Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-30 / 125. szám
Aajnok a Bélapátfalva Nem sikerüli a pontszerzés APRÓHIRDETÉS A megyei labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának mérkőzéseiről a kővetkezőket jelentették tudósítóink: Bélapátfalva—Sírok 1—1 (1—0) Sírok, 600 néző. V.: Boros. Bélapátfalva: Bráz — Zay, Balogh, Fodor, Kovács L., Mészáros, Dolezsál, Bóta (Orosz), Mikó, Benke, Kovács S. Edző: Gere Tihamér. Sírok: Kovács — Szakái, Erdélyi B., Zám, Lipták, Hil- ják (Udvari), Erdélyi I. (Sütő), Váczy, Várkonyi, Oláh, Szabó. Edző: Abuczki Béla. Jó iramú, változatos mérkőzésen a rutinosabb vendégcsapat védelmi hibából szerzett vezetést. Szünet után fölénybe került a Vasas, de helyzeteiből csak egyet tudott értékesíteni. G.: Benke, illetve Váczy. Jók: Bráz, Balogh, Fodor, illetve Lipták (a mezőny legjobbja), Váczy, Oláh. Varga Tibor Novaj—GYESE 2—0 (0—0) Novaj, 400 néző. V. : Bozsik. Novaj: Kádár — Dobó, Fegyvernek!, Nagy D., Bartók, Antal (Fapp István), Tóth, Stregova, Verebélyi, Cseh, Nagy G. Edző: Káló József. GYESE: Varga I. — Nagy, Bársony, Kovács, Teli, Varga II., László (Szerző), Szálai, Skoda, Kiss (Kalafut), Szilágyi. Edző: Takács László. A hazaiak nagy lendülettel kezdtek, mezőnyfölényt harcoltak ki a jól védekező vendégek ellen. Szünet után fokozódott az iram és szép gólokkal, megérdemelten nyert a novaji csapat. G.: Cseh, Fegyverneki. Jók: Fegyvernek! (a mezőny legjobbja), Verebélyi, Nagy G., Nagy D„ illetve Bársony, Teli, Skoda. Kormos László Egeresein—Erdőkövesd 4—1 (1—1) Egercsehi, 300 néző. V.: Gonda. Egercsehi: Kovács — Bóta, Gál (Nagy), Pirkó, Beraxa, Fehér, Sulyok, Boldizsár, Dorkó, Erős (Ferencz), Petrányi. Edző: Varczába Ágoston. Erdőkövesd: Kovács — Pa- nyi, Nagy E., Kiss, Telek, Domány, Tar A., Szekeres, Földi, Tar M. (Póczos), Lakatos. Edző: Bocsi István, Gyenge első félidő után a második játékrészben a hazaiak nagyobb tudása gólokban is megmutatkozott. G.: Dorkó 2, Petrényi, Fehér, illetve Szekeres. Jók: Beraxa, Fehér. Boldizsár, Dorkó, illetve Kiss, Tar A. Bóta Ferenc Hatvani Kinizsi—Köm ló 3—0 (1—0) Hatvan, 200 néző. V.: Kiss. H. Kinizsi: Aradi — Nyéki, Czank, Ludvig, Őszi (Mikes), Varga. Horváth, Tóth, Futó, Patai, Tómács. Edző: Kris- tyán István. Komló: Iván — Kobolák, Szécsi, Kádár, Villangó, Fodor, Gál, Varga (Tóth), Kállai I., Kriván, Kállai II. Edző: Molnár János. Biztosan nyert a sok helyzetet kihagyó Kinizsi. G.: Tóth 2, Patai. Jók: Tóth, illetve Kobolák, Szécsi, Villangó. Sáfrán János Apc—Petőflbánya 0—0 Apc, 600 néző. V.: Dóra. Apc: Illés — Csorba (Kovács). Rezsnyák II., Szabó, Duzs, Rezsnyák I., Fodor I., Atlétikai Hét közben a MASZ Budapesten rendezett versenyén Pál Ilona, a Hatvani Kinizsi atlétája 23,87-tel nyerte a női 200 méteres síkfutást. Elektromos időméréssel mért ideje nemcsak új megyei csúcs, hanem az utóbbi évek egyik legjobb magyar eredménye. Jól szerepeltek a Kinizsi gátfutói is. Parai István 300 m gáton 38.55-re javította a megyei felnőttcsúcsot. Az ifjúságiak között Tövis György 40,5-öt. Ma/sa László 41.5-öt fvitott. A hevesieket Tóth Veronika képviselte távolugrásban. és egyéni legjobbját <608 cm) megközelítve. 594 Bagi, Komáromi (Volner), Fodor II., Litkei. Edző: Boldvai Gyula. Petöfibánya: Bóna — Kulcsár, Hepp, Schiánczki, Dombi, Laczkó, Tóth J., Osz- tafi, Bendik, Verebélyi, Rezsnyák (Tóth). Edző: Nagy László. Végig sportszerű mérkőzésen a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Rezsnyák II., Fodor I.. Bagi. Kovács, illetve Bóna, Hepp, Verebélyi, Laczkó. Pandur Sándor H. Gáspár SE—Domoszló 3—0 (1—0) Hatvan, 500 ' néző. V.: Szécsényi. H. Gáspár SE: Hunyadi — Varga, Nagy, Újvári, Rigó, Rúzsa, Tóth (Luterán), Fási, Gáspár, Angyal, Szűcs. Edző: Nánási Ferenc. Domoszló: Németh — Nagy, Szabó I., Barcsik, Szarvas, Fehér F., Potoczki, Fehér I., Bánszki (Gyurkó)) Murányi, Szabó II. Edző: Fehér István, A lelkesen küzdő vendégek több gólhelyzetet hagytak ki, de a feljövőben lévő pirosfehér gárda így is megérdemelten nyert. G.: Fási, Luterán, Szűcs. Jók: Angyal (a mezőny legjobbja), Fási, Luterán, Szűcs, Rúzsa, illetve Potoczki, Murányi, Szabó I. Marosvári János Tárnáméra—Heves 3—0 (2—0) Tárnáméra, 1100 néző, V.: Bartha. Tárnáméra: Kovács — Berta (Veres), Urbán Z„ Farkasinszki, Blahó, Kékesi, (Nagy), Bencsik, Kávási. Vajda, Barkóczi, Somodi. Edző: Varga István. Heves: Ridegh — Patkó, Nász, Ducsai, Ferencz (Balogh), Nagy, Kolozsvári, Stu- pek (Tábori), Bakos, Berecz, Baráth. Edző: Juhász Attila. Helyenként színvonalas mérkőzésen megérdemelten nyerték a méraiak a járási rangadót. G.: Vajda, Bencsik, Barkóczi. Jók: Farkasinszki (a mezőny legjobbja), Berta, Blahó. Bencsik, illetve Ridegh, Nász, Kolozsvári. Blahó Sándor Selyp—MÁV HAC 1—0 (0—0) Selyp, 400 néző. V.: Szepesi. Selyp: György — Veres, Sándor, Dodog, Juhász I., Juhász II., Roznyik, Varga, Szappan (Maksa), Nagy S., Bíró (Parai). Edző: Sándor Károly. MÁV HAC: Gyenes — Huczka, Mundruczó, Kontra, Nagy, Janik, Gyetván, Oro- szi. Kovács, Bánkuti (Mak- kai), Kiss. Edző: Tóth Sándor. A végig fölényben játszó Kinizsi sok helyzetet hagyott kihasználatlanul. G.: Nagy S. sikerek centiméterrel a harmadik helyen végzett. A Debrecenben rendezett országos So km-es gyaloglóbajnokságon a hatvani Buborék József tizedikként érkezett a célba, ideje 4:59:56,4. A magyar utánpótlás-válogatott az NSZK-ban szerepel a bajor tartományi válogatott ellen. A magyar csapatban két Heves megyei versenyző is helyet kapott. Bányai Ilona 400-ön és a 4x100-as váltóban. Szabó Éva pedig távolugrásban indul, Mindketten a Hevesi Gimnázium tanulói. Tóth Gyula tanítványai. Jók: Juhász I., Juhász II., Nagy S., illetve Gyenes, Kontra. Nógrádi Béla Hort—Rózsa szén tmárton 2—1 (2—1) Hort. 200 néző. V.: Tóth J. Hort: Lévai — Futó, Tu- sor, Szép, Lengyel (Szomszéd), Szukán, Szabó, Molnár, Juhász, Harmath. Hegedűs. Edző: Szántó György. Rózsaszentmárton: Szegedi — Gubis, Hegyi (Papp), Galambos, Berta, Bodnár, Micz- ki, Ocskó, Pápis, Nagy, Aradi. Edző: Hegyi János. Jó iramú, kemény, helyenként durvaságokkal tarkított mérkőzésen nem alakulhatott ki jó játék. A 35. percben Szukán büntetőt hibázott. G.: Szukán, Juhász, illetve Pápis. Jók: Szép, Lévai, Juhász, Szukán, illetve Szegedi. Ocskó, Gubis. Kiállítva: Galambos és Horváth. Kurják István A bajnokság állása: 1. B.-falva 31 24 5 2 114- 19 53 2. GYESE 31 20 6 5 89- 22 46 3. H. Kinizsi 31 21 4 6 61- 23 46 4. Sírok 31 20 4 7 66- 28 44 5. Novaj 31 16 6 9 66- 46 33 6. Apc 31 16 6 9 53- 34 38 7. P.-bánya 31 17 3 11 52- 38 37 8. E.-csehi 9. Tamaméra 31 12 0 10 55- 37 33 31 10. H. Gásp. SE 13 6 12 61- 65 32 31 10 10 11 56- 53 30 11. MÁV HAC 31 11 5 15 53- 49 27 12. Heves 31 10 6 15 25- 48 26 13. Hort 31 10 6 15 39- 64 26 14. selyp 31 10 4 17 41- 56 24 15. E.-kövesd 31 6 6 19 40- 80 18 16. Domoszló 31 7 2 22 28-114 16 17. R.-márton 31 3 8 20 29- 83 14 18. Kömlő 31 3 4 24 29- 98 10 Az ifjúsági bajnokság eredményei: Apc—Petöfibánya 0 —2 (0—0), Egercsehi—Erdőkövesd 2—0 (1—0), Hort— Rózsaszentmárton 10—0 (4— 0), Sírok—Bélapátfalva 2—3 (1—2), Novaj—GYESE 1—3 (0—2), Tárnáméra—Heves 2 —3 (2—3). Selyp—MÁV HAC 2—6 (0—1), az Eger SE II.—Domoszló mérkőzést közös megegyezéssel későbbre halasztották, a Hatvani Kinizsi—Komló találkozó a Kömlő távolmaradása miatt elmaradt. TFSE—Eger SE 12—9 (9—6) NB I-es női kézilabda- mérkőzés. Eger, 400 néző. V. : Kreskó, Schall. TFSE: Körber—Bajor 1, Azari 4, Huj 1, Ádám 1, Lóczi 3. Szabó 2. Edző: Kovács László. Eger SE: Keller — Grósz, Lajtos, Fári 5, Csatlósné, Honfiné 3, Majoros. Csere: Tóth 1, Nácsa. Edző: Berecz- ky György. Mindkét csapat egy-egy állandó játékosát nélkülözve állt ki a mérkőzésre, ami látszólag az ESE-nek kedvezett, hiszen a válogatott Nagy Mariann nélkül érkező főiskolásokkal szemben Scheffer hiányában is megnőtt az egriek pontszerzési esélye. A TFSE pályára lépő játékosai azonban mindent megtettek legiobbjuk pótlásáért, így már az első percek után háromgólos előnnyel vezettek. Az elszántan küzdő Eger ezúttal nem adta meg mindjárt magát, és megpróbálta csökkenteni hátrányát. Sajnos, a nagy igyekezetben előforduló elemi hibák, az adódó lehetőségek ki nem használása a jól játszó főiskolásoknak kedvezett és biztos győzelmüket eredményezte. Egyénileg, a szünet után védő Nácsa és a bátran vállalkozó Honfiné játéka tetszett. Csatlósné sokat vállalt magára, góljai viszont nagyon hiányoztak. (fesztbaum) A bajnokság állása: 1. Vasas 2. Tatabánya 3. ITC 4. Bn. Sp. 5. TFSE 6. Bakony V. 7. Postás SE 8. Borsodi B. 9. Híradót. 1«. Pécsi MSC 11. Eger SE 12. Győri T. Iá 10 10 8 — 215-114 20 2 141-129 16 2 217-177 15 3 182-155 14 3 172-168 13 5 141-143 8 5 121-141 8 5 140-163 7 6 124-153 7 7 149-164 6 8 95-133 4 9 121-175 2 ÁLLÁS FELVESZÜNK férfi segédmunkasok.it (nyugdíjast is) RAKTÁRI munkára ÊM Rövides Kötöttáru Nagyker. V. Lerakata Eger, Felszabadulás tér 1. sz. Azonnali beköltözéssel eladó 2 szobás szövetkezeti lakás. Eger. Lenin út 81 A. 10. sz. alatt. Érdeklődni mindennap 18 óra után. Kettőszobás kertes családi ház beköltözhetően eladó. Eger. Cifrakapu u. 34 a. JÜNIUS 8-IG Zala Bútorgyár KIÁLLÍTÁSA és SZÖNYEGBEMUTATÓ EGERBEN a ÁRUHÁZBAN — ÁRUSÍTÁS A HELYSZÍNEN — Nyitva: 9—18 óráig szombaton 9—13 óráig. GYÖNGYÖSÖN A F.EI ’• — Fő tér 9, — — ÁRUSÍTÁS A LENIN ÛTT BÛTOR- SZAKÜZLETBEN Fiatal házaspár egy gyermekkel eltartási, vagy életjáradékot kötne egyodülálló idős személlyel. Gyöngyös előnyben. Értesítéseket Gyöngyös Vasúi u. 2. Szabó. ________________ Ü dülő eladó. Bogácson. Érdeklődni Bo- • gáes. Alkotmány u. 9, Oláh.______________ G yermektelen há- záspár részére külön bejáratú üres lakás kiadó. Eger. Szalóki Út , 9. INGATLAN Kis családi ház el- adó. Eger. Arnyék- szala 68. Érdeklődni Arany Janos 12; Eladó Egerben családi ház kerttel elfog adható áron. Eger. rjsor 31. _____________ N agyrédén 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni Nagyré- de, Atkári u. 46. Víkendtelek eladó, Poroszló. Érdeklődni lehet az Italboltban. Gyöngyösön kétszobás szövetkezeti lakás eladó. kp. plusz OTP-vállalással. Érdeklődni Gyöngyös, Olimpia u. 5. I. 4. Kelemen, de. 8-13ig._______________ E gerben központi nagy alapterületű tanácsi összeköltözésre is alkalmas komfortos lakást elcserélnék 2 Va szobás összkomfortosra ,, Nyáron” jeligére az egri hirdetőbe. ________ L akható víkendház telekkel Almárban eladó. Villany van. ..Panoráma” jeligé- re az egri hirdetőbe. CN-es Trabant eladó. Érdeklődni lehet Kál, Fő út felső 80. Mindennap 5 órá. tói.___________________ C O-s 353 Wartburg de Luxe eladó. 1979 májusig műszaki vizsgával. Verpelét, Ifjúság u. 36. Hl<19. Érdeklődni lehet mindennap 17.00-tól. Jó állapotban levő Skoda Coupé eladó. Érdeklődni mindennap 18-tói. .Sírok, Vöröshadsereg u. 51 1 éves alig használt Jáwa 50 köbcentiméteres kismotor eladó. Gvöngvös. Kertész n, 57, ____________ J ó állapotban levő UT 65-96 rendszámú Skoda 100 S levizsgáztatva eladó. Mester, Kompolt. Alkotmánv u. 13._________ E ladó jó karban levő Pannónia motor- kerékpár. Boros Dénes. Új-Lőrincfalva, Rákóczi u. 3._______ 1 5-ös MZ motorkerékpár eladó Berecz Gábor. Sarud. Kos- suth u. 188. VSZK vérvonalú németjuhász kutyák • eladók. Eger Mák- lati út 105. Eladó gázbovlfer 23 kg-os palackkal. Eger. Iglói u. 13. Eladó modern szekrénysor, konyhabútor. villanyfőző sütővel. Érdeklődni esti órákban. Eger. Bar- takóvifrs u. 3(j. ; Pekingi palota.: kiskutyák" törzskönyves zettek eladókí Eeèr» Ady E. u. 29. , • ‘ ;----------------------- i J ó állapotban levő 4 m3 alapterületű 'fa* rostlemez / váridörbó* dé eladó. Cím: Farkas József Sziha- lotn. Hunyadi 63. A MAVOSZ Heves megyei Kÿnolôgiai Bizottsága vadászkutya-kiképző tanfolyamot indít Egerben Gyöngyösön, Hevesen. Jelentkezés levélben vagy személyesen dr. Harangozó Imre. Heves, Április 4. út 9 és Veres Gábor, Eger, Zalka Máté u, 56. 6 hónapos törzskönyvezett puli eladó- Eger,. XIII.. Felsza- badulás 42. ___________ 1 db 2 éves boxer szukái eladó. Szarvaskő, Fő út 47. Fejőstehenek és növendékei? eladók« Párád. Sándorrét. VEGYES Méhkaptár, mézes- kanna eladó. Eger. Kolozsvári u. 9. sz. Egerben. Radnóti u. 21. alatt gázbojler palackkal kazán, radiátorom eladók. 2 ' éves törzskönyvezett ír szetter szuka elveszett. Kérem a becsületes megtalálót hozza vissza. Magas jutalom ellenében. Vass István. Eger, Adv E. u. 8. Eladó kétrészes új konvhaszekrénv. Lanszki. Eger. Cifrakapu 142. — SZŐNYEGEK a FENYŐ Kisáruházban és a LAKASTEXTIL-szaküzletben. A kiállítás nyitva: 9—18 óráig ■ szombaton és vasárnap is — A Gép- és Műszeripari Szakközépiskola FELVÉTELT HIRDET az 1978—79-es tanévre esti és levelező tagozatra, GÉPÉSZETI SZAKON. Jelentkezéseket JÚLIUS 31-IG FOGADUNK EL. A felvételbe* szükséges jelentkezést lap az iskolában kapható, naponta 8—16 óra között. Fájdalommal (udatjuk, hogy SZABÓ ALADÁR életének 84. évében elhunyt. Temetése f. hó 31-én 15 órakor lesz az egri Kisasszony- temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, a BM Heves megyei Rendőr-főkapitányságána k volt dolgozója, KALMAR FERENC nyugalmazott r. őrnagy 55, éves korában 19*78. május 14-én súlyos betegség következtében elhunyt. A rendőrség saját halottjának tekinti. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1978. május 31-én 14.00 órakor lesz az egri Kisasszony- temetőben. A gyászoló család és a BM Heves megyei Rendőr-fokapitányság Ezúton mondunk köszönetét drága jó férjem illetve édesapánk, nagyapám : nagy Ágoston, Guszti bácsi elhunyta alkalmából a rokonoknak barátoknak, régi munkatársaknak és ismerősöknél akik mély gyászunkban f fájdalmunkban osztoztál' 'I ' ... " X A gyászoló család