt — a „mai napig.” — Azt hiszem, ennyi év után megkérdezhetem: milyen kép alakult ki benned a mozgalomról? — Tíz éven át azt tapasztaltam, hogy ha valaki szív- vel-lélekkel dolgozik, többet (Fotó: Perl Márton) élt le rövid idő alatt, mint esetleg más. Rengeteg tapasztalatot lehet gyűjteni, újabb és újabb munkamódszerekkel megismerkedni, s ami a legfontosabb: emberismeretre szert tenni. Szeretem a közösségi munkát, szeretek foglalkozni az emberekkel. Ennél szebbet és izgalmasabbat nem is tudnék elképzelni. — És most jön ez a három év... — Eléggé váratlanul ért a megtiszteltetés, hogy elvégezhetem a politikai tőiskolát — ha sikerül a felvételi vizsgaSikerült! (Elárulhatja az újságíró, hogy a felvételi kérdéseket a marxizmus-le- ninizmus esti egyetem anyagából állították össze, és Tamásnak eddig nem volt módjában az esti egyetemet elvégezni. .. A felvételi siker tehát önmagáért beszél!) — Természetesen odahaza —folytatja Sós Tamás — mindent meg kellett beszélnem, hiszen családos ember vagyok, s nem könnyű ilyen sokáig távol lenni. Még akkor sem. ha kéthetenként, vagy esetleg hetenként „ha- zaugorhatok”. Megértést kaptam, s így nyugodtan láthatok neki a tanulásnak. Tudom, hogy ha sikerrel elvégzem a főiskolát, visszavárnak, számítanak rám, tehát: nem akarom, hogy csalódjanak bennem. (kátai) gyerekek. Sokáig töprengtünk, mit csináljunk ezzel az átkozott patkánnyal, Odaszaladt Karinka, ránézett a patkányra és már mondta is a magáét: — Lehet, hogy a szegény kis patkány gyerekei éhesen ülnek a pincécskében, várják, hogy anyukájuk enni hozzon nekik. — Nem patkánygyerekek, hanem natkánykölykök — mondta Szaska. — Nem a te dolgod. Úgy mondom, ahogy akarom! — Egy csirkét, hogy elvigye a kölykeinek? — kérdezte rosszindulatúan Namik. — Azt már nem. El kell pusztítani. Csak nem tudom, hogyan. Átadjuk a házgondnoknak, az majd tudja. Ekkor jelent meg Makedón. Namikkal azóta nem beszélnek egymással, tudják, mióta összevesztek. Most meg Makedón odament Namik- hoz, ránézett a patkányra és elégedetten Rittyentett. — Add csak ide! Namik átadta az üveget Makedónnak. Mindig hallgat rá, akármit is mond. Makedón fogta az üveget és beszaladt a lakásukba, aztán újra kiszaladt és mind megláttuk, hogy valami sárga folyadékát töltött az üvegbe. Nem sokat, de az egész patkány nedves lett. Aztán... senki sem kapott észbe, hogy mi is történik... Makedón félretolta a vasalót, a patkány ki akart kapaszkodni a résen, mikor Makedón gyufát gyújtott. A patkány lángra lobbant, és rohanni kezdett az udvaron. Hangosan vinnyogott, nagyon hangosan, és csak akkor hagyta abba, mikor a hirtelen odafutó házmester teljes erejéből rásújtott egy lapáttal. Mind ott' álltunk és néztünk Makedónra, az meg csak állt és mosolygott. — Patkány! — vágta oda Karinka. Mind Makedónra néztünk. Nem, nem is hasonlít a patkányra, de az is lehet, hasonlít. Ekkor Makedónhoz ” odalépett Namik és pofonvágta. A gyerekek széthúzódtak, helyet, csináltak, gondolták, verekedés lesz, de senki nem verekedett. Namik állt egy kicsit Makedón mellett, aztán félrehúzódott. Makedón meg bámult utána, látszott, nagyon csodálkozott, hiszen Namik még soha senkit nem ütött meg. És senki nem gondolta volna, hogy Namik megüti Makedónt. Állt Makedón és csodálkozott. Akkor odament hozzá a házgondnok, ők nem bírják egymást elviselni, és ünnepélyesen kijelentette: — Ha valaha megérti, fiatalember, hogy most miért ütötték meg, még ember lehet magából! — De a házgondnokunk mindig ilyen furcsán és érthetetlenül fejezi ki magát. Namik, és Makedón most már nincsenek haragban. De Namik már nem hallgatja tátott szájjal, és egyáltalán, nem lehet eldönteni, melyik az idősebb. Régebben világos volt, elég volt rájuk nézni, mikor együtt voltak... Késő van már, ideje hazamenni. Hallják: Karine! Marine! Csirime! Karinka mamája kiabál, hívja lányait, vagyis már kilenc óra. nekem is igyekeznem kell haza. Jó éjszakát. (VÉGE)