Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

A.-vvvv'.-'Ayvvs a^v*a/**Xa /vw». H eti külpolitikai összefoglalónk '*iM/','VVVWVWVWWV iV^AVWWWWWWWV it Az események — címszavakban: I tlËTFÔ: í A libanoni kormánycsapatok megindultak Dél-Libanonba, i hogy átvegyék a terűiét ellenőrzését, de a jobboldali mi­> hcia és az izraeli hadsereg támadása megállította őket — Fidel Castro találkozott a VIT-re érkezett latin-amerikai delegációk vezetőivel ti EDD: Eanes portugál köztársasági elnök rádióbeszédben figyel­meztette a pártokat, új választásokat írat ki. ha rövide­sen nem egyeznek meg a kormányválság megoldásában — Fahd herceg, Szaúd-Arábia miniszterelnöke Szadattal volt tárgyalásai után Damaszkuszba utazott, hogy Asszad Szí­riái elnökkel találkozzék i£ERDAi Teng Hsziao-ping harcias beszédet mondott a kínai nép­hadsereg évfordulóján — Az etióp hadsereg újabb hely­ségeket szabadított fel Eritreában — Washington a Lete- lier-gyilkosságban való bűnrészesség miatt a chilei titkos- szolgálat volt főnökének kiadatását kérte CSÜTÖRTÖK: Brezsnyev—Gierek megbeszélés a Krím-félszigeten — Vietnami bejelentés a kínai—vietnami határon történt kí­nai provokációról — Izraeli légitámadás libanoni palesztin táborok ellen — Az amerikai képviselőház is feloldotta a Törökországnak szánt fegyverek szállításának eddigi tilal­mát PÉNTEK: Kairóban aláírták a szerződést 50 F—5-ös amerikai harci repülőgép szállításáról — Eredménytelenül végződött Khaddam sziriai külügyminiszter bejrúti tárgyalássoroza­ta — Kölcsönösen egymást vádolják merényletek szervezé­sével Irak és a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet SZOMBAT: Dzsallud líbiai alelnök Pekingben tárgyal — Vance ame­rikai külügyminiszter újabb közel-keleti ingajáratra indul A hét 3 A nemzetközi életben nincs ,,uborkaszezon”, a hét minden napjára bőven jutot­tak íontos, izgalmas esemé­nyek. Libanonban ismét vé­res, ugyanakkor szinte tra­gikomikus fejlemények tör­téntek. Miért nem tud ér­vényt szerezni akaratának a libanoni kormány? — kérde­zik sokan. Amihez mások hozzáteszik: s egyáltalán mit akar a bejrúti vezetés? A kínai—vietnami viszony tovább romlott a héten. Mit jelent a határon végrehaj­tott kínai provokáció? S eh­hez is hozzá lehet fűzni, hogy van-e összefüggés a kambod­zsai támadások ismétlődése és a határincidens között? Afrikának sokat emlege­tett „szarvában” most még Eritrea földjén dörögnek a fegyverek. Az etióp hadsereg a jelentések szerint sikereket ér el az eritreai szakadárok ellen. Az arab reakció és az imperializmus visszavonuló­ban lenne itt? Miért nem tud érvényt szerezni akaratának a li­banoni kormány, ha egy­általán tudja, hogy mit akar? Alighanem az a helyzet tragikus vagy tragikomikus, de mindenképpen döntő ele­me, hogy nincs egységes és határozott akarata a libano­ni kormánynak. Khaddam szír külügyminiszter egy francia hetilapnak, a Nouvel Observateur-nek adott nyi­latkozatában azt mondta, hogy a libanoni lakosság 95 százaléka ki akar keveredni már ebből a véres polgárhá­borúból; Hogy ez megtörtén­hessen, ahhoz az kellene, hogy a belviszályt kereső öt százalékot leverjék. .. A hét elején elindult vagy 500 libanoni katona, hogy a Litnni folyótól délre megves­se a lábát, s hogy jelenlété­vel a libanoni állam tekinté­lyét megpróbálja ott helyre­állítani. A vállalkozás sze­rény voltát az bizonyította, hogy egyfelőre csak e.z ENSZ kéksisakosainak gyű­rűjén belül, azok védelme alatt helyezkedtek volna el, elkerülendő, hogy akár a jobboldali milíciával, akár az izraeli erőkkel érintkezzenek. De még odáig sem értek el, mert a milícia tüzérsége tűz- függönyt vont a Kawkabába vezető úton elébük. Jutott a lövedékekből még a nepáli és norvég ENSZ-katonáknak is. .. Az izraeli határ mentén a tengerparti Nagurától a Hermon-hegyig mindenütt a jobboldali milícia az úr, fj.fééíiímm 1JVJ8. augusztus 6., vasárnap kérdése amely az izraeliek támogatá­sát élvezi: fegyvert, lőszert — és irányítást tőlük kap. Tel Aviv csak azzal a felté­tellel engedi meg a libanoni kormánycsapatok mégoly jelképes megjelenését a tér­ségben, ha az izraeli—libano­ni határon változatlanul a jobboldali milícia egységei képeznek „egészségügyi öve­zetet”, s ha ennek a milíciá­nak az élén továbbra is Szaad Haddad és Szarni Sidiak őr­nagyok maradhatnak meg, pontosan azok, akiket a liba­noni kormány visszavezé­nyelt volna Bejrutba. ök persze, fittyet hánytak a parancsnak... ' Á jobboldali milícia Bej­rútiján, a fővárosban sem tétlen. A héten újabb össze­csapásokat robbantott ki az arabközi fegyveres erők zász­laja alatt Libanönban tartóz­kodó szírlai csapatokkal. S mert Szíria természetesen a libanoni kormányt támogat­ja, s mivel a kormánycsapa­toknak Dél-Libanonba kül­dését is helyesli, tulajdon­képpen az újabb libanoni polgárháborús jelenségek mögött az izraeli—Szíriái erő­próba rajzolódik ki. Mit jelent a kínai—viet­nami határon végrehaj­tott kínai provokáció, összefüggésben van-e az­zal, hogy Kambodzsa fo­kozza támadásait viet­nami területek ellen? Ügy látszik, a vietnami nép történetében visszatérő fo­galom az eszkaláció. Valaha az USA volt az, amely a Vietnam elleni háborút ilyen lépcsőzetesen kiterjesztve új meg új, mindegyre súlyosabb ellenséges cselekedetekre vál. lalkozott. Most, ha természe­tesen a méretek sokkal ki­sebbek is, de az események­ben megmutatkozó irányza­tot alapul véve, a kínaiak Vietnam-ellenes akcióiban látható ilyen eszkaláció. Min. den héten történik valami a pekingi vezetők „jóvoltából”, ami eggyel súlyosabb, egy- gyel veszélyesebb, eggyel kockázatosabb, mint amit ad­dig Kína a déli szocialista szomszédja ellen tett... Most a vietnami—kínai határon történt olyan incidens, amely arról a pekingi szándékról tanúskodik, Ifogy még inkább mérgezzék a (két ország vi­szonyát, ugyanakkor megkí­séreljék megfélemlíteni a maga útját járó szocialista Vietnamot. Szomorúan hang­zik, hogy a „barátság” határ- átkelőhelyen hatoltak be vietnami területre kínai fegy­veresek és vietnami határ­őröket akartak elhurcolni... Hol van már az az idő, ami­kor Pekingben a propaganda azt állította: „Vietnam és Kína olyan közel állanak egymáshoz, mint az ajkak és a fogak ...”, ha Kínát a fo­gak jelképéÉlk;'‘ák'kor ezek a •fogak ma igenis, fenyege­tik. Vietnamot. Kik a hu-csiaók? Kínaiak Kínán kívül Egy évtizednyi hallgatás után Peking újra felfedezte a Kínán kívüli kínaiakat és visszatér ahhoz, a hatvanas években már megfogalma­zott és követett politikához, amellyel saját szolgálatába kívánta állítani a „honfitár­sakat”. Pontos adatokkal soha sen­ki sem tudott szolgálni. Leg­feljebb becslések vannak: ezek szerint több mint 22 millió kínai él az anyaor­szágtól távol, elsősorban Dél- kelet-Ázsiában, Amerikában és Nyugat-Európában. ök a pekingi szóhasználat szerint a hua-csiaók, vagyis azok, akik távoztak, de majd visszatér­nek. Rajtuk kívül 15 millió­ra teszik azok számát, akik távoztak, de már aligha tér­nek vissza, mert többé-kevés- bé asszimilálódtak a befoga­dó országokban. Természete­sen a 22 millióba nem számí­tottuk be Tajvant 15 millió lakosával. 2200 ÉVE Már időszámításunk előtt 200 évvel — nem sokkal a Nagy Fal megépítése után — megindult a kivándorlók ára­data. A Sárga folyó túlnépe­sedett völgyéből keltek útra, hogy új hazát keressenek. Hódítások, háborúk, elbukott népfelkelések nyomán újra- úira magasba csapott a ki- vándorlási hullám. Kína dél­kelet-ázsiai katonai hódításai idején a meghódított terüle­teken telepedtek le, s amikor a közvetlen kínai hatalom , megszűnt, maradtak vagy épe* pen ismét útra keltek. Felje­gyezték. hogy a XVIII. szá­zadban császári rendelettel próbálták meg eleiét venni a kivándorlásnak. Sikertelenül. A múlt században a tajping­felkelés, a nagy népmozga­lom leverése után elsősorban Dél-Kína, megtorlásoktól jog­gal tartó, nyomorral és föld­hiánnyal küszködő parasztjai fogtak vándorbotot. E folya­mathoz sajátos hivatkozási alapot adott az ópiumháború után a győztes gyarmatosítók által Kínára kényszerített tonkini szerződés, amely arra kötelezte a meggyötört, lete- pert birodalmat, hogy ne kor­látozza állampolgárai kiván­dorlását. A magyarázat: a gyarmatosítóknak szükségük volt a szorgalmas kínai pa­rasztokra, az ügyes kézműve­sekre és a találékony keres­kedőkre. Így alakultak Délkelet- Ázsiában, de bárhol másutt is, a látszatra rendkívül ho­mogén kínai közösségek. Rá­nézésre jószerivel aligha van különbség a szingapúri és a New York-i Chinatown, az Indonéziában vagy Torontó­ban, a Japánban vagy a Fülöp- szigeteken létező kínai ko­lóniák között. E közösségek zártságát segíti az ősi föld­höz, a nyelvhez, a szokások­hoz való ragaszkodás, az öl­tözködés, az étkezés, a ha­gyományos ünnepek betartá­sa. A Kínán kívüli kínai ne­gyedben élők — még akkor is, ha őseik már több száz éve elhagyták az anyaorszá­got — kínai iskolákba járat­ják gyerekeiket, saját újság­jaik, színházaik, kiadóik van­nak és többnyire egymás közt házasodnak. NEM MINDENKI KERESKEDŐ Egyfajta védekezésül is szolgált ez. hiszen elsősorban Délkelet-Azsia befogadó or­szágainak uralkodó osztályai saját céjaik érdekében nem­A vietnami álláspont az, amit a szovjet—vietnami ba­ráti társaság megalakulásá­nak 20. évfordulóján Hoang Min Diám kifejtett: a VSZK a Kambodzsával és Kínával fennálló ellentétek tárgyalá­sos megoldására törekszik. Az etióp hadsereg erit­reai sikerei azt jelzik-e, hogy visszavonulóban len­ne itt az arab reakció és az imperializmus? A héten az etióp fegyve­res erők folytatták előrenyo­mulásukat Eritreában. Elfog­lalták az eritreai tartományi központtól, Asmarától 40 ki­lométerre fekvő várost, De- kemharét. Ezután a szakadá. rok nem tudják zavarni a Tigre tartományban levő Ma- kalle és az eritreai székhely forgalmát. Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint ugrásszerűen megnőtt az eritreai mene­kültek száma a szomszédos Szudánban, úgy hogy elhe­lyezésük, ellátásuk komoly gondokat okoz Nimeri ható­ságainak. Emiatt is alább hagy Szudánban az eritreai szakadárok iránti rokon, szenv. A döntő támogatást Szaúd- Arábiából kapták azok, akik a haladó etióp kormány el­leni támadásra használták fel az eritreai problémát. A rijadi uralkodó pedig ame­rikai szövetségeseinek szán­dékai szerint járt el, ugyan­akkor pedig megjátszotta az „arab és mohamedán szolid daritás” bajnokának szerepét. Az eritreai partizánok ter­mészetesen tényleg arabok és mohamedánok, ráadásul van­nak soraikban haladó gondol­kodású, szocialista képzést kapott férfiak is. Ez utóbbi­akra számítanak a haladó arab mozgalmak, hogy a vé­gén igazságos és demokrati­kus megoldást lehessen talál­ni az eritreai kérdésben. A békés végkifejlet aligha lehet az imperialisták és re­akciós arab szövetségeseik ínyére. Nincs kizárva, hogy eritreai első jelentős veszte­ségük után — emelni fog­ják a tétet. Pálfy József egyszer éltek a kínaiak elleni gyűlölet felkorbácsolásával, programhangulat szításával. Indokként a kínai közössé­geknek a gazdaságban, a ke­reskedelemben betöltött sze­repét hozták fel. A legna­gyobb történelmi tévedés len­ne azt hinni, hogy ezekben a zárt közösségekben minden­ki kereskedelemmel foglalko­zik és gazdag. Délkelet-Azsia kínai negyedei éppoly rétege­zettek voltak, mint a befoga­dó országok társadalma. Csak legfeljebb kevésbé tűnt annak. Minden új kínai ki­vándorló a kínai közösséget kereste meg, s a szegények — érthetően — honfitársaik­tól vártak segítséget. Kaptak is, uzsora, nemegyszer 100 százalékos vagy még maga­sabb kamatra pénz. és áru- kölcsönt. S, ha a „honfitár­saknak” ez jutott, elképzel­hető, hogy nem jártak job­ban a befogadó ország la­kosai. De e tekintetben sem volt különbség kínai vagy in­donéz uzsorakereskedő kö­zött, egyformán nyomorgat- ták az indonéz parasztot, aki kénytelen volt még lábon el­adni, elzálogosítani gaboná­ját. Tagadhatatlan viszont, hogy számarányukhoz képest a kínaiak nagyon nagy befo­lyásra tettek szert az egyes országok gazdaságában. In­donéziában 3 milliós a kínai közösség és uralja a magán­tőke jó részét; Malaysiában négymillióra teszik számukat és ők tartják kezükben a fő exportcikkek, a kaucsuk és az ón termelését. Az egymil­liós Fülöp-szigeteki kínai kolónia az ország kiskereske­delmi hálózatát. Szingapúr kivételével, itt nem kínai kisebbségről kell beszélni, minden négy lakos­ból három kínai. És termé­szetesen más a helyzet Hongkonggal, vagy éppen Makaóval, ahol a néhány ezer gyarmatosító tisztvise­lőtől, katonatiszttől, telepes- tői eltekintve mindenki kí­nai. (Y. K. Pao is az, aki a világ egyik legnagyobb hajó­Vance Jeruzsálemben Van kiút a zsákutcából? Cyrus Vance amerikai külügyminiszter szombaton hajnalban elutazott a Közel- Keletre. Az amerikai diplo­mácia vezetője először Jeru­zsálemben, rriajd hétfőtől j Alexandriában tárgyal az Î izraeli, illetve egyiptomi ve­zetőkkel a zsákutcába jutott béketárgyalások felújításá­nak lehetőségeiről. Elutazása előtt, az ameri­kai képviselőház külügyi bi­zottsága előtt, Vance kife­jezte azt a reményét, hogy van lehetőség a kompro­misszumokra, bár — mint mondotta — utazását kriti­kus időpontban bonyolítja le. Mint emlékezetes, Alfred Atherton a közel-keleti üpvekben illetékes amerikai utazó nagykövet, aki a hét elején fejezte be tárgyalása­it Jeruzsálemben és Alexandriában. semmiféle eredményt nem tudott elér­ni : miközben az izraeli ve­zetők mereven elutasítják a meg,.'állt területek teljes ki. ürítés t, Szadat elnök e kö­vetelés teljesítésétől teszi függővé, hogy hajla.,_.á-e folytatni a Leeds kastélyban rendezett Hármas találkozó­hoz harjonló tanácskozó:-kát. Vance Izraelbe érkezésé­nek előestéjén Dajan izraeli külügyminiszter televíziós beszédében igyekezett némi. képp szépíteni a helyzetet. Kijelentette, hogy szerinte a békefolyamat nincs zsák cában, és a „közel-keleti bé­ke közelebb van mint Szadat jeruzsálemi útja óta bármi­kor volt”. Nem tudni Dajan mire alapozta ezt a vélemé­nyét, hiszen maga is elismer­te, hogy a közvetlen tárgya­lások helyett valószínűleg közvetett megbeszélésekre lesz csak lehetőség, és sietett azt is leszögezni: szóba sem jöhet az izraeli csapatok visszavonulása az 1967. jú­nius előtti határok mögé. Hétfőn újabb tanácskozások Eanes „döntése közel van" Antonio Ramalho Eanes portugál köztársasági elnök, aki eredetileg vasárnapig adott időt a pártoknak, hogy a kormányválság megoldá­sára új parlamenti többséget hozzanak létre, vagy pedig egyezzenek bele egy párto­kon felüli „elnöki közvetí- tésű kormány” megalakítá­sába. Beszédében közölte: hétfőn még egy utolsó ta­nácskozássorozatot szándé­kozik folytatni a pártok ve- Zw .ivei. Mint mondotta, „döntése közel van”. Az utóbbi két évben kor­mányon levő szocialisták keddre hívták össze országos vezetőségüket a helyzet ta­nulmányozására, a 18 tagú legfelsőbb forradalmi tanács pedig várhatóan szerdán ül össze Eanes elnökletével. Alvaro Cunhal, a PKP fő­titkára az államfővel folyta­tott megbeszélései után ki­jelentette: az elnöki döntés­ben kiemelkedő szerepet kell juUatni a szocialista párt­nak. Carlos le Brito, a PKP KB Politikai Bizottságának tagja, a párt parlamenti cso­portjának elnöke az O Jor- nal című hetilapban megál­lapította, a jobboldali pártok célja a fennálló rendszer megbénítása, az alkotmány diszkreditálása abból a cél­ból, hogy folytassák a portu­gál forradalom vívmányai­nak fölszámolását, és hely­reállítsák a nagytőke gazda­sági és poiitikai mindenható­ságát. A Portugál Kommunista Párt — hangsúlyozta Brito — kész tanulmányozni an­nak lehetőségét, hogy a par­lament jelenlegi összetétele alapján alakuljon kormány, amelynek alapvető politikai magját a szocialista párt je­lentené. flottájának tulajdonosa. Hongkongi bázisú flottája a görög riválisokéval birkózik. Robin Loh hol Szingapúr­ban, hol Hongkongban buk­kan fel, valóságos multina­cionális birodalmat irányít. Nyilvánvaló, hogy ők állnak reflektorfényben és nem a szegény gyári munkások, ón­bányászok, parasztok és ta­nítók. Pedig ők is kínaiak — Kínán kívül.) Pekingnek azonban első­sorban azok a hua-csiaók kellettek; akiknek pénzük volt és nem kevés. A Kínai Népköztársaság megalakulá­sát követően, nagyon hosszú időn át az ország éppen raj­tuk keresztül kereskedett olyan államokkal, amelyekkel nem volt normális kapcsola­ta. Hongkongnak különleges szerepe volt, ma is nagyon fontos. Peking arra is báto­rította a külföldi kínai tőkét, hogy garanciák ellenében az anyaországban ruházzon be, s erre a célra külön pénz­ügyi alapokat létesített. A népi Kína történetében min­dig is jelentős valutaforrás­nak számított e külföldön élők által az otthoni roko­noknak hazaküldött pénz. Volt év, amikor az adomá­nyok elérték az 1 milliárd dollárt. Kína arról sem mon­dott le soha, hogy e közössé­geket saját politikai céljaira használja, rajtuk keresztül közvetve közvetlenül gyako­roljon nyomást helyi kormá­nyokra. TÖKE A „NÉGY MODERNIZÁLÁSHOZ” A „kulturális forradalom” zűrzavaros éveiben e kapcso­latok meglazultak és most Peking újra erőfeszítéseket tesz felújításuk, minden ed­diginél kiterjedtebb haszno­sításuk érdekében. A meg­hirdetett modernizálási program végrehajtásához a jelenlegi kínai vezetés sze­retné felhasználni a külföl­dön élő kínaiak tőkéjét, szakértelmét. Jó példa ez utóbbira, hogy csak 1978 el­ső felében több mint 300 az Egyesült Államokban élő kínai tudós tért haza, előad­ni vagy visszatelepülni. Köz­tük nagyon sok olyan, aki hadiiparral, űrkutatással kapcsolatos tudományok mű­velője, oktató vagy kutató. Annak is megvan az oka. hogy az amerikai hatóságok akik korábban akadályozták, ma miért ösztökélik nyíltan a „hazalátogatásokat”. Nyil­vánvalóan amerikai—kínai erdekek egyeztetéséről van szó — szovjetellenes alapon. Az is nyilvánvaló, hogy a pekingi vezetés, amely vall.ia a régi Mao-mondást — „Ahol kínaiak vannak, ott van Kína” — a külföldi kí­nai közösségeket nagyhatal- mi terjeszkedő céljaira kí­sérli meg felhasználni. a Példa a Vietnamban elő kínai közösség esete. A szocialista Vietnam döntése a magánkereskedelem teljes átszervezéséről, a spekulan- sok, arufelhalmozók megiö- réséről kétségtelenül érzéke- nyen érintette az országban, főleg Délen élő kínai keres­kedő burzsoáziát. De ez az intézkedés nem a kínaiak el en irányult, éppúgy érin­tett vietnamiakat, francia, kát, vagy indiaiakat. Peking mégis elindította a suttogó propagandát; „A kínai kor­mány hazahívja a tengeren­túli kínaiakat a haza építé- sere és aki nem engedelmes­kedik, az áruló”. A Vietnamban élő kínaiak megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, ugyanolyan jogokkal élhettek, mint a vietnamiak. Sokan közülük ott harcoltak a felszabadító hadseregben, fontos politikai pozíciókat tölthettek be. Va­gyis Pekingnek ez a hirtelen tamadt „aggodalma” egysze­rűen a Vietnamra gvakor- landó nyomás része. És erre bizonyíték; a kínai vezetés egyetlen egyszer sem emelt szót annak az 500 ezer Kam­bodzsában élő kínainak az érdekében, akiket a háború óta elűztek otthonukból és sorsuk azóta nagyon is két­séges. Zalai István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom