Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
Hazánk és az emigráció A kapcsolatok változásai Beszélgetés Kerékgyártó Lászlóval, a Magyarok Világszövetsége titkárával A Nyugaton éló magyar emigráció politikai nézeteinek változásairól, a Magyarországgal szembeni magatartásuk alakulásáról készített interjút munkatársunk Kerékgyártó Lászlóval, a Magyarok Világszövetsége titkárával. — Közismert, hogy nagyon sok magyar él a világ országaiban. Politikailag milyen tömegnek tekinthető főleg a nyugati tőkés or. szágokban élő emigráció, hogyan vélekednek rólunk, miként változtak a nézeteik az elmúlt évtizedekben? — A nyugati országokban élő magyarok számát mintegy 1,2—1,5 millióra becsüljük. Nagy részük az Egyesült Államokban él: mintegy 800 ezer fő. Emellett Kanadában 100—150 ezren, Ausztráliában 35—40 ezren, Angliában és Svédországban körülbelül 10 —10 ezren élnek, a többiek más európai országokban és Latin-Amerika különböző területein. Viszonylag kevés magyar van Afrika és Ázsia országaiban. Tehát valóban szerte a világon élnek magyarok, akik természetesen különböző csoportokat alkotnak, politikai nézeteik, velünk való viszonyuk és magatartásuk igen különböző. A magyar közvélemény egy jelentős részében azonban olyan kép él a Nyugaton élő magyar emigrációról, hogy annak zöme, ha nem is ellenséges, de legalábbis negatív állásponton van a szocialista Magyarországgal szemben. Ez a nézet ma már mindenképpen hamis, hiszen az elmúlt egy-kéí évtizedben komoly változások történtek az emigrációban is. Természetes, hogy ezek a változások, vélemény-átformálódások különbözőek az emigráció egyes rétegeiben. Például azokkal, akik Magyarországot a század első évtizedeiben — főleg gazdasági okokból — hagyták el, a legkönnyebben és legeredményesebben sikerült rendeznünk kapcsolatainkat. Ezeket, a ma már idős embereket — számuk persze immár jelentősen csökkent, — szocialista társadalmunk konszolidálódása, politikai, gazdasági viszonyaink javulása, bel- és külpolitikánk eredményei nagyon korán a hazánkkal meglevő kapcsolataik ' bővítésére ösztönözték. Még a Horthy-rendszer idején távozott emigránsokat is javarészt ehhez a réteghez sorolnám, mert általában nekik nincsenek politikai fenntartásaik a mai Magyarországgal szemben. Az emigráció egészen más beállítottságú rétegét alkotják a II. világháborút követő években eltávozottak csoportjai, amelyekben megtaláljuk a Horthy-rendszer uralkodó köreinek képviselőit. Ez az a csoport, amely- lyel nem tudtunk közös hangot találni, s így kapcsolatokat tiépíteni, mivel legnagyobb részük kitartott az új Magyarországgal szembeni ellenséges magatartása, elítélő véleménye mellett. Hozzáteszem, hogy a korona visszakerülése és a magyar— amerikai kereskedelmi egyezmény megkötése után többen közülük gondolkodóba estek. A harmadik nagy csoport Végül az 1956-ban, illetve a közvetlen ezutáni években távozottaké. Talán meglepő, de tény, hogy éppen közöttük vannak manapság a legtöbben. akik intenzíven törekszenek a hazánkkal való kapcsolatok fejlesztésére, akik szívesen és gyakran látogatnak haza, s akik nagyon sokat tesznek a magyar nyelv- és kultúra terjesztéséért abban a környezetben, amelyben élnek. — Az lehet ennek az oka. hogy ezek az emberek a külföldön töltött viszonylag rövidebb idő miatt még viszonylag jobban kötődnek Magyarországhoz? — Minden bizonnyal ez, hiszen míg az évtizedekkel ezelőtt emigráltaknak baráti, ismerősi körük többnyire m^r nincs Magyarországon, addig az emigráció „legfiatalabb” rétegét még nagyon sok ilyen közvetlen szál fűzi hazájukhoz. Másrészt már egy egészen más országot hagytak maguk mögött, s ezért van az is, hogy közülük számosán valóban őszintén örülnek politikai-gazdasági sikereinknek, büszkék Magyarország tekintélyének növekedésére, s ez már önmagában is megteremti az alapot a közeledéshez. — Vajon ebbe a rétegbe sorolhatjuk-e azokat, akik a legutóbbi másfél évtizedben, mondjuk főleg a hatvanas években hagyták el Magyarországot? ők hogyan tudnak beilleszkedni az emigráció és Magyar- ország fejlődő kapcsolatainak rendszerébe? — Nos, kétségtelen tény, hogy ez a csoport némileg különbözik az előbbiektől, hiszen számszerűleg is kisebb csoportról van szó. Tapasztalataink szerint azonban nagy részük rövidebb- hosszabb idő alatt megtalálta egzisztenciáját a befogadó országban, s miután megfelelő életkörülményeket biztosított magának, törekszik a Magyarországgal való kapcsolatok bővítésére. Ezek az emberek rendszeresen igénylik a magyar könyveket, újságokat, érdeklődéssel fogadják a hazánkból származó híreket, s igyekeznek bekapcsolódni a Nyugaton működő, különböző magyar egyesületek munkájába. Ez általában zökkenőmentesen sikerül is nekik azokban az egyesületekben, amelyek intenzív és jó kapcsolatokat alakítottak ki velünk. Érdekes azonban, hogy a hazánkkal szemben ellenséges csoportok bizalmatlanul, idegenkedve fogadták őket. Persze az is igaz, hogy a hatvanas években távozottak jelentős része nem is kívánt csatlakozni a reakciós magyar szervezetekhez. Mindenesetre le kell szögeznünk, hogy az emigráció zömének véleményváltozásában, hozzánk való közeledésében a legdöntőbb szerepe Magyarország elmúlt évtizedekben elért eredményeinek van. Sikereink komoly hatást gyakoroltak az emigrációra. ösztönözték a kint élő magyarokat a kapcsolatok fejlesztésére, anyanyelvűk és nemzeti kultúrájuk ápolására. Ehhez hozzájárult a nemzetközi élei pozitív változása, az enyhülés, amely kedvezőbb feltételeket teremtett a kapcsolatok kiterjesztéséhez. — Milyen konkrét eredményei vannak a közeledésnek? — 1970-ben a Nyugaton élő magyar pedagógusok, tudósok és a magyarországi szakemberek közreműködésével létrejött az anyanyelvi mozgalom, amely azt tűzte ki célul, hogy elősegítse a Nyugaton elő , magyarok anyanyelvériek ápolását, megőrzését és fejlesztését, a magyar kultúra terjesztését a nyugati országokban élő magyarok között. A legkülönbözőbb művészeti ágakban (néptánc, népzene stb.) fejt ki a mozgalom egyre komolyabb és hasznosabb tevékenységet. Az anyanyelvi mozgalom évről évre terebélyesedik. Rendezvényein minden évben többen vesznek reszt. Egyre többen veszik igénybe segítségét, vásárolják tankönyveit, kiadványait. Megemlíthetem a kétévenként sorra kerülő igen sikeres néptáncfesztiválokat, amelyeken a Nyugaton működő magyar együttesek vesznek részt. Tavaly a legutóbbi fesztiválon 16 együttes 260 táncosa lépett fel. Politikai viszonyaink fej-' lődése lehetővé tette tehát, hogy mind nagyobb gonddal, törődéssel forduljunk a Nyugaton élő magyarok felé Nyilvánvaló, hogy a szocialista Magyarországnak vállalnia kell a Nyugaton élő magyarságot, függetlenül attól, hogy mikor távoztak hazánkból. Figyelembe kell venni azt is: mennyire fontos számunkra, hogy egy Magyarországgal szemben lojális, vele kapcsolatot tartó emigráció _ éljen Nyugaton. Ezért vált egyre nyíltabbá, közvetlenebbé a magyar politikai emigrációnk irányában, s a jövőben is igyekszünk egyre többet tenni a kapcsolatok bővítése érdekében. — Milyen szerepet vállal ebben a Magyarok Világszövetsége? — Azt hiszem, kevesen tudják. hogy szövetségünk 1938 óta -létezik. Feladatunk, hogy kapcsolatokat teremtsünk mindazokkal a kint élő magyarokkal, akik nem ellenségesek a mai Magyarországgal szemben, s igénylika jobb viszonyt hazánkkal. Számtalan területen tudunk nekik segíteni, anyanyelvűk és kulturális hagyományaik megőrzésében, fejlesztésében. Többféle, rendszeres rendezvényünk, táborunk van Magyarországon, s ezekben minden évben sokan vesznek részt a Nyugaton élő magyarok közül. Ilyenek például a balatoni nyelvművelő táborok, a sárospataki nyári kollégiumok, vagy a debreceni pedagógustovábbképző tanfolyamok. Az elmúlt években új jelenségnek számít, hogy a külföldön élő magyarok igénybe veszik a befogadó állam segítségét a nyelvoktatásban. Például az egyesült államokbeli Louisiana állam Albany nevű falujában, ahol kétszáz magyar család él, a szövetségi kormány támogatásával megszervezték a magyar nyelvű oktatást az ál- talános iskolában. Az idén is három tanárt kértek Magyarországról ebbe az iskolába. Hasonló a helyzet Ausztráliában is, ahol a kormány ugyancsak támogatja a magyar közösségek törekvéseit. Szövetségünk meghívására már két miniszter is járt hazánkban, hogy tárgyaljon az aktuális kérdésekről. hogy uz vannak — Említette, emigrációnak olyan csoportjai, amelyek változatlanul ellenségesek a szocialista Magyarországgal szemben. Közismert, hogy ezek a körök jelentős propagandát fejte, nek ki ellenünk. Miként hat ez az emigráció zömére? — Ezek a csoportok sajnos a kezükben tartják a nyugati magyar újságok, rádió- és tévéadások jelentős részét. Ennek segítségével nagyobb lehet a hangjuk, mint amilyen valójában a politikai súlyuk és befolyásuk az emigráció egészébe. Sokféle módszert alkalmazó kampányukat azonban egyre több kudarc éri. Nem tudták megakadályozni például, hogy évről évre többen látogassanak haza Magyarországra. Ma már évente 180— 200 ezren jönnek haza. Azt sem sikerült elérniük, hogy az Egyesült Államok kormánya ne adja vissza a magyar népnek Szent István koronáját, s ne kösse meg velünk a legnagyobb kedvezményt biztosító kereskedelmi szerződést. A sikertelenség nyomán komoly nézeteltérések robbantak ki ezekben a reakciós magyar csoportokban, ami még élesebb propagandahadjáratra ösztönözte őket ellenünk és a velünk kapcsolatokat tartó kint élő magyarokkal szemben. — Hogyan összegezné tehát a magyar emigráció egészének magatartását és véleményét a szocialista Magyarországgal kapcsolatban? — Ma már nyilvánvaló, hogy a Nyugaton élő emigránsok túlnyomó többsége elfogadta a mai Magyarországot, amelyhez mély gyökerek fűzik, és amellyel változatlanul igényli a jó és széles körű kapcsolatokat. A többségnek nincsenek immár előítéletei, örömmel ápolja a kapcsolatokat velünk, s kéri segítségünket a magyar nyelv és kultúra megőrzéséhez. Avar Károly Állam született Beszélgetés Györffy György professzorral — Időszámításunk után 100Ùben egy egyszeri, jelképes aktussal, a koronázással a korabeli szokások alapjan megalakult a magyar királyság, a feudális magyar állam. Azt már tudjuk, hogy az állam tényleges kiépítése hosszadalmasabb, fáradtságosabb lehetett ennél az egyetlen, bár nagy jelentőségű eseménynél. Az államalkotást azonban a közvélemény István király önálló művének tartja. Mennyiben jogosult ez? % — Első királyunk művének jelentőségét már saját korában is felismerték. Szentté avatása, középkori törvényeinknek reá, mint példaképre hivatkozása, személyének eszménnyé emelése semmiképpen sem túlzás, való tényeken alapul. Ugyanakkor napjainkban, a kutatások fényében már az is világos, hogy az állam teljes kiépítése nem férhetett bele még Szent István viszonylag hosszú életébe sem. Az újabb történeti-szociológiai irodalom tisztázta, hogy a kora- középkori államok legalább két fejlődési fokozaton mentek keresztül. Az első, fejletlenebb típust az ún. személyi függőségi államok (a korai germán alakulatok, a Merovingok frank birodalma) jelentik. Ezeknek alapja az uralkodó és a tőle személyükben függő katonai kíséret viszonylag laza. nem megszilárduit kapcsolata. A magyar kettős fejedelemség intézménye a fejedelmek alá tartozó törzsfőkkel, az utóbbiaktól személyükben függő nemzeUégfőkkel és ezek katonai kíséretével alkalmas volt egy, .a germánokéhoz hasonló szemé’vi fiiggősf'”"i állam életre hívására. Üsv tűnik, a középkori államiságnak ez a ko’-aí tíousa jellemzi az István előtti, X. századi Magyarországot. A középkori állam fejlettebb típusa az ún. intézményes, vagy területi állam, ahol a funkciók nem személyhez, hanem meghatározott és kialakult intézményekhez kötöttek. Ennek megfelelően az új királyságban a feladatkörök állandósultak: a királyé ugyanúgy, mint a nagyobb területeket kormányzó duxoké, a vármegyék ispánjaié. Ezek uralmát biztosították a katonai kíséret tagjai, mint várjobbágyok, egyházi jobbágyok és udvari jobbágyok, a köznép és a rab cselédség felett. A kialakult vármegyerendszeren alapuló középkori feudális állam gyakorlatilag Mohácsig, sőt 1848-ig fungált — A magyarság esetében tx az államszervezés, a feudalizmus „felépítése" korszakos ideológiai váltási jelentett: a kereszténység túzzel-vassaX elterjesztését és meggyökereztetését. Ennek jelentőségét nem lehet eléggé kiemelni. .. — Király és állam a középkori Európában a legszorosabb egységben volt az egyházzal. A királyság legfőbb ideológiai támasza az egyház volt; egyház nélkül abban a korban és itt nem lehetett volna államot létrehozni és fenntartani. Közbe- vetőleg jegyzem meg, hogy bár más vallások is képesnek bizonyultak állami szervezetnek támaszt nyújtani, a kereszténységnek volt egy el nem hanyagolható előnye: az addigi legfeltettebb intézménv. a római birodalom talaján nőtt fel, s annak szervezetéből -és kultúráiából olyan elemeket is felszippantott, magába ötvözött, amely különösen alkalmassá tette, hogy a királyság ideológiai támasza legyen. A magyarság már Et el köbben, majd a kalandozások alatt megismerkedett a kereszténység bizánci formájával. a kereszténység egyes pozitív elemei pedig pl. egyenlőség Isten előtt — még vonzóak is lehettek számára. Mégis az új fogalmak sokasága, a papok földesúri szerepe, az idegenek beözönlése, a kötelező templomba járás mind olyan elemek voltak, amelyek az új Istent kezdetben gyűlöletessé tették a tömegek szemében. S ehhez még hozzájárult valami: a hagyományos nemzetségi-törzsi kapcsolatok erőszakos szétverése. A régi szervezetben levirátussal szilárdított többnejűség uralkodott. Vagyis olyan nagycsa- lád-rendszer, amelyben a fivér bátyja halála után annak feleségét is örökölte. Az egyház által megkövetelt pároscsalád és a király törvénye, amely a nagycsaládokat felbontva ezeket a pároscsaládokat tízes-százas egységekbe sorolva a vár alá telepítette, szétrombolta a korábbi meggyökerezett kereteket. Véleményem szerint tehát nem maga az államszervezés, hanem kísérő jelenségei: a kereszténység, az egyház bevezetése és a nagycsaládi struktúra szétverése volt az ellenzés, az ellenállás első számú oka. István persze már az új szervezésre „előkészített” országot kapott örökül. Krónikáink adataiból úgy tűnik, hogy a véres munkát, a régi lerombolását Géza (970—997 között) elvégezte. A fiúnak, Istvánnak már inkább az építés, a szervezés munkája maradt uralkodásának 41 esztendejére (997— 1038). Kettejük országosának 68 éve pedig elég hosz- szú időnek bizonyult arra, hogy az ú.i magyar állam kiállja a próbát: elhárítsa az idegen támadásokat csakúgy, mint kibírja az István halálát rövidesen követő pogány- lázadást. — Professzor úr Idegen támadásokat említett. . Felmerül a, kérdés, hogyan vélekedett s korabeli Európa ennek az új allamalakulatnak a megszületéséről? Egyáltalán, ml volt a jelentősége a magyar állam megalakulásának ebben a térségben? — A korabeli vélemények elsősorban azt. emelték ki. hogy keresztény királyság jelent meg a Kárpát-medencében, amely társává vált a keresztény államok közösségének. Ne felejtsük el az akkoriban nagyon jelentős ke- resztény-pogány szembenállást, amely a korábbi rómaibarbár ellentéthez hasonlítható. A magyarság a Nyugatot potenciálisan és ténylegesen is fenyegető idegen és pogány hatalomról lett megtért közösség a kor közvéleményének szemében. Ugyanakkor a korabeliek annak a jelentőségét is hangsúlyozták, hogy István megnyitotta azt a nyugatkeleti zarándokutat, amely a IV. századtól, a népvándorlás megindulásától szűnt meg és amely Konstantinápolyon át vezetett. Jeruzsálembe, A konszolidált, keresztény Magyarország és a vallást Kelet felé terjesztő uralkodói végre biztosíthatták ezt. a fontos, eszmék és áruk forgalmát egyként elősegítő útvonalat. Ezekhez a véleményekhez mi is hozzátehetünk vais. ' mit. István egyik nagy ál- lamférfiú sikerét éppen a példakép Nyugattal szemben érte el. Azzal, hogy önálló és nem a német-római birodalomtól függő királyságot hozott létre a Duna mentén. Nem az államalapítást és a magyarság megtérését különben egyértelműen támogató császártól, hanem a pápától kérte és kapta uralkodás oly fontos szimbólv ' mait, a koronát és a lándzsán Az igazi, siker és a szentist- váni mű nagy jelentősége mindazonáltal mégiscsak sehogy a magyarságot a társadalmi és gazdasági fejlődés, a kulturális továbbhaladás útjára terelte, és új történél, mi távlatokat nyitott előtte azzal, hogy a környezethez alkalmazkodva beléptette az európai népek nagy családjába. Derer Miklós I
