Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-25 / 200. szám

Munkatársunk tetefonjelentéses Parádés VB-nyitány Kecskeméten Tegnap délután Kecske­méten 12 nemzet 37 fogatá­nak részvételével megkez­dődött a negyedik fogathaj­tó Vit. háromnapos küzde­lemsorozata. A városban már délelőtt óriási volt a nyüzsgés, majd a hangulat természetesen a világbaj­nokság széktói stadioni nyi­tányával tetőzött. A lenyű­göző látvány első megsze­mélyesítői azok az ejtőer­nyősök, akik a stadion gyep­szőnyegén értek talajt ma­gukkal hozva a résztvevő országok nemzeti zászlóit. A sort török kocsiversenyek mai idézői folytatták. A csa­patok bevonulása a nemze­tek ábécé sorrendjében tör­tént. Anglia fogatai nyitot­ták a sort és vastaps kísé­retében érkeztek a házigaz­da magyar hajtők, a felvo­nulás végén. Az 1978. évi világbajnok­ságot dr. Beckl Sándor ál­lamtitkár, az OTSH elnöke nyitotta meg. A Nemzetközi Lovasszövetség elnöke, az angol Fülöp herceg fogatáról leszállva sétált a díszhelyre. A hivatalos megnyitó prog­ramban felvonták a jelenlé­vő országok zászlaját, majd tiszteletkört téve a fogatok elvonultak. Bárdos, Bbonyi, lovával Sikerült a versenynek rajt­ja előtt beszélni a három Heves megyei válogatottal. Bárdos György elmondta, hogy a közelmúltbeli ujjsé- rülése rendbe jött. Lovai kö­zül a XV-ös Favory lesán- tult, helyette a Nyerges he­lyén Abonyi Imre — az 1976-os VB egyéni győztesé­nek — lipicai lova, Rezgő húz. Azt sajnálja egyéni Európa-bajnokunk, hogy fe­lesége nem lehet itt Kecske­méten, hiszen egyhónapos fiukat ápolja Gyöngyösön. A szilvásváradiak máris kitűn­tek azzal, hogy a kocsiarze­nálban az övék teljesen egy­forma, lakkozott fekete Eszterházy cseklési kocsi. Szoros küzdelemben Potisje Kanizsa—Eger SE 6—5 Háromszáz néző volt kí­váncsi az Eger SE birkózó­szakosztályának vendége­ként Egerben tartózkodó fel­nőtt kanizsai és egri birkó­zók kötöttfogású barátságos mérkőzésére. A bervai bitu­menes kézilabdapályán el­helyezett szőnyegen, tehát szabad téren kellemes idő­ben, kitűnő feltételek mel­lett rendezték a versenyt és szoros küzdelemben a jelen­legi erőviszonyoknak megfe­lelően Egerben is győzni tudtak a jugoszláv birkózók. Súlycsoportonként az alábbi eredmények születtek (élöl a győztes csaoat tagjai) : 48 kg: Orosz az első me­netben kétvállas vereséget szenvedett Kovácstól. Szép akciók után tusolta ellenfe­lét a DVTK-tól kölcsönkért Kovács 0—1. 52 kg: Lőriric pontozással győzött Pongó ellen. Mindkét birkózó sokat akciózott, de jobb volt Lő­rinc 1—1 57 kg: Domonkos kétvállas vereséget szenve­dett Dobrányitól. Látványos akció után nyert, az egri fiú 1—2. 62 kg- Ónodi a máso­dik menetben kétvállas ve­reséget szenvedett Sipeki- től. Nagy pontkülönbséggel vezetett Sipekj mikor betör­te ellenfele hídját 1—3. 68 kg: Major a harmadik me­netben kétvállas vereséget szenvedett Rácztól. Az egri fiú hosszú idő után lépett is­mét szőnyegre, de sérülése sem tudta megakadályozni győzelmét 1—4. 74 kg: Acsics Radimir a harmadik menet­ben' tussal győzött Pintér ellen. Pintér csak megnehe­zíteni tudta ellenfele győ­zelmét, 2—4. 82 kg: Sleiher pontozással megérdemelten nyert Juhász ellen, a talál­kozó legszínvonalasabb ösz- szecsapásán 3—4. 82 kg: Koncz az első menetben tussal győzött Tóth ellen. Tóthnak nem volt esélye 4—■ 4, 90 kg: Bálint pontozással győzött Jékli ellem Nagy különbségű győzelem 5—4. 100 kg: Danyi a második menetben kétvállal győzött Magyar ellen. Dulakodás után egy szép- akció jó be­fejezése döntött, 6—4. -+- 100 kg: Percsics Danilo az első menetben kétvállas veresé­get szenvedett Nagytól. Nagy kedvenc fogásával, válldo- bással fektette két vállra el­lenfelét 6—5. Ezekben a na­pokban a kanizsai csapat két állandó tagja a mexikói VB-n szerepel, ugyanakkor az egri Lakatos Finnország­ban. indult nemzetközi ver­senyen. A kanizsai birkózó­küldöttség tegnap utazott el Egerből. (fesztbaum) Verrasztó Nyugat-Berlinben az úszó és vízilabda VB. szerda esti döntői során a 400 m-es fér­fi gyorsúszásban magyar Innen-oitftan A megyei ifjúsági labda­rúgó-bajnokság II. forduló­jának eredményei: Recsk— Szűcsi 6—1, GYESE—Tárná­méra 0—1, Mátraderecske— Petőfibánya 2—2, Besenyőte­lek—H. Kinizsi 1—2, MAC HAC—Heves 2—10, Selyp— Hort 1—2, Novaj—Gy. Spar­tacus II. 0—6. Bélapátfalva— Sírok 1—0, ESE II.—Egerese­in 7—0. Az élmezőny állása: 1. Heves 2 2 13-2 4 2. Bélapátfalva 2 2-7-14 3 . Hort 2 2------- 5-1 4 4 . ESE n. 2 11-9-23 A serdülőbajnokság ered­ményei: Recsk—Szűcsi 0—í, GYESE—Tárnáméra 18—0, Mátraderecske—Petőfibánya 0—3, Besenyőtelek—H. Ki­nizsi 1—4, MÁV HAC—He­ves 2—2, Selyp—Hoft 12—0, Novaj—Gy. Spartacus II. 0—6, Bélapátfalva—Sírok 3— 2, Eger SE IL—Egercsehi 4— 4. Az élmezőny állása: 1. GYESE 2 2__ — 36-0 4 ?.. H. Kinizsi 2 2 — — 21-1 4 3 Gv. Sp. II. 2 2 — — 13-0 4 4. Bélapátfalva 2 2 — — 12-2 4 ★ Járási és községi tanácsi dolgozók, valamint tanácsta­gok részvételével ezúttal má­sodik alkalommal rendezte meg a füzesabonyi járási hi­vatal a Tanács Kupa lövész­versenyt. A füzesabonyi fe­dett lőtéren sorra került nagyszabású tömegsportese­ményen 24 csapat 72 ver­senyzője vetélkedett. Ered­mények. Egyéni. Nők: 1. Kiss Lászlóné (Füzesabonyi Költségvetési Ü.), 2. Dr. Gál Istvánná (F. Járási Hivatal), 3. Erdősi Józsefné (Sziha- lom). Férfiak: 1. Sz. Kovács János (Mezőtárkány), 2. Ma­ta Miklós (Aldebrő), 3. Csil- lik Géza (Sarud). Csapatban: 1. Aldebrő, 2. Füzesabonyi Költségvetési Üzem II., 3. F. Költségvetési Üzem I- A dí­jakat dr. Bocsi József, a füzesabonyi járási hivatal el­nöke adta át. + A Magyar Autóklub Egri Szervezete augusztus 27-én vasárnap 9.30-as kezdettel a Párád melletti Sándorréten autós ügyességi versenyt rendez. Nevezni a helyszínen lehet.-k Labdarúgó MNK selejtező- rpérkőzések eredményei : Mátraderecske—MÁV HAC 1—0, GYESE—Gy. Spartacus 1—0, Novaj—Bélapátfalva 1—1, büntetőrúgásokkal No­va? jutott tovább.- t ■Mátyus Viktor egy cseppet sem tűnt újoncnak, olyan nyugodtan beszélt: — Most mint ménesvezető is vizsgázok. Hiszen a te­nyésztés kipróbálása a ver­seny, — mondta. Bálint Mihály hang nél­kül vigyázta szürkéit. Annyit azonban elárult, hogy a mai pénteki bírálatra szebb szerszámokba fogja lovait. Papp kezd a magyaroknál Dr. Várady Jenő szövetsé­gi kapitány a háromfős ma­gyar csapatba Papp Józsefet, Bárdos Györgyöt és Fülöp Sándort jelölte. Fintha, Mu- ity, Bálint és Mátyus tehát csak az egyéni helyezésekért ül bakra, A mai két ver­senyágban a bírálatban és a bizonyításban Papp harma­dikként lesz az első magyar bemutatkozó. Mátyus a 13., Bálint a 14., és Bárdos a 21. lesz a 37 induló között. iRilulhal-e a svéd lógat? A benevezett fogathajtók közül egyedül a spanyol ver­senyző nem érkezett meg. Itt van a svéd Pahlssoz is. De az ő versenyzése kétsé­ges. Az történt ugyanis, hogy az egyik lova belázasodott, így pedig az állatorvos nem engedi indulni. A svéd ver­senyző kéréssel fordult a versenybírósághoz, hogy az angoloktól kölcsönkapott ló­val elinduljon a VB-n. Szó­beli ígéretet már kapott az indulásra, — és a magyar vezetők is egyetértenek ve­le, de a döntő szóra péntek reggelig kellett várni. Vagy láztalan lesz már gyógyke­zelt lova, vagy esetleg enge­délyt kap a szabályokkal csepept sem egyező részvé­telre. A szabály szerint ugyanis csak olyan lóval le­het versenyezni a VB-ken, amelyet legalább két hónap­ja hajt tulajdonosa! Budavári Sándor Kocsis Ferenc világbajnoki ezüstérmes A mexikóvárosi Juan de la Barre csarnokban befej eződ- tetk a kötöttfogású birkózó- világbajnokság küzdelmei. A legeredményesebben a Szov­jetunió sportolói szerepeltek, hat elsőséget könyvelhettek el, és ezzel csattanós választ adtak azoknak, akik a leg­utóbbi két év világversenyei alapján már arról beszéltek, hogy a román kötöttfogású birkózósport megelőzte a szovjetet. A további négy el­sőségen Románia, Lengyel- ország, Jugoszlávia és Bulgá­ria birkózói osztoztak. A döntők napján a kilenc- főnyi magyar együttesből már csak a 74 kg-os Európa-baj- nok Kocsis Ferencnek szur­kolhatott a magyar tábor. Bár részletes eredmények nem érkeztek, az AFP fran­cia hírügynökség jelentéséből kiderül, hogy a Ganz-MÁVAG birkózója élete legjobb világ- bajnoki teljesítményét nyúj­totta: ezüstérmes lett. A 24 esztendős kitűnőség a tavalyi göteborgi VB_n is dobogón állt, de annak csak a har­madik fokán. A magyar együttes mexikóvárosi mér­lege tehát: Kocsis Ferenc második, Rácz Lajos ötödik, Farkas József és Rovnyai János hatodik. ★ Ha nem is hideg zuhany, de valami olyasféle a ma­gyar kötöttfogású birkózó­válogatott mexikóvárosi VB- szereplése. A szakvezetés a csapat minden tagját a leg­jobb hat közé várta, a 9-ből azonban csak négyen jutot­tak el pontszerző helyre. Er« re régen volt példa. Az olimpiai pontokban méririel- jesítmény tanúskodik: az ed­digi világbajnokságok közül az 1922-es eseményen bir­kóztak a leggyengébben a magyarok, 5 pontot szerez­tek. A mexikóvárosi 9 pont a második leggyengébb ter­més minden idők VB-listá- ján. Csak Kocsis, Rácz és Farkas érte el azt, amit — szerényen — vártak tőlük. (MTI) Zoltán bronzérmes részről Nagy Sándor volt ér­dekelt: önmagát felülmúlva, országos csúccsal (3:56.29 perc) az ötödik helyen vég­zett. A világbajnoki címet újabb Európa-rekorddal a szovjet Szolnyikov szerezte meg, 3:51.94 p. Az ezüstér­mes az amerikai Flot lett (3:53.42), a bronzérmes hon­fitársa, Forrester (3:53.97 p.). Nem volt magyar részt­vevője a 400 m női vegyes úszás döntőjének. Az ameri­kai Caulkins 4:40.93 p. új világcsúccsal nyert, a két NDK-lány, Tauber és Snei- der előtt. A 200 m férfi hát­úszásban azonban ismét ma­gyar versenyzőért izgulhat­tunk. Verrasztó végig az él­bolyban volt, nagyszerű eredmény számára a bronz­érem. A világbajnok Vassal- lo 2:02-16 p., 2. az új-zélandi Hurring 2:03.71 p. Verrasztó 2:03.90 p-t úszott. ■ Wladár Sándor ebben a verseny­számban hetedik lett, 2:07.37 perccel. Amerikai győzelem szüle­tett a 100 m pillangóban Brunner révén. (1:59.38-cal). Honfitársa Greg lett a 2. és az NDK-beli Puttel. a harma­dik. A 200 m mellúszásban is tengerentúli versenyző vég­zett az első helyen. Nevid győzött 2:18.37, a szovjet Mis- karov és az NSZK-beli Kuscht megelőzve. Vermes Albán 2:20.81 p-cel a 6. lett. A 10O m női pillangó- úszásban újabb amerikai állt a dobogó legmagasabb foká­ra, Pennington nyert 1.00.20 perccel. .... . .. Ha kezdődik a döntő Óriási izgalmakat hozott a szerda esti utolsó vízilabda­mérkőzés, amely döntött, melyik csapat kerül még a legjobb négy közé. Szovjetunió—Románia 8—7 (2—3. 3—1, 1—1, 2—2) A mérkőzés befejezése előtt 7.5 másodperccel a ro­mán csapat kiszállt a me­dencéből arra hivatkozva, hogy rossz volt az időmérés és 7—7 után időn túl kapták a 8. gólt. Nagy zűrzavar kö­vetkezett ezután, a románok nem folytatták a mérkőzést és a játékvezetők 8—7-es ál­lásnál lefújták a találkozót. A mérkőzésnek bizonyára lesznek következményei. A középdöntő A csoport­jában a végeredmény: 1. Olaszország 3 1 2 — 16-11 4 2. Szovjetunió 3 111 15-15 3 3. Egyesült Ál. 3 1 1 1 9-9 3 4. Románia 3 1 — 2 12-17 .2 A négyes döntőben Magyar­ország, Jugoszlávia, Olaszor­szág és a Szovjetunió küzd egymással az alábbi műsor szerint: Péntek, 20.00 óra: Magyar- ország—Szó v jetunió. Utána : Olaszország—Jugoszlávia. Szombat: 17.00 óra: Olaszor­szág—Szovjetunió. 21.30: Magyarország—Jugoszlávia. Vasárnap: 20.00 óra: Szov­jetunió—Jugoszlávia. 21.00 óra: Olaszország — Ma gyár. ország. ALLAS Több éves ügyviteli es gépírói gyakorlat­tal állást keresek. „Bizalom 206” jeligé­re az egri hirdető­be; ____________________ _INGATLAN 3 szobás, garázsos, OTP társasházi la­kás Egerben az Olasz utcában eladó. Kp. + hitelátválla­lással. IV. emelet jeligére az egri hir­detőbe;_______________ E gerszalók, Felsza­badulás u. 29. sz. alatt kertes családi ház eladó.___________ B érbe szeretnék ven­ni egy összkomfor­tos lakrészt, vagy egy üres lakást Egerben. „Hárman vagyunk” jeligére az egri hirdetőbe.______ G yöngyösön, Ifjúság u. 1. fsz. 1. szám alatt, 1 szobás szö­vetkezeti lakás el­adó. _______ Ü j-Hatvanban telek eladó. Érdeklődni, Bercsényi u, 58. Novaj belterületén régi családi ház el­adó. Érdeklődni Csu­hái, Novaj, Petőfi út 38. Bútorozott szoba­konyha kiadó gyer­mektelen házaspár­nak szeptember 1- től. Eger, Bocskai u. 4. 2 szoba, konyha, előszoba, mellékhe­lyiségből álló kertes ház eladó. Eger, Ankü József ti. 10. Baktai útról nyílik. Miskolci 2 szobás- vágy 1 V2 szobás, összkomfortos taná­csi lakást cserélek egri másfél szobás­ra. Érdeklődni 353ü Miskolc, Korvin Ot­tó 17. Temesy címen vagy vasárnap 9—12 óra között Eger, Olasz u. 33. lityit). alatt.__________________ Családi ház építésé­re alkalmas telket vennék. Belvároshoz közeli előnyben. „Készpénz” jeligére az egri hirdetőbe. l V2 szoba-összkom­fortos szövetkezeti lakás azonnal beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni : 10—18-ig Eger, Cifrakapu u. 19. fsz. 1.____________ K is családi ház el­adó. Eger, Karéj u. 4. sz. alatt. Megte­kinthető vasárna­ponként;______________ Fiatal házaspár egy kisgyermekkel külön bejáratú szoba­konyhás albérletet keres Gyöngyösön. „Azonnal” jeligére az egri hirdetőbe. 3 szoba, komfortos családi ház 300 n.-öl telekkel eladó. Eger, Attila u. 3. JÁRMŰ Skoda S 100 L-es személygépkocsi ki­fogástalan állapot­ban sürgősen eladó. Füzesabony, Szihal­mi út 59._____________ J ó állapotban levő Zásztava családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni : egész nap Farkas, Eger, Kossuth u. 18. 3 éves 1981-ig vizs­gázott Skoda eladó. Hegedűs, Eger, Hild .iozsef u. ?.. Csákó. 1S 25ü-es MZ mo­torkerékpár eladó. Eger, Dobó 11. 3. Wartburg 353 sze­mélygépkocsi IP rendszámmal most műszaki vizsgázott, eltűnő állapotban el­adó. Érdeklődni : szombat, vasárnap Eger, Kassai u. 18/a. 1981-ig érvényes mű­szaki vizsgával 1200- as Zsiguli eladó. Bélapátfalva, Béke u. 16.________________ 1 200-as használt Volkswagen eladó. Érdeklődni lehet egész nap Eger, Ko- háry u. 27. sz. alatt. 125 MZ motorkerék­pár eladó. Érdeklőd­ni: Eger, Cifrakapu u. 43. fsz. 1. ________ J ó karban levő 1200- as Lada eladó. Eger, Váci M. u. 40. esti órákban.______________ ZU forgalmi rendszá­mú 1500-as Lada el­adó. Érdeklődni: Eger, Vallon u. 5. t VII/21.________________. I S rendszámú Tra­bant 1981-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Eger, Kertal­ja u. 1/b. (Gyermek- városnál) Érdeklőd- ni 16—19-ig. VEGYES 500 q istállótrágya, 2 db fejőstehén bor­jával is eladó. Mikó- falva, Vörösmarty u. 9._____________________ E ladó 1 db Super- Zetor 50-es, 700-as szalagfűrésszel, kü­lön is. 1 db 1750-es, 1 db 1200-as prízmás, üzemképes állapot­ban levő eszterga­pad. Érdeklődni: Csukás, Kisújszállás, Nagy J. u. 30. sz. Fajtiszta kuvasz kutyák eladók. Gyöngyös, Csárda u. 2. Havasi.______ 1 őrvarró gép, cak* kozó és lyukasztó valamint balkaros gépfej eladó, és egy NDK gyermek mély babakocsi is eladó, Érdeklődni : Gyön* gyös, Április 4. u. 5* sz. Csépány. Gép- Is FelvonésrereW Vállalat bélapátfalvi áj cementgyár kiemelt beruházásba* felvesz: lakatos, hegeszt fi. csőszerelő, kőműves, ács szakmunkásoka t és segédmunkásokat. Jelentkezési Eger. Ady Endre tit SÍ/al Munkásszállást biztosítunk, A Ho Si Mlnh Tanárképző Főiskola felvesz vízvezeték. ' és központifűtés, szerelő szakmunkásokat, valamint takarítónőket. Jelentkezni személyesen a főiskola gazdasági igazgatóságán lehet AFIT XVI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT 4. SZ. ÜZEMEGYSÉGE f felvesz 1 fő 6 őrás kisegítőt adminisztratív munkakörbe. JELENTKEZNI LEHET: Eger, Lenin u. 129—131., gazdaságvezetőnél. A HEVES MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT (3301 Eger, Lenin út 140/b.) munkavállalók jelentkezését várja AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖKBEN. EGRI MUNKAHELYRE: villanyszerelő, kőműves, ács-állványozó, hegesztő, betonelemgyártó-kubikos, bádogos, hőszigetelő, épületburkoló, tetőfedő-vízszigetelő, műköves-kofa r ' szobafestő-mázoló-tapétázó, üveges, víz-gázszerelő, központitűtés-szerelő lakatos, építőipari gépszerelő, gépkezelő, segédmunkás. GYÖNGYÖSI MUNKAHELYRE: betonacél-szerelő, műköves, nehézgépkezelő (betonkeverőház), lakatos, fűtésszerelő. 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom