Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-21 / 144. szám

Á közlekedés: tantárgy Az elmúlt esztendők saj­nálatos statisztikája szerint hazánkban a gyermekbalese­tek száma aggasztóan növek­szik. Tavaly nem kevesebb, mint 700 hat éven aluli és másfél ezer 7—14 éves korú gyermeket ért közlekedési baleset. Ezért számos fóru­mon hangzik el mind gyak­rabban, hogy a közlekedésre nevelés foiltos pedagógiai feladat. Már az óvodában Mindenki közlekedik, a gyerek is, sokszor felügyelet nélkül, hiszen ez gyakran el­kerülhetetlen. De mit te­gyünk e riasztó adatok is­meretében? Hintsük el gyér-, mekeinkbén a szorongást, tudatosítsuk velük azt, hogy a közlekedés valamiféle sze­rencsejáték, kimerészkedve az utcára senki sem mehet biztosra? Hiszen az egyetlen cél csakis az lehet, hogy gyermekeink ne féljenek közlekedni az utcán. A szük­séges biztonságot csakis a megfelelő készségek, szoká­sok kialakításával lehet elér­ni. Az új óvodai nevelési program módot ad rá, hogy már a 3—6 évesek is — ter­mészetesen figyelembe véve életkorukat — bepillanthas­sanak a közlekedési ismere­tek rejtelmeibe. Egy éve pe­dig — közlekedési ismere­tek révén — új tantárggyal szaporodott az általános is­kolai tananyag. Ennek isme­reteivel tanévenként 8 órá­ban foglalkozhatnak hivata­losan a pedagógusok. Persze még a jogosítvánnyal ren­delkező és a balesetmegelő­ző közlekedésbiztonsági té­mákból legjobban felkészült pedagógusoknak is nehéz feladatot jelent havonta egy- egv órában minden fontos közlekedési ismeretet megta­nítaniuk a gyerekekkel. Azok a pedagógusok pedig különösen nehéz helyzetben vannak, akiknek nincs meg minden előképzettségük. Nem elég tehát a megfelelő számban kiküldött tájékoz­tató, figyelemfelhívó propa­gandaanyag — tanítani kell a pedagógusokat is. Érettségi, jogosítvánnyal Körvonalazódnak már a távlati célok is: az elképze­lések szerint a kilencvenes évek vége- felé valamennyi középiskolás jogosítványt is kap majd az érettségi bizo­nyítványa mellé. Hihető ez? Bizonyára igen, hiszen a másfél esztendeje elkezdett tanpályaépítési program már eddig is szép sikereket hozott. Sorra épül­nek vidéki városainkban — Pécsett, Győrött, Békéscsa­bán és másutt — a külföldi szakemberekből is elismerést kiváltó korszerű létesítmé­nyek, amelyek az oktatás ké­Ahányon, annyiképpen Kortárs festészet a Mátra Múzeumban Mit csinál egy tnúzeum, ha kevés a helye? Ügyeskedik. Időnként más és más témá­ból mutat be válogatást, ka­maraanyagot. így juthatnak hozzá a gyöngyösiek és a máshonnan jött látogatók ahhoz, hogy július közepéig körbejárhassák azt a két tu­catnyi festményt, ami az emeleti teremben várja a kíváncsiskodókat. A tárlat címe: Kortárs festészet — önmagában is jelzi a rende­zők szándékát. Ha ebből bár­ki arra következtetne, hogy valami egységes tartalmi és formai anyagot kap, nagyon mélyen téved. Ennek egyik oka az, hogy szinte ahány kép, annyi festő néz szembe az érdeklődővel. De, ha az alkotók száma jóval kisebb lenne, akkor sem valószínű, hogy munkáik alkatilag is, mondanivalójukban is, meg­jelenésükben is, jobban kö­zelítenének egymáshoz. Gon­doljunk arra, egy-egy mű­vésznél a múló évek során, hányféle sajátos „korszak” alakulhat, alakul ki a rázú­duló ezerféle hatás, élmény, ingerlő és válaszra sürgető érzet következtében. Ezt a mostani maréknyi anyagot sem lehet más ren­dező elv alapján összefogni, mint amit a kiállítás címe mond : kortársak kérdeznek a műveikkel, hogy a választ a műélvező közönségre bíz- zák. Nincs más lehetőségünk, mint e.nnek a bizonyos vá­lasznak a megközelítő pon­tosságú megfogalmazására va­ló törekvés szolgálata, eleve felmentést kérve a részlete­zés és indokolás követelmé­nye alól. mert arra itt és most, módunk aligha nyíl­na. Inkább csak vitára hívó megállapításokat ■ sorolunk fel, nagyon szűkre fogott nyelvi formákban. Övári László Anyám című képe ér­zelmi gazdagságával fogja meg a szemlélődőt. Szívesen időzik el ennél az alkotásnál mindenki, mert megtalálja azokat a jegyeket, amelyek neki sokat mondanak. Bár úgy tetszik, nem sok köze van hozzá, mégis erre a mű­MSmdmn, 1978. június 21., szerda vészi kérdőmódra válaszol Hock Ferenc Szőlőmetszője, amely lényegre törő voná­sokkal, a monumentalitás je­gyeit alkalmazva mond el sokat a mátraalji táj szőlő­munkásairól. Érzelmileg még fűtöttebb, már-már az áhítat fokán vall a kenyérről De­zső József Csendélet című képével. Az aranybarna szín önmagában is sugallja a fes­tő kötődését a témához. Ehhez a csoporthoz soro­landó Molnár József három képe is : a szüleit ábrázoló Kettős portré, a Rédei lako­dalom, amely visszatérő té­mája és a legnagyobb szere­tettel megfestett Nagyanyám című vallomása. Valamiféle átmenetnek foghatjuk fel a már emlí­tett Hock Ferenc Holdas tá­ját, amely elvezet bennünket a keményebben fogalmazó Orosz Gellérthez, akinek Nő, ablakkal című kompozíciója a geometriai formák és a hi­degebb színek felhasználásá­val akar szembesíteni ben­nünket a valóság kevésbé megszokott részleteivel és összefüggéseivel. Moldován István Kalotaszeg című mű­ve rímel mindarra, amit al­kotójától olyan gyakran ka­punk: szerkesztési elveivel, színeivel, kompozíciós törek­véseivel. Végül ennek a szem­besítő szándékú törekvésnek a legkövetkezetesebb hordo­zója Óvári László Műterem III. című alkotása, amely a leglényegesebbnek , tartott formák és színek egymásra hatásával, egymást kiegészítő sugallataival vezeti a szem­lélődőt az alkotó véleményé­nek a felfedezéséhez és elfo­gadásához. Az általunk önkényesen ki­emelt néhány kép egy érde­kes vonulat rajzát vázolja fel, amely elkezdődik a me­legséget keltő színekkel ki­fejezett. érzelmi telítettségű kompozíciókkal és elvezet a lényeget hangsúlyozó, kemé­nyebb töltésű képekig, a ra­cionálisabb életfelfogásig. Miután a képek sorához nem illik, rövid mellékmon­dat erejéig jegyezzük meg Bene Miklós kőfaragásáról, hogy a Kendős fej az előbb említett sor elejéhez kapcso­lódik, a tőle már ismert tech­nika és komponálási mód se­gítségével vallva érzelmei­ről. (G. Molnár F.) sőbbi kiterjesztésének a fel­tételeit is megteremtik. S tény az is, hogy már eddig tízezernél több gimnazista szakközépiskolás és szak­munkásintézeti tanuló szer­zett iskolájában járműveze­tői engedélyt. Biológia — első­segélynyújtás Persze nem valami sok ez az évi nyolc óra, viszont élénk fantázia nélkül is el­képzelhető, hogy a pedagó­gus a biológiaórán az elsőse­gélynyújtás fontosságáról szólva, beszél a közlekedési balesetekről, s azok megelő­zéséről. Szinte tálcán kínál­ja magát erre a fizikaóra is, amikor a sebesség, az út, és az idő fogalmával, és össze­függéseivel foglalkoznak a tanulók. Lehetetlen nem ész­re venni a lehetőséget: a súr­lódás, a mozgási energia ta­nítása felhasználható a köz­lekedési ismeretek bővítésé­re. Gépjármű-mű­szaki szakkörök Adva van tehát a lehető­ség rá, hogy a pedagógus ne csupán a szigorúan a közle­kedésre szánt órákon vegye elő a témát. Am a baleset­megelőző feladatokban nagy szerepe van az úttörőmozga­lomnak is. Minden megyé­ben akadnak már hasznosan tevékenykedő úttörőgárda közlekedési rendőri szaka­szok, s beszámolhatunk arról is, hogy szerte az országban különféle gépjármű-műszaki szakkörök működnek közre a közlekedési ismeretek elsajá­títására. Igaz, az elmélet megerősí­tésére szükséges a gyakorlat is. Jó néhány településen nagy társadalmi segítséggel elkészült egy-egy iskola sa­ját közlekedési parkja; Bu­dapesttől az aprócska Perká- táig, Visegrádtól Ercsiig van már hol gyakorolniuk a gye­rekeknek. A közlekedés már tantárgy az iskolákban. De azzá kell lennie minden felnőtt szá­mára is, mert valamennyi­ünk tudatos részvételét igénylik a feladatok: mi­előbb csökkenniük kell a gyermekbalesetek számának! Fejér Gyula Kiből lesz szobrász? Az „alkotások” Pelle Csilla (Fotó: Tóth Gizella) Hogyan látnak a gyer&j kék? Persze ugyanúgy, mint a felnőttek, ugyanazok a bio­lógiai-fizikai, fiziológiai fo­lyamatok játszódnak le a lá^ tás folyamatában náluk is, mint a felnőtteknél. Csak mégis más ez a látási Csodákkal, varázslatosságok­kal, mesékkel teli. Kezük a harmóniát mintázza, egysze­ri, soha meg nem ismétlődő világot, melyben még csak a bujkáló szépség, a mindent összetartó jóság, az egysze­rűség diadalát hirdető ala­kok valóságon túli igazsága győz. így látnak a gyerekek. így alkotnak, s így adhatnak mintát nekünk is. Az egri 4. számú Általános Iskolában két esztendeje működik a képzőművészeti szakkör Os- kóné Bódi Klára tanárnő ve­zetésével. A gyerekek itt is­merkednek az agyag, a bati­kolás és a monotypia mű­helytitkaival. Eredményes munkájukat jelzi, hogy a Magyar Mezőgazdasági Mú­zeum által meghirdetett or­szágos pályázaton is második helyezést értek el. Fotoripot'J tunk munkájukból ad ízelíj tőt. "MOLNÁR ZOLTÄ N EUSEGfZES 25. Körültekintett és mielőtt köszönt volna, megkérdezte: — Hát Lajos hol van? Lajos bácsi a drótkapu bezárásával foglalatoskodott. Nem sietett; hadd fogadják a nagymamát, s végezzék el a bemutatkozásokat. Nyilván a Tibor szüleit be kellett mutatni. De nagymama, felfedezve a kapuval bajlódó Lajos bá­csit, először is őhozzá sietett: — Ô, te házigazda, hát te így fogadod a vendéget?! — Csak a kapu, Margit néni, a kaput zártam be... Kati nevetett is, bosszan­kodott is, hogy jövendő adósának és apósának be­mutatása késedelmet szen­ved. De ki kellett várni, amíg nagymama eleget ör­vendezik a Lajos bácsi jó színén, s azon, hogy láthat­ja. Majd csak őutána jöhet­tek sorban a többiek. Nagymama úgy mustrálta Tibor szüleit, hogy sok em­ber zavarba jött volna; de úgy látszik, ők kedélyesen fogták fel. Azt is, hogy nagy­mama milyen viharosan bo­rult az előbb Lajos bácsi nyakába, s ahhoz képest ve­lük eléggé tartózkodóan vi­selkedett. Persze, nem is sejtették, hogy ez inkább a fiuknak szól; szegény Tibort nagymama sehogyan sem tudta megszokni, most is leg- hagyia, s őt utasí­totta a nyugágy megfelelőbb elhelyezésére. Feltehetően ezt is azért, hogy diadalmas­kodhasson felette, mennyire ügyetlen. Tibot pedig n,agyon igyekezett, de hiába, csak szétesett, alig bírta összerak­ni. Nagymama nem szólt,. csak szemüvegét a homlokára emelve hosszan szemlélte, hosszan és kritikusan, hogy mennyit kínlódik. Végre le­ült és Gusztit intette magá­hoz. Bizalmasan megkérdez­te: — Hát neked meg hogy vált be az új házasságod? Mintha csak egy vadonat­új házasságról érdeklődött volna. — Szööörnyűűűű sorsa van mellettem... — vála­szolt helyette Klári. Gitta biztosan jobb volt neki. De hát a jóisten rendezi a sor­sokat. — Te csak ne gúnyolódj a Jóistennel! Lehet, hogy még fohászkodni fogsz hozzá! — intette nagymama. Vala­hogy Klárit is családtagnak tekintette, mint a volt vejé- nek a jelenlegi feleségét. S bár Guszti csak évek múltán házasodott meg a válása után, valagyhogyan mégis Klárit tekintette csábítónak. Azt azért tudta, hogy most Barna-aput, a jelenlegi ve- jét kell szeretnie. Rá is mo­solygott, ahogy ott állt kihe- vülve a tollaslabda-ütővel. — Játszotok, gyerekek? Mutassátok már, hogy megy ez?! — Rajta, örömapák! — biztatta őket Lajos bácsi is, aki egy üveg villányi bur­gundival közeledett a tűzön csendesen rotyogó paprikás­hoz. A nászok engedelmesen elkezdtek ütögetni. Gitta nem volt kíváncsi erre a látványra; egyre az járt az eszében, hogy múlik az idő, telik a nap. Eddig forgolódott valamit Lajos bácsi körül segítség címén, például a hagymát összeap­rította, de közben is az járt a fejében, hogy neki persze nem ez az igazi tennivalója. Most már a Tibor anyjával készült beszélgetni ; óvato­san, mintegy véletlenül meg­közelítette, megfogta a kar­ját, és igyekezett vele félre­vonulni. Csak még figyel­meztette Katit: — Foglalkozz nagymamá­val! Szemhunyorításából Kati úgy érezte, hogy ez már ré­sze Anyu stratégiájának, és engedelmeskedett. Letelepe­dett a fűre szinte nagymama lába mellé, s igyekezett úgy helyezkedni, hogy a keze ügyében legyen a feje, ha eszébe jutna megsimogatni, mint kislánykorában. — Hát felnőttél, Katikám, — sóhajtott nagymama, és valóban meg is simogatta a haját, mintha csak egy GitJ ta, vagy Kati által írt forga­tókönyvnek kellett volna en­gedelmeskednie egy modern­nek álcázott mai romantikus drámában. Kati szigorú tekintettel od^parancsolta Tibort is, hogy helyezkedjék el a nagy­mama másik keze ügyében. Hátha az ő fejét is megsimo­gatná. Tibor megtanulta a szófogadást, leereszkedett a fűre, de önkéntelenül is a nyugágy karjára támaszko­dott, és majdnem felbillen­tette a nagymamát. — Jajistenem... — mond­ta, és lehuppant. — Tibor, Tibor. — csó­válta fejét Kati, majd rámo- solygott a nagymamára: — Olyan aranyos kis ügyetlen... látod, nagyma­ma? Erről nagymamának a gépkocsit vezető piros trikós fiú jutott eszébe: — De hol van az a barna gyerek, aki idehozott? Ki az a fiú tulajdonképpen? Klári még ott volt; ő vála­szolt : — A nőőővérem kisfia.. 1 kiváló mérnök különben.. versengenek érte a vááálla- latok. — Igazán? Én azt hittem; valami birkózó, vagy futbal­lista. . . — csudálkozott nagy­mama. — Szeretem az ilyen izmos gyerekeket. Lajos, bácsi felpillantott a tűz mellől, amire éppen gallyat rakott: — Birkózó és futballista más-más alkatot kíván, Margit néni ! Lacit én eve­zősnek nézném. — Az evezősök rendes emberek, ugye, akárcsak te, Lajos?! 1 (Folytatjuk) J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom