Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-25 / 173. szám

Vaskó Mihály a tardes! sporttáborba látogatott Tegnap délután Vaskó Mi­hály, a KEB tagja, az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának első titkára lá­togatást tett a tardosi sport­táborban, vele együtt érke­zett Schmidt Rezső, az egri városi pártbizottság első tit­kára is. A vendégeket a tá­bor jelenlegi sportolóinak egyesületi vezetése fogadta, élen dr. Varga Jánossal, az Eger Sportegyesület elnöké­vel. A vendégek részt vettek az Eger SE labdarúgó-szak­osztályának bajnokságérté­kelő, egyben évadnyitó játé­kosértekezletén. A nyári ala­pozást végző NB II_es keret­tagok előtt először Békési József, az Eger SE ügyvezető elnöke mondott rövid beve­zetőt, majd Cs. Kovács Mi* hály szakosztályi elnök érté­kelte a piros-kék egyesület labdarúgócsapatainak az el­múlt bajnoki szereplését. Szó esett még az idei évad cél­kitűzéseiről, majd a szakosz­tályi játékosértekezlet után a sporttábor vendégei baráti beszélgetést folytattak az Eger Sportegyesület jelenle­vő vezetőivel. (Fotó: Szabó Sándor) Még egy világbajnoki aranyérem Szép befejezés Hamburgban magyar si. kernel ért véget a vívó-vi­lágbajnokság. A párbajtőr egyéni versenye után aligha fogadott volna valaki a ma­gyar csapat győzelmére, s az utóbbi évek csapatversenyei sem szolgáltattak erre ala­pot. De ahogyan a sportban gyakran előfordul, Ham­burgban is úgy esett, hogy az esélyesek nem jutottak el a végküzdelemig, számunk­ra pedig kellemes meglepe­tés született. A legjobb nyolc között az NSZK válogatottjával kerül­tek szembe a mieink, és bár csapatunk magabiztos kez­dése után a németek felzár­kóztak, végül 9—6 arányban a magyar válogatott bizo­nyult jobbnak, továbbjutott. Ugyanilyen arányban győzte le együttesünk a franciákat, s ezzel a döntőbe került. A másik ágon sem maradt el a meglepetés. A Szovjetunió párbajtőrözői az utóbbi évek sikercsapatát, Svédországot ütötték el az arany- és ezüstéremtől, jobb találat­aránnyal érdemelték ki a döntőbe jutást a szovjetek. A magyar—szovjet döntő izgalmasán alakult. Kettős vereségek következtében négy asszó után a szovjetek vezettek 2—0-ra, majd 5—5- re alakult az állás két asszó. val a befejezés előtt. Feny­vesi Csaba 5—2-re nyert Hondogo ellen és így az utol. só asszóban Kolczonayra csak az a feladat várt, hogy legalább egy találatot elér­jen Karagjannal szemben, találatarányuk ugyanis eny- nyire jó volt. Karagjan már 3—0-ra vezetett, de végül csak 5—2-es győzelmet tu­dott elérni, így a világbaj­noki címet a dr. Osztrics, Kolczonay. dr. Fenyvesi, Pap összeállítású magyar együt­tes szerezte meg. Sporthíreit Le Touguet: A Szovjetunió nyerte a tizennegyedszer ki­írt Anníe-Soisbault Kupát, miután a döntőben 3—0 arányban győzött a Svájc ellen. A szovjet lányok köny- nyen diadalmaskodtak a svájci teniszezők felett. A harmadik helyért: Ausztrália—Nagy-Britannia 3—0, ötödik helyért: Cseh­szlovákia—Svédország 3—0, hetedik helyért: Románia— NSZK 2—1. Nyugat-Berlin. Jörg Eipel, a volt francia váltósúlyú profi Európa-bajnok, aki , szinte a halálból jött vissza, miután 25 napig eszméletlen volt egy k.o.-s vereség után, kijelentette, visszatér a ring- be. A 20 éves versenyző a nyugat-berlini Morgenpost- nak adott nyilatkozatában kijelentette: „Nincs félelem bennem, egészségesnek ér­zem magam, visszatérek a szoritóba és remélhetőleg bajnoki címemet is vissza­szerzett)”. Mexikóváros: Állás nélkül maradt Jose Antonio Roca, a mexikói labdarúgó-válogatott volt kapitánya. A néhány hónapja még kitűnő képességűnek tartott szakember az argentínai ku­darc után nem tud elhe­lyezkedni a mexikói futball- életben, hitelét vesztette. .. Az Uno Mas Unó című lapnak adott interjújában keserűen mondotta: „Mióta Argentínából visszatértünk, alig állnak velem szóba azok, akik előtte mindenáron en­gem akartak edzőnek szer­ződtetni. Hogy nem marad­hatok a válogatott élén, az biztos, de dolgozni azért to­vább szeretnék, és nem má­sutt, a futballsportban”... Szófia: Befejeződött a vár­nai női nemzetközi röplabda­torna. Az elsőséget Japán szerezte meg, Magyarország és Bulgária előtt. Rusze: A nemzetközi női if­júsági kosárlabdatorna vég­eredménye: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Bulgária/B, .. .5. Magyarország. Nyári Totó Kupa Szolnoki MÁV— Gyöngyösi Sp. 2—2 (1—0) Labdarúgó-mérkőzés, Szol­nok, 1500 néző. V.: Mészáros ÜÍMmüsáo if>H. július 25., kedd A hazai csapat nagy len­dülettel kezdett, s gyors ve­zetéshez jutott. A későbbi­ekben sorra kimaradtak a helyzetek, igaz a gyöngyösi kapus nagyszerűen védett. G.: Szabó I., László (11-es- ből), illetve Ferencz, Gal- góczi dr. A keleti csoport másik két mérkőzésének végeredménye: Kecskeméti TE—Bem SE 0—4, Ceglédi VSE—Lehel SC 3—1. Ismét hallatnak magukról Az utóbbi két-három év­ben nem kápráztatták el eredményeikkel a sportked­velőket az egri súlyemelők. Kétséges volt az is, hogy egyáltalán hódolhatnak-e kedvenc sportáguknak azok, akik a nem éppen kedvező körülmények ellenére sem lettek hűtlenek a súlyeme­léshez. Nos, az egri Forgá­csoló Vasas sportkörben mű­ködik a súlyemelő-szakosz­tály. A közelmúltban Debrecen­ben minősítő jellegű verse­nyen néhányan szerepeltek az egriek közül. Váltósúly­ban Szeredi Ferenc 162,5 kg- os, könnyűsúlyban Vígh Sán­dor 180, Lóczi József 170, Barta József 112,5 kg-os, ne­hézsúlyban Does József 205 kg-os teljesítménnyel mutat­kozott be. Nem kimagaslóak még ezek az eredmények, de azt mindenesetre tanúsítják, hogy Erdei László edző irá­nyításával tovább munkál­kodnak az egri súlyemelők. Ügy tűnik jó „gazdára” talál­tak. Remélik, hogy táboruk gyarapodik. Igyekeznek iga­zolni, hogy a sportág szép hagyományainak méltó foly­tatói, és megérdemlik a se­gítséget, a támogatást. A Budapesti Volán csapata nyerte a VII. Somody-sakkemlékversenyt Az elmúlt hét utolsó két napján, immár hetedik alka­lommal rendezték meg Gyöngyösön, a Somody Jó­zsef Kupa Sakkemlékver­senyt. Külön érdekessége volt a villámtornának, hogy azon a huszonegy egyesület által* benevezett 29 együttes között az idén először vettek részt külföldi csapatok: a Tátrán Presov és a H. Me- reszjev. A Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem gyöngyösi főis­kolai karának aulájában le­bonyolított versenyen az első tábláknál olyan neves sak­kozók is asztalhoz ültek, mint Bilek István nagymes­ter és a nemzetközi meste­rekként jegyzett Honfi-há­zaspár. Az ismert résztvevők mellett a legnagyobb elisme­rést és tetszést a rendezők és a szakemberek körében kétségtelenül a kilencéves Polgár Zsuzsika Váltotta ki, aki a sakkozóknál szokatlan szédületes tempóban sorra verte meg korosabb, rutinos ellenfeleit. Kitűnő teljesít­ményét mi sem bizonyítja jobban, minthogy szombaton lejátszott nyolc mérkőzéséből hét és fél pontot gyűjtött össze, több ismert versenyző szerepelt az általa legyőzöt- tek sorában. Szombaton délután került sor az elődöntőre, s az erős hazai mezőnyt jellemzi, hogy a két külföldi együttesnek nem sikerült továbbjutnia. Vasárnap délelőtt tartották meg ugyancsak az aulában Bilek István nagymester játszmaelemzés közben. (Fotó: Szabó Sándor) tizenkét csapat részvételével a döntőt, amelyen az együt­tesek körmérkőzéses alapon vívtak egymással a szakem­berek véleménye szerint is izgalmas, színvonalas mérkő­zéseket. Végül is a villám­tornát, s ezzel együtt o So- mody-kupát ebben az eszten­dőben a Budapesti Volán nyerte minimális különbség­gel a Budapesti Vasas csapa­ta előtt, amelynek így nem sikerült megvédenie tavalyi elsőségét. A döntő legjobban szerepelt Heves megyei együttese a Gyöngyösi Ener­gia SE I. számú csapata lett, a gyöngyösi sakkozók az ötö­dik helyen végeztek. A szin­tén vasárnap lebonyolított vigaszversenyt pedig nagy Nagy István lett a 100-as bajnok Tavaly nagy meglepetés­ként megnyerte a Hevesi SE atlétája a sprinterek hazai bajnokságának hosszabbik, 200 m-es versenyszámát. Idén a már várt sikere ezúttal sem maradt el. Igaz, a meg­lepetés ízét ugyanúgy magán viselte bajnoki aranya, mint 1977 nyarán. Az atlétikai OB-n ezúttal a klasszikus távon, a 100 méteren utasította maga mö­gé a mezőnyt. A bajnoki sorrend: 1. Nagy István 10,70, 2. Babálv (DMTE) 10,80. 3. Tatár (Bp. Honvéd) 10.82. 200 méteren a bajnoki cím védöjeként lépett a Népsta­dion küzdőterére. E távon azonban „csak” második lett. A bajnoki sorrend: 1. Ba- bály László (DMTE) 21.48. 2. Nagy István 21,49, 3. Kiss F. (Csepel) 21,63. (Szántó felv.) Hét és fél percig volt a levegőben... Második esztendeje „bont­ják szárnyaikat” az Eged ol­dalának sziklás tisztásán a sárkányrepülők. Eger jelleg­zetes légáramlatai, az észak- nyugati és délnyugati szél kedvező felhajtóerőt adnak a merész vitorlázóknak, akik a hegyoldalon felfelé futó szélre ráereszkednek, s le­begve szállnak erdők, völ­gyek fölött. Az északi, Cse- bokszári-városrész keleti ab­laksoraiból sokan gyönyör­ködnek a vakmerő mutatvá­nyokban, de sokan keresik fel az Eged tetejét is, hogy tanúi legyenek az indulás iz­galmas pillanatainak. Ha kicsinyben is. de szen­záció ez bizonj', ahogy új­ságíró nyelven szokták mon­dani, még akkor is, ha szin­te megszoktuk már a csillag­közi utazások híreit, mert az egyszemélyi bátorság, le­lemény, kockázatvállalás próbatétele. Ha a kutató visszalapoz régi újságok köteteibe, ráta­lál arra a régi szenzációra, amikor először jelent meg Egerben, a déli városrész fölött „repülő ember”. Hat­vanöt évvel ezelőtt, 1913. no­vember 22-én és 23-án re­pült fel itt maga barkácsol­ta, lélekvesztő kis motoros gépén Kvasz András, a ma­gyar repüléstörténet egyik nevezetes alakja. Megszállot- ja volt a repülésnek ez a bé-' késcsabai fiú, aki gépének minden alkatrészét a szó szoros értelmében megkoplalta. Or­szágos híre volt annak, hogy sokszor a mezőkön zsákmá­nyul ejtett varjakkal táplál­kozik, s bár a közeli nagy- birtokos Wenckheim gróf felajánlotta támogatását, nem fogadta el. Krajcárt krajcárra rakott, hogy meg­szerezhesse azt a harminc lóerős motort, ami vala­mennyire is felemeli őt a földről, hogy megélhesse, el­mondhassa, elkiálthassa: azért is repülök. Szekérrel szállította ide és szerelte össze kezdetleges gépét itt, a Nagyréten Kvasz András. Ma utcák sorolnak az Eger-patak. Ady Endre út —Sas út határolta területen, ami akkor rét volt. Eger la­kosságát valósággal lázba ej­tette az esemény. A korabeli egri sajtó (EGER, EGRI ÚJ­SÁG) < becslése szerint mint­egy tízezer ember figyelte :egri szólás szerint leste) az meglepetésre a Gyöngyösi Volán nyerte. Az emlékverseny végered­ménye: 1. Bp. Volán 37 'pont (Bilek, Rajna, Telméri, Kur- ‘ tesek), 2. Bp. Vasás 36.5 (Havasi, Káposztás, Meleghe­gyi, Stugel), 3. Bp. Vasútépí­tők (Honfiné, Bartos, Pesz- tericz, Valis), 4. Ganz Villa­mosság I. 27, 5, GYESE I. 22,5, 6. Bp. Pénzverő 22, 7. Miskolci Spartacus 21, 8. Salgótarjáni TC 19,5, 9. Deb­receni Spartacus 16, 10. Ganz Villamosság II. 14,5, 11. Va­sas Ikarus 13, 12. GYESE II. 11 pont. eget, végig a mai Lenin úton, kivonultak az iskolák, neve­lőintézetek, s a felszállás he­lyén a rendőrség és tűzoltó­ság vont kordont, annál is inkább, mivel a pilóta belé­pőjegyet is árult egy na­gyobb motor beszerzésére. Az előnyösebb helyek ára 1 korona, a kevésbé jó helyeké 60 fillér volt. Az első nap háromszor is felszállt Kvasz András. Első alkalommal mintegy 30 mé­ter magasságban elromlott a motor, siklórepüléssel eresz­kedett le, a második, harma­dik felszállásnál megkerülte a vasútállomást nyolcvan méter magasságban. Másnap az izraelita temető mellett volt katonai gyakorlótéren szállt fel, s úgy látszik, a szél is segített, neki, mert — mint pontosan megmérték — hét és fél percig maradt a levegőben, a nézők örömri- valgása közben. Azóta történt egy, s más a levegőben, de egy pillanatra érdemes megállni Kvasz András emléke előtt most, amikor az akaraterő újabb példáit lebegtetik fel az Eged oldaláról a sárkányre­pülők. Dr. Kapor Elcmcr Furcsaságok a sport világából A londoni Yppswich klub vezetősége attól való félté­ben, hogy lekési a holland Feienoorddal való találko­zót, elvetette a repülőút ter­vét. Biztosabbnak látszott, ha hajóval kelnek át a kon­tinensre. Meg is rendelték tehát a hajójegyeket. A ten­ger azonban álnokabbnak bi­zonyult, mint a levegő. Vi­har tört ki, melynek - követ­keztében a hajó tizenkét órát késett, a csapat vala­mennyi tagja pedig megkap­ta a tengeri betegséget. A mérkőzésen azután mind­egyikük lába alatt „ringott” a pálya, úgy érezték magu­kat, akár a hajó fedélzetén, A hollandok könnyedén megnyertek a mérkőzést. Haza már repülőn ment az Yppswich ... Az egyik angol klub kö­zépcsatárának azt tanácsolta a sportorvos, hogy lábizmai­nak erősítése céljából na­ponta tíz kilométert fusson országúton. Két hét múlva a futballista felhívta az orvost: „Sokáig kell még futnom?” — kérdezte. „Nem tudom — felelte az orvos —, jöjjön be, megvizsgálom.” „Könnyű azt mondani — válaszolt a spor­toló sértődötten. — Száz­negyven kilométerre vagyok hazulról !” ★ Egy tokiói golfkedvelő fo­gadásból felütögette a me­redek hegyoldalon a labdát a Fudzsijama tetejére. Útköz­ben 1275 ütést végzett, el­vesztett 25 labdát, lefogyott 6 kilót — de megnyerte a fogadást. •k A zágrábi Start ir.ia: Ca­roline Svedensen Virginia City-i lakos (Nevada állam) az első nő, aki felkerült az Egyesült Államok profi ököl­vívóinak listájára. Első mér­kőzésén mélyen dekoltált sportingben, csipkés nadrág­ban és arannyal díszített bokszkesztyűben jelent meg. Ellenfelét, Jean Lángot már az első menetben kiütötte. (A külföldi sajtóból tallózta} Zahemszky Lászlói

Next

/
Oldalképek
Tartalom