Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-14 / 164. szám

Sakk Agria '78 vegyes mesterverseny Július 16—30-ig rendezik meg második alkalommal Egerben a sakkozók vegyes mesterversenyét. Az Eger SE rendezésében két héten át ülnek asztalhoz a sakkozók a földhivatal Klapka utcai épületének ötödik emeleti termében és három 14 fős csoportba sorolva küzdenek egymással. Egy mester és két mesterjelölt csoportban ösz- szesen öt egri sakkozó is a be­nevezettek között van, még­pedig a mesterjelölt Sándor, továbbá az első osztályú Bo. zsik, Vadászi, Kálosi és Lu­kács. Mint azt Rauch Ferenc- től, az Eger SE sakkszakosz­tályának vezetőjétől megtud­tuk, ezúttal némi nehézséget okozott a résztvevők kivá­lasztása, hiszen az egri ver­sennyel egy időben rendezik az országos vidékbajnokságot is. Ennek ellenére reméljük, hogy jól sikerül majd a most már hagyományosnak mondható egri vegyes mes­terverseny. Labdarúgás Őszi előzetes az NB l-ről Bajnokság: rajt augusztus 26, az őszi szezon vége de­cember elején. Három csapat esik ki, mivel ősszel már az új háromcsoportos NB II. rajtol. Válogatott találkozók: a magyar csapat három Euró- pa-bajnoki és egy barátságos mérkőzést játszik. Ez utób­bi az NSZK ellen lesz no­vember 15-én Frankfurtban, ekkor búcsúzik a nyugatné­met válogatott szakvezetője, Helmut Schön. Európa-baj- noki mérkőzések : szeptem­ber 20. Helsinki, Finnor­szág, október 11, Budapest: Szovjetunió, október 28. Athén: Görögország. Nemzet­közi kupanapok: szeptember 13.. október 3. és 24., no­vember 7. és 28., december 12. Sorsolás az első forduló­ra ma, Zürichben. Hírek a csapatokról : be­vonul katonának Rab. Ma­gyar, Esterházy, Kelemen Négy megye tornáján Serdülőink ezúttal sem okoztak csalódást Már negyedik alkalommal került megrendezésre a He­ves megyei Labdarúgó Szö­vetség utánpótlás-bizottsága által kiírt „Felszabadulási Kupa" serdülő labdarúgó megyei válogatottak tornája. A mostani Hajdú megye ren­dezésében Debrecenben júli­us 8—12-e között került le­bonyolításra. Heves megye serdülő válogatottját Szabó Béla edző készítette fel, amely jó eredménnyel Hajdú megye válogatottja mögött a második helyen végzett. A 16 játékosból álló keret a következő volt: Pécs (Recsk), Póta, Smuczer, Fenyves, György, Csizmadia, Horváth (Eger SE), Szűcs, Szarnák, Jerem, Szeidl (Gyöngyösi Sp.), Szabó I., Szabó J. (He­ves), Géber (Poroszló), Ju­hász (Selyp) Szántai (GYE­SE). Az eredményes szerep­léshez fegyelmezett játékuk­kal, küzdő szellemükkel nagyban hozzájárültak és méltán érdemelnek, dicsére­tet a kerettagok közül: Hor­váth, Juhász, Szarnák és Gé­ber. A négy év összesített ered­ménye alapján Heves, Bor. sód és Szabolcs megyék áll­nak az élen 14—14 ponttal. A kupa győztese címet a há­rom csapat közül bármelyik megszerezheti az 1979-ben Nógrád megyében sorra ke­rülő tornán. A tornák leg­egyenletesebb teljesítmé­nyét Heves megye váloga­tottja nyújtotta, aki három szór második és egyszer ne­gyedik helyen végzett. Ez az eredmény méltán igazolja a megyei utánpótlás-bizottság tudatos és következetes kivá­lasztó és utánpótlásnevelő tevékenységét. Sajnos ezzel még mindig nem párosul egyes egyesületek játékosai­nak szakmai 'és emberi fel­készítése. A játékosok álló- képessége, gyorsasága és nem utolsósorban fegyelme még sok kívánnivalót hagy maga után. Csakis az a játékos ké­pes a megye színeiért küz­deni, aki tudatában van an­nak, hogy a megye sok száz serdülő korú játékosát kép­viseli. A nevelés és felkészí­tés viszont, az egyesületek edzőinek és szakvezetésének feladata. fitic|i«ci8«asi híreBc fogatja, az Eger SE kiadta őt, csupán az átigazoló lap­ját írják alá a napokban. Friss hír, hogy az ESE szak- • osztálya az új bajnokságban nem köt szerződést a védő Martissal és a csatár Mol­nárral. A két játékos iránt érdeklődik a Gyöngyösi Spartacus NB Il-es csapata, s az egri sportvezetés szeret­né a szövetkezeti zöld-fehé­reknek kiadni őket. Molná­rért egyébként a megyei baj­nokságban szereplő Gödöllő is jelentkezett. Kakas László továbbra is az Eger SE NB II_es labda­rúgó-csapatát, erősíti. A Fe­rencváros képviselői ezt tu­domásul vették a hétközi tárgyaláson, közölte lapunk­kal Békési József, az egri sportkör ügyvezető elnöke. A fővárosi klub a kapus pálya­futását továbbra is figyelem­mel kíséri — mint mond­ták — és amennyiben újra igényt tartanak a leigazolá­sára, időben értesítik az egyesületet. A középpályás Galántai Tibor már a Szom­bathelyi Haladás edzéseit Iá­Csak röviden... A négy járás labdarúgó­szövetsége megállapodott ab­ban. hogy a jövő évben ese­dékes negyedik járási bajno­kok tornáját a füzesabonyi szövetség rendezi meg. ★ A járási ‘ bajnokságot és osztályozót nyert Besenyő­telki TSZSK labdarúgóinak a napokban Qaló Jenő, a fü­zesabonyi járási labdarúgó­szövetség elnöke ünnepélye­sen adta át a bajnoki plaket­teket, s kívánt sikeres helyt­állást a járás egyetlen me­gyei osztályú csapatának. ★ Az I. egyetemi és főiskolai tájfutó VB-re hétfőn reggel utazik el a Bokros, Dosek, Kelemen, Kármán, Káló és Dobosi összeállítású magyar csapat, A viadalt a déL-finn­(FTC), Vágó, Hódi, Melis (Békéscsaba), Szabó F„ (Rá­ba), Varga, Fülöp, Turtócz- ky, Hornyák (MTK-VM), Iz­zó, Orosházi (Vasas), Szabó, Májer, Csongrádi (Videoton), Litvik (MÁV Előre), Boros­tyán, Fükő, Farkas (DVTK). Pályák, világítás: az Izzó igyekszik az NB I-es igé­nyeknek megfelelően reno- váltatni Tábor utcai sport­telepét. Dunaújvárosban fel­újították a pályát, Zalaeger­szegen ugyanígy, növelték a lelátók befogadóképességét, folyik a reflektorok szerelé­se. A Videoton sóstói pá­lyáján idén már a bajnokság néhány mérkőzése^ villany­fénynél lesz, a Raba-stadi- on gyepét kicserélik, így a csapat csak októberben sze­repelhet otthonában. Az Ü. országi Jyväskyläben rende­zik, Az utazó keretben talál­juk az egri Kármán Katalint is, aki a Ho Si Minh Tanár­képző Főiskola hallgatója. ★ Pelé egy televíziós interjú­ban bejelentette, különválik feleségétől, Rosetól. Ennek egyik oka: egészen más az érdeklődési körünk, és mió­ta a New York-i Cosmos ügyintézésével foglalkozik, amúgy is különváltan élnek. Pelé hangsúlyozta: nem vá­lásra gondol, hanem csak különélésre. „Továbbra is jó barátok maradunk, és nincs kizárva, hogy egyszer majd ismét összeköltözünk.” Pelé egyébként 12 éve nős, három gyermeke van, a legkisebb Argentína, a VB alatt szüle­tett. Dózsánál új gyakorlótérség készült, az MTK-VM-nél be­fejeződött a játéktér szélesí­tése. Bíróküldés: továbbra is titkos marad. Sárga lap: az illetékesek foglalkoznak újbóli beveze­tésével, mivel Európában, Albánia mellett csak Ma­gyarországon nem alkalmaz­zák ezt a figyelmeztetést. Ü,j edzők: Zálaegerszeg: Kárpáti Béla, Vasas: Mészöly Kálmán, FTC: Friedmanszky Zoltán. Csepel: Keszthelyi Mihály. Rába: Kovács Imre, Pécs: Szőcs János, Békés­csaba: Ondrik István. Átigazolás: július 16-án kerül napvilágra azok lis­tája. akik új klubot válasz­tottak. APRÓHIRDETÉS Nagy nem utazik Mexikóba? A válogatott keret birkó­zóinak egyik kötöttfogású csoportja déli szomszédaink Adria Kupa rendezésén vett részt. A jugoszláviai Donja Milovacban hat ország 52 birkózója lépett szőnyeg­re, ahol a hagyományoknak megfelelően 2x3 percet küz­döttek az ellenfelek. Nehéz­súlyban válogató jelleggel in­dult a két magyar fiú. az eg­ri Nagy József és riválisa, a fővárosi Rovnyai. A mezőny­re jellemző volt, hogy a leg­nehezebb ellenfél mindkét birkózó számára a másik magyar volt. Mérkőzésüket — a székesfehérvári minimá­lis Rovnyai-győzelem után — ismét az MTK-VM-es sportoló nyerte. Nagy ezzel súlycsoportjában harmadik­ként végzett, s úgy tűnik, az augusztusi mexikói VB-re nem ő utazik. Újra hegyi verseny! Alig egy hónappal az I. egri autós hegyi verseny után' újra a mátrai pálya lesz a színtere a magyar bajnok­ság újabb fordulójának. Ez nagy visszavágási alkalom a versenyzőknek, s újabb él­ményszerzés lehetősége a szurkolóknak. A már elké­szült rajtlista érdekességei­ről — mondhatni megleoeté- seiről — holnapi előzete­sünkben tájékoztatjuk olva­sóinkat. A versenynap egvéb- ként a vasárnapi, előtte szombaton az ajánlott edzés kínál látnivalót. A kömlői „Május 1.“ gépjavító műhelyébe Mg. Termelőszövetkezet műhelyvezetőt keres. Feltétel: mg. gépészeti felsőfokú végzettség, ' 5 éves szakmai gyakorlat Jelentkezni lehet írásban tsz elnökénél. vagy személyesen » Cím: „Május 1." Mg. Termelőszövetkezet 3372 Komló. Fő út 24. 2 fő 8 órás kézbesítőt azonnal felvesz a parádi postahivatal. Jelentkezni : a hivatalnál 8—16 óráig. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk: CSTRMAZ BERTÁI,AN 70 éves korában elhunyt. Temetése 15-én 11 órakor lesz az egri Rozália-temetőben. A gyászoló család a KÖmlői „május i.” mg. termelőszövetkezet 5 éves szakmai gyakorlattal AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT KERES Jelentkezni lehet írásban vagy személyesei a tsz elnökénél. CÍM: „MÁJUS 1” MG. TERMELŐSZÖVETKEZET 3372 K Ö M L Ö. Fő út 24. EGER I. TÉGLAGYÁR felvételre keres E—652-es exkavátor- kezelőt azonnali belépéssel. Jelentkezik Homok u., gyárban. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, munka­társaknak és ismerősök­nek, akik férjem, édesapám : SÓS BERTALAN ny. kórházi ápoló temetésén részt vettek. Fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család INGATLAN 2 szoba-összkomfor­tos bútorozott lakas közület részére tar­tósan kiadó. Érdek­lődni Hataláné Eger. Széchenyi 38. fszt. 1. MaKiáron 3 családi ház építésére alkal­mas 640 négyszögöl sarok házhely eladó. Érdeklődni lehet Makiár, Gárdonyi u. 34. sz. _____________ E gerben 3 szobás ga- rázsos, Olasz utcai OTP-öröklakás kp. -f hitelátvállalással eladó, „őszi költö­zés" jeligére az egri hirdetőbe. ___________ A lmár legszebb ré­szén 400 n.-ölön levő faház eladó. Gyü­mölcs, szőlő. Érdek­lődni Eger. Lenin út 181. Özv. Szabónc. Fiatal házaspár 3 éves kislánnyal üres szoba-konyhát bérel- ,ne. szeptember 1-től •Egerben vagy Fel­németen. „Csak szá­razát” jeligére az egri hirdetőbe. Eladó ház építő­anyagokkal Andor- naktálya, Rákóczi u. 182. Érdeklődni min- dennap 16 óra után. Bogácson víkendte- lek eladó félig kész épülettel. Érdeklőd­ni Miskolc 71-901 tel. 17 után. Értelmiségi házaspár szoba-konyha-fürdő- szobás lakást bérel­ne „Azonnal” jeligé­re az egri hirdetőbe. Kétszoba-összkom- fortos OTP-lakás kp. 4- OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni Eger, Cifrakapu 114. II/7._________________ E gerben, 2 szoba­összkomfortos OTP- öröklakás sürgősen eladó. Érdeklődni Dr. Heltay Istvánné, Kallómalom u. 72. fszt. 1. __________ H ort., Orvosköz 4. "sz. alatt eladó kétszoba- konyhás családi ház 600 négyszögöl telek­kel. mellékhelyisé­gekkel. Azonnal be­költözhető. Érdek­lődni lehet Hatvan, Huszár utca 10. sz. Hatvanban 2 szobás, összkomfortos gázfű­téses szövetkezeti la­kás eladó, vagy bu­dapestire elcserél­ném. Első emelet erkélyes. Érdeklődni lehet. Hatvan, Mün- nich F. u. 12. 1/3. JARMG 1500 cm3-es Opel Re­kord rendszám nél­kül eladó. Érdeklőd­ni 17.00-tól Eger, Kö­nyök u. 83. sz. _____ 3 50 cm3-es Jawa mo­torkerékpár most műszaki vizsgázott eladó. Érdeklődni 17 órától Eger, Maklá- ri út 30.____________ 1 200-as Zsiguli sze­mélygépkocsi igé- ‘ nyesnek eladó. Ér­deklődni Eger, Mak­iári út 62. Telefon: 26-82. Ugyanott tölgyfagerendák, sza­rufák, tetőcserép el- adó._________________ J ó állapotban levő 1980 szeptemberig műszaki vizsgázott kék színű 408 Moszk­vics eladó. Érdek­lődni este 6 órától Dr. Nagy, Gyöngyös. Deák F. 27. Megkímélt fehér 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap egész nap. Eger, Remenyik 9. I. 3. Hétköznap 17 órától. ZO rendszámú 1200- as Lada eladó. Ér­deklődni Andornak- tálya, Kölcsey u. 3. Most vizsgázott 1500 piros Lada igényes­nek eladó. Érdeklőd­ni Leszkóczy Eger. Beloiannisz u. 5. este 6-tól. IP rendszámú War- szava 7 éves eladó. Érdeklődni “ esti órákban. Eger, Kő u. 5. UD rendszámú Sko­da 100 L eladó. Ér­deklődni Eger. Do­monkos Jakab u. 6. Vár mögött. 1200-as Zsiguli UP rendszámú most vizsgázott eladó. Ér­deklődni Bahuiné, Pétervására, Posta. MB 1000-es Skoaa kitűnő állapotban el­adó. Eger, Remenyik Zsigmond u. 13. sz. III/l. Grónai-tömb. 1981-ig vizsgázott IN- es rendszámú 1500-as Polski Fiat eladó. Eger, Makiári út 47/A. Zaporozsec személy- gépkocsi jó állapot­ban sürgősen eladó, Hatvan, Botond 13, VEGYES Velencze szekrénysor 2 db-os, hozzá 2 db rekamié, és íróasz­tal eladó. Bodzásy László. Eger, Csa- kány u. 29. I. e. 3. 1 db 2 és fél éves bevasalt bekocsizott csikó eladó. Juhász Dezső, Felsőtárkány, . Kossuth u. 50. sz. __ K ulcskészítés géppel megvárható, minta­kulcs után autóindí­tó, ajtózár, liftkul­csok készítése, meg­rendelés felvétel egész nap, vidékre postán utánvétellel. Nyitva tartás 15.30- tól 18-ig, Szabó 3300 Eger, Lenin út 181. Lajosváros._________ M agyar vizsla köly­kök kaphatók. Eger, Radnóti u. 47,______ K omfort gáztűzhely, palackkal és egy olaj kályha eladó. Ér.- deklődni mindennap 17 órától Eger, Ber­csényi u. 17. első emeleten balra. Fejőgép eladó, Bar­tók Gyula. Ostoros, Széchenyi 5. sz. 3 hónapos bikaborjú eladó. Kovács M. Béla. Mikófalva, Vö- rösmarty u. 12._____ G yermek bútor egy­személyes, színes, olcsón eladó. Eger. Mikszáth 7. 3. em. 6, Panorámás olas&, gyermekkocsit ven­nék. Címeket „Robi” jeligére az egri hir­detőbe. ÉRTESÍTJÜK t. fogyasztóinkat, hogy Egerben az alább közölt utcákban fenntartási munkák miatt 1978. július 20-án 11.00 órától 15.00 óráig áramszünet lesz: Pozsonyi út páratlan oldalán, Iglói út, István K. út, Lőcsei út, Köztársaság tér, Kolozsvári út. Aradi út. Kassai út, Albert F. út, Lenin út páros oldalán a Pozsonyi úttól a Volán V-ig terjedő szakaszon. ÊMÂSZ Vállalat Egri Kirendeltsége Gép- és Felvonószerelő Vállalat bélapátfalvi új cementgyár kiemelt beruházáshoz felvesz: lakatos, hegesztő, csőszerelő' kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat Jelentkezés' Eger. Ady Endre út 31/a Munkásszállást biztosítunk. Országos Szakipari Vállalat 30 fős létszám, Mátra vidéki vállalati üdülőbe szakácsot keres. Érdeklődni lehet telefonon 115-000/227 mell. vagy levélben — Sósné vagy Varga Levélcímünk: Budapest, V„ Báthori u. 12. IL em 245. szoba Sósné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom