Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-02 / 52. szám

^^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAiAAA/SAAAAAAAA^AAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAA^ ^ Szerda esti külpolitikai kommentárunk: A kérdések kérdése MÁR AZOK IS EGYRE CSALÖDOTTABBAK, i akik novemberben csak mérsékelt reményeket fűztek : a közvetlen egyiptomi—izraeli tárgyalásokhoz. És ; minden okuk megvan a kiábrándultságra : Kairó és | Jeruzsálem álláspontja úgyszólván tapodtat sem kö- j zelitett egymáshoz a legfontosabb kérdésben, a pa- ; lesztinok önrendelkezési jogainak helyreállításában és ; a megszállt arab területeken létesített izraeli telepüié- ; sek ügyében. Washington szemmel látható aggodalommal fi­gyeli az ingázó külügyi államtitkár erőfeszítéseit. Alfred Atherton Jeruzsálem és Kairó, pontosabban : Iszmailia között szinte a postás szerepét tölti be, hozza-viszi a javaslatokat, közvetíti a legtöbbször ne­gatív tartalmú üzeneteket. Józan ésszel már novemberben is arra a követ­keztetésre lehetett jutni, hogy a látványos formasá­gokban bővelkedő jeruzsálemi Szadat-látogatás vajmi csekély mértékben járul hozzá a térség békéjének tényleges helyreállításához, Carter elnök mégis vér­mes reményeket fűzött hozzá, nem utolsó sorban a „Pax America", az amerikai elgondolásokon alapuló béke megteremtése érdekében. Világkörüli útját meg­szakítva tárgyalt Egyiptomban Szadattal, majd Camp Davidben fogadta az arab politikust, akit nyomban Dajan izraeli külügyminiszter követett a Fehér Ház vendéglistáján. AZ EDDIGI RÁBESZÉLÉSEK azonban hiábava­lónak bizonyultak; Jeruzsálem továbbra is hajthatat­lan a palesztin kérdésben. Már pedig a közel-keleti rendezés bonyolult folyamatában ez a kérdések kér­dése, amely nélkül nincs kimozdulás a holtpontról. Azazhogy mégis...? Ha ugyanis Kairó lemond a palesztin önrendel­kezési jog követeléséről, cserében bizonyára Jeruzsá­lem is késznek mutatkozna bizonyos engedményekre. Netán éppen az izraeli települések ügyében. S a leg­frissebb események — az egyiptomi—palesztin vi­szony rohamos romlása, a ciprusi balsikerű komman­dó-akció nyomán szított programhangulat — mintha abba az irányba mutatnának, hogy Kairó fontolóra vette a palesztin ügy elvetését. Egyelőre persze mindez csupán a találgatások szférájába tartozik. A WAFA Palesztin hírügynökség szerdai cikkében mindenesetre megállapítja: az egyip­tomi kampány célja nem más, mint az, hogy Kairó el­határolhassa magát a palesztínai ügytől és teljesítve izrael követelését, megköthesse a különbékét, MEGLEHET, ez is csupán egy kombináció a sok közül. Bizonyos jelekből ítélve azonban mégsem alap­talan. Nem most, már hetekkel korábban figyelmez­tették rá azok az arab erők, amelyek Szadat külön- utas politikájától élesen elhatárolták magukat. Gyapay Dénes j ^MWWVWMA/WVAÖMAVWVMMAM/WWWWVWWWVWWWWUW' Közlemény (Folytatás az 1. oldalról) Megkülönböztetett figyel­met fordítottak a fegyverke­zési hajsza folytatásából és fokozásából, az új típusú tö­megpusztító fegyverek — köztük a neutronbomba — kifejlesztéséből származó ve­szélyekre. Az említett lépések jelentősen akadályozzák a nemzetközi kapcsolatok to­vábbi normalizálást. A ta­nácskozáson részt vevő pár­tok síkraszálinak a hatékony — mindenekelőtt a nukleáris fegyverekre vonatkozó — le­szerelési intézkedésekért. Minden nép számára halaszt­hatatlan, létfontosságú ügy, hogy kudarcba fulladjon a NATO-országok reakciós kö­reinek és más konzervatív erőknek a leszereléssel szem­ben megnyilvánuló ellenál­lása. A tanácskozás résztvevői kifejezték pártjaik szolidari­tását a kommunisták és más haladó, forradalmi, nemzeti felszabadító erők, minden nép igazságos harcával. Ez a harc az erőszak és az agresz- szió imperialista politikája ellen, a népek szabad akarat­nyilvánításának megakadá­lyozására irányuló kísérletek meghiúsításáért, a nemzeti függetlenségért, a szuvereni­tásért, a határok sérthetet­lenségéért, a népek szabad, külső beavatkozástól mentes önrendelkezési jogának tisz­teletben tartásáért, a társa­dalmi haladásért, az egyen­jogú nemzetközi együttműkö­désért folyik. A tanácskozás résztvevői határozottan elítélték a korn- munistaellenes kampányokat; az imperialista, reakciós kö­rök azon mesterkedését, hogy meghamisítsák a szocialista országok politikáját és be­avatkozzanak belügyeikbe. Hangsúlyozták, hogy töreked­ni kell az összes kommunis­ta és munkáspárt tevékeny­ségéről, a szocialista országok népeinek munkájáról, vala­mint az új társadalom építé­sében és együttműködésük fejlesztésében elért sikereik­ről szóló tárgyilagos tájékoz­tatás bővítésére. A felszólalók aláhúzták; fontos, hogy széles körben népszerűsítsük a szocialista országok építő erőfeszítéseit a nemzetközi biztonság meg­szilárdítására, arra, hogy az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet minden résztvevője következetesen és maradéktalanul megvaló­sítsa a helsinki záróokmány ajánlásait. Hangoztatták: meggyőződésük szerint az enyhülés elmélyítésének, a béke és a biztonság megszi­lárdításának fontos feltétele valamennyi érdekelt fél kö­zös erőfeszítése. Ennek érde­kében hasznosítani kell azo­kat a pozitív tapasztalatokat, amelyeket a különböző tár­sadalmi rendszerű, kis és nagy államok együttműködé­se terén szereztek. A tanácskozás résztvevői megerősítették pártjaik eltö­kéltségét, hogy elősegítik az európai kommunista és mun­káspártok 1976. évi berlini konferenciáján kialakított állásfoglalás teljes és követ­kezetes valóra váltását. Egy­idejűleg a Kubai Kommunis­ta Párt megerősítette, hogy » jövőben is mindent megtesz a latin-amerikai és a karibi térség országai kommunista pártjainak havannai tanács­kozásán elfogadott megálla­pítások érvényesítéséért. (MTI) ★ Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székhá­zában fogadta a testvérpár- tok budapesti tanácskozásán részt vett központi bizottsági titkárokat, a Vietnami Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának képviselőjét és a „Béke és szocializmus’’ fő- szerkesztőjét. Az elvtársi, baráti légkörű beszélgetésen magyar részről jelen voltak: Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titká­ra, Gyenes András és Győri Imre, a KB titkárai. Beginfelhívás Menahem Begin izraelf kormányfő a cionista világ­kongresszus záróülésér An­var Szadat egyiptomi elnök­höz intézett felhívásában sürgette, hogy Egyiptom ter gye lehetővé az izraeli—J egyiptomi politikai és kato­nai bizottság munkájának mielőbbi felújítását. Az egyiptomi külügymiJ nisztériumban elfogadhatat­lannak minősítették Begin felhívását, amely gyakorlatig lag kizárja a párbeszéd feH újításának lehetőségét, mtntj hogy feltételei az izraeli teJ rületszerző álláspont feltétel nélküli elfogadását követelik Egyiptomtól. Amiről a hírek szóinak Csád Az utóbbi időben megsza­porodtak a Csád Köztársa­ságról szóló sajtójelentések., amelyek vagy az ország Lí­biához való viszonyával fog­lakoznak, vagy a FRONILAT (Csád Nemzeti Felszabadí- tási Frontja) harci sikereiről számolnak be. Közép-Afrikában helyez­kedik el a majdnem 1,3 mil­lió négyzetkilométer terüle­tű, közel négymillió lakosú Csád Köztársaság. A népes­ség 50 százaléka szudáni né­ger, 36 százaléka arab, észa­kon hausza nyelvcsoportba tartozó negroid népek élnek. A mai Csád Köztársaság te­rületén élő szudáni négerek szultánságait 1900 és 1913 kö­zött a franciák hódították meg. Az országot az Ouban- gui Hari gyarmathoz csatol­ták, majd 1958-ig a Francia Egyenlítői Afrika föderatív részévé tették. Csád 1958-tól autonóm köztársaság, 1960. augusztus 11-töl független ország lett. Az alkotmány értelmében Csád elnöki köz­társaság, ahol az elnök egy­idejűleg kormányfő is. A dik­tatórikus elnöki hatalom el­len 1965-től az ország északi részén felkelés bontakozott a FRONILAT vezetésével. Csád elmaradott agráror­szág. Az ország területének 41 százalékát hasznosítja a mezőgazdaság, az az ágazat foglalkoztatja az aktív né­pesség 80 százalékát. Felhők Ausztria fölött A nyugati lapok az utóbbi években osztrák gazdasági csodáról írtak. Az 1974-ben kibontakozó világméretű válság legsötétebb napjaiban a gazdasági fejlődés viszony­lag gyors ütemével a kis Ausztria egyszerre csak az élre került az európai tőkés országok között. Az infláció ugyan a korábbi évekhez ké­pest fokozódott, de a tízszá­zalékos határt nem lépte túl, sőt 1975 óta sikerült mérsékelni is. FOGLALKOZTATOTTSÁG — MINDENEKELŐTT A legnagyobb nemzetközi elismerést a munkanélküliek alacsony száma váltotta ki, s az osztrákok is erre a leg­büszkébbek. Mikor a tőkés világban a legnagyobb volt a munkanélküliség, Ausztriá­ban a szokásos szinten: 2 százalék alatt maradt. Ennek egyébként történelmi okai is vannak. Az osztrák munkás­osztály emlékezetében kitö­rölhetetlen nyomot hagytak a harmincas évek, amikor 5— 600 ezer munkanélküli nyo- morgott családjával együtt teljes létbizonytalanságban. Napjainkban Ausztriában a nagy befolyással bíró szak- szervezeti központ — és te­gyük hozzá, a szociáldemok­rata kormány is — azt vall­ja, hogy a teljes foglalkozta­tottságot minden körülmé­nyek között fenn kell tartani. „Néhány száz milliós schil­ling államadóság sokkal ke­vésbé aggaszt, mint néhány száz munkanélküli” — jelen­tette ki Kreisky kancellár. Kormánya meg is tiltotta, hogy bárkit az utcára tegye­nek az államosított üzemek­ből, amelyek az ipari mun­kások egyötödét foglalkoztat­ják. Mindehhez persze az is hozzátartozik, hogy a mun­kahely biztonságát a tőkések a szakszervezeti vezetők se­gítségéve] a munkások jogos bérköveteléseinek leszerelé­sére használják fel. S az is némileg rontja az összképet, hogy a vendégmunkások nem élvezik a teljes foglalkozta­tottság áldásait. 1973. óta mintegy százezer vendégmun­kás hagyta el az Osztrák Köztársaságot. KÉSLELTETETT VÁLSÁG A mindössze hét és fél mil­lió lakosú, erősen külkeres­kedelemérzékeny ország hosszú távon nem tudta ma­gát függetleníteni a tőkés környezettől és a világgazda­ság hatásaitól. 1977 derekától már a legontimistább gazda­sági szakemberek is belátták: a konjunktúra rohamosan romlik, és az egvre aggasz­tóbb méretű külföldi eladó­sodást csak szigorú takaré­kossági intézkedésekkel le­het megállítani. Négyéves eltolódással ugyan, de a válság Ausztriá­ba is „beköszöntött” és elő­reláthatólag a háború utáni időszak legsúlyosabb csapá­sát méri az osztrák gazdaság­ra — no meg a dolgozók pénztárcájára. A szakszerve­zetek előreielzése szerint a gazdasági fejlődés 1978-ban minimális lesz, s az eddigi bértárgyalások eredményei azt mutatják, hogy a dolgo­zók reálbére a tavalyihoz ké­pest nem növekszik. A BÁDOGLAVINA Az osztrák gazdasági hely­zet rontását elsősorban a vi­lágpiacon, ezen belül is főleg az Európai Gazdasági Közös­ségben tapasztalt konjunk­túra-alakulás magyarázza. A Közös Piac országai saját árucikkeik elhelyezését kí­vánják biztosítani, belső pia­cukról pedig kiszorítják a külföldi — köztük osztrák — termékeket. Ehhez még az is hozzájárul, hogy az osztrák ipar versenyképessége az utóbbi években valamelyest csökkent. így az export nem tudott és ma sem tud olyan gyors ütemben bővülni, mint az import. Különösen kedvezőtlenül alakultak a kereskedelmi kapcsolatok a legnagyobb partnerrel, az NSZK-val. Az osztrák külkereskedelmi de­ficit döntő része éppen abból ered, hogy Ausztria lényege­sen több árut hoz be nagy északi szomszédjától, mint amennyit oda exportál. Ezen belül is az egyik legvasko- sabb tétel az autóimport. A „bádoglavina”, ahogy a nyu­gatnémet kocsik egyre nö­vekvő áradatát nevezik, mind jobban megterheli az osztrák fizetési mérleget. A kormány ezért szorgalmazza erőtelje­sen a hazai autógyártás fej­lesztését, és addig is, míg ez a — meglehetősen vitatott — terv megvalósul, jelentős adóval sújtja a gépkocsik be­hozatalát. TÉLI TURISTÁK A gondok másik forrása a „legnagyobb osztrák iparág”, az idegenforgalom. A kis Ausztria turisztikai nagyha­talom. Ebben az országban több mint ötször annyi az idegenforgalmi férőhelyek száma, mint Magyarországon, s az egy lakosra jutó, turiz­musból eredő bevételek itt a legmagasabbak egész Euró­pában. És mégis ... A „látha­tatlan export”, ahogy a tu­rizmust nevezik, nem nő kellő ütemben. A téli szezon ugyan még mindig bomba üzlet, de nyáron egyre keve­sebb turista keresi fel Auszt­riát. Ugyanakkor az eddig otthonülőknek számító oszt­rákok többet utaznak kül­földre és ott mind nagyvona­lúbban költekeznek. A túlzott kül- és belföldi költekezésről az osztrákok­nak azonban az idén le kell mondaniuk. Amolyan nad- rágszijösszehúzó esztendő következik. A kibontakozás vagy ahogy mondani szokták — az „alagút vége” még nem látszik. Anton Benya, az osztrák szakszervezetek nagy­hatalmú vezetője, csakúgy, mint a többi vezető politikus, elsősorban a világkonjunk­túra megélénkülésétől reméli a megváltást. „Eddig még minden válság után eljött a fellendülés" — vigasztalta új évi üzenetében a türel- metlenkedőket Csak azt fe­lejtette el hozzáfűzni, hogy ezúttal mikorra várható hőn óhajtott gazdasági fordulat. Nemes Gábor Az exportnövények (gya­pot, gumiarábikum és földi­mogyoró) termelése főleg francia és belga monopóliu­mok kezében van. Belső szükségletre rizst, kölest, cirkot, búzát, kukoricát ter­melnek. Iparát elsősorban mezőgazdasági nyersanyagot feldolgozó üzemek alkotják. Az élelmiszerüzemek mellett néhány textil-, háztartási- gép- és téglagyár is megtalálj ható. Ásványkincsek feltdráj sa alig kezdődött meg, az orj szág uránium, bárium, ónj olaj, kősó, wolfram készletei» nek felkutatása folyamatban Tuvalu Nagy-Britannia kormánya a közelmúltban hozzájárult, hogy a csendes-óceáni gyar­mata, a 24 négyzetkilométer területű, nyolcezer lakosú Tuvalu ez év október 1-én függetlenné váljon. A megállapodás értelmében Tuvalu alkotmányos mo­narchiaként a Brit Nemzetkö­zösség tagja marad. Az új állam egykamarás parlament­jében 12 képviselő foglal majd helyet, a kormány pedig öttagú lesz. A kilenc szigetből álló Tu­valu lakossága főleg poliné­ziai. A felnőtt lakosság l százaléka írástudatlan. Ga? dasági életének alapja a kó kuszpálma-termesztés és kopra-előállítás. 1764-ben e szigeteket brit hajósok fe dezték fel. 1892-től — a szom szédos Gilbert-szigetekke együtt — Gilbert- és EUice- szigetek néven brit védnök ség, majd 1915-től brit gyár mat lett a szigetcsoport. 1975. október 1-től a Gil bert-szigetekből kivált EUice szigetek Tuvalu néven kfúöa álló gyarmattá — TERRA —,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom