Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-11 / 161. szám

I HÉTFŐ ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: A Quirinale új lakója Sandro Pertini személyében új köztársasági el­nöke van Itáliának. Biztosan akadnak világszerte, akik némi mellékgondolatokkal fogadták azt a tényt, hogy a megválasztott államfő nyolcvankét esztendős öregúr. Ez az az- eset azonban, amikor ez a körülmény több okból is elhanyagolható. Nemcsak arról van szó, hogy az olasz politikai élet e „nagy öregje” kitűnő egészségnek örvend és — elmaradhatatlan szivarjával — örökmozgó módon feltűnik. Az államfő tevékenysége az olasz alkotmány szerint inkább reprezentatív, nem jellemző rá a napi politikában való operatív részvétel — akkor tehát már ezért sem lehet meghatározó tényező­Mindennél összehasonlíthatatlanul fontosabb az a jelenség, ami Pertini személye, megválasztásának ténye és módja mögött va9 Kezdjük a személyével. Az új államfő, Quirinale palota új lakója a harcos antifasizmus egyik legna­gyobb alakja. Több évet töltött börtönben, a néme­tek halálra ítélték, félelmet valóban nem ismerve küzdött évtizedeken át a szó legjobb, legnemesebb értelmében hazája szabadságáért, a demokráciáért. Személye ebből következően eleve alkalmas ar­ra, hogy a politikusok és tömegek egyaránt jelképnek tekintsék, méghozzá egy különlegesen kiélezett hely­zetben, rendkívül fontos időszakban. Milyen helyzetről, milyen időszakról van szó? Olyanról, amire az a legjellemzőbb, hogy koncentrált támadások érik a demokratikus parlamenti többséget- Jelentős bel- és külföldi erők az eszközökben nem válogatva igyekeznek megbénítani ezt a többséget, sőt: a demokratikus Olaszország intézményeinek mű­ködését is. A Moró-gyilkosságnak, az egyéb, hasonló megrázkódtatásoknak nyilvánvalóan és egyértelműen ez a céljuk. Az ezen munkálkodó erők nem is titkolták, hogy kaján kárörömmel várják az elnökválasztás bonyo­lult processzusát. Azt remélték, a demokratikus többség nem állja ki ezt a kemény politikai erőpró­bát, amiből majd megtépázóttan, az eddiginél védte­lenebből kerül ki. Világszerte minden haladó ember örömmel nyug­tázhatja azt a tényt, hogy ennek pontosan az ellen­kezője történt: az erősödő újfasiszta nyomás, az anarchiára játszó kísérletek idején Itália történeté­nek legnagyobb többségével választottak államfővé — egy harcos antifasisztát- Harmat Endre Négyes eszmecsere Az egyiptomi elnök kije­lentette: megvitatták azokat a lehetőségeket, amelyek „újabb ösztönzést adhatná­nak a közel-keleti békefo­lyamatnak”. Hangoztatta, hogy Peresz és ő távolról sem minden pontban értett egyet, de egy ilyen véle­ménycsere „megkönnyíti a békéhez vezető út keresését”. Egy kérdésre válaszolva az egyiptomi államfő ugyanak­kor úgy vélekedett: ,.nem történt elegendő haladás a közel-keleti béke-erőfeszíté­sekben ahhoz, hogy indokolt legyen egy újabb egyiptomi —izraeli csúcstalálkozó”. Szadat hangoztatta: ..ha új elemek fedezhetők fel az iz­raeli kormány magatartásá­ban. .sőt új konceo'-ióról le­hetne beszélni”, akkor sor kerülhet egy úiabb találko­zóra közte és Begin között. A megbeszélések hefeiezése után Becsben négyes sajtóér­tekezletet tartott Willy Brandt, a Szocialista Internaeio- nálc elnöke, Szadat egyiptomi államfő, Kreisky osztrák kancellár és Peresz. az izraeli ellenzék vezére. (Népújság telefotó — MTI—KS) Hazautazott az NSZK parlamenti küldöttsége Az országgyűlés meghívá­sára hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott a Német Szövetségi Köztársa­ság Szövetségi Parlamentié­nek küldöttsége, amelyet Karl Carstens professzor, a szövetségi parlament elnöke vezetetjt. A küldöttség va­sárnap délelőtt elutazott Bu­dapestről. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országyülés elnöke és Péter János alelnök, va­lamint törvényhozásunk más tisztségviselői és a Külügy­minisztérium képviselői bú­csúztatták. Jelen volt dr. Johannes Balser, a Német Szövetségi Köztársaság buda­pesti nagykövete. Rendkívül jó légkörben zajlottak le és hasznosak vol­tak négynapos magyarorszá­gi látogatásunk megbeszélé­sei — hangsúlyozta Kari Carstens professzor, a hiva­talos látogatáson hazánkban tartózkodó NSZK parlamenti küldöttségének vezetője. A tárgyalások igen jól szolgálták a kölcsönös megismerést. Hozzájárultak az együttmű­ködés további elmélyítésé­hez, jő alapot teremtve a munkakapcsolatok erősíté­séhez, az újabb találkozók­hoz. A megbeszélések közül a professzor kiemelte Losonczi Pállal, az Elnöki Tanács el­nökével, Apró Antallal, az országgyűlés elnökével, Púja Frigyes külügyminiszterrel, Szépvölgyi Zoltánnal, a fő­városi tanács elnökével, s közéletünk több más neves személyiségével lezajlott találkozót. — Ami a politikát illeti, sok kérdésben egyetértet­tünk, — mutatott rá a Német Szövetségi Köztársaság Szö­vetségi Parlamentjének elnö­ke. — Mindkét ország nagy teret szentel a béke megvé­désének, s a leszerelést e te­vékenység fontos eszközének tartja. Egyetértettünk azzal a magyar állásponttal is, hogy a nehéz, vitás nemzetközi kérdések megoldásában türe­lemre van szükség. A gazdasági kapcsolatok­ról szólva Karl Carstens a következőket mondta : rész­ben a Közös Piac, részben pedig a Német Szövetségi Köztársaság szabályozásai­ból adódóan e kapcsolatok­nál problémák merültek fel. Mindig készen vagyunk ar­ra, hogy ezeket a kérdéseket megvitassuk és megoldáso­kat keressünk. Az eredmé­nyek biztatóak: a vá'laláfá­ink között jelenleg 2(50 koo­perációs egvüttműködés él, s a szocialista országok közül Magyarország az NSZK első kooperációs partnere. Mind­ez nem jelenti azt, hogy vé­gére értünk a lehetőségek ki­aknázásának, hiszen a har­madik országba induló közös szállításokra, a termelési együttműködésre újabb köl­csönösen hasznos megállapo­dásokat köthetünk. A kül­döttség vezetője nagyra érté­kelte a kulturális kapcsola­tok fejlődését. A vasárnapi sajtókonferen­cián Karl Carstens profesz- szór bejelentette. hogv a ma­gas szintű látogatások folyta­tásaként Apró Antal vezeté­sével magyar országgvűlési küldöttséget hívtak meg az NSZK-ba. Gazdasági helyett politikai harcot Beszélgetés lord Balogh professzorral A közelmúltban, a Magyar Tudományos Akadé­mia megmvasának eleget te­ve, tíz napig hazánkban tar­tózkodott a világhírű angol közgazdász, Sir Thomas Ba­logh, az Oxfordi Baliiol Col­lege professzora. Az Akadé­mián tartott egyik előadása után, alkalmunk nyílt rövid beszélgetést folytatni a ma­gyar származású professzor­ral, aki legutóbbi magyaror­szági látogatása alkalmával azt nyilatkozta, hogy köz- gazdasági nézeteivel, elveivel — a világ neves közgazdá­szai között — a kisebbséghez tartozik. Hogy miért, arról majd később... Bevezetés­ként inkább arról, röviden, hogy milyen is volt Balogh professzor pályakezdése? — A pályám 1927-ben in­dult, amikor egyetemi tanul­mányaim befejezéseként disszertációt írtam a német gazdasági válságról -és a pénzromlásról. Ezt a disszer­tációt a Tudományos Akadé­mia kiadta, s abban a sze­rencsében részesültem, hogy ösztöndíjasként tanulhattam Berlinben, az ottani Collé- gium Hungaricum révén. Ez az ösztöndíj megnyitotta előttem a lehetőséget a „ko­molyabb” tanulásra, az ak­kori idők jelentős közgaz­dász egyéniségeinek irányí­tásával. — Tudományos érdeklő­désének középpontjában a a gazdasági válság, a növe­1978. július 11.. kedd kedés és az infláció kérdé­sei állnak. Ezeket vizsgál­ja nemzeti és nemzetközi vonatkozásukban. Elemzé­sei során milyen következ­tetésre jutott? — Jó ideje már, hogy a gazdasági növekedés perifé­rikus területei iránt kezdtem érdeklődni. Jártam több fej­lődő országban, például La- tin-Ameriká'ban, Jamaicá­ban. Emellett változatlanul foglalkozom a fejlett kapita­lista országok — közöttük természetesen Anglia — problémáival. S e problémák között a legsúlyosabb az in­fláció, amit hosszú időn át alapjaiban jól funkcionáló vegyes gazdaság legkemé­nyebb próbatételének tartok. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem sikerül az inflációt a jelenleg rendelkezésünkre álló eszközökkel megfékezni anélkül, hogy komolyabb mérvű munkanélküliséget ne okoznánk: olyan munkanél­küliséget, amely sajnos hosz_ szabb távon sem leküzdhe­tő. — Érthetjük ezt úgy, hogy a kapitalista gazdál­kodás dilemmája: vagy a teljes foglalkoztatottság és gazdasági növekedés — az ezzel szükségképpen együtt járó inflációval —, vagy a stabil árak, de stagnálással és munkanélküliséggel. ■. — Igen. Felfogásom sze­rint ez a kapitalizmus vál­sága. A teljes foglalkozta­tottság révén a szakszerve­zetek tárgyalási pozíciója rendkívül megerősödött. A társadalmi egyensúly meg­billent, mégpedig a szakszer­vezetek javára. Mi volt a helyzet 1945 előtt? Az állan­dóan ismétlődő, periodikus válságok mindig újra terem­tették ezt az egyensúlyt. A gazdasági fellendülések ide­je alatt a munkásság és a szákszervezetek tárgyalási ereje nőtt, béremeléseket tudtak kiharcolni, s e bér­emeléseket szükségképpen az árak emelkedésének kellett követniük. Egy kritikus pont elérése után fordult a hely­zet: a munkásság és a szak- szervezet erős nyomásnak voltak kitéve: a bérek süly- lyedtek, s velük együtt az árak, ismét csak a kritikus pontig. A tudomány ugyan sokáig tagadta a túltermelés tényét, de mégis tény, hogy túltermelés volt, s ennek cá­folhatatlan bizonyítéka az 1929. évi válság. Ez volt tehát a helyzet a háború előtti években. 1945 után viszont gyökeres válto­zások tanúi lehettünk. Az állami szektor szerepe hatal­mas mértékben megnöveke­dett, a kormányoknak politi­kai okokból is biztosítani kellett a munkások lehető legteljesebb foglalkoztatását. E törekvés eredményeként, 1945 után sokáig nem volt olyan év, amikor a munka­nélküliség mértéke megha­ladta volna a hat százalékot, és nem volt év, hogy az árak, • akárcsak egy százalék­kal is csökkentek volna. A szakszervezetek ugyanis tu­datában voltak, hogv nincse­nek kitéve a nagyobb mérvű munkanélküliség veszélyé­nek, bátran követelhettek tehát mind magasabb bére­ket. A magántulajdonon ala­puló gazdaságban nem is ér­hette őket ezért semmiféle szemrehányás. Csakhogy: egy idő után a bérek emel­kedését ismét az árak emel­kedésének kellett követnie, s e hosszú időn át tártó fo­lyamat végső soron szükség­képpen vezetett napjaink inflációjához. — Lát-e ön kiutat ebből a helyzetből? — Igen! A megoldás: a döntések decentralizálása. Nézze: az úgvnevezett tiszta, vagy klassziküs kapitaliz­musban a munkásosztálynak semmi beleszólása nincs a dolgok alakulásába; oka sincs arra, hogy felelősnek érezze magát a gazdasági rendszer stabilitásáért, s ezért szó sem lehet arról, hogy a szakszervezetek en- gedménveket tegvenek, vagv a munkáltatókkal való vitás kérdésekben beadják a dere­kukat. Ez a fajta „tiszta” kapitalizmus azonban a rég­múlté. S mert olyan politi­kát folytatunk, amelvben a nemzeti jövedelem és va­gyon elosztását a munkásság jajára megváltoztatjuk. ígv már igenis elvárható az imént említett felelősségér­zet. — Hogyan képzeli el, professzor úr, ezt az újfaj­ta vagyonelosztási? — Semmi esetre sem a szakszervezeti harcok által kivívott béremelések formá­jában. A szakszervezetek ál­tal kikényszerített béremelé­sek csak átmeneti és ideig­lenes előnyökhöz juttatják a munkásokat, hiszen az árak emelkedésével a béremelé­sekből származó előnyök el­vesznek. Márpedig — mint említettem — a bérek emel­kedését szükségképpen az árak emelkedésének kell kö­vetniük. A nroblémával kao- csolatos álláspontom a kö­vetkezőképpen foglalható össze: a szakszervezeteknek, mint a munkások érdekkép­viseleti szerveinek nem a meg-megújuló béremelése­kért kellene harcolniuk; ez nagyon rövidlátó politika. Gazdasági erejüket a mun­kásosztály politikai súlyának növelésére kellene fordíta­niuk. A bérkövetelésekről való lemondás fejében adó- kedvezményeket, vagyon- és földreformot kellene kivívni­uk. S a gazdaságpolitikának arra kellene irányulnia, hogy a munkásosztálynak egyre nagyobb és egyre jelentő­sebb részvételt biztosítsanak a döntésekben és a jövede­lemelosztásban. Ily módon a munkásság is tartós előnyök­höz jutna, és az állandó bér- követelések beszüntetésével az infláció is mérséklődne. Meggyőződésem, hogy ez az egvetlen járható út. Tudom: e nézeteimmel a kisebbséghez tartozom. S 1 emiatt sok közgazdász kriti- ! zál engem, mondván: a köz- j gazdaságtudományba politi­kai, pszichológiai és szocio­lógiai tényezőket vegyítek. Az úgynevezett „tiszta” el­méletek tudósai ezt nem kedvelik. Ök az elegáns —, de ugyanakkor sokismeretle- nes — matematikai modelle­ket kedvelik, amelyek, meg­győződésem szerint semmire sem jók. — Eszerint ön, a nyugati világ inflációs gondjait vég­ső soron a bérköltségekre vezeti vissza, és nem oszt­ja azt a nézetet, hogy a for­galomban levő pénz men­nyiségében, illetve a nem eléggé ellenőrzött pénzki­bocsátásban kell keresni az infláció fő okát. — Nem! Ezt nem látom be. Az inflációnak kétségte­lenül sok összetevője van, de a fő ok semmiképpen sem a kibocsátott pénzmennyiség­ben keresendő, hanem ab­ban a folyamatban, amit rö­vid beszélgetésünk alatt igyekeztem fölvázolni. — Köszönöm a beszélge tést. Vértes Csaba Külföldi jelentések TŰZVÉSZ Több mint 1000 modern festmény, szobor, grafika és egyéb műtárgy vált a lángok martalékává szombaton Rió de Janeiróban, a modern művészetek múzeumában 30 percig pusztító tűzvészben. Odalett Picasso 2 festmé­nye, Salvador Dali több alko­tása és Torres Garcia uru­guayi festőművész egész életműve, amelyet kiállítás céljára kértek kölcsön Mon. tevideótól. Szakemberek sze­rint a katasztrófát vagy rö­vidzárlat, vagy eldobott égő cigarettavég okozhatta. KÍNAI AKCIÓK A nemzetközi közvélemény komoly aggodalommal figye­li a kínai hatóságok akcióit, a Vietnami Szocialista Köz­társaság ellen kibontakozta­tott, támadásait — állapítja meg Borisz Avarcsenko, a Pravda politikai szemleirója, a lap vasárnap nemzetközi szemle rovatában. A pekingi propaganda dur­va rágalmakat szór a hős országra, és szándékosan meghamisítja a vietnami kommunista pártnak és a VSéis. kormányának a kínai származású lakossággal kap­csolatos politikáját. Pekingnek nyilvánvalóan azért van szüksége erre a kampányra — Írja a Pravoa szemleirója —, hogy a poli­tikai nyomás fokozásával le­térítse Vietnamot elvi, szo­cialista álláspontjáról, és ez­által a nagyhatalmi maoista tervek szolgálatába állítsa. HOLTRÉSZEG HALAK A kelet-franciaországi Saone-et-Loire megyében a héten „holtrészeg” halak ez­reit találták a Le Meuzin folyóban. Verdun-sur-!e Doubs egyik szőlőgazdaságá­nak borpincéjéből egy héttel ezelőtt kétezer hektoliter bort eresztett a folyóba a cég egyik alkalmazottja, egy igencsak ittas'állapotban le­vő fiatalember. Az értékes nedű súlyos kárt okozott a halállományban. Összecsapások SPANYOLORSZÁGBAN Szombaton egész éjjel folytatódtak az összecsapá­sok a tüntetők és karhatalmi erők között a spanyolországi Navarra tartomány főváro­sában, Pamplonában. Emiatt minden bizonnyal félbesza­kítják a pamplonai fiesta megünneplését. (Ennek a fiestának állított örök em­léket Ernest Hemingway vi­lághírű könyvében. MOSZKVÁBÓL IS ELINDULTAK A Kreml kongresszusi pa­lotájában tartott ifjúsági nagygyűlésen vasárnap ün­nepélyesen elbúcsúztatták a havannai vtlágifjúsági talál­kozóra utazó szovjet fiatalo­kat. A kereken ezerfős kül­döttség fiatal munkásokból, kolhozparasztokból, diákok­ból, orvosokból és művészek­ből all, akik valamennyi nemzetiséget képviselik. ETIÓPIÁI GYEREKEK A havannai kikötőben ün­nepélyes és meleg fogadta­tásban részesítették azt az 1200 etiópiai gyereket, aki azért érkezett Kubába, hogy ott, az ifjúság szigetén foly­tassa tanulmányait. Az is­kolások többsége olyan etió­piai katona gyermeke, aki az intervenciósok elleni harc­ban esett el. ÖTÖS IKREK Három orvos és 15 ápoló­nő segédletével ötös Ikreknek adott életet a franciao "’ági Caenben egy 28 éves tanár­nő. Mint az orvosok vasár­lap közölték, a hét és fél hónapra született három kis­lány és két fiú egészségeseit Terhessége előtt az anya meddőség elleni hormonke­zelésben részesült. ......_.i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom