Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA IS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 142. szám ARA: 1,— FORINT 1978. június 18, vasárnap Nagy feladat: tökéletesebbet alkotni” ff A KISZ megyei küldöttgyűléséről jelentjük Száznyolcvan fiatal kapott megbízatást a korábbiakban arra, hogy a megyei EISZ­küldöttgyűlésen képviselje szűkebb hazánk csaknem 26 ezer ifjúkommunistáját. Szom­baton reggel ez a száznyolcvan fiatal — s velük együtt a tanácskozásra meghívott több vendég — foglalt helyet Egerben, a Technika Házának nagytermében, A KISZ megyei küldöttgyűlésén részt vevőket — köztük Vaskó Mihályt, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága tagját, a megyei pártbizottság első titkárát, Kovács Jenőt, 'a KISZ Központi Bi­zottsága titkárát, Illés Tibort, az MSZMP KB alosztályvezetőjét, Fekete Győr Endrét, a megyei tanács elnökét, Virág Károlyt, a megyei pártbizottság titkárát, Dorkó Józsefet, az SZMT vezető titkárát és Páti Jenőt, a Hazafias Népfront megyei titkárát — Péli Béláné, a megyei tanács ifjúsági titkára, a küldöttgyűlés levezető elnöke köszöntötte Bevezető­jében a továbbiakban hangsúlyozta, a megyei küldöttgyűlés feladata, hogy megvitassa és értékelje a csaknem 26 ezer ifjúkommunista munkáját, amelyet a KISZ IX, kongresz- szusa óta végzett, s megválassza az ifjúsági szövetség megyei bizottságát, illetve a me­gyei pénzügyi ellenőrző bizottságot. A tanácskozás napirendjére tett javaslat elfogadása után Péli Béláné felkérte Köpf Lászlónét, a KISZ Heves megyei Bizottsága, első titkárát a megyei bizottság beszámoló; __ i ának előterjesztésére, illetve az írásban kiadott anyag kiegészítésére. Beszámoló az elmúlt két év munkájáról Tisztelt Küldöttgyűlés! Két évvel ezelőtt, az ak­kor ülésező megyei KISZ- küldöttgyűlés határozatában megállapította : pártunk XI. kongresszusa lelkesítő célt tűzött a magyar nép elé, programot adott a fejlett szo­cialista társadalom építésére. A programban célként meg­fogalmazott jövő elsősorban a mi nemzedékünk, az ifjú­ság■ perspektívája. Vállal­tuk ezt a programot — kezdte beszámolóját a me­gyei KISZ-bizottság első tit­kára —, de nemcsak önös ér­dekből, hanem elsősorban azért, mert tudjuk: a fejlett szocialista társadalom az egész emberiség jövője, s megteremtésében nekünk is, felelősségünket érezve részt kell vennünk. Tudtuk, hogy elsősorban nem a látványos megmozdulásokkal, hanem a mindennapi, képességeink szerinti legjobb helytállásra törekedve tudjuk leginkább szolgálni ügyünket, s akkor ha mindig megtaláljuk azo­kat a feladatokat, amelyek megoldásával a leghatéko­nyabban vehetünk részt tár­sadalmi céljaink megvalósí­tásában. A KISZ IX. kong­resszusa megfogalmazta, hogy mit kell tennie az ifjú­sági szövetségünk tagjainak pártunk programjának meg­valósításáért, a fejlett szo­cialista társadalom megte­remtéséért. Mi, itt a me­gyében ismertettük a kong­resszus határozatait, s most arról számolhatunk be, hogy az eltelt két évben nagyot léptünk előre a megvalósí­tásban. Köpf Lászlóné a beszámoló további részében arról szólt, hogy a megyében élő KISZ- tagság zöme becsülettel, leg­jobb képességeinek megfe­lelően állt helyt a munkában, a tanulásban. Ez összefügg azzal, hogy a KlSZ-szerveze- teink jelentős erőfeszítéseket tettek az üzem- és munka- szervezés javításáért, a jó minőségű gyártmányokért, a munkaidő, nagy értékű ter­melőberendezések kihaszná­lásának növeléséért. Nőtt a fiatalok részvétele a szocia­lista munkaverseny-mozga- lomban: kiemelkedő ered­ményt ért el ezen a terüle­ten az Egri Dohánygyár Ka­rikás Frigyes és a Mátraalji Szénbányák Ságvári Endre ifjúsági szocialista brigádja. Elmondható, hogy emelke­dett a szocialista brigádmoz­galomban részt vevő fiatalok száma, ez ma több mint 43 ezerre tehető. Jól segítette a gazdasági építőmunkát a KISZ-fiatalok által kezde­ményezett és szervezett tár­sadalmi munkaakciók sora. Arról is szólnunk kell azon­ban — emelte ki a megyei KISZ-bizottság első titkára —, hogy a Fiatal Mérnökök és Közgazdászok Tanácsa, az Alkotó Ifjúság pályázat, va­lamint a KISZ-Radar akció hatása elmaradt a várakozás­tól. Ebben az is közrejátszik, hogy a fiatalok által kidolgo­zott pályamunkákat, néha százezreket érő ötleteket nem hasznosítják megfelelőkép­pen a vállalatoknál, sőt, sok helyen a gazdasági vezetés nem is igényli e mozgalmak működését Örömmel számolhatunk be viszont arról — hangsúlyozta a beszámoló —, hogy nagy tömegeket mozgósított a KISZ a VIT- és a kommunis- ■ ta műszakokra, ezzel kapcso­latban született a gyöngyösi járás ifjúkommunistáinak kezdeményezése, az Egymil­lió forintot a VIT-alapra el­nevezésű megyei akció, ame­lyet a kubai VIT megnyitá­A küldöttek a beszámolót hallgatják sára teljesít is a megye ifjú­sága. Ott voltak a KISZ-fia­talok valamennyi megyei és országos KISZ-építkezésen, építőtáborban: dolgoznak a bélapátfalvi beruházáson, a Paksi Erőfnű építkezésén, Uszty-Ilimszkben, s ha szük­ség van a megye mezőgazda- sági üzemeiben. A különböző beruházásokon dolgozó ifjú­kommunisták — mintegy 1500-an — az önként vállalt munkaakciójuk során körül­belül másfél millió forint ér­tékű termelési eredményt produkáltak. KISZ-szervezeteinknek fontos feladata volt a gazda­sági építőmunka segítése, ez­zel összefüggésben pedig a fiatalok pályairányítása, il­letve a választott pályára való felkészítésük. Ennek be­vált formája volt a Nyitott kapuk napja, valamint Az egy üzem, egy iskola akció. Minden segítséget megadtak az alapszervezetek a fizikai dolgozók gyermekeinek pat- ronálásához, képzéséhez. A politikai nevelőmunká­ról, valamint a KISZ köz- jnűvelődési tevékenységéről szólva hangsúlyozta a beszá­moló, hogy a legfőbb feladat a KISZ IX. kongresszusa ha­tározatainak megismerteté­se volt. Középpontban állt továbbá a szocialista életmód kérdésköre, amelyet Hogyan éljünk? vitasorozatban dol­goztak fel a fiatalok. A poli­tikai nevelőmunka eredmé­nye egyebek között, hogy az elmúlt időszakban sok ifjú- kommunista lett a párt tagja: a felvett 30 év alatti fiatalok több mint 80 százaléka KISZ- tag, döntő többségüket az alapszervezetek ajánlották a párt soraiba. Megállapította a beszámoló, hogy az elmúlt két évben tovább gazdagodott és fejlődött a testvérkapcso­lat a Lenini Komszomol Csu- vas Területi Bizottságával és a Dimitrovi Komszomol Tar- ■ goviste megyei Bizottságá­val. Ez a fejlődés főként a tematikus ismeretszerzést biztosító delegácíócserékben mérhető. A KISZ IX. kongresszusán -fogalmazódott meg az ifjú­sági tömegsportmozgalom fejlesztésének gondolata. Ez­zel összefüggésben kezdtük meg Heves megyében az Ed­zett Ifjúságért mozgalmat, amelynek eredményeként megnövekedett a sportolási lehetőségeket biztosító ren­dezvények és létesítmények Száma, a KISZ minden na­gyobb rendezvényén helyet kapott a sport, a testmozgás. Ebben az irányban kell to­vábbfejlesztenünk a tömeg- sportmozgalmát, hogy mi­nél több fiatal vegyen részt a különböző versenyeken, tú­rákon. _____..___ K öpf Lászlóné a megyei bi­zottság beszámolóját terjeszti elő Köpf Lászlóné befejezésül kiemelte: a megye KISZ­szervei, szervezetei elvégezték számvetésüket, a taggyűlé­seik, küldöttgyűléseik, testü­leti üléseik tapasztalatait összegezve kiálakült az a kép, amelynek alapján a me­gyei KISZ-bizottság úgy lát­ja, hogy a megye KlSZ-szer- vei és szervezetei jól dolgoz­tak a kongresszusi határoza­tok megvalósításán. A szóbeli kiegészítés után került sor a beszámoló fölöt­ti vitára. A megyei KISZ- küldöttgyűlésen elsőként Maku László, a Thorez Bá­nyaüzem KlSZ-vezetőségé- nek titkára kapott szót. Felszólalásában hangsú­lyozta, hogy a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából meg­hirdetett munkaverseny és az egyéni ifjúsági versengek igen nagy segítséget jelentet­tek a szocialista brigádmoz­galom még további erősítésé­ben. Ahogy elmondotta, a 60. évfordulóval kapcsolatos fel­(Folytatás a 2. oldalon.) Lengyel lapok Kádár János közelgő látogatásáról Valamennyi lengyel köz­ponti lap szombati számának első oldalán kiemelt, keretes hírben közli, hogy a közeli napokban Kádár Jánosnak. az MSZMP KB első titkárá­nak vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség tesz hivatalos, baráti látogatást Lengyelországban. Ugyan csak első oldalukon publikál ták a lapok a lengyel—ma gyár barátsági, együttműkö dési és kölcsönös segítség nyújtási szerződés aláírásé nak 30. évfordulója alkalmá ból a két ország vezetői kö­zötti üzenetváltást. Az évforduló alkalmából Trybuna Ludu, a LEMP KB lapja „Az együttműkö­dés tartós alapjai” címmel méltatja nemzeteink barátsá­gának történelmi hagyomá­nyait, amelyet tovább szilár­dított a szocializmus közös építése. A cikk kiemeli, hogy mindkét ország aktív tagja a KGST-nek és a Varsói Szer­ződés szervezetének, együtt küzd az enyhülési folyamat és a nemzetközi biztonság következetes elmélyítéséért, a békés egymás mellett élé­sért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért. A lap rámu­tat arra, hogy a baráti kap­csolatok elmélyítésében meg­határozó jelentőségűek Ká­dár János és Edward Gierek találkozásai, amelyek a szo­cialista tábor egységének megerősítését is szolgálják. A Zycie Warszawy méltat­ja e kapcsolatoknak az utób­bi három évtizedben végbe­ment fejlődését- és a kölcsö­nösen előnyös gazdasági együttműködést. A Zolnlerz Wolnosci, a lengyel néphad­sereg lapja kiemeli a két, or­szág részvé+elét. a nemzetkö­zi enyhülésért folyó harcban. (MTI) „Üdvözöljük a Földet az űrállomásról" Szovjet kozmonauták újabb sikere Beköltöztek az új lakók a Szaljut 6. űrállomásra: Vla­gyimir Kovaljonok és Alek- szandr lvancsenkov a prog­ramnak megfelelően szom­batra virradó éjjel összekap­csolta a Szojuz 29. űrhajót az űrállomással, majd át­szállt a Romanyeniko és Grecsko távozása óta auto­matikusan működő Szálj út­ra. Moszkvai idő szerint rö­viddel hajnali egy óra előtt a földi irányító központ kép­ernyőin is megjelent a jól is­mert kép : az automatikus televíziós kamerák mutatták, ahogyan a Szojuz közeledik az űrállomáshoz. Minden az előírás szerint ment végbe, és az összekapcsolás tökéle­tesen sikerült, az automati­kus kapcsolók kitűnően nuL ködtek. Az űrhajósok megkezdték az összekötő ajtók felnyitását. Mintegy három órával ké­sőbb a földi irányító köz­pont képernyőjén már a Szaljut belseje jelent meg a televíziós adásban. Felnyílt az összekötő ajtó és elsőnek — az előírásnak megfelelő­en — a fedélzeti mérnök, Alekszandr lvancsenkov le­begett át az űrállomásra, őt követte Vlagyimir Kovaljo­nok, a parancsnok is. „Üdvözöljük a Földet az űrállomásról” — hangzott a jelentés s az irányító köz­pont munkatársai nagy lel­kesedéssel köszöntötték a „kozmikus lakás” új állandó lakóit. Ismét orbitális tudo­mányos kutátó komplexum működik a Föld körül: a Szaljut 6.—Szojuz 29. komp­lexum. A két új lakóra most Ít­mény munka vár: minden olyan berendezést üzembe kell helyezniük, amely nem működött az űrállomáson automatikusan, minden fel- szerelést, műszert ellenőriz­niük kell. Az új lakók egyébként mindent rendben találtak a Szaljut 6. űrállomáson s még egy kedves meglepetés is várta őket: az előző lakók, Romanyenko és Grecsko üze­nete. „Vologya és Szása” az űrállomás nekünk kitűnő la­boratórium és kellemes la­kás is volt. Azt kívánjuk, hogy ti is nyugodtah dolgoz­zatok itt. Sok sikert!” Az első jelentések szerint az űrkomplexum valamennyi berendezése jól működik és a két új lakó is jól érzi. ma­gát. Az új űrkísérletre egyéb­ként jelentős évfordulón ke­rült sor: tizenöt évvel ezelőtt hajtott végre űrrepülést, a vi­lág első s eddig egyetlen űr­hajósnője, Valentyina Tye- reskova. A földi irányító központban is kitették az év­fordulón a bátor űrhajósnp, a Vosztok 6. pilótája képét. Tanácskozik a küldöüértekezlet Befejeződött Púja Frigyes és Mangalia Diigerszüren tárgyalása A Külügyminisztériumban szombaton befejeződött Pú­ja Frigyes külügyminiszter és Mangalin Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság kül­ügyminisztere közötti hiva­talos tárgyalás. A megbeszé­léseken részt vett Házi Ven­cel külügyminiszter-helyet­tes, Szerencsés János, ha­zánk ulánbátori nagyköve­te és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. A román parlamenti küldöttség Nádudvaron Szombaton az ország egyik legnagyobb közös gazdasá­gával, a 18 ezer hektáron gazdálkodó nádudvari Vö­rös Csillag Termelőszövet­kezettel ismerkedett a hiva­talos baráti látogatáson ha­zánkban tartózkodó román parlamenti küldöttség. A lá­togatásra a vendégeket elkí­sérte Péter János, az or­szággyűlés alelnöke, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, »

Next

/
Oldalképek
Tartalom