Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-03 / 129. szám

Nemcsak papírral Tej—minden mennyiségben KEDVES TÖRTÉNET, s ami vonzóvá teszi, az, hogy igaz. A gyár nagy tekintélyű, gyakran más cégekhez szak­értőként hívott szakmunká­sa, amikor kérdik, mit tart a legfontosabbnak több mint négy évtizedes pályáján, munkába állásának első né­hány percét eleveníti fel. Az ifjú, szakmájában akkor föl­szabadult idomszerészt atyai jó barátok ajánlották a pati­nás üzembe. A híres, rangos készülékgyár igencsak meg­válogatta, kik dolgozhatnak falai között, ezért büszkeség és riadalom keveredett az akkori legénykében, a mai mesterben. Aki a sorsáról döntött, az egy partifőnök, mai szóhasználattal főműve­zető volt, nyújtotta tehát ne­ki a papírt, ám a mester úr leintette, hagyjad csak, fiam, majd később, most állj oda a simítókö6zörűhöz... S így kóstolta végig munkája jö­vendő eszközeit a mester úr árgus szeme előtt, s hallotta befejezésül, az izgalomtól re­megve, no, úgy látom, ügyes gyerek vagy, mutasd a se­gédleveled. A rövid másfél óra elég volt ahhoz, hogy a pályakezdő egy életre megje­gyezze: kell a papíV, de a tu­dást, a rátermettséget, a hoz­záértést elsőként nem a pa­pír tanúsítja. Ma sem ritkaság, hogy az új embert, a gyárba, a válla­lathoz jelentkezőt papírjától függetlenül levizsgáztatja jö­vendő főnöke, csakhogy ez a vizsga nem megy életre-ha- lálía, mint az, amit az előbb fölidéztünk, hiszen a jelent­kező tucatnyi más hely kö­zött válogathat. Ezért szinte törvényszerűen megnőtt a papír szerepe. Aki birtokolja, legyen frissen végzett szak­munkás vagy diplomás, úgy véli, egyenesben van, nem érhetik meglepetések, hiszen ő tud: papír bizonyítja. Soha nem tanultak annyian ha­zánkban, mint napjainkban. A jelenlegi tanévben 109 ez­ren járnak az ötvenhat felső- oktatási intézményben, s mi­vel sikerült - a tervezettnél valamivel több szakmunkás- tanulót fölvenni az első évfo­lyamra, számuk meghaladja az 58 ezret. A középiskolák osztálytermeit 364 ezren né­pesítik be, s mert az oktatási kiadások a nemzeti jövede­lem majdnem négy százalé­kát — forintban kifejezve, tizenkétmilliárdnál többet — emésztik fel. Nem lehet kö­zömbös, nem magánügy, mi áll, vagy mi hiányzik a papír mögött. Mégis, nem csekély azok tábora, akik a papírt vélik egyedül fontosnak, s alkalmazók alkalmazottak egyaránt lelhetők ebben a táborban. Igaz, hallatszanak kritikus hangok is, így az a vélemény, hogy a képzés mennyiségi adatai eltakarják a tudásszintek meghökkentő különbözőségét, illetve, hogy a papír bizonyította ismere­tek meglehetősen távol áll­nak a gyakorlatban szüksé­gesektől. JOGGAL GYANÍTJUK: a papír túlzott jelentősége el­választhatatlan az élőmunka — mind a szellemi, mind a fizikai munka — széles kör­ben föllelhető pazarló hasz­nosításától, a munkaerő­gazdálkodás alacsony színvo­nalától, de még korábbra te­kintve, a pályaválasztás és a pályaalkalmasság buktatói­tól. Ne tűnjék csúf anyagias­ságnak, pusztán a példa ked­véért érvelünk a forintok­kal; tisztességes havi jövede­lem kerekedhet azokból a forintokból, melyeket egy esztendőben egy-egy hallga­tóra költ a felsőfokú okta­tásban az állami költségve­tés. Ez az összeg ugyanis meghaladja a 36 ezer, tehát a havi háromezer forintot! Mégis, a végzettek 16—33 százaléka — mint azt vizsgá­latok föltárták — már eleve nem a szakmájának megfe­lelő területen helyezkedik el, s később tovább növekszik a pályát elhagyók aránya, A gyakorlat és a papír viszo­nyának kritikájaként is föl­foghatjuk az előbbi adato­kat, ahogy a szakmunkás- képzés intő tapasztalatait úgyszintén. A munkahelyek többségén meghökkentő eseteket sorol­nak arról, mi mindent nem ismert, tudott az. akinek a papírjai tökéletesen rendben voltak, amiből némi logiká­val a képzés gyengeségeire következtethetünk. Követ­keztetnünk kell ugyanakkor ezekből a történtekből arra is, hogy a cégeknél — tiszte«- let a kivételnek — minden tekintetben kész embereket várnak, igényelnek, olyano­kat, akiknek a kisujjában van a szakma csfnja-bínja. E kettős hiba vezet azután az előítéletekhez, a bizalmat­lansághoz, a kielégítetlenség- hez. Türelmetlen az, aki a papírt fölmutatta, s az szin­tén. akinek fölmutatták. A munkaadó státuszokban gon­dolkodik, a munkavállaló feladatokban. Ez ismét ütkö­zési pont. S fonható tovább a szál, hiszen lelni közöm­bösséget — mindkét oldalon! .—, szakmai féltékenykedést, tunyaságot a továbbképzés­ben, bürokratizmust a szak­tudást gyarapító tanfolya­moknál, elhirtelenkedett- pá­lyaválasztást éppúgy, mint mániákus bizonyítvány­gyűjtögetést. BONYOLULT TEENDŐK sokasága kínálja tehát a megoldást, a javulást, a kép kedvezőbbé tételét. Egyvala­mi, az alapelv azonban ki­kezdhetetlen, megmásítha­tatlan: a társadalomnak nem bizonyítványokra, hanem tu­dás termelte teljesítmények­re van szüksége. A papír for­mai igazolása annak, amit ténylegesen a gyakorlat mi­nősít. S mert a gyakorlat fi­gyelmeztető jelek seregét tárja elénk, indokolt az irányváltás sürgetése: papír és tudás, formai és valóságos ismeretek együttes mérlege­lésének, erkölcsi, anyagi elis­merésének szorgalmazása. Veress Tamás Rémképnek is beillik: a kedves vendég bemegy az egyik étterembe és délután öt órakor így szól a pincér­hez: — Kérek két deci tejet, langyosan és hozzá két ro­pogós vajaskiflit. Vajon a derék pincér mozdulatlanná dermedne az álmélkodastól, vagy hangos kacagásra fakadna? ★ Annyi a tejünk, hogy már szinte sok is. Mondja a tej­ipar. Rémes, hogy az ember este már nem kap friss .te­jet, a vaj avas, a kefirhez nem lehet mindig hozzájut­ni. Mondja a kedves vevő. És az egészben az a furcsa, hogy mindkettőjüknek iga­za van. Bonyolult egy helyzet? Aligha. Járjuk be az utat. Kezdjük az elején, a terme­lésnél. Érdekes megállapítá­sokat tehetünk. Mindjárt azt. hogy már tavaly annyi tejet adtak a gazdaságok az ipar­nak, amennyit csak 1979-re terveztünk. És ez országos érvényű tény. Ha a szűkebb környezetünket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk Gyöngyös körzetében, hogy Detken 2625, Zagyvaszántón 2800. Horton 2400, VÍszneken 3150 literrel számoltak el a múlt évben égy tehénre vonatkoz­tatva. Ha azt is felsoroljuk, hogy ezek a szövetkezeti gazdaságok hová akarnak el­érni 1980-ra, azt mondhat­juk, hogy a detkiek 500, a zagyvaszántóiak 800, a hor- tiak 400, a visznekiek pedig csupán 50 literrel számíta­nak többet. Milyen könnyű volna most felszisszenni és azt mondani, de hát miért ez a nagy kü­lönbség? Utóvégre egy járá­son belül mindenütt meg­felelő felkészültségű szak­emberekkel, megfelelő fel­sőbb irányítással, sőt: azo­nos mértékű követelmény­szinttel találkozhatunk, nem? Még csak arra sem lehet mindent ráfogni, hogy: ugye, a magyar tarka... de bezzeg a Holstein-Friz...! Ugyanis itt jut eszünkbe, hogy a nagyrédeiek a már feledésre ítélt magvar tar­kától 4118 litert fejtek, egy év alatt 400 literrel növel­ték meg az átlagot. Igaz. ez­zel megyei első helyezést ér­tek el. De ha ők megtették, akkor az egészben njnfcs semmi ördöngösség. Akkor a „lehetséges” máshol sem kizárt. Legfeljebb meg kell kérdezni tőlük: ők hogyan csinálták? Vigasztalhatjuk magun­kat azzal, hogy a visznekiek termelése meghaladja az országos átlagot. De ha eh­hez hozzátesszük hogy az ő teljesítményük még így is 550 literrel kevesebb, mint a Közös Piac országainak leggyengébb hozama, akkor mindjárt másként ítélhetjük meg a számokat. Annak, hogy ilyen hossza­san időztünk el az adatok mellett, csupán egyetlen cél­ja volt: rámutatni arra, hogy tennivalóink száma nem csekély. Egy ideig még főhet a fejük a szakembereknek azért, hogy a lemaradást be­hozzák. ★ Sajnos, nen. tudunk sza­badulni a számoktól még most sem. Még mindig em­legetnünk kell néhányat. Ezek is beszédes számok. Ugye, azt mindenki tudja, mennyibe kerül egy liter <ej az üzletben? Igen? Azért kételkedem, mert próbára tettem ismerőseim. Egyikük sem tudta pontosan meg­mondani. mit fizet az üzlet­ben egy liter tejért. Most mondom: öt forintot. Ha zacskóban árulják. Ha ki­mérik, akkor ötven fillérrel olcsóbb. A zsírosabb *ej viszont drágább a zacskós­nál, a tartósított pedig ki­lenc forintba kerül. Maradjunk azt átlagvásár­ló által kedvelt, ötforintos zacskós tejnél. A következő kérdésünk: mennyit kap a tsz vagy az állami gazdaság egy liter te­jért a felvásárlótól? Miután ezt senki nem találhatja ki, de még az egyik'tsz-ben sem tudhatják, a másik tsz ho­gyan számol el, segítünk az összehasonlításban. A detki­ek 10,01 forintot, a zagyva­szántóiak 5,88; a visznekiek 9,14, a hortiak 7,18 forintot könyvelnek el minden át- adptt liter tej után. Tessék ehhez még hozzátenni a tej­ipar szállítási költségeit, a feldolgozás, a csomagolás, és az üzletekbe való kiszállítás forintjait, és akkor valami fogalmunk lehet arról, meny­nyibe van az államnak an­nak a tejnek literje, amiért öt forintot adunk ki. De bonyolítsuk még to­vább az eléggé megkavart helyzetet. Legyünk kíván­csiak arra is, mennyire éri meg a gazdaságoknak a tej­jel foglalkozni. A detkiek 3,91, a visznekiek 1,14, a hor* tiak 0,48 forintot könyvel­hettek el nyereségnek lite­renként. A zagyvaszántóiak viszont 1,24 forintot fizet­tek rá minden liter tejre. A kutya ott van eltemetve, hogy az úgynevezett köz­ponti juttatások változnak tsz-enként. így a detkiek is másként számolnak el az idén, a többiek is. Az egyik­nél még mindig csurran- cseppen a nagykalapból, a másiknál pedig... ! Nincs reális alap a tejter­melés közgazdasági számítá­saihoz. Még azt is mondhat­nánk, minél több tejet ter­melnek a gazdaságok, annál nagyobb a ráfizetés erre — az államkassza szerint. Hűha, most aztán mit gondoljunk? ★ Lássuk azonban az érem másik oldalát is. Mi a hely­zet az értékesítésnél? Ha már ilyen sokba kerül az a fránya tej, legalább meg- tesz-e mindenki mindent azért, hogy a jó magyarok teleszívhassák magukat ez­zel az egészséges, semmivel sem pótolható táplálékkal ? Aligha. Idézzünk a gyöngyösi né­pi ellenőrök megállapításai közül: _____ A vendéglátóipari esvsé- gek nem tesznek eleget a Belkereskedelmi Minisztéri­um 25-68. sz. utasítása na t. amelynek értelmében a ki­jelölt állami és szövetkezeti vendéglátó egységek a nyit­va tartási idő alatt ált-i” ’ art kötelesek reggelit ,‘S uzsonnát biztosítani és ''öl a vendéget tájékoztatni. De talán a kisbereskede'- mi boltokban más a helv/t t. — A forgalmazott szeszes és üdítő italok árrése ielen- leg a kétszerese a tej és a tejtermékek . árrésének —• emelhetjük ki ezt a népi el­lenőrök jelentéséből. ‘ Magyarán: a boltnak na­gyobb a haszna a pálinkából és a borból, mint a tejből vagy a joghurtból. Akkor hát...? De ha akarnák sem tud­nának több tejet és min­den más egyéb tejes dois, t árusítani, mert nincs hol el­helyezni ezeket a terméke­ket. Hivatalosan ézt úgy mondják: szűk a hűtőkapa­citásuk. Tehát: nem rendel­nek annyit, amennyi kelle­ne a vevőknek, hanem csa t annyit, amennyit a hűtőgép­be be tudnak rakni. Csupán az új vagy korszerűsített üz­letek rendelkeznek megfele­lő hűtőpultokkal. A kiseb­beknek csak a háztartások­ban is használt kis hűtőgép jut. Igen-igen: a hűsítő italo­kat előállító vállalatok tud­nak megfelelő hűtőpultok;.t adni az üzleteknek, a tejipar nem. Jól van ez így? Pepsi- cola, Coca-cola, például. És a tejipar?... Hogy nem azo­nos súlycsoportba tartoznak? Hogy az egyik... és a fná- sik pedig...? Hagyjuk ab­ba, mert ezek az összeha­sonlítások esetleg félreértés­re adnának alkalmat. ★ De legalább azt. amit árul­nak, azt úgy kínálják, hogy a kedves vevő azonnal in­díttatva érzi magát a jog­hurt, a túró, a sajt és a tej megvásárlására, ugye? A zacskók szakadtak, fo­lyik belőlük a tej. A tejfeles poharak lyukasak. A vaj többször avas. A tej olykor nagyon hasonlít a kefirhez. A túró savanyú. Mini közvélemény-kutatá­sunknak ez a rövid összefog­lalója. Mindenki összevetheti a megállapításokat a saját tapasztalataival. Mégsem mondjuk azt, hogy: bezzeg a tejipar, ha.. ! Mert arról aligha a tejipar tehet, hogy a műanyag zacskó szétszakad. De még a bolti eladó sem hibáztat­ható azért, ha a felszerelés hiányában a tej kissé meg- savanyodik. Általános véle­mény a kereskedők körében, hogy a különböző reklamá­ciókat a tejipar mindig „ru­galmasan” kezeli. Hétközna­pi nyelvre fordítva ez azt ie- lesti, hogy szó nélkül és költségek felszámolása nél­kül kicseréli a kifogásolt árut. De ez már csak eső után való köpönyeg. Mi tehát a megoldás, a helyes gazdálkodás tej és tejtermékek ügyében? Nem akarunk a mindentudók pó­zában tetszelegni. Ezért még azt sem mondjuk, hogy csu­pán pénz kérdése az egész, mert ha lennének korszerű üzleteink, korszerű szállító- eszközeink, ha lennének kor­szerű hűtőpultjaink, akkor..; Mindezekkel szemben egyetlen dologra hadd emlé­keztessünk: mibe kerül egv liter tej az üzletben és kö­rülbelül mennyibe van ez az államnak ? Tehát ?... A megoldás kulcsát köz­gazdászainknak kell megta­lálniuk. ( G. Molnár Ferenc 1 1978. június 3., szombat TIJ Kitüntetett pedagógusok Évtizedek az ifjúságért Néha a sors bőkezű. így vélekedhetett Hajdú Kálmán, a Hatvani IV-as számú Álta­lános Iskola igazgatója is ami­kor a posta két küldemény- nyei lepte meg. A levelet az Oktatási Minisztérium küld - te, s arról értesítette, hogy sok esztendei eredményes ok­tató-nevelő munkájának méltatásaképpen megkapta a legrangosabb pedagóguski­tüntetést: az Apáczai Csere János dijat, A csomagban a Technika című gimnáziumi tankönyv — ennek zöme az ő munkája — tiszteletpéldá­nyait találta. Az elismerés annak az em­bernek szólt, aki sosem elé­gedett meg az elért szinttel, hanem egészséges türelmet­lenségtől sarkallva folyvást gyarapította ismereteit, s ezt a szellemi többletet mindig a diakok javára kamatoztat­ta. Azért, hogy könnyebben megértsék a bonyolultabb összefüggéseket, hogy meg­torpanás nélkül eligazodja­nak a Tudás általuk még .iem járt útjain... o A postatiszt fia tanító akart len»'. pedig tudta: rö­gös, buktatókban bővelkedő, s anyagi bőséget egyáltalán nem kínáló pályát választ. Mégis kitartott elhatározása mellett, mert úgy érezte: ké­pességei csak így bontakoz­hatnak ki. — 1944-ben szereztem ok­levelet a jászberényi tanító­képzőben. Először Jászapáti —Hevesiványban — egy ta­nyasi településen kaptam katedrát. No, ez azért szé­pítése a valóságnak, hiszen ezt hiába kerestem, akárcsak a legszükségesebb bútorokat. \ ... A vándoriskolában hol az egyik, hol a másik gazda adott erre a célra lakásában helyiségét — csak néhány lóca és égj' kecskelábú asz­tal. fért el. Az utóbbit éjsza­kánként ágynak használtam. Hatvan aprósággal foglalkoz­tam. A gondokat, a csügge- dést, a sivárságot mégis el­feledtem, ha az apróságok segítséget remélő tekintetét láttam. Messziről jöttek, olyan környezetből, ahol a szülők a megélhetés nehéz­ségeivel birkóztak, s nem sok idejük maradt arra, hogy fiaikkal—lányaikkal törőd­jenek. Ezt tőlem várták, s igyekeztem is minél többet nyújtani. o Az ifjú nevelő később ál­lást változtatott, kevesellte felkészültségét, s tovább óhajtott tanulni Keszthelyen: ezért pályázott a várostól nem túl távol eső Kehidára. Az események azonban köz­beszóltak, s tervét* egyelőre fel kellett adnia. Megvalósí­tásáról azonban nem mon­dott le véglegesen. Több he­lyütt megfordult, kereste az egyéniségéhez mért munka­kört, Ajkán leendő vájá­rokat tanított. Zavarta az. hogy alig ismeri ezt a hiva­tást. ezért úgy döntött : ma­ga is szakmunkás lesz. Sokan csodálkoztak, de diákjai meg­értették: érdekükben, miat­tuk teszi, azért, hogy jobb tanácsokat adhasson, ha bi­zonytalankodnak. — Végül hazatértem szülő­városomba, s ebben a testü­letben otthonomra találtam. Az egri főiskolán levelezős- ként elvégeztem a fizika— műszaki szakot. Valaha arról álmodoztam, hogy az iroda­lom szépségeivel ajándéko­zom meg tanítványaimat, s mégis a reál tudományok szolgálatába szegődtem. Nem bántam meg, mert ezek is tartogatnak mindenki szá­mára színt, érdekességet. Különösképp ha kísérletező kedvű, s nem elégszik meg a készen kapott anyaggal. Birodalmába, szaktanter­mébe kísér, s a technika rej­telmeit villantja fel. Mu­tatja ötletesebbnél ötletesebb szemléltetőeszközeit. Ezek egy részét maga készítette, s a tanulókat is beavatta fab- rikálásuk műhelytitkaiba. Mennyi újdonság, mennyi lehetőség! Aki itt elsajátítot­ta az alapfogalmakat, a leg­lényegesebb fogásokat, ön­állóan is boldogul majd. Rá­adásul a tanultakat sokféle­képp hasznosíthatja... Erre képes egy pedagógus, ha rajongóia hivatásának, s reggel héttől este hatig talál masánák elfoglaltságot isko­lájában. .. 0 Hisz a nevelés csodájában, s ezt az eltelt évek mennyi eredménye igazolja. Régi hobbi ia. a bélyeggyűjtés sem kizárólag egyéni kedvtelés Jó néhánv gyereket meg­nyert. s ők szén sikerekkel büszkélkedhetnek. — Nagyszerű alkalom ez az önművelésre, hiszen szó­rakozva egyre több új dol­got jegyezhetnek meg A tanár viszont — érdeklődésüket irányítva — gondolkodásu­kat, jellemüket, világképüket formálhatja. Nemegyszer jár­tunk már; külföldön — leg­utóbb Kassán voltunk —, s öröm volt nézni: miként ke­rültek mind közelebb egy­máshoz a vendéglátó fiata­lok, s a mieink. A fáradtságot nem ismerő igazgató úgy érzi, révbe ju­tott a Zagyva-parti város­ban. Érdemeivel nem hival­kodik, s azt emlegeti, hogy kollégái igen sokat tettek azért, hogy valóra válthassa régi elképzeléseit. — Nem kis részben nekik köszönhető az, amit elértem. A harminchat tagú tantestü­let minden tagja szereti azt, amit csinál, s kutatja és meg is találja az új, a korábbiak­nál hatékonyabb módszere­ket. Senki sem féltékeny a másikra, nálunk nincs tor­zsalkodás. Ennek az az oka, hogy érvényesülhet a kezde­ményezőkészség, s így nem fásulnak, nem szürkülnek el a kartársak. Ez az alkotó légkör lehet csak fundamen­tuma, mindennapi munkánk­nak. Vezetőként ezt erősítem, ezért tevékenykedem, mert neveltjeink szellemi és jel­lembeli gyarapodása enél- kiil sosem valósulna meg. .. Pécsi István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom