Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
Vendég voltam Tóth Gézáéknál Idestova hat esztendeje vagyunk barátok, mégsem is- Jrierjük egymást. Ha most betörtem Tóth Géza családi otthonába, elsősorban azért van, hogy legközvetlenebb övéi között, papucsban, trikóban lássam, s amit mond, a szíve közepéből szóljon. A levetett munkaruhával együtt ne dobja el a cukorgyári gondokat, de társítsa őket egyéniségének sajátos jelhangjaival, belső zörejeivel. Az a lakatos üljön velem szemben, akit a munka felszabadított, teljes értékű emberré tett, s tudván tudja, hogy milyenek kötelezettségei, meddig mehet el örömök, javak gyűjtögetésében, családdal és társadalommal szemben támasztott igénye megfogalmazásában, — Vállalod az ilyen vendéget, Gézái — Gondolod, hogy van értelme? Valakit is érdeskel egy papucsos cukorgyári melós éfetsora, hitvallása? Visszakérdez, de eleresztem a fülem mellett, mert közben hanyatt dőil a heverőn, úgy függesztve tekintetét a csillárra, mint aki már mondandóját rendszerezi. — Nem bánom, kezdjük! S a gyermekéveikkel, amelyek jövendőmet meghatározták. Pestről kerültünk Hatvanba. Apám vasúti asztalos volt, a pályaudvar bombázásakor vesztette életét. Anyá- mék először gimnáziumba adtak, de hamarosan otthagytam. A környékünkön rengeteg munkáscsalád élt, munkásgyerekekkel növekedtem, s amikor sorra elszegődtek a cukorgyárba, én is megpályáztam. Először segédmunkás voltam, hogy legyen pén. zem, majd amikor 1955-ben leszereltem a hadseregtől, szakmát választottam a nyersoldalon. Lakatosságot! Később, ahogyan létrehívták a központi műszierészműhelyt, Kele Miklós esztergályossal ott kötöttem ki. * Ketten kezdték. Ma már csaknem húszán dolgoznak abban a műhelyben. Fő feladatuk, hogy az egész magyar cukoripart ellássák különböző automatikaelemekkel, szabályozórendszerekkel, amelyek könnyítik a fizikai munkát. Tevékenységük nagy pontosságot, szakmai képzettséget kíván. Ezért végzett időközben technikumot Tóth Géza. — Pedig nem szerettél tanulni! — Nem! A vége mégis az lett, hogy kisebb kihagyásokkal, húsz éve tanulok. Gimnázium, gépészeti technikum, marxista esti egyetem, szakosító. Persze, mindre szükség volt! Az ideológia pártmunkásként segít, a szakmai jellegű továbbképzés a megnövekedett munkahelyi feladatok ellátására tett képessé. Mert hiába az inspiráció, a belső igény, abból önmagában nem terem munkadarab, nem születik hasznos újítás. — Ezek közül mire vagy leginkább büszke? Elébem tolja a felesége által szervírozott konyakot, feketét, majd eltöpreng. — Nem szólóban dolgozom. Minden újítást hármasban fundálunk ki, s együtt valósítunk meg. Farkas Béla, De- csi Ferenc a partnerek. Ami pedig a legjelentősebb munkánkat illeti, azt hiszem, mindhárman arra a kiszerelő gépre szavaznánk, amit már az egész cukoripar alkalmaz néhány esztendeje. Rajta kívül sok a munkavédelmi jellegű ötletünk. * Emlékezve a pályakezdés éveire, szót ejthetünk a családalapításról. Tóth Géza és Dobai Erzsébet házasságkötése típuseset. — Tudod, az ötvenes években még igen jó színjátszó csoportja, táncegyüttese volt a gyári • művelődési háznak. Jártuk a környéket is, egy- egy zenés darabbal. Mindenütt sikerünk volt,' mert akkoriban a televíziót jóformán sehol sem I ismerték, nem lehetett összehasonlítási alapjuk a falusiaknak. Azt ették, amit adtunk. Hogy mennyire volt ízes, mennyire volt jó? Ez mellékes. Lényeg, hogy nagyon lelkesen csináltuk ... Nohát, addig jártuk. Aszódét, Boldogot, Herédet Pásztói, hogy megszerettük egymást. Erzsikével, 1958-ba/n. pedig házasságot kötöttünk, aminek az otthonalapításon túl két leánygyermek az eredménye ... Ez a ház? Itt a Baj- csy-Zsilinszky utca végén ? Örökség, amit takarékpénztári kölcsönnel bővítettünk, komzerűsítettünk. Még nem divott a brigádösszefogás, a kaláka. Kőművest fogadtam, s amikor időm engedte, magam is fölmásztam az állványra, vagy hordtam a malterosvödröt... * — Tudtommal tizenkét * esztendeje az egyik cukorgyári pártalapszervezet titkára vagy, azelőtt pedig az ifjúkommunista szervezet 'ht&'i Kisiskolások irkájából kitépett, repedezett szélű, alkalmi papírokra írt leveleket rejt az album. A papír szélei berepedeztek, a gonddal írt betűk kereken, fegyelmezetten igyekeznek megférni a számukra kijelölt szűkös helyen: a „d” nagy hasa a középső, vékonyka vonalig érhet csak. a szára azonban fel kell hogy fusson, egészen a vastag vonalig. És ha nem mindig sikerül? Ha nagyobbra nő egy kicsikét az „o”-nak a hasa, vagy rövidebbre sikerül a pipaszár... ? — nos, nagy baj akkor sincs, fontos, hogy szeretettel íródtak a szavak, ha nem is sok hozzáértéssel. Kedves brigádtagok! Hogy tetszenek lenni? En jól érzem magam. (Ezt a sort néhány tollvonással törölte a levél szerzője, de így is jól olvasható.) Küldök magamról egy fényképet Majd a jövő héten még küldök egyet. Többet nem írok! Sokszor puszilom az egész brigádot. Panni Az órám kezd megjavulni. (A mondat satírozásszerű tollvonásokkal törölve.) Azért írok ilyen későn, (Fotó: Szántó György) mert beteg voltam. 40 fokon felül volt a lázam. Mandulagyulladásom volt. Nem tudom mi van velem, mert már itt is félek. Pedig itt nem szoktam félni! Az órám még most is megáll sokszor! A félelemre vonatkozó sorok egyszer, az órára vonatkozó, bíráló megjegyzés fàkmisas 1978. április 3., hétfő élén töltöttél be hasonló funkciót. Hogyan kerültél kapcsolatba a mozgalommal? — Most jól vissza kell kanyarodnom, közvetlenül az 1956-os eseményeket követő hónapokhoz, meg Sebestyén Jancsihoz, aki az ellenforradalom után az ifjúsági mozgalmat szervezte Hatvanban. Mi nagyon, jó barátok voltunk mindig, s Jancsi példája engem is lelkesített. Későbbi feleségemmel együlf, így lettünk KISZ-tagok, tíz esztendő múltán pedig igy kerültem előbb a pártba, majd az alapszervezet élére. Persze egy barát példája kevés! Az eszme, az elvek vallásához és vállalásához meggyőződés kell, én pedig első lépéseimtől hiszek abban, amit csinálok. Meggyőződésem, hogy igaz, becsületes mozgalmi munkával sokat tehet az ember ezért a társadalomért. — Bizonyára voltak és lesznek még nehéz óráid a pártmunkában. Légy önkriti- kus! Negyvenöt éves fejjel most mit cserkednél másként? Tóth Géza szemei összeszűkülnek, keze elindul, hogy kisimítsa az asztalterítőt. — Igaz, utólag könnyű okosnak lenni. Mégis úgy vélem, érdemes beszélni a tagfelvételről, ahogyan régebben csináltuk. Nem a minőséget, hanem a mennyiséget néztük. Rábeszéltünk a párttagságra olyanokat, akikért kár volt fáradozni. Nem a meggyőződés hozta őket közénk. S amikor például nyugdíjba mentek, otthagyták a pártat. * Tudom Tóth Gézáról, hogy tagja a Ságvári Endre szocialista brigádnak, amely háromszor szerzett már arany- koszorút. Annak idején azt is megírtuk, hogy ez a brigád bejárta Leningrádot, Moszkvát, mivel az élelmi- szeripari vetélkedő országos döntőjében hatodik helyen végzett. — Mit tartasz jónak a brigádmozgalomban? Mi az, amin változtatnál, ha csak rajtad múlna? Nehezen áll kötélnek vendéglátóm. — Kényelmerfclen az én helyzetemben kritizálni, hiszen többszörösen aranyjelvényesek vagyunk, s alapjában véve hasznosnak tartom a brigádmozgalmat, a ver- senyvállalásokat. Két jelenségre mégis figyelmeztetek, többször, vastagon aláhúzva, és ezzel valóban készen is a levél, borítékba lehet tenni, és a borítékot már csak meg kell címezni: Kandó Kálmán brigádnak, Ecséd. A többi már a posta gondja, az majd megtalálja a brigádot. A kisiskolás levél kicsi írója elégedetten dörzsöli a toll erős szorításában elgémberedett ujjacskáit, s reménykedve várja a választ. ★ — Tizenkét évvel ezelőtt történt, nyár volt, én Egerbe jártam, marxista középiskolába. Egy ilyen egri úton tudtam meg, hogy van Itt ez a gyermekváros, és hogy ott elhagyott és árván maradt kisgyerekeket nevelnek, és igyekeznek nekik mindent megadni, amit csak lehet, a szülői szeretetet szintén ideértve. A szülői szeretetből azonban sohasem lehet elég. Én csak tudom: nekem is vannak gyermekeim. Elég az hozzá, hogy úgy gondoltam, mi, a brigád, mi is lehetnénk egy ilyen kisgyereknek a pótszülei. Dorner József ma a Kandó Kálmán szocialista brigád vezetője az ecsédi Gáz- és Olajvezetéképítő Üzemnél, de már akkor is tagja volt a brigádnak. Tudta, senki sem fogja ellenezni, hogy megvalósuljon egy szép elképzelés. — Nem is csalódtam, mindenki helyeselte örült neki : Sándor testvérem, Nagy Laci, Búzás Sándor, Tóth Lajos... szóval mindenki. Nekem csak egy kikötésem volt, azaz, ha jól meggondolom, négy: kis~ lány legyen, okos, értelmes és árva. Meg is fogalmaztuk a levelét, és elküldtük a Gyermekváros vezetőségének, de nem mondhatnám, hogy túlzott lelkesedést váltottunk volna ki. Aggályoskodtak, vajon nem csak azért fordulunk hozzájuk, hogy beírhassuk a brigádnaplóba: vállalva ennek minden ódiumát. Az egyik: helyileg sok hibát érzek a vállalások értékelésének módszerében. Sok benne a szubjektivitás. Valamely brigád nevének a csengése olykor többet nyom a latban, mint a valós teljesítés ... Aztán : a televízió, a gépkocsi, a komformizmus bizonyos mérvű hódítása, szétzilálja az emberközösségeket.. Nem tudunk brigádon belül közelkerülni egymáshoz, sőt a korábbi szálak is (oszlóban vannak. Legtöbbünk begubózik, külön ösvényen jár... Mondjak erre gyógyszert? Egyelőre képtelenség. Csak azt tudom, azt tapasztalom, hogy ezek a jelenségek léteznek, s keresnünk szükséges a kilábalás módját. Persze, amit kimond- tam, jómagámra is érvényes. Amikor van némi szabad Időm, inkább foglalkozom itthon bélyegeimmel vagy galambokkal, mintsem összeüljek valahol a brigádtársakkal. netán közösen kiránduljunk. Ha megyek, akkor a családdal... * A családot emlegette, ami vissza-visszatérő motívum beszélgetésünkben. Vajon milyennek látja ez a kis közösség az én Géza barátomat? Zsuzsanna, Gabriella vagy éppen a csinos feleség, Erzsiké? A kérdezett belepirul. — A lányok előtt? — Beszélj nyugodtan — noszogatja Géza. — Hogy is morMjam ? Azt hiszem, mindannyian nagyon szeretjük, jól kijövünk vele. Igaz. néha hirtelen ember, gyors haragra lobban kicsiségeken, de hát mi ezt a sokrétű munka rovására írjuk. Helytállni a műhelyben, intézni a párt ügyeit, próbálkozni a bri gá dm oz.ga lommá I ! Azelőtt futballbiróskodott is, meg Apcra járt füvet kaszálni a háziállatoknak. Sok ez, amiből keveset levetett, mert fél gyomra ráment, az idegeskedésekre. Az idegek nincsenek kötélből. És ezt tudjuk. és mindannyian arra utazunk, hogy a - gondíelhök mielőbb eloszoljanak. legjobb ilyenkor a Peres, ahol hobbikertünk van, s tavasztájt frissítő, pihentető munkát, kínál... .A ház, a lakás rendje, a belőle áradó otthonosság, a négy ember egymásra villanó tekintete, s a félmosoly ok hitelesítő pecsétként zárják estébe hajló beszélgetésünket. Moldvay Győző Április 7-én 8-án: Hell Miksaemlékülcs Egerben A Hell Miksa által létesí-J tett egri csillagvizsgáló 200 éves fennállása alkalmából a TIT csillagászati és űrkutatási választmánya, a Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola, valamint a TIT Heves megyei Szervezete április 7-én és 8-án emlékülést rendez a megyeszékhelyen. Az érdeklődőket az első napon dr. Nagy József főis* kólái főigazgató-helyettes, a TIT megyei szervezetének al- elnöke köszönti, majd dr. Jeney Jenő, a TIT főtitkár- helyettese mond megnyitó- beszédet. Ezt követően úr. Zdenek Horsky prágai szak, ember beszél a neves tudós életének és munkásságának szlovákiai vonatkozásairól. Dr. Dezső Lóránt, a-Magyar Tudományos Akadémia debreceni Napfizikai Obszervatóriumának képviseletében tájékoztatja a résztvevőket. Dr. Ferrari d’Occhieppo és dr. Anneliese Schnell méltatják Hell Miksa bécsi tevékenységét. A vendégek megtekinthetik a ma már kuriózumnak számító múzeumot is. Április 8-án Vargha Do. monkosné. az MTA Budapesti Csillagvizsgáló Intézetének munkatársa emlékezik meg a két évszázad előtti alkotó hagyatékának feldolgozásáról, az azzal kapcsolatos módszertani kérdésekről. Dr. Zétényi Endre történeti visszapillantása után ifj. Gazda István vizsgálja azt, hogy Hell milyen szerepel töltött be a XVIII. századi természettudományok krónikájában. patronálunk egy árva kislányt. .. ? Aztán elintézzük az egészet azzal, hogy évente egyszer édességet küldünk neki... Mi tiltakoztunk, megmondtuk, hogy erőnkhöz képest mindent megteszünk, azt akarjuk, hogy sem szeretőiben, sem anyagiakban ne legyen hiánya a kislánynak. Januárban láttuk előszói*, szülői éx-tekezleten. Kicsi volt, szőke és kékszemű. Geiger Panninek hívták... Szegényke, nagyon meg volt ijedve, de később jól megbarátkoztunk, mi nagyon megszerettük őt, és Pannika is ragaszkodott hozzánk, a szüneteket mindig valamelyik brigádtagnál töltötte, és otthon volt velünk, Kandó-kis- lány lett belőle. ★ A haja szőke, a bőre mint a tej, szeme barna. Mosolya kedves és szerény, s megkapó. Tizennyolc éves — és mától, ez idén korán érkezett húsvéttól — menyasz~ szony. A negyedik gimnáziumot már levelező hallgatóként fogja elvégezni. — Pannika, milyen érzés volt egy egész brigád lányénak lenni? — Nem is tudom... Először nem sokat értettem az egészből. Behívtak az irodába, akkor voltam hatéves, és azt mondták, ezek a bácsik lesznek az én patronálóim, a nevelőszüleim. Majd sokszor ertem jönnek, szünidőkben náluk leszek, szeressem őket. Adjak puszit. Ügy emlékszem, csak álltam ott előttük, voltak vagy t zen és idegenek és féltem tőlük. Minket minden idegen, minden szokatlan riasztott, nem akartam és nem is mertem puszit adni. Nem telt sok időbe, Pannika feloldódott az új, nagy családban, s hogy ez mit jelentett számára, azt aligha lehetne egy „köszönömmel”, egy „nagyon hálás vágyókkal” elmondani. — Ügy szerettek, mint ' a saját gyereküket, akiknek én testvére lettem: együtt ettünk, játszottunk, vcszeked- tünk, kibékültünk. Amilyen nehezen mentem el először az első családhoz, annyira nehéz volt a szívem, amikor elmúlt a szünidő, és vissza kellett jönni. És nem volt hiányom semmiben, zsebpénzt kaptam minden hónapban, hogy abból gyűjteni is tudtam, és ajándékokat, órát, aranyláncot és szeretetet, és éppen olyannak érezhettem magamat, mint azok az osztálytársaim, akiknek van édesanyjuk, édesapjuk, és ennél többet, azt hiszem, nem lehet adni senkinek. Most az eljegyzésemet is a brigád rendezi meg nekem, és tudom, az esküvőre szép stafírungot is kapok. — A kis Panni tehát boldog? — Igen, az vagyok. És az egészben... hogy is mondjam, hogy jól megértsék?., az a legjobb az egészben, hogy ezt nem érzem rendkívülinek. Boldog vagyok, mint mindenki, aki boldog, minden különösebb hala nélkül, nem jár folyton a fejemben, hogy kiknek köszönhetem én ezt a boldogságot. Dorner Józsi bácsi, Tóth Lajos bácsi és mind a többiek, akiket úgy megszerettem, tudják ezt, és valahogy ők is így vannak velem: szerettek, megdorgáltak, örültek nekem és bosszankodtak, ha. rossz voltam es most megosztozunk az örömben, és én n°m mondom, hogy „köszönöm” és ők nem mondják, hogy „szívesen”, és ha majd megkérdezik, hogy miért jár mostanában ritkábban haza Pannika, majd azt mondják: — Férjhez adtuk a kislányunkat. .. , B. Kun Tibor J
