Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
*AAAAAAAAAAAAAAAAA/VVNAAAA/VVVv V . w V V v . J9*' vvVVWWvVWk/' . Ellentmondások Miután az ingatlanközvetítő, a kedves házigazdám, közvetlen hangú írással figyelmeztetett, hogy május elseje alkalmából házunkat fellobogózni el ne mulasszam, reggel hát kitűztem a kissé megviselt ház oromzatára a lobogót. Két zászlótartó rúd van hivatva a szélnek tartani sej a mi lobogónkat, nekem a piros zászló feletti gondoskodás a tisztem, a szomszédé pedig a nemzetiszinu feletti bábáskodás. Jó néhány esztendővel ezelőtt, még valamiféle politikai pikantériát is ki lehetett volna érezni ebből a zászlómegosztásból, miszerint nekem a piros, a nemzetközi, a szomszédnak a háromszínű, a magyar. Ám mióta józanul tudjuk, hogy a mi lobogóinkat közös szél fújja, e feladat inkább kincstárnoki, mintsem politikai, és adminisztratív inkább, mintserrí agitatív, már ami az ingatlankezelőt illeti. Nos, tehát fellobogóztam a házat, ahol lakom, mintegy jelképesen is kinyilvánítva ezzel, hogy magam és környezetem felkészülten várja és ehhez méltó módon ünnepli is majd május elsejét. Miközben a reggeli, hűvös szélben csukom az ablakom, végigtekintve közben utcahosszat és látva a sorra-rendre fellobogózott házakat, ungorkodni kezd bennem a gondolat: hát nem érdekes, hogy mindenki megünnepli a munka ünnepét? Még az is ünnepel, aki egyébként a munka temetésén csak azért nem lenne sírásó, mert a sírásás is munka. Mindenki sürög-forog most, tüsténtkedik, tervez és szervez erre a világot átfogó és nálunk majálissá i s oldott nemzetközi ünnepre, nehogy kimaradjon belőle. Nem a munkából. Az ünneplésből. A munkát kerülők is ünnepük a munka ünnepét. Ellentmondás? Az. Sokatmondó ellentmondás. Az elmúlt évben a megyeszékhelyen pompás felvonulás volt, vagy harmincezer ember képviselte a színt, a pompát, a vidámságot, a politikai demonstrációt: május 1-t Szép, szép, mondták és nem is kevesen, de mibe került? Megengedheti magának egy ország, s azon belül egy voltaképpen kis város, hogy százezreket, ha nem milliókat költsön az egyfelvonulásnyi ideig tartó dekorációkra? És aztán az a fáradság is ugye, megéri-e, hogy már reggel sorba állni valahol a város egyik pontján és aztán órák múlva sorra kerülni? Idő, pénz, energia. Olcsóbb, bensőségesebb, jobb megoldás kellene. Mondták. És nem is kevesen. Az idén az üzemekben, közösen, a gyárkapun belül, munkásgyűlésekkel köszöntik a május első napját. Szép, szép és valamiképpen még helyes dolog is, hogy nincs felvonulás most. Harminc-negyvenezer ember, idő, pénz, dekoráció, voltaképpen helyén való lenne a takarékosság és végtére szűkebb, vállalati, gyári közösségben is igazán lehet szolidaritást érezni, meg sört inni, de... Szóval azértmégiscsak furcsa így ez a májuskezdet. Igaz, hogy sokba kerül, de nevetséges, hogy olyan sokba. Egy óra alatt annyit elherdálnak ebben a szegény országban, hogy abból kitelne tíz demonstráció is. És most olyan üres lesz a város. Meg lám, tervezgetés se volt. Hogy mit és hogyan és kikkel és mikor,.. Aztán azt a kis várakozást is ki lehetett bírni, eldumálgatott az ember a körülötte állókkal, s mire észrevette magát, máris ott menetelt az emelvény előtt.. Különben is, másutt lehet, itt nem? Mondják. Sokan. És sokan azok közül, akik tavaly, mint emlékszünk, az ellenkezőjét mondták. Pontosan az ellenkezőjét. Ez is ellentmondás? Az. Örök emberi és tartós májusi ellentmondás. Virágillatot csap az orromba a szél, mélyet szippantok hát a májust igéző levegőből, mielőtt becsuknám az ablakot. Igen: május. Virág, tavasz, aranyat érő esők, szerelmek, orgonalopások hava. Megint eszembe jut, mit már egyszer megírtam, de ismét aktuális, így hát kikerülhetetlen: május a virágok, a szerelem hava. De már nem az igazj romantikáé. Mert hiába szeretne az ifjú, vagy a már nem ifjú május éjszakáján letépni minden orgonát, már egyetlen ágacska töréséért is súlyos a felelősség. Szabálysértés parkrongálásért, szabálysértés természetvédelmi törvényeink megsértéséért, szabálysértés, mert rossz példát mutatott, megbontránkoztatott. És szabálysértés, mert az orgonabokor, amelyet a város- gondozási vállalat ültetett, nevelt, az állami tulajdon. Sőt, lehet, hogy emiatt nem is szabálysértés, hanem egyenesen börtön. Hol vagytok, régi virágos májusok, amikor cigányzenészek húzták éjszaka .,. Apropó: mi az, hogy cigányzene, meg éjszaka? A cigányzenész szóban van valami felhang, valami régi, amikor a cigány, zenész volt, és nem munkás, dolgozó. Most az. Velem, velünk együtt ünnepli a munka ünnepét a legjava, s ünnepli, hogy ünnepelhet valamit, a többi. De hogy éjszaka kivezényeljem holmi ablak alá, húzatni.,. Ha fizetem az éjszakai pótdíjat. És különben is, mennyi átok hullna rám, ha ott húzatnám, egy kilencemeletes tövében azt, hogy Szeretlek, Agnes, miközben a szeretett Ágim éppen a kilencediken lakik. Ez éppen kilencemeletnyi ellentmondás. Romantika, virágzás, orgona, éji zene: ma már apuka kocsijával mennek a nagylánnyá lett kislányok a még mindig kisfiúkkal, akik ugyan már férfiaknak vélik magukat. Szóval, autóval mennek a zöldbe. Orgonaillat helyett benzingőz, a dús fű selyme helyett az ülés műbőr huzata, mint nászágy. Erről se lehetne szerelmes slágerkeringőt szerezni a suszterinasok számára. Ha lennének suszterinasok, de nincsenek, mert még cipőipari szakmunkások sincsenek. De ne kalandozzunk tovább, illetőleg ne kalandozzon tovább a gondolatom, az ellentmondások útjain. Még megfázom itt, a nyitott ablakban és a‘ remélhetően kék, fényes egű május elsejét, a szerelemre nyíló hónap első napját ágyban tölthetem. Egyedül! Becsukom az ablakot, a szél — látom — belekap a zászló selymébe — vászon az, de nem illik, hogy egy zászló lobogó anyaga ne selyemből mondott legyen —, és megelégedetten indulok neki a napnak, s az ünnepségeknek : megtettem a kötelességem. Fellobogóztam a házamat, s egy kicsit a tűnődés ünnepi vizében megtisztálkodtam lelkemet is. — Sör van? — Természetesen — kapom a választ, mert nálunk a sör elválaszthatatlan május 1-től. Hogy május elseje legyen, de sör ne, az ilyen ellentmondás az nálunk lehetetlen. A z elmúlt hetekben megtanultam, mi is az a higanymilliméter, mit jelent a szisztolé és a diasztolé, meg mindaz, ami a magas vérnyomással együtt jár. Mert mikor is nyomja az újságíró a kórházi ágyat, ha nem éppen a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet által a hipertónia ellen meghirdetett küzdelem évében. És az már csak természetes, hogy nem vakbélgyulladással, hanem magas vérnyomással. Elvégre most van az éve, az egész világon küzdenek a sok tekintetben meg felderítetlen betegség ellen, és ebből nem maradhat ki a krónikás sem. Bizonyára akadnak gyanakvó olvasók, akik csupár zsurnalisztikái fogásnak vélik a bevezető sorokat, gondolván, így akar az érdeklődés középpontjába kerülni e sorok írója. Tévednek. A világméretű akció keretében jómagam is „benfentesként” küzdők a magas vérnyomás ellen. A főorvos kezembe adja az elbocsátó papírt, aztán atyai hangon közli, hogyan éljek, mi a Szabad, és mi a tilos. Kontrollt is emleget, majd mint egy pszichológus úgy szuggerálja: nyűge,lom, ez a legfontosabb, ne hagyd magad felidegesíteni!... Nyugalom ... nyugalom.. 1 hát éppen ez a legnehezebb! Mert hogy mindig felnyomja valaki, vagy valami a pumpát. Márkusz László riportja JAd,A,—, — VlUGtflNVONAl!.» Mlíöl HEGY FEL ? A PUMPA í A nyugtató mellé Címszavak a napi sajtóból: Megtámadták, lerohanták, mélyen benyomultak, a lakosság elmenekült, bombázták, kiürítették, sok a sebesült, tiltakoztak, visszautasították a tiltakozást, új állásokat építettek ki, támadtak a gerilla alakulatok, ésatöbbi, ésatöbbi. Háború? Nem, dehogy: csak helyzet, óvatosan fogalmazva például: közelkeleti helyzet. Amelyben már az is idegesítő, hogy van ,, helyzet”. Ugye mozdul már a pumpa... Még mindig a napi hírekből: Zsarolás! Veszélyes játék, merthogy, mint olvasható, nem pénzre megy,, a neutronfegyver gyártásáról van szó. Igen? Nem! Tiltakozások világszerte, katonai fölény, stratégia, szárnyas rakéták, SALT, versengés, holt- • pont... Miközben a neutron- fegyvert ..,? Pumpa bizony egyre feljebb. Reggeli és esti híradások a nyugtató mellé: eltérítették, a repülőgép felrobbantásával fenyegetőznek, a túszokat kiszabadították, több halott, meg több sebesült, bombát helyeztek el, kézigránátot dobtak, megtámadták, lelőtték, ha_ talmukba kerítették, a vonat utasai kétségbeesve várják az alkudozások kimenetelét, a fegyverek vették át a szót... Elrabolták! Közleményt adtak ki, több ország .rendőrsége keresi á terroristákat — kik a terroristák, s kik állnak mögöttük? —, fenyegetőznek, hogy megölik túszukat, a kormány nem tárgyal, semmi nyom, á rendőrség tehetetlen, a kommandó beváltotta a fenyegetést, a holttestet egyelőre nem találják, folytatódnak a terrorcselekmények, a túsz még él... Zsonganak az ember fülé- ‘ ben az immár mindennapi * címszavak, miközben megy fel a pumpa. Tiszteletlen levelek Nemcsak a külhoni híradásokra „helyzetekre" érzékeny a pumpa, hanem a hazai gondokra, fonákságokra is. Épül, szépül a megye — ez megnyugtató —, ám valami mindig felborzolja az idegeket. A rádióból hallottam . például, hogy az egri sportcsarnok tervezői megfeledkeztek a tv-közvetítés "* feltételeiről, most. pótolják, a. Mányi., Az. újságban olyasom, hogy, a környezetvédelemről tanácskozott Egerben a KGST egyik szakbizottsága, miközben a színház és a rendelőintézet kéményei, mint valami ósdi gyártelep, szennyezik a levegőt. A karcsú minaret még mindig árválkodik, ezen a nyáron sem rohamozhatják a turisták, az egy évtizeddel.ez- előtt átadott egészségügyi gyermekotthon már felújításra szorul. Az új Patyolat fiókról pedig kiderült, hogy tulajdonképpen azért kapta a rangos „szalon” elnevezést, mert előre kell fizetni a tisztítás díját és a sürgősségi felárat is, csakhogy ezt a „sürgősséget” senki sem garantálja. Nem megnyugtató az á hír sem, miszerint áz évekkel ezelőtt kaput nyitott új Centrum Áruházát még mindig nem sikerült tető alá hozni, mármint megbízható, jól szigetelt tető alá. A ragyogó kilátást nyújtó terasz — amelynek oly lelkesen örvendeztünk e lap hasábjain — ugyanis évek óta átázik, csak a jegyzőkönyvek és a lévelek sokasodnak. Az ám, levelek! De milyen levelek! Andaxint kellene mellékelni hozzájuk. Házigazdám, az Egri Ingatlankezelő, levélben közli, hogy a város állami és társadalmi szervei tisztasági hónapot rendeznek és kéri, hogy satöbbi, satöbbi. A levél írói még csak arra sem érdemesítettek,. hogy megszólítsanak valahogy --t-; Kedves, vagy .Tisztelt elvtárs. vagy ha nem elvtárs, akkor, választópolgár, .és > ha netalán egyik sem, az ■ vitathatatlan, hogy bérlő vagyok, , így hát megillet a „Tiszteli bérlő” megszólítás. És . még, valarpi csekélység a levél végére, az s. k. fölé, ha lehetne! Ilyesmire gondolok, hogy: ., Elvtársi üdvözlettel”, vagy ha ez sok, akkor egyszerűen csak „Üdvözlettel".' Senki ne gondolja, hogy egyetlen vállalatról, illetve levélről van szó, hosszan sorolhatnám a példákat, nem beszélve arról, hogy ezek a levelek rendszerint több ezer példányban íródnak. Olvastam fizetésemelésről szóló értesítéseket, amelyekből még a szabványszerű „további jó munkát kívánok” is hiányzott, láttam határozatokat, felszólításokat, amelyeknek stílusa ugyancsak vitatható. Bizony rideg és bürokratikus lett a hivatalos levelek hangja, olyan hivatalo s - ko dó, amelyhez még azt is hozzátehetem, hogy antidemokratikus, mért az ügyintézők és az aláírók a címzett mögött nem látják, nem veszik észre az embert. Akinek mindennapi közérzetét a levelek is befolyásolják. Szóval: megy, egyre feljebb megy a pumpa. Hová rohanunk ? Mindenki közlekedik — szoktuk mondani. De hogyan!? Olvasom a lapokat. ~ Belerohant, ném adta meg , az elsőbbséget, összeütközött, felborult, szabálytalanul előzött nem tartotta be a köve- . tési távolságot, gyorshajtás. következtében, figyelmetle-. nül vezetett, ittasan veze- - tett... Mindennapi esetek,: csak a rendszám és . a gyászoló család lakhelye változik. A Csepel felől közlekedő HÉV Szerelvény a Boráros / téri végállomáson a várótér remnek ütközött, tizenhatan meghaltak, sok a sebesült ... Mindenki közlekedik. És mindenki rohan! Hová? Miért? A Népújság április 18-i számának egyetlen oldala négy balesetről számol be. Az egyik halálos. Kerecsend belterületén egy Zsiguli elgázolta P. Andreát. Hatéves volt. Idegesítő rohanás. A szűk egri főutcán hosszú kocsisor, mindenkinek sürgős, a vezetők türelmetlenül nyomják a gázpedált, villognak a jelzőlámpák, sietnek a gyalogosok is, a járda szélén, mint a galopp startja előtt a pompás versenylovak, oly idegesen topognak a lábak. Autó autót követ, személygépkocsi kígyózó csuklósbuszt előz, a motoros versenypályának nézi a főutcát, miközben szabad utat kérve felvijjog a mentőautó szirénája. Hová, kiért? Talán baleset, lehet, hogy megint egy kisgyerek fekszik a kerekek alatt, olyan, mint Andrea, akit édesanyja bizonyára óvatosságra intve engedett le az utcára. Vajon ki a felelős? És lehet-e felelős egy hatéves gyerek? ... , ,N y u g aló m ! Ne idegeskedj!” — hallom a főorvos intő szavait, ám nyomban belém villan,- hogy a gyerek épp most jön az iskolából, már csak'a lábakra figyelek és türelmetlenül indulok a táskák, szatyrok, kosarak után. Mögöttem autó suhan el, hátbavág a sZ'ele. előttem : fékcsikorgás,“ Amelyet durva hangú kioktatás követ. • ■ • • . • ■ V',, v1 r ■ Megúsztam, nem ütöttek el. Csak az a pumpa < >■ szíve, vérnyomása, ‘ vagy más nyavalyája gyötör. Nem beszélve az influenzáról, amelynek láz kísérője, amúgyis próbára teszi a bel- osztaly lakóit. Az éjszakák különösen nehezek és kegyetlenül hosszúak is. Az egyik éjszaka, valamivel éjfél után, részeg lárma, szitkozódó káromkodás verte fel a folyosó csendjét. Két rendőr igyekezett jobb belátásra bírni egy jól megtermett férfit, aki csak ordított, mondta a magáét, s mert éppen a pocsolyából szedték ki a rend őrei, a két ügyeletes ápolónődnek kellett megfürdetnie, tisztába tennie, majd lefektetnie az éjszakai vendéget. Aki nem beteg volt, csak nagyon részeg. De mert a jó bort termő és még több bort és pálinkát kimérő Eger városában még mindig nincs kijózanító állomás, így a részegek rendszeresen, zavarják a kórház és a betegek nyugalmát. Egyébként, amikor az idézett eset történt, éppen látogatási tilalom volt, az egészségügyi hatóság igyekezett védeni a betegeket az influenzás fertőzéstől. A hozzátartozók rohamától kitűnően védett ez a hatósági tilalom, ám úgy tűnik a részegek állandó , , b e l é p ö t ” kaptak. A betegek* pedig dupla adag nyugtatót: , . Vagyis fölszaladt a pumpa. Mindenki szakember Nyugalom, nyugalom, nem szabad idegeskedni! — így az orvosi utasítás. Bizony jó lenne! De megvallom engem már ázás idegesít, hogy mindenki velem, pontosabban velünk foglalkozik. Hogy a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültünk. Hogy egymást érik a magas vérnyomásról és annak veszélyeiről szóló cikkek, hogy plakátok figyelmeztetnek az utcán. Hogy mindenki közöl, felvilágosít, gyógyszert javasol és tahácsot ad, sőt akad olyan -ismerős is, aki szívességből megmérné a vérnyomásom. Ügy tűnik, hogy miként a fociban, a betegségben is túl sokan érzik szakembernek magukat. Az egyik napilap „Lappangó veszedelem” címen közölt riasztó cikket az új népbetegségről. Ebből is már pontosan tüdőm, hogy utolértük a fejlett tőkés országokat, hogy világszínvonalon állunk, sőt nem is állunk, hanem haladunk, mi több: rohanunk, a felnőtt lakosság húsz százaléka már hipertóniás, az úgynevezett rizikó faktor és a halálozási arányszám pedig... I Inkább nyugalom, ne idegesítsük egymást! Betegék és részegek Az a bizonyos pumpa, már a kórházban is megkísérti az embert.. Hetven beteg szenvedi baját, kit a gyomra, kit a veséi«*. Orvosi rendeletre nyugtatom magam, s igyekszem megvalósítani a világév jelszavát: Helyes életmóddal d magas vérnyomás ellen. Rajtam igazán nem múlik. Különben sem ez az első világév. Tavaly a reuma ellen, azelőtt pedig a fertőző betegségek ellen küzdöttünk. Mindazokat megúsztam. Ezt a mostanit, nos, ezt valamivel nehezebben... Ballagok az első gyógyszertárba. Aztáfr sietek a másodikba, majd rohanok a harmadikba, a negyedikbe, az ötödikbe. Ám az orvos által felírt vérnyomáscsökkentő,medicina éppen hiánycikk. Mindenütt. A magas vérnyomás elleni küzdelem világ- évében! Hát hogyan harcoljak akkor ellene? Ez aztán a3 igazi pumpa! Most inkább ne mérje « vérnyomásom, doktor úr/.,j
