Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-03 / 79. szám

JíreLmményeLMreLmniéiiyeLHíreL 1978. április 3., hétfő A Nap kél 5.20 — nyugszik 18.16 órakor A Hold kél 3.02 — nyugszik 13.39 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon BUDA ^ nevű kedves olvasóinkat! Török eredetű, melyben a „búd” jelentése „kicsiny”, míg a hunoknál a Buda „fejedelmet” jelent. Százkilencvenöt évvel ezelőtt született Washington Ir­ving amerikai író, az amerikai elbeszélő irodalom atyja. Az első jelentős prózaíró az önálló amerikai irodalom kibontakozásának romantikus korszakában, aki nem­zetközi elismerést aratott. Ö volt az első. aki hazájában a tollából tudott megélni. Szépirói pályája helyi, témájú humoros karcolatokkal iridult. Álnéven tette közzé szü­lővárosa, New York burleszk hangvételű történetét, a korabeli pedáns útikalauzok kitűnő szatíráját, amely egyben kora demokratizmusának torzító tükre is volt. Kezdő írói provinciális kötöttségeitől Európában szaba­dult meg. Alkotásainak java rövid lélegzetű; ezekben a kis írásokban vizuális fantáziája, hibátlan formaérzéke és felülmúlhatatlan stiláris biztonsága a legjobb szín­vonalon érvényesült. Müveiből korán fordítottak ma­gyarra is. Időjárás: Várható időjárás ma estig: általában változóan, időn­ként erősen felhős idő, elszórtan Jki^bb esővel, holnap egy-egy záporral is. Az ország nagy részén fokozato­san északkeletire forduló és napközben megélénkülő szél. Hajnalra a szélvédett helyeken — főként észak kö­reten — köd. A várható legamagasabb nappali hőmér­séklet. 12—16 fok között. Az egri dohánygyári KISZ harmadszor Nyolcvankét vándorzósz’c-tulajdónos Nyolcvanhét iskolai, mun­kahelyi KISZ-szervezet nyer­te el az idén az ifjúsági szö­vetség vörös vándorzászla­ját. Közülük jó néhányan ne­gyedszer érdemelték ki.: így a téglási Hajdúsági Ipar­művek KISZ-szervezete, a vásárosnaménvi „II. Rákó­czi Ferenc” Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a balatonfűzfői Nitrokémia Ipartelepek KISZ-szervezete. Harmadszor érdemelték ki a Kiskunhalasi Állami Gazda­ság, a vésztői MÁV-vontatás az Egri Dohánygyár, a ceg­lédi 203-as Ipari Szakmun­kásképző Intézet, a Beton- és Vasbetonipari Művek kun­szentmártoni gyára a szekszár­di Garay János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépisko­la, a Zala megyei Tejipari Vállalat, a bakonyi Bauxit­bánya Vállalat Sallai Imre KISZ-alapszervezete, s a szegvári „Ságvári Endre” községi KISZ-alapszervezet. A munkaverseny élén (Tudósítónktól) Az egri Finomszerelvény, gyár szocialista brigádvezetői legutóbbi tanácskozásukon értékelve az elmúlt évi szo­cialista munkaverseny vál­lalati eredményeit, döntöttek a verseny legjobbjainak jutal­mazásáról is. A jubileumi fel­ajánlások sikeres teljesíté­se a brigádmozgalmat min­den eddiginél magasabb szín­vonalra emelte, a gyárban meggyorsította fejlődését. À gazdasági egységenként adott javaslatokat felülvizs­gálva a brigádvezetői tanács- kozás 86 kollektíva kitünteté­sét, jutalmazását határozta el. A vállalati értékelő bizottság a gazdasági, társadalmi ve­zetők együttes javaslata alap­ján két szocialista brigádnak ítélték oda a vállalat kiváló brigádja címet. Arany bri­gádéremmel 20, ezüsttel 33, bronz brigádéremmel pedig 31 kollektíva büszkélkedhet elmúlt évi munkájának elis­meréseként. Fesztbaum Béla Kiemelkedő munkasikerek Visontán 'A visontai bányászok ki­emelkedő termelési eredmé­nyekkel köszöntik felszaba­dulásunk évfordulóját. Ezt szemlélteti a Thorez Bánya­üzem első negyedévi termelé­si eredményeinek vasárnap elkészült gyorsmérlege, mi­szerint az év első három hó­napjában túlteljesítették idő­arányos tervüket mind a széntermelésben, mind pedig a meddő eltakarításában. Az idén már 1 millió 800 ezer tonna szenet hoztak felszín­re és ezzel a három hónapra előirt program teljesítésén túl még további 95 ezer tonna fűtőanyagot adtak át a Ga­garin Hőerőműnek. Ezzel a teljesítménnyel újabb széntermelési rekord született Visontán, mivel ek­kora mennyiségű szenet-ha­zánkban még egyetlen bánya sem termelt ennyi idő alatt és a visontaiak is túlszár­nyalták a múlt év hasonló időszakában élért rekordju- ikat. A med dől etakarításban is újabb rekordok születtek a visontai szénmezőn. Ebben az évben összesen, mintegy 9 millió köbméter földet moz­gatták meg, tehát 2 millió köbméter meddő eltávolítá­sával tetézték is az első ne­gyedévre előírt tervüket. A visontai bányászok helyt­állásának példás bizonyítéka, hogy ezeket a rekordokat az év legnehezebb időszakában, a téli hónapok szélsőséges időjárása közepette érték el. Ez a kimagasló teljesít­mény összefügg azzal a foko­zódó lendülettel, amelyet a szocialista munkaverseny folytatása teremtett meg az idén Visontán. Egyidejűleg példázza a bányászok és, az energetikusok jó. együttműkö­dését: a Gagarin Hőerőmű rendszeresen tudta fogadni a szomszédos külszíni bánya ál­tal termelt fűtőanyagot és ez­által több villamos energiát termelt, mint az előző év hasonló időszakában. (kovács) Tisztább, szebb lett Hatvan y Sillerrel zárult a kétnapos társadalmi akció /\ Szombaton reggel a helyi tanács műszaki osztálya és a költségvetési üzem által készített intézkedési terv alapján indult Hatvanban a kétnapos tisztasági, város- szépitési akció, amelyet a városi pártbizottság, a nép­front, a tanács és a KISZ- bizottság hirdetett meg. A felhívás nemcsak az üze­mek. vállalatok, hanem a la­kosság széles rétegeiben is megértésre talált. Óráról órára gyűlt kupacokba a lom, a szemét a település különböző pontjain, s min­denki igyekezett udvarán, saját portáján kívül lakása, háza utcai frontját is szebbé tenni. Tegnapra sikerült felszá­molni a Balassi Bálint, a Hegyalja, a Fürdő utcák, va­lamint a Lyukhídnál levő il­legális szeméttelepet is, ahol rögtön földet, homokot terí­tettek el, hogy később gyer­mekjátszótérré alakíthassák, addig tábla figyelmeztet a parkolási tilalomra. Az if­júkommunisták ugyancsak munkába álltak, s a részük­re kijelölt területen, így a Vörösmarty és a Petőfi té­ren, valamint a gimnázium környékén és a Népkertben végeztek hatékony munkát. Később a Huszár és a Tüzér utcák lakói tüntették ki ma­gukat, az itt összehordott hulladékot még tegnap dé­lután is fuvarozta az Ingat­lankezelő Vállalat, a Lenin Termelőszövetkezet, a költ­ségvetési üzem, a két nagy gyár, valamint a Betonútépí­tő Vállalat. Kerekharaszton a cipőgyár fiataljai takarí­tottak az üzemen belül és annak környékén. Tóth János tanácselnök­helyettes véleménye szerint általánosnak mondható a la­kosság segítőkészsége, a két nap sikere felülmúlt minden várakozást. Segítség a helytálláshoz Felvételire előkészítő tábo az egri főiskolán A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hosszú évek óta igen sokat tett azért, hogy a te­hetséges munkás-paraszt fi­atalok helytálljanak a felvé­teli vizsgákon. A vonzáskör­zetébe tartozó megyék közép­iskoláinak tanulóival rend­szeresen foglalkoznak a hall­gatók. A különböző feladato­kat írásban megkapják az el­sős és a másodikos diákok, s beküldött válaszaikat értéke­lik. A legigyekvőbb, harma­dikosok tájékoztatásáról sem feledkeztek meg: ők nyaran­ta ismerkednek meg a köve­telményekkel, s szakemberek kalauzolásával tanulmányoz­hatják az anyagot. Negyedikesként is meghív- - ják a szorgalmas fiúkat és lányokat. Az idén április ne­gyedikétől kilencedikéig tar­Országos döntő! Tudományos-technikai úttörő- szemle Egerben Mint már hírül adtuk, az idén Egerben kerül sor a tu­dományos-technikai úttörő­Lakásmúzeum Magyarország tájainak tárgyi emlékeit gyűjti 1922 óta Kun Zsigmond feleségével óbudai lakásán. Az idős házaspár mintegy kilencszáz darabos gyűjteményében bútorokat, cserepe­ket, kézimunkákat, fafaragásokat láthat az érdeklődő. (MTI-fotó: E.'Várkonyi Péter — KS) szemle országos döntőjére április 5-től 10-ig. A házigazdák — a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola műszaki tanszéke és a Ma­gyar Úttörők Szövetségének Heves megyei elnöksége — csaknem 100 pajtást, a me­gyei és a budapesti döntők legjobbjait várják. A hagyo­mányos szaktárgyi vetélke­dőt ezúttal először komplex ismereteket igénylő vetélkedő váltja föl. így a kis techniku­soknak, biológia, kémia, ma­tematika, fizika és műszaki tudásukról kell számot adni. Az ünnepélyes megnyitóra szerdán délután 5 órakor a Technika Házában kerül sor, majd játékesttel folytatódik a program. Hatodikén meg­kezdődnek két fordulóban, a gyakorlati versenyek, a Ho Si Minh Tanárképző műszaki tanszékén. Szintén e napon kerül sor a Gagarin Hőerő­műhöz és a Tisza II. vízlép­csőhöz történő kirándulásra. Elméleti tudásukat másnap délelőtt a Technika Házában megrendezendő bajnokságon bizonyíthatják be a pajtások. Az izgalom lecsillapítására jó alkalmat kínál majd a tanár­Elhunyt Szentkirályi lános 57 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szent- királyi János Rózsa Ferenc- díjas újságíró, a Szabad Föld szerkesztő bizottságának nyugdíjas elnöke, a lapnak korábban 16 éven át volt fő- szerkesztője. Személyében je­lentős újságírót, kiváló szer­kesztőt, melegszívű pálya­társat veszített a magyar sajtó. Temetéséről később in­tézkednek. A Szabad Föld szerkesztősége, Hírlapkiadó Vállalat, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége tózkodnak — mintegy száz- húszán — a megyeszékhe­lyen. A tavaszi tábor változa­tos programsorozatot kínál számukra. Délelőttönként meghallgatják az oktatók út­baigazítását, a délutáni órák­ban bőven jut idő a gyakor­lásra, s ezt a tanárjelöltek tanácsai könnyítik meg. Ezenkívül vetélkedőkön bizo­nyíthatják talpraesettségü­ket. Természetesen arra is le­hetőség adódik, hogy megte­kintsék a barokk város tör­ténelmi nevezetességeit. Újdonság — s ez kedvező hír az egri és a város kör­nyéki fiatalok részére —, hogy ők szintén megjelenhet­nek mind a szemináriumo­kon, mind a régebben tanul­tak elmélyítésére szolgáló előadásokon. képző • számítástechnikai köz­pontjának és a csillagászati múzeumnak délutáni meglá­togatása. A részt vevő pajtásoknak a verseny mellett gazdag kultu­rális programot is kínálnak a házigazdák. így 8-án reggel például Eger város úttörő- csapataival találkoznak majd. Ezt követően Ügyesség-bátor­ság című játékos sportvetél­kedőre kalauzolják őket a Csebokszári-lakótelepi általá­nos iskolában. Bizonyára mindegyikük számára érdekes lesz majd az az esti filmvetítés is, amelyen az Egri csillagok című filmet láthatják a Hámán Kató Me­gyei Űttörőházban. Kilencedikén kiderül az is, mennyire ismerik az ország más részén élő gyerekek a történelmi várost, Egert. Dél­előtt ugyanis városismertető akadályversenyt rendeznek számukra. A legjobbak ter­mészetesen ezúttal is juta- / lomban részesülnek. A gazdag program szintén e napon délután 3 órakor az eredményhirdetéssel és a Harlekin Bábegyüttes bemu­tatójával zárul. . KIÁLLÍTÁS DIÁKOK­NAK. Az egri 212-es sz. Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet­ben a tanulók április 6-tól május 5-ig tekinthetik meg azt a szitanyomat tárlatot, amely ízelítőt ad a XX. szá­zadi külföldi képzőművésze­ti alkotásokból. TÉMA A SZÖVETKE- [POLITIKA. Gyöngyösön a Mátravidéki Építő és Szak­ipari Szövetkezetben rendez­ték meg a szövetkezetpoliti­kai versengés megyei döntő­jét. Az első helyezett az Egri Fém- és Elektromechanikai Szövetkezet a második a vendéglátók csapata lett. ök vesznek részt a májusban sorra kerülő miskolci területi vetélkedőn. O GRAFIKÁK AZ 1SKOJ LABAN. Az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépisko­lában tanuló fiatalok április 6-tól május 5-ig ismerked­hetnek meg Révész Napsugár grafikájával. ♦ ELŐADÁS a SZÖVETKE­ZETI DEMOKRÁCIÁRÓL. Április 5-én — a jogpropa­ganda-hónap megyei rendez­vénysorozatának keretében — a hevesi közös gazdaságban tájékoztatják az érdeklődőket arról, hogy a küldöttgyűlés, valamint a munkahelyi kö­zösségek milyen szerepet töl­tenek be a tsz-demokrácia gyakorlásában. O GYÉMÁNTLAKODALOM Tiszanánán. Három lánya, négy unokája és hat déduno­kája köszöntötte Tiszanánán a gyémántlakodalmát ülő Hegyi Ferencet és feleségét. A ma is jó egészségnek ör­vendő — egyébként 80 éves — Hegyi Ferenc és Csikós Margit 1918. április 4-én kö­tött házasságot. O EGRI IFJÚ EGÉSZSÉG- ÖRÖK sikere. Az ifjú egész­ségőrök szolnoki területi ve­télkedőjén első helyen végez­tek a Heves megyét képvise­lő egri II. számú általános iskola vöröskeresztesei, ezzel bekerültek az április 5—6 or­szágos döntőbe. + „AZ EGRI TANÁRKÉP­ZŐ FŐISKOLÁÉRT” — Pro Academia Paedagogica Ag- riensi — főiskolai alapitvá- nyú emlékérmet az idén dr. Baskai Ernőné docensnek ítélt oda az egri főiskola ta­nácsa. a kitüntető emlékér­met dr. Szűcs László főisko­lai főigazgató adta át. O segítség a pályavá­lasztáshoz. Négy szakma csaknem 250 jelentkezőjének pályaalkalmassági vizsgálata kezdődik szerdán a szakmun­kásképző intézetben. A Pá­lyaválasztási Tanácsadó In­tézet munkatársai a közeljö­vőben Hatvanban és Gyön­gyösön is végeznek hasonló vizsgálatokat. HlMZÉSKIÁLLÍTAS. A likhji kézimunkaszakkör táj­jellegű — kalocsai, széki, pa­lóc, matyó — hímzéseiből nyílt kiállítás vasárnap Mak­iáron, a művelődési házban. A mintegy száz díszes térítőt, párnát, kendőt szerdáig néz­hetik meg az érdeklődők. _j A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadta: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTTCZIUS FERENC - Szerkesztőség - 3301 Eger, Beloiannisz u. 3. (Pf. : 23 3301) Telefon: 12-73 20-29 24-44 ■ 3200 GvöngvlrRózsa u l 11-697: 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (városi tanács épülete), 10-31. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magvar Posta’ Előfizeiesi dn egy hónapra: 20,— Ft. postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20062 — Révai Nyomda egri gyáregysége. Eger, Vincellériskola u.’ (J. S£, löa^öc'í'-' ♦ OJLtUlL loi VA ÍN, — ÜU iooJN UióO'-~U (U<)»

Next

/
Oldalképek
Tartalom