Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-26 / 97. szám

M*^AAAAAAA/NAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/^AAAASW Kedd esti külpolitikai kommentárunk: Rendkívüli ülésszak NEW YORKBAN A NAMÍBIÁI KÉRDÉSSEL FOGLALKOZIK az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülés­szaka. A világszervezet logikus és élő hagyománya, hogy olyan témákban hív össze rendkívüli üléssza­kot, amelyeknek különleges fontosságot tulajdonít (né­hány hét múlva ilyen alapon kerül sor a leszerelési ülésszakra), vagy amelyeknél a rendezés elhúzódá­sát veszélyesnek érzi. Namibia — más néven Délnyugat-Afrika — inkább az utóbbi kategóriába tartozik. Ezt a több mint 820 ezer négyzetkilométernyi területet, amely német gyar­mat volt, a népszövetség 1920-ban „ajándékozta” Dél- Afrikának. Amikor a második világháború után az egykori mandátumok az ENSZ gyámsági területeivé váltak, a pretoriai fajüldöző kormány volt az egyet­len, amely nem ismerte el a világszervezet határo­zatát. Sőt! AZ ÁSVÁNYI KINCSEKBEN RENDKÍVÜL GAZ­DAG terület a nyugati hatalmak számára elsősorban gazdasági és stratégiai okok miatt rendkívül fontos, nemkülönben a Walvis Pay nevű kikötő, amelyet Pre­toria nem is olyan régen, önkényesen Dél-Afrikához csatolt. A két legfőbb „érdekelt”, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok — akárcsak korábban — ezúttal is hallgatólagosan támogatta Vorster miniszterelnök jogtipró akcióját. Ezért mindmáig az a helyzet, hogy a fennkölt szólamok ellenére, gyakorlatilag a nyugati hatalmak hátráltatják annak az ENSZ-döntésnek a megvalósulását, amely a délnyugát-afrikai nép egye­düli törvényes képviselőjének, a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezetet, a SWAPO-t ismeri el és követeli, hogy Pretoria neki adja át a hatalmat. A VILÁG HALADÓ ERŐI — köztük Afrika álla­mai — mind határozottabban követelik az ENSZ- határozatok végrehajtását, Pretoria fajüldöző urainak távozását Namibiából. Olyannyira, hogy a dolog az „érdekelt” nyugati országok számára is kényelmet­lenné vált. Most már ők is szeretnének valamiféle „át­hidaló megoldást” találni a problémára. Védencük, Vorster miniszterelnök azonban saját namibiai báb­jait felhasználva, csupán névleges függetlenséget kí­ván adni a térségnek — vagyis garantálni szeretné, hogy a valóságban minden úgy történjék, ahogy ed­dig. Pontosan ennek a tervnek a veszélyessége miatt döntött úgy a világszervezet tagállamainak többsége, hogy rendkívüli ülésszakon hívja fel a rendezés, az igazi megoldás szükségességére a világ figyelmét. Bejezőit Szófiában találkozó Megnyílt a Komszomol XVIII. kongresszusa A szovjet fiatolok odaadóak a párt, a nagy Lenin ügyéhez A bolgár fővárosban ked­den befejezte munkáját a varsói szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságá­nak ülése. A tanácskozáson közős közleményt fogadtak el. Sztanko Todorov bolgár miniszterelnök kedden a szó­fiai kormányrezidencián fo­gadta a varsói szerződés tag­államainak külügyminiszte­reit. Sztanko Todorov tolmá­csolta Todor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának, a Bolgár Államtanács elnöké­nek a résztvevőkhöz intézett üdvözletét, és megkérte a külügyminisztereket, hogy a testvéri üdvözletét adják át országaik vezetőinek. A találkozón megvitattak több nemzetközi kérdést, így az enyhülési folyamat kiter­jesztésével és fejlődésével, a fegyverkezési hajsza megfé­kezésével, a leszereléssel, a nemzetközi biztonsággal és együttműködéssel kapcsola­tos kérdéseket. A bolgár miniszterelnök kifejezte meggyőződését, hogy a varsói szerződés tag­államainak külügyminiszteri bizottsága jelenlegi eredmé­nyei elősegítik a tagországok közötti külpolitikai együtt­működés további szilárdítá­sát és tökéletesítését, hozzá­járulnak a testvérpártok kül­politikai feladatainak sike­res megvalósításához. A bolgár miniszterelnök szavaira a varsói szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának nevében And­rej Gromiko szovjet külügy­miniszter válaszolt. A tanácskozás keddi napján felszólalt Leonyid Brezsnyev ál­lamfő, az SZKP főtitkára. (Népújság telefotó: — TASZSZ — KS) Kedden délelőtt a moszk­vai Kreml kongresszusi pa­lotájában csaknem 5000 kül­dött s több mint 100 ország­ból érkezett külföldi delegá­ció, köztük dr. Maróthy László, az MSZMP PB tag­ja, a KISZ KB első titkára vezette magyar küldöttség, jelenlétében megnyílt a Le­nini Komszomol XVIII. kong­resszusa. A kongresszust Borisz Paszluhov, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára nyitotta meg. Kö­szöntötte a kongresszus kül­földi vendégeit. Hét nemzet­közi ifjúsági szervezet és 107 ország 135 kommunista, szo­cialista, demokratikus ifjú­sági szervezetének küldöttei vesznek részt a szovjet fia­talok tanácskozásán. A kül­döttek megválasztották a kongresszus vezető szerveit, Eritrea Tárgyalások vagy háború? miután az ogadeni iiaborü befejeződött, az átmenetileg háttérbe szo­rult Eritrea ismét az érdek­lődés középpontjába került. Egyelőre még nem világos, hogy fegyverek vagy diplo­máciai tárgyalások útján fo­lyik-e tovább a „vita”, egy­felől az etióp központi kor­mány, másfelől az Eritrea el­szakadásáért küzdő függet­lenségi mozgalmak között. Ahmed Nasszer,. az Erit- reai Felszabadítási Front ve­zetője, a Reuter angol hír- ügynökségnek adott nyilatko­zatában kifejezte készségét a 17 éve tartó konfliktus békés rendezésére. Kezdeményezé­se valószínűleg azzal a felté­telezéssel — és félelemmel — függ össze, hogy a Szomáliái agresszió sikeres visszaverése után, most az eritreai fron­ton vetik be az etióp fegy­veres erőket. A katonai kor­mányzat természetesen nem zárkózik el a tárgyalásos ren­dezés elől, de több ízben vi­lágossá tette, hogy követke­zetesen ragaszkodik Etiópia nemzeti és területi egységé­nek megőrzéséhez, s határo­zottan ellenzi az eritreai tar­tomány elszakadását. Az előzményekhez és az igaz­sághoz hozzátartozik, hogy az 1974-ben hatalomra jutott etióp katonai vezetés kése­delem nélkül állást foglalt az eritreai kérdés tárgyalá­sos rendezése mellett. A szán­dék őszinteségét bizonyítja az 1976 tavaszán előterjesz­tett, 9 pontos javaslat, amely regionális autonómiát aján­lott fel Eritreának. A szakadár mozgalmak azonban elutasították az ajánlatot. Elhatározásukat nem csekély részben befo­Wiü. április 2&, szerda lyásolta az az anyagi támo­gatással párosuló politikai ösztönzés, amelyet mindenek­előtt Szaúd-Arábiától és az arab olajsejkségektől kap­tak. Szaúd-Arábia — az amerikai imperializmus egyik közel-keleti bástyája­ként — régóta azon mester­kedik, hogy a Vörös-tengert afféle „arab beltengerré” változtassa, amelynek part­vidékén nem maradhatná­nak fenn haladó, antiimpe- rialista rendszerek, s nem találhatna együttműködésre kész barátokra, szövetsége­sekre a Szovjetunió. Az arab reakció és a vezető tőkés nagyhatalmak ebből a meg­fontolásból támogatták Szo­mália Etiópia ellen indított agresszióját is. Azt remélték, hogy ily módon sikerül meg- dönteni a sokféle belső, kül­ső nehézséggel küzdő, két tűz közé szorított etióp rend­szert. De nem így történt. A szocialista országok messze­menő támogatását élvező eti­óp forradalom győztesen ke­rült ki a kezdetben szinte reménytelennek tetsző erő­próbából. AZ ERITREAI SZAKADÄ­ROK nacionalista rövidlátá­sát bizonyítja, hogy máig sem ismerték fel annak a gyöke­res változásnak a jelentősé­gét, amely 1974-ben kezdő­dött Etiópiában. Nem szá­molnak azzal, hogy az élet­halál harcát vívó forradalmi rendszer bukása esetén min­den bizonnyal olyan jobbol­dali csoport kerülne hata­lomra Addis-Abebában, amelytől a legkevésbé sem remélhetnék az eritreai sé­relmek orvoslását, törvényes jogaik elismerését, az igazi autonómia megvalósítását. Az új, forradalmi rendszer ellen támadva, óhatatlanul az erit­reai nép érdekeit tették koc­kára. Mengisztu Hailé Mariam, az etióp katonai kormányzó­tanács elnöke így beszélt er­ről az ellentmondásról : „Szá­mos forradalmi felhívásunk­ban az a meggyőződés veze­tett bennünket, hogy a sza- kadárok a régi, feudális rendszer ellen, igaz ügyért fogtak fegyvert. Nemzeti programunkban szerepel az önrendelkezés, a regionális autonómia. A nép nemcsak elfogadta ezt az elvet, ha­nem hozzá is fogott a meg­valósításhoz. Az eritreai sza- kadárok azonban nem fogad­ták el ezt a programot. Az a szándékuk, hogy kiárusít­sák Eritreát a reakciós arab rezsimeknek. Ezért minden etióp forradalmár kötelessé­ge, hogy megóvja az erit­reai térség szenvedő népét a reakciós arab uralkodóosztá­lyok elnyomásától.” Az eritreai felszabadítási mozgalmak függetlenségi harca 17 éve kezdődött — Haüé Szelasszié császár nép­elnyomó, reakciós, Amerika- barát rendszere ellen. Az előzmény: Eritrea 51 évig olasz gyarmat volt, majd to­vábbi 11 évre Nagy-Britan­nia ellenőrzése alá került. Az ENSZ-közgyűlés 1950-ben csatolta Eritreát Etiópiához, kimondva, hogy teljes auto­nómiával rendelkezik, egy kettős államszövetség kereté­ben. 1962-ben azonban a császári Etiópia erőszakkal bekebelezte. Innen datálódik az eritreai felkelés kezdete. Ekkor még csak tizenhárom emberből, hat karabélyból állt a függetlenségi mozga­lom fegyveres ereje. Jelen­leg 20—30 ezerre becsülik a felkelők számát. Két nagyobb mozgalom ismert: az Erit­reai Felszabadítási Front és az Eritreai Népi Felszabadí­tási Front. A 120 ezer négy­zetkilométernyi, kétmillió la­kosú Eritrea 80—90 százalé­kát ők ellenőrzik. A váro­sok azonban továbbra is az etióp hadsereg kezén van­nak. összehasonlításul ér­demes idézni, hogy Etiópia összterülete 1 237 000 négy­zetkilométer, lakossága pedig kb. 30 millió. AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉST döntése meghozatalakor az a földrajzi megfontolás vezet­te, hogy Etiópia Eritrea nél­kül el lenne vágva a Vörös­tengertől. Az ország két vö­rös-tengeri kikötő, Assab és Massava, illetve Dzsibuti ré­vén érintkezhet a külvilág­gal. Az eritreai és az oga­deni háború mindenekelőtt a kikötőkhöz vezető vasútvo­nalakat tette használhatat­lanná. Ebben a kritikus hely­zetben légi hídon jutottak el Addís-Abebába a nélkülöz­hetetlenül fontos katonai és polgári szállítmányok. A nemzeti egység tehát gazdasági szempontból is rendkívül fontos Etiópiának. De ennél sokkal lényegesebb a szocialista irányzatú forra­dalmi átalakulás sorsa. Eti­ópia egyszerűen nem enged­heti meg, hogy a saját terü­letén jusson támaszponthoz az arab reakció, az amerikai imperializmus hűséges ki­szolgálója. Különösen nem, ha figyelembe veszi, hogy a szomszédos Szudán és Szo­mália ugyancsak az afrikai haladás ellenségeihez csatla­kozott. Aaí eritreai felszabadítási mozgalmak vezetői előszere­tettel bizonygatják, hogy ha­ladó, sőt marxista elveket vallanak. A gyakorlat in­kább nacionalista—sovinisz­ta eltévelyedést sejtet, sú­lyosbítva azzal a körülmény­nyel, hogy legtekintélyesebb külső támogatóik — például Szaúd-Arábia — a legkevés­bé sem sorolhatók a hala­dás védnökei közé. NEMZETI EGYSÉG vagy elszakadás? Történelmi kér­dés ez, amelyre kívánato­sabb a tárgyalóasztalnál vá­laszolni, mint a csatamezőn. S ez éppúgy érdeke Eritreá­nak, njint Etiópiának. Böcz Sándor j köztük a 131 tagú elnök­séget. Ezután Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke szólalt fel. A szónoki emel­vényre lépő Brezsnyevet a küldöttek nagy tapssal kö­szöntötték. „Lenin—párt— ­Komszomol” — hangzott az ütemes kiáltás. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke beszé­dében kiemelte, hogy az idő­sebb nemzedékek kommunis­tái elégedettek lehetnek nap­jaink szovjet ifjúságával. A szovjet fiatalok odaadóak a párt, a nagy Lenin ügyéhez. Országunk sok természeti kinccsel rendelkezik. — mondotta Leonyid Brezs­nyev. Nagy gazdasági poten­ciált teremtettünk, sok jól képzett kádert készítettünk és neveltünk fel, számukra jó életkörülményeket bizto­sítottunk. Ma fontos, hogy tudjuk, hogyan aknázhatjuk ki gazdaságosan ezeket a kincseket. A Komszomol mindig ak­tívan részt vett az építésben, s ez a nagyszerű hagyomány ma is folytatódik. Leonyid Brezsnyev ezután az ifjúság szerepével foglal­kozott a mezőgazdaság fej­lesztésében. Leonyid Brezsnyev a to­vábbiakban a Szovjetunió külpolitikájának kérdéseiről szólt. A tartós és szilárd bé­ke biztosítása külpolitikánk célja, amelynek legfontosabb elvei a békés egymás mellett élés, a nemzetközi enyhülés — mondotta. Az enyhülés ma nem elmé­let, nem jelszó, nem jókíván­ság. Nem kevés konkrét és kézzelfogható jó dolog tör­tént ennek érdekében. Az enyhülés Európában az álla­mok kapcsolatainak alapjává vált, az élet legkülönbözőbb területeire kiterjed. Újszerű­nek, a békét illetően — min­den konjunkturális ingadozás ellenére — kedvezőbbnek tűnnek most a szovjet—ame­rikai kapcsolatok. A népek elismerik és támogatják az enyhülés politikáját, amely nehéz korunkban az egyetlen ésszerű választás. Napjainkban a leglényege­sebb, a leghalaszthatatlanabb a háborús veszély további csökkentése, a fegyverkezés növekedésének megállítása. A Szovjetunió — foly­tatta Leonyid Brezsnyev — a föld más békeszerető erőivel együtt aktív erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ne engedjék meg új, különösen antihumánus tömegpusztító eszközök, a neutronfegyver megalkotását. Álláspontunk ebben a kérdésben meglehe­tősen egyszerű és radikális: addig kell megállapodást el­érniük az érintett államok­nak e fegyver gyártásáról történő kölcsönös lemondás­ról, amíg nem késő. Az em­beriséget egyszer és minden­korra meg kell menteni meg­jelenésétől. Nincs jogunk megfeledkez­ni arról, — mondta beszéde végén —, hogy a világ felett még ott lebeg a nukleáris fegyver alkalmazásának ve­szélye, a népek aggódnak sor­sukért. Magától értetődik, hogy e veszély kiküszöbölésé­re minden nukleáris fegy­verrel rendelkező állam együttes erőfeszítéseire van szükség. Mindegyik hozzájá­rulhat és hozzá is kell járul­nia ahhoz a maga módján. A Szovjetunió a maga részéről teljes határozottsággal kije­lenti: ellene vagyunk a nuk­leáris fegyver alkalmazása-! nak, csak rendkívüli körül­mények, más nukleáris hata­lom részéről az országunk, vagy szövetségeseink elleni agresszió kényszeríthet ben-; nünket arra, hogy az önvéder lemnek ehhez a végső eszkö-j zéhez nyúljunk. A Szovjet­unió mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy ne engedje meg aa atomháború kirobbanását, hogy a népek ne váljanak sem első, sem pedig utolsó atomcsapás áldozataivá. Ez a mi szilárd politikánk és en­nek megfelelően fogunk cser lekedni. Az emberiség eszméinek —t meggyőződésünk szerint — arra kell irányulnia, hogy, megőrizzük földünket és át­adjuk annak minden gazdag­ságát és szépségét az ifjú nemzedéknek, elkerüljük a nukleáris tűz mindezt eltor­zító lángját. A Szovjetunió mindent megtesz a béke megőrzésére és megszilárdí­tására. ★ Az SZKP Központi BH zottsága üdvözölte a Komszo­mol kedden megnyílt XVUU kongresszusát. Az SZKP büszke a Lenini Komszomolra, amely az or­szág ifjú nemzedékének leg­jobb vonásait testesíti meg — mutat rá az üdvözlet. — A fejlett szocializmus körülmé­nyei között felnövekvő szov­jet ifjúság örökölte az idő­sebb nemzedékektől a kom­munizmus eszméi iránti oda­adást, a lenini ügyhöz való önzetlen hűséget, a készséget a közjóért való önfeláldozó munkára. Olaszországban kedden megemlékeztek a felszaba­dulás 33. évfordulójáról. Rómában valósággal za­rándokhellyé vált a Mario Fani utca, ahol március 16-án elrabolták Aldo Morót és lemészárolták kíséretének öt tagját. Több ezer virág­csokrot és koszorút helyez­tek el a vérontás színhelyén. Az olasz kormány elfogad­hatatlannak minősítette a „vörös brigádok” fogolycse­rére vonatkozó követelését. A római La Republica keddi számában úgy véli, hogy „valaki segít a terroris­táknak az államhatalmi szervekben, hiszen néhány nappal ezelőtt elfogatási pa rancsot adtak ki kilenc sz« mély ellen, akiket a Morc ügyben gyanúsítanak, de listán szereplő nevek előb nyilvánosságra kerülte! mint a nyomozók elfoghat ták volna az érintetteket, i hatóságok most bottal üthe tik a nyomukat”. Torinóban egy maga „bosszúálló mozgalomnak nevező csoport felszólított a kormányt, hogy — mint Baader—Meinhof csoporttá történt — rendezzenek „kol lektív öngyilkosságot” a To rinóban Derbe fogott RenaU Curclo és társai között, [liosaiMatlan a fagoiitsm Valaki segít a te

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom