Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-06 / 184. szám
Ki kivel dolgozzék? C sodák nincsenek, mégis a külső szemlélő valami ilyesmit gyanít, amikor azt látja, ugyanazok az, emberek, akik korábban is azonos műhelyfedelek alatt dolgoztak, egyik napról a másikra mintha kicserélődtek volna, munkájuk mennyisége, minősége, azaz értéke úgy megnőtt. Igaz, közben történt valami. Beszélgettek velük, s kérdőíveket kaptak, jelöljék meg, kivel, kikkel dolgoznának a legszívesebben egy munkacsoportban. Azt is megtudakolták tőlük —, s a világ persze nem dőlt össze ettől sem —, ki lenne az, akitől a legkönnyebben elfogadnák, mint közvetlen irányítótól az utasítást. Szó sincs papírkísérletről, laboratóriumi érvényességű próbálkozásról. A gépipari üzem új, nagy termelékenységű berendezésekkel fölszerelt gyárrészleget létesített. S mert a szervezők azt állították, hogy a legkorszerűbb technika és technológia kamatai maradéktalanul csak akkor nyerhetők meg, ha a korábbi gyakorlattól eltérően kellő figyelem jut az ember kiválasztására, a vállalat politikai és gazdasági vezetői segítségül hívták az üzemszociológia és -pszichológia művelőit. Mint bevezetőben utaltunk rá, így került sor a szokatlan kérdezősködésre, másfajta vizsgálódásra és elemzésre, s mindazok nyomán a munka- csoportok megszervezésére, vezetőik kijelölésére, s majd csak ezt követően a mozdu- latelemzéses módszeren alapuló betanításra. A kockázatot rejtő megoldás irányítói természetesen gondoltak az ellenőrzésre, ezért ún. kontrollcsoportokat szerveztek, ide utasítássál, áthelyezéssel kerültek a beosztottak és a vezetők. Summa summárum, mert a részletezésre nincs helyünk: az eredmény még a tapasztalt szakembereket is meglepte. A zok a munkacsoportok, ** ahol a kiválasztás az előzetes véleménykérés alapján történt, a kontrollcso_ portokhoz mérten fele any- nyi idő alatt elsajátították új feladataikat, azok fogásait. Termelékenységük negyven százalékkal volt magasabb (!), a selejt a megtűrtként jelölt mennyiségnek a harmadát érte el csupán, baleset nem történt a mérlegelésbe vont egy esztendő alatt. Ugyanakkor a másik fajta munkacsoportoknál több baleset is bekövetkezett, a selejt elérte az ún. tűrt «zí—vonalat, sőt némely részegységnél meghaladta azt, s míg egy év alatt a korábban említett munkacsoportokból senki sem távozott — csupán szülési szabadság és katonai szolgálat miatt —, addig a szóban forgó kisközösségek tagjainak huszonhárom százaléka kicserélődött. Mondhatnék, varázsszerre leltek a gyárban, ám rögtön odakívánkozik az a megjegyzés is, hogy hiszen nem létesítenek mindenütt új részlegeket ott mi legyen? S azt a jogosnak tűnő kétséget sem hallgathatjuk el, hogy amikor visszhangzik minden termelőhely a munkaerőhiány miatti panaszoktól, vajon milyen reális lehetősége van az ilyesfajta egyezkedésnek, egyeztetésnek? Van reális eshetőség rá! Sokszorosan bizonyították az üzemszociológiai és -pszichológiai vizsgálatok, hogy a különböző kollektívák teljesítőképességét lényegesen befolyásolja — a technikai stb. adottságokon túl— e közösségek személyi összetétele, tagjaik egymáshoz való viszonya. Ismert tényről van szó, s éppen ezért meglepő, menynyire jelentéktelenné silányo- dik a mindennapi munkában, szinte kivételnek számít az a termelőhely, ahol hatni engedik az emberi vonzalmakat, ahol ezt az érzelmi motívumot tudatosan felhasználják a közösségek építésében. Az általános, a sajnálatosan jellemző az, hogy ósz- szeverődnek a különböző műhelyek, üzemek kisebb munkacsoportjai, majd csak elleszünk egymással alapon töltik napjaikat az emberek. Az is gyakori eset, hogy sokra érdemes és képes közösségeket bénít meg egy-egy oda nem való személyiség, vagy éppen egy örökös bajkeverő, holott utóbbiáknak némi gondolkodás után megfelelő helyet lehetne találni a gyár kapuin belül, olyat, ami megfelel egyéniségüknek, illetve olyat, ami kizárja a bajkeverés lehetőségét. némi gondolkodás, törődés az, amit hiányolunk, amit ritkán tapasztalunk, s aminek híján közösségek ragadnak a porba, nyújtják képességeik töredékét holott máskülönben szárnyalni tudnának. A ki kivel dolgozók gyakorlati alkalmazása a jobb közérzethez nyit utat, s a jobb közérzet — tények tanúsítják — értékesebb munkában ölt testet. Lázár Gábor E Hegesztők, előre I Finis a bélapátfalvi nagyberuházáson Az új cementgyár nap nap után többet mutat magából. A hegyoldalon, sátorszerű, szédítő építmény tövében magyarázza érthető büszkeséggel Juhász Kálmán, az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat immáron kétszeres, aranykoszorús szocialista brigádjának vezetője, hogy amikor legutóbb szét váltottunk, talán még csak a váza állt ennek a nyersanyagtárolónak, most meg már úgyszólván az utolsó simításokat végzik! Csupán egyetlen, belső támfalának felső szintjébe valami 800 köbméternyi beton került, ami önmagában sem kevés. Hát még a többi munka, az a rengeteg anyag, amelyet más helyre kényszerítettek ! Invitálását nem lehet visz- szautasítani. Fáradhatatlanul kalauzol az épületben, s lép- ten-nyomon érdekes feladaJómaga is megtanulta a rajz. olvasást.. .1 A brigádvezető még építkezést emleget —, de a hegyen, a bánya egész területén szerelnek is már. Csorba István, az ÉPBER kirendeltségvezetője elégedetten újságolja, hogy a márciusi államtitkári szemle, illetve az államtitkár rendszeres látogatásai óta a nagy- beruházás megvalósítói határozottan igyekvőbben dolgoz, nak mindenütt. A kijelölt leiadatokat úgyszólván va'a- mennyi vállalat elvégezte. Az imént végigjárt munkahelyeken csupán néhány vas- szerkezeti munka „csúszott” két-három hetet, az építőknek csak kis elmaradásuk van az új hálótervhez képest. Lenn, a gyári létesítményeknél, — ahol még néhány hónapja is jelentős hiányosságok voltak például Vida Ottó brigádvezető — reléállítás közben. Szerelők „haditanácsa” az épülő cementgyár leendő vezérlőtermében. Képünkön a VÍV dolgozói: Fónagy Benjámin, Pelyhe Sándor, Szamosi János, Németh János és Kapalló Dezső. tokról, megoldásokról beszél. S közben elmondja, hogy bár még megbízásuk jó ideig Bélapátfalvához köti őket, korántsem végeztek dolgaikkal, ám máris remek próbatételnek tartja vállalkozásukat. Kubikoltak, állványoztak, zsaluztak, vasat szereltek, izzadtak magasban és mélyben, kijárván talán az ipar összes „iskoláját”. Kitartást, helytállást követelt minden műszakjuk, s napjaik olyan ismereteket, tapasztalatokat hoztak, amelyeket életük végéig nem felejthetnek. S miközben átalakult a környezet, a vidék, formálódtak maguk is: a brigád tagjai befejezték a nyolc általánost, öten bizonyítványt szereztek az ácsszakmában. az elektrofilter, a tüzelő-, a vezérlőépületeknél a klin_ kertárolónál — a generál kivitelező 31. számú Állami Építőipari Vállalatnak lényegbe lei adósságai maradtak. Gond viszont, hogy az épületeken belüli gépészeti és befejező építészeti tennivalókkal sajnos, meglehetősen vontatottan haladnak, kevés az állvány és az állványozó, a munkák elhúzódása akadályozza a szemérséklődnek a problémák. — Különben az új gyártelepen is sorra kerülteK már a technológiai szerelések, egészen a nyersmalomig bezáróan. S úgy néz ki: a vállalatok az év végéig olyan készültségi fokot tudnak elérni munkájukban, hogy a jövő esztendő első negyedére csupán kisebb dolgok elvégzése marad. Így 1979. július 1-én a tervek szerint begyújthatják az 1-es vonal kemencéjét — halljuk a Kiren- deltségvezetőtől. — Csak az az idegesítő, hogy jóllehet az építés már többnyire ütemszerű, várakozáson felül segített és segít még a KISZ ifjúsági építőtábora, a szerelésekre igen kevés idő maradt. A Gép- és Felvonószz'e.lö Vállalatnak, valamint a Villanyszerelő-ipari Vállalatnak valóban a legjobb szervezésre, a legnagyobb erőfeszítésekre van szükségük ahhoz, hogy az alvállalkozó CSŐSZER üzemegységeivel egyfltt tarthassák vagy még fokozhassák mostani jó ütemüket. Melegük is van mostanában a szerelőknek! S ez nemcsak a nyáriasabbra fordult időjárásnak, hanem az A termésbiztonság érdekében légelhárítás Hevesben A gondolat nem új, már korábban is felvetődött, ám a megvalósításra eddig nem volt lehetőség. Pedig Heves megye gazdaságait régóta, szinte évről évre visszatérően károsítja a jégverés. Gondoljunk csak a múlt esztendőre, amikor nyáron többször is jéggel kísért zápor volt, és az emlékezetes augusztus 19-i jégverés megyeszerte tetemes károkat okozott. Az Állami Biztosító Heves megyei Igazgatóságának felmérései szerint az 1972—1977 között eltelt öt esztendőben 19 ezer hektáron pusztított a jég. Tavaly például minden idők legnagyobb összegét, 273 millió forintot fizettek ki a jégkárok miatt. A veszteség azonban ennél jóval több volt. A jégkárok évente legalább 30 szövetkezetei. állami gazdaságot és a háztáji gazdaságok egy részét is érintik. Főleg a nagy történelmi hagyományokkal rendelkező egri és mátraalji borvidéket, valamint a zöldségtermeléséről híres hevesi homokhátat. Ezek a kedvezőtlen tapasztalatok ösztönözték Heves megye Tanácsának vezetőit — az MSZMP Heves megyei Bizottságának egyetértésével —, hogy lépést tegyenek a jégelhárítás megszervezésére. Mint a Heves megyei Mező- gazdasági Operatív Bizottság legutóbbi ülésén dr. Varga József elnökhelyettes bejelentette: Heves megyét a kár gyakoriassága miatt a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, a jégsújtotta megyék közé sorolta. Ennek alapján hozzáláttak a jégelhárítás megszervezéséhez. Az Országos Meteorológiai Intézet a jégeső elhárítására szovjet tapaszalatok felhasználásával Baranya megyében már működtet egy állomást. Az eddigi vélemények szerint ez 70—80 százalékos védettséget biztosít a jégesők által oly gyakran sújtotta baranyai mezőgazdaságnak. Ezeket a kedvező tapasztalatokat hasznosítják majd Heves megyében is a jégelhárító szervezet létrehozásával, melynek irányító központja várhatóan a két történelmi borvidéken: a Mátrában, valamint az Eger melletti Egedhegyen lesz. Az előkészületeket az V. ötéves terv végéig befejezik, és a 80-as évek elején meg is valósítják. A 45—50 milliós költséggel felépítésre kerülő jégelhárító rendszer nagy előnyt jelent majd Heves megyében. Várhatóan csökkenti a jégesők károsítását főleg történelmi borvidékeink szőlőiben, valamint a nagy hírű hevesi homokhát zöldségkertjeiben. Különösen fontos ez akkor, amikor az említett három tájegységen: Eger környékén, a Mátraalján, valamint a hevesi homokháton gazdálkodó üzemek 1980-ig 2,6 milliárd forint árbevételt terveznek szőlőből és szőlőoltványból, gyümölcsből, zöldségfélékből és gabonából is, amelyek nagy része exportra kerül. Ez a terv elképzelések szerint 1985-ig meghaladja majd a hárommilliárd forintot. A jégkárok elhárításával becslések szerint évente 2—500 millió forint értéket lehet megmenteni. A rendszer mielőbbi megszervezése tehát önmagáért beszél... í Mentusz Károly .„^ L Kábelek, drótok „útvesztőjében” igyekszik eligazodni Ferencz Dénes számítógép-műszerész. relőket. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat jobban is iparkodhatna a szállítók vasúti javító bázisának kialakításával vagy, mood_ juk: a vízművel. Az Üt- és Vasútépítő Vállalat igyekezetét akadályozza, hogy nem minden esetben kap időben munkaterületet. Ez utóbbinál azonban szerencsére rugalmas szervezéssel mindig sikerül azért valmi más, fontos feladatot találni a így, __ említetteknek is tulajdonítható. Palotai György, a GFV kirendeltségvezetője ráncba szaladt homlokkal fürkészi kis irodájában a hálótervet, amelyen bizony az egyes átfutási idők tényleg igen rövidek, s több az egymást keresztező feladat. — Leginkább a hegesztések miatt fő a fejünk — mondja —: kevés az embe- . rünk. Pedig több szakembert képeztünk már, néhányan a minősítést is megszerezték. Alvállalkozónk, a VEGYEP- SZER is sokat segített a hegesztésben, mégis lassabban fogy a munkánk, mint szeretnénk! S általában is gondot okoz a létszámhiány. Vállalatunk a nyeresége terhére nem kevesebb, mint 50 ezer túlórát biztosított, úgy intézzük a dolgunkat, hogy havonta három hét végén is bennmarad a gárda fele, de ez sem elegendő... Erőink átcsoportosításával próbálkozunk most, hogy az alvállalkozónk is belépett. A társaság egy része a cementmalomhoz, a cementtároló, csomagoló, kiadó épületekhez vonult, mert szereléseinknek még majdnem 80 százaléka hátravan... Az első félévünk sikerült, Jakab Lászlóék. Magyar Lászlóék, Pasetczki Gyuláék, Koczka Bertalanék, Törőcsik Lászlóék, Mák Im- réék, Pernyész Ferencék valóban derekas munkát végeztek. Reméljük, hogy gondjaink ellenére a követ- kező hónapokkal sem lesz azért baj, továbbra is jól együttműködünk a hazai és külföldi szerelőkkel. Szeptemberben, hogy csak egyet mondják, egy nagyot: megforgathatjuk már a második klinkerkemencét is! Jó félévet emleget Gál Sándor is, a VÍV kirendeltségvezetője, az esztendő második felében pedig — nem tagadja — .legalább 10 millió forint értékű termelési többletet szeretne. — Ha a munkaterületeket úgy biztosítják a számunkra, ahogy kell — magyarázza —, ha a 31-esekkel kialakított jó kapcsolatunk a továbbiakban sem romlik, aligha lesz baj a teljesítményünkkel! Nagy feladatunk a gyár »»szívének”, központi vezér- lőtermenek a szerelése, amelynek során például à 16 elektromos mezőből mino- össze négyet kaptunk készen, a többi miránk vár. Ráadásul a helyiségben, a munkák sajátossága miatt csak meghatározott létszám lehet. Nincs mód egymás váltására, a részfeladatokat csak ugyanazok az emberek íolytathatják, akik elkezd- tek, így külső gyorsítás szóba sem jöhet. S ez a gár- dank is csak úgy tudott kialakulni, hogy a régi cementgyártól kértünk embe- r®K.ek • • Másutt, a hőkicse- relo épületének szerelése munkánk egyik legkritikusabb pontja. Olyanok a körülmények, hogy ha pusztán a gazdaságossági szempontokra lennénk tekintettel, tulajdonképpen még ntm is vállalnánk. Az ablak előtt teherautók húznak el súlyos terheikkel, távolabb hórihorgas daruk cipekednek: lüktet a nagyberuházás. Jókor délután sem látszik, hogy a kivitelezők fáradtabbak lennének, s alábbhagyna a tempó... . Gyónj Gyula I
