Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-26 / 122. szám
I í Tizenkét év óta a magyar labdarúgó-válogatott nem került be a világbajnokság 16-os döntőjébe. A magyar sportfilatelisták örömére a Magyar Posta most nyolc, egyenként kétforintos bélyegen mérkőzések izgalmas jeleneteit mutatja be. A sorozat és blokk május 25-én, tegnap jelent meg. Az alka- j. lómból a kijelölt postahiva- i talok első napi bélyegzőt is ( használtak. A bélyegsor és , blokk tervezője Kékesi László grafikusművész. I A Magyar Posta június I 2-án három azonos rajzú, 3 I forintos, szelvényes bélyeget í tartalmazó kisívet hoz for- ! galomba. Június 9—18. kö- I zött kerül megrendezésre a kanadai Torontóban a CAPEX ’78 elnevezésű nemzetközi bélyegkiállítás. A bélyeg Kanada 1851-ben kibocsátott három pence névértékű, hód ábrájú első bélyegét reprodukálja. (A bélyeg eredetije igen nagy ritkaság, a francia Yvert világkatalógus 25 ezer frankra jegyzi.) A bélyegen látható még Ontario állam trillium nevű jelvény virága is. A szelvény a kiállítás emblémáját és az Egyetemes Postaegyesülés (UPU) jelvényét ábrázolja. A kisiv árusítása 1978. december 31-ig tart. Tervezője Kékesi László grafikusművész. ★ A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének Elnöksége az 1978. évi rendes küldöttközgyűlését az alapszabály 8. § (1) és (3) bekezdése alapján 1978. június 11-én, vasárnap délelőtt 10 órára összehívta. A küldött- közgyűlés színhelye ’ a MA- BÉOSZ székháza, Budapest VI. Vörösmarty utca 65. A küldöttközgyűlésen azok vehetnek részt, akiket az alapszabály 8.. § (7) bekezdése alapján a területi (kerületi, megyei) értekezletek országos küldötté megválasztottak és akik küldöttigazolvánnyal rendelkeznek. Napirenden az elnökség beszámolója az 1977. évi munkáról, valamint az 1977. évi zárszámadásról és az 1978. évi költségvetés előterjesztése, az ellenőrző bizottság jelentése, a fegyelmi bizottság beszámolója, a szövetség egészét érintő indítványok előterjesztése. ★ BÉLYEGŰj DONSÂGOK : — Tengerentúl: ALGÉRIA: A négy értékű új forgalmi sorozaton gyümölcsfák pompás virágait mutatják be. — ARGENTINA: a labdarúgó VB népszerűsítésére 160+80 peso névértékű bélyeg jelent meg 300 ezer példányban, a felár nélküli 200 pesos 10 millió példányban került kiadásra. — BRAZÍLIA: Brazília reménykedik a negyedik labdarúgó-világbajnoki győzelemhez, a győzni aka- ras meglátszik a 3 500 ezres példányszámú három, egyenként 1,80 cruzeiros sorozaton. — FELSŐ-VOLT A: Bélyegpár, 55 és 75 frankos címletekben jellegzetes hazai fák látképével. — IRÁN: A sah arcképével 20 rial névértékű bélyeg jelent meg. Németi V. a szerkesztő H. Antal, Bélapátfalva: Panaszukat a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat kivizsgálta, s a vállalat igazgatója a következő tájékoztatást ama: az első negyedévre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a megfelelő számú tenyészállatot nem tudták mindenütt biztosítani. Míg 1977-ben az egész megyében 355 kocasüldőt adtak át a háztáji gazdaságoknak to- vábbtenyésztésre, 1978. első öt hónapjában ennek kétszerese sem volt elegendő. A tervek szerint az első félévben összesen 1100 kocasüldőt adnak ki a gazdaságoknak, s a szerződő felek türelmét kérik, mert ilyen nagy mennyiséget az első negyedévben nem tudnak biztosítani. Gömöri József né, Eger: A cím sajnálatos elírás, nem vonatkozik az Önök házára az értékesítési terv. Csak a foghíjbeépítésekről van szó, tehát az utcában levő üres telket értékesítik. A szanálással kapcsolatban, amíg a következő ötéves terv fejlesztési terve el nem készül, nem tudunk érdemben válaszolni. Idős tsz-tagok jeligére: A rendelet eléggé egyértelműen csak azokról emlékezik meg, akik a rendelet életbe lépésének évében érték el a 25. évet. Miután számtalan, az Önökéhez hasonló kérdés érkezett, szerkesztőségünk ezt továbbította a minisztériumhoz, s válaszukat közöljük majd. Kérjük addig szives türelmüket. Tartalékos katonák keresotklogészitése A tartalékos katonai szolgálatra bevonult hadköteleseknek keresetkiegészítés jár. Tíz napdt meg nem haladó tartalékos katonai szolgálat idejére a hadkötelest a fegyveres erőktől természetbeni Horgászat Csukahorgászat Á csuka a legfalánkabb ragadozó hal. Már zsenge ivadékkorában vízben mozgó parányi állati szervezetekre támad, s azokkal táplálkozik. Növekedésével együtt falánksága is mind nagyobb, olyannyira, hogy néhány hetes korában áttér az apró halivadékok fogyasztására. ; Testsúlyának növekedéséf vei egyre nagyobb halakat zsákmányol. Fő tápláléka a haL A nagyobb csuka azonban a halon kívül elkapja a békát, az egeret, a patkányt, a fiatal kacsát és más vízi- madár-fiókát is. Nem válogat a halfajták között. A keszegfélék mellett elkapja a kárászt, a compót, de elfogyasztja a tüskés úszójú halakat, a sügért, a kophalat, a durbin- csőt is. Még saját fajtáját sem kíméli. ' A csuka általában lesből, fedezékből — nádcsomó, víz alatti bokor — támad. Nem üldözi áldozatait mint például a balin, hanem gyors ugrással veti rá magát. Ha hal közelít felé, szinte megmerevedik, még az úszóit is alig mozgatja, észrevétlenül közelíti meg áldozatát. Villámgyors ugrással ráveti magát, s azután a kisebb halat egyetlen szippantással elnyeli. A csuka hazánk valameny- nyi. folyójábán, holtágakban, tavakban megtalálható. Rendkívül nagy az alkalmazkodóképessége. Különösen kedveli az állóvizeket, ahol a vízinövények, vízbe dőlt fa ágai között megbújva lesi áldozatát. Mindenütt a nádszélek, _ hínárfoltok kisebb tisztásain tartózkodik, ott, ahol a táplálékul szolgáló apró halak tömegesen vonulnak el előtte. Gyakori a csuka a kavicsbányatavakban, ahol elegendő kishal van. A folyóvizekben azokon a szakaszokon tartózkodik, ahol lassú a víz folyása és megfelelő fedezékei talál. A csuka nem fenéklakó hal. Nemcsak nyáron, hanem még a téli hónapokban is vízközt kell keresni. Rablását ritkán árulja el loccsanás. Előfordul azonban, hogy burvány jelzi, amint a vízfelszín közelében kapja el a halat. Sajátos tulajdonsága, hogy magányos ragadozó és ra- ggeakodik a vadászterületéhez. Nem tűr maga körül ve- télytársat. Megtámad minden közeledőt, amely be akar hatolni néhány négyzetméteres vadászterületére. Hogyan horgásszuk ezt a falánk ragadozót? Az előzőkben ismertetettek nagy segítséget adnak az eredményes horgászathoz. Ehhez azonban még jó felszerelésre van szükség és a csalétek megfelelő módon való felkínálására. A horgászatánál abból kell kiindulni, hogy a csuka fő tápláléka a hal. Ezt kell alkalmas felszereléssel felkínálni számára. Ez kétféle módon történhet: élő kishalat tűzzünk az úszós felszerelésre, vagy fémből készült villantóval pergetünk. Az egyes módszerek sport- szerűségét, használhatóságát illetően nem lehet vitás, hogy a csuka a legbiztosabban úszós szerszámra tűzött eleven kishalra kap. Ilyenkor a horgász többnyire egy helyben ülve várja a kapást. Sportszerűbb a pergető horgászat, amellyel nagyobb vízszakaszok legjobb helyeit kereshetjük fel, egyetlen bottal. Mielőtt a két horgászási módszert részletesen ismertetnénk. néhány általános szempont figyelembevételét ajánljuk. A csuka kitűnően lát és fejlettek a rezgést felfogó szervei is. Ezért horgászhelyünkön kerüljünk minden zajt és feltűnő mozgást. Legyünk tekintettel a napszakra és az évszakra is. A meleg nyári hónapokban há- romszor-négyszer gyorsabb az emésztése, mint télen a hideg vízben. Ebből az következik, hogy a nyári hónapokban érdemes csukára horgászni, kihasználva mohó táplálkozását. A kishalak a sűrű növényzet között nyüzsögnek, a csuka is itt tartózkodik a közelben. Ha derült és csendes az idő, inkább csak a reggeli és késő délutáni órákban számíthatunk kapásra'. A gyenge eső, ködszitálás nem csökkenti a horgászat eredményességét, sőt igen előnyös. A mérsékelt légmozgás nem zavar, de annál hátrányosabb az erős szél. A folyóvizeken a lassan áradó, kissé fátyolos víz növeli a csuka támadókedvét. Ezek csak általános szabályok, amelyek helyi érvényesülését erősen befolyásolják az ottani körülmények. Sok függ például attól, hogy mennyire látogatott egy-egy vízterület. Az agyonhorgászott vizeken a villantó gyakran csődöt mond. Még az élő kishalra sem mindig biztos a kapás. Az egyes halfogási módszerek alkalmazásával majd legközelebb foglalkozunk. Szabó Lajos ellátás, a munkáltatótól, illetőleg a szövetkezettől az átlagkereset, illetőleg átlagjövedelem illeti meg. Tíz napot meghaladó tartalékos katonai szolgálat esetén a katonai szolgálat teljes idejére a fegyveres erők által folyósított illetményben és természetbeni ellátásban részesül a hadköteles, valamint munkaviszonya vagy szövetkezeti tagsága alapján a munkáltatótól, illetőleg a szövetkezettől átlagkeresetének (átlag- jövedelmének) mértékéig kereset- (jövedelem-) kiegészítést is kap. Ez alól az alábbi kivételek vannak: az átlagkeresetből a fegyveres erőktől kapott természetbeni ellátás pénzértékét nem lehet levonni, ha a hadköteles átlagkeresete a havi 2000 forintot nem haladja meg, és egy, vagy több eltartásra szoruló hozzátartozója van. Ha átlagkeresete a havi 2500 forintot nem haladja meg és két, vagy több eltartásra szoruló hozzátartozója van, a fegyvere« erőktől kapott termeszét be ni ellátás pénzértékének 50 százalékát kell levonni. Az elemi csapás elleni védekezéssel összefüggő feladatok ellátására igénybe vett tartalékos katona átlagkeresetéből a fegyveres erőktől az igénybevétel tartamára kapott természetbeni ellátás pénzértékét levonni nem szabad. Eltartásra szorulónak számít: a bevonult felesége vagy élettársa, ha legalább egy gyermek eltartásáról kell gondoskodnia, vagy legalább 6 hónapja terhes, vagy veszélyeztetett terhes állapotban van ( a terhességet vagy veszélyeztetett terhességet a lakóhely szerint illetékes terhestanácsadó orvosi vagy szakorvosi igazolvánnyal lehet bizonyítani); ha a gyermeke felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, illetőleg szakmunkás- tanuló. Ugyancsak eltartottnak számít örökbe fogadott és nevelt gyermeke és testvére a 16. évének betöltéséig, illetőleg, ha középfokú oktatási intézmény nappali tagozatára vagy kisegítő iskolába jár, annak befejezéséig, legfeljebb 19. évének betöltéséig; továbbá ha az előbbi életkor betöltésekor tartósan munkaképtelen vagy munkaképességét 67 százalékban elvesztette, ha ez az állapot legalább egy éve tart, vagy keletkezésének Időpontjától legalább egy évig tartani fog; valamint aki középfokú iskolai tanulmányait orvosi igazolás szerint betegsége vagy testi fogyatékossága miatt magántanulóként végzi (az oktatási intézményben a tanulmányok folytatását ott kiállított okirattal kell igazolni). Az egyéb hozzátartozója pedig akkor jogosult eltartásra,' ha a keresete, illetőleg bármely forrásból származó összes jövedelme nem haladja meg a munkaviszony alapján járó saját jogú öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. Azok a tartalékos hadkötelesek, akik bevonulásuk előtt önálló foglalkozást folytattak, a lakóhely szerint illetékes helyi tanács VB szak- igazgatási szervétől kapnak jövedelempótló segélyt. Ennek összege 10 napot- meg nem haladó katonai szolgálat esetén a havi 2000 forintnak a katonai szolgálatban töltött napokra eső része. — i — gy Két újság — egy rejtvény Heves megyéről Junoszty típusú televízió- készüléket nyerhet, aki a Heves megyéről szóló öt keresztrejtvényt megfejti és a Logobó szerkesztőségébe! A Heves megyei Népújság pén- helyes megfejtést beküldi a teki számaiban ma, június 2-án. 9-én, 16-án és 23-án közöljük a keresztrejtvényhálót és a vízszintes sorok szövegét. A rejtvényeket kiegészítő függőleges sorok meghatározásait a Lobogó június hónapban (június 1-én. 8-án. (5-én, 22-én és 29-én) megjelenő számaiban talál iák meg. Kér. jük, az öt megfejtést együtt levelezőlapon. július 12-ig küldjék be a Lobogó szerkesztőségébe: 1394 Budapest, Pf. 427. Vízszintes: 1. 1760-ban épült barokk stílusú műemlék Boconádon. 16. Énekesmadár. 17. Keringő. 18. Rúpia. 20. Italt tölt. 21. Lantán. 23. Serdülő. 25. Hegyfok — angol szóval. 27. Csigolyasor. 30. Lengyel filmrendező név- jele. 31. Félig elkölt (!). 32. Lengyel pénz. .34. Fonetikus betű. 35. Egy személy sem. 37. Ittrium és vanadium. 38. Darabokká zúzó. 41. Időszámításunk előtti. 42. Tiszteletbeli. 44. A gyöngyösi járáshoz tartozik. régebben „vasutasközség” volt. 46. Zokog. 47. Laboratóriumi edény. 50. Elődöm. 51. Egyszerű gép. 52. ízesít. 53.. Kellemetlenség. 54. Török autók jelzése. 55. Arab állam. 57. Titokban figyel. 59. Motorkerékpár-márka. 60. Volt japán miniszterelnök. 63. Állatot ellop — régiesen. 65. Kevert réz (!). 67. Biztató szócska. 68. Szigetlakó nép. 69. Bizonytalanság. 70. ... puszta (évente lovasbemutatókat tartanak itt), 72. Mol- dova-regény alakja (Marta). 74. Virágtartó. 75. Francia. 76. Állóvíz. 77. Allatbeszéd. 78. A nátrium is ezekhez a fémekhez tartozik. 80. Rózsa jelzője. 82. Állati férőhely. 84. Nincs testvére. 86. A családi tűzhely védelmezői a római mitológiában. 88. Üzemben rendfenntartás is a feladata. 90. Moszat. 92. Semmikor. 93. A Dóra jelenti írója. 95. Operarészletek. 97. Karinthy Frigyes. 98. Lőrinci területén működik; a korábban ipari szempontból értéktelennek tekintett lignitéi hasznosítja. A május 19-i keresztrejtvényünk helyes- megfejtése: „Márciusban megdörrent az ég — az ibolyák felett. — Porzott a zápor és a jég, — tavaszi fergeteg". A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy- egy könyvet nyertek: Lajcsik Irén Kékestető, Major Endréné Gyöngyös, Kovács János Andornaktálya, Deme Mária Lőrinci, Szűcs Olga Karácsond. A könyveket postán küldjük el. MAI MŰSOROK: KOSSUTH 8.57 Zenekari muzsika. 9.34 Cickom, cickom (Óvodások műspra). 9.53 Lottósorsolás! 10.05 Iskolarádió. 10.35 A bibliás tenger. 10.40 Le- hoczky Éva énekel. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Fél óra Thelonious Monkkal. 11.30 Történelem. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Magyar tájak dalaiból. 14.00 Bartók: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre. 14.25 „Nyitni- kék”. 15.10 Zengjen a muzsika! 16.05 Élet — alulról. 17.10 Zenekari muzsika. 17.40 Adottságok, lehetőségek. 18.00 Dubarry (Operettrészletek). 18.30 Esti magazin. 19.15 Aranygyümölcsök földjén. 20.14 Giulietta Simionato énekel. 20.50 Népdalok. 21.34 Lát. tűk, hallottuk. 22.30 Robert Casadesus zongorázik. 2.3.15 A Longjumeau-i postakocsis. PETŐFI 8.20 Világtörténelem dióhéjban. 8.33 Régi munkásdalok. 8.50 Daljátékokból. 9.53 Lottósorsolás. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. 11.50 Kell-e művelődésgazdaságtan? 12.00 Szovjet fúvósmuzsika. 12.33 A Weiner vonósnégyes játszik. 13.03 Nőkről, főknek. 13.33 Süssünk, áüssünk valamit. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Ötödik sebesség. 18.00 Történelmi arcképcsarnok. 18.33 Barangolás régi hanglemezek között. 18.49 Nótacsokor. 19.45 Álba Regia- napok. 20.33 Korunk hősei. 21.33 Könnyűzene. 21.50 Bartók : A fából faragott királyfi. 22.33 A tegnap slágereiből. 23.15 Népi zene. Szolnoki rádió 17.00-tői 18.30-ig. Miskolci rádió 17.00 Hírek, időjárás — Milyenek a miskolci mozik ? — Kulturális körkép (A tartalomból : Beszélgetés Reich Károly grafikusművésszel — Eredmények, gondok Mezőkövesd kulturális életében. Szerkesztőriporter: Antal Magda) — Bemutatjuk Halász Judit új nagylemezét — Hol töltsük a hétvégét? Kulturális- és sportprogram — 18.00 Észak-magyarországi krónika (Leninvárosban ülésezett a Borsod és Szabolcs megyei tanács tervgazdasági bizottsága — • Felesy Gyula és Lenkei Zoltán grafikusművészek kamarakiállításának megnyitása) — A dzsessz kedvelőinek, hírek, lapelőzetes... TQ 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola, tévé. 15.20 Iskolatévé (Ism.) 16.35 Az állatok ingerlé. kenysége (Lengyel rövidfilm). 16.45 Természetbarát. 17.05 Malom. 17.35 Mindenki közlekedik... 17.50 Vesekő. 18.20 öt perc metearo. lógia. 18.30 „Hibátlanul.” 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv. híradó. 20.00 Keresztül-ka. sül. (Angol film). 21.25 Családi kör. 22.15 Delta. 22.55 Tv-híradó 3. Z. MŰSOR 20.01 „S mindenkit sok szerep vár...” 21.35 öt perc meteorológia. 21.40 Tv-hí- radó 2. 22.00 Az Amadeus vonósnégyes játszik.