Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-28 / 99. szám
1 y ujinir màmédfa 1978. április 28., péntek \ Nap kél 4.33 — nyugszik 18.5J órakor \ Hold kél —,------nyugszik 9.12 órakor S zeretettel köszöntjük névnapjukon VALÉRIA nevű kedves olvasóinkat! Eredete a latin „vale” szóra vezethető vissza, amely az egészség, a hatalom és az erő kifejezése. — O ~ Száznegyvenöt évvel ezelőtt született Hopp Ferenc ismeri; műgyűjtő és utazó. Látszerész tanulóként került .Budapestre, a Calderoni Játszerész-céghez; ennek utóbb társtulajdonosa, végül a jól menő vállalat tulajdonosa lett. Hatalmas vagyont szerzett; 1882 és 1914 között ötször utazta körül a földet, hódolva e nemes szenvedé- lyének. Utazásai során — kitűnő ízléssel — páratlan értékű művészeti ritkaságokat vásárolt össze Kelet-Azsiá- ban, elsősorban Kínában és Japánban, pedig semmiféle tudományos, vagy művészettörténeti képzettsége nem volt. Az amatőr műgyűjtő a ritkaságokat először lakásán helyezte el. majd halála előtt — 1919-ben — gyűjteményeit az államnak adományozta, kikötve, hogy az állam tulajdonában levő kelet-ázsiai műtárgyakat egyesítsék az övéivel. Ezzel hozzájárult a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum megalapításához. A róla elnevezett múzeum 1923-ban, szintén április 28-án nyílt meg. s azóta is sok érdeklődőt vonz. hireLminèayeLMreL.esei A majálisra is készülnek Időjárás: Várható időjárás péntek estig: túlnyomóan felhős, időnként borult idő. ismétlődő esővel, záporral, zivatarral. A zivatart eg.y-két helyen jégeső is kíséri. Mérsékelt., időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Zivatar idején átmenetileg szélerősödés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 4—9. legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 13—18 foi*- között. Ülést tartott az Egri Járási-Városi NEB Tegnap ülést tartott Egerben az Egri Járási-Városi Népi Ellenőzési Bizottság. Az ülésen megtárgyalták és elfogadták a tejtermelésről, a tej felvásárlásáról és forgalmazásáról készült jelentést. A bizottság munkájában részt vett dr. Fehér József, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság gazdasági szakértője, Csepelyi Károly, a megyei NEB elnöke és Kalmár Péter,, Eger Város Tanácsának általános elnökhelyettese is. Házimuzsika (Fotó: Szabó S.'.ndor) Megszépült strand várja a hatvaniakat A Ä helyi társadalom nagymérvű támogatásával létrehozott strandfürdő megszépülve, megifjodva várja a [színház Egerben, este 7 órakor : VERONAI*' 1 ÜK (Bemutató bérlet) EGRI VÖRÖS CSILLAG; (Telefon: 22*33) du. fél 4 órakor Rjiszalka meséje Színét;, szinkronizált* bolgár mesefilm. este fél 6 és 8 órakor A választ csak a szél ismeri Színes, szinkronizált NSZK bűnügyi film. este 10 orakor Valamit visz a víz Főszerepben : Karádi Katalin és •Jávor Pál. EGRI BRODY: (Telefon: 14-07) du. fél 4 órakor Litiomfi Színes magyar film. du. fél 6 és fél 8 órakor 7. sarutörténet Színes, szinkronizált francia bűnügyi film. GYÖNGYÖSI PUSKIN: Vadember este 10 órakor Vadember GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 és fél 6 órakor Bator emberek este fél 8 órakor Kedves Michele HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Közös bűn HATVANI KOSSUTH: A kis Fülöp FÜZESABONY: Center az égből HEVES : A fiatalság elixírje LŐRINCI : Kisértés PÉTERVÁSÁRA: Aladdin és a csodalámpa vasárnapi megnyitást. Az üzemeltető Észak-magyarországi Regionális Vízmű Vállalat csaknem félmillió forintot költött a tél folyamán különböző felújításokra. Száz nyugágyat, hintaszéket, nyolcvan színes napernyőt vásároltak, a parkosított területeken pedig Szarvasról, földlabdával érkezett száz hársfát, fenyőt, és több száz csemetebokrot ültettek el. A felújítás során átfestették a kiszolgáló épületeket, öltözőket és a medencéket is, amelyek közül a nyitás hetében a termál fog működni. Eddig sok gondot okozott a fürdő medencéinek ellátása, mivel a meglevő kutak kevés vizet szolgáltattak. Az alkalmazott búvárszivattyúk ugyanakkor olajszennyeződést is okoztak. Május folyamán olasz importból vásárolt búvárszivattyúcserére kerül sor, ami egyrészt fokozza a hozamot, másfelől olajmen- ! tessé teszi a különböző medencékbe kerülő fürdővizet. Mint arról már hírt adtunk, új gépsort helyeztek üzembe a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat gyöngyösi telepén. A rekeszmosó és áztató gép mechanikus helyett elektromos meghajtású lett. Az üvegmosó teljesítménye 50 %-kal megnőtt, ami azt jelenti, hogy 2500—3000 üveget képes egy óra alatt megtisztítani. Szintén újdonság a DORITA típusú töltőgép, amelynek, óránkénti teljesítménye 2500 üveg. A berendezés felújítása csaknem másfél millió forintba került. Összefogásból: határidő előtt 5 Két egri csapat az élen Amikor annak idején Gyöngyösön, a városi tanács épületében összeültek az il- letések és megállapodtak abban, hogy a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Fő téri kisáruházát a felújítás elvégzése után most, május 1-én ismét kinyitják a vásárlók előtt, a kérdés az volt, sikerül-e ezt a határidőt tartaniuk. Mert a feladat egyáltalán nem látszott könnyűnek. És most: ma nyit az újjávarázsolt, megszépült, felfrissült és Fenyő kisáruház- nak elnevezett üzlet. Határidő előtt, ami mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. Mindez pedig úgy vált lehetségessé, hogy a vállalat megkérte a munkáért felelős tanácsi építők, valamint a gyöngyösi honvédség és a saját fiatal dolgozóinak gyöngyösi KlSZ-szerveze- tét, társadalmi munkával, a kötelezőn felüli teljesítménynyel segítsék a cél elérését. A fiatalok nem kérették magukat, megértették, miről van szó, és tették, amit várt tőlük a vállalat, illetve: ami a gyöngyösi lakosság érdekeit szolgálta. Ma délelőtt a Fenyő kis- áruház már vásárlói rendelkezésére áll. összesen kilenc csapat mérte össze tudását a középfokú tanintézetek megyei elsősegélynyújtó versenyében, amelyet tegnap rendeztek meg Egerben a Hámán Kató Űttörőházban. A szakiskolák közül az egri Egészségügyi Szakközép- és Szakiskola, a középiskolák közül pedig az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskola versenyzői végeztek az első helyen, és így május 16-án ők képviselik megyénket Budapesten, az országos versenyen. Üj lakások Füzesabonyban (Tudósítónktól:) Füzesabony a dinamikusan fejlődő nagyközségek közé tartozik. A tanács vezetői már régóta számolnak a nő^AW»AA/VWWV\AAA/WNAWVVWWWWWWWWWSAAVWWVA/W\/W\AtVW\AAAA/WVAAAAA/VWVVVWVWVVVV ♦ ORVOSI I ÜGYELET I 6. EGERBEN : felnőttbetegek szere Bajcsy-Zsilinszky utca szám alatt. (Telefon: 11-10.) Gyermekbetegek részére: Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon:- 14-54.) Mindkét ügyelet es- ; te 1? órától, reggel 7-ig tart. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szombat, reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rende- ; loben. Rendelések közötti, napi ! ügyelet: 12-tol 14 óráig. (Tele- ( fon: 11-727.) HATVANBAN : 19 órától, szom- ; bat reggel 7 óráig, a Kossuth ! ter 18. szám alatti rendelőben. Ügy egyeztek meg, hogy ő iskola után azonnal, hazamegy. ott találja az ebédet a hűtőszekrényben, csak meg kell melegítenie és ahogy rendet rakott, megcsinálja a leckéjét. — Nem tudjuk, mikor jövünk haza — mondta anyu. — Lehet, hogy korábban, lehet, hogy későbben. Ne nyugtalankodj, vigyázz a házra és legyél Jó kislány. Kommunista műszak. Így emlegették otthon a szülei a hétvégi, soron kívüli munkát. Érdekes elnevezés, állapította meg magában anélkül, hogy ezt hangosan kimondta volna. Volt valami ünnepélyesség is ebben az elnevezésben, valami, ami a többi hétköznapi munkától megkülönböztette. De hogy mi, és. hogy miért mondják erre azt, hogy kommunista műszák, arról fogalma sem volt. Majd egyszer megkérdi aputól. úgy határozott. mivel apu többet tud az ilyen politikai dolgokról, és szívesen beszél is róla. Miután anyu rendelkezései szerint elvégzett mindent, még a leckét is megcsinálta, kezdett vele incselkedni a gondolat: mi lenne, ha mégis kimenne anyuékhoz. Tudta, Együtt hogy az oltványon dolgoznak a tsz-központhoz közeli területen. Csak fel kell kaptatnia az alacsony dombra, és máris ott lesz anyuéknál. Még az sem tartotta visz- sza, ha arra gondolt, biztosan megkapja a szidást azért, mert nem tartotta meg, amit anyu mondott. Előhozta a kerékpárját, mindent gondosan becsukott, a bezárt ajtó kilincsét is megnyitotta, ■ ahogy anyutól látta már, aztán vidáman kerekezett a fénylő napsütésben. Hiába volt már túl az idő április közepén, mégsem sütött olyan melegen a ftap, hogy kiizzadt volha a kerekezéstől. Elment a tsz-központ épülete mellett, ott egy pillanatra megállt. visszanézett. Szinte az egész falut belátta onnan. Nagyréde, mondta magában. Hát elég nagy, az biztos. És mennyi ház még a szemben levő dombon is. A hűtőház közülük is kiemelkedik. . Amikor felért a dombra, meglátta a rengeteg embert: egymás mellett. Akár a han-5 gyák. gondolta. De miérti kommunista műszak ez, amikor pontosan olyan min-l den, mint szokott. UgyanúgyÎ dolgoznak anyuék, mint más-, kor. — Te Julis, jön már a se-$ gítség! Hallotta, ahogy közelebb? ért. Anyu akkor felemelke-? dett a sorból. Ugyan, hogyan? fogadja? Előbb szigorúan? összeráncolta a szemöldökét,? majd elmosolyodott. — Én is segítek, jó? Hátha? úgy hamarabb végzünk —? mondta bátortalanul. — Hallod-e, apu? — kér-? dezte anyu aputól. — Most-? már haladunk szaporán. Ö is? segít. Apu csak bólintott, mint? aki maga is úgy gondolja. Anyu pedig megkérdezte: — Jól becsuktál otthon? mindent? Ha este valaki megkérdezte volna tőle, mit is csinál-? tát. kislányom, aligha tudott? volna pontosan elszámolni az? idejével. — Együtt dolgoztunk? anyuékkal — mondta volna? büszkén. Annyi száz emberrel közö- : sen. (gmf) 5 vekedés gondjaival, nehézségeivel, és eredményesen fáradoznak lakásprogramjuk korszerű és célszerű megoldásán. Az elmúlt évek során több száz új családi házépítésére adtak ki engedélyt, de ezenkívül jól szolgálják a lakásprobléma megoldását a tanácsi beruházásból és a szövetkezeti, valamint a munkáslakás-építési akció keretében épülő új építkezések is. Szinte évről évre változik a nagyközség belterületének arculata. Korszerű, többszintes társasházak jelentek meg a Széchenyi, a Rákóczi, az Arany János utcákban, az Ifjúsági és az Egyetértés utcák mindkét oldalán. öt évvel ezelőtt alakult meg az Otthon Lakásépítő Szövetkezet, ötven lakás építését tűzték ki célul, s ma már hatvan lakást mondhatnak magukénak. A szövetkezeti alapon épített 48 lakás mellé még 12 tanácsi építésű lakást vettek át és mindezek közös fenntartásáról, üzemeltetéséről is a szövetkezeti alapon gondoskodnak. A szövetkezet most újabb vállalkozásba kezd, két lakótömbben összesen 24 új lakás építéséhez látnak hozzá. A Széchenyi utcában levő kilenc lakás mellé a jövőben újabb kilenc lakásból álló lakótömb felépítését tervezik. Császár István ♦ HASZNOS EGÏÜTTMÜ- KÖDÉS. Hajtván Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága tegnapi ülésén a gyöngyösi járási hivatallal kötött együttműködési megállapodás végrehajtását' értékelte, A jelentéshez hozzászólók mine 3Ti szempontból hasznosnak és továbbfejlesztendőnek ítélték a megkötött szerződést. O A JOBB MUNKÁÉRTI Tegnap délután megtartott, ülésén a gyöngyösi népi elle"* nörzési bizottság tevékenység ye hatékonyságának növelését célzó munkaszervezési módszerekről tanácskozott Gerhát József elnökletével. Az Egri Szimfonikus Zenekar fennállásának jubileuma alkalmából rendezett hangversenysorozatnak vasárnap délelőtt fél tizenegykor újabb előadására kerül sor az egri Megyei Művelődési Központban. A Házimuzsika című műsor első száma Corelli: C- moll concerto grossója, majd ez.t követi Vivaldi: G-moll fuvoiaversenye Asztalos Lo- ránd szólójával. Tartini: D- moll concertóját Radnóti Tibor hegedűművész szólaltatja meg, ezt követi Stanitz Esz—dúr klarinétversenye Szepesi György előadásában. Az Egri Szimfonikus Zenekart Farkas István dirigálja. O A LAKOSSÁG ELLÁTAj SAÉRT. A májusi tanácsülés anyagát vitatta meg előbb a gyöngyösi városi tanács végrehajtó bizottsága tegnap délután megtartott ülésén; amelyet Berényi József el-j nökletével folytattak. Ezt követően a lakosság zöldsége félével való ellátása szerepel« a testület előtt, amit tájékoz^ tatéként a ZÖLDÉRT Vállalat igazgatója, Patkó Józsi-3 terjesztett elő. Az anya-, gyermekvédelemről dr. BaU la Gyula városi főorvostájékoztatta .a'vb tagjait. O ELJÁROK FÓRUMAI Érdekes kezdeménykent - ma este 6 orakor a városból eljáró dolgozók részére rendeznek fórummüsort á hatvani mû” velödési központban. Bevc- , zctö tájékoztatót Patkó Imrét é tanácselnök tart. O TESTVÉR ISKOLÁK ÍAl : ttagyrédei és a hatvani Kon, sutS téri általános iskola qe- », velátestületei testverkapcse ;| latot teremtettek a pedagóJ f piai tapasztalatok és az üt«.* törőmunka módszereinek ki-J cserélésére. ' " JÍ + ELŐSZÓ AZ ISKOLA- . BAN. Csütörtökön délután — 1 a magyar nyelv hete megyei * rendezvénysorozatának kere- f tében — az egri Gép- és Mű- i szeripari Szakközépiskolában J dr. Bakos József kandidátus. 4 tanszékvezető főiskolai tanár í tartott előadást Az előszó an iskolában, címmel. O HANGVERSENY LÓRIN* -«I CIBEN. A selypi iparmedence dolgozóinak zenekedvelő gyermekei részére száz tanú- i ló képzését biztosító fiókis- ' kólát működtet a Hatvani Állami Zeneiskola. A fiók” intézmény tanárai a lőrinci könyvtárban hangversenyen , is bemutatkoztak a. nagyköz»4 ség zenekedvelő közönségé- nek. O TÉMA A LEGÚJABB-; KOR. Május 2-án — a Megyei Művelődési Központban — dr. Nagy József kandidátus, főigazgató-helyettes tájékoztatja az egyetemi-főis-’ kólái előkészítő tanfolyam résztvevőit, a II. világháború utáni fejlődés főbb kérdéseiről. O MŰVELŐDŐ MUNKÁSOK. A Mátraalji Szénből nyák közművelődési bizottsága májusban érdekes témát elemez. A résztvevők alapos felmérés révén megvitatják azt, hogy mennyit érnek a szocialista brigádok kulturális vállalásai. + TERMÉSZETVÉDELEM. Ülést tartott csütörtök délelőtt Egerben a Heves megyei Termeszetvédelmi Bizottság, Beszámoló hangzott el a védetté nyílvánított területeken végzett múlt évi munkákról, az újabb területek védetté nyilvánításának előkészületeiről, majd megtárgyalták a testület idei munkatervét, j fiemsas ÍL,í*?B,yaí. B^OMsaga.63 a Hevet meeyei ranacs oaouapja Főszerkesztő. PAPP JANOS - Kiadja; » Heves meevei „apaiad* kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz cl 3. (Pt.z 23 3301) Telefon: 12-73 20-29 24-44: 3200 Gyöngyös Rózsa o 12 11-697 : 3000 Hatvan. Kossuth tér. 0. (város) tanács épülete), 10-21. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23 3301) Telefons 12-68 — Terleszti a uazv.tr Pos«*: ^^^Sató^BEDE^ÍI-i-v^. - iIÄhmÄ» ******** * kézbesítőnél,-Inde** »oSb -WafthnffigSfcgff*« <