Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

Hetvenöt, éve. 1903. augusztus li-én született Mikus Sán­dor Kossuth-dijas szobrász, kiváló művész, a Képzőmű­vészeti Főiskola tanára, a Magyar Képzőművészek Szö­vetségének elnöke. Pályája első részében főként a lágyan hajló felületek fényhatásait érvényre juttató kisplasztika- kát és arcmásokat mintázott, a felszabadulás után több emlékművet készített. Képeinken a Finn tavasz című szoborkompozíciója és az Anyaság című munkája látható. ■\ < Á 1 v<. C >, / ■ ?y " '• -, '\rr:;AX Cí-r-'f ff 7?-'t i-í -i- 4 ' 1 > s / ' 4 /í tr-tv :H«~w.0'icr4~rKÁ \ /htO/U* C'K • -t v, t A *: /-H? ' ''S?. *­<%<Ey ’ : p ■ón £. rí 4 ,<-"í w.. w*. -x-*. < •’ , , __- ^ H k. i&~+ / ’ ^C £•<«;'Xv ' '->Va'' '' /' .... . ' /.w/íYWÍ -/ Az utolsó levél Sántha Lászlóné, a fülöp- szállási könyvtár volt mun­katársa, gödöllői otthoná­ban féltve őrizget egy leve­let, melynek fotókópiáját most először közreadjuk. A levél nem is annyira tartal­ma miatt, mint inkább író­jának és időpontjának kö­szönheti irodalomtörténeti rangját, értékét. Valószínű az egyike az utolsó leveleknek — ha csak nem az utolsó — amelyet , Váci Mihály kétszeres Jó­zsef Attila-díjas és Kossuth- dijas költőnk írt. A levélnek külön érde­kessége, hogy közelgő távol­keleti útjáról az utazás örö­me helyett így ír: „Rossz hírt kell bejelentenem ...” A levél szövege a követ­kező: Kedves Asszonyom ! Levelét köszönöm. Rossz hírt kell bejelentenem. Már­ciusban nem mehetek Fii- löpszállásra, mert. március hó 15-én Mongóliába és Vi­etnámba utazom több hétre, így a találkozást, irodalmi estet el kell halasztani. Ezt remélem megértőén fogad­ják. Szeretettel, küldi üdvözletét: Váci Mihály Bpest, 1970. Ul. 1. A magyar kulturális dele­gáció végül is nem március lóén, hanem 18-án utazott el távol-keleti útjára. Mol­nár János művelődésügyi miniszterhelyettes vezetésé­vel. I A költő nem tért haza a távol-keleti útról. Törékeny, beteg szervezete összerop­pant az ismeretlen, nehezen viselhető időjárás súlya alatt. A fülöpszállási találkozó, az irodalmi est elmaradt. De velünk élnek, egymást, önmagunkat megismerni, ér­tékrendszert teremteni se­gítenek ma is versei. Szígethy András Ady és a Sárié ötven évvel ezelőtt, 1928 augusztusában, a gombaszögí táborozáskor alakult meg a csehszlovákiai magyar fiatal értelmiség legjelentősebb szellemi mozgalma: a Sarló. A Sajó völgyében rendezett tíznapos táborozáskor a cserké­szek lilioma helyett a vörös Sarlót választották jelképük­nek. Ady eszmei öröksége nemcsak a hazai irodalomban egyengette a gondolkodó emberek forradalomhoz vezető útját, hanem a szomszédos országokban is. Forradalmi de­mokratizmusából irodalmi és társadalmi mozgalmak merí­tettek. A Sarló legfőbb eszméltetője az „Ember az ember­telenségben” élményét világméretekben is az elsők között megélő és megfogalmazó, a dunatáji népek sorsközösségét valló Ady Endre. 1919 után a szlovákiai magyarságban termékenyen és tisztán él Ady öröksége. Indítója, eszmei éltetője lett egy humanizáló, a néptestvéfiség jelszavával forradalmasító, nagy sodrású mozgalomnak. Az Ady-kultusz egyik csúcs­pontja az 1928 májusában Budapesten rendezett Ady- ünnepség, amelyen beszédet mondott Győry Dezső, Balogh Edgár pedig Ifjú szivekben élek címen röpiratot szerkesz­tett. A Dunatáj népeinek nemzeti szalagjaival díszített ko­szorú, a közös sors jelképe a magyar uralkodó osztály el­lenkezését hívta ki. A Petőfi-szoborra szánt koszorút tün­tetőén Táncsics Mihály sírjára helyezték a koszorúzási tila. lom miatt. A mozgalom egysége nem lehetett hosszú életű. A külső körülmények súlyosbodása, a belső, eszmei fejlődés eltérő ütemű tagozódáshoz, majd szakadáshoz vezetett. A résnyi repedések mélyültek, az utak elváltak. A mozgalom legjobbjai Balogh Edgárral az élen csatlakoztak a munkás- mozgalomhoz. A szlovákiai magyar irodalom elkötelezettsége a vox humanában valósult meg. amelynek forrása: Fábry Zoltán Ady-élménye. A Sarló nagy eszmei támasza, a vox huma- nát megfogalmazó és életében megvalósító Fábry fokozato­san jut el legnagyobb példaadójának eszmei, emberi tel­jességéhez. Példakép lett számára Ady, aki a legsúlyosabb időben is hinni tudott a „legfölségesebb internacionaliz­musban", akit a legszigorúbb napokban is megsegített a maga „letagadhatatlan magyarsága”. Erkölcsi érvényű mondanivalót talált Adyban a létkérdéseket nagy moralis­taként az etikával összekapcsoló Fábry: „Erkölcsileg vállalt kultúra nélkül nincs patriotizmus... Adyban a legneme­sebb patriotizmus vnvokálta a legnemesebb internacionaliz­must: a szocialista emberséget.” Benne ismerte fel. hogy „A költő lehet egyszerre a magyarság és emberség lelkiismerete. Egyszerre és együtt, mert lénye, indítéka és összegzője a humánum". Ady háború- és németellenessége újult meg Fábryban, amikor a világra nyitott stószi őrhegyen a náciz­musnak, ennek a zoológiái fajőrületnek, őserdőmorálnak egész ösztön- és eszmebeli zűrzavarának leleplezését, az európai kultúra értékeinek visszaperlését végezte. Az „ol- tárőrző” Fábry az emberi méltóság szószólójaként értette és élte a korparancsot: „Változni és változtatni". Büszkén írhatta, hiszen egy egész élet és életmű erkölcsi, szellemi fedezete állt mögötte: „Változtam és változtattam.., tanú és tanulság én vagyok”. A Duna ki lesett titka, az „egysors-árva” népek jövője szorongatta Ady költői örökségének hűséges sáfárát, Győry Dezsőt. Üj igénnyel ébreszti Ady eszmei örökségét. Érték­őrzése új értékteremtésnek lesz forrása. Ady jelszó és lo­bogó Győry számára. Tőle örökölte a küldetéstudatot, leg- áradóbb költői forrásként a magyarságélményt. Életprog­ramot fogalmazott a Sarló fiataljai számára: „Teljes férfi, értékes magyar, emberi ember akarok lenni". Romantikus, színezetű messianizmusa mögött Adynak népe iránt érzett,; legoktalanabb, de legigazabb szerelemnek nevezett magyar- ságszeretete rejtőzik. Ady a „magyarság fényét, tört hitét” teljes emberként hordozta magában. Kötelező érvényű igazsággal írta: „a sors értelme: nép lenni a népek / s ember lenni az emberek között”. Balogh Edgár, a kommunista közíró, aki nagyon fiatalon jutott el Ady Duna-völgyi programjának igazához, máig ható ér­vénnyel állapította meg: „Győry Dezső azt jelentette a Sarlónak, amit Ady a Galilei Körnek: a forrongás poézisét”. A szlovákiai magyar irodalom legjobbjai az örökhagyó szellemében alkottak. Ismerték intését: „Amit hagytam örökség s nem divat”. Ady reálpolitikai felismerések su­gallója lett. Lobogó az emberséget, a gondolat szabadságát őrző magyar értelmiség számára. Fáttrv, Győry Dezső. Szalatnai Rezső, Balogh Edgár, Jócsik Lajos... művei meg­győzően bizonyítják: a Sarló-mozgalom nem papíros ízű eszmekor, hanem valóságos, széles körű, nagy sodrású iro­dalmi-társadalmi. népeket, nemzeteket összekötő, ember­séget növelő eszmeközösség volt. CS. VARGA ISTVÁN Italo Calvin©: Házassági kaland Arturo Massolari gyári mun. ^ kás volt, éjszakai műszak­ban kereste kenyerét, és reggel hat órakor fejezte be a munkáját Az útja hazáig meglehetős hosszú volt, ezért nyáron kerékpáron, té­len és esős időben villamossal járt. Háromnegyed hét-hét óra körül érkezik haza naponta, olykor né­hány perccel felesége, Elida asz- szony ébresztőórájának megszóla­lása előtt. Ezek a zajok: a vekker csörgése és a férje léptei, gyakran fedik egymást Elida asszony tudatában, behatolva hajnali nehéz és mély álma küszöbe alá, amely álmot még legalább egyetlen perccel sze­retne meghosszabbítani. De végül kilép az ágyból, szinte félálomban veszi magára a pongyoláját, haja a szemébe lóg; így jelenik meg Arturo előtt a konyhaajtóban. Az asszony elsimítja szeme elől a ha­ját, próbálja nyitva tartani a sze­mét és mintha szégyellené magát ezért a minden reggeli látványért a. férje előtt. Ha együtt alszanak, mindez egészen más; akkor reggel egyidőben és ugyanabból az álom­ból ébrednek, könnyebben eliga­zodnak és valahogyan hasonlóbbak egymáshoz... Aztán a karjai Arturo nyaka köré fonódnak. Megcsókolják egy­mást. Arturo még esőköpenyben van, és Elidának elég az is, hogy maga mellett érezze a férjét, a nedvességét, vagy a hidegét, ame­lyet áraszt és kitalálja, hogy mi­lyen idő van odakinn. Mégis meg­kérdezi; milyen az idő? A férfi pedig, félhangosan és könnyed iró­niával színezve, munkahelyi kis bosszúságait és más apró esemé­nyeit meséli. □ bben az órában a lakás rosz, f— szül van fűtve; Elida is reszket egy kicsit, amikor levetkő­zik a mosakodáshoz. A férje mö­götte lép be a fürdőszobába, sietés nélkül rakja le a ruháit és mosa­kodni kezd. lassan, lemossa magá­ról a port, az olajat, a gyári mun­ka nyomait. Aztán mindketten fél­meztelenül állnak, kissé dideregve, a mosdókagyló előtt, egymás kezé­ből kapkodva ki a szappant, majd a fogpasztát, tréfálkozva, és ál­landóan diskurálnak, mígnem in­tim hangulat lesz rajtuk úrrá Megmasszírozzák egymás hátát, amelyből lassan simogatás lesz, és hirtelen heves ölelkezésben talál­nak egymásra. Elida hirtelen felkiált: „Szent ég! Milyen késő van!” és fut be a szobába. • felhúzni a harisnyatartót és a szoknyát. Sietve, anélkül, hogy leülne, átfésüli a haját a tükör előtt, majd kikészíti az arcát. Arturo mögötte áll, rágyújt, és amíg az ajtófélfának támaszkodva fújja a füstöt, a feleségét nézi. Elida elkészül, az előszobában magára kapja a kabátját, sietve megcsókolják egymást, aztán kilép az ajtón és hallatszik, amint lefelé fut a lépcsőn. Arturo egyedül marad. Elida ci­pőkoppanásai elhalnak a lépcsőn, de ő tovább követi gondolatban, amint átmegy az udvaron, kilép a kapun, és siet a villamosmegálló­ig. A villamos zajai jól behallat­szanak nyikorog, aztán megáll, a lépcső megzörren. ha valaki rálép. „Elérte...” gondol ja és képzelet­ben látja az asszonyt, a kapaszko­dót markolva a munkások és mun- kásasszanyok között, a „tizenné- gyesen”, amely naponta a gyárig viszi. Eloltja a cigarettát, becsukja az ablakot, besötétít és ágyba bújik. Az ágy még olyan, amilyennek Elida felkeléskor hagyta, de az ő felén csaknem teljesen érintetlen, vagy mintha valaki újból megigaz­gatta volna. Odafekszik, kényel­mesen, majd egyik lábát bedugja a még meleg fészekbe, aztán ki­nyújtja a másik lábát is, és las­sanként egész testével átcsúszik arra az oldalra, ahol Elida aludt, abba a mélyedésbe, amely még őrzi az ő testének alakját és me­legét. Elbújtatja az arcát, a pár­nába, az illatba, amelyet az asz- szony hátrahagyott — és elalszik \/alóságga! este van. amikor ” Elida hazaérkezik, és Ar- turót foglalatoskodás közben talál­ja; tüzet gyújt, az ágyat rendbe­hozza, kicsit kisöpör, beáztatja a fehérneműt mosásra. Elida lépteit hallja, felfelé jönni a lépcsőn. De ezek egész másképp hangzanak, mint reggel; most nehézkesek, amelyekkel, fáradtan, az egész napi munka után és bevásárolt csomagjaival, felfelé lépdel. Artu­ro kimegy eléje a lépcsőházba, ki­veszi a kezéből a hálót, és máris beszélgetve lépnek a lakásba. Az asszony leül az egyik székre, még kabátostól, és kiüríti a necceket. Aztán hozzákezd a vacsorafőzé­séhez, meg elkészíti a reggelit és a másnap déli ebédet, közben zsör­tölődve meséli a nap bosszúságait. A férfi tesz-vesz, kissé szórakozot­tan, mintha máshol járnának a gondolatai. Ilyenkor aztán vita kezdődik, keserű szavakat is mon­danak egymásnak. Artúrét pedig már a munkába indulás foglal­koztatja, messze néz lakásuk ab­lakából — a gyár felé. És a terített asztal mellett is keserűen döbbennek rá, hogy mi­lyen kevés idő jut egymás • szá­mára, ülnek még néhány pillana­tig, kéz a kézben, de Arturo az, aki még mielőtt a kávé az asztalra kerülne, már a kerékpárjával, fog­lalatoskodik. Megölelik egymást, ilyen pillanatokban érzi, hogy mi­lyen puha és meleg Elida teste. De a kerékpárt a vállára kapva, máris fut lefelé a lépcsőn. C lida elmosogatja az edényt. ellenőrzi a lakást, hogy eiég rend van-e, megcsóválja a fejéi Arturo nagyvonalúsága fölött. Az­tán fekvéshez készül, leoltja a villanyt. Odafekszik, a saját he­lyére, a lábát kinyújtja Arturo oldala felé, hogy érezze a melegét de minden alkalommal megálla­pítja, hogy ez az oldal a melegebb Azaz hogy Arturo itt aludt, az ő helyén. És határtalan gyengédséget érez... Fordította: Antalfy István WWVAAAAAA/VNVWVW» A/VVVVSAA/VVVVWVVVV^^S^V^WWWVVVVV\^^\^^%A/VVV^/VVV^,V^VVVVVVVVVV>AiVVV\A<VVV>AAAAAA^AAAAA/VVVVV-^»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom