Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-22 / 171. szám
Agria Játékszín Férfi és no *» Maiáck-Ssbeafltati a romkertben A húszesztendős Madách Imre írta ezt az ötfelvoná- sos tragédiát, amelyben a mese alapszövete és a minta Szophoklész Trakhiszi nők című tragédiája. A tragédia költőjét nyilvánvalóan a nagy görög által megírt hős késztette arra, hogy mindazt az élményt és képzelődést, lelkesedést és tettrekészséget, filozófiai tájékozódást és igazodást kifejezze, ami benne akkor lobogott. A lelkesedés és tettre- készség nem egyszerű másolásban, vagy utánaérzés- ben nyerte el drámai formáját: ebben a műben is benne van mindaz, amit később Írásaiban a jellemekről el akar mondani a költő és nem hiányzik az az önálló szemlélet sem, ahogyan Madách az embert önmagának és önmagában is keresi. A szophoklészi tragédia Madáchnak minta és példa arra, hogy a férfi miként cselekszik érzelmi változásával, hogyan ejti rabul a szerelem iránti vágy, az a kiolthatat- lan önzés, amely a magasabb régiók felé törekvésben, a gondolat tiszta világához való tartozásában is megzavarja. Szophoklésznél Deianeira, az asszony elvirulásában is akarja hinni, hogy szeretet- re szerelemre méltó és még azt sem akarja tudomásul venni, hogy a férfi kegyetlen indokkal utasítja el: nem azt fogadtam, hogy szeretni foglak mindig „akkor”, csak azt mondtam, hogy szeretlek. Iole Szophoklésznál meg sem szólal, csak abban a fiatalságban és szépségben, ahogyan Heraklész őt látja, tudja és birtokolni akarja. Madáchinál beáll az összeesküvők közé, azok közéi akik a földi hatalmában túlmérete- Eett hőst nehezen bírják éleseiében is történt. Madách versezete a hosszabb lélegze-. tű monológokban izzik fel olykor-olykor, és akkor érezni lehet igazán, hogy- ezek a sokszor kurtán és néha egészen gorombán nyilatkozni képes hősök — elsőként Heraklész — nem árulják el indítékaikat, cselekvéseik belső gyökeréig a színen nem vezetnek el minket; szinte csak a végszavakat kapjuk arról a döntésről, ami a hősben kialakult és vívódásai után tetté születik meg. dolat, a szándék és a megvalósítás közti lélektani teret a dráma sem dolgozza ki, így a hősök csak arra vannak szorítva, hogy a rendelkezésükre álló szövegben fedezzék fel, fejtsék ki azokat a hatáselemeket, amelyekkel a nézőknek, hallgatóknak a tragédia levegőjét, légkörét közvetíteni akarják. Másképp nyúlt a vers ritmusához a Lantos, megint másképp Deinareira —, de szépen — és megint másképp Iole, Heraklész, vagy a mindenütt jelenlévő Iolausz. Heraklészt Juhász Jácint alakította. A népszerű színész korábbi balesete miatt kissé „óvatosan” érkezik a színre és ez a darab szempontjából, az összhatást tekintve is hátrány. Érzi ezt maga is, hiszen itt egy olyan férfit kell ábrázolnia, aki embertársai előtt és félig azok fölött jár; akinek csak úgy vannak kételyei önnön sorsa és boldogsága felől, hogy visszakérdez csintalan szüleire. A monológban tör fel belőle a tűz és a lobogás; a szűkmarkú szövegből azonban nem emelte ki azokat a lélektani változásokat, amiből van összetéve, érzékelteti: a hatalomnak nem tud ellenállni csak azzal, hogy a szerelemben való részvételt megtagadja. Dózsa László a Lantosban egy életvidám amorózót képzelt el és ezt a bohémet még ebben a kiadásban is rokonszenvesnek tartjuk. A játék legjobb figuráját Bánffy György formálta meg. Az első pillanatban észre kell őt venni, amint kardot tart magasba; akkor, amikor egy félórán keresztül szöveg nélkül van a színen. Fegyelmezett tartása azt bizonyítja, hogy az egész darabot átélve, a minden szinten és rangon lévő hősök között úgy helyezi el magát, hogy sorsát a legfontosabbnak tudja. Liska Zsuzsa, Rosta Sándor és Pók Éva, a három főiskolás jól egészítette ki a hősök névsorát. Kalmár Kati díszlete emlékezetes elképzelés; Borsi Zsuzsa jelmezei dekoratívan érvényesültek. Széky József koreográfiája a Tolcsvay- zenére írottan nem lógott ki a tragédia keretéből. Farkas András A két nő: Iole, az árvalány és Hareklesz neje — Voith Ági és Pécsi Ildikó (Fotó: Szántó György) Szűnyogcsípések Ismerősöm meséli, hogy hivataluk főnöke jól képzett, széleslátókörű, igen felkészült ember. Nincs olyan kérdés, amihez érdemben ne tudna hozzászólni, de szívesen segít a dolgozók kisebb- nagyobb problémáinak megoldásában is. Ugyanakkor viszont elvárja a nődolgozóktól, hogy előre köszönjenek neki, meg aztán, amikor ebédelni mennek, bizony általában ő az első, aki beteszi a lábát az étterembe. — Tapintatlanság — mondom —, nem nagy ügy. — Persze —, válaszolja *— csak valahogy mégis idegesítő. Meg az is, hogy ő elvárja, hogy elvtársazzák, viszont neki a kollégák csak Nagy, vagy Kovácsné. Olyan ez, tudod — magyarázza —, mint a szúnyogcsipés. Nem nagy dolog, de mégis bosszantja az embert, idegesíti és nem olyan a közérzete, mint annak előtte. Igen. És sajnos sok ilyen szúnyogcsípés adódik mindannyiunk hétköznapjaiban. Az embert bosszantja, hogy a tisztára sikált lépcsőházi ban valaki felelőtlenül szét- dobálja a csikket, a papírt, a meggymagot. Idegesíti, ha megkérdezi a boltban, hogy mennyibe kerül ez, vagy az — és ráförmednek, hogy nem tud olvasni, ott van az árcédula. De kivel nem történt még meg, hogy a friss kenyér helyett a háromnaposat sózták a nyakába, igaz, hogy papírba csomagolva. Mindezeken bosszankodunk, és közben valljuk be, időnként mi is tapintatlanok vagyunk, lehurrogjuk oktalanul a másikat, ügyes kis célzásokat ejtünk el és úgy kedélyeske- dünk, hogy másokat megsértünk. , Nem nagy dolgok ezek persze, alig többek egy szúnyogcsípésnél. De céltalanok és értelmetlenek is egyben. Illetve csak annyi értelmük van, hogy félórára elrontjuk valakinek a közérzetét. (kaposi) Három nap Szegeden 11 féléves közművelődési verseny döntője Hatvanban Januárban startolt és fél esztendeig tartott az a köz- művelődési vetélkedő, amelyet annak idején az Ady .Endre Könyvtár és a Vörösmarty Művelődési Központ hirdetett meg Hatvanban. A különböző üzemekből, munkahelyekről húsz szocialista brigád kapcsolódott be a folyamatos önművelést biztosító mozgalomba, látogatta a városban lezajlott művészeti, tudományos eseményeket, s böngészgette a település történetével foglalkozó tizenöt könyvet, kiadványt. A most lezajlott döntőig, amelyet vetélkedő formájában bonyolítottak le, öt üzem — a Volán, az Ingatlankezelő Vállalat, a MÁV, a MŰFÉM, és a Konzervgyár — csapata jutott el, a legjobbnak ott pedig az ingatlan-« kezelők bizonyultak, kiérdemelve ezzel egy háromnapos szegedi kirándulást, szabadtéri előadásokkal fűszerezve. Az úttörő jellegű vállalkoJ zás sikere arra ösztönözte a két rendező intézményt, hogy a közművelődési versenyt tovább folytassa, s mind több szocialista brigádot vonjon be az ezután következő akcióba. Mint az első verseny döntőjén elhangzott, az újabb folyamatos, sokrétű művelődési vetélkedőt szeptemberben hirdetik meg, felsorolva a pontgyűjtési alkalmakat, művészeti eseményeket, s az értékes díjakat eldöntő „záró értékelésre jövő év májusában kerül majd sor. Hűemlék Fápocon — amely a középkorban nevezetes mezőváros volt — helyreállították a község legszebb műemlékét, a románkori nagyka- réjos emeletes kápolnát és feltárták a templom 14. századból származó gótikus részleteit. Az írásos utalások, s a már ismert középkori emlékek ismeretében Pápocon fokozott körültekintéssel folytatták a kerek kápolnához csatlakozó épület restaurálását. A feltárások után, gondos munkával mintegy 4,5 millió forintos ráfordítással most fejezték be a helyre- állítást. Az épületben többek között könyvtár, klub, filmszínház, helytörténeti gyűjtemény kap helyet. viselni, még akkor is, ha tudják róla. hogy ezt az embert ők nem ölhetik meg, ez csak magával tud végezni. Valahol ez a Heraklész abból a hősi családból származik, ahonnan majd a költő Ádámja is elindul. Másfél óráig folyik a vár romkertjében a játék Rom- hányi László rendezésében, hogy a ma emberének is mondjon valami újat. Nem könnyű válaszolni- arra a kérdésre: megszületett-e ezzel az ősbemutatóval ismét egy újabb Madách-darab, amely beveheti esetleg a mai modern színpadokat is, legyőzni azt a távolságot, amely eddig a könyvtár és a reflektorok között az alkotást homályban tartotta. Úgy hisszük, hogy az egri előadás talán felébreszti egy író becsvágyát, aki majd jó dramaturgiai érzékkel gondozásba veszi Madách kéziratát, mint ahogyan ez a Mózes 1978. július 22., szombat Itt csak Deianeira hordja tenyerén a szívét, mert szánalmat akar fakasztani. Romhányi László rendezésének így legerősebb pontja a látvány. A romkert felépítményének kiegészítésével egy hatásos és kitűnően bejárható tér alakult ki, ahol minden elgondolásnak szabad mozgása van. A díszlettervező jól látta meg a lehetősé, get! Él is ezzel az előnnyel a rendező. Az idő- és térbeli távolság érzékeltetése a küzdelem mozgalmassága gyönyörködteti a szemet, a fáklyák úgy lobognak, hogy a lángok imbolygása, közelítése és távozása hangsúlyossá teszi a lezajló cselekvést. Kísért a gondolat: menynyivel elevenebb és színesebb hatást ért volna el a rendező, ha a győzelmes visszatérés, vagy a nászra készülődés táncai közben felvonultat egy népes statisztériát. Az együttes jellemszínészeit nagy alakításokra késztetni ebben a darabban nem könnyű. A cselekvés és gonkét a vékonyan adott mondandóhoz hozzáadni lehetősége volt. Pécsi Ildikó Deianeirája hiteles, érzelmileg a legtelí- tettebb jellem. Jelen van akkor is, keserves és oltha- tatlan vágyakozásával, amikor mások beszélnek, döntenek felőle. A mükénéi király alakjában Inke László állt elénk, hogy a hatalmát vesztett és azt visszaszerezni kész, de tehetetlen összeesküvő fondorlatos jellemét, gyáva győztességét bizonyítsa. Kevésre szabott indokaiból kitetszik, hogy ő mindig önmaga volt, akkor is, amikor királyként ült trónján, akkor is. amikor Heraklész fölébe nőtt és akkor is, amikor az istenfi eltávozott saját aka-' rátából. De fél, mindig fél, a nagyság kicsivé teszi az ilyen méretű embert. Voith Ági Ioléja nem igazán összeesküvő, legalábbis külső cselekvései szerint. Fiatalságát és szépségét a bosszú eszközévé teszi, voltaképpen enged a test törvényének. S bár alakítása különböző értékű mozaikokEnyhe gyanakvással figyelem Nagymamát, amint ellágyulva gyönyörködik legidősebb unokám kekiszínű ru- hadömpingjében. A Nagylány, kiélezve a helyzetet — miközben lan- kadtan lejt egy-két lépést a tükör előtt — így szól szemrehányóan : — Na. látod? Nagymamának tetszik. — Több keki pedig nincs — mondom erélyesen, de elfordulva még látom, ahogy Nagymama cinkosan hunyorít.. Az a gyanúm, még az idén sem akar nyugdíjba menni. Nagymama az én gyermekkoromban igazán nem számított a „modern” felfogású szülők közé. Hajt.hatatlansá- ga tizenéves koromban majdnem megőrjített: míg osztálytársaim színpompás kockás kabátokban feszítettek, én egy örökölt pudingrózsaszín kabátban gyötrődtem, melynek látásától is émelygést Kaptam. Emlékszem arra a félelmetes júliusi napra is, amikor szinte elé vonszoltam pirosragyulladt szívem-választottját, Nagymama a hosszú haj és rogygyant Roy-Rogers farmer láttán, kritikája jeléül szótlanul elejtette dédelgetett leves estálát. Miközben kavargatom a Kicsi tejeskávéját, lopva Nagymamára nézek: — Pedig ráférne már a pihenés — gondolom szégyenkezve, ahogy örökmozgó kezeit figyelem. Rakosgatja a vasalt ruhát, és amikor megszólal, arcán fiatal mosoly tündököl : — ... És még a nagyautót is megveszem a Középsőnek! — mondja lágyan. Kitör a ujjongás. A Középső vadul rángatja nővérét, a Kicsi boldogan csetlik-botük — ijedten tottyanok a [esszékre. Ahogy elnézem őket, a krónikus ernyedtségéből feléledt Nagyot, és a két kisebbet, vad indiántáncukat nevető Nagyanyjuk körül, szeretnék valamit én is tenni, hogy Nagymama örüljön. — Levágatom Középső haját! — mondom nagylelkűen Nagymama felé. — Úgyis mindenki lánynak nézi. Nagymama hirtelen megáll, gyengéden nézi a Középső hosszú szóke fürtjeit, és rámemeli döbbent tekintetét. — Elcsúfítanád a fiúunokámat? — kérdezi hitetlenül. Nem tudok szólni. Csak nézem, ahogy ott áll unokái közi! t sokkal, de sokkal fia- talabban. mint az én gyermekkoromban. Bogárdi Márta J Az előtérben Eurisztheusz kir ály és Heraklész — Inke László és Juhász Jácint
