Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-23 / 225. szám

I Pokoli torony Amerikai film Felfoghatjuk ezt a filmet úgy is. mint egy nagy lelki- ismereti vizsgálódást, amely­hez hatásos, itt—ott hatásva­dászó illusztrációkat, az ide­geket felborzoló és a nézőt székhez nyomó képsorokat vettek fel, a technikailag el­képzelhető mindenféle meg­oldással Az építészvállalkozó, aki a tornyot, a 135 emeletes fel­hőkarcolót felépítette, a ro­konságból összeverbuválódó építészgárdával, az aggasztó és a katasztrófa közelségét hírül adó értesítés ellenére tovább akarja folytatni az estélyt, a nagyszerű látszat végigjátszását, mert érdekei és hiúsága ezt kívánják tő­le. S mire a teljes vég és a teljes megrendülés bekövet­kezik. a csapás lelki kínját végigélő lányának és önma­gának azt dünnyögi: ezután azért fog imádkozni, hogy ilyesmi elő ne fordulhasson. Pedig mi, a nézők tudjuk róla- hogy ez az „ilyesmi”, egy páratlan arányú építke­zés tragédiája elsősorban az ó kapzsiságán és lelkiisme­retlenségén jutott el a vég­kifejletig. Nem ez a vállalkozó a leg­fontosabb figura ebben a két regényből egybegyúrt histó­riában, de a leglényegét az Az MSZMP Pártélet című folyóiratának vendégeként hazánkban tartózkodó szov­jet Partijnaja Zsizny helyet­tes főszerkesztője, Vlagyimir Vasziljevics Szuhagyejev tegnap Egerbe látogatott. A I vendéget fogiadta Kiss Sán­dor, a megyei pártbizottság eseménynek ő fogalmazza meg; a legdöntőbb pillana­tokban ö intézkedik. A katasztrófát mozaikrend­szerben. felvillanásokban ér­zékelteti a rendező. Jonh Guillermin. Mint ahogyan az áldozatokról és a hősökről is apró részletek, mozzanatok útján kapunk jellemzéseket. A filmnek — katasztrófát bemutató jellegétől, a lát­ványtól függetlenül — két nagyon megnyugtató vonu­lata van. Az egyik: a lel­kiismeretes emberek teszik a kötelességüket. akármilyen beosztásban vannak. A má­sik: az emberi tartás tiszta­sága és egyenessége nem kor­látozódik a szakmára, az a magánéletben is folytatódik, az érzelmek és vonzalmak tisztaságáig. Mindenféleképpen repre­zentatív alkotás ez a film. osztályvezetője, s tájékoztat­ta megyénk politikai, gazda­sági és kulturális életéről. V. V. Szuhagyejev ezután ellátogatott az egri tanár­képző főiskolára, majd pedig városnézésen vett részt A szovjet vendég a késő dél­utáni órákban utazott el a megyeszékhelyről. Nagy sztárok vonulnak itt fel, a lehetőségekhez képest jó alakításokkal. Paul New- man mellett Faye Dunaway tüntet szépségével. És há­nyadszor támad már fel előt­tünk és a mozi vásznán Fred Astaire, aki a kis nincstelen szélhámos kopott szerelmét és élő kalandvágyát hitette el velünk. Az izgalomtól alig vesszük észre, hogy a nagy tömeg­jelenetek is remek operatőri munka nyomán jutottak el odáig, hogy a néző a stressz­ben derékig elmerül. Divat ma Amerikában ka­tasztrófafilmeket csinálni. Vagy egy szorongás, társa­dalmi méretű idegesség kí­vánja így? Farkas András Vendégek Poriból Egerben X Eger finn testvérvárosá­ból, Poriból érkeznek vendé­gek 24-én vasárnap, a me­gyeszékhelyre. A Kataja ne­vű, mintegy hatvantagú munkáskórus — amelynek vezetője Timo Laaksonen — egy hétig tartózkodik ha­zánkban. E hét során a lá­togatók megismerkednek Eger, illetve Heves megye múltjával, jelenével, a Mát­rával és a fővárossal, Bu­dapesttel. Találkoznak a megyeszékhely városi taná­csának vezetőivel, valamint többek közt a Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola kóru­sának tagjaival, a gyöngyösi Volán-telep és az Egri Do­hánygyár dolgozóival. A finn munkáskórus 26-án kedden este nyolc órától ün­nepi műsort ad az egri Gár­donyi Géza Színházban. Egészségünk védelmében Befejeződött Egerben az I. egészségügyi épületgépészeti és orvostechnikai koníerencia Á szovjet Pártélet \ szerkesztője Egerben Vb-üléseken jártunk Eredmények, gondok Füzesabony könyvtárában A nagyközségi tanács vég­rehajtó bizottsága az elmúlt napokban — többek között — azt vitatta meg. hogy a helyi bibliotéka dolgozói milyen eredményeket pro­dukáltak, s melyek azok a gondok, amelyek megoldás­ra várnak. A beszámoló egyértelműen hangsúlyozza, hogy a tárgyi és a személyi feltételek meg­lehetősen rosszak. Az alapte­rület a normában előírtnak mindössze negyede. Igaz, az elmúlt esztendőben — átala­kítás révén — némileg bőví­tették a raktári teret. Ezzel azonban csak a pillanatnyi nehézségek egy részét szá­molták fel, s a bajok egy­másfél év múlva ismét je­lentkeznek. A helyszűke akadályozza az érdemi munkát, az új szolgáltatások bevezetését. Emiatt nem alakíthatnak ki zenei részleget, holott ezt so­kan várnák. Ráadásul szakképzett al­kalmazottakban sem bővel­kednek. A négy könyvtáros közül ketten — az egyik dip-» lomás — gyesen vannak, s helyettesítésükre — ez egyéb­ként érthető, hiszen megha­tározott időtartamú szerző­désről lehet csak szó — kizá­rólag érettségizett fiatalok vállalkoznak, akiket legalább az alapvető tennivalókra meg kell tanítani. Ez azonban édes-kevés ahhoz, hogy bo­nyolult kötelezettségeiknek eleget tegyenek. Közreműkö­désükkel egyáltalán nem va­lósítható meg magasabb szin­tű kínálat. Mindez azért is elszomorí­tó, mert nemcsak nagyközsé­gi feladatokat kell ellátniuk, hanem hasznosítható taná­csokkal, életképes ötletekkel kellene segíteniük a járás községeiben tevékenykedő kollégáikat is. o Az viszont örvendetes, hogy az akadályok ellenére is igyekeznek tisztességgel helytállni. Az átgondolt, az ésszerű beszerzésnek köszön­hető — az idén több mint hetvenegyezer forintot költ­hetnek művek és folyóiratok vásárlására —, hogy megta­lálhatók a legfontosabb lexi­konok és szótárak. Gyarapít­ják a gyermekrészleg dia­tárát, továbbra is megrende­lik az eligazodást megköny- nyítő Sajtófigyelőt. Más szó­val: a művelődni, a szóra­kozni vágyók nem csalód­nak, ha betérnek. Ennek el­lenére nem nagyon tüleked­nek. 1977-ben 990 olvasójuk volt, ez a település lakossá­gának csak 13,7 százaléka. Ennél tovább 1978-ban sem léptek. A viszonylagos ér­dektelenség oka az, hogy nem túlságosan vonzó az in­tézmény és senki sem óhajt szororigani. Az is tény, hogy a propa­ganda sem tökéletes. A kü­lönböző rendezvényekről, az újonnan érkezett kiadvá­nyokról viszonylag kevesen értesülnek. így fordulhat elő az, hogy egy-egy író-olvasó találkozóra legfeljebb hu- szonöt-harmincan jönnek össze. Az emberek többsége nem ismeri az ajánlatot. Fogalma sincs arról, hogy nemcsak kölcsönözhet, nemcsak a vá­logatáshoz kap ötleteket, ha­nem irodalomjegyzéket is igényelhet az általa bejelen­tett témákhoz. Emellett ta­nácsokat remélhet a külön­böző műsorok és vetélkedők előkészítéséhez, illetve lebo­nyolításához. Az eddiginél jóval szorosabb kapcsolatokat kellene for­málni a helyi üzemekkel, va­lamint a termelőszövetkezet­tel. Ha ez megtörténne, ak­kor jóval többen kopogtatná­nak. A munkatársak rendszere­sen eljutnak a községekbe, ahol tizenhét önálló biblio­téka működik. Folyvást el­lenőrzik a rendeléseket, a raktári katalógust, s nem fu­karkodnak a munkát haté­konyabbá formáló elképzelé­sek népszerűsítésével sem. A terv szerinti továbbképzé­sek is a szakmai tájékozott­ság növelését szolgálják. A falvak lakói számára évente nyolc-tíz író-olvasó találko­zót szerveznek. Kiemelten foglalkoznak — hat ilyen vari a járásban — a komplex in. tézményekkel. A törődés érdeme az, hogy a járás népességének 18,99 százaléka olvasó. Ez megyei , szinten is kiemelkedő siker, ugyanis másutt nem tarta­nak itt. Ügy vélekednek, hogy en­nél is tovább juthatnának, ha a művelődési központtal együtt használt gépkocsit sű­rűbben igénybe vehetnék. Kis dolognak tűnik, ám még­sem az, mert emiatt állan­dó a torzsalkodás, s ez akadá­lyozza, hogy egészséges együttműködés jöjjön létre a két intézmény vezetői között. o A téma — s ez kiderült a kérdések és az igen tartal­mas vita során — komolyan foglalkoztatta a testület minden tagját. Jó néhányan kiemelték: csak akkor lehet többet, ran­gosabbat, követelni, ha fel­számolják a mostoha körül­ményeket, ha áthúzódó beru­házásként hozzáfognak egy olyan épület kivitelezéséhez, amely tágas otthona lehetne az értékes alkotások tárhá­zának. Ez viszont legalább négy­négy és fél millió forintba kerülne, s ekkora összeggel nem rendelkeznek, ezért a járás és megye támogatását kérik. Szó esett a reklám fontos­ságáról, hiszen csak így lehet minél szélesebb rétegeket megnyerni a közművelődés számára. Meg kellene keres­ni a szocialista brigádokat — százhetvenegy ilyen van csak Füzesabonyban —, s akkor | nem lenne gond a közönség biztosítása, az olvasók tobor­zása. Az újságíró jó érzéssel tá­vozott az ülésről, megérte el­mennie, mert azt tapasztal­ta, hogy a kulturálódási, köz­ügynek tekintik, s nemcsaka forma kedvéért emlegetik. Ezt érezhette a könyvtár igazgatója • is, aki számos itt elhangzott tanácsot kamatoz­tathat majd a hétköznapok során. Pécsi István i. Leonyld Lenes: Gyerekszáj Három napon át Egerben — a Technika Háza nagy­termében — tartotta tanács­kozói munkáját az első egészségügyi épületgépészeti és orvostechnikai konferen­cia. A több mint 300 szak­ember öt témacsoportban — épületgépészet a kórházépí­tésben; kórházi klíma és lég­technika: kórházi elektro­mos- és hőenergia-ellátás; kórházon belüli szolgáltatá­sok technológiái: orvostech- "ika és épületgépészet kölcsönhatása — folytatott eszmecserét. 'A konferencia pénteki zá­róülésén — az Egészségügyi Minisztérium képviseletében — Dános Oltó főmérnök el­nökölt. Zárószót mondott Molnár Sándor főmérnök, az Orvos-Egészségügyi Dolgo­zók Szakszervezete mérnök­technikus szakcsoportjának titkára, összegezte a három­napos tanácskozás tapaszta­latait. s hangoztatta a ha- aü.ió közös eszmecserék szükségességét, majd ismer­tette a konferencia határo­zati javaslatait. A javaslatok első pontja leszögezi, hogy kórházaink műszaki állapota és az ágy- fejlesztési igény összhangjá­nak megteremtése elsősorban a meglevő kórházak rekonst­rukciós fejlesztésével oldha­tó meg. Hogy ezt az össze­F378. szept. 23.. szombat -i tett feladatot eredményesen megvalósítsák, már a szak­mai tervezési program össze- állitásában részt kell vennie az üzemeltető orvosszakmai és műszaki gárdának, mert a tervezőkkel és beruházókkal közreműködve csak így le­het meghatározni a komplex igényeket. E munka egysé­ges koordinálására — az egészségügy keretén belül — szakmai bizottságokat kell szervezni. Javasolták azt is, hogy a tömbkórházak és diagnosztikai épületeknél el kell érni a megfelelő kom- frontérzetet biztosító klíma- és szellőző rendszerek beve­zetését. Felülvizsgálatra szo­rulnak az 1973-ban megsza­bott kórháztervezési irányel­vek. mert ennek számos elő­írása ma már akadályozza a korszerű, célszerű és gaz­daságos kórházépítést. Ja­vasolta továbbá a konferen­cia, hogy az Egészségügyi Minisztérium tegyen intézke­déseket, az egészségügyi épü­let-gépészet speciális voltára való tekintettel kezdemé­nyezze a Budapesti Műszaki Egyetemen egészségügyi épü-• letgépészeti szakmérnökkép­zés bevezetését. A háromnapos konferencia befejezése után szakmai program következett: a szak­emberek megtekintették a Heves megyei Tanács Kór­házának és rendelőintézeté­nek rekonstrukciós munká­latait. Elismeréssel nyilat­koztak a gépészeti berende- zcűcs szereléséről, A gyermekek a normális felnőtt ember számára meg­foghatatlan gyorsasággal nő­nek. Vászját — egy festőbará­tom fiát — még abból az idő­ből ismertem, amikor har­sány lurkó volt, jégkorong­ütőt szorongatott a kezében, és kigombolt, kurta kabátot viselt. Az ütő mindig hosz- szabb volt, mint a tulajdono­sa, a kabát pedig rövidebb, különösen az ujja. Ebből ki­lógott Vászja elgémberedett, vörös mancsa, kesztyűjét ugyanis rendszerint már másnap elvesztette, ahogy megkapta. Vászja ezután szögletes kamasz képében bukkant fel előttem, találkozásunkkor szégyenkezve zsebébe dugta a füstölgő cigarettáját, aztán pedig — egészen váratlanul — sápadt, magas fiatalem­berré változott. Beiratkozott a főiskolára, miközben testi- leg-lelkileg gyors ütemben tovább fejlődött, és megháza­sodott. Egy ízben, amikor az ut­cánkban mentem, felfigyel­tem egy előttem haladó em­berpárra. Nyilván két ba­rátnő lehetett: az egyik ma­gasabb és kissé vállasabb, a másik alacsonyabb, kisfiúsán karcsú. Mindketten bő szárú nadrágot és kötött pulóvert viseltek, a magasabb piro­sat, az alacsonyabb zöldet; mindkettőjük barna haja hosszú volt és fürtökben om­lott a vállukra. Meggyorsítottam lépteimet, melléjük értem. A piros pu- lóveres lányról kiderült, hogy az én Vászjám, a másik, zöld pulóveres pedig igazi, valódi lány volt, mégpedig nagyon csinos. Üdvözöltem Vászját. — Bemutatom — felelte elpirulva — ez az én — hogy is mondjam — élettársam. — Anton — mutatkozott be az élettársnő, s kissé ki­hívóan nyújtott kezet. — Különben Antonyina, Tonya a nevem, ő azonban Anion­nak hív. — Es maga hogy szólítja öt? — Én — Vasziliszának. Elnevettük magunkat és elbúcsúztunk. Kis idő múlva újra össze­találkoztam az utcán Vászjá- val. Szembejött velem, gyer­mekkocsit tolt maga előtt, és menet közben könyvet olva­sott. Ugyanolyan sápadt és hosszú hajú volt. A kocsiban egy gyönyörű, világoskék sze­mű csecsemő feküdt, kétség­telenül hímnemű — erre ab­ból következtettem, hogy erélyesen rugdalózott a kö­tött fehér nadrágba bújta­tott, kövér lábacskáival, mi­közben a hátán feküdt. Nyomban látszott, hogy Vaszilisza és Anton egy leen­dő jégkorongjátékost hozott a világra — egy háztömb­csapat kapitányát, akit szin­tén nem lehet majd győzni kesztyűvel ! Gratuláltam Vászjának a fiához, ő azonban különö­sebb lelkesedés nélkül fo­gadta szerencsekívánataimat. — Szerencsétlen flótás, nem örülsz, hogy apa lettél? — Miféle apa vagyok én — felelte Vászja ingerülten —, ha ez az ördögfajzat ma­kacsul mamának szólít! Ké­rem, ha akarja, bebizonyí­tom. Édeskés arcot vágott, a bölcső fölé hajolt és cuppan- tott. — Tonyecska, fiacskám, mondd meg, ki vagyok én? A csecsemő angyali mo­solyra derült, és világosan, tagoltan mondta : — Ma-ma! — Hallotta! — fordult fe­lém Vászja. — Minden kí­sérletünk eredménytelen ma­radt. Én az ő számára ma­ma vagyok! Kár a gőzért! — A te Antonyinádat pedig bizonyára papának hívja? — Nem, őt is mamának! Már minden gyerek nevet rajtam. Azt mondják, hogy Táskának két mamája van, és hogy én meg Antonyina felváltva szoptatjuk őkéimét. Legalább tanácsot adhatna, mitévők legyünk! Ránéztem a sápadt Vász- jára, a vállára omló, hosszú fürtjeire és igyekeztem meg­őrizni komolyságomat: — Hát próbálj megnyirat- kozni! Valahol olvastam, hogy a csecsemők a legjel­lemzőbb részletek alapján érzékelik a vizuális képeket. Neked és Antonyinának egy­forma hosszú a hajatok, rá­adásul ugyanolyan színű. Hát ezért jutott arra a meg­állapításra a kölyök, hogy te is mama vagy. Nyiratkozzál meg, Vászja, és akkor bizto­san papa leszel! Vászja végigsimított fürt­jein és elgondolkodva mond­ta: — Ügy gondolja? Meg kell próbálni! Őszintén szólva, magam, is torkig vagyok ez­zel a bozonttal. Gyakran kell mosjii, nekünk pedig a főis­kolai elfoglaltságunk miatt nemigen jut idö'nk a fejmo­sásra. Viszontlátásra! Gye­rünk, Toska!... Kis idő múlva újra talál­koztam Vászjával és Toská- val, aki úgy mosolygott rám a kocsijából, mint valami ré­gi ismerősre. Vászjának gondosan nyírt, rövid haja volt, de komor arckifejezése nem tetszett nekem. — No mi újság Vászja? — kérdeztem vidáman. — Sike­rült a kísérletünk? Igazi pa­pa lettél? — Fenét! — felelte Vászja még ingerültebben, mint az­előtt. — Nem olyan fából fa­ragták ez a kölyköt. Gyö­nyörködjék benne! Kisfia babakocsija fölé ha­jolt, és könyörgően selypítve kérlelte: — Fiacskám, mondd meg, ki vagyok én? — Né-ni! — válaszolta ta­goltan Toska, és fürgén rug- dalózni kezdett dundi lábacs­káival, mintha' máris a ko­rong felé iramodna. Vászja nagyokat sóhajtott és tovább tolta Toska kocsi­ját, még mielőtt részvétemet nyilváníthattam volna. Fordította: Gellert György

Next

/
Oldalképek
Tartalom