Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-12 / 110. szám
Piac az árnyékban Ügy látszik, nem vagyunk túlságosan rossz üzletfelek a különböző piacokon, de most nem arról lesz szó. hogy szívesen kötnek velünk kereskedelmi szerződéseket a külföldi kormányok, vagy cégek. Mostanában a magánzók is egyre gyakrabban keresik fel hazánkat, elsősorban lengyel turisták, hogy meghökkentő olcsón túladjanak az általuk keresettnek vélt cikkeken. S mi vásároljuk, mert olcsó... Mert azt hisszük,hogy jól járunk. Ez utóbbi tévedésről sokan meggyőződhettek, akik ellen szabálysértési, vagy bűnvádi eljárás indult. ugyanis e „kereskedők és vásárlók” egyaránt megsértették a vám- és deviza-jogszabályokat. Várakozók Az egynapos külföldi turisták előbb a fővárost, aztán Miskolcot fedezték fel, később kiderült, hogy Hatvan sem rossz piac. Ide fut be réggel fél 7 tájban Salgótarján felől a Polónia Express, s itt kell átszállni 10 órakor a miskolci vonatra. Addig bőven van idő a seftelésre. Mostanában mintha csökkent volna a hatvani „áruforgalom”, miután a rendőrség, valamint a vám- és pénzügyőrség sorozatos akciókban előzi meg, illetve leplezi le a bűncselekményeket. Talán kedves távoli rokon érkezését sem várják úgy, mint a nagy csomagokkal megrakott külföldieket a hatvani vasútállomáson. Nemcsak helybeliek, a környező községekből is jönnek az érdeklődők, sőt a szomszédos Nógrád megye is képviselteti magát a várakozó tömegben, mivel az expressz az országban először Hatvanban áll meg... Érkezők és várakozók nem esnek egymás nyakába, hanem csoportokba vegyülve sarkok mögött, várótermi zugokban azonnal megkezdik az üzletelést. Emitt egy színes kendő lebben, amott több tucat ágylepedőt kínál a „turista”. Kezdődik a piac... Kellemetlen meglepetések Két megszeppent adácsi asszonyt kísérnek be a vasúti rendőrszobába. Egyikük 200 forintért 40 darab fonalat vett. másikuk pedig 250 forintért öt lepedőre tett szert — ideiglenesen. Hogy miért I 1378. májú« 12« péntek _# „ideiglenesen”? Azért, mert nemcsak hogy szabálysértési eljárás indul ellenük, hanem mert az illegálisan vásárolt cikkeket el is kobozták tőlük. Egy nógrádi fiatalember még rosszabul járt: ő 1200 forintért vett farmernadrágot. .. Három hét leforgása alatt 22 személyt részesítettek rendőrhatósági figyelmeztetésben (ők még csak kés mitek vásárolni), 38 személy ellen pedig szabálysértési eljárást indítottak. Hogy mennyire nem éri meg az ilyen üzletelés, arra vaskos pl. : egy férfi 2900 Ft-ért magnetofont vásárolt, ezt elkobozták tőle és még 2000 forint bírságot is kiszabtak rá!... A jogszabály azt mondja, hogy 3000 forint értéken alul vám- és deviza-szabálysértést követ el valaki, e fölött pedig bűntettet valósít meg. Ahogy szaporodnak az esetek, úgy szigorítják a büntetéseket is. Persze nemcsak a vásárlók, az eladók közül is sokan rosszul jártak ezen a napon. Egy külföldi asszony alaposan felpakolva érkezett. A csomagvizit során érdekes kollekció került elő. Többek között: 4 hajszárító. 2 esernyő, egy regiment törülköző, villanyvasaló, pléd, 3 tavaszi kabát, 4 női táska, sok-sok ágy lepedő, kendő, 10 blúz, férfiing és -trikó... Kisebb vásárt rendezhetett volna belőlük. „Volna”, mert a személyes holmin kívül minden egyebet elkoboztak tőle. körülbelül hatezer forint értékben. — Maradhatott volna több holmi is nála — jegyezte meg a vámtiszt —, azonban ügyfelünk az idén már negyedszer látogat el hozzánk, tehát nyilvánvaló. hogy üzletelni jött. Kapcsolatkeresfis — barátság... Az üzletelés ténye nemcsak a gyakori utazás miatt vált nyilvánvalóvá. Ugyani* az említett esetben a holmik közül előkerült egy papír, rajta miskolci lakcím. A nevezett már régi ismerősük a vámosoknak: sokan adják le nála az árut. ő fizet, aztán tovább üzletel.. akarom mondani: üzérkedik. Sokan már meghatározott címre jönnek. így számukra kevésbé kockázatos az üzlet. Nekünk viszont nem jó. hogy ilyen úton-módon kerül ki a pénzünk az országból. Akadt aztán olyan külföldi turista is, akinél több mint 2000 forintot találtak, 5Ó0 forintos címletekben Nem fér hozzá kétség, hogy íeketeúton iu- tott e bankiegyekhez, mert külföldi turisták ilyen címletben nem kaphatnak forintot. Az üzleti kapcsulatkeresés furcsa módja, hogy az állomás környékéi: 1' vő munkahelyeket is felkeresik, s az illetékes vezetők hallgatólagos beleegyezésével folyik a seftelés. Fordítva is igaz: tudván a vonat érkezésének időpontjáról, egyesek „kilépnek" — bizonyára legálisnak nevezhető indokkal —, s azonnal a vonathoz síelnek. Mellesleg ezzel a vonattal — a Polónia Expresszel — hazánk fia is megjárta már, Turistaként volt kint, « valahogy sikerült elkerülnie a határon a vámvizsgálatot. Igaz, Hatvanban a <ok csomag miatt küifötdi üzletelőnek nézték, azért lettek kíváncsiak, hogy mit hozott. Rengeteg olyan áruval jött, amelyek vám alá estek volna. S bár a határt elhagyva fellélegzett. Hatvanban mégis elszornorodott, mert nemcsak „megvámolták”, hanem szabálysértői eljárást is indítottak ellene Akadt olyan külföldi, aki megsértődött, hogy a hatóság nem veszi figyelembe a népeink közötti hagyományos barátságot. . Nos, szerintünk a csak üzleti úton létrejött kapcsolat semmi kénpen nem erősít a barátságon. Hiszen, ha például a barátomtól kölcsön kérek egy százast, kapcsolatunk már hidegebbé válik ő attól tart, hogy nem fizetem vissza, n.ert a barátja vagyok, én meg attól tartok, hogy visszakéri tőlem, pedig a barátom... Nem indok léhát az ilyen hivatkozás egyik feketepiaci fél részéről sem. Valamilyen formában mindkettő vét a törvény és a kölcsönös tisztelet fogalma ellen, amivel pedig egyrészt egymásnak, másrészt saját nemzetüknek tartoznak, Kátai Gábor Huszonöt éves a miskolci rádió Gyermekkori emlék: 1953- ban megszólalt, nagyon halkan, alig érthetően a rádióban: A Magyar Rádió Miskolci Stúdiója megkezdi adását... Kevesen hallgattuk, csak azért figyelmesen, mert „háztájinak” éreztük. A vidéki stúdiók életre hívásának legfontosabb célját véltük felfedezni a szűkebb pátria gondjaival foglalkozó műsorokban. Műsorok... ? Kezdetben főleg zene szólt a Petőfi adó hullámhosszától nem messze, később már mondtak is valamit. Rászoktunk, hogy mindennap este S órakor ráhangoltuk a rádiói Miskolcra. Mennyi felesleges szó. mennyi sehová sem illő mondat elhangzott akkoriban! Kereste önmagát a vidéki rádiózás, kereste a lehetőségeit annak, miként tudna igazán hasznos, igazán „háztáji’’ lenni. Az immáron hőskornak Számító Időszakot nem lehet elfelejteni. Különösen nem, ha mostanában hallgatjuk a miskolciakat. A fejlődés „fülbemászói” változással járt együtt. A műsorok, amelyek ma már valóban műsorok, változatosak. ..hallgathatók" lettek. Jó néhány sorozata van a miskolci stúdiónak, amely állandó, sőt állandóan bővülő hallgatótábort tudhat magáénak. Például a vasárnaponként jelentkező ..Riporternapló,” vagy a hétköznap elhangzó Feketén-féháren riport-összeállítás ért el és bizonyára még elér sikereket. A stúdió riportereit, szerkesztőit ismerik a környéken, és ha nem is mindenki, de szeretik is őket. Szeretik, mert témaérzékenyek. szeretik, mert köztük, velük élnek, lélegeznek. A stúdió egyébként kiterjesztette szárnyait (adásait) Heves megyére, bővül a hallgatói tábora is. Ha dísztáviratot küldenénk rádiós kollégáinknak. elsősorban azt hérnénk tőlük — a gratuláció mellett —, hogy ha meglévő tehetségüket még jobban kihasználnák, ha létező és közismert felkészültségüket még jobban kamatoztatnák, ..hi- veik” táborát megnövelhetnék. (bendó) T ekintettel a tekintendőkre A napokban Amerikából jött haza valaki hosszú ott-’ tartózkodás után. Beszélgettünk! Erről, arról, többek között az é'etmódról is. Az már nem volt újság — maguk az amerikaiak sem tagadják —, hogy az Egyesült Államok fővárosának közbiztonsága egyenesen tragikus, és isten ments, hogy egy ott élő család elengedje vendégét este sétálni, vagy levegőzni mondjuk egy parkba. Jellemző, hogy a legtöbb amerikai a pénztárcáját nem a farzsebében hordja, nehogy Ami az illetőt megdöbbentette az említetteken túl, inkább az, hogy az USA-ban mennyire figyelmetlenek, közömbösek egymással az emberek. — Kikkel törődnek? — Elsősorban a közvetlen családtagjaikkal, vagy azokkal,' akikhez üzleti, illetve érdekszálak fűzik őket Az utca népe rohan, siet! Senki nem ér rá semmire, senki nem törődik senkivel. A tv-k, az újságok, a rádiók azok, amelyek öntik a híráradatot, az információt. Gyilkosság, banditizmus, kábítószerügyek, bagatell híreknek számítanak. Az utcai járókelő, akit személyesen nem ismernek, számukra csupán két lábon járó lény. Ha összeesik valaki az utcán, átlépik. Nem az ó ügyük! Nem hozzájuk tartozik. És különben is, ki tudja miért esett össze? Ha valaki felsegítené, talán bele is kötnének. Szóval, ilyen hírek járnak a világ egyik leghatalmasabb, leggazdagabb országának fővárosából. Mennyi igaz, mennyi nem belőlük, pontosan nehéz megállapítani. De nem is ez a fontos. Sokkal inkább a magunk háza tája! Az egymástól való elidegenedés, az egymás semmibe vevése természetesen nem ott kezdődik, hogy valaki a járdán hagyja az ájult embertársát. Sokkal, de sokkal több! Jó tv-műsor van és éjjel tizenegy óra is elmúlt. De én bőmböltetem a készüléket. Elvégre én nem akarok aludni! Csupán egy telefon van a környéken, de valaki bajba kerül. Éjjel gyorsan segítséget kell hívnia. A megértő együttérzés helyett ilyen fogadtatásban részesül a szerencsétlen: — Mi van, szakikám? Magánál már kukorékoltak a kakasok ? — Gyorsan telefonálnom kellene, és ne haragudjon... — Haragszom, nem haragszom. nem mindegy? Felébresztett, és éjfél után egykor nálam telefonálni akar. — Megbocsásson, de a feleségem... — A felesége, a felesége! Nappal is tudhatta volna, hogy beteg a felesége! No, ha már úgyis felébresztett, telefonáljon. .. Szóval eltúlzott megjelenítés? Nem biztos! Suhan az autó az országúton és — mint mostanában majdnem minden hétvégén — szakad az eső. Az árok szélén egy csuromvizes nő áll egy autó mellett. Láthatóan semmi baja. csak valami miatt stoppolni akar. — Nem kellene megállnunk? — Ugyan! Én stopposokat elvből nem veszek fel! És ha én karambolozom? És ha miattam esik baja? Vegye fel más! — De segíteni kellene! Szakad az eső, ázik, fázik ez a szerencsétlen nő... Szóval, kérem szépen! Egyre inkább kevésbé törődünk egymással, pedig mi nem az imperialista Amerika vagyunk. Mi tudjuk és valljuk, hogy nem a pénz a legfőbb érték. Hanem az ember! Az egymás megértése, a barátság. Az emberség! A világ megismerése, a felemelt sorompók nemcsak lehetőséget nyújtanak, de figyelmeztetnek is... Sza.lay István Ä könyvtár és az olvasók A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Heves megyei Szervezete — a tanácsi, a szakszervezeti, az iskolai, a szakbibliotékák képviselőinek részvételével — csütörtökön délelőtt ülést tartott Egerben. Nagy Attila, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ tudományos munkatársa. — képzettsége pszichológus — előadásában, kísérleti eredményekre alapozva arra keresett választ, hogy miként lehetne szorosabbá formálni a könyvtár és az olvasók kapcsolatát. Többek között elmondotta, hogy igen jelentős a személyiség szerepe, hiszen ennek milyenségétől függ az, hogy sikerül-e felkelteni az értékes alkotások iránti figyelmet. A témához csatlakozott Pápai Zsuzsának, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főisko.a tanársegédének tájékoztatója, aki egy ilyen jellegű egri felmérés tapasztalatairól számolt be, s hangsúlyozta, hogy tárgyi és személyi feltételek javítása szükséges, ahhoz, hogy az eddiginél rangosabb eredmények szülessenek, s a lakosság mind szélesebb rétege váljon könyvbaráttá. M ár az első állomáson belopták magukat a csoport tagjainak szívébe. Az olcsó szállodában különálló, de közös fürdőszobás két szobában helyezték volna el ókét egy másik házaspárral együtt. Imi és Emmi viszont kijelentették, hogy tekintettel az országban dúló bubó- pestisjárványra, nem hajlandók közös kilincset használni szomszédaikkal, ugyanis látták, amint azok a helyi piacon banánt vettek, amely köztudottan a bubópestis- baktériumok melegágya. Ekkor még úgy tűnt persze, hogy csupán elővigyázatos magyar állampolgárokról van szó. Ám Imi és Emmi mindig képes volt tiltakozás-repertoárjának, ultimátum-kmá- latának megújítására, kibővítésére. Ugyanakkor olyan természetesen viselkedtek, mintha az egész külföldet a kedvükért rendezték volna be szép díszletházakkal, érdekes növényekkel. élőlényekkel. amelyek közül a két lábon járók csupán azért beszélnek más nyelven, hogy ne zavarják őket: a magyar párost. , A katedrális áhitatos csendjében, ahol az idegenvezető suttogása is úgy hatott, mint a századok szelleme, felharsant Imi diadalüvöltése: — Emmi, gyere, ilyet még nem láttál! — és már vonszolta is hitvesét a templom ellenkező oldalához. Ugyanis Imi mindig talált olyat, amit más halandó a gyarló eszével és rövidlátó tekintetével sosem vett volna észre. Imi született felfedező volt. Ha a csoport kellemes fürdőzésen vett részt — amelyet ők „fürödni otthon is lehet” jeligével mindig kihagytak — Imi és Emmi bizonyos fenn- sőbbrendűséggel arról meséltek a vacsoránál, hogy titkos kazamatarendszeren keresztül egészen az illető ország Tíel ügy minisztériumiig jutottak, de nem akarták felzavarni az alvó őröket, s visszafordultak. Ha az esti műsorban hastánc szerepeit (leszállított áron!) valamelyik mulatóban, Imi biztos, hogy ott lejtett elmaradhatatlan filmfelvevőjével a telt idomú táncosnő körül, bár az adott fényviszonyok mellett nemhogy filmezni volt lehetetlen, de egy fiatal bagoly is csak zseblámpával kereshette volna meg-az éjszakai leshelyét. Imi viszont „Kifizettük, tehát benne van az árban” jelszóval ott duruzsolt, kattogott a masinájával. Imi az egyik híres mecset előtt tette fel a koronát addigi ténykedésére. Ezekre a helyekre — arab szokás szerint — csak mezítláb vagy papucsban szabad belépniük a turistáknak. Az udvari bejáratnál fél tucat arab ücsörgött a fal tövében, mellettük papucshalmok. Imi itt is első kívánt lenni, (hátha a többiek „lenézik” előle a falról a freskókat, magukba szívják a filmezéshez szükséges napfényt, egyéb hátrányokról nem is beszélve), tehát rögtön egy doboz magyar cigarettával rohanta le az első bennszülöttet, hogy két pár kölcsönpapucshoz jusson. A belső bejáratnál — mint kiderült — nemhogy ingyen állt a papucshegy, de kötelező is volt a felvétele, ha valaki megfeledkezett volna róla. Arról nem is beszélve, hogy bármelyik arab nem egy dobozért, de egy szál cigarettáért a fele készletét örökbe odaadta volna. Nos, Imi a dús ajándékozás után, ott állt kezében a papuccsal. ám Emmi nem volt sehol. És már harsant is a hívó kiáltás: — Emmiii! De válasz nem érkezett a világnyelvektől zajos térről. — Már megint elcsavar- gott ez a... ! És Imi ajkát az a sommás minősítés hagyta el, amelyet alpáribb lények a „rossz Iá- , nyokra” szoktak használni.’ A magyar csoport tagjai akaratlanul tanúként rögzítették emlékezetükbe ezt a megállapítást. Bár egyesek gondolkodóba estek, ugyanis előző este. gyengéd pillanatában Imi bevallotta, hogy egy évtizede él boldog házasságban hitvesével. És ekkor a fal tövében ülő arabok léptek működésbe, látván, hogy a cigarettaosz- togató magyar krőzus szőrűi segítségre. Bár számukra ismeretlen nyelvről volt szó, de egyetlen szó megtanulása nem jelenthet akadályt, így rögtönzött kórusuk ajkán fölzengett: „Emi-i-i!” furcsán nyújtották az i-t, mint a müezzin a minaret csúcsán. S ahogy egyre több arab csatlakozott hozzá 'k, úgy hasított a közel-kf ti késő délután csendjébe aa „Emi-i_i_i !” Imi, kezében a papuccsal (hátha visszaveszi az arab) ott állt, mint Adám a paradicsom kapujában, kiűzetés után. Imi, a magyar páros árván; maradt tagja. „J Marafkó László 2 Alkalmi piac a Csataffi utcában... (Fotó: Szabó Sándor)
