Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-02 / 78. szám

A munkásosztályért, a népköztársaságért 60 éve született Asztalos János TISZTA SZEMŰ, magas homlokú fiatal honvédtisztet ábrázol az a fénykép, amely nem sokkal mártírhalála előtt készült róla. így él em­lékezetünkben, s mindazoké- ban, akik ismerték, szerették. Asztalos János elvtárs, aki a párt, a szocialista Magyar- ország védelmében halt hősi halált 1956. október 30-án a Budapesti Pártbizottság Köz­társaság téri székházának ostromakor. Pozsonyban szü­letett 1918 április 6-án, egy szegény cipészsegéd gyerme­keként. Négyen voltak test­vérek. Az I. világháború vé­gén Budapestre költöztek, így az 1919-es Tanácsköztár­saság idején már egy Nefe­lejts utcai kis szoba-konyhás lakásban élt a hattagú csa­lád. Asztalos János édesapja elkötelezte magát a proletár- diktatúra mellett. Egy cipő­üzem vezetőjévé nevezték ki. A munkáshatalom leverése után börtönbe került. A fia­tal Asztalos János elvégezte a négy polgárit, de a világ- gazdasági válság éveiben semmi lehetősége sem volt rá, hogy felvegyék a Láng- gépgyárba, ahol szakmát sze­retett volna tanulni. Ezért 1932. őszén ékszerésztanonc- nak szerződött. Szorgalma, ügyessége révén hamarosan a szakma elismert munkása lett 1942-ig, katonai behívá­sáig dolgozott aranyműves­ként. Ä Már inasévei alatt szoros kapcsolatba került az ifjú­munkásokkal. öccsével együtt beiratkozott a vasasok tornászcsoportjába, ahol egy­re több kommunista munkást ismert meg. ) Mint vasastomász, hét végi túrákra járt sok-sok társával együtt a budai, pilisi és bör­zsönyi hegyekbe. Ezeken a kirándulásokon nagyszerű előadásokat hallgattak politi­kai kérdésekről, vitákat ren­deztek társadalmi problé­mákról. Marxista ismereteket gyűjtöttek. Forradalmi dalo­kat és indulókat énekeltek, közösségi szellemben nevel­ték, alakították, formálták egymást. 1936-ban, 18 éves korában lépett be a Nemesfémipari Munkások Szakszervezetébe. Szorgalmával, fiatal korától messze előbbre járó komoly gondolkodásmódjával, politi­kai kérdésekben tanúsított aktivitásával tekintélyt szer­zett magának az idősebb munkások körében is. Bevá­lasztották a szakszervezet ve­zetőségébe. 1937. szeptember 16-án a Ságvári Endre vezet­te fiatalok megtámadták a Tompa utca—Angyal utca sarkán levő nyilas házat és szétzavarták a nyilasokat. Asztalos János részt vett eb­ben az akcióban. „Az akció­val elértük, amit akartunk. Megmutattuk, hogy van erő, amely szembe mer szállni a nyilasokkal. S egyre nőtt ez az erő.” 1939. őszétől bekapcsolódott a Vörös Segély munkájába is. Mind többet vállalt magá­ra az illegális pártmunkából. Terjesztette a párt kiadvá­nyait, propagandaanyagait. Titkára lett a vasastornászok sportbizottságának, amely az illegális kommunista párt utasításai szerint tevékeny­kedett. Asztalos János szervezte meg a vasastornászok rész­vételét a párt által kezdemé­nyezett 1941. október 6-i Batthyány emlékmécsesnél lezajlott demonstrációra, no­vember 1-én a Kossuth és Táncsics sírjának megkoszo­rúzására s 1942. március 15- én a Petőfi szobornál rende­zett háborúellenes tüntetésre. Ezt követően hamarosan behívták katonának. A hír­adósokhoz került. A MAGYAR MUNKÁS­MOZGALOM SZAMARA 1942 a próbatétel esztendeje volt. Tömegesen hívták be a baloldali érzelmű munká­sokat, a szakszervezeti veze­tőket s vitték ki őket bünte­tőszázadokkal a frontra. Le­tartóztatták a Kommunisták Magyarországi Pártjának ve­zetőit és a kommunisták szá­zait. Asztalos Jánost csapat­testétől hozták fel a katonai nyomozók Budapestre a hír­hedt Andrássy laktanyába. Kegyetlenül megkínozták, de megtörni nem tudták. Elítél­ték, másfél évet kapott, amit a Margit körúti és a váci fegyházban töltött le. 1944- ben, alighogy kiengedték a börtönből, a nagykanizsai ín- temálótáborba hurcolták. 1945. áprilisának első nap­jaiban vált szabaddá, amikor az ország. Részt vett a Ma­gyar Kommunista Párt nagy- kanizsai szervezetének meg­alakításában, majd Buda­pestre került. PártiskQlai ok­tató lett. Tudását továbbadta másoknak. A IX. kerületi és a budapesti pártbizottságon dolgozott. ' 1946-tól a budatétényi pártiskola vezetője volt. 1948-ban a párt az alakuló néphadseregbe küldte politi­kai munkára. Nagy szükség volt marxista—leninista képzettségű, tudású osztály­hű tisztekre. Mint politikai tiszt, kiváló oktató, nevelő és szervező munkát végzett. Tu­dásával, példás magatartásá­val, a kommunista vezetőre jellemző kitűnő tulajdonsá­gaival irányította, nevelte beosztottjait, akik szerették és tisztelték becsületes, nyílt, határozott, mélységesen em­beri magatartásáért. 1956. október 30-án, amikor az ellenforradalmárok meg­támadták a Budapesti Párt- bizottságot, Asztalos János, a régi illegális harcokban ed­zett kommunista a maga hu­mánus mércéjével mért má­sokat is. Hitte, hogyha békés szándékkal áll ki, okos szó­val fordul a felfegyverkezett támadókhoz, azok majd hall­gatnak rá. Nem így történt. A felkorbácsolt indulat az ér­telem fölé kerekedett. ASZTALOS JÁNOS HON­VÉD EZREDES HŐSI HA­LALT HALT a pártért, a szo­cialista Magyarországért. Emlékét a nevét viselő utcák, intézmények, sporttelepek és elvtársai sohasem halványuló emlékezete őrzi. Vida Sándor 1. A zászlóaljparancsnok egy heves mozdulattal a küldönc­höz fordult: — Gutman elvtárs! Sora­koztassa fel az utánpótlást! — Értettem! Utánpótlás — sorakozó! — süvítette bősz őrmesterhangon Gutman. f Még nem csitult el odafent a tompa lábdobogás, amikor a parancsnok határozott moz­dulattal kilépett a fedezék­ből és a mellvédre támasz­kodva előszökkent az árok­ból.^ Gutman sietve „vi­1 gyázz!”-t vezényelt és a pa­rancsnok lelépkedett a mell­véd fagyott földhányásáról. Ebben a pillanatban hátul, a magaslat felett rakéta ugrott a magasba, remegő fénye végigömlött a katonák arcán, akik riadt-óvatosan összébb görnyedtek, de senki se hagy­i J.978. április 2., vasárnap ta el a helyét a sorban. Min­denki a magaslatra pillan­tott, aztán — őrá, a parancs­nokra, nyilván a „feküdj!” vagy az „oszolj!” vezényszót várták. De a parancsnok még csak „pihenj !”-t se ve­zényelt, hanem kimérten to­vábbment a sor közepéig és ott megállt. A rakéta kihunyt, a ma­gaslat felett hunyorgó fél­homályt sűrű éjszakai sötét­ség váltotta fel. — Ki tud oroszul? — Én érteni. — Én is. — Egy ember — hozzám! Valaki kilépett a sorból és a zászlóaljparancsnoktól há­rom lépésre megállt. — Álljon mellém, tolmá­csolni fog. Vannak-e bete­gek? A katona néhány szót mon­dott a maga nyelvén. — Van — felelte valaki a sorból. — Betegek, öt lépést előre — lépj! A tolmács a sor felé for­dult. és nem túl határozot­tam lefordította a parancsot. A parancsnok észrevette, hogy a katona mondókája valahogy hosszabb volt, mint az ő vezényszava. Eközben a háta mögött újabb rakéta lobbant. Volosin mozzanacla nul hátrafülelt: nem hallat­szanak-e lövések? Ha lövöl­dözés kezdődik, az azt jelen­ti, hogy a felderítők néme­tekbe botlottak és a vállal­kozás ma kútba esik. De úgy látszik, egyelőre nem volt baj: a rakéta kihunyt, de lövöldözés nem hallatszott. Amikor a széljárta éjszakai táj fölött újra összezárult a sötétség, a parancsnok észre­vette, hogy az előtte álló sor. megmozdult és néhány em­ber előrelépett. Egyenként léptek elő, nem egyszerre, szemmel láthatóan bizonyta­lanul megálltak a sorfal előtt, és gyanakodva pillan­tottak a zászlóaljparancsnok­ra. — Aki nincs kiképezve — három lépést előre — lépj! Némi tétovázás után újabb hat ember lépett előre. De amint megálltak, csak­nem egy vonalba kerültek azokkal, akik öt lépést lép­tek ki. A parancsnok észre­vette ezt a pontatlanságot, de nem szólt, most nem lett volna értelme. — Aki nagyon fél — az is! A tolmács ezúttal nem is vezényelt, inkább elmagya­rázta a vezényszót és a zász­lóaljparancsnok gyomra ösz- szerándult, attól tartva, , ha Tiz éve törtónt „Végre szabad vagyok!" „Almot látok, egy olyan Amerikát, amelyben a sze­gények és a gazdagok, a fe­hérek és a feketék nemcsak a törvény előtt, hanem az élet. ben is egyenlőek.” Martin Luther King szavai ezek. Csaknem 15 éve azon az em­lékezetes washingtoni pol­gárjogi ' tömegtüntetésen hangzottak el, amelyen mint­egy negyedmillió ember emelt szót az amerikai né­gerek jogaiért. A tüntetés szónoka, Martin Luther King akkor már hét éve szervezte, irányította a faji megkülönböztetés elleni küzdelmet az Egyesült Álla­mokban. A nevét még 1956- ban ismerte meg a világ, amikor az Alabama állambeli Montgomeryben egy helyi megmozdulás eredményeként az amerikai Dél történetében először indult útjára olyan autóbusz, amelyen fehérek és feketék egyaránt utazhattak. Az autóbusz-bojkott, amelyet Martin Luther King vezetett sikerre, az amerikai polgár­jogi küzdelem első jelentős akciója volt. Hatására erősö­dött meg a mozgalom, s lett az addig ismeretlen baptista lelkészből világszerte ismert és tisztelt polgárjogi vezető. Martin Luther King őszin­tén hitt abban, hogy az ame­rikai négerek erőszak nélkül, békés úton is kivívhatják szabadságukat. A mozgalmat is ebben a szellemben irá­nyította, jóllehet a montgo- mery-i akció után ő és csa­ládja nemcsak Alabama ál­lamban, hanem az Egyesült Államok egész területén ál­landó életveszélyben volt. Naponta kapott fenyegető le­veleket, telefonhívásokat, többször letartóztatták, nyil­vánosan megrágalmazták. A küzdelmet mégsem adta fel. Amikor 1963-ban Kennedy elnök haláláról, a dallasi gyilkosságról értesült, csupán ennyit mondott feleségének: „Ez történik majd velem is”. ezt az utasítását végrehajt­ják, alig marad valaki a he­lyén. De a sor ezúttal moz­dulatlanul állt, bizonyára a fölösek valamennyien ki­használták már a lehetősé­get. — Helyes. Most azok, akik előreléptek: jobbra — át! — vezényelte a parancsnok. — Gutman elvtárs, vezesse visz- sza a csoportot a törzshöz. — Vissza? — csodálkozott Gutman, aki máskor mindig megértette parancsnokát, de aztán elharapta a szót és si­etve elkiáltotta magát: — Utánam, lépés indulj! Amikor amazok egyenként átugráltak az árkon és el­tűntek az éjszakában, Volo­sin közelebb lépett a sorhoz. A két megritkult vonal fe­szült figyelemmel meredt rá. — Önökkel pedig harcolni fogunk. Fordítsa. Holnap harcba indulunk. Együtt, mindnyájan. Lesz, aki elesik. Ha összehangoltan és hatá­rozottan fognak tevékenyked­ni, kevesebben fognak el­esni. Ha tétovázni kezdenek a tűzben, többen esnek el. Jegyezzék meg! A gyalogos katona legfőbb törvénye: mi­nél gyorsabban odafutni a némethez és megölni. Ha nem sikerül, ő öli meg magukat. Ez nagyon egyszerű. A há­borúban minden egyszerű. Amíg a tolmács bele-bele- zavarodva továbbította sza­vait, a zászlóaljparancsnok várakozóan ellépkedett a sor előtt, közben egy-egy pillan­tást vetett a magaslatra. (Folytatjuk) És, hogy ennek a megérzésnek volt létjogosult­sága, ipi sem bizonyítja job­ban, mint az azóta nyilvá­nosságra került részletek a Szövetségi Nyo­mozó Iroda tevékenységé­ről. A tények­nek e napvi­lágra került töredékeiben Martin Luther King neve többször is sze­repel. Edgar Hoover, az FBI egykori nagy­hatalmú igaz­gatója már 1961-ben azt mondta King- ről, hogy „nem jó ember”. „Meg kell akadá­lyozni, hogy King Messiássá váljék, aki képes egyesíteni és felvillanyozni a fekete na­cionalista csoportokat.” A do­kumentum, amelyből a rész­let való, s amely nyilvánva­lóan árulkodik arról, mire is gondolt Hoover, 1968. már­ciusában készült. Martin Luther Kinget 1968. április 4- én este gyilkolták meg. Az az ember, aki annyira irtózott az erőszaktól, erőszak áldo­zata lett — a gyilkos golyó a Nobel-békedíjas polgárjo­gi vezetőt szállodai szobájá­nak erkélyén érte Memphis­ben. Az állítólagos gyilkos} James Earl Rayt miután hajJ landó volt bűnösnek vallani magát, 99 évi börtönre ítél—; ték. „A magányos gyilkos” azóta többször is kérte ügya újratárgyalását, de hiába.. Martin Luther King szülő­helyén, Atlantában egy sírj hant áll a néger gettó köze­pén. A kövön fekete betűk! Martin Luther King 1929— 1968., s alatta egy négysoros vers: „Végre szabad — Végre szabad — Hála a mindenható istennek — Végre szabad vagyok.” K. Mi Ráadásnak — Kodályt Varsói egyetemisták kórusa énekelt Gyöngyösön Alig egy napot töltöttek el Gyöngyösön. Tulajdonképpen a Gödöllői Agrártudományi Egyetem vendégei voltak, a két felsőoktatási intézmény között létrejött egyezmény keretében érkeztek hazánkba, és Gyöngyösre csak leruc­cantak. Ismerkedni a mátra- alji tájjal, ismerkedni en­nek a tájnak jellegzetes te­lepülésével, az ott működő főiskolával, az abban tanuló diáktársakkal. Es még hangversenyt is ad­tak. Ennek a kulturális ese­ménynek a fundamentuma a két népnek immár a törté- ( nelmi időkkel megmért test­véri barátsága, amelyet most csak kiegészített, hangsúlyo­zottabbá tett a forradalmi if­júsági napok rendezvényso­rozata, a VIT-re való készü­lődés máris magas hőmér­sékletű feszültsége. Érthető, ha a gyöngyösi fiatalok nagy érdeklődést ta­núsítottak a varsói akadé- misták vendégszereplése iránt. A természetes kíván­csiság is hajtotta őket: mit hallhatnak a lengyel fiata­loktól, a lengyel dalkincs, népművészet milyen eddig még ismeretlen remekeivel találkozhatnak, hogyan él­vezhetik ennek a zenei világ­nak a felfedezését? A vegyes kar a műsorát két részre osztotta. Tudatos mű­sorszerkesztői szándék sze­rint a nehezebb fajsúlyú művekkel kezdték, aztán kö­zelítettek a játékosabb, a vi­dámabb, a könnyebben fel­fogható és átélhető kórusmű­vekkel a mához. A két részt olyan számmal zárták, ami feltétlenül közönségsikerre számíthatott. így is lett. És amikor a hálás haliga-' tóság csakugyan ráhangoló­dott az énekprodukciókra, akkor még megtetézték mindezt egy Kodály-művel : Ének Szent István királyhoz című alkotással. A magyarul énekelt szám hatását leírni fölösleges. Szívből örültünk a hang­versenynek, annak is, hogy a Varsói Mezőgazdasági Aka­démia Vegyes Kórusa alkal­mat adott néhány száz ifjú­nak a jó zene, illetve ének él­ményének átélésére. A ven­dégegyüttes figyelemre méltó tulajdonságokkal rendelke­zik. Tudnak együttes hang­zást biztosítani, jó a ritmus­érzékük, szépek a középfek­vésű akkordjaik, szinte hi­ánytalanul szólaltatják meg a szélesebb hömpölygésű dal­lamokat, és valósággal meg­újulnak, kinyílnak, átlénye­gülnek, amikor a lengyel né­pi eredetű kompozíciókat in­terpretálhatják. Csak sajnálni tudjuk, hogy nem ebből a fajta művekből hallhattunk többet. Bevall­juk, nagyobb örömünkre szolgált volna, a várakozása­inknak is ez felelt volna meg. A műsorszerkesztői szándék: a nagy ív feivázolása, az egy­házi énekművészet gyöngy­szemeinek felvillantása el­képzeléseinkkel nem egészen egyezett. Ezt a tudatos mű- sorepítést a Kodály-mű is hangsúlyozza. Az énekkart Jerzi Skalski vezényelte, zongorán kísért Éva Gotsz. (g. mol—l J

Next

/
Oldalképek
Tartalom