Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

Ki kivel dolgozzék? C sodák nincsenek, mégis a külső szemlélő vala­mi ilyesmit gyanít, amikor azt látja, ugyanazok az, em­berek, akik korábban is azo­nos műhelyfedelek alatt dol­goztak, egyik napról a má­sikra mintha kicserélődtek volna, munkájuk mennyisé­ge, minősége, azaz értéke úgy megnőtt. Igaz, közben történt valami. Beszélgettek velük, s kérdőíveket kaptak, jelöljék meg, kivel, kikkel dolgoznának a legszíveseb­ben egy munkacsoportban. Azt is megtudakolták tőlük —, s a világ persze nem dőlt össze ettől sem —, ki lenne az, akitől a legkönnyebben elfogadnák, mint közvetlen irányítótól az utasítást. Szó sincs papírkísérletről, laboratóriumi érvényességű próbálkozásról. A gépipari üzem új, nagy termelékeny­ségű berendezésekkel fölsze­relt gyárrészleget létesített. S mert a szervezők azt állí­tották, hogy a legkorszerűbb technika és technológia ka­matai maradéktalanul csak akkor nyerhetők meg, ha a ko­rábbi gyakorlattól eltérően kellő figyelem jut az ember kiválasztására, a vállalat po­litikai és gazdasági vezetői segítségül hívták az üzem­szociológia és -pszichológia művelőit. Mint bevezetőben utaltunk rá, így került sor a szokatlan kérdezősködésre, másfajta vizsgálódásra és elemzésre, s mindazok nyomán a munka- csoportok megszervezésére, vezetőik kijelölésére, s majd csak ezt követően a mozdu- latelemzéses módszeren ala­puló betanításra. A kockáza­tot rejtő megoldás irányítói természetesen gondoltak az ellenőrzésre, ezért ún. kont­rollcsoportokat szerveztek, ide utasítássál, áthelyezéssel kerültek a beosztottak és a vezetők. Summa summárum, mert a részletezésre nincs he­lyünk: az eredmény még a tapasztalt szakembereket is meglepte. A zok a munkacsoportok, ** ahol a kiválasztás az előzetes véleménykérés alap­ján történt, a kontrollcso_ portokhoz mérten fele any- nyi idő alatt elsajátították új feladataikat, azok fogásait. Termelékenységük negyven százalékkal volt maga­sabb (!), a selejt a megtűrt­ként jelölt mennyiségnek a harmadát érte el csupán, bal­eset nem történt a mérlege­lésbe vont egy esztendő alatt. Ugyanakkor a másik fajta munkacsoportoknál több bal­eset is bekövetkezett, a se­lejt elérte az ún. tűrt «zí—vo­nalat, sőt némely részegység­nél meghaladta azt, s míg egy év alatt a korábban em­lített munkacsoportokból senki sem távozott — csupán szülési szabadság és katonai szolgálat miatt —, addig a szóban forgó kisközösségek tagjainak huszonhárom szá­zaléka kicserélődött. Mondhatnék, varázsszerre leltek a gyárban, ám rögtön odakívánkozik az a megjegy­zés is, hogy hiszen nem léte­sítenek mindenütt új részle­geket ott mi legyen? S azt a jogosnak tűnő kétséget sem hallgathatjuk el, hogy amikor visszhangzik minden terme­lőhely a munkaerőhiány miatti panaszoktól, vajon mi­lyen reális lehetősége van az ilyesfajta egyezkedésnek, egyeztetésnek? Van reális es­hetőség rá! Sokszorosan bi­zonyították az üzemszocioló­giai és -pszichológiai vizsgá­latok, hogy a különböző kol­lektívák teljesítőképességét lényegesen befolyásolja — a technikai stb. adottságokon túl— e közösségek személyi összetétele, tagjaik egymás­hoz való viszonya. Ismert tényről van szó, s éppen ezért meglepő, meny­nyire jelentéktelenné silányo- dik a mindennapi munkában, szinte kivételnek számít az a termelőhely, ahol hatni en­gedik az emberi vonzalma­kat, ahol ezt az érzelmi mo­tívumot tudatosan felhasz­nálják a közösségek építésé­ben. Az általános, a sajnála­tosan jellemző az, hogy ósz- szeverődnek a különböző műhelyek, üzemek kisebb munkacsoportjai, majd csak elleszünk egymással alapon töltik napjaikat az emberek. Az is gyakori eset, hogy sok­ra érdemes és képes közössé­geket bénít meg egy-egy oda nem való személyiség, vagy éppen egy örökös bajkeverő, holott utóbbiáknak némi gondolkodás után megfelelő helyet lehetne találni a gyár kapuin belül, olyat, ami meg­felel egyéniségüknek, illetve olyat, ami kizárja a bajkeve­rés lehetőségét. némi gondolkodás, tö­rődés az, amit hiányo­lunk, amit ritkán tapaszta­lunk, s aminek híján közös­ségek ragadnak a porba, nyújtják képességeik töredé­két holott máskülönben szár­nyalni tudnának. A ki kivel dolgozók gyakorlati alkalma­zása a jobb közérzethez nyit utat, s a jobb közérzet — tények tanúsítják — értéke­sebb munkában ölt testet. Lázár Gábor E Hegesztők, előre I Finis a bélapátfalvi nagyberuházáson Az új cementgyár nap nap után többet mutat magából. A hegyoldalon, sátorszerű, szédítő építmény tövében magyarázza érthető büszke­séggel Juhász Kálmán, az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat immáron kétszeres, aranykoszorús szo­cialista brigádjának vezető­je, hogy amikor legutóbb szét váltottunk, talán még csak a váza állt ennek a nyers­anyagtárolónak, most meg már úgyszólván az utolsó si­mításokat végzik! Csupán egyetlen, belső támfalának felső szintjébe valami 800 köbméternyi beton került, ami önmagában sem kevés. Hát még a többi munka, az a rengeteg anyag, amelyet más helyre kényszerítettek ! Invitálását nem lehet visz- szautasítani. Fáradhatatlanul kalauzol az épületben, s lép- ten-nyomon érdekes felada­Jómaga is megtanulta a rajz. olvasást.. .1 A brigádvezető még épít­kezést emleget —, de a he­gyen, a bánya egész terüle­tén szerelnek is már. Csorba István, az ÉPBER kirendeltségvezetője elége­detten újságolja, hogy a már­ciusi államtitkári szemle, il­letve az államtitkár rendsze­res látogatásai óta a nagy- beruházás megvalósítói hatá­rozottan igyekvőbben dolgoz, nak mindenütt. A kijelölt lei­adatokat úgyszólván va'a- mennyi vállalat elvégezte. Az imént végigjárt munkahe­lyeken csupán néhány vas- szerkezeti munka „csúszott” két-három hetet, az építők­nek csak kis elmaradásuk van az új hálótervhez ké­pest. Lenn, a gyári létesít­ményeknél, — ahol még né­hány hónapja is jelentős hiányosságok voltak például Vida Ottó brigádvezető — reléállítás közben. Szerelők „haditanácsa” az épülő cementgyár leendő vezérlő­termében. Képünkön a VÍV dolgozói: Fónagy Benjámin, Pelyhe Sándor, Szamosi János, Németh János és Kapalló Dezső. tokról, megoldásokról beszél. S közben elmondja, hogy bár még megbízásuk jó ideig Bélapátfalvához köti őket, korántsem végeztek dolgaik­kal, ám máris remek próba­tételnek tartja vállalkozásu­kat. Kubikoltak, állványoz­tak, zsaluztak, vasat szerel­tek, izzadtak magasban és mélyben, kijárván talán az ipar összes „iskoláját”. Ki­tartást, helytállást követelt minden műszakjuk, s napjaik olyan ismereteket, tapaszta­latokat hoztak, amelyeket életük végéig nem felejthet­nek. S miközben átalakult a környezet, a vidék, formálód­tak maguk is: a brigád tag­jai befejezték a nyolc álta­lánost, öten bizonyítványt szereztek az ácsszakmában. az elektrofilter, a tüzelő-, a vezérlőépületeknél a klin_ kertárolónál — a ge­nerál kivitelező 31. számú Állami Építőipari Vállalatnak lényegbe lei adós­ságai maradtak. Gond vi­szont, hogy az épületeken be­lüli gépészeti és befejező épí­tészeti tennivalókkal sajnos, meglehetősen vontatottan ha­ladnak, kevés az állvány és az állványozó, a munkák el­húzódása akadályozza a sze­mérséklődnek a problémák. — Különben az új gyárte­lepen is sorra kerülteK már a technológiai szerelések, egészen a nyersmalomig be­záróan. S úgy néz ki: a vál­lalatok az év végéig olyan készültségi fokot tudnak el­érni munkájukban, hogy a jövő esztendő első negyedé­re csupán kisebb dolgok el­végzése marad. Így 1979. jú­lius 1-én a tervek szerint be­gyújthatják az 1-es vonal ke­mencéjét — halljuk a Kiren- deltségvezetőtől. — Csak az az idegesítő, hogy jóllehet az építés már többnyire ütem­szerű, várakozáson felül segí­tett és segít még a KISZ if­júsági építőtábora, a szerelé­sekre igen kevés idő maradt. A Gép- és Felvonószz'e.lö Vállalatnak, valamint a Vil­lanyszerelő-ipari Vállalatnak valóban a legjobb szervezés­re, a legnagyobb erőfeszíté­sekre van szükségük ahhoz, hogy az alvállalkozó CSŐ­SZER üzemegységeivel egyfltt tarthassák vagy még fokoz­hassák mostani jó ütemüket. Melegük is van mostaná­ban a szerelőknek! S ez nemcsak a nyáriasabbra for­dult időjárásnak, hanem az A termésbiztonság érdekében légelhárítás Hevesben A gondolat nem új, már korábban is felvetődött, ám a megvalósításra eddig nem volt lehetőség. Pedig Heves megye gazdaságait régóta, szinte évről évre visszatérően károsítja a jégverés. Gondol­junk csak a múlt esztendőre, amikor nyáron többször is jéggel kísért zápor volt, és az emlékezetes augusztus 19-i jégverés megyeszerte tetemes károkat okozott. Az Állami Biztosító Heves megyei Igazgatóságának fel­mérései szerint az 1972—1977 között eltelt öt esztendőben 19 ezer hektáron pusztított a jég. Tavaly például minden idők legnagyobb összegét, 273 millió forintot fizettek ki a jégkárok miatt. A veszteség azonban ennél jóval több volt. A jégkárok évente legalább 30 szövetke­zetei. állami gazdaságot és a háztáji gazdaságok egy ré­szét is érintik. Főleg a nagy történelmi hagyományokkal rendelkező egri és mátraalji borvidéket, valamint a zöld­ségtermeléséről híres hevesi homokhátat. Ezek a kedvezőtlen tapasz­talatok ösztönözték Heves megye Tanácsának vezetőit — az MSZMP Heves megyei Bizottságának egyetértésével —, hogy lépést tegyenek a jégelhárítás megszervezésére. Mint a Heves megyei Mező- gazdasági Operatív Bizottság legutóbbi ülésén dr. Varga József elnökhelyettes beje­lentette: Heves megyét a kár gyakoriassága miatt a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, a jégsújtotta me­gyék közé sorolta. Ennek alapján hozzáláttak a jégelhárítás megszervezésé­hez. Az Országos Meteoroló­giai Intézet a jégeső elhárí­tására szovjet tapaszalatok felhasználásával Baranya megyében már működtet egy állomást. Az eddigi vélemé­nyek szerint ez 70—80 száza­lékos védettséget biztosít a jégesők által oly gyakran sújtotta baranyai mezőgazda­ságnak. Ezeket a kedvező tapaszta­latokat hasznosítják majd Heves megyében is a jégelhá­rító szervezet létrehozásával, melynek irányító központja várhatóan a két történelmi borvidéken: a Mátrában, va­lamint az Eger melletti Eged­hegyen lesz. Az előkészülete­ket az V. ötéves terv végéig befejezik, és a 80-as évek elején meg is valósítják. A 45—50 milliós költség­gel felépítésre kerülő jégel­hárító rendszer nagy előnyt jelent majd Heves megyében. Várhatóan csökkenti a jég­esők károsítását főleg törté­nelmi borvidékeink szőlőiben, valamint a nagy hírű hevesi homokhát zöldségkertjeiben. Különösen fontos ez akkor, amikor az említett három tájegységen: Eger környé­kén, a Mátraalján, valamint a hevesi homokháton gazdál­kodó üzemek 1980-ig 2,6 mil­liárd forint árbevételt tervez­nek szőlőből és szőlőoltvány­ból, gyümölcsből, zöldségfé­lékből és gabonából is, ame­lyek nagy része exportra ke­rül. Ez a terv elképzelések szerint 1985-ig meghaladja majd a hárommilliárd forin­tot. A jégkárok elhárításával becslések szerint évente 2—500 millió forint értéket lehet megmenteni. A rend­szer mielőbbi megszervezése tehát önmagáért beszél... í Mentusz Károly .„^ L Kábelek, drótok „útvesztőjében” igyekszik eligazodni Ferencz Dénes számítógép-műszerész. relőket. A Heves megyei Ál­lami Építőipari Vállalat job­ban is iparkodhatna a szál­lítók vasúti javító bázisának kialakításával vagy, mood_ juk: a vízművel. Az Üt- és Vasútépítő Vállalat igyeke­zetét akadályozza, hogy nem minden esetben kap időben munkaterületet. Ez utóbbinál azonban szerencsére rugal­mas szervezéssel mindig si­kerül azért valmi más, fon­tos feladatot találni a így, __ említetteknek is tulajdonít­ható. Palotai György, a GFV ki­rendeltségvezetője ráncba sza­ladt homlokkal fürkészi kis irodájában a hálótervet, amelyen bizony az egyes át­futási idők tényleg igen rö­videk, s több az egymást ke­resztező feladat. — Leginkább a hegeszté­sek miatt fő a fejünk — mondja —: kevés az embe- . rünk. Pedig több szakembert képeztünk már, néhányan a minősítést is megszerezték. Alvállalkozónk, a VEGYEP- SZER is sokat segített a he­gesztésben, mégis lassabban fogy a munkánk, mint sze­retnénk! S általában is gon­dot okoz a létszámhiány. Vállalatunk a nyeresége ter­hére nem kevesebb, mint 50 ezer túlórát biztosított, úgy intézzük a dolgunkat, hogy havonta három hét végén is bennmarad a gárda fele, de ez sem elegendő... Erőink átcsoportosításával próbálko­zunk most, hogy az alvállal­kozónk is belépett. A társa­ság egy része a cementma­lomhoz, a cementtároló, cso­magoló, kiadó épületekhez vonult, mert szereléseinknek még majdnem 80 százaléka hátravan... Az első félévünk sikerült, Jakab Lászlóék. Magyar Lászlóék, Pasetczki Gyuláék, Koczka Bertalanék, Törőcsik Lászlóék, Mák Im- réék, Pernyész Ferencék va­lóban derekas munkát vé­geztek. Reméljük, hogy gondjaink ellenére a követ- kező hónapokkal sem lesz azért baj, továbbra is jól együttműködünk a hazai és külföldi szerelőkkel. Szep­temberben, hogy csak egyet mondják, egy nagyot: meg­forgathatjuk már a második klinkerkemencét is! Jó félévet emleget Gál Sándor is, a VÍV kirendelt­ségvezetője, az esztendő má­sodik felében pedig — nem tagadja — .legalább 10 millió forint értékű termelési több­letet szeretne. — Ha a munkaterületeket úgy biztosítják a számunkra, ahogy kell — magyarázza —, ha a 31-esekkel kialakított jó kapcsolatunk a további­akban sem romlik, aligha lesz baj a teljesítményünk­kel! Nagy feladatunk a gyár »»szívének”, központi vezér- lőtermenek a szerelése, amelynek során például à 16 elektromos mezőből mino- össze négyet kaptunk ké­szen, a többi miránk vár. Ráadásul a helyiségben, a munkák sajátossága miatt csak meghatározott létszám lehet. Nincs mód egymás váltására, a részfeladatokat csak ugyanazok az emberek íolytathatják, akik elkezd- tek, így külső gyorsítás szó­ba sem jöhet. S ez a gár- dank is csak úgy tudott ki­alakulni, hogy a régi ce­mentgyártól kértünk embe- r®K.ek • • Másutt, a hőkicse- relo épületének szerelése munkánk egyik legkritiku­sabb pontja. Olyanok a kö­rülmények, hogy ha pusztán a gazdaságossági szempon­tokra lennénk tekintettel, tulajdonképpen még ntm is vállalnánk. Az ablak előtt teherautók húznak el súlyos terheikkel, távolabb hórihorgas daruk cipekednek: lüktet a nagy­beruházás. Jókor délután sem látszik, hogy a kivitele­zők fáradtabbak lennének, s alábbhagyna a tempó... . Gyónj Gyula I

Next

/
Oldalképek
Tartalom