Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-18 / 115. szám

dap kbátUkája 1978. május 18.. csütörtök A Nap kél 4.04 — nyugszik 19.18 órakor A Hold kél 14.27 — nyugszik 1.56 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERIK nevű kedves olvasóinkat! Erik nevünk ógermán eredetű és eredeti formája az Erich, vagy az Ericus volt. — O — Kilencvenöt évvel ezelőtt született Walter Gropius né­met építész, iparművész és szakíró, a XX. század for­radalmasító hatású modem művészeti törekvéseinek egyik kezdeményezője és vezéralakja. 1919—1926 közöti a weimari Bauhaus Igazgatója volt, ezt a szerepét 1928- ig még Dessauban is betöltötte. Ezután ismét Berlin­ben dolgozott, amíg a német fasizmus emigrációba nem kényszerítette. Néhány évig Londonban működött majd átment az Egyesült Államokba, ahol Cabriedge- ben 1938 és 1953 között együtt dolgozott Breuer Mareellel, majd fiatalabb építész tanítványaival munkaközösséget alapított, s ennek munkáit ő irányította. 1953-ban meg­vált az egyetemtől, de sokoldalú elméleti és gyakorlati munkáját tovább folytatta. Műveit tárgyias hűvösség és szigorúság jellemzi, amely Idővel oldódott, de alko­tásai az építészet racionális szemléletéből végig sem­mit sem engedtek. Életművének és emberi magatartá­sának következetessége magyarázza nemcsak nagy ha­tását a világ építőművészetére, de az iránta világszerte megnyilvánuló tiszteletet is. Időjárás: Várható időjárás ma estig: főként nappali felhőképző­dés, néhány helyen zápor, zivatar. Gyenge, elsősorban a Zivatar idején átmenetileg megélénkülő, változó irá­nyú szél. Hajnalban és reggel helyenként köd. Várha­tó legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 23 fok között. . .tilreL.eseméfiyeL tilreL.események.Jlrek.. Tovább szépül, épül, fejlődik Gyöngyös. Az új lakótelepeken egyre többen költözhetnek modern, korszerű lakásokba. Az idén a Kálvária-parton és az autóbusz-pályaudvar kör­nyéki lakótelepen 15H OTP-lakást adnak át a Mátravidéki Építő, és Szakipari Szövetke­zet dolgozói. Felvételünkön: átadásra váró lakások a buszpályaudvar mögött. (Fotó : Szabó Sándor) Képviselői fogadónap Halmajugrán Május 19-én, pénteken kép­viselői fogadónap lesz Hal­majugrán. Eperjes Iván or­szággyűlési képviselő délután 2—4 óra között a községi ta­nács elnöki irodájában fo­gadja választóit. Napirenden a művelődés és az üzemegészségügy Szakszervezeti aktívák Ülést tartott szerdán délu­tán Egerben a megyei agitá­ció« és propaganda-munka­bizottság, amely dr. Sipos Istvánnak, a megyei pártbi­zottság titkárának elnökle­tével két témát vitatott meg. A komplex művelődési in­tézmények működésének ta­pasztalatairól, valamint a továbbfejlesztés lehetőségei­ről Szabó István, a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyának vezetője számolt be, majd dr. Szabó Ferenc, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője az üzemegészségügyi ellátásról szóló napirendet terjesztette elő. (Tudósítónktól) Kibővített t ülést tartott Egerben a ' Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága. A tanács­kozáson részt vett dr. Jenes Pál, az SZMT titkára, Amb­rus József, a megyei pártbi­zottság munkatársa és Klaisz Ferenc, a MÉSZÖV elnöke is. A résztvevők előtt Kovács Gyuláné, a KFVDSZ megyei kitüntetése bizottság titkára Számolt be a szakmához tartozó szak­szervezeti bizottságok mun­kájáról, az elért eredmé­nyekről. Értékelte a vállala­tok, szövetkezetek gazdasági eredményeit, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek ja­vítására tett intézkedések hatását. A tanácskozáson kitüntet, ték a szakszervezeti munká­ban jó munkát végzett dol­gozókat. A „Szakszervezeti Munkáért” kitüntetés arany fokozatát Nagy Istvánná, a FÜSZÉRT és Keresztessy Ferenc, az OTP dolgozója kapta. Ezüst fokozat elisme­résben három aktíva része­sült. Oklevelet 17-en, a KPVDSZ-elnökség plakettjét tízen kapták meg. Szabó Lajos Mától Egerben, a Rudnay-teren\ben Grafikai két {színház] Egerben este 7 órakor: VERONAI FIUK' Bérletszünet Fagykár az egri szőlőkben rRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 22-33) Ju. fél 4 órakor: V gejzfrvölgy titka izínes, szinkronizált zovjet film ïste fél 6 és 8 órakor: Megtalálták a 7. századot izínes, szinkronizált randa filmvígjáték rRI BRÖDY Telefon: 14-07) >u. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: sizmás kandúr a világ körül izínes, szinkronizált japán ajzfilm ,RI KERT is te 8 órakor: ínyem, tied, kié7 röNGYÖSI PUSKIN I választ csak a szél ismeri röNGYÖSI SZABADSÁG 1 magas szőke férfi visszatér ITVANI VÖRÖS CSILLAG rűzgömbök ÍVES 1 púpos lovacska rZESABONY Cözös bűn Május első két hete nem kényeztette el a mezőgazda­ságban dolgozókat. A szokat­lanul hideg, és gyakori eső­zés miatt pihenőre kénysze­rültek a határ munkásai. A múlt hét második felében mint hírül adtuk, főleg csü­törtökön, pénteken és szom­baton hajnalban mínusz 2—7 fokra süllyedt a hőmérő. A május eleji szokatlan fagy károkat okozott az egri történelmi borvidéken, az Egri Csillagok Termelőszö­vetkezet szőlőiben. Fagyról érkezett jelentés a szilvásvá- radi és a Füzesabonyi Állami Gazdaság gyümölcsöseiből is. A zöldségtermelő gazdasá­gokban az eddig kiültetett palántákat sem kímélte a fagy. Megyénkben becslések szerint 2—300 hektáron fagy­kárt észleltek a tök-, a para­dicsom-, a sárgadinnye-, az uborka- és a vegyes zöldség- palántákban. Közös gazdaságainkban mindenütt a jobb időt vár­ják, a napsütést, hogy meg­gyorsíthassák a munkát. Még legalább tízezer hektáron el­vetésre vár a kukorica és folytatódik a zöldségfélék, il­letve a dohány palántázása Az idén ismét megrende­zik a grafikai hetet.. Az ed­digiektől eltérően az ország valamennyi megyeszékhe­lyén, ma egy időpontban tartják a nagyszabású — a könyvhéthez kapcsolódó — rendezvény megnyitóját. Egerben a Rudnay Gyula teremben délután 5 órakor szintén e napon nyitja meg Földvári Zoltánné, a megyei tanács előadója, a Képcsar­nok Vállalat kiállítását, amely különösen a grafika- gyűjtők számára okoz meg­lepetést. Hiszen e műfaj leg­nevesebb képviselőinek hat­van számozott alkotása lesz látható az egy héten át nyit­va tartó tárlaton. A grafikai héten többek közt Bálványos Huba, Czin- ke Ferenc, Csohány Kálmán, Feledy Gyula, Hincz Gyula, Kass János, Kondor Lajos fametszeteivel, rézkarcaival, litográfiáival, linómetszetei­vel, dombornyomásaival, szitanyomataival találkoz­hatnak a látogatók. Olyan alkotásokkal, amelyek dízo- nyítják, hogy sok évtizedes véleményekkel ellentétben a grafikák — fekete-fehérben — nemcsak mint illusztráci­ók, de mint önálló művek is megállják helyüket. Kö­szöntjük e kezdeményezést, remélve, hogy a jövőben mind több hasonlóban lesz részük a • tárlatlátogatóknak. Restaurálták a Telekessy-patikát A tősgyökeres egriek még emlékeznek arra, hogy — mintegy tíz évvel ezelőtt — az egri Műsorrendező Iroda helyén működött az a Tele­Yisszatértek a betörés helyszínére Rendőrkézen az egri Népkerti söröző „vendégei ff llami Áruház jerben: felnőttbetegek részére csy-Zsilinszky utca 6. szám *. (Telefon : 11-10) yermekbetegek részére Kos- í Lajos u. 6. szám alatt. (Te- ib: 14-54) Mindkét ügyelet ■ 19 órától reggel 7-ig tart. yöngyösön: 19 órától péntek gél 7 óráig a Széchenyi u. 1. m alatti rendelőben. Rende- :k közötti napi ügyelet 12-től óráig. (Telefon : 11-727) atvanban : 19 órától péntek gél 7 óráig a Kossuth tér 18. m alatti rendelőben. Hívatlan vendégek láto­gatták meg május 7-én éj­szaka az egri Népkerti sö­rözőt. A fiatalkorú D. J. egri, valamint Adám János szihalmi lakos arra gondolt, hogy a szezonnyitás után levő sörözőben találnak majd némi készpénzt. Át­ugrottak a mintegy másfél méteres — meglehetősen rossz állapotban levő — kerítésen, s az udvari mel­lékhelyiséghez vezető bejá­ratot felfeszítve, behatoltak az épületbe. Itt mindössze 600 forintot találtak, több­nyire 10—20 filléresek­ben ... A városi kapitányságra bejelentés érkezett május 8-án hajnalban, hogy a dr. Münnich Ferenc és az Ady Endre utca sarkán levő vízlefolyóban rengeteg tíz­húsz fillérest találtak. Mi­közben ezt a bejelentést ellenőrizték a rendőrök, ér­kezett a hír, hogy ismeret­len tettesek betörtek a Nép­kerti sörözőbe. A két hely­színen rögzített nyomok egyértelműen igazolták, hogy a sörözőben zsákmá­nyolt pénz egy részét — a lebukástól tartva dobták oda — találták meg az ut­cai lefolyóban. A rendőrség feltételezése szerint olya­nok követhették el à betö­rést. akiknek sürgősen pénzre volt szükségük, s miután a környéken már több helyen — sikerrel, vagy sikertelenül — pró­bálkoztak a tettesek, vár­ható volt, hogy újra megje­lennek. S valóban, alig egy héttel később eljöttek... Csak­hogy a sörözőnél rendőrök szólították fel a két fiatal­embert, hogy igazolják ma­gukat. Erre azok futásnak eredtek: az éppen betörést megkísérlő D. J.-t azonban a helyszínen, társát — Adám Jánost — pedig az egri vasútállomáson elfog­ták és előállították. A két fiatalember — egyébként hosszabb ideje egyikük sem dolgozott se­hol, s alkalmi munkákból tartották fenn magukat — beismerte a sörkerti betö- rést, illetve a betörési kí­sérletet. Mint a vizsgálat során kiderült, még más is terheli a számlájukat: egy mezőkövesdi es egy szihal~ mi betörés. A rendőrség előzetes le­tartóztatás mellett folytatja a vizsgálatot a fiatalkorú D. J., valamint Ádám Já­nos ellen. kessv alapította patika, amelynek berendezését a XVIII. század közepén készí­tették. Ez először a régi je­zsuita rendházban — a je­lenlegi Ady kollégiumban — kapott helyet. Az anyag rendkívül érté­kes, és épp ezért vette át a múzeum 1968-ban azzal a céllal, hogy a tárgyakat rend­be hozassa. Ez nem ment olyan könnyen, mert többszö­ri próbálkozás után sikerült csak érdemleges megegyezés­re jutni — a Képzőművészeti Alap révén — Bencze Sándor és Dombrádi István iparmű­vészekkel, akik nagy hozzá­értéssel megoldották ezt a feladatot. A restaurálás befe­jeződött, s az állványzatot, a szekrényeket, a táraasztalo­kat, az egykori faedényeket, újjávarázsolva kedden vehet, ték át az egri Dobó István Vármúzeum illetékesei. A gyűjtemény sajnos egye­lőre csak raktárba kerül, ám a tervek szerint — erről ha­tározat is született — a me­gyeszékhely 1. számú kórhá­zának XVIII. századi egysé­gében egy orvos- és gyógy­szertörténeti kiállítás része­ként mutatják be majd az ér­deklődőknek és a barokk vá­rosba látogató turistáknak. _ . MOZGÁSSÉRÜLTEK CÖZGYÜLÉSE. Május 22-én délután rendezik meg Eger­ben, a MÉSZÖV Knézich Ka­roly utcai székházában ;* mozgássérültek városi egye­sületének alakuló közgyűlé­sét. Ezúttal kerül sor a le­endő vezetőség megválasztá­sára. valamint az egyesület munkájának meghatározá­sára. ♦ BÈKE és barátsági nagygyűlés. A megyei béke- hónap keretében barátsági nagygyűlésre került sor szer­dán a mezőtárkányi művelő­dési házban, ahol Günther Rabodt, az NDK magyaror­szági nagykövetségének tit­kára mondott ünnepi besze­led ELŐADÁS BEETHOVEN- R\5L. A Magyar Hanglemez Klub Heves megyei csoport­jának vendége ma délután öt órakor Varga László, a Magyar Rádió munkatársa lesz, aki Beethoven életéről, munkásságáról tart előadást a klubtagoknak. ♦ MIKOR TEKINTHETŐK meg a karonazasi jel­vények? A Magyar Nem­zeti Múzeum főigazgatósága közli az érdeklődőkkel, hogy a Magyar koronázási jelvé­nyek című kiállítás kedden, szombaton és vasárnap 10 és 18, csütörtökön pedig 12 és 20 óra között tekinthető meg. Más napokon a kiállítás zár­va tart. O iskolafejlesztés; ~ Négy tanterepimel bővítik a kisnánaj általános iskolát. Már épül a tanács abasári költségvetési üzeméneta munkájával megvalósuló lé­tesítmény, s még az idén el is készül. O NYUGDÍJAS NOK KÖJ SZÖNTESE. 140 idős asz- szonyt köszöntöttek Petőfim bányán a napokban. A zó-, méhen a bányavállalattól é.a a környékbeli üzemekből nyugdíjba ment nőket a KISZ-fiatalok és a szakszer­vezet látták vendégül, s aa úttörők szórakoztatták ked­ves műsorukkal. O TARTALMAS KIRÁN­DULÁSOK. A hatvani Épí­tőipari Szövetkezetnél már hagyomány, hogy a dolgozók: részére — saját autóbusszal — kirándulást rendeznek. Többek között eljutnak így a fővárosba, ahol nemcsak színházi előadásokat néznek meg, hanem megtekintik a képzőművészeti tárlatokat és a múzeumok nevezetességeit Js. / /^RAJZKIÄLLlTÄS. Szlo­vák—magyar egyedirajz- kiállítás nyílik ma 12 órakor Egerben a Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában. A Heves megyei Múzeumok Szervezete által rendezett tárlatot június 8-lg tekinthe­tik meg az érdeklődők. O NYÁRI KÖZMŰVELŐ­DÉSI PROGRAMOK előké­szítéséről tanácskoznak a ti­szai napok keretében ma Poroszlón a járás művelődé­si házainak igazgatói. A he­lyi tapasztalatokról Elek András intézményvezető tart bevezető előadást. O BŐVÍTIK AZ EGER­SZÁLLÖT. 84 kétágyas szo­bával, öt lakosztállyal, száa férőhelyes étteremmel s —» több más mellett — szauná­val bővítik az Eger Szállót. A fejlesztéssel kapcsolatos díjnyertes pályaműveket a Heves megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat fiatal terve- .zői készítették. ÜJ ABC DOMOSZLÓNl îlk^szültek a tervei a Do- moszló községben létesüld új, korszerű ABC-áruház- nak. A 4,4 millió forintos beruházás megvalósításáhoa még az idén hozzáfognak. , rNémw A Map var Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves meayei Tanács napilapja Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja: a Heves meeyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: DR NOSZT1CZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Éeer Beloiannisz a. S. (Pf.: » 33011 Telefon: 12-73 20-29 24-44 : 3200 GvCnavös Rőzsa n. 13 11-697 - 3000 Hatvan Kossuth tér 8. (város! tanács épülete). 10-21. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. t. (Pf.: 23 *301) Telefon: H-68. — Terleszti a Magyar Postai Előfizetési dH egy hónapra: 20,— Ft Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél, — Ináéul 20068 — Révai Nyomda egri gyáregysége, Eger, Vincellériskola aj t A Igazgatói BEDS ISTVÁN, — HU ISSN 0133-020».

Next

/
Oldalképek
Tartalom