Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-18 / 115. szám
Kezdeményező szellemben A Csepel Művek Fsryedi Gépgyárénak vasszerkezeti ii/em 'ben ^ Paksi Atomerőmű részére készülő harminc tonna teherbírású hantiínes< méter hosszú híddaru szerelése. Az év végéifi: még egy harminctonnás és két darab húsz fonna féherbi- rású darut gyártanak az atom erőmű részére. (MTI fotó — Fehér József'felv. — KS' Befejezés elüt a tavaszi vetés Mezőszemerén pedig 128 hekLássuk a példát. Nagyipari vállalat új üzem építésébe kezdett. Mint minden beruházásnál, ennél is sok vita előzte meg a döntést, hiszen nem babra ment a játék. A tervezett költség annyi, mintha az ország minden egyes lakója ezer forinttal járulna hozzá. Országnak, iparágnak, gyári kollektívának egyaránt öröm az üzem építése: növeli a gyártmányok versenyképességét, erősiti iparunkat. A beruházás működő gyárban, ahol közben folyik a termelés, persze nemcsak öröm, temérdek gond is. El kell szenvedni az új születésével járó ezer nehézséget, és le kell küzdeni azokat az érveket is, amelyek azt bizonyítják: miért nem lehet a kitűzött határidőre, a megadott költségen elkészíteni. Mondják, hogy ennél az építésnél is egyes vezetők lezárt borítékban őrzik ellenvéleményüket. Majdan bizonyságul szolgáljon — ők előre tudták, ők előre megmondták, nem lehet a beruházást az előírt határidőre és költségszinten megvalósítani. S közben titkon várják, hogy igazolja őket az „élet”. Nos, az építési határidő ténylegesen rövidnek látszik, ha azt vesszük figyelembe, hogy ilyen beruházást ennyi idő alatt és pénzből még nem produkáltak az országban. De a határon kívül — például a Szovjetunióban — már igen. Az érvek-tények a párt- szervezetet is válaszút elé állították: a döntés vagy a módosítást kérők mellé álljon? Az adott körülmények ismeretében az utóbbiak érvei tűntek erősebbeknek. Mégsem őket támogatta a párt- szervezet. És nem egyszerűen azért, mert fegyelmezett lelkek, tisztelik a kormányzati elhatározásokat, és fe- lélősnek is érzik magukat azok megvalósításáért. Hanem, mert az adottságokat, lehetőségeket kiinduló pontnak, ténynek és nem korlátnak tartották. S tulajdonképpen ez az a szemléletmód, amit a termelési szerkezet korszerűsítése, a gyártás és gyártmányfejlesztés és egyáltalán gazdaságpolitikai céljaink igényelnek. Természetesen minden gazdasági elhatározás, döntés csak akkor lehet reális, ha messzemenően figyelembe veszi az adottságokat, a lehetőségeket. A pártszervezeteknek sok a teendőjük e vonatkozásban is, hogy mindenütt érvényesüljön ez a felfogás. Nemegyszer találkozhatnak ugyanis olyan igénnyel, sőt döntéssel is, amely illúziókra épül, amelyek szépen megfogalmazódnak, de azután papíron is maradnak, mert nincs realitásuk. A lehetőségek kihasználása Nagy politikai érzékenység kell azonban annak eldöntéséhez, mi a vágyálom, s mi az, ami csak annak érzetét kelti. 'Az ésszerűbb gondolkodásra, a jövedelmezőbb gyártásra, az új eljárások bevezetésére tett kezdeményezések sorsa nagyban függ ettől a képességtől. Itt van a példának vett nagyberuházás egy kis „epizódja”. Az építéshez nélkülözhetetlen szükség volt egy bizonyos berendezésre. A beruházó igényét mindenki elismerte —-, de senki sem vállalta a kért időre és pénzért. Elfogadhatatlan az összeg, úgyszintén a határidő. Felvetődött, beletörődjenek az időveszteségbe, a tehetetlenségbe? Többek szerint igen. Azt tartották: ez van, objek- . ti£ helyzet, minden értelmes embernek és szervnek meg kell hajolnia a tények előtt. Voltak azonban olyanok is, akik megkockáztatták : nézzük a lehetőségeket a gyártási hagyomány túlzott tisztelete, a különböz.ö szervek és személyek érdekeltsége helyett — a közös érdek szerint. A vitában a gazdasági vezetés és a pártszervezet egymásra talált. S a józannak, reálisnak vélt szemléletről kiderült: az adott helyzetből indul ugyan ki, de ott is marad. Elégedjünk meg hát vele? Aligha ideális ez a magatartás. Hiszen köztudomásúan a pártszervezetnek olyan társadalmi környezet kialakítására kell törekednie, amely ösztönző, elősegíti vagy végső soron kikényszeríti a lezárt utcából való továbbhaladást is. A pártszervezet alapállása tette lehetővé, hogy a gazdasági vezetés „tiló alá tegye a fejét” és találjon megoldást. Ezúttal az történt, hogy azt a szükséges berendezést, melynek gyártására külön intézmény, vállalat hivatott — legalábbis alapító levele szerint — az építtető vállalat karbantartó részlege készítette el. Közös akarattal Az ilyen eljárás persze nagyon is ismert, sőt nem is lehet eleget hangsúlyozni, hogy a „csináld magad” szemlélet a mai ipari struktúrában az esetek nagy számában konzervatív, mert erőt, energiát von el a fő tevékenységtől. Sok üzemi pártszervezetnek kell még szembeszállni olyan magatartással — amelyre nem is egy vezető hajlik még —, hogy inkább legyártatják a hiányzó alkatrészeket, mint megrendelnék, kooperációba kiadnák, utána járnának. Esetünkben azonban az „otthoni” gyártás volt az egyetlen megoldás, s egyben természetesen nagy kockázatvállalás is. Olyannyira, hogy akadt vezető, aki nem vállalta a felelősséget, beadta a felmondását. A dolog vége: a karbantartók annyi hónap alatt készítették el a berendezési, mint ahány évre a gyártásra hívatott vállalatnak szüksége lett volna és összehasonlíthatatlanul olcsóbban. A tanulságok túl sok irányúak. Egyről, a döntés orientált, gyakorlatias szemléletről azonban szólni kell. A „kvalifikált kontárok” — már ahogy a profilgazda nézi a más vállalat szakembereit — csak azért tudták gyártási tapasztalat, gyakorlat nélkül kiválóan elkészíteni a terméket, mert az egész vállalat összefogott. Azok is, akik konkrétan készítették a „külön” munkát, de azok is, akik folyamatosan termeltek. Tulajdonképpen az ő gondos munkájuk, figyelmük, magatartásuk segítette elő. hogy ne legyen baj, esetleg szerencsétlenség a karbantartás elmaradása miatt. A példa önmagában — mint említettük — nem feltétlenül ismétlésre ajánlott, de ami mögötte van, a bátor kezdeményezés, a kockázat- és felelősségvállalás, s nem utolsósorban a közös összefogás, az igen. a pártszervezetnek éppen ezért mindenkor és mindenütt azok mellé kell állnia, akik felelősen, önállóan és gyors határozottsággal a mind jobb és gazdaságosabb megoldásokért fáradoznak. Minden kezdeményezés rangját a megvalósulás, a megoldás adja. Éppen ezért nem lehet kétséges, hogy a pártszervezeteknek azokat a műszaki, gazdasági vezetőket, munkásokat kell támogatniuk, akik nem a nagy hangok, a felelőtlen ötletgyártás, hanem a tettek hívei, akik nem „kivárnak”, hanem a tervek, a célok megvalósításáért küzdenek. (Tudósítónktól) Május első felének csapadékos, hűvös időjárása a füzesabonyi járás közös gazdaságaiban is hátráltatta a tavaszi vetések menetét. Mindezek ellenére a termelőszövetkezetek befejezték a borsó, a tavaszi árpa, a zab, a lucerna, a burgonya, a cukorrépa és napraforgó vetését. Május közepére a tervezett 14 ezer 689 hektár tavaszi vetésből összesen 11 ezer 659 hektáron került földbe a vetőmag. A jobb időjárás meggyorsította a munkát, a kukoricavetésekben meglevő lemaradások pótlását. Talajba került a vetőmag 1100 hektár háztáji, ezenkívül négy és fél ezér hektár közös területen. Befejezte a kukorica vetését 636 hektáron a sarudi, 480 hektáron a poroszlói termelőszövetkezet.. Befejezés előtt áll ez a munka Mezötárkány- ban. Nagyobb lemaradásokat kell pótolni rövidesen Füzesabony, Kál és Mezöszeme- re községek közös gazdaságainak. Várható, hogy kedvező időjárás és talajviszonyok esetén a hátralevő másfél ezer hektáron is talajba kerül a kukorica. Megkezdték a riohányterü- letek palántálását Feldebrő, Kál és Besenyőtelek községék termelőszövetkezetei.'' Zöldségfélékből Kaiban 170, lárt vetettek. E növénví’éle- ségeknél jelenleg a tervezett terület 50 százalékán történt meg eddig a vetés és a palánták kiültetése. A fagyos szentek főleg a szőlőkben, ezenkívül a háztáji gazdaságok burgonva-, bab- és uborkatábláin okoztak károkat. Lemaradás van még a silókukorica vetésében, mivel eddig a tervezett terület 30 százalékán, 385 hektáron került még talajba a vetőmag. A járás közös gazdaságai az elkövetkezendői napokban minden erőt mozgósítanak a tavaszi vetések mielőbbi befejezésére.I CIGÁNYOK 2. Nem akartunk már „közöttük"... A „megváltás” ára: 110 ezer forint. (A szerző felvétele) — Cigány? — Nálunk nem nehéz a helyzet: 2731 lakosból csak 182 a cigány, 6,7 százalék, összesen 58 cigánycsaládunk van, 39 lakásban élnek. Tizenkét családnak jó lakása van, a többié nem megfelelő, három család új házat épített, a tanács két családnak ingyen vagy majdnem ingyen telket adott. A 39 lakas közül 34-ben van villany, gond inkább a WC-vel van, és bővíteni kéne a vízhálózatot. Működik a cigányügyi koordinációs bizottságunk, a vb-n legutóbb április 12-én tárgyaltunk a cigányok helyzetéről. Érdekli a jegyzőkönyv? — Igen. — Tessék. Megvan ebben minden pontosan. Nézze csak, azt mondja, hogy: munkaképes férfi 53, nő 43. Állandó munkaviszonya 31 férfinak és 31 nőnek van. _A férfiak közül hete.n, a nők közül ketten alkalmi munkát végeznek, tíz nő és tizennégy férfi nem dolgozik a munkaképesek közül, a munkaképtelenek száma 11 férfi és 6 nő... Látja, megvan itt minden. És jól alakul a szakmunkáshelyzet is: hat férfi és egy nő... A 33 ta'nköteles cigánygyerek iskolába jár, 94 százalékuk napközis. Az adatok pontos citálása után Pócs János, Sírok község tanácselnöke megkérdezd: — IJgye, hogy nem rossz? A Dankó úton olyan szép új házak vannak... — Megnézhetnénk? — Meg hát, *.*m**> . Arra tartunk, ahol az út nekiszalad a hegynek, melynek tetején romjaiban is büszkén feszít a vár. A meredeket azonban egyelőre nem tesszük próbára. Takaros házak sora után átvágunk egy — talán nevenincs — kis vízfolyás feletti hídon, s kikötünk Márton Zoltánék portája előtt. Az udvaron barna kisfiú figyel fel ránk kíváncsian. Az elnök otthonosan lép be a kapun, az előszobaajtóban barna asszony várakozik, sem öröm, sem ijedség nincs az arcán, amikor beljebb tessékel. Szerény, de egyáltalán nem „cigányos” lakás konyhájában ülünk le az asztalhoz. Az asszony nem szól semmit, az elnök kérdez. — Mondd csak, Rózsi, mennyiért vettétek ezt a házat? — Száztízért, két éve. — Hogy volt rá pénzetek? — összeszedtük, segítettek az öregek is, meg, ugye, mi is dolgozunk, bár én ugyan most a kicsivel gyes-en vagyok. (A tiszta, világos előr szobában gyerekkocsi, a kocsiban féléves-forma kislány, vele van gyerekgondozásin az édesanya.) — Az urad? — faggatja tovább az elnök. — A költségvetési üzemnél, Pétervásárán. Három- ezerkétszázat keres. Az elnök hozzám fordul, megismétli, mintegy elismerést várva: — Háromezer-kettőt... plusz a kilencszáz, a jyes-re, igaz-e, Rózsi? Mondd csak el, . hogy jött össze a házra való? '— Száztízbe került, ebből húszezret mi gyűjtöttünk össze, a család, nyolcvan állami kölcsön, tízet az OTP adott. Nem tudom megállni, közbeszólok: — Akkor van mit törleszteni. — Van — kap a szón a fiatalasszony —, az uramnak, az első házasságára lemegy 800 forint gyerektartás, összesen 2700 a havi törlesztésünk, alig marad valami. — De az urad nyulakkal, galambokkal foglalkozik, disznót neveltek,.. — Az igaz, meg az, hogy nagyon sokat dolgozik, a szabad szombatokon is mindig vállal valamit. — Hogy bírja? — kérdezem én. — Nagy, erős, így bírja — mondja az asszony, majd hozzáteszi: — meg hogy muszáj is, különben kajára nem maradna. — Azelőtt hol laktatok? — ez megint az elnök. — Amott — hangzik a csendes válasz —, a soron. A putriban. — Ügy volt. hogy ott építetek, ugye? Már megvolt a telketek is... — Igen, és tudom, hogy meg is tetszett haragadni, hogy aztán csak nem ott építettünk, hanem ide jöttünk, a magyarokhoz, de úgy gondoltuk. .. — Hogy1 — Hááát... sok ott a gyerek. .. Jobb az Attilának — és kezét, mintha óvni akarná, a kisfiú fejére teszi —, jobb az neki, ha nincs annyi gyerekkel. — Csak a gyerek miatt költöztek ide? — tudom, tapintatlan vagyok, de úgy érzem, muszáj megkérdezni. Rózsi asszony rám néz, tétovázik, majd szégyellosen kimondja: — Nem, nemcsak miat- tok.., Nem akartunk már „közöttük”... Búcsúzóul még meg kell nézni a szép galambokat, a szerződéses nyulakat, a szőke malacot az ólban. Attila megragadja az alkalmat, telkapaszkodik az ólajtóra, de az anyai szigor egykettőre letessékeli : — Nem jöttél le onnan... ! Aztán kikísérnek a kapuig. — Van haverod, Attila? _ tt Van, Pityu. — Nem, csak paraszt. — Ki a cigány? — Aki piszkos, meg lop, az a cigány. — Magyar vagy? — ’cer. dezte Bocskai. — Igen, de zsidó vagyok — szólott a zsidó. (Móricz ős.: Kiserdei angtnek) B Kun ribi;t Következik: Barlanglakok a Vörös úton- 1978. május 18., csütörtök Balogh Mária. Császár István
