Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
0 szépség tisztelete Étienne Hajdú, Francia, országban elő magyar szobrász stílusának forrása mindenekelőtt az eredendő természeti élmény. Ha szobrait általában „nonfiguratívnak" minősítik is, ízig-vérig konkrét, érzéki plasztika az övé. A művész azt vallja, hogy mindent meg akar ismerni és magába szívni, a klasszikus an- tikot csakúgy, mint a francia románkort, vagy a legújabb törekvéseket. Az anyag szépségének tisztelete jellemzi Hajdú stílusát, és a hangsúly egyformán ott van a megmunkáláson, az anyagon, és a szépségen. Képeinken a Rügy, valamint az Ezée című alkotás látható. Népdal vagy magyarnóta? Beszélgetés a zenei ízlésformálásról Tarezai Zoltán, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola docense, az ének-zene tanszék vezetője, több országos zenei szervezet tagja. Vezetője a tanárképző főiskolák énekzene szakbizottságának, ugyancsak ő az irányítója a zenepedagógusok szakszervezete iskolai tagozatának. Társszerzője a készülő általános iskolai új tanterv alapján megírandó zenehallgatási gyűjteménynek. — Mi a véleménye a népzene jó ismerőjének az országos méretű Röpülj páva vetélkedők utáni csendidőszakról? — Az ország legnagyobb hangversenyterme, a televízió nyilvánossága indította el az elmúlt években azt a pezsgést, amely országos érdeklődést váltott ki a népdal, a népzene, a néphagyományok ápolásában. Amikor a pávaköri mozgalom elindult, a csoportok műsorában nemcsak népdalok kaptak helyet, hanem egyes népszokások is megelevenedtek. Később viszont az újjáalakuló népdalkörök elsősorban a népdalhagyományok ápolását, gyűjtését vállalták, örvendetes, hogy . a .tévészereplések után újabb és újabb csoportok alakultak, a régiek pedig tovább élnek, fejlődnek. — Vannak-e még mostanában gyűjtött, és megmentett dallamkincsek? — Éppen a KÓTA (a Kórusok Országos Tanácsa) szervezetei a megmondhatói, hogy a népdalkörök szorgalmas tagjai ma is találnak kallódó gyöngyszemeket. Többek között a pásztordalokat, s különböző sirató énekeket veszik fel magnószalagra, hogy a szakzsüri véleménye után a helyi gyűjtésű anyag bekerüljön a dalkörök műsorába. — Népdal vagy magyarnóta? A kérdés nem új, mégis jel kell tenni: haragudjunk a nótára? — Köztudott, hogy a magyar ember igazán jól szórakozni nótázva tud, melyhez bizonyos atmoszféra űs szükséges. Bartóknak és Kodálynak is sok gondja volt az emberek megénekeltetésével, amikor a népdalokat gyűjtötték. Sehogyan sem akartak énekelni, a nők különösen húzódoztak. A falusi emberek azt mondták: józan ember nem énekel, az énekléshez bor, pálinka kell és valamilyen családi ünnep. Sokáig így élt a köztudatban: a magyar dal az, amit a múlt században tehetséges, vagy kevésbé tehetséges nótaszerzők alkottak. Ez annyira elterjedt nézet volt — ezt népszerűsítették hosszú ideig a cigánybandák is —, hogy ezt ismerték meg a hozzánk külföldről érkezett muzsikusok is. Hivatalosan népies műdalnak nevezzük ezeket a dalokat, amelyek egészében nem értéktelen termései a ' múlt századi zenének. Ugyanakkor, éppen a kisebb tehetségű szerzőktől egy sereg szentimentális, értéktelen dallam is született. De nem egy generáció nőtt fel ezen a zenén, még az úgynevezett műveltebb réteg is, éppen az alkalomhoz kötöttség miatt, kellemes emlékeket őriz róla. — Tehát ne dobjuk el a magyarnótat? — Kár lenne kirekeszteni, megbélyegzeni általában a magyarnótát, s gyanúsan méregetni azokat, akik alkalmanként szívesen éneklik. Az viszont kinek-kinek általános műveltségén, zenei ízlésén múlik, hol vonja meg a határt. — Mit tesz, vagy tehet az iskola (sőt az óvoda), hogy többen ismerjék és szeressék a népdalokat? — Valóban, már az óvodában el kell kezdeni a munkát és ennek szép példáival találkozhatunk. Az iskolák között példamutató szerepet töltenek be a zene tagozatos általános iskolák, ahol mindennap van énekóra, s ez egyáltalán nem fárasztó a gyermekeknek. — Milyen kutatási témája, hobbija van Tarezai Zoltánnak? — Nemrég hallottam, hogy Sopronban él egy idős postás, aki még kürttel járta a vidéket. Hozzá készülök, mert kutatási témám a vadászkürthöz kapcsolódó jelzések feldolgozása is, hisz más-más kürtjelet használtak nyúlra, fácánra vadászva, kezdéskor, a vadászat lefújásához és így tovább. De még az úgynevezett kurjantások is izgatnak. Valóságalapja van .annak a strófának: „Ha egyet-kettőt kurjantottam, mindjárt tudtak, hogy én voltam.” Különböző hangjelekkel sok faluban jól megértették egymást a gyermekek, felnőttek. Ezeknek a hagyományoknak a megmentésére, tudományos jellegű feldolgozására is gondulnunk kell. Páll Géza Folyó Gál Sándor új verskötete Negyven év jutalma az elért eszmei és költői magasság, amelyet Gál Sándornak, a kiváló szlovákiai magyar költőnek a tizennegyedik kötete meggyőzően igazol. A negyven év nem az alkotásnak, hanem az eddigi életút- nak az időtartama. Különös életsors várt a tehetségét tudatos felelősséggel kibontakoztató költőre. Változatos élmények sokaságát ismerte meg kisebbségi sorsának következtében. Közép-Európa nagy szimbóluma, a Duna adja könyvének jelképesen sokrétű címét. A sokat vallatott vén Iszter, a népeket ezüst szalagként összekötő nagy folyó a megértés, a közeledés jelképe a „hídverő szándékot” korszerűen újrafogalmazó költő számára. Az eddigi életmű élményköreit megőrző, szervesen folytató, művészileg magasabb szinten gondolati tömörséggel kifejező kötet: a Folyó. Önértékét jelzi, hogy olvasóit valóságismeretben és önismeretben egyaránt gazdagítja. Letisztult, kiforrott költői gyakorlat kiemelkedően értékes eredménye. A címadás a fogantató élményre utal: a Duna túlsó partján álló költő nagy elődök nyomán fogalmazza üzeneteit, írja tanulságként figyelmeztetéseit. Az életúton deleiére hágott a nap, az alkotópályán csúcsra ért a költő Beépítve életébe a múlandóságot, mint a természet normális kegyetlenségét, az idővel versenyezve tervezi a további alkotómunkát: „megérkeztem az éjszakához, nemléthez a másik nemlét”. Kívánsága: „ne vedd el tőlem a vers-időt”.'. . ,a nyugtalanság nyitott tenyerét”. Az agyagvárat építgető gyermek monológja nyitányként jelzi az alapszintet, ahonnét a valóságfaggató költői számvetés elindul: „rakom magam fölé, rakom az agyagot / púpozom tornyozom / emelem égre... mellettem tökinda f rajta sárga ’tökfej / égi napnak mása / sárgálló rigófütty l> váram ablakában.” Tárgyiasan objektív szemlélettel foga'mázzá meg a szlovákiai magyar középnemzedék életérzését. Eggyé olvad verseiben a küldetéstudat és a szociális felelősség, önkeresése az írásban és a vállalt közösségi munkában válik önteremtéssé. Eddigi munkái az önkeresés nyomán a hazatalálás irányát jelezték, új kötete a hazatalálást, az otthonteremtést mutatja: legfőbb mondanivalóját, személyes sorsát. Űjra felragyogó szerelmi lírájában az életigenlést, az érzelem tiszta forrását ünnepli a hitves bensőséges szépségében, életrendező, létújító szerelmében. Az alkotás nyugalmát, a téli ünnepeken ébredő „vers-idő” idézi: „a visszhang tiszta ága / életté nyílik hangtalan / testedben testem virága”... „nevetésed sirályröpte... csendesül a vizek sodra / kiterített fehérséged / hulldogál a nappalokra". Közben „tetőtlen ég alatt / hangtalan setét / terelgeti a táj / új történetét”, összefonódik a személyes szféra a közösségivel. Történelmi számvetést végez, menedéket kér az őrző emlékezettől: „dobóruszka / oltármélye borsi szülőszobája / hibbe balassi-csúcsa / a kassai dóm kőkriptája / s feltörik a valóság vastitka / sztregován át / komá- romig felfénylenek a tájak / szene szép hívespatak-íze / stósz fenyőmagánya”. Időtlenné porlad az emlékezet, a költői meditáció eljut a végkövetkeztetéshez: ..lefelé élünk itt / holtakat vigyázva”. Fábry örökségének hű sáfára, az „oltárőrző” stószi hagyatékát virrasztóként vigyázza. Példaként idézi a „vox humana” írójának kivételes alkotó- műhelyét, amelyet életével és műveivel teremtett. Versbe öltözik a csendes elmúlás keserű gondolata. Az emberi magatartás, a hűség és helytállás szépsége, he- rolzmusa a fenségig magasodik. Az emlékezet időbeli folyamán felfénylik a királyhelmeci kéklő szőlőhegy, felragyog a szelicei fennsík, toronymagasba szárnyal a gondo-, lat az ózondús stószi fenyvesek között, s az elröppenő-' látomás nyomán egyetemessé válik a helyi számvetés.. Hosszú „vers-időt”, bőséges termést kívánunk a csűrbegyűjtés igényével az élet delelőjére érkezett költőnek. A Folyóval legjobb lehetőségeinek közelébe jutott, a szlovákiai magyar irodalom élvonalába került. Tudjuk, hogy az életnek nemcsak a hossza, a minősége is fontos, de a minőség is csak időben teremtheti meg önmagát! (Madách, 1978.) CS. VARGA ISTVÁN T e miért jöttél tulajdon- • képpen?! — A nyurga Béla fölöslegesen sok mozdulattal rugdosta csizmájáról a kemény, deres sárkoloncokat : — Álmodozni, vagy őzet lőni!? Karcsi barna, kerek képe mosolyra szélesedett, ahogy megérintette egy galagonyabokor-ösvény fölé nyújtózkodó ágát. Amaz nem nézett föl : ,— A betyár életbe! Odateszlek a Mátra legjobb vadjárásába. te meg!... És az az öreg bak! Életemben olyat még nem !... Kapaszkodóhoz értek, szuszogni kellett. Nemsokára odaláttak a tisztásra. Sátruk előtt guggolt Sanyi bácsi, az öreg vadász. Béla még tavalyról ismerte, meg azelőttről. Az öreg, hogy meglátta őket, csavarni kezdett. Csak bólintott az üdvözlésre, a cigarettát a szájába vette, végét az égnek tartva, nehogy a dohány apraja kihulljon. Gyufa után matatott, és csak az első pöffentés után szólalt meg: — Volt szerencse? Béla ledobta válláról a tarisznyát: , — Szerencse!.. ! Nem az kell ide, hanem vadász ! Az öreg hosszút hunyorított, aztán a cigarettát eltartotta, úgy nézte az ingerült embert. Az talán észrevette a pillantást, megcsökkent : — Karcsi, láss vacsora után! Ma te vagy a soros! — Cigarettát szedett elő, leguggolt ő is: — Vendégül láthatjuk? — Egyre mosolygott, mind a harminckét fogával. — Megköszönöm. Elutazunk a feleségemmel az ünnepekre. — Kunszabó Ferenc: * Vadászkaland tudjuk, vadjárásHajnalRopogó térdízületekke! állt föl: — Éppen azért jöttem, hogy a sátrat csak tegyék be nyugodtan a színbe. — Oké. Még nem meddig maradunk. A tói függ. — Merre voltak? A Veres-sziklánál. ” ban meg a Medve-völgyben ... — Béla újra beletüzese- dett: — Képzelje, a Mátra legszebb őzbakját fuserálta el ez a kölyök! — Lehajolt a táskához, konyakosüveget szedett elő. — Hallom, ahogy húz fölfelé, óvatosan. De nekem jó a fülem! — Kortyolt az italból, az öreget is megkínálta. — Na, mondom, ez csak öreg róka lehet, amelyik ilyen óvatosan jön ... — Vagy fiatal, félénk suta — bukott ki a vén száján, de már tette is oda a kezét: fiatalabb korában ő se szerette, ha beleszóltak nagy vadászkalandjaiba. Ám a másik oda se figyelt. Gombolta ki mellényét, fújt: — Na, mondom, ez jó fogás lesz!... Felém jött, egyenesen felém, a patakmederben! Már szinte láttam a rezes fülét! — Két kezét felemelte, mintha a fegyvert tartaná, és bal szemét beszorítva dőlt előre: — Így jött. Érti?! Aztán... egyszerre csak elfordult. — Felegyenesedett, újra húzott a konyakból. — Elfordult. föl az oldalba, ez a holdkóros meg aludt, vagy mi! Az öreg lassan, feszült figyelem közepette emelte szájához a cigarettát : — Szél? — Teljesen a szemembe fújt! Zaj semmi... — Szagot kapott!? — mondta hirtelen a másik, és indulni mozdult. — Mit? Ott!? A szél egyformán csípte a két fülemet ! Egészen hülye nem vagyok! Az öreg bólogatott, puskáját a vállára vette. — Szagot kapott; farkasszagot 1— dünnyögte mély meggyőződéssel, inkább már magának. — Fültyentett a kutyának, indult, — Farkasszagot! — hördült föl Béla. De aztán csak legyintett, s leült a vadászszékre, amit közben Karcsi kikészített Jobb lábát kinyújtotta, úgy keresgélte a bicskáját: — Farkasszagot! Haha! A Mátrában farkas! Októberben... Hm, mit szólsz? — Nem tudom — mondta Karcsi, és átnyújtotta az étkezőtálcát. U allgattak, csak az állkap- ** csuk dolgozott ütemesen. Valamelyik fa odvábán egy méla kuvik ébredezett. Aztán Karcsi fölállt, edényt mosni. Béla még elszívott egy cigarettát, hatalmasakat nyújtózott, ásított: — Hajnalban lövök két bakot, Két. óriás, hétpróbás vén csirkefogót! Hm?! — Az jó lesz — mondta Karcsi, s még kiült, nézni az estét. Béla odabent bekapcsolta a rádiót: — Egy kis Mozartot. Azzal tudok jól elaludni. — Keresgélt, Mozart nem jött. Végül kihalászott egy hegedűjátékot. — Na, ez is megteszi. Liszt. — Brahms — mondta emez. — Hagyd meg. A hold egyre mélyebbre kukkantott a völgybe. A tölgyek rozsdába öltözötten álltak a tetőkön. Lejjebb a gyertyánok csak egy kis szelet vártak, hogy utolsó leveleiktől is megszabadulhassanak. S lent a völgyben vidám zöldet nyújtottak ég felé a cirbolyák. ^ A hegedű hangja előrekúszott,, egészen a szakadék széléig. Ott egy része lehömpölygött, más része meg fölszállt, egészen a csúcsokig, és mély színt adott a holdfénynek. — Először csak az egyik őzet vette észre. Az ösvénytől föntebb állt, fülét előrecsapta. Aztán lépett egyet. Es még egyet. Akkor ért melléje a másik. Fejét az elöl álló vállára tette... Karcsi szinte látta nedvesen remegő orreimpáikat... .. .hirtelen hátrafordult, de már csapta is föl a könyökét. A lövés a sátorponyva tetejét szakította mes — Te hülye! Te barom! — Béla lassan guggolva lépett ki. — Láttad, mekkora bak volt?! A rádió elgurult, a szakadék szélén állt meg. A begedűszó el-1 halt, némi recsegés után bemondó beszélt idegen nyelven, majd valami vigopera kezdődött. lyá ikor a másik ernyedni kez1 1 dett, Karcsi elengedte. Bement, ágya alá nyúlt, a táskáért. — Az irigység! Mert nem volt. nálad a puskád! — lihegte a másik. — Nyugodj meg. Nem vagy gyerek. Béla, sírás helyett, nehezen hörgött : — Soha !... Soha nem .. j Karcsi kilépett: — Nem vagy gyerek. — A homlokán meleget érzett. Odanyúlt. A keze ragacsos lett. — Nyugodj meg. Hajnalban kimégy a Medve-völgybe. A Mátra legjobb őzjárása. Gyors léptekkel indult a lejtőnek. A túlsó helyen várta az öreg: — Baj? — Nem esett. Szótlanul ereszkedtek a lejtős, széles hegyhátra. Félóra múlva odalátszott a fényekkel kipontozott városka. A-/, öreg a puskát hátrafordftot- ta, kényelmesre, hogy rátegye á két könyökét: — A két bak?... Felküldjem a bőrüket? — Nem kell, Sanyi bácsi. Bár egyet se lőttem volna. — Így van ez —. hümmögött. maga elé a másik. — Ezért kaphatna maga puskavégre, ameny- nyit csak akarna . .. Maga igen ... A horhó lassan szélesedett, ki lehetett egyenesíteni a térdeket. A telehold még a fák ágait ** io ráratzolta az ösvénybe »vVWSAAAAAA/WWWVNAA/WVAAAA/VVVVVWVÍAAA/WVV ' ,•» r’’ L r
