Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-04 / 182. szám

4 Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Közel-keleti házalók f AZ EGYIPTOMI—IZRAELI KOZVETIÆN TAR­GYALASOK újrakezdését szorgalmazó amerikai dipr lomácia két oldalról is igyekszik egy asztalhoz ültet­ni a partnereket. Alfred Atherton, a közel-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár napok óta Kairó és Tel-Aviv között ingázik, egyrészt a párbeszéd előmozdítása, másrészt pedig közvetlen főnöke, Cyrus Vance külügyminiszter szombaton kezdődő közel-keleti tárgyalássorozata előkészítése érdekében. Közvetett módon ezen fáradozott az el­múlt napokban Kairóban, Ammanban, Damaszkusz- ban és Bagdadban Fahd Ibn Abdul Aziz szaúd-ará- biai trónörökös is, a közvetlen egyiptomi—izraeli párbeszéd arab szorgalmazóinak és ellenzőinek össze- békítését tartva szem előtt. Ami Atherton misszióját illeti az amerikai utazó nagykövet maga sem túl derűlátó: szerdán a Begin izraeli kormányfővel folytatott megbeszélése után kijelentette, nem számít arra, hogy közvetlenül Vance közel-keleti látogatását követően felújítják az e hónap elejére tervezett egyiptomi—izraeli külügy­miniszteri tárgyalásokat. S bár kairói és tel-avivi ■ tárgyalásai jóformán semmi eredményt sem hozta!', , Atherton nem lenne diplomata, ha nem tette volna hozzá: ,.Még mindig az a meggyőződésem, hogy a bé­kefolyamat előre léphet, és előre is kell lépnie” ... BÉKEFOLYAMATRÓL — legalábbis átfogó ér­telemben — itt természetesen szó sincs, legfeljebb a Washington patronálta egyiptomi—izraeli különalku- ról. De. mint látható, ez utóbbinak a kilátásai sem valami fényesek. Szadat egviotomi elnök nagyiából már l'fmerítette engedményeinek készletét, Izrae pedig bízva abban —. s nem is alaptalanul! —, hogy nem fokozódik tovább a megegyezés érdekében reá kifejtett amerikai nyomás, „beásta magát” kor­mányfője nagy-izraeli sáncaiba. A NAGY BEFOLYÁSÚ FAHD SZAÜD-ARÄ- BIAI HERCEG — kormánya álláspontját képviselve — nem ellenzi ugyan az egyiptomi—izraeli párbe­széd felújítását, de nem is igen bízik benne. Egyes jelekből ítélve Szaúd-Arábia — bár az USA oszlopos képviselője az arab világban — ma már azon a véle­ményen van, hogy Szadat elnök kezdeményezései zsákutcába jutottak, ideje tehát felhagynia velük. Fahd herceg ezért Egyiptom és a különutas politiká­ját elvető arab országok „mini csúcsértekezletének” összehívását szorgalmazza. Ezt később egy összarab csúcsértekezlet követhetné, amelyen „új közös platformot” dolgozhatnának ki a résztvevők. Szaúd-Arábia e tervének jövője azonban épp oly bi­zonytalan. mint az amerikai külügyminiszter és meg­bízottja missziójának sikere. PALFI VIKTOR } Izraeli légitámadás palesztinok ellen TBL AVIV: Izraeli repülőgépek esüi törtök délután légitámadást intéztek egy palesztin mene­külttábor ellen Libanonban, Szidóniái 15 kilométerre dél­re. A támadásról Tel-Avivban hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint a bombá­zást „megtorlásnak” szánták a csütörtök délben Tel-Aviv egyik piacán elkövetett bombamerényletre, amely­nek — ugyancsak izraeli je­lentés szerint — mintegy fél­száz sebesültje van. A közlemény a szokásos izraeli propagandaszólamot megismételve, s tagadva, hogy Izrael területén pa­lesztin hazafiak fegyveres harcot folytatnak, azt állí­totta, hogy a támadás „olyan palesztin támaszpont és kiképzőtábor ellen irá­nyult, ahonnan kiindulva tá­madásokat indítanak Izrael ellen”. Merénylet Párizsban, Tel-Avivban és Bejrutban Három nagyvárosban újabb merényletekre került sor: Párizsban meggyilkolták a PFSZ párizsi képvi­selőjét, Tel-Aviv egyik piacán pokolgép robbant egy árus standja alatt, Bejrutban pedig merényletet kísé­reltek meg Irak libanoni nagykövete ellen. PÁRIZS A francia fővárosban két. állítólag arab férfi fegyve­rét használva megrohamoz­ta az Arab Liga irodáinak otthont adó épületet, amely­ben a Palesztin Felszabadí- tási Szervezet képviselete is helyet kapott. A támadók géppisztolyok­ból tüzelve törtek maguk­nak utat, a francia rendőr­ség azonban — amely az iraki nagykövetség elleni tá­madás óta fokozottan ellen­őrzi az arab országok párizsi képviseleteit — az egyik fegyverest hamarosan ártal­matlanná tette. A másik az épület harmadik emletén eL- barikádozta magát. A rendőrség kétórás ost­rom után elfogta a második támadót is. A hírügynöksé­gek hivatalosan is megerő- : sített jelentései szerint a tá­madók megölték Ezedin Ka­jakot, a PFSZ párizsi képvi­selőjét. Testében 16 golyót találtak. A francia rendőrség idő­közben megkezdte a letar­tóztatott terroristák kihall­gatását. Az egyikük, Hatem Abdul Kader, jordániai ál­lampolgár, a másik személy­Kínai rehabilitálások Bokor Pál. az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: A Zsenmin Zsipao egy hé­ten belül másodízben tett közzé olyan olvasói leve­let, amely a pekingi forra­dalmi bizottság és a városi bizottság vezetőit támadja. A Peking utcáin megjelenő tacepaok az elmúlt hóna­pokban többször támadták és a „négyek” követőiként bélyegezték meg a város ve­zetőit, köztük Vu Te pol­gármestert, a KKP Politikai Bizottságának tagját. Ehhez a bíráló kampányhoz vasár­nap óta a központi sajtó is csatlakozott. A csütörtökön közzétett levélhez a Zsen­min Zsipao kommentárt is fűzött, és annak hangneme megerősíti, hogy a főváros magas vezető berkeiben újabb komoly személyi vál­tozások történhetnek. A hetes számú pekingi gépgyár egy fiatal munkása a most közzétett levélben azt veti a fővárosi hatósá­gok, mindenekelőtt a biz­tonsági szervek szemére, hogy miután tS76-ban a Csou En-laj emlékére ren­dezett megmozdulásokban való részvételért letartóztat­ták, szabadon bocsátása után nem rehabilitálták teljes mértékben. „Tényleges bű­nei” közé sorolták az Anna Karenyina, valamint a Vö­rös és fekete című „deka­dens” regények olvasását és megsemmisítették egy saját maga által írt regény kéz­iratát,. Munkahelyén mind a mai napig vétkesnek tekin­tik. A Zsenmin Zsipao kom­mentárt fűz a levélhez és abban erélyes figyelmezte­tésben részesíti azokat, akik minden eszközzel akadá­lyozzák a „koholt vádak” alapján elítélt emberek re­habilitációját. „Bizonyos szervezetek és bizonyos he­lyek vezetői” — írja a hír- magyarázó —, akik ily mó­don járnak el, maguk is ré­szesei voltak a „négyek” bűntetteinek, és „maguk sem tiszták”. Az ilyen vezetők a Zsen­min Zsipao szerint nem ké­pesek helyesen viszonvulni azokhoz, akik a „négyek” ellen harcoltak. Portugália Jobboldali veszélyek EANES TÁBORNOK, por­tugál köztársasági elnök el­mozdította miniszterelnöki tisztségéből Soarest, a Portu­gál Szocialista Párt vezető­jét. Ez a döntés azt jelenti, hogy össze kell hívni a par­lament rendkívüli időszakát, majd idő előtti választásokat kell kiírni. Az alkotmányos előírások szerint ilyen vá­lasztásokra csak fél év múl­va kerülhetne sor. Elképzel­hető azonban, hogy a parla­ment rendkívüli ülésszaka ezt a folyamatot meggyorsít­hatja. Addig ügyvivő mi­niszterelnök vezetné tovább az ügyeket. Az a Soares-kormánv, amely most megbukott, egy meglehetősen természetelle­nes politikai házasság ter­mékeként februárban szüle­tett meg. A portugál parlament 263 mandátumából a legutóbbi választási eredmények alap­ján a szocialisták (PSP) 102 hellyel rendelkeznek. Nagy­ságrendben a második párt egy önmagát szociáldemok­rata pártnak nevező, de va­lójában konzervatív polgári középpártnak tekinthető ala- ku'at. A harmadik helyen áll 41 mandátummal a De­mokrata Szociális Centrum (CDS). Ezt követi 40 man­dátummal a Portugál KP. Portugáliában az osztály­erőviszonyok rendkívül kié­ShMsmnmn 1978. augusztus 4„ péntek lezettek. A sok évtizedes fa­sizmus örökségeképpen, va­lamint a befolyásos portugál egyház magatartása és a gyarmatokról visszaáramlott volt telepesek akciói követ­keztében igen erős a reak­ciós jobboldal dinamikája. A jobboldali nyomást termé­szetszerűen fokozza, hogy Portugália NATO-tagálIam, gazdasági szempontból pedig egyértelműen a nyugati (bármikor megtagadható) kölcsönöktől függ. A Soares vezette szocia­lista párt egymaga próbált kormányozni. Abszolút több­ség hiányában azonban ez a kísérlet nem tarthatott so­káig. Így történt, hogy feb­ruárban a PSP kénytelen volt koalícióra lépni egy konzervatív. keresztényde­mokrata jellegű párttal, a nagyságrendben harmadik CDS-sel. Ez a koalíció borult most fel. Mégpedig azért, mert a CDS borított: három miniszterét visszahívta a kormánvból. A V»«SZAHtV*S KÖRÜL­MÉNYEI némi fényt vetnek arra, hogy valójában milyen erők tartották hatalmon a Soa res-kormá ny t. Portugália déli részén, a kommunista párt legfonto­sabb befolyási területén, a sze^énvoaraszti és agrárpro- letár Al°nt.eio tartományban a forradalom első szakaszá­ban radikális földreformot haitottak véa''e. és szövetke­zetek a’aknltak. Soares és pártiá'iak eept-uma ezt a földreformot, túlságosan ha­tározottnak ítélte s a földre­form feletti vitában a szo­cialista párt baloldala is sza­kított Soaressel. Ezt követő­en törvényt hoztak, amely­nek értelmében a földes­uraktól elfoglalt földek egy részét vissza kell adni a tu­lajdonosoknak. Ezt a lépést a Portugál KP természete­sen ellenezte. A földreform módosítása azonban a koalí­ciós kormány egyik alapve­tő programpontja lett, hi­szen a CDS a maga konzer­vatív választói bázisa miatt ezt egvértelműen követelte. A KOALtCIÖ HÓNAPJAI alatt azonban kiderült: a szocialisták csak vonakodva hajtják végre a földreform általános felülvizsgálását. Ennek alapvető magyarázata az volt, hogy a szakszerveze­ti központ határozott balol­dali álláspontot foglal el A jelenlegi katasztrofális gaz­dasági helyzetben Soares számára életbevágóan fon­tos volt. hogv sztrájkok ne nehezítsék az egvébként is akadozó termelést, ne sú­lyosbítsák a nénziigvi he'v- zetet. Ehhez arra volt szük­ség. hogy az Tntersindical — maga is rendkívüli politikai áldozatokat hozva — türe­lemre és mértéktartásra int­se az egvre nehezebben élő tömegeket. Hivatalosan ki nem mondva —. de volta- képnen hallgatólagos komp­romisszum lőtt létre. E komnrornissmm egv’k ága az Tntersind'eii tartó-kodása volt — a másik. pedig az, hogv Çnprps nem e-ős-aknifa a földreform felülvizsgálá­sát. Miközben tehát a szocia­listák kormányszinten egy polgári konzervatív erővel szövetkeztek — kormányon kívül, társadalmi szinten egészen más erők mérték­tartó magatartásától függ­tek! A CDS sokáig nem tudta elviselni ezt az állapotot. Szembe kellett néznie azzal a veszéllyel, hogy jobboldali polgári bázisát elveszti a másik, eredetileg is jóval nagyobb ellenzéki párttal, a „szociáldemokrata" nevet vi­selő polgári középpárttal szemben. A válság ezzel teljesen nyílttá lett.. Ami nem vilá­gos és egyben döntő — az Eanes elnök és általában a hadsereg magatartása. Ebben a vonatkozásban szinte óránként hangzottak el ellentmondásos kijelenté­sek'. Soares eredetileg arról beszélt, hogv a koalíció fel­bomlása után is miniszterel­nök marad és mint a legna­gyobb párt vezetője,, ismét egyedül kormányoz. Eanes elnök azonban elmozdította tisztségéből. Ebből arra le­het következtetni, hogv a hadseregben uralkodó hely­zetet tükröző „forradalmi tanács” ülése a centrista és jobboldali katonák befolvá- sa Soares ellen döntött. Eb­ből a különös helvzetből adódott, hogv a köztársasági elnök szerint a választásokig Soaresnok kellene vezetnie az ügvvtvő kormánvt, A szo­cialista nárt vezetőié azon­ban csak vonakodva, huza­vona után fogadta el ezt a SZ°r-npt FÜOr»ETTE»TÜB ATTAt,, hogv a portugál válság mér- legének óráról órára ipvado_ zó mutatóié miivon irpnvha Jrwrtrltil. ?»7 in Vrftí<, mpfförn. .aiti f) b^lnolitikín’ H»1v7ü>+ +0­váh>-i iohbra csúszásának le­hetőségét. azonosságát még nem sike­rült megállapítani. TEL-AVIV Csütörtökön délben pokol­gép robbant Tel-Aviv egyik piacán egy ruhaárus standja alatt, hatan .súlyosan megse­besültek. A rendőrség rögtön körül­zárta a robbanás körzetét és több arabot őrizetbe vett. BEJRÛT Eddig ismeretlen szemé­lyek géppisztolytüzet zúdí­tottak Irak bejrúti nagykö­vetének gépkocsijára — a nagykövet azonban a táma­dás pillanatában nem volt a gépkocsiban — jelentette csütörtökön az INA Iraki hírügynökség, amely palesz- tin gerillákat vádol a táma­dással. Medúza-kísérlet a Szaljut 6-on Újdonságot árulhat el Újdonságot árulhat el az élet keletkezéséről az úgy­nevezett medúza-kísérlet, amelyet most fejeztek be a Szaljut 6. szovjet orbitális állomáson. Ampullákba zárt biopoii- mérőket tartalmazó lemezka­zettákat helyeztek a medúza elnevezésű különleges beren­dezésbe, amelyet hosszabb időre az orbitális állomás külső falára erősítettek. Az ampuLlák kvarcüvegből van­nak, hogy átengedjék az ibo­lyántúli sugarakat a biológiai tárgyhoz. A lemezkazettákat sugárér­zékeny hártyával vonták be, amely a sugárzási adatokat méri. A műszer gerincét a telemetrikus rendszerbe be.: kapcsolt adó képezi, amely hőenergiával működik. A kísérletnek az a célja, hogy a nyílt kozmikus térség tényezői hatásának kitett bio- polimérek fizikai és vegyi sajátosságait tanulmányoz­zák. Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov űr­hajós július 29-i űrsétája al­kalmával leszerelte és az űr­állomás belsejébe vitte a le­mezkazettákat. Az előhívott lemezkazettákat az orbitális állomás belsejében tartott kontrolkazettákkal együtt visszajuttatják a földre. (TASZSZ) A forradalmár orvos 80 éve született Schönstem Sándor A két világháború kö- ” aötti ellenforradalmi korszak marxista képzettsé­gű orvosainak kimagasló egyénisége volt dr. Schön­stem Sándor. Az 1932-es orvossztrájk megszervezője és vezetője, a „szocialista orvoscsoport” egyik irányí­tója 1898. augusztus 5-én született Sátoraljaújhelyen. Nyolcán voltak testvérek, apja kiskereskedő volt. Schönstein a Budapesti Tu­dományegyetem orvosi ka­rán, majd a prágai német egyetemen tanult. Bőrgyó­gyász lett. 1923-tól csaknem egy évtizedig volt a Kaszab Poliklinika bőrgyógyászati osztályának orvosa. A mai Orvoístovábbképző Intézet elődjénél eltöltött évek alatt alapozta meg ’ marxista műveltségét, vál­lalt aktív szerepet a munká­sok számára szervezett fel- világosító, ismeretterjesztő és politikai előadások meg­tartásában. Kitűnő előadó volt. így hallgatósága hamar megszerette a fiatal orvost, aki nemcsak nagy tárgyi­szakmai tudásával, hanem politikai felvilágosító mun­kájával is egyre inkább el­kötelezett tagja lett a forra­dalmi munkásmozgalomnak. Belépett a Magyarországi Szociáldemokrata. Pártba, majd 1926-ban a Magyaror­szági Szocialista Munkáspárt­ba, 1928-ban pedig tagja lett a KMP-nek. Az ellenzéki szervezkedés gócai ez idő tájt a munkás kultúr- és sportegyesületek voltak. Itt találkozott Schönstein is a kommunista, mozgalom már ismert személyiségeivel, akik a budai hegyekben a Gödi Fészekben, a szigetmonosto­ri Duna-parton tartották összejöveteleiket. Ezeken a találkozókon nagy hátású elő­adásokat vezetett a rendszer által tilosnak nyilvánított politikai és társadalmi kér­désekről. Nemcsak- előadáso­kon hirdette a marxizmu.; eszméit, a kommunista ta­nokat, hanem a párt legális és illegális lapjaiban -is egymás után láttak napvilá­got tanulmányai, cikkei, amelyek megtalálhatók a Gondolat, a 100 %, a Társa­dalmi Szemle, a Front és más lapokban. Titokban, ne­héz körülmények között for­dította le Schönstein a Né­met Kommunista Párt ki­adásában Berlinben megje­lent politikai gazdaságtan­füzeteket, amelyeket itthon „Marxizmus” címmel két és fél ezer példányban adott ki. A tizenkét füzetre tervezett sorozatból hét került ki á nyomdából. Első darabja 1932. januárjában, a rend­őrség által már elkobzott hetedik füzet 1933. február­jában készült el. Schönstein Sándor és a füzeteket lekto­ráló Madzsar József ellen sajtó útján elkövetett „osz­tály és tula időn jog intézmé­nye elleni izgatás, az állam és a társadalom törvényes rendjének erőszakos felfor­gatására irányuló vétség” címén emelt vádat az ügyész. A Marxizmus-füzetek a magyar munkásmozgalom történetében Schönstein-fü- zetek néven váltak isrpertté, s lettek népszerűek a mun­kásság és a haladó értelmi­ség körében. Marx közgaz- daságtanánaK hét könyvecs­kéje az illegális pártoktatás tankönyve lett. A felszabadulás után újra kiadtak az úgynevezett „kék füzeteket”, melyeket ,a marxizmus politikai gazda­ságtanának alapjaival is­merkedő hallgatók évekig használtak. A mozgalomban kifejteit tevékenysége miatt Schön­stem Sándor szigorított rend­őri felügyelet alá került 1944. március 19-e, Magyar- ország nőmet megszállása után, családjával együtt de­portálták. C chönstein Sándor a ^ magyar kommunista mozgalom kiváló egyénisége volt, orvosi tudásával, mar­xista ideológiai felkészültsé­gével hűen szolgálta a pár­tot. Születésének 80. évfor­dulóján tiszteiéi te! emléke­zünk reá. Vida Sándoií

Next

/
Oldalképek
Tartalom