Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-07 / 158. szám

Felvételi az egri főiskolán Izgalom és verseny a belépőért Sok érettségizett tanuló töprengett ezen az elmúlt hetekben, napokban. Vala­mennyien esélyeiket latolgat­ták, azt mérlegelve, hogy megvalósul-e a nagy álom, belépőt szereznek-e, gólyák­ká válnak-e? ^ A válasz tulajdonképpen egyszerű: azt veszik fel, aki megfelel a követelmények­nek. Ezt mindenki tudja, azt viszont jóval kevesebben, hogy miként lest ez a gya­korlatban. Riportunkban erre kere­sünk választ... Többszörös túljelentkezés Dr. Juhász István, az eg­ri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tanulmányi osztá­lyának vezetője néhány, a jelentkezésekkel * kapcsolatos adatot említ. — A tanári pálya még in­kább vonzó, mint régebben. Az idén kilencszázharmincan szerettek volna bekerülni, ám csak háromszáznegyven fiatalt fogadhatunk. Ráadá­sul ebbe a létszámba bele­tartoznak a tavaly előfelvé- telt nyert fiúk is. Bizonyos szakpárokat éppúgy ostro­molnak, mint valaha. Sok­szoros volt a túljelentkezés a biológia—földrajz, a földrajz —testnevelés és a népműve­lés—történelem szakokra. A magyar—történelem szintén kedvelt, főként a lányok kö­rében. Újdonság a matemati­kával, fizikával és a bioló­giával társított technika. En­nek híre valószínűleg még nem terjedt el, mert igen kevesen pályáztak. Más szóval : érdemes tá­jékozódni, mert a siker — s ez aligha vitatható — o jól- informáltságtól is függ. Aki viszont következetes, s nem mond le az irodalomról, a geográfiáról, az élővilág tit­kainak kutatásáról, csak ak­kor érvényesül, ha az erős mezőnyben a jók közül is ki­emelkedik. A megyeszékhely felsőok­tatási intézményében tizen­kilenc bizottság tevékenyke­dett. Előttük kellett igazolni a tudást, a rátermettséget. Nézzük most meg azt, hogy Györgyi felel miként! Hallgassuk meg azo­kat, akik a jövő tanulóit a magyar irodalom és a histó­ria szépségeivel óhajtják megismertetni... Nyugodt légkör A folyosón a megszokott kép fogad. Sötét ruhába öl­tözött, riadt tekintetű ifjak. Kezükben, s körülöttük könyvek sokasága. Ismételni akarnak, holott ez teljesen felesleges, hiszen az elmúlt négy esztendő alatt elsajá­tított anyagról, olvasmánya­ikról, egyéni ízlésükről, gon­dolkodási készségükről adnak majd számot. Ilyenkor azonban nem használ a jó tanács, mert drukk, izgalom nélkül nincs valamirevaló vizsga. Azt azonban aligha sejtik, hogy itt benn már mennyit tudnak róluk. Behívás előtt tisztázzák a családi körülmé­nyeket, elolvassák az iskola által küldött — ezek egy ré­sze sajnos hemzseg az álta­lánosságoktól — jellemzése- * két. Értékelik a tanulmányi eredményt, megállapítják a hozott pontszámokat, szó esik az írásbeli szintjéről. (Eotó: Tóth Gizella) Csak ezután következik az annyira rettegett pillanat. Egy biztos: a légkör jó, szinte kedélyes, s aki felké­szült, aki kedveli a szellem­frissítő beszélgetéseket, an­nak igazán nem kell semmi­től tartania. Györgyi Érdről jött, még­hozzá jelesekkel. Fellépése higgadt, s az sem zavarja, hogy nem kell mindjárt té­telt húznia. Kérdik, s ő vá­laszol, érvel, tényeket sora­koztat fel. Arról beszél — ízesen, árnyaltan, hogy nem­csak kedveli Ady, Vörös­marty, Weöres Sándor ver­seit, hanem szívesen előad­ja is azokat. Aztán a szava­lókórus szerepéről szól. A magyar felvilágosodás íróegyéniségeinek munkássá­gát taglalja. Közülük csak egyet kellene választania, ő azonban nem kedveli a könnyebb megoldást. — A legszívesebben sorjá­ban haladnék, s Bessenyei­vel kezdeném, mert a folya­matot így érthetjük meg egészen, s kiemelhetem a hasonló és a különböző 1 je­gyeket is. Ezt is teszi, megnyerő ma­gabiztossággal ... Történelemből is remekel. Élvezet hallgatni okfejtését. Észre sem veszi, hogy felel, annyira felvillanyozza témá­ja­Tipikus tanáraikat. Szépen, szabatosan fogalmaz, felkelti az érdeklődést, leköti a fi­gyelmet. Búcsúzik, de nem végle­gesen, mert — s ezt nem túlzás megjósolni, a hivata­los döntés előtt sem — szep­temberben az elsősök kóré. ben találkozhatunk vele. Hadilábon a stilisztikával Ismét leány következik, aki Ady költői világát elem­zi. Látszik rajta, hogy ked­veli líráját Nem is lenne baj, ha ilyen hévvel, ilyen lendülettel folytatná. A stílusrétegekkel azonban sehogy sem boldogul. Nem marad magára, a tanárnő segít, de hiába a mentőöv, ugyanis igen nehezen évie­kéi a partra. Lényegbeli dol­gokat nem ismer, s a példák nyomán sem igazodik el. Meglepő — 8 ez nemcsak rá, hanem a többiek zömére is jellemző —, hogy hadilá­bon áll a nyelvtannal, a sti­lisztikával. Meglehetősen elszomorító ez, mert enélkül semmiképp sem kerekedhet valamireva. ló műelemzés. A szépet nem elég megsejteni, de érteni is kell. Az egészben az a fura, hogy a középiskolákban so­kat foglalkoznak ezzel, de úgy látszik, hogy a haté­konysággal van baj. Történelemből a Tanács- köztársaság létrejöttének külső és belső körülményei­ről kell szólnia. Ez megy is, de egy kérdésnél megtor­pan. — Ki lett az őszirózsás forradalom után a köztársa­sági elnök? Tanácstalanul tekint jobb­ra, balra, s Károlyi Mihály neve mit sem mond számá­ra. Ez bizony tájékozódásigé­nyének hiányára utal. Mi lesz a döntés? Ne vág­junk elébe, majd határoz, illetve javasol a bizottság. Egy biztos: a szorgalom­mal társult rátermettség mé­retett meg, s ebben a. ver­sengésben csak a legjobbaké lehet a pálma... Pécsi István Egyszer volt egy erdő... Ki ne emlékezne a régi mesékre: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő. Ott lakott a... Manapság mind több és több ember járja az erdőt. Van­nak, akiknek ott van a munkahelyük, fát termelnek, meszet égetnek, utakat építenek, mások csak időszakonként keresik fel a Bükk, a Mátra erdőségeit, ök hóvirágot, ibolyát, gyöngyvirágot, málnát, gombát szednek, vagy a saját részük­re, vagy a piacra. Szép számmal vannak az agancsgyüjtők is, akik kilométereket képesek barangolni egy-egy elhullajtott szarvasagancs után. Az erdő „őslakói” természetesen a vadászok és a turis­ták, pontosabban a gyalogturisták, akik Ismerik a jelzéseket ■ és otthonosan mozognak a legmélyebb rengetegben Is. Mindannyiunk jogos tulajdona tehát az erdő! Szabad felkutatni titkait, a rejtett barlangokat, az égnek meredő sziklákat, az ősbükkösöket, szabad megkóstolni a csörgedező források fagylaltnál is hidegebb vizét, a gyümölcseit, amelyet áztató esőn kívül soha semmilyen permetlé nem ért. Szabad hallgatni a csendet és abban a vadgalamb turbékolását, sza­bad virágot szedni, harangvirágot, szarkalábat, őszi kikirfcset. Szabad meglesni az őzikék kecses mozdulatát, a megriadt szarvasrudli féktelen vágtatását, a csíkos hátú vadmalacokat, amint anyjuk után óvatoskodnak a tavalyi avarban, Szabad lefeküdni a kakukkfű illatú rétre, szabad friss, tiszta, por­mentes levegőt szívni, szabad megfigyelni az erdei madarak viselkedését, a gyíkok surranását, a rügypattanást, az őszi lombhullást. Sok-sok mindent szabad! De van, amit nem! Nagyobbacska fiúk táboroznak az egyik völgyben. Áa í erdész a kötelességét teljesíti és kéri a táborozási engedélyt, — Köszönöm! Van engedélyük, csak éppen nem ide szól! j Szívesen átkísérem önöket a megjelölt helyre. — Nem mindegy, hol vagyunk? Ez is erdő, ott is erdő. ‘ Î — Táborozni, hosszabb időn át csakis a kijelölt helyen i lehetséges. — De miért? Nem értjük! Az erdő mindenkié.!! — Éppen ezért kell rá mindnyájunknak vigyázni ■— I magyarázza az erdész. * — De miért nem lehet pont itt? ! Miközben az erdész és néhány ifivezető között ez a be- í szélgetés folyik, a többi fiú elszéled, tesznek-vesznek. Egy- 3 szer az erdész megpillant valamit, és szólítja az egyik le- ' gényt. I — Legyen szíves, jöjjön velem! ' ‘ | A húsz lépéssel feljebb csörgedező forrás alatt egy fiú á i szappannal bedörzsölt zokniját mossa. — Ezért nem lehet itt táborozni! — Na és? Kinek árt ez a srác itt ezzel a mosással aa :i isten háta mögött? Közös megegyezéssel elindulnak a forrás útján, követve a csermelyt egészen a patakig. — Nézze csak! Itt a patak. A legcsodálatosabb, leghide­gebb, legtisztább karsztvíz volt eddig. Eger városa ebből iszik! De ml lesz, ha minden táborozó ebben mossa majd a zokniját? Az autósok az autójukat, olajos kezüket? Véget ér a beszélgetés A fiúk új táborhelyre költöznek! Egyszer volt egy erdő..., így szól a mese. Mindig legyen erdő! Ezt kívánja a mindennapok valósá­ga. És ez kizárólag rajtunk, csakis rajtunk múlik. Szalay István 1 Lakás és bútor — egri nagycsaládnak Bensőséges hangulatú, kedves esemény színhelye volt csütörtökön délután az egri Zalka Máté utca 52. szá­mú háza: a városi tanács új, összkomfortos lakással, az Agria Bútorgyár pedig egy 21 ezer forintos garnitú­rával örvendeztette meg a Homok utcai tégla- és cse­répgyárban dolgozó, három­QAIwwáa 1978. július 7., péntek (Fotó: Szabó Sándor) gyermekes munkáscsaládot, Kovács Józseféket. Ez alkalommal dr. Gyula Zoltán, a városi tanács igaz­gatási osztályának vezetője, s Hasznost Jánosné, a jubi­leumi ajándékot adó Agria Bútorgyár főkönyvelője kö­szöntötte a tősgyökeres egri családot, a téglagyárban két évtizede becsületesen, s el­ismerés mellett dolgozó há­zaspárt, sok boldogságot kí­vánván a meglehetősen vi­szontagságos lakáskörülmé­nyek után kapott korszerű otthonhoz. Képünk a boldog pillana­tok egyikét örökítette meg. IVIOLNÁR ZOLTÁN EUEGfZES 39. Laci a víz színén szintén észrevette, hogy anya és lá­nya a fövenyen sétálnak, s ez valahogy arra indította, hogy lassan megközelítse a partot, persze a telek másik oldalán, Klári és gyermekei felől. Még Tibor is a fatönkön bizonyos megnyugvással fog­ta fel Gitta és Kati eszme­cseréjét. Volt a lelkében egy olyan sarok, melyben valami remény éledezett, hogy az anya jobb belátásra bírja lá­nyát, megtérésre, bűnbánat­ra, és szerelméhez való visz- szatérésre ösztönzi. Közben azonban lelke másik sarká­ban konokul csak gyűltek az ellenállás, a düh, sőt, a bosz- szú elemei; a két sarok kö­zött a tisztázatlanság és ál­lásfoglalás-hiány gyötrelme vonaglott. — Meg vagy őrülve, lá­nyom?! Az eljegyzésed nap­ján kell sohasem látott fi­úkkal csókolóznod? — kezd­te Gitta Katival a helyzet mély elemzését. — Mit csináljak? — kér­dezte Kati. — Nem tehetek róla. Megcsókolt. Gitta máris új elemet lá­tott felcsillanni, ami talán más megvilágításba helyezi az egész dolgot. — Akaratod ellenére? — kérdezte feszült várakozás­sal. — Akaratom ... volt is nekem akkor akaratom... Gitta bele tudta magát képzelni Kati helyébe, át- érezte, hogy van olyan pil­lanat, amikor egy nőt elönt a forróság, és nem képes el­lenállni, még ha akar, akkor sem. Ám akart-e Kati? — Dehát nem vetted ész­re... nem számítottál arra, hogy jön valaki... és éppen Tibor? Hogy ilyen hülye hogy lehetsz? — Drága anyám — állt meg Kati, akinek nem volt kedve a terméketlen lelki­furdaláshoz — ilyet szültél, ilyet neveltél, ilyen vagyok! Gitta belátta, hogy most már késő belefogni olyan célú nevelésbe, mely hason­ló helyzetekre felvértezze a lányát. Megkérdezte, amit a leglényegesebbnek tartott : — Akkor most egyre vála­szolj nekem: akarod ezt a házasságot Tiborral, vagy nem akarod? Mert szerintem nagyon gyorsan meg kell ta­lálni a megfelelő bocsánat- kérési és kibékülést módot és formulát. — Hogy a francba találjak ki valamit, amikor egysze­rűen belénk bukott, amikor csókolóztunk...? — Szóval, nem is megcsó­kolt, hanem csókolóztatok ... ez nem pontosan ugyanaz. — Hát nem... — sóhajtott Kati. Azért is, hogy az any­ja ebben az egy dologban lásson. már végre tisztán ... ha már segíteni akar. Szóval nem megcsókolták, hanem ... szóval ő is benne volt abban a csókban ... Csókban? Majd szétrágták egymás száját. Bűnbánjtába kellemes bor­zongás keveredett... De a fene egye meg a gazembert, csókolni tud, aztán meg azt mondja, hogy csak olyan ju­talompuszi volt... Legalább abban lenne egészen biztos, hogy ez nem csak egy olyan idétlen lovagiassági gesztus volt-e, a védekezés önkén­telen reflexe? ... Vagy a tu­datos menekülés, a kitárolás az egészből, ami a menyasz- szonynak is szólt, nemcsak a vőlegénynek...? — Szegény gyerek, nagyon össze van törve — mondta Gitta, s látszott is a tekin­tetén a részvét —, bizony­isten inkább őt sajnálom, mint téged ... Kati nem látta célját, hogy nagyobb részt kívánjon any­ja sajnálatából. Ráhagyta, várta, hogy mi lesz. — Terád csak haragudni tudok. Legalább ne ezen a napon csináltad volna .. megáll az ember esze ...Mi a nyavalyát is kellene neki mondani? Pillanatnyi elme­zavar. Dehát erre azt mond­hatja, hogy ilyen pillanatnyi elmezavar eszerint akármikor megtörténhet veled... — Hát... — sóhajtott Ka­ti. Gitta csak nézett rá.’ Most mit hát... hogy való­ban mondhatja? Vagy azért hát, mert valóban akármikor megtörténhet? — Nagymama az oka min­dennek! — kapta fel a fejét Kati váratlan ötlettel. — Te aztán tényleg nem vagy normális!... Hogy-hogy nagymama? — Nagymama, igen — ka­pott Kati a saját ötletén —. ő hívta fel rá a figyelme­met. ö mondta, hogy Laci neki sokkal jobban tetszik... Hogy miért nem őt válasz­tom? Hogy ha tudnám, mennyivel jobb egy ilyen iz­mos barnával... szóval mennyivel jobb, mint egy olyan hóka ... igenis, azt mondta: hóka! — És te elhitted, szót fo­gadtál, és a karjaiba vetetted magad. És most akkor cse­réltél, vagy mi? ... Mert ha neked is jobb, és ő is benne van, akkor más, akkor egé­szen más, mintha csak egy kellemetlen pillanatban elkö­vetett csók... — A fene megeszi. azt mondta Tibornak, „bocsánat, csak egy hálapuszi...” Mit tudom én, a vizeskannáért... valami ilyesmi... nehogy ko­molyan talál jam venni... — Azt akarod mondani, hony nem is kellenéi neki?! Ezt már valóságos anvai felháborodással mondta Az ő lánya... hogy az nem kel­lene valakinek? , (Folytatjuk) ] * A

Next

/
Oldalképek
Tartalom