Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-28 / 176. szám

Lesz-e kiút a hullámvölgyből? Közművelődési gondok Hevesen Elgondolkodtató az, hogy Heves nagyközségben, amely folyvást városiasodik, s egy­úttal járásszékhely is, jó év­tizede egy helyben toporog a közművelődés. A nagy ne­kibuzdulásokat — ezekben nem volt hiány — általában közömbösség követte. Az ígé­retek. a tervek szépen hang­zottak, ám a megvalósítás majdhogy egészében elma­radt. A kiscsoportok száma egyre csökkent s a működők is épphogy vegetáltak. A emberek lassan, de biztosan elidegenedtek a kultúra há­zától. Rájöttek: nem azt kapták, amit vártak, s a rendszeres csalódás érdekte­lenséget szült. A segítség elmarad A helyzet meglehetősen aggasztóvá vált. A művelő­dési központnak ugyanis já­rási feladatokat is el kellett volna látni. A falvak nép­művelői joggal remélték a szakmai, a módszertani ta­nácsokat, a szolgáltatásként felajánlott műsorokat. Eb­ből azonban nem lett semmi, mert a munkatársak nem ju­tottak ki a településre. Ért­hető, hiszen nem volt mit kínálniuk, hiányoztak az át­adandó tapasztalatok, s szak- képzettség terén se jeles­kedtek. Ilyen esetben sokat jelenthet a jó szándékú se­gítőkészség, a hivatásszere­tet, a lelkesedés. Igenám, de ezzel sem büszkélkedhettek. Különben is örültek annak, ha a helyi feladatok töredé­kével úgy-ahogy megbirkóz­nak. Hangsúlyozzuk: ez nem mai tünet, réges-rég így van, legfeljebb a kezdeti válság továbbgyűrűződött. Tegyük hozzá: a nagyközség vezeté­sének, a járási hivatal mű­velődésügyi osztályának ezt nem szabad lett volna elnéz­nie. A hibákat, a tornyosuló nehézségeket érzékelték, mégsem a kórt orvosolták, hanem megelégedtek a tüne­ti kezeléssel. Az egyik igaz­gató ment, jött a másik, mindjárt fel is sorakoztatta a valóban jó elképzeléseket. Ennél tovább azonban nem jutottak. Meg kellett volna vizsgálni a tartós visszaesés okait. Ha azután javasolják a végleges megoldást, akkor a gondok-bajok zöme már a múlté lenne. Az első lépések Ez év január elsejétől új direktor irányítja az intéz­ményt. Ambiciózus, ötletek­ben gazdag pedagógus, aki feltétlenül bizonyítani sze- retna Április tizenötödikéig azonban — ez bármennyire meghökkentő, ám mégis igaz — egyedül dolgozott. Úgy hisszük, ez a tény önmagá­ért beszél, s bizony egy fecs­ke általában nem csinál nyarat. Ráadásul elszomorító örökséget vett át, vagyis majdhogy mindent elölről kellett kezdenie. Hódítsa vissza a hűtlenné vált kö­zönséget? Ezt könnyű mon­dani. de csinálni annál ne­hezebb. Mégis: jó úton in­dult el: olyan .programokat állított össze, amelyeket igé­nyelnek az emberek, ame­lyek a korosztályokhoz, a képzettségi szintekhez iga­zodnak. Az apróságok az Állami Bábszín produkciói­nak tapsolhattak. Közülük többen látogatják az őrsve­zetők, a gyermekklubok fog­lalkozásait. Ilyen keretbe tö­mörítetté a cigányszármazá- súakat is. A csoport fenn­tartására anyagi támogatást is kapott. A fiatalokat az Apostol, az Illés, a Hungária együttesek koncertjei szóra­koztatják. Néhányan az iro­dalmi délutánokon is részt vesznek. A felnőtteket a színházi előadások vonzzák. Mindez kezdetnek szép, de mi lesz a folytatással? Az is helves, hogy felvette a kap­csolatot az üzemekkel, az áfésszel, a termelőszövetke­zettel, s olvan együttműkö­dési megállapodásokat óhaU kötni, amelyek mindkét fél javát szolgálják. Szétnézett a vidéken is — végtére is van mikrobusz —, s megpró­bálta feltérkénezni a cseppet sem rózsás helyzetet. Ez valóban dicséretre méltó, ám hozzáértő mun­katársak nélkül hosszabb tá­von aligha hol dogul. Egy ké­pesítés nélkülire már szert tett, de még ígv sem lehet elégedett. Az ígéretes vállal­kozást most kellene felkarol­ni. Közös fenntartás? A legfontosabb és a leg­sürgetőbb — s ez nem kizá­rólag a helyi vezetésen mú­lik — a személyi feltételek biztosítása. A járási-nagy­községi könyvtár — s erről már többször írtunk lapunk hasábjain — évről évre jobb eredményekkel büszkélked­het. Nemcsak ötletekben gazdagok, hanem ezeket kö­vetkezetesen meg is valósít­ják. Miért? Határozott az irányítás, s jó néhányan te­vékenykednek itt, akik ala­posan elsajátították szakmá­juk fortélyait. Ilyen körül­ményeket kellene teremteni a művelődés központjában is. Ha az egyik helyütt meg­oldható, akkor a másikon sem lehetetlen. Két függet­lenített szakelőadó kevés, különösképp úgy, ha nem is számíthatnak mindig rájuk. Nem szabad megfeledkezni az igényességről. Arra kell törekedni, hogy felsőfokú végzettségű népművelőket alkalmazzanak. Olyanokat, akik véglegesen megtelepsze­nek, s nem távoznak egy-két esztendő múlva. Ha ez még­sem megy — bár korántsem elképzelhetetlen ! —, akkor gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező, valóban ráter­mett pedagógusokat vegye­nek fel, akik nemcsak er­kölcsi, hanem megfelelő anyagi elismerésben is része­sülnek. Észre kell venni, hogy hiá­nyuk volt a korábbi soroza­tos kudarcok oka. Tervezik a közös fenntar­tást. Ügy tűnik: majd min­den üzem és szövetkezet igényt tart a mecénás sze­repkörére. Érdemes élni ez­zel a lehetőséggel. Egyet azonban nem illik elfelejte­ni. A pénzbeli segítségért a dolgozók kulturális vállalá­sainak teljesítését szolgáló tartalmas programokat, ren­dezvényeket várnak. Ez na­gyon is jogos kívánság, de csak akkor teljesíthető, ha kellő létszámú és jól képzett gárda áll hivatása magasla­tán. Ekkor egyébként kijuthat­nának — méghozzá véglege­sen — az annyiszor emle­getett hullámvölgyből is... Pécsi István Gyorsmérleg az első félévről A Kiadói Főigazgatóság első félévi gyorsmérlegéből kitűnik, hogy összesen 715 millió forintot költöttünk könyvekre. Az első félév könyvforgal­ma 7 százalékkal haladta meg az előző esztendő azo­nos időszakáét. A fővárosban tevékenykedő Állami Könyv- terjesztő Vállalat forgalma 346 millió forintos forgalmat bonyolított le. 24 millióval — 6,7 százalékkal nagyobbat —, mint 1977. első hat hó­napjában. A vidéki állami könyvterjesztés gazdája, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat ennél is nagyobb mértékben, 25 millió forint­tal — 7,3 százalékkal — te­tézte forgalmát. Csaknem ugyanilyen mértékben bő­vült a szövetkezeti könyvér­tékesítés is. A könyvtárak — tavalyi időszakhoz hasonlóan — mintegy 85 millió forint értékű könyvet kaptak a könyvtárellátótól. A három szépirodalmi ki­adó — a Magvető, a Szép- irodalmi és az Európa — az elmúlt év első felében 339, az idén pedig 397 újdonság­gal jelentkezett. Folyamato­san nő az érdeklődés az is­meretterjesztő irodalom, a szakkönyvek, a tudományos munkák, a tankönyvek iránt A Közgazdasági és Jogi, a Medicina, a Mezőgazdasági és a Műszaki Könyvkiadó — a szakkönyvek kiadásának hazai gazdái — a tavalyi 206 müvei szemben 225-öt je­lenítettek meg június 30-ig. Gazdag választékban hagy­ták el a nyomdákat az ifjú­ság különböző rétegeihez szóló ifjúsági és gyermek­könyvek. Kedvezően hatottak az Ol­vasó népért mozgalom ren­dezvényei, valamint a könyv­szakma két jelentős esemé­nye: az ünnepi könyvhét és a mezőgazdasági könyvhó­nap. Az év eleji mezőgazda- sági könyvhónapon például több mint 14 millió forintnyi szakkönyv talált gazdára, csaknem 2 millió forinttal több, mint 1977-ben. Az ün­nepi könyvhéten is rekord- forgalom született: 95 millió forint értékben adtak él kö­teteket, mintegy tíz száza­lékkal többet, mint tavaly. Tíz- és százmilliók tápláléka a kenyér, a magyar nyel^ különösen szépen és tömören fejezi ki a mindennapi kenyér, nélkülözhetetlenségét, fontosságát. Ha valaki álláshoz jut; el tudja tartani családját, azt mondjuk rá; kenyere van. Ha* valamilyen ok miatt ennek az ellenkezője történik, akkor —» úgy mondjuk —, hogy az illető elveszítette a kenyerét. Haj.; dan a szegény ember így sóhajtott: Kiesett a kenyér a hé; jából. A lábon álló termést nyelvünk „életnek” nevezi. Költő; ink, íróink, művészeink kedves és mellőzhetetlen témája volt és marad a kenyér. És az ember, aki a kenyeret előteremti! Az idén nehéz aratásunk van. Az elmúlt idők leggazda­gabbnak mutatkozó terméséért folyik ezekben a napokban a harc. A szó szoros értelemben vett „kenyércsata”. Az évszázadokat meghazudtoló esős, hűvös július próbá­ra teszi a legmodernebb gépeket, az embereket is. — Mit olvas el legelőször az újságból? — A betakarítás híreit! — Mit hallgat legsűrűbben a rádióban? — Az időjárásjelentést! Legszívesebben messzire kerget­ném a felhőket. — Ne haragudjon meg, de tudom, hogy ön kémiatanár és... — Értem mire gondol! Én pedig arra, hogy ez az ara; tás az én aratásom is. Ha tönkremegy a lábon álló élet, ha kicsíráznak a rendek, akkor mérhetetlen kár éri az országot; Engem is ! — Látom, önnek egészen szép kis* meteorológiai infor; mációs rendszere van. Pedig ön orvos! — Orvos vagyok, de nagyon érdekel, sőt az utóbbi idő; ben különösen bosszant a szeszélyes időjárás. Több környező j ország meteorológiai helyzetét is figyelemmel kísérem, sa- j, ját számításaim vannak, de úgy érzem, ezen a nyáron min- \ den felborult. Legalábbis eddig! — Mi az, ami leginkább izgatja? — A kenyér. Az aratás elhúzódása. Á veszteségek. AzJ * hogy későn érnek be a zöldségfélék, a gyümölcsök, a kuko; j rica. Képzelje csak el, milyen károk származnának mindezek- » bői, ha az időjárás továbbra is kedvezőtlen marad. | — Látott már kombájnt közelről? i — Nem! — Beszélt kombájnossal? i — Nem beszéltem, de számomra — engedje meg — el; f sősorban nem is ez a fontos, hanem az ország kenyere, ame- í lyet — jól tudom — ők teremtenek elő. — A szülei a mezőgazdaságban dolgoznak? — Nem! Vasmunkás az apám. Keveset értek a mezőgaz; 1 dasághoz. Az egyik kombájnosnak a napokban elmeséltem, hogyan aggódnak más foglalkozásúak az aratás sikeréért, az ő mun- < kájukért. — Megértem! Nagyon nehéz aratásunk van. A gaz sok: helyen felverte a búzát és ezért rendkívül nehéz a betakart- i tás. A csapadékos napokban, csak „fél gőzzel” mentünk.' íj Mostanában már szerencsénk van, ha így mondhatom. Más- ' kor nyáron az a szerencse, ha esik az eső. Most az, ha nem esik. Régebben, ha aratás közben jött az eső, azt mondtuk: Sebaj! Az arató pihen, a kukorica csövei... Aratás van Mindennap közelebb jutunk a befejezéshez! Minden bizonnyal jó tudniuk az aratóknak, hogy nehéz, sok­szor a gépekkel is keserves munkájukat egy egész ország felelősségteljesen figyeli és segíti... Szalay István Albert Valentyinov: Veszélyes kísérlet vetet. Mit fogunk mi telefon nálgatni, mintha könyörög­nénk nekik!? Nem vagyunk az alárendeltjeik! Meg aztán a hívást nem csatolhatjuk az aktához. Mit gondol, miért nem?... Mert nem fogja a tűzőgép. He-he-he!... Zánkai nyaralás Az idei nyáron is tizenöt­ezer úttörő töltheti a nyári szünidő egy részét a zánkai ' Vftt. Július 28., péntek úttörővárosban. A pajtások — a pihenés mellett — szak­táborokban gyarapíthatják tudásukat. A képen: sétavi­torlázásra indulnak a pajtá­sok. (MTI Fotó — Rózsás Sán­dor felvétele — KS) — Jó reggelt, elvtársak! — mondta Ivan Ivanovics, mi­re a beosztottjai összerez­zentek, és lélekben elkészül­tek az 'előttük álló nehéz napra. — A trösztigazgatóság uta­sítására egy lélektani kísér­letet kell elvégeznünk — kezdte Ivan Ivanovics, mi­közben furcsa pillantást ve­tett a beosztottjaira. — A célja az, hogy a vezetők megismerjék, milyen túlzáso­kat kell levetkőzniük a be­osztottjaikkal való érintke­zésben. A jelen utasítás si­keres végrehajtása érdeké­ben valamennyiüknek úgy kell beszélni a közvetlen fe­lettessel, vagyis velem, aho­gyan a felettesük, vagyis én szoktam beszélni magukkal. Szóval, ideiglenesen maguk lesznek a vezetők, én pedig a beosztottjuk. A kísérlet idő­tartama egy hét. Mindenki érti, mi a feladat? A tisztviselők hallgattak. — Nos. akkor kezdjük — — mondta síri hangon Ivan Ivanovics, s mély sóhajjal, mint egv hordó, begördült az irodáiéba. Baljós csend támadt, ám kisvártatva kitört a ricsaj. — Agyára ment a munka — jegyezte meg Szupoumov. — Vagy lagziban volt az éj­szaka. — Nyilván vróbára akar tenni! — vetette ellen Paf- nyukob. idegesen borzolva az üstökét. — Biztosan új be­osztást kapott és most art mérlegeli, kit vigyen magá­val. — Esetleg tényleg úgv van. ahogy mondta? — suttogta Zolotyikova. — Valóban: miért ne láthatná magát egy­szer a főnök az alárendeltjei szemével? — No, én megpróbálom — szólalt meg váratlanul Szlá­vin. Felállt, megigazította a za­kóját, és az ajtó felé in­dult. De hirtelen eszébe ju­tott valami, mert visszafor­dult, és feltárcsázta a főnök számát: — Jöjjön be — vetette oda foghegyről. — Parancsoljon, Borisz Mihajlovics. — A főnök min­den erejét összeszedve azon igyekezett, hogy méltóság- teljesen viselkedjék, ám ez szemmel láthatóan nem na­gyon sikerült neki. — Adjon egy cigarettát! — parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon Szlávin. Ivan Ivanovics úgy gon­dolta, hogy fokozatasan le­szokik a dohányzásról, ezért már időtlen idők óta nen vett cigarettát. — Nincs nálam, nem vol m.ég időm venni — mondta panaszosan. — Máskor szakítson ma­gának időt! — vágott a sza­vába Szlávin. — Megírta a levelet, amit magára bíz­tam? — Igen. — Nem kellett volna. Os­toba levél. Szükségtelen. Fel kellett volna emelni a tele­font, és egy perc alatt elin­tézni az egész dolgot. De nem, maga erre képtelen, ma­ga csak tenyészti itt a bürok­ráciát! Gondolkodni kell, Ivanov elvtárs, mozgatni eze­ket a ... hogyishívják ... agytekercseket — bökött a fejére. — Mellesleg ezért kapja a fizetését. Na, men­jen már, tépje szét azt a le­velet, és tegye, amit mond­tam. Ivan Ivanovics észrevétle­nül felszívódott. Pár perc múlva Szlávin újból felvette a kagylót: — Jöjjön csak be! — Tudja mit? — mondta szórakozottan, miközben utálkozva tanulmányozott egy tintafoltot a kisujján. — Mégiscsak küldje el azt a le­Ivan Ivanovics tisztelettu; dóan és láthatólag nagy igye­kezettel kacagott. De aztán savanyú képet vágott: — Én azt a levelet... eU téptem ... Ahogy parancsol­ni tetszett. — Írja meg újra. De sza­porán! Már réges-régen el kellett volna intézni ezt az ügyet, de maga csak piszmog vele. Dél felé Ivan Ivanovics el. kéredzkedett az SZTK-ba, de Szlávin nem engedte el­mondván, hogy sok a munka. Persze nem hagyta ki a zic­cert, hogy egy félórás prédi­kációt tartson neki: nem jó, ha valaki göthös, mivel a táppénz veszteség az állam­nak, de ha már rád jött a nyavalyoghatnék, munkaidő után eredj az orvoshoz. így folyt ez egészen ebéd­időig. Akkor azonban fel­pattant az ajtó, és mint a szélvész, rohant be Ivan Ivanovics. — Lefújták! — rikkantott örömmámorban úszva. — Mi­vel kiderült, hogy nem gon­dolták át alaposan. Ez a kel­lőképpen elő nem készíteti kísérlet oda vezetett, hogy a főhatóságok ' egyik vezetőjét infarktustünetekkel kórházba szállították, egy másik pedig megsértette az ideiglenes fő­nököt, ezért fegyelmi eljárói indult ellene. Minekutána azonnal határozatot hoztak a kísérlet elnapolására. Diadalittasan Szlávinra te; kintett és vészjósló hangon elbődült: — Na, jöjjön csak be hoz­zám! Fordította: Zahemszky László I '

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom