Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-23 / 198. szám
Csütörtöktől: fogathajtó VB Kecskeméten üiáffys Hfíücfor bsí cisüi^rt .. .Üdezöld fűszőnyeggel fedett lapály. Egyfelől borókás, vadkörtés dombok vonulatai, másik oldalról a Bükk sziklás, erdős magaslatai vigyázzák szelíd őrökként. A lapály közepén a kristály- tiszta vizű Szalajka-patak folydogál kőrisekkel és öreg, öles törzsű fűzfákkal szegélyezett medrében. A Szána- tanyai juhszállás előtt a patak merész ívű kanyarokba fordul, s a füzek ágai úgy hajlanak a víz fölé, mint szeszélyes bányafolyosó járom- ácsolatai. Kiáltás harsan, s a négy lipicai vontatta fogat szélvészként nekivág a hallatlan nehéz terepnek. A kerekek nyomában vastag vízfüggöny csapódik a parti kövekre, fákra és a gyökerekből tenyérnyi forgácsok röppennek szanaszét, amint a természet alkotta akadályok közül a szép testű lovak vágtában fordulnak, ki a mederből. A jelenet többször ismétlődik. Aztán a fogat nagy iramban, a dűlőút porát kavarva eltűnik a szemünk elől, az erdős magaslatok irányába. Kisvártatva egy hegytetőn pillanthatjuk meg a fogatot. Mátyus Viktor, a Szilvásvárad! Állami Gazdaság fogathajtója edzését, az edzés nehéz pillanatait igyekeztünk felvillantani e néhány filmszerű képben. Mátyus Viktor nemcsak egyszerűen fogathajtó; a gazdaságban hivatalos munkaköre, betöltött tiszte szerint ménesvezető, ménesgazda. laontott — Kilenc éve foglalkozom hivatásosan lovakkal, harmadik esztendeje dolgozom Szilvásváradon — így foglalja össze tömören „nacio- náléját”. Akik ismerik eddigi pályafutását, azt is tudják róla, hogy az ő nevéhez fűződik az egri lovasiskola létrehozása (a volt Nagy József Tsz-ben), ő alapozta meg a mezőkeresztesi Aranykalász Tsz lovashírét, s hogy nem kis része van Szilvásvárad hírnevének öregbítésében. Abonyi Imre nyomdokain haladva, Mátyus Viktor vezetésével ért el új meg új sikereket, eredményeket a bükki, hegyvidéki gazdaság. A hírnév gyarapodása természetesen nem csupán egy ember nevéhez fűződik, remek szakemberek gárdája dolgozott és dolgozik érte. — Nagy öröm számomra, hogy főszereplője lehettem annak a tv-filmsorozatnak, amelyet a francia tévések forgattak. Színes, kosztümös film ez a sorozat, felöleli a lipicai ló teljes történetét. Címe: Az utolsó huszár. És bábáskodhattam egy másik francia tv-film születésénél is, amelynek Francia négyes a címe. A film szakmai tanácsadójának engemet kértek fel. Minden eddiginél nagyobb örömben lehetett része legutóbb Mátyus Viktornak: életében először a magyar fogathajtó-válogatott tagja j lett, amely azt jelenti, hogy rajthoz állhat az augusztus 24-től 27-ig tartó, Kecskeméten megrendezésre kerülő négyes fogathajtó-világbajnokságon. — Különös öröm számom, ra, hogy közönségszavazás juttatott a válogatottsághoz, Hortobágyon. Az ottani versenyen a fogathajtás minden számát megnyertem, ezért szavaztak bizalmat nekem. A Kecskeméten induló fogatok között három lipicai van, ebből kettő szilvásváradi. Bízom a lovaimban, négy év óta vannak edzésben, összeszokottak, képzettek, nem cserélgettük őket. — Nehéz csatában kell majd helytállni? — Fogathajtásban sok mindent pontoznak. A fogat kiállását, állapotát, a lovak küllemét, a hajtó és segédje ruházatát, az együttes egész megjelenését, az összképet, a harmóniát. A segédemben is nagyon bízom, hiszen a fiam ül majd mellettem a bakon. — Milyen eredményt tippel? \ _— A magyar hajtóknak hírneve van a lovasvilágban. Hosszú évek óta ott vagyunk az élvonalban, legelöl. Most sem lehet másként. Helytállunk, mert helyt kell állnunk. Egyetlen dolgot vehetünk csak biztosra: ez a világbajnokság senki számára nem lesz séta- galópp! fpataky) Labdarúgó VB—1982 Az Argentínában rendezett Mundiál még friss emlék, de a labdarúgóvilág érdeklődése máris 1982, pontosabban a sj anyolországi világbajnokság felé irányul, amely — az előzetes tervek szerint — a VB_k addigra több mint félévszázados történetében a legnagyobb szabású lesz. A lebonyolítási tervek már készen vannak, csupán azt kell eldönteni, hogy a végküzdelemben 16, 20 vagy 24 válogatott vegyen részt. Joao Havelange, a Nem- etközi Labdarúgó Szövetség elnöke a spanyol televíziónak : adott nyilatkozatában hangoztatta, hogy személyesen a 24 csapatos VB döntőt üdvözölné » legnagyobb örömmel. Nyilatkozott az 1982. évi VB-ről Pablo Porta, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke is. — Nagy vágyunk, hogy Spanyolországban valóban a világ legjobb csapatai küzdjenek meg egymással — mondotta. Függetlenül a részt vevő együttesek számától, a VB nyitómérkőzését Barcelonában rendezik meg, a döntőre pedig Madridban kerül sor. További 14 város, illetőleg stadion szerepel még a VB- mérkőzések jelöltjei között. Az 1982. évi VB-döntő júniusban kezdődne. Demeter nyerte a mesterjelöltek sakktornáját Demeter István Gyöngyösön 12 napos küzdelemsorozat után befejeződött a III. országos alkotmányünnepi mesterjelölti és I. osztályú egyéni minősítő sakkverseny. Demeter István mesterjelölt végig az élen állt és magabiztosan versenyezve, veretlenül végzett az első helyen. Kitűnő teljesítményt ért el a mesterjelöltcsoportban Lengyel. Kőszegi, Horváth és Oláh első tizenkettő közötti helyezése szép gyöngyösi siker. Nagyszerűen szerepelt Labanca és Vzsoki, Boguszlav- szkij Jevgenyij, valamint a Vasas fiatal sakkozója, Szekeres Tibor. Az első osztályban Rabov- szky György szerencsésnek bizonyult ugyan, de ez mit sem von le teljesítményéből. Mikitovics, a GYESE versenyzője, az utolsó mérkőzésén rontott, s odalett az első hely. Jól mutatkozott be első országos jellegű versenyén a GYESE ifjúsági sakkozója, Bagi László. Polgár Zsuzsika játékát a bravúrok és némi türelmetlenség, a mindig győzni akarás jellemezték. Dobroviczky Ferenc szövetségi elnök záróbeszédében köszönetét fejezte ki Ver- seczi Vilmos országos versenybírónak, társainak a kitűnő munkáért, s azoknak a vállalatoknak, intézményeknek, amelyek az országos verseny különdíjait felajánlották, és a verseny megrendezését segítették. Eredmények. Mesterjelöltek (45 induló): 1. Demeter István (Gyöngyösi Energia SE) 8,5 pont, 2. Labancz Imre (Miskolci Medicor) 8,0, 3. Uzsoki Ákos (Miskolci Medicor) 8,0, 4. Szekeres Tibor (Vasas SC) 8.0. 5. Boguszlav- szkij Jevgenyij (Debreceni Spartacus) 7,5, 6. Lengyel László (Gyöngyösi Energia SE) 7,0, 7. Kőszegi Lajos (Gyöngyösi Energia SE) 7,Ö, 8. Valis János (Bp. Vasútépítő) 6,5, 9. Horváth Dénes (Gyöngyösi Energia SE) 6,5, 10. Mészáros Sándor (Vasas SC) 6,5, 11. Pesztericz László (Bp. Vasútépítő) 6,5, 12. Oláh Sándor (Gyöngyösi Energia SE) 6,5 ponttal. (Azonos pontszámoknál a végső helyezéseket a Bucholz-számí- tás döntötte el), I. osztály (12): l.Rabovszky György (Honvéd Hunyadi) 8.0, 2. Mikitovics János (Gyöngyösi Energia £L) 7,5, 3. Kelemen Ferenc (Lehel SC) 7,5, 4. Szalai Imre (Veszprémi Volán) 5,5,. 5. id. Gál Lajos (Magyar Viscosa) 5.0, 6. Mátrai László (Gyöngyösi Energia SE) 5,0, 7. Polgár Zsuzsa (MTK-VM) 5,0, 8. O. Szabó Csaba (Honvéd Hunyadi) 5,0, 9. Dr. Fazekas Ágoston (Lehel SC) 5,0, 10. Bagi László (Gyöngyösi Energia SE) 5,0, 11. Kurbel Sándor (Veszprémi Volán) 4,5, 12. Rosta Klára (Zalaegerszegi Fáklya) 3,0, ponttal. (Egyenlő pontszámok esetén a Berger—Sonnebom számítás döntötte el a végső sorrendet). Áz SZNT sportbizottsága napirendjén Az Edzett ifjúságért mozgalom A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa testnevelési és sportbizottsága kedden Birkózó VB Hiányos jelentések Hargitay bronzérmes lett Jól kezdődött a magyarok számára az úszó VB tegnap. Hargitay András a 23 fős mezőnyben második legjobb eredménnyel, — idei legjobbjával — bejutott a döntőtfc, s végül bronzérmes lett. Sós Csaba — a második magyar döntős ötödik helyen végzett a 400 méteres férfi vegyes úszásban. Jugoszláv birkózóit Egerben Tovább tart a külföldi sportolók egri vendégszereplése. A több nemzet számára megrendezett Hungária KuT#T 3. 9. 10. n 12 13.-4. 1*. 1 X 2 1 Népújság tippjei a 34. hétre: Kecskeméti SC—Szeged 2 x Szegedi Dózsa—Vác x 2 BemSE- Pénzügyőr 1 Dunakeszi BKV Előre Br). Sp.—Volán SC Ganz M.—Építők SC B.-gyarmat—Budafok x 1 Rákóczi SE—Nagykanizsa x 2 PVSK—Komló 1 Szekszárd—Kaposvár x 2 Sabaria—Dorog 2 Szabó L-. SE—Miskolc x 1 T.ebei SC—Eger 2 x Pótmérkőzí'sek : Ózd—DM TE 1 Szarvas—Gyöngyös 1 Nyíregyháza—Hódmezővás^rh. 1 ffoMsmhnfl 1978. augBjOtas 23., szerda pa tájfutóverseny, továbbá a Dobó István ökölvívó-emlékverseny után két nappal lengyel kézilabdázók mutatkoztak be Egerben, ma pedig jugoszláv birkózókkal ismerkedhet a megyeszékhely sportszerető közönsége. Az Eger SE birkózó-szakosztályának vendégeként a jugoszláviai Potisje Kanizsa kötöttfogású felnőtt birkózócsapata tartózkodik Egerben. A kitűnő erőkből álló kanizsaiak az egriek néhány héttel ezelőtti látogatását viszonozzák és a két együttes barátságos mérkőzésére ma, szerdán délután 16 órakor kerül sor a bervai bitumenes kézilabdapályán elhelyezett szőnyegen. Egri viszonylatban rendhagyó szabadtéri birkózóverseny. Az egyesület és a szakosztály vezetése reméli, hogy az időjárás nem lesz akadálya a két csapat találkozójának (rossz idő esetén a finomszerelvénygyá- ri művelődési házban rendezik a versenyt), és színvonalas küzdelmekben sikerül majd „megszorítani” a hazai környezetben fölényes győ- 1 zelmet arató jugoszlávokat. Mexikóvárosban a kötöttfogású birkózó-világbajnokság első napján a rendkívül hiányos hírügynökségi jelentések alapján hat magyar birkózó lçpett szőnyegre. Magyar Idő szerint kedden hajnalban már a 2. és 3. forduló is véget ért, de erről sincs teljes kép a jelentések alapján. Annyi bizonyos, hogy a kilencfőnyi magyar együttesből' ketten kiestek, s heten még folytatják a küzdelmet. 48 kg-ban Sánta nehéz ellenfeleket kapott, a román Alexandrutól két vállal, a szovjet Sumakovtól pedig leléptetéssel kikapott, s így kiesett. 52 kg-bah a tavalyi Európa-bajnok Rácz Lajos két könnyebbnek tartott ellenfelet győzött le. 57 kg-ban Doncsecz József az első fordulóban ugyan győzött, de aztán kikapott az alig ismert iráni Totaniav- tól, g ezzel ő is kiesett. 62 kg- ban Réczi László az első fordulón leléptetéses győzelemmel jutott túl egyik legnehezebb ellenfelén, a bolgár Trajkovon, de mivel ő sem csinált akciót, neki is van két hibapontja. További szerepléséről nem érkezett jelentés. 68 kg-ban Gál Károly győzelemmel kezdett, aztán leléptetéssel alulmaradt a nyugatnémet Klaussal szemben, de ezzel együtt még versenyben van. A 74 kg- ban Kocsis bemutatkozásáról nincs jelentés, a második fordulóban leléptetéssel győ- zött. A 90 kg-ban Hegedűs Csaba előbb két vállal nyert, de aztán meglepetésre leléptetéses vereséget szenvedett a török Aslantól, s így a Vasas birkózójának négy hibapontja van. délután tartotta meg munkaterv szerinti soros ülését az SZMT-székház tanácstermében, ahol jelen volt többek között Neu Jenő, a SZOT sportosztályának munkatársa, valamint meghívott vendégként Grescsák Zoltán, a Borsod megyei SZMT sport- bizottsága titkára, és Priskin Anna, a szomszédos megye szervezési és káderosztályának politikai munkatársa. Az első napirendi pontként tájékoztató hangzott el a HVDSZ és KPVDSZ sportbizottságához tartozó alapszervek sporttevékenységéről, a bizottság működéséről, munkamódszereinek kialakításáról és a további feladatokról. A tájékoztatókból kitűnt, hogy mindkét szervnél a tömegsportmunkát helyezték előtérbe. A SZOT pályaépítési akciója során számos létesítménnyel gyarapodtak. Ezt követően Villangó Pál, a Heves megyei KlSZ-bizott- ság honvédelmi és sportfelelőse tájékoztatott az „Edzett ifjúságért” mozgalom megyei helyzetéről, és az ifjúsági tu- ’ rizmus alakulásáról. Ez utóbbinál elmondotta, hogy népszerűvé váltak az ifjúsági kempingtalálkozók. Ez évben kedvezően alakult megyénkben a kiemelt sportrendezvények résztvevőinek száma. Az „Edzett ifjúságért*’ mozgalom indításán 32 ezren, a Magyar Rádió kocogónapján 18 ezren, az országjáró diákok találkozóin 9200-an, az Edzett ifjúságért téli sportnapokon 2500-an, a FIN- sportrendezvényeken 15 400- an, az Ifjúmunkás Camping- találkozókon 2500-an, az Ex- press-sportnapokon pedig 6100 fiatal vett részt. A Mátrában megrendezett Somody József természetjáró és ügyességi emlékverseny szakmai értékelését Kormos Ferenc, SZMT testnevelési és sportbizottsági titkár tartotta meg. Örömmel állapította meg, hogy a verseny az előző évekhez hasonlóan ezúttal is nagy tömegeket mozgósított, és a színvonal is javult. Befejezésül elmondotta, hogy a szakmák megyei döntőjét szeptember 24-én bonyolítják le Gyöngyösön, a Honvéd Zalka SE sporttelepén, ahol 11 sportágban 350 versenyző méri össze tudását. (szigetváry) Az 1977. évi országos férfi felnőtt egyéni sakkbajnoki döntő tavaly decemberi küzdelemsorozatát leszámítva, majdnem egy éve nem indult egyéni viadalon Ribli Zoltán, a jelenleg két és fél aranyéremmel rendelkező nemzetközi sakknagymester. (Sax nagymesterrel szeptemberben mérkőzik a holtversenyt eldöntendő.) A — közelmúltban számára kitűnő eredménnyel — véget ért amszterdami IBM-tornát követően többszörösen is aktuálissá vált vele egy beszélgetés. Először a ritka rajtok okáról kérdeztem. — 1977. június—júliusában Leningrádban versenyeztem, s a legjobb külföldiként 6—9. helyen végeztem. Azóta nem kaptam olyan erősségű versenyre meghívást, amelyen szakmailag értelmét láttam volna az indulásnak. Ha ugyanis az ember önmagánál jóval gyengébb ellenfelekkel játszik sorozatban, úgy még győzelmei esetén is csak visszafejlődhet. — Idén azután alig három hét különbséggel kétszer is asztalhoz ült. — Előbb a jugoszláviai Niksicsből kaptam kedvező ajánlatot, ott ugyanis 2570 Élő-pont volt a mezőny átlaga, ami a Nemzetközi Sakkszövetség minősítése szerint XlII-as erősségű. A 6—8. heiyein a tizenkettes Karpov lobban ráér, mint Korcsnof Ribli a VB-döntőről mezőnyben nem a legjobb volt. Ezután jött Amszterdam, ahol a 2550-es átlagú nagymesterversenyen sikerült egyedüli másodikként végeznem. — A holland Timman nagymester Niksics után Amszterdamban is nyert. Véleménye szerint megérdemelten? — A 27 éves Jan Timman idén igen jól játszik. Por- tischt és engem két-két alkalommal vert meg idén. Adorján pedig egy alkalommal maradt alul ellene. A tizennyolcadszor megrendezett IBM-versenyt személyében először nyerte hazai versenyző. Ha így fejlődik tovább, már a legközelebbi világbajnoki periódusban Is nagy meglepetéseket okozhat. — Jelenleg azonban még a most folyó világbajnoki páros mérkőzés tartja izgalomban az öt kontinens sokmilliós versenyzői és szurkolói hadát, önnek, mi a véleménye az eddig látottakról? — Máris bebizonyosodott, hogy. rossz a versenykiírás. öt Legutóbb Karpov és Korcs nőj 24 játszmából csak dőlt el, s ez az arány legfeljebb csak romlani fog. Ha mondjuk Fischer és Tál, vagyis két vállalkozó kedvű sakkozó csapna össze, úgy talán 20 parti is elég lenne a döntéshez. így viszont jó, ha 40 játszmában megszerzi a győztes a szükséges hat egész pontot. — Tehát Karpov és Korcs- noj játékát az óvatos jelzővel illeti? — Pontosan. Nagy a tét, mind a ketten nagyon odafigyelnek. Igaz, így is többször hagytak ki nyerési lehetőséget. Korcsnoj kétszer, Karpov egyszer rontott az első tíz menetben. Mindenesetre Karpov jobban ráér, hiszen ő a világbajnok. A Fülöp-szigeteki klíma könnyű, ez is inkább kedvez. Feltehető. hogy Korcsnojnál előbb-utóbb bekövetkezik a legutóbbihoz hasonló rövidzárlat, amikor is Szpasszkijtól sorozatban négyszer vesztett. — A sakkvilágot a rohamosan közeledő sakkolimpia várható esélyei is fogtaIkoz- taíjóft.. \^r s sem neki — Argentínában svájci rendszer szerint mérkőznek a csapatok, mégpedig a résztvevők számától függően 13, vagy 15 fordulóra kerül majd sor. Ez a szisztéma a gyengébb sakknemzeteknek kedvez, így még nagyobb küzdelem várható. Nagy kérdés, hogy Karpov játszhat-e, mert esetleg távolléíe nagy veszteséget jelentene a Szovjetunió számára. Az érmes helyezésekért egyébként, a Szovjetunió, Hollandia, az USA, Jugoszlávia, Anglia és Magyarország vetélkedhet a legnagyobb eséllyel. A magyar válogatott legutóbb csak hatodik tudott; lenni, ennél mindenképpen jobb szereplésre számítok. Jocha Károly Baguio -ban (Fulop-szige- tek) kedden a 15. játszmára került sor a Karpov—Korcs, nőj sakkvilágbajnoki döntő páros mérkőzésen. Ezúttal a 47 éves kihívó, Viktor Korcsnoj vezette a világos bábukat, és katalán megnyitást alkalmazott. A 25. lépésben világos döntetlent ajánlott, amit a főbíró, Lothar Schmid és Karpov is elfogadott. A mérkőzés állása to. vábbra is 3:1 Karpov javá-