Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-11 / 161. szám

Szombaton a finnek ellen! Járási labdarúgó-bajnokok Petőfibánya: Magyar ifi „B“ vál. Amikor a szép fekvésű sporttelep hátsó szögletében az edzőtáborozó ifjúsági lab­darúgó „B” válogatott fia­taljait megpillantottuk, már a napi eligazítást hallgatták. A szövetségi kapitány, Ráko­si Gyula figyelemfelhívó mondatai a lényegi elvárá­sokat. tartalmazták. Volt en­nek a. mindennapos aktus­nak némi érdekessége. A szakvezető mondandója be­fejezéseként egy rövid be­jelentést tett. .. — Látjátok, itt van ez a három srác — mutatott a nem címeres mezben levők felé — a helyi csapat ifjúsá­gi játékosai. Velünk fognak dolgozni, fogadjátok szere­tettel őket! Már-már úgy tűnt, az el­igazításnak vége, amikor a szakember újra megszólalt: — Hol vagy, Gyula? — tekintett kérdően a 25 fős csoportban meghúzódó Hu­szár Gyula felé. Az Eger SE válogatott kerettag csatára nyomban jelentkezett. — Igaz, te is így kezdted? Egyszer csak idevágódtál hozzánk, s ma már a játék­tudásod alapján viseled a cí­meres mezt. A válasz főbólintás volt. A történet elsősorban a há­rom helyi fiúnak, Ondrék Istvánnak, Turcsányi Tibor­nak, Huszár Károlynak szólt. Éspedig a Petőfibá- nyáról elkerült tehetséges fiú kapcsán. Rákosi Gyula segítője. Ré­ti Gusztáv vette azután ke­zébe a játékoskeret irányítá­sát. A magyar ifjúsági válo­gatott szakvezetőjével pedig odébbálltunk beszélgetni. — Meddig maradnak Pe- tőfibányán, s milyen célt szolgál a táborozás? — Július 17-én az ifi „B” válogatott szovjetunióbeli portyára utazik, a szomszé­dos szocialista ország hason­ló korosztályú válogatottjá­val is mérkőzünk. A tábor elsődleges célja a „C” keret­ből „B”-be előlépett fiatalok képességeinek felmérése, e célra jó alkalom lesz a szombati petőfibányai nem­zetközi ifjúsági barátságos mérkőzés a finn ifjúsági vá­logatott ellen. A petőfibá­Huszáf Gyula (Szántó felv.) nyai tartózkodásunk egyéb­ként a kitűnő helyi feltéte­leknek szól, amely ideális helyszíne egy-egy összetar­tásnak. Itt rossz időben, jó időben minden feladat elvé­gezhető. Jóleső érzéssel vette tudo­másul mindezt a krónikáson túl Imre Domokos, aki a Pe­tőfibányai Bányász ifjúsági edzőjeként az imént kért közös edzéslehetőséget há­rom jó képességű labdarúgó­jának. Szűkebb pátriánkban maradva hangosan számba vettük azokat a Heves me­gyei utánpótláskorú játéko­sokat, akikre korábban vagy most országos válogatott ke­rettagsági meghívás, bevá­lasztás esett. A kurta név­sorolvasás persze provoka­tív volt. Rákosi Gyula arcán a vé­gigfutó mosoly már a gyors megfelelést indította: — Az „A" válogatottnak Jánosi használható tagja lenne, s biztosan a kerettel utazott volna a nemrégiben lezajlott NSZK-beii mérkő­zéssorozatra, ha kicsit job­ban tanulna, iskolájából el­engednék. A másik egri, a középpályás Horváth játék­modora miatt esett ki az UEFA-keretből. Nem elég „güriző” típus, nem felel meg az általam megkövetelt tudnivalóknak; azaz a labda­— Finnország szerzésnek, játékszervezés­nek, a társak helyzetbe hozá- ■ sának, a góllövésnek. A „B”- ben itt van Huszár Gyula, s annak a csoportnak a tag­ja, ahonnét a jövő évi UEFA-csapatba — a döntőt Ausztria rendezi — és az 1980-as, Japánban rendezen­dő II. ifjúsági VB-re eljutó gárdába erényei alapján bár­ki bekerülhet. Huszár Gyulának első ta­nítómesterei közé tartozik Imre Domokos. Szerinte a mindkét lábbal jól rúgó já­tékos még sokra viheti. Ko­rábban ő szerezte a legtöbb gólt Petőfibányán — ahol szülei most is élnek — és nemegyszer játszott a fel­nőttcsapatban. A tehetségét emelte ki Várallyay Miklós, az Eger SE labdarúgó-után­pótlás szakágvezetője, aki a megyei ifjúsági válogatott irányítójaként sokszor látta játszani. — Rosszat szinte akarva se tudnék említeni vele kap­csolatban. Gyors, a bal lába különösen kitűnő, s mint alany is kiváló egy edző számára. Rákosi Gyula edzés köz­ben azért ösztönzőleg- meg­jegyezte: „Lehetnél olyan lelkes, mint amikor legelő­ször megismertelek”. Mi ígértük, szombaton a finnek ellen figyelni fogjuk. (budavári) Nyári Totó Kupa Gyöngyösi Sp.—Lehel SC 1—0 (0—0) Labdarúgó-mérkőzés, Jász­berény, 500 néző. V: Gás­pár. A minden részében jobb szövetkezeti zöld-fehérek, megérdemelten győztek ide­genben is. A gólt Horváth szerezte. A keleti csoport másik két találkozójának végeredménye: Szolnoki MÁV—KTE 1—0. Bem SE— Ceglédi VSE 7—0. A füzesabonyi és hevesi járás labdarúgó-bajnokcsa­patait az osztályozómérkőzés alkalmából már bemutattuk. Ezúttal az egri és gyöngyösi járás bajnokaival ismerked­hetnek meg, mely együttesek egyenes ágon harcolták ki a megyei mezőnybe jutást. MÄTRADERECSKEI SE Az 1977—78. évi egri já­rási labdarúgó-bajnokságot nagy fölénnyel, tízpontos előnnyel nyerte el a mátra- derecskei gárda. A csapat csupán négy mérkőzésen nem tudott nyerni : kétszer döntetlenül mérkőzött és ' ugyancsak két Alkalommal vesztesként hagyta el a já­tékteret. A 93 lőtt gólra-csak 18-cal tudtak válaszolni az ellenfelek. A házi góllövőlis­tán Kóródi István végzett az élen, Cseh János és Forgó Pál előtt. A bajnokságot nyert csa­patban 19 labdarúgó kapott játéklehetőséget, ezek: Rozs­naki István, Horváth Imre, Csikós József, Gál János, Duleba András, Göböly Gel- lért, Kóródi József, Tóth Já­nos, Budai Kálmán, Kóródi István, Takács József, Kiss Miklós, Forgó Pál, Cseh Já­nos, Kiss András, Tóth Ist­ván, Csintalan Ferenc, Kiss István és Panyik György. Keller József sportköri el­nök véleménye szerint a leg­jobb tizenegyük a követke­zőképpen alakult : Rozsnálci — Kóródi J., Gál, Duleba, Göböly, Budai, Kóródi I., Takács, Csikós, Forgó, Cseh. A bajnokság során a ka­puban Rozsnaki, a hátvéd­sorban Gál és Duleba, a középpályán Kóródi I. és Takács, a csatársorban pe­dig Cseh és Forgó nyújtot­ták a legjobb átlagteljesít­ményt. A csapat utánpótlá­sa jó, az ifjúságiak második helyen végeztek. A két nagyszerű eredmény két lel­kes, odaadó sportembernek, Horváth Mihály edzőnek és Vígh Sándor intézőnek á fő érdeme. A sikeres helytál­lás feltételeit a mátraderecs- kei téglagyár, a községi ta­nács és a termelőszövetkezet biztosítja. A derecskéi sport­vezetők bíznak a megyei osztályban maradásban, a 10—12. hely valamelyikének megszerzését várják csapa­tuktól. VB-re készülnek a fogathajtók Ostort isontottcalc Nyicsevó lesántult! A hír futótűzként terjedt a szakmai berkekben. Döb­bent arcok, elakadó lélegze­tek fogadták. A lovaspálya körül huszonötezer ember, az első fogathajtó Európa- bajnokság akadályversenyét várja és természetesen ma­gyar győzelmet. Sőt! A bony i Imre és fogatának győzel­mét, hiszen ők állnak az élen, bennük minden re­mény. Félóra múlva rajt. Es Nyicsevó... Az orvosok mindent elkö­vettek. A szürke mén szintén. Mintha tudta volna, hogy neki most minden áron mennie kell. És ment. Abo- nyi már a bemelegítéskor olyan iramot diktált, hogy az ember haja az égnek állt: két keréken fordult, szágul­dott, vágta a port a kocsi­val. Várady Jenő dr. esdeklő jajkiáltása talán el sem ju­tott a füléhez: — Ember!... Te őrült!... Ne itt törd magad össze a rajt előtt!... Az akadálypályát is vé- gigszáguldotta. Ahol más lé­pésben ment, ott ügetett, ahol más ügetésben, ott ná­la vágta volt a menet. A sa­rokház megkerülésénél, ahol például Miller ezredes az an­gol királynő fogatával lépés­ben összedöntötte a kerítést. Abonyi vágtában fordult, egy elharapott jajkiáltás az egész lelátó — és koccanás nélkül tovább. Ördöngős ez az em­ber! Sándor Móricnak, az ör­döglovasnak volt talán olyan híre a maga korában, mint a lovasvilágba ma, a magyar êipnîii fffff 1978. július 11., kedd ­hajtóknak van. Ezt a hírne­vet természetesen nem egy ember vívta ki, hanem a haj­tok egész sora, nemzedékről nemzedékre. Kádár Pista bá­csitól (ma a válogatott edző­je) Muity Feriig, a váloga­tott legfiatalabb tagjáig. De a hírnév megvan, s eddig megvannak mögötte az ered­mények is, amellyel kivív­ták. Pedig mindig nehéz csatában kellett helytállniuk, s megküzdeniük olyan nyil­vánvaló hátrányokkal, mint a kocsi és szerszám kevésbé díszes volta, vagy a ruhák avittsága, az első időkben. Mert a fogathajtásban sok mindent csak pontoznak. A fogat kiállását, a szerszámok díszességet, állapotát, a lo­vak küllemét, a kocsit, a fé­nyezés állapotát, a baklegé­nyek, s a hajtó ruházatát, s az együttes egész megjelené­sét, összképét. Súlyos ponto­kat lehet már ekkor elveszí­teni, s bizony nehéz az ösz- szehasonlítást. állni az ellen­felek díszes kumet szerszám­jával, tojás-egyforma lovai­val, csillogóra lakkozott úri batárjaival. És ezután jön még a díj­hajtás. Amikor még azt is bírálják jószerivel, hogy a négy ló egyszerre mozdítja-e a fülét. És amelyben az el­lenfelekről nem véletlenül hírlik, hogy például Lage úr sárgái nyereg alatt külön- külön tudják a Szent György-díj díjlovagló prog­ramot, s a többiek is hason­lóan képzettek .,. ____ A mikor aztán kiderült, hogy ennek ellenére is áll­ják a mieink a sarat, még­pedig a maratonhajtás hal­latlan nehézségeinek biztos leküzdésével, nos, akkor el­kezdték könnyíteni a mara- ton nehézségeit. Hogy az el­lenfelek is végigjussanak rajta. Hét évvel ezelőtt Abonyi Imre győzelme nyitotta meg a sportágban az Európa-baj- nokságok sorát. Fülöp Sán­dor volt aztán az első világ­bajnokunk, s legutóbb a gyöngyösi Bárdos György aratott Európa-bajnoki ba­bért. Az évek sok munkával, nagy csatákkal teltek. A sportág versenyrendszere ki­alakult, az ellenfelek sokat tanultak tőlünk, és mi is nagyon sokat tőlük, azokban a részletekben, amelyekben bizony gyengék voltunk. A siker ma már csak kiélezett küzdelemben, hajszálnyi kü­lönbséggel vívható ki. Tehát augusztusban, a Kecskemé­ten megrendezésre kerülő világbajnokság sem lesz sé­tagalopp. Egy kis ízelítő a program­ból: Az események központi színhelye a kecskeméti KTE stadion lesz, augusztus 24-én, csütörtökön itt láthatjuk majd az ünnepélyes megnyi­tó lovas- és fogatbemutatóit, másnap a bemutatókkal élénkített díjhajtást, majd vasárnap az akadályhajtást. Szombaton a maratonhajtást Helvécián, a fehértói erdőn, Városföldön át halad — a stadionból indulva, s oda ér­kezve. A felkészülés menetét is­merve, az egész válogatott­nak „ostort bontottak”. Re­méljük olyan sikerrel, mint Abonyi szokott. Dávid Sándor SZŰCSI BAJZA JÓZSEF KÖZSÉGI SK A gyöngyösi járási baj­nokságban nagy küzdelem folyt az első helyért. Az őszi szezon után Márkáz három ponttal vezetett a Szűcsi előtt, majd a tavaszi idény közepétől Gyöngyöshalász lépett elő bajnokaspiránsnak. A rutinos szűcsiek végül mindkét riválisuk otthoná­ban nyerni tudtak, s ez szá­mukra bajnokságot jelen­tett. A Szalai István és Tóth András játékosedzők által irányított csapat a 24 mér­kőzésből 19-et megnyert, kétszer döntetlenül mérkő­zött és csupán három alka­lommal nem szerzett pontot. A 90 lőtt gól ellenében 28- at kaptak. A házi góllövőlis­ta élmezőnye így alakult: 18 gólos: Szalai I., 16 gólos: Kovács J., 15 gólos: Tóth A., és 14 gólos Soós M. A bajnokcsapatban a kö­vetkező húsz játékos szere­pelt: Nagy János, Kovács II. János, Koczka Mihály, Kiss Alfréd, Szalai Imre, Windich Dezső, Barta János, Bakos Ferenc, Pintér István, Ko­vács III. János, Kovács 1. János, Tóth András, Szalai István, Hegyi József, Dudás László, Soós Mihály, Soós István, Trombitás István, Tóth Mihály és Szalai József. Szalai Károly sportköri el­nök szerint a Nagy—Kiss A., Szalai Imre, Bakos, Kovács III., Soós I., Tóth A., Soós M„ Szalai István, Hegyi, Ko­vács I. összeállítású csapa­tuk volt a legütőképesebb. Egyénileg a védelemben Szalai Imre, a középpályán Soós István, a" csatársorban pedig Soós Mihály nyújtotta a legjobb teljesítményt. Az utánpótlás megfelelő­nek mondható. Mivel több fiatal a felnőttgárda kereté­be került, ezért az ifjúsági csapatot tovább kell erősíte­ni. A sikeres szereplés érde­kében sokat fáradozott Sza­lai Károly sportköri elnök. Rák Sándor szakosztályveze­tő és Kovács Imre intéző. Céljuk a megyei osztályban maradás kiharcolása. ★ A hevesi járási labdarúgó­szövetség kitűnő rendezésé­ben ezúttal harmadik alka­lommal került sor a járási labdarúgó-bajnokok kieséses rendszerű kupaküzdelmére. A versenybíróság az előző évhez hasonlóan a hevesi és a füzesabonyi járás győzte» sét kiemelte — mivel az osz- tályozón nemrégiben kétszer is megmérkőztek egymással —, s a két csapatot hozzá­juk sorsolták. A Hevesi SE sporttelepén felsorakozott négy bajnokegyüttest és ve­zetőit, valamint a szép szá­mú szurkalósereget. Dr. Nagy Ferenc, a Hevesi LSZ elnöke köszöntötte, ezt kö­vetően az elődöntőkre ke­rült sor. Eredmények. Szűcsi—Er­dőtelek 3—1 (1—1). V. : Vass S. Biztos szűcsi győzelem. G.: Szalai I., Kovács I., Tóth A., ill. Verebélyi. Jók: Ko­vács I., Hegyi, Szalai II., ill. Papp F., Ferencz. Besenyő- telek—Mátraderecske 0—0. V.: Bukovszki. Pázmándit a játékvezető többszöri kezezé- sért kiállította. Nagy küzde­lem után eldöntetlenül vég­ződött a találkozó, melyen Rozsnaki, az Eger volt NB Il­es kapusa nagyszerű formá­ban védett. A bűntetőrúgá- sokban a Besenyőtelek 4—3- ra nyert. A harmadik helyért: Mát­raderecske—Erdőtelek 2— l (1—0). V.: Jánosik. Nagy ira­mú mérkőzésen megérdemel­ten nyert a derecskéi csapat G.; Forgó, Kiss, ill. Kóródi J. (öngól). Jók: Tóth J., Kó­ródi, ill. Pusoma. Szűcsi—Besenyőtelek 1—0 (0—0) 500 néző. V.: örsi. Szűcsi: Kovács II. — Ber­ta, Szalai Imre, Tóth M., Kovács III., Hegyi, Tóth A., Soós M., Szalai István, Kiss, Kovács I. Edző: Szalai Ist­ván. Besenyőtelek: Farkas — Forgács. Jónás I., Czakó. Fo­dor, Zbiskó, Jónás II,, Csuz- di, Homonnai, Boros, Rágó. Edző: Pázmándi Gáspár. Nagy iramú, színvonalas mérkőzésen 1—0-ás állásnál a besenyőtelki Farkas bün­tetőt hibázott. G.: Soós M. Jók: Soós M., Tóth A„ Sza­lai Imre, ill. Jónás II., Bo­ros. Az egri járási LSZ által alapított kupát első alkalom­mal az Atányi TSZ SK, a múlt esztendőben, a Füzesa­bonyi Vasas, az idén pedig a Szűcsi KSK nyerte el egy­éves időtartamra. Szigetváry József ' Úszó-vidékbajnokság Három nap érmes A dunaújvárosi fedeit uszoda volt a színhelye az 1978. évi országos vidékbaj­nokságnak. A háromnapos versenyre 22 egyesület mint­egy 300 úszóját nevezték. A verseny érdekességei közé kívánkozik, hogy vidéken először rendeztek úszóbaj­nokságot elektromos időmé­réssel. A korosztályi magyar bajnokságok versenyszámai­ra készülő egri sportolók nagy fölényét hozta a duna­újvárosi rendezés. Az Eger SE úszói a három náp során 21 érmes hely megszerzésé­vel a legeredményesebb klubnak bizonyultak. Ami az időeredményeket illeti, a magyar bajnokságig biztosan javul... Eredmények. Férfiak, 200 m mell: 2. Tóth 2:36.11.4x100 m vegyesváltó: 1. Eger SE (Lörincz, Tóth, Szálkái, Do­rogi) 4:21,14. 200 m hat: I. Lőrincz Attila 2:17,48. 100 m me,ll: 2. Tóth 1:11,92. 4x200 m gyorsváltó: 3. Eger SE 8:59,81. 4x100 m gyorsváltó: 2. Eger SE (Lörincz, Szálkái, Madaras, Dorogi) 4:00,72. Nők, 200 m vegyes: 3. Lázár 2:35,70. 200 m hát: 3. Lázár 2:35,82. 100 m gyors: 1. Nagy Andrea 1:03,47, 2. Lázár 1:04.86. 100 m mell: 1. Koncz Csilla 1:21,40. 4x100 m gyors­— 21 egri hely váltó: 1. Eger SE 4:22,34. 200 m mell: 2. Koncz 2:56,86. 200 m pillangó: 1. Nagy Andrea 2:28,43. 800 m gyors: 1. Lázár Eszter 9:38,32, 2. Lázár R. 9:43,82. 100 m pil­langó: 1. Nagy Andrea 1:08,25. 400 m vegyes: 3. Lázár R. 2:19,99. 4x100 m ve­gyesváltó: 1. Eger SE (Ko­vács, Koncz, Nagy, Lázár E.) 4:52,16. 200 m gyors: 1. Lá­zár Eszter 2:16,19, 3. Lázár R. 2:19,99. 1. Budafok—KKFSF. 2—1 l 2. Bp. Sp —Szekszárd 2—0 l 3. ESMTK-D. Éoitők 2—4 4. Szóin. MÁV—KTE 1—0 1 5. Cegléd—Bem'SE 0—7 3 6. Lehel SC—Gyöngyös 0—1 7. Miskolc—Papp J SE 1—1 X 8. Schönherz SE—Váró. 1—1 X 9. A. Videoton—Alumínium félbeszakadt 10. Pét—Répcelak 2—2 Ti 11. Ajkai B.—Kőszeg 0—2 J 12. Pápai T —MOTIM TE 2—1 l 13. Szabó L.—Hódmezöv. 4—0 l 14. KAC—Nagyigm. 2—2 x 15. Tiszalök—B. Volán elmaradt +1 16. ÉRDÉRT—Törekvés 2—2 X Nyeremények: 13+1 találatos szelvény nincs. 13 találat 2 db= 413 552 Ft, 12 találat 81 db -6807 Ft, 11 találat 1165 db 473 Ft, iO találat 10 950 db= 76 Ft. r 4 Bárdos György Eurőoi-bajnnk négyes fogatával terepha.itás közben (MTI fotó — Manek Attila felv. — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom