Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-08 / 185. szám

1

&a elmúlt hét volt talán # legmelegebb ezen a nyáron, ha egyáltalán jelent valamit az, hogy „legmelegebb” meg „ezen a nyáron”. Mégis kánikula volt, az újságok első oldalaira került az aratás mellé a strandi forgalom, a vizkorlátozás, a turizmus és a televízió híradóiban is középpontba ke rült a nyár. És örömmel — ha egelégedetten nem is, erről majd lentebb — lehetett megállapítani, hogy ez a nyári kánikula nem ártott meg a tévé szerkesztőinek, az elmúlt hét legalább három olyan produkciót kínált az' enyhülő estéken a készülék elé ülni bátrak számára, amelyekről feltétlenül meg kell emlékezni e rovat hasábjain.

Szóra és vitára érdemesek, sőt egyikük vitára tn- gerli is a nézőt, ha tollal, ha csak egy pohár sörrel a kezében is odaült a képernyő elé.

Boldogság

Bulgakov már nem ismeretlen a magyar televízió nézői előtt, történelmi regény-dra- májából készült Turbinok végnapjai című tévéjáték széles körű élismerést váltott ki. A Várkonyi Gábor rendezte — a forgatókönyvet is ö írta — mostani tévéjáték Bulgakov színművéből készült, ha tetszik önálló alkotás, ha úgy tetszik — s ez az utóbbi a reálisabb — egyik felvonása csak egy kétrészes szatírának. A második részt e héten mutatja be a televízió, ez aratott sikert hazai színpadon, Iván, a Rettentő címmel. A Boldogság az időgép „szárnyán” áz új ezredévbe viszi el a nézőt, a szovjet nézőt, hogy akkor mi lesz a mai emberrel, és mond vidám, de maró fintorral ki oly bölcsességet, miszerint, nem az évezred teszi az embert, hanem az ember az évezredet —, míg az Iván, a Rettentő időgépe a múltba viszi vissza szereplőit.

Nem volna ildomos most elébe vágni sem a történetnek, sem a tévéjáték méltatásának. hiszen ha nem is szerepelt ott a műsorfüzetben, hogy első, illetve második rész, nézőink hitelesíthetik majd, hogy voltaképpen kétrészes televíziós produkcióról van és illetve lesz szó. A rendező és az író személyén kívül ezt hangsúlyozza a szereplők és a színészek azonossága is. Egy azonban már most vitathatatlannak tűnik, Bulgakovnak ugyancsak van mit mondania a ma embere számára, legyen az orosz, vagy magyar, szatírája nemcsak figyelemfelkeltő, de nagyon elgondolkodtató is egyben.

Bővebben hát majd a jövő héten.

Negyedik forduló

A kemény rostákon, a három forduló után ez az utolsó lépcső, a negyedik. Aki erre is felhághat, az benn van a paradicsomban: főiskolásnak, művésznek, de legalábbis művészjelöltnek tekintheti magát. S aki főiskolás, az már mind a zsebében hordja, ha nem is a marsallbotot, de a sikert hozó forgatókönyvet. Nos tehát, hogy kinek sikerült a hat pályázó közül, s ki hogyan, kik hogyan viselik el a kudarcot — erről szól ez az önmagában véve szimpatikus tévéjáték. írta Keller Zsuzsa novellájából, Felvidéki Judit és Schulze Éva, rendezte Felvidéki Judit és az önmaguk életét is példázan- dón, a főiskola hét hallgatója.

Vizsgaelőadás a tévé előtt?

Az is lehetne, de szerencsére nem annak szánták. És kiérezhetően többnek is, egyetemlegesebbnek is, mint csak a színinövendékek ügyének. A minden korok fiataljainak pályaválasztási gondjairól, hivatásérzetéről,

r* .*, MuiiiMctiM 8* kedd

a lehetséges bukásról és a bukásban is lehetséges emberi méltóságról szólt volna ez a tévéjáték —, de sajnos nem szólt. Felszínes jelzéseknél a mondandó alig hatolt mélyebbre, s mélységet pótlandó közhelyek nem a gondolatok mélyét tárták fel, hanem a tulajdonképpeni mondandó, sőt el- és kimondandó hiányát. Nem tudott mindezzel mit kezdeni a rendezés sem, sőt, ha lehet még tovább bonyolította a dolgot. Komor, fontoskodó

vénemberek és vénasszonyok járkáltak a kamera előtt, hogy aggódva kellett figyelnem, ezek a tehetséges színi jelöltek —, mert kiderült mindezek ellenére, hogy tehetségesek — mint veszik át idősebb pályatársaik, tanáraik rossz manírjait, és ráadásul úgy, hogy ezek a manírok természetszerűleg lötyögnek is rajtuk.

Koravénség, álpátosz, nem önmaguk — adása és az olyannyira jellemző magyar tévés hiba, a terjengősség, s a mindezek miatti unalom lengte át az egy és negyed órás tévéjátékot.

Hogy nem kellett volna bemutatni?

Szó sincs róla. A kemény szavak nem erre akarnak buzdítani, hiszen utóvégre leírhatnánk azt a szamárságot is, hogy mutattak be már rosszabbat is, meg fognak is a magyar tévében. De, ha néhány fiatal elvállal valamit felnőtt módon, elvárhatja, hogy munkájuk felett felnőtt módon ítélkezzenek is. Hát ezért a kevés tapintat a Negyedik forduló méltatása kapcsán.

Egyébként a régi mondás itt is igaz: a puding próbája, hogy megeszik. A Negyedik forduló próbája mi, a nézők voltunk „Megettük. Kicsit fanyalogva, nem túl nagy lelkesedéssel, de azt elismerve, hogy amit ettünk, azért az puding volt. Olvan, amilyen, de puding és nem más.

Mássdik otthonunk: a munkahely

A cím még publicisztikát is takarhatna. Vagy egv szociológiai felmérésre épült tanulmányt. Valójában tévékabarét rejteget a cím, nem is a véka alá, hanem a kamerák elé. Márpedig ami a kamerák elé kerül, az nem lehet titok. így az sem, hogy valóban második otthonunk a munkahelyünk. Ügv is, ahosvan komolyan és a színén értjük, hoev életünk jó részét ott töltjük el. de úgy is. ahogvan tréfásan a fonákján értiük és éliük: ki- sebb-navvobb ügveink. bal- és melléfogásaink, cselvetéseink és cselbeeséseink, csalafintaságaink és kudarcaink helve is a munkahely.

Ügv vélem, egy kabaréműsort az dioséN a legiohhan, ha felszabadultan, jóízűen nevetnek rajta. Ha lehet még fokozni, akkor ennél is

jobban az dicséri, ha az ember miután jól kinevette magát, észre sem veszi, amikor imigyen elszólja magát: „.. •debizonyúristenhogyigy- van ..És úgy van !

Külön örvendetes volt, hogy a sok és nemegyszer sziporkázó ötlet legjava nem kimódolt, kiagyalt volt. Érződött, hogy a kabaré írói, a rendező Palásthy György — hja kérem, nem árt, ha szakember rendez kabarét, márpedig Palásthy a neveltetés egyik hazai szakembere — és maguk a színészek is ismerik második otthonunkat, a munkahelyet. Néha jobban, mélyebben, embert lá- tóbban és leleplezőbb módon is, mint jó néhány olyan dráma, amely az „irodalom” legfenköltebb eszközeivel akar leszállni az egyén és a társadalom gondjainak a mélyére. És már az első szinten fennakad.

Gyurkó Géza

Az „Elmentünk a !?ap

után” beszélgetés a debreceni napfizikai obszervatórium kutatói és a Kilián- telepen napozó fiatalok közöt* olyan időben, amikor az emberek kutató tekintete a Napot kereste, inkább kérdéseivel tette izgalmassá a természettudományos félórát. Néhány: Milyen idős a Nap és mi a várható életkora? Hogyan jött létre? Mit csinál? Változik-e a napsugárzás erőssége? Miért bar- nulunk le? Mikor van napfogyatkozás? Van-e összefüggés a Nap és a jégkorszakok között? Károsak-e a napkitörések a szívbetegek számára? Hány Nap lehet a T e jútrendszerben ?

A válaszokból, a meteorológus, fizikus, geológus, csillagász, biológus válaszaiból egész naptörténet alakult ki. Kb. 5 milliárd éve keletkezett. és vagy 10 milliárd évig még élni fog. Jelenleg egy naptevékenységi maximum fele haladunk, amit 1980 körül érünk el. A két jelentős napfolt ellenére sem várhatjuk. hogy sugárzásának erőssége csökken. Az első nap- fogyatkozást Kínában i.e. 2504-ben észlelték és a következő hazánkban, épp a Balaton mellett, 1999. augusztus 11-én délben válik láthatóvá. Hogy van-e hatása az élőlényekre? Igen. A legutóbbi 1961-es olyan sötétedést okozott, hogy az állatok második estét érezve, ismét enni kértek, s összecsukódtak a mimóza levelei i*. De mert a természetben ri?nd és törvényszerűség van, /elenségei más tudományokat is segítenek. A honfoglalás évét is a napfogyatkozá- ! sok periodicitásából állapít- ! hatták meg. Debrecenben / tudják mit csinál a Nap, de I hogy sugárzása az időjárást befolyásolná, az'csak 1—2 i százalékos biztonsággal állapítható meg. A Tejútrendszerben még több milliárd társa létezik, amelyek körül lehetnek bolygók, amelyeken élőlények élnek, akiknek ugyanolyan melegre van szükségük mint nekünk. Én sem hiszem, hogy egyedül

vagyunk és, hogy az emberek . .hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák, / Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek / Rettentő sodra, visz...” Inkább az a kérdés, hogy találkozhatunk-e valaha? Vagy vegyük elő Dáni- ken könyveit és teóriáit?

Bárhogyan is van, a Nap időnként elrejtőzik előlünk, de sugarai előbb-utóbb áttörnek a felhőkön és szikrázó tűzijáték, aranyló fénytengerként tölti meg a Földet. Egyszer derűt hoz, máskor komor szürkeséget, de mindig mosolyog. A felhők fölött is.

A természet jelenségeinek, a bennünket körülvevő világnak ez a játékos megközelítése ma a legjobb formája a

A forradalmi munkásmozgalom harcosainak nagyszerű tetteire emlékeztek vasárnap a Gödi Fészekben tartott ünnepség résztvevői, s kegyelettel adóztak a küzdelemben mártírhalált halt hősök emlékének

Az idén 54 esztendős Gödi Fészek köszöntésére sokan mentek el a fővárosból, a váci járás számos helységéből, s a szigetről, az erdei telepről. A Dunakeszi és Göd határában álló munkásmozgalmi emlékműnél a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia fúvószenekarának indulói köszöntötték az ünneplőket. Nagy Lajosné, a gödi párt- bizottság titkára tartott rövid megemlékezést, majd a váci járás Dunakeszi és Göd párt-, állami és társadalmi

természettudományos isme-' retterjesztésnek, különösen 1 azóta, hogy a tudósok nagy T része felismerte ennek szűk- * ségességét, belátva, hogy a 1 rádió nem veszélyezteti egy- í egy tudomány felhígulását | vagy tisztaságát. Bár a kérdé- $ sek és válaszok nem össze- f geznek, mozaikszerűségükben is alkalmasak a már koráb- J ban megtanult, felismert if igazságok kiegészítésére, helyesbítésére, olykor ellentmondásra. Mindenképpen hozzájárulnak a modern világkép kialakításához, gazdagításához, mert a kíváncsi, érdeklődő, nyitott tudattal élő ember az élet és a világ teljességének ismeretére tö- * rekszik. <

Ebergényi Tibor

szerveinek vezetői s a Fészek mai lakói elhelyezték koszorúikat az emlékműnél.

Az ünnepség a Gödi Fészek főterén folytatódott. Rózsa László, a Fészek vezetője köszöntötte a megjelenteket. Tóth Albert, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára ünnepi beszédében a többi között arról szólt, hogy a Fészek mai lakói megőrizték és folytatják elődeik haladó hagyományait, s feladatuknak tartják, hogy ezeket továbbadják az ifjúságnak.

Az ünnepi beszédet követően a jelenlevők elhelyezték az emlékezés virágait a munkásmozgalmi harcosok és hősök fészekbeli emlékművénél, majd meghallgatták a gödi munkásdalkör műsorát.

Kunszabó Ferenc;

Zsindeiydomto

Akkor láttam először mozdonyt, járdát, emeletes házat és mozgóképet, mikor gróf Dessewffy Aurél béltelki ura" dalmából Nyírbátorba költöztünk. A postás naponta járt, és Bartha fűszereséknél két fillérért bármikor nagy darab krumplicukrot lehetett volna kapni — ha lett volna két fillérem. Azóta persze láttam már magasabb házakat, nagyobb mozdonyokat és díszesebb mozikat, de egy kicsit mindig úgy éreztem, hogy Nyírbátortól kedvesebb, csodálatra méltóbb ; városiasabb város nincs a világon.

Ezerszer elterveztem, hogy tavaszi kora délután érkezem majd vissza, mikor melegen, de még nem nyári forrósággal süt a nap, a főtéren a lányok könnyű ruhákban járnak, nagybajszú bácsik ülnek a nyírott lombú akácok alatt, és a pulykák maszatos képpel, vadul üvöltözve rohangálnak fel s alá a Zsindelydombon.

öreg este lett, mire megérkeztem.

Még szerencse, hogy mindenre emlékszem: az állomástól jobb kéz felé térek... mindig jobb kéz felé tértem, mert ha a dombot oldalaslag megszaladtam, csak át kellett bújni a kerítésünkön, és már otthon is voltam... Most pers7,e nem megyek be, hiszen azt sem tudom, ki lakik a volt uradalmi vincel- .lérlakásban: ezért aztán elsősorban a dombra vagyok kíváncsi. Amit mi annak idején hegynek, sőt HEGYnek hívtunk, teljes tisztelettel és komolysággal.

Minden volt rajta: meredek szakadok, kiugró csúcs, sűrű növésű akácos, borzongatóan mély gödrök és iól védhető tetők... Egyszer, kora délelőtt ott szorított bennünket vagy tíz vásártéri gyerek. Először rohammal

akartak győzni, de a meredek oldalakat nem tudták megmászni — pláne, hogy nekünk „fegyverarzenálunk” volt odafönt. Akkor következett a szabályos ostrom. A sárga homokban vörös erek húzódtak, amikből keményen koppanó öklömnyi darabokat lehetett letördelni. Ezekkel bombáztuk egymást, de míg nekik többnyire sikerült elugrani a völgybe fáradtan lehulló göröngyök elől, addig nekünk a szűk tetőn csak a karunk meg a hátunk maradt pajzsnak. .. Kiéheztetés lett a vége: mikor megehültünk, kölcsönös fenyegetéseket kiabálva vonultunk vissza...

Ám erre a járdára, a villanyfényes utcára nem emlékszem. .. tovább menjek? De hiszen, ott már a fatelep kezdődött. Itt laktak Piskóti néniék.

Akkor most nekem vissza kell fordulnom?

Eljöttem a domb mellett, és nem vettem észre!

Hol a Zsindely domb ? !

Hol a HEGY, amire egy szusszal csak ötödik elemista koromban bírtam fölfutni?!... A fölső harmadában volt egy nyereg, ott megpihentünk. Télen meg az volt az ugrató: fönt ráhasaltunk a szánkára, jól megkapaszkodtunk. és a -kiugró métereket röpített bennünket.

Igen, itt a kettéágazó út, de még a pocsolya is stimmel. Fia itt jobbra térek, a hegybe kell ütköznöm. Legalább a Hold világítana, de felhők futottak eléje: eső lógatja a lábát. Megyek, megyek, és jó idő múlva betonkerítés kellétlenkedi k, mögötte-^ait.aszerű épületek: a fermentáló, amit gyermekkorunkban a lokálpatrióták némi fellengzősségével do- ■ hánygyárnak hívtunk. És ez

már jóval túl van a dombon.

Másik irányba indulok.

Megbotlom valami kiálló gyökérbe, és egy tócsában találom magam. Föltápász- kodom, órámról letörlöm a. sarat, odavilágítok az öngyújtóval: több mint két

órája keresem a Zsindelydombot.

Feladom.

Másnap reggel még alig pirkad, talpon vagyok. Az utcán egy darabig határozatlanul tiporgok, aztán mégsem a domb felé indulok, hanem a főtérnek.

Üj épületek, megfiatalított utcák, korszerű üzletek. A régi, elhanyagolt. pocsolyák helyén játszótér, parkok. A református főtemplom, a Báthoriak valahai temetkezőhelye szépen csinosítva áll a dombon. — Ismerősökkel találkozom : „Te

volnál, te?! Üristén! Gyanakodtam rád, de nem vettem biztosra.” És megyünk, nézegetünk, saccolunk: ide még ezt lehetne; amott sikerülhetett volna barátságosabbra az épület... Az ebédet egy régi ismerősnél kapjuk be, közben egymás szavába vágunk, késsel hadonászunk — s a házigazda két gombszemű csemetéje megszeppenve szemlél bennünket.

Három óra felé nem bírom tovább. Kirángatom társaimat a lakásból, és egész úton előttük loholok. Bekanyarodom az állomás előtt, majd jobbra térek, már szinte futva. Aztán megállók, reménytelenül : búzavetés és gyümölcsös; bal kéz felé két bulldózer csökö- nyösködik a talaj végleges - elegyengetésével.

Három pajtásom káromkodva ér utol, egy darabig értetlenül bámulnak, maid szinte egyszerre kezdik a nevetést.

— Hová tettétek a Zsindelydombot?! — kérdezem csendesen, pedig leszíveseb- ben kiabálnék.

Lecsitulnak nagy nehezen: Sárga agyagja mésszel keverve kitűnően köti a falat. Az uraság negyven fillérért adott egy kocsival annak idején. Nagy néha láttunk egy-egy rakodást. A felszabadulás után viszont teljesen elpucolták innen.

És már visznek is, túl a vajákos Piskóti néni volt házán: az öregszőlőben magas, naevablakos házak, szabályos utcákba rendeződve. Megyünk végig a telepen, társaim magyaráznak, emlékekre hivatkoznak; és akkor etrvszerre: a szőlőhegy déli hajlatában öreg cseresznye- fa állt. Teremni már csak elvétve termett, de hatalmas ágain' erdőnyi lombozatában remek dzsungelesdit lehetett játszani.

Kivágták.

A helyén, talán éppen pontosan a helyén ártézi kút áll. A rossz nyíri vizek gyerekkoromban ! S most mégis: idegenül nézek a kútra... és fönt, a Szentvér utca eleijén hirtelen ellenszenves lesz az egyik központi fűtéses épület. Mert a helyén állt az a kis nyerges tetejű vityil- ló... ugyan, mi lehet a kislánnyal?

De ezt már meg sem merem kérdeni.

Este, vonatra szállva, üveghez nyomom a homlokom, amíg csak egy darabkát is látni Bátorból. Amelyik most már talán igazán város lesz.

Kívánom, igazán kívánom — csak még egyszer mutatta volna meg. csak nekem villantotta volna föl valahai önmagát, hogy benne mint varázstükörben találhassam újra régmúlt voltomat.

Gyermekábránd a legboldogabb gyermekkor színhelyén. Ám egyszer *alán visszamegyek, megint, s megkeresem a mai pulyák szeme tükrében.

—*

Jelenet a Boldogság című Bulgakov-színműből készült tévéjátékból: Hámori Ildikó és Koltai Róbert.

Ünnepség a Gödi Fészekben