Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-16 / 113. szám
Ingrid Bergman A hét egyéb érdekességei mellett most Ingrid Bergmant találtuk kérdésesnek a szombat este bemutatott Casablancában. Nem először látjuk ezt a filmet. Romantikája, a háborús légkör és mindaz, a már-már történelemmé átalakult és lepárolt félműit, amely annyi nyomorúságot és még több veszélyt sodort- hordott végig a világon, most halványabb hatásokat vált ki. mint idejében; hiszen azóta annyi mindent és szinte do- kumentumszerűen megírtak már, lefilmeztek a háborúról, hogy csaknem lerágott csontnak találnánk ezt a sztorit is. Utólag. És mégsem az! Ez a film például 1943-ban keletkezett, Amerikában. Nem kisebb rendező építette föl ezt a filmrománcot, mint Kertész Mihály. Az azonban feltétlenül figyelemre méltó, hogy a háborúba belépő Amerika már 1943-ban hogyan látta a vichy-i Franciaországot. Hogyan vette észre az ^pró és jellemző jelenségekben azt, amiért érdemes filmet csinálni, okos dolog megörökíteni művészi színvonalon az igazat. Nem az az érdekes ennyi időtávolságból, hogy Viktor László hogyan érkezett Prágából Casablancába, hanem az, hogy ott mi tud történni, egymásnak teljesen idegen emberek között. És ennek a romantikának az összetartó csatja a szerelmes asszonyt alakító Ingrid Bergman. Ezt a filmre, egyáltalán csillogásra termett szépséget a rendező nagyon jó arányérzékkel nem kényszeríti többre, mint amit Bergman adhat. Egy-két jelenetben a szerelmes vonzódást mutatja szelíd cirógatással Rick felé, hogy aztán a történet egy- egy fordulatában szinte felülmúlva önmagát, még fegyvert is ragadjon az ellen, aki minden lépésével bizonyítja, hogy végzetesen és visszahoz- hatatlanul szereti őt. öt. az asszonyt, akiért azt az áldozatot is képes meghozni, hogy a bizonytalan találkozás reményében elküldje őt magától — ellenfelével. Láttuk más filmekben is Ingrid Bergmant, még a háború előtt a művészsorsok közelében élő asszonyt alakított. És mert szépségét és emberi tisztaságát adta, azonkívül nem sokkal többet, azt a Jelenet A szerelem érintése című filmből. rendezők mindig olyan történetekkel vették körül, ahol az érzelmek, a szenvedélyek és a sorsszerűség szálai voltak a legerősebbek. Ezért mindig sikere volt. Ebben a filmben is állandóan fényben fürdik ez az arc, a fehérhez közelálló színekben pompázó ruhákat hord, majdnem olyan zártakat és illedelmeseket, mint az egykori zárdák lakói — és mégis hat. Annyi szex és annyi túlfűtött borzadály után a mai néző újra felfedezi egy asszony, egy nő szépségében a szeretetre méltóságot. Azért van újból sikere Ingrid Bergmannak, azért vetítik újra filmjeit, mert a világ kezd beléúnni a nyers és száraz kegyetlenkedésbe, a krimik kiszámított- ságába. És ezt a vázlatos Bergman. portrét még akkor is nyugodt szívvel írom le, ha e finoman szerkesztett romantika bemutatása előtt, éppen szombaton este jót nevettem a tévé Fey- deau-adaptációján, ahol éppen az érzelmeken jót gúnyolódva, a szerelem nevében és hevében csapott be mindenki mindenkit. Bocsánat! Nem mindenkit! A nézőt nemi Farkas András Rongybaba és társai Vajon melyik gyermek vágyakozik ma rongybabára, körtemuzsikára, suhogtatóra, vagy háncslovacskára? Egerben, a megyei művelődési központba látogató kisiskolások a vasárnap megnyílt Kelet-európai népi játékok című kiállításon bemutatott színes, népi motívumokkal hímzett ruhákba öltöztetett fadarabkákról, nádfigurákról el sem hiszik, hogy azokkal játszani is lehet. A favonat, a fűzfából font szekér már a múlté. A kiállítás tárgyaival a népművészeti stúdió fiatal tagjai a századforduló népi játékait idézik fel. Az egyszerű eszközökkel, könnyen elkészíthető figurákat, zeneszámokat, apróbb, agyagból, papírból, még kelttésztából is készült játékokat, babákat, a népi emlékek, hagyományok megőrzése ihlette. A századelő szegénysorsú paraszti életét, s a szegénységben is — egy kis leleménynyel — a gyermekeknek örömet okozni tudó népművészetet elevenítik fel. A fiatal, amatőr fafaragók, fazekasok, bábukészítők munkái figyelemre méltó látványt nyújtanak a látogatóknak. Még inkább több ismeretet adnának, ha a népi gyermekjátékok kiállításának rendezői néhány sorban a bemutatott tárgyak mellé írták volna, hogy melyik országból, melyik nemzetiség játékai láthatók. Vera Grigorjevna, harmincnyolc éves tisztviselőnő és hajadon, hazafelé utazott a metrón, munka után, este hét órakor. Rosszkedvű volt, kicsit nehéz volt a szíve a napi kellemetlenségek. a hosszúra nyúlt munkanap, meg a főnöke bizalmaskodó magatartása miatt. És otthon is... várja a hideg albérleti szoba, rideg falai árasztják magukból a letagadhatatlan öregséget, és háziasszonya, a bizalmatlan öregasszony gu- nyoros megjegyzéseit hallgathatja a késői hazajárás miatt. És ma valahogy mindez még az átlagosnál is nyomasztóbban hatott rá, ebben a még csúcsforgalminak mondható órában, a metró kocsijában, amely tömve volt és állni is alig lehetett. De a kocsiban, egész közel hozzá, egy bajuszos-szakállas fiatalembert vett észre, aki azon kínlódott, hogy valahogyan .megtartsa az egyensúlyát. Ez azonban nehezen sikerült neki, mert az egyik kezében egy meglehetősen tömött aktatáskát, a másikban egy csokor mimózát szorongatott. Eleinte odaszorította a csokrot a melléhez, később a feje fölé em,elte, éa úgy tartotta magasan és ünnepélyesen, mint valami zászlót. Így ment ez egy darabig, kínlódva, míg végül Vera, amin maga is csodálkozott, egyszer csak odafordult az ismeretlen fiatalemberhez: — Adja ide azt a csokrot, majd én tartom ... magának nagyon kényelmetlen ... A fiatalember csupa bajusz -csupa szakáll arca elmosolyodott és Vera Grigorjevna is elpirult. Aztán a fiú átnyújtotta neki a csokrot; a mimózaszálak meglendültek, mintha csak köszöntenék a lányt. — Köszönet a segítségért ... — mondta a bajuszosszakállas — bár magának se sokkal kényelmesebb ... — De mégis... olyan szépek a virágai, kár lenne értük! — Igen, szépek.. 1 Hirtelen elkomolyodott. — Tudja... szerintem a virág, akár csak a kabát vagy a sapka, vagy a frizura; vagy illilS a nőnek, vagy sem ... — Magának nagyon illik.. — Valóban? A lánynak jólesett a bók és felkacagott. — Az én feleségemnek is jól áll a virág. Nagyon szereti. Neki viszem. — Talán születésnapja van? — Nem, nincsen. IT — Va® házassági évforduló» „ Közös gond a közművelődés Burányi Imre tudósítónktól: ____ M integy tíz Eger környéki község képviselőivel tanácskoztak a Finomszerelvény- gyárban. A téma a dolgozók művelődése, szabad idejük eltöltésének formái, módozatai voltak. A gyár vezetése, párt-, KISZ- és szakszervezeti bizottsága fontosnak tartja dolgozói művelődését, oktatását. Vonatkozik ez a községekből bejáró (Bátor, Fel- sőtárkány, Tarnalelesz, Ostoros, Andornaktálya, *Novaj) munkásokra, a dolgozók munkásszállásán lakókra egyaránt. Helyes lenne, ha a községi művelődési otthonok, könyvtárak kulturális programjait, rendezvényeit a gyárban is propagálnák. A szocialista brigádtagoknál el lehetne fogadni a községi könyvtári tagságot. Az üzem a jövőben nem csupán az általános iskola és óvoda támogatásához adna segítséget (társadalmi munka, kommunista műszak), hanem a művelődési intézmények esztétikusabbá, szebbé tételét is vállalnák a gyár egyes kollektívái. örömmel fogadnák a községi kis csoportok (énekkarok, színjátszók), ha az üzemben esetenként fellépési lehetőséget . kapnának Ugyancsak jó ötlet az úgynevezett közös közművelődési tanácskozások gyakoribbá tétele. 400 éves szőnyegek aSI Az esztergomi Keresztény Múzeumban az időszakos kiállítási teremben első ízben mutatták be a múzeum szőnyeg- gyűjteményét. A nagy értékű, kézzel szőtt szőnyegek közül néhány a XVI—BV1I. századból származik. A képen: részlet a kiállításról. (MTI fotó — Fényes Tamás felv. — KS) A beszélgetések, viták szervezői és szerkesztői olykor akaratlanul is egymásnak felelhetnek s gondjainkat, életünk fonákságait, eredményeit és kudarcait, a jövőt más-más oldalról közelítik meg. Nem oldanak meg égetően fontos problémákat, de a figyelmet megoldásra váró, a mindennapok által feltett kérdésekre irányítják. A környezet- és természetvédelem, az iskolaépítés, a kultúra megváltozott szerkezete, a „hogyan élni” nem divatos témák, de a mindennapok gondjai. Ha valaki ötven év múlva visszaforgatná ezeknek a beszélgetéseknek szalagjait, csodálkozna a múlt és jelen kérdéseinek változatlanságán. — Â, dehogy! Semmiféle évforduló. Csak szereti a virágot és neki viszem. — Csak „úgy”? — Igen. Csak úgy . Vera Grigorjevna meghökkent. Szerette volna az előbbi kellemes érzést továbbra is megtartani, de most már más volt az egész. A férfi pedig nézte a lányt az átadott virágcsokorral, és a mosoly, amely az előbb eltűnt az arcáról, most ismét megjelent. A szerelvény befutott a legközelebbi megállóba. A fiú az ajtóhoz lépett. — Itt a virágja! — szólt ijedten Vera, és nyújtotta a csokrot. — Most már a magáé! — Nem, nem az enyém — egy pillanatra magához szorította a csokrot, aztán próbálta átadni. — Fogadja el tőlem, kérem ... — De hát hogyan? — Csak úgy...'— szólt még hátra a bajuszos-szakállas, kissé megbiccentve a fejét és legurott a kocsiból. Vera Grigorjevna, harmincnyolc éves tisztviselőnő és hajadon, ezen az estén kellemes hangulatban, majdnem boldogan érkezett haza ... Fordította: Antalfy István (Megjelent a Nyegyelja 1978. évi 1. számában) A Falurádió szerkeszt tőségi beszélgetésének témája a satnyuló természet és Carlson világhírű könyve, a Néma tavasz volt. „Hiába fordult a télből melegebbre az idő, a legszebb évszakban is sivár s kietlen marad a föld, mert az iparosodással, a kemizálással, vegyszerekkel az ember any- nyira megmérgezi környezetét, hogy elpusztulnak nemcsak a káros rovarok és gyomok, hanem minden rovar és minden virág és énekes madár is elhallgat Néma lesz a tavasz” — idézte Kis- pista István a könyv vízióját. Az urbanizáció világfolyamat, mert az emberek nagy része elhagyja korábban gonddal és szeretettel művelt földjét, ellenséget sejtve, városokba tömörül. Ezek területe egyre bővül, egyre több földet veszünk el a természettől Az ott élő állatfajok nem találva az életükhöz szükséges táplálékot, mozgásteret, kipusztulnak. 1600 —1950 között 144 állatfaj pusztult ki, a század első felében 65, de a szám fokozatosan növekszik. Az emberi kapzsiság, tudatlanság, felelőtlenség, a vegyszerek értelmetlen és pazarló használata sokban hozzájárul az élőlények elpusztításához. (Hazánkat mindössze 10—20 állatpopuláció hagyta el. Más tájra költözött, ahol biztosítva látta fennmaradását.) A termelés biztosításának, az élelmiszeripar növekedésének is megvannax az ellenpontjai. Az emberek újra és újra saját gondolataik és vállalkozásaik dilemmájával találják magukat szembe. Közismert, hogy a DDT-t, amely a második világhábo- ' rú idején az emberiséget megmentette a tífusztól, az egyenlítőn élő népeket a maláriától, ki kellett vonni a forgalomból, mert olyan óriási mennyiségben zúdult a világra, hogy mérgező anyaggá vált. Amíg az észszerű felhasználás az ember munkáját segíti, a pazarlás ép az emberre üt vissza és vonja kétségbe találmánya értelmét. Mind több élelemre van szükség, fokozzuk a konzervgyárak teljesítőképességét, de a gyár szennyez is, s az ipari szennyért a gyár fizet, mert ez még mindig olcsóbb, mintha csökkentené a termelést. Igaz, az áru árában benne van a bírság. A fogyasztó dicséri az árut, de kétszeresen fizet, egyszer a forgalmi árat, majd a bírságot A tömény szeszes italok nagy részét a természet bőkezű ajándékaiból állítják elő, mértéktelen fogyasztása különböző betegségekhez, sok esetben bűnözéshez vezet. Egy durva számítás adatait nézve: ha megszűnne a mérték nélküli alkoholfogyasztás, ez. a termelékenység 10 %-os növekedését eredményezné. Szükség van a balatonboglári borkombinátra, szennyvize azonban a Balatonba ömlik, amely évek óta elvesztette öntisztulási képességét. A hétvégi ház gazdája a szemetet az erdőszélre hordja. Műtrágyás zsákokat ördögszekérként hajszol a tavaszi szél. Az eső maradék tartalmát garádok- ra, ligetekre mossa. Ördögi kör ez. És folytatták a példák felsorolását a beszélgetőpartnerek, akik csak tényeket tudtak megállapítani, de képtelenek gátat vetni a felelőtlen környezetszennyezésnek. Nem is tudom, mi történne, ha az utcán szemetelő felnőttekhez ezzel fordulnának az úttörők: „Bácsi kérem, ne tessék eldobni a szemetet!” Hátha ők is jobban ügyelnének környezetükre. Fontosak ezek a rádiós beszélgetések, egyrészt azért, mert olyan kérdésekre irányítják a hallgató figyelmét, amelyek fölött elsiklik, másrészt hivatalok és intézmények vezetőit inti veszély- helyzetekre, az elkoszolódó modern bárházakra, az elslu- mösödő lakótelepekre és tar- lott külvárosi parkokra. így válik a rádió a közösségi életünk kísérőjévé és lesz alkotóeleme a kollektív magány korában is a közösség életének. Olykor egy jegyzet, glossza, megjegyzés több haszonnal jár, mint a legnagyobb gonddal összefércelt előadás vagy sztereotip jelentés. Ebergényi Tibor
