Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-04 / 155. szám

Bz egyik miatt a másikról A MÁBÓL A MÁRÓL, vagy máról a múltból? Nem csalafinta találós kérdés ez, valamiféle gyermekded já­ték, amire ha megtaláljuk a helyes választ: gondját vet­hetjük az egésznek. Sokkal Inkább egy hol számúnkért, hol a kérdés elvetését indo­kolatlannak tartott alkotói módszerről van szó: a mának szólni, a máról szólni a ma gondjain töprengve, vagy a múlt akár a legrégibb korok eseményeinek felhasználásá­val Is. Sokan vélik — nem irodalom- és művészettörté­nészékről van szó —, hogy a történelmi tárgyú alkotás, regény, film, vagy televíziós játék, az történelmi érdekes­ség, história: ablak a múlt­béli életre. Mások arra es­küsznek, hogy megtörtént események, történelmi ala­kok, szituációk igen alkalma­sak arra, hogy tanúlságaik oly általánosíthatóak legye­nek, melyek napjaink gond­jaira, kérdéseire is használ­ható választ adnak. Ismét mások kijelentik, hogy a múlt a -történelemkönyvbe való, olvassa ki onnan, ho­gyan és mint volt az, akit ez érdekelt, a ma emberének a ma embere szóljón a mából. Nem véletlen, hogy mind­ezt bevezetőként papírra ve­tettem, az ok: két tévéjáték, szinte egymást követő két napon. Sőt, a két játék — azaz­hogy az első játék második epizódjának — főszereplői is azonosak. Mensáros László és Bújtor István. Itt az al- kálom lám, hogy „pártatlan” módon, azonos szereplőkkel vessük össze: a mából, a má­ról, vagy máról a múltból is? NEM ÁLTATOM a szíves olvasót, a Kamondy László írta, s Gaál Albert által igen lelkesen rendezte Feltételes vallomás főszereplői, akik ízig-vérig mai emberek (?), nem sokat mondanak el a mi számunkra — a máról. Hiá­ba a nagyszámú és igényes szereposztás, ez az ál-értelmi­ségi nyüglődés, a férfi és a nő cipőkben megfogalmazott di­daktikus kapcsolata, hiába üdülő, beutaló, hiába min­den: mélységesen avitt volt ez a játék. Írhatták volna a harmincas években, azzal a különbséggel, hogy az akko­riak a maguk szájíze és vi­lágra való nézetük — nem világnézetük! — szerint job­ban megcsinálták volna — filmnek. A felételes vallomás, nega­tív módon válaszol a kérdés-' re, bár kétségtelen, hogy ez is válasz: azért, mert a hősök születési dátuma 19-cei kez­dődik, még nem biztos, hogy századunkbéliek, még ke­vésbé, hogy napjaink hősei. Legfeljebb papírfigurái. És papírról ugyan lehet tanulni, de papírból... ? Az észt író, Jaan Kross kisregényéből készült a Michelson beiktatása című tévéjáték. Egy nálunk talán sohasem hallott név, egy Ka­talin cárnő korabeli tábornok „hiteles” tragédiája, egy észt író tollán, telve észt nemzeti vonatkozásokkal és utalások­kal, — mit mondhat mindez a mai magyar nézőnek? Azon túl természetesen, hogy van­nak kötelességeink is, meg­ismertetni a kis népek iro­dalmát. történelmét, mert csak akkor igényelhetjük mi nevünk ismeretét a világban, ha magunk is kaput nyitunk az ilyfajta jogos igényeknek. De hát ez politika, „legfel­jebb” kultúrpolitika, amihez a nagytiszteletű Átlag Néző­nek — véleménye szerint — nem sok köze van. így tehát a Michelson beiktatása lehet művészetpolitikai tett, lehet irodalmi; azazhogy televíziós kuriózum, sőt még az is le­het, hogy ziccer szerepet nyújt az arra érdemes és ar­ra kiéhezett színész számára. De, hogy tanúlság lenne a ma embere számára, hogy hasz­nálható — bocsánat e hét­köznapi és túlságosan egy­szerűsített fogalomért — él­mény, gondolat lenne, benne, amely segítene eligazítani ki­KÉPERNYŐ ELŐTT sebb-nagyobb töprengéseink­ben, — nos, az aligha kép­zelhető el. A MICHELSON BEIKTA­TÁSA kétségtelen sikert ho­zott. Nem látványos sikert, nem olyat, mint valarfii nagyhangú sorozaté, de si­kert. Az emberek elgondol­kodtak a történet kapcsán sok mindenről, többek között és alapvetően az olyan embe­ri tragédiákról, amikor vala­ki megpróbál egyszerre két urat szolgálni. Amikor vala­ki rádöbben arra, hogy amit eddig tett, lehetett látványos, nagy hírű, csak éppen igaz o ugyanaz a Mensáros László, aki kiváló színészi tehetsége ellenére mit sem tudott kezdeni azzaj a mád professzor alakjával a Ka- mondy-tévéjátékban, a fa­nyar bölcsességnek, a szá­nandó kompromisszumnak, a megalkuvás biztonságának olyan remek ötvözetét nyúj­totta, hogy a komformizmus szobrát „faragta” meg a sze­münk előtt, ott a képernyőn. És Bujtor István, aki robusz­tus termete helyett lelkének robusztusságát tudta volt a dráma középpontjává tenni, mint Michelson, aki a vég­Bujtor István: Michelson tábornok tett, emberi tett nem volt — mit tegyen hát ezután. Te­het-e egyáltalán valamit? Hogy az ember magában hordja-e sorsát, döntéseit 6 maga alapozza meg, vagy a környezete, a társadalma és, hogy ugyanakkor mennyiben felelős a reá visszaható kör­nyezete alakításáért? Mikori kérdések ezek, mi­kori gondolatok? Kétszáz év­vel ezelőttiek — legalábbis Jaan Kross kisregénye sze­rint. Ám a néző mainak, sőt holnapinak érzi Michelson sorsát, beleérzi magát a job­bágyból lett tábornok belső vívódásaiba és a kérdéseket önmagának teszi fel, ma te­szi fel, és a mában is keresi rá a választ. A Michelson beiktatása ürügy, remek le­hetőség, hogy egy évszáza­dos esemény, majdhogynem csak eset kapcsán egy szo­cialista ország fia kérdezzen és próbáljon válaszolni is a hogyan továbbra. letes bukásához vezető útján a szemünk előtt léptről lé­pésre nőtt, növekedett igazi és tragikus hőssé. Hajdufy Miklós rendezésé­nek talán legfőbb erénye, hogy úgy volt képes színé­szekre, drámai figurákra és szituációkra bontani a tévé­játékot, hogy ezekben az epizódokban minden színésze módot kapott az izgalmas, az átélt alakításra — Bencze Ferenc, Bozóky István, Páger Antal, Bulla Emma például —, hogy ugyanakkor az epi­zódok egységes egésszé, egy magas fokú drámaisággal megszerkesztett történetté formálódtak. A MÁBÓL A MÁRÖL, vagy a máról a múltból? Vol­taképpen erőltetett a kérdés. A jeles alkotásoknak jeles­ségét éppen időtlenségük biz­tosítja, mint Mona Lisa ar­cának minden korok ízlésé­vel dacoló és meghódító szépsége. Gynrkó Géza Egyébként pedagógusok ) Képek egy országos találkozó ürügyén Ady juthat az eszünkbe: „ .. .hogy látva lássanak”. Bizonyára az eszmélés pil­lanatától kezdve él bennünk a vágy arra, hogy megnyi­latkozzunk, felhívjuk ma­gunkra a figyelmet, észrevé- tessük magunkat. Mert a többiek nélkül, a társak nél­kül semminek nincs értelme és értéke. Valami ilyen indok alapján születhetett meg az a ka­marakiállítás Gyöngyösön, a Vak Bottyán János Szakkö­zépiskola kollégiumi részé­ben, amely a pedagógus ter­mészetbarátok országos talál­kozóját kísérte, színesítette szombattól. A bemutatott anyag alkotói , egyébként maguk is pedagógusok. Mél­tán várhatták, hogy kollégá­ik kíváncsiak legyenek rájuk, és egyikük-másikuk nevét esetleg az ország más tájai­ra is magukkal vigyék a ké­pekre való emlékezés alap­ján. Somlai Lajos mindenek­előtt alkotásainak bőségével lepi meg a nézőt. De megle­pi stílusával is. Vörös és sár­ga színárnyalatok lángolásá­ból kisüt valami látomássze­rű tárgyi valóság. Teljesen úgy derengenek elő a tár­gyak, mint ahogy az ébren­lét határán emlékezik a már kikapcsolásra mozdult tudat a reális valóság mindannyi jelenségére. így rögzíti Som­lai a Gyöngyösi Fő tér című vásznán az azonosíthatóan nem is létező tárgyi környe­zetet, aminek hangulata ar­ra készteti a szemlélődőt. hogy elidőzzön a kép előtt Ezt a művészi felfogást tük­rözi A város I. és A város II. című képe is. Az újraálmo­dott valóság minden képé­nek a lényege. Metszetek sorát láthattuk Jankovitsné Kopócs Olga keze munkája nyomán. Kü­lönösen magával ragadó a Bánat, amely kis méretei el­lenére is nagy érzéseket, lelki megrázkódtatásokat hordoz. Ennek szinte szöges ellentéte a Falusi utca, amely derűsen, vidáman, az élet szépségének örvendve ötvöz egybe valóságot és hozzá képzelt • hangulatot, jelképeket. Adamik Miklós fényképei a természet egy-egy pillana­tát rögzítik, mindig a drámai magot merevítik ki a papí­ron, de úgy, hogy a jelenléte nélkül is ott érezzük min- dg^az embert, amely nem győz újra és újra rácsodál­kozni a természeti világ sok­sok részletére, önmagánál? tat felfedezve azokat. Nagyon tetszettek Baldzsná ’*! Rhédey Piroska vi mai. Egy, nyílt lélek könnyen ’rzékel- h.ető vallomásai ezek arról,1 hogy az élet szép, élni jó, a környezetünk tele van derűs dolgokkal, csak hagyni kell ezeket hatni ránk. A lilában fürdő Vízparti fák borongó* színe ellenére is ezt a művéé szí látásmódot hirdeti, dé egyértelműen fejezi ki ez# a tavaszi ragyogású Balcu ton-part. Teljesen más, a többiek-' hez nem hasonlítható Kovács Péter felfogása. Markáns; . célratörő, a lényeget hordozó kifejezési mód jellemzi. Vo­nalak és foltok, a síkba ki ten'* tett és bezárt tárgyak, a bar­na szín hangsúlyozása: mindé ez együtt mégis vonzó, figyelj met keltő. Akár a Festőáll­ványok, akár a Rajzterem című képére gondolunk. Kár, hogy a szombattól héfő estig tartott találkozó hivatalos programja ezt a tárlatot nem ajánlotta. gmf) , Július 9-én: Vasutasnap A következő hét vége — július második vasárnapja — a vasutasoké. A fővárosban és szerte az országban meg- ünneplik a 28. vasutasnapot. Azt a 150 ezres gárdát, amely nélkül megállna az ország vérkeringése. Buda­pesten pénteken a Nyugati pályaudvaron lesz az ünne­pélyes tisztavatás, szombaton a Déli pályaudvaron vasuta­sokat tüntetnek ki. Július 9-én kisvasúti sza­badtéri állandó kiállítás nyí­lik Nagycenken, a Széchenyi Múzeum kastélyállomása mellett. Avatóbeszédet Orosz- váry László MÁV vezérigaz­gató-helyettes mond’ a kiállí­tást dr. Czére Béla. a Köz­lekedési Múzeum főigazga­tója mutatja be a résztve­vőknek. Szervátiusz Jenő 75 éve, 1903. július 4-én született Szervátiusz Jenő, a Eői mániában élő magyar szobrászművész. "MOLNÁR ZOLTÁN ELUECIZES QNműísm 1978. július L, kedd 36. Tibor még állt egy dara­big egy helyben, föld begyö­kerezett lábakkal, míg arra nem jött egy asszony; az elől lépett ki aztán a fűre, s ha már egyszer megmozdult, lassan ő is visszafelé indult. Közben Gitta, aki úgy ta­lálta, hogy műve még nincs tökéletesen befejezve, Lajos bácsival együtt elkezdte visszahordani a házba az el­mosogatott edényt és evő­eszközöket. — Megint a tanácsodat kérem, Lajos ... — Kérjed Gittám. — Láttad, beszélgettem ezzel a Marival... aztán Gusztival meg Barnával is... — Nem figyeltem, tudod, a szakácskodással voltam el­foglalva ... dehát mindegy. — Szóval az a lényeg, hogy a Tibor szülei a há­zasságot egy öröklakással akarják kezdeni... hogy ad­juk össze ... dehát ez a két apa engem nem sok jóval biztat.. . érted? — Értem én Gittám — mondta Lajos, aki máris ’Óbban értette, mint Gitta remélte volna. — Nézd. az a legjobb, ha én most rög­tön megmondom neked ke­rek perec .. • — Persze, Lajoskám, per­sze... — Nekem pénzem nin­csen. Semmi. De ezt úgy értsd, hogy semmi, hogy teljességgel semmi. A csó­nakház, a javítások, lakk meg minden... ez az én ke­resetemhez viszonyítva éppen elég... De azt is tudod, hogy nekem más örökösöm nin­csen. .. Ha meghalok, min­den a te lányodé lesz, Katié... de addig is használhatják... Amikor csak akarnak, a fia­talok ide mindig kijöhet­nek .. csak az evezőt, azt nem adom ki a kezemből... egyébként mindent... Ezt, ha akarod, akár most rög­tön meg is mondhatod ne­kik. De ha akarod, én mon­dom meg... Gitta, miközben a helyük­re rakta az edényeket, azon- gondolkozott, hogy vajon ezt a választ várta-e. vagv va­lami ilyesmit, vagy éppen teljesen mást. De mindegy, ha egyszer Lajos ezt mondta, ez olyan, mint a szentírás. Töprengenivalója neki éppen csak annyi maradt, hogy most akkor hát mit is akar­jon: megmondja, vagy meg- rnondassa? Visszafelé jövet az az öt­lete támadt, hogy legelőször is Marival közli ezt a végül is egyáltalán nem lebecsü­lendő tényt. A mosogatást már úgyis befejezték; Mari még valamit törülgetett... Leült mellé az áldozati kör­be. — Mit szólsz itt ehhez az egészhez, drágám? — Nekem nagyon tetszik. — Mit gondolsz, miért ép­pen itt rendezzük ezt a mai kis családi összejövetelt? — Hát... itt mindenki na­gyon jól érzi magát... a te férjed meg az én férjem pél­dául nem tudják abbahagyni a tollaslabdázást... Legalább kopik a pocakjuk.. . A gye­rekek meg... te, hol is van­nak a gyerekek? — Nem mindegy? Ok tud­ják. — De mindegy — mondta Mari — szóval nagyon jó öt­let volt... gondolom, ez is a te érdemed. — Értem ... — legyintett Gitta. — Csak azt akarom mondani, hogy ez is, az egész, úgy ahogy van, a fiataloké. Része a hozománynak. Na. mit szólsz? — Szóhoz sem tudok jutni. Ezt Mari komolyan mond­ta, de közben eléggé bizal­matlanul sandított Gittára. Vajon nem akarja-e a csó­nakház fejében csökkenteni az öröklakásra befizetendő részüket? Mari meglátta Katit, aki egyedül lépett be a kapun. — Gyere már Katikám! — mondta — Hova tetted a fia­mat? Ki is tárta feléje a kezét, nyájas anyósi kedvességgel. Kati odament hozzájuk és leült, de nem melléjük, a deszka ülőhelyre, hanem fel, a fűasztalra, még mindig pi­ros volt, felsóhajtott, nem szólt. Gitta rögtön látta, hogy ez nem játék, valami van a lá­nyával. Valami, egyelőre az ő számára is megfejthetetlen. Talán éppen ez a megfejt- hetetlenség ingerelte annyira, hogy idegesen rászólt: — Miért nem válaszolsz, ha kérdeznek?! Gitta felemelte a fejét, rá- • bámult. Szemben, a kapun éppen jött be a két fiú, nem együtt, csak egymás után. Kati hosszan kinyújtott kéz­zel rájuk mutatott. A két asszony odanézett, s elég különösnek találták a fiúk bevonulását. Annál in­kább, mert amint beléptek, nem is tudtak merre indulni. Laci ugyan még egy kis té­továzás után odavitte a kan­nákat a ház sarkához, és le­tette. De Tibor csak megállt, mint aki még vár valakit, aki jön utána. Még hátra is né­zett. de nem jött senki. Mari mama rosszat sejtett, gondolkodott; a kannákkal mintha Kati ment volna el­és ez a piros trikós. vagyis meztelen fiú jött vissza ... Tibort ő később küldte a lány után, vagyis, nem is ő küldte, hanem Gitta . .. vajon mért küldte Gitta .. talán va­lami szükségét érezte, hogy utánakiildie? Persze ő isme­ri a saját lányát... De hogv került oda ez a másik? S éppen őnála vannak a kan­nák ... (Folytatjuk) Szervátiusz Jenő- --J Madonna (MTI fotó — KS)' DANKÓ PISTA szegedi szobJ ránál vasárnap a nótaköltő legismertebb dallamai csen­dültek fel az egyesített sze­gedi népi zenekar hegedűin: megemlékeztek a híres ci­gányprímás- és nótaszerzőről születésének 120. évforduló, ján. Ebből az alkalomból, szobrának talapzatán elhe­lyezték a Művészeti Szakszer" vezetek Szövetsége koszorúd ját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom