Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-01 / 51. szám

Bemutató előtti beszélgetés a rendezővel Lorenzaccio A Hatvani Kamarazenekar egri vendégjátéka Reviczky Gábor és Fehér Tibor. (Fotó: Jármay György.) Firenze korlátlan ura Ales­sandro Medici, a fattyú, akit V. Károly és a pápa ültetett népe nyakára. A fejedelem hatalmát a német alabárdo- sok biztosítják. Az udvar idegen fegyverek védelme alatt dőzsöl és bujálkodik. A megtorlások, a száműzetések mindennaposak. Lorenzo — a trón jogos örököse — látja ezt, s elhatározza, hogy meg­öli a fejedelmet. De ehhez bizalmába kell férkőznie, vagyis kiszolgálni annak al- jos ösztöneit, de közben ön­maga is elaljasodik. Lényegé­ben erről szól Musset műve, a Lorenzaccio, amelyet csü­törtökön mutat be az egri Gárdonyi Géza Színház. Be- ke Sándor rendezővel arról beszélgetünk, vajon rászol­gál-e a főhős arra a megve­tésre, melyet a velenceiek e rosszalló becézéssel kifejez­nek. — Talán furcsának tűnik, de én éppen azt akarom hangsúlyozni, hogy egy alap­jában jó és tehetséges em­ber miként kényszerül go­nosszá, rosszá válni a társa­dalmi körülményektől kény- szerítettve. Nem hiányzik eb­ből az emberből a jó, ám más kérdés, hogy rosszul akarja a jót. Ez a drámai vét­ke. — A cél tehát a kor erköl­csi és szociális válságának felmutatása. Ezt a válságot átéli a francia Musset, s úgy szól róla, hogy a XVI. századi Firenzében keres modellt. — A Lorenzaccióban való­ban egy nemzedék kiúttalan­ságáról van szó. Ezért fon­tos, hogy hősünk ne legyen (Tudósítónktól)­Sokrétű programot ígér márciusban a közönségnek a gyöngyösi műsor. Március 5- én a mátrafüredi klubkönyv­tárban díszítőművész körök megyei találkozójára kerül sor. A találkozót Borbély Jolán, a Népművelési Inté­zet munkatársa nyitja meg. Ezután Pribolyszki Mátyás citeraművész és a Vidróczki Néptáncegyüttes adnak mű­sort. A találkozóra a ven­déglátó mátrafüredi nőklub kézimunkáiból kiállítás nyí­lik, amely március 5—‘12-ig, naponta 10—18 óráig tekint­hető meg. Elsősorban az ifjúság fi­gyelmét hívnánk fel két nagy rendezvényre. Március 8-án, este 8 órai kezdettel a MONCADA kubai ' együttes mutatkozik be a művelődési központban. Az 1848-as forradalom és szabadságharc 130. évfordu­lója tiszteletére a ‘KISZ vá­rosi bizottsága és a Városi- Járási Művelődési Központ ifjúsági nagygyűlést szervez a főiskola aulájában, márci­us 15-én 16.30 órakor. A nagygyűlés ünnepi előadója Kónya Lajos, az MSZMP városi bizottságának első tit­kára. Az ünnepi megemlé­kezés második . részében Bitskey Tibor és Kovács István Jászay-díjas művé­szek szólnak az irodalom nyelvén. Este a Continental együttes közreműködésével ifjúsági bál lesz. A színházkedvelőknek a O IS 1978. március 1., szerda szimpla jellem. Előadásunk­ban az atmoszféra szempont­jából lényeges egy dal, mely még a darab elején felhang­zik: „S ugye Itáliában/ Kis­sé mindenki kába,/ S gyö­nyörre adja itt/ Bús napja­it, ...” Tulajdonképpen ez a talaja az egésznek — ilyen körülmények között készül Lorenzaccio terve végrehaj­tására. — Musset a Shakespeare­Bástyasétány ’77 c. 3 felvo- násos nagyoperettet ajánl­juk, a szolnoki Szigligeti Színház előadásában, már­cius 13-án, 17 és 20 órai kezdettel a művelődési köz­pontban. A gyermekek szá­mára a Népszínház művészei mutatják be Tamási Áron Búbos vitéz cimű mesejáté­kát, március 17-én, ugyan­csak a művelődési központ­ban. Színes, diaképes ismeret- terjesző estéken Granadával, Rómával és a Nápolyi-öböl­lel ismerkedhetnek a vetítés résztvevői, Juhász András tanár kalauzolásával, péntek esténként. A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat előadásai­ból: március 3-án és 17-én, 14 órától az Agromechani- ka Szövetkezetben dr. Ko- csáry Péter járásbíró tart előadást a bírósági eljárások tudnivalóiról, illetve a fia­talkori bűnözésről. A ZÖLD­ÉRT Vállalatnál dr. Szabó Mihály beszél a módosított Polgári Törvénykönyvről, 16-án 16 órakor. Március 31- én a KlOSZ-klubban az élet­mód és a tudat változásai­ról, összefüggéseiről Kaszab Károly tart előadást. A Fegyveres Erők Klubja programjából nagyobb ér­deklődésre tarthat számot 2-án 18 órakor A király pantallója című mesejáték, amelyet a Gyöngyösi Szö­vetkezeti Színpad és a Mó­ricz Zsigmond Gyermekszín­pad tagjai játszanak el, Püs­pöki Győző rendezésében. 11-én 18 órakor Kibédi— Hlatki-est lesz, Radványi Barna, Német Pál, Lékner Judit közreműködésével. Patkós Magdolna drámák szerkezetét utánozva dolgozik. Ez nyilván megha­tározza az egész előadást? — A cél: a folyamatos já­ték! A változások — mely egy meghatározott világban (színpadi keretben) zajlanak — a közönség előtt történnek. Mészöly Dezső fordításából játsszuk a darabot, de eredeti Musset-versekkel. A köny- nyebb asszociációk kedvéért felcseréltünk néhány képet, s összevontunk jeleneteket. A " díszleteket Ján Hanák, boschi motivációkra komponálta. A XVI. századi Velence, a ha­nyatló reneszánsz, a felbom­lott korabeli társadalom fé­lelmetes és riasztó képét, amelyben már nem szent sem a vallás, sem a szerelem, sem a költészet, ugyanis Bosch művészete képes leginkább kifejezni. A jelmezeket, ennek az at­moszférának megfelelően Helena Bezaková tervezte. Az előadás zeneszerzője Selme- czy György, a címszereplő Reviczky Gábor és a fejede­lem Blaskó Péter. (gy. b.) 1. EMPIRIZMUS A lány vihog, kacéran néz a vendégre, már úgy tekint rá, mint partnerre. Elfordul és amikor visszatér, ismét pálinkáspohár a kezében, a pulóverén — miután a fehér köpenyt is levette — látni melle izgató körvonalait. A vendég úgy issza a pálinkát, hogy tekintetét nem tudja levenni a látványról. A pá­linka cigányútra megy, a vendég köhögni kezd, levegő után kapkod, a lány pedig a pulton kihajolva nagyot üt a hátára, miközben „bűvölőn” nézi a vendéget, akin vég­képp kitör a köhögés, krá- kogva tud megszólalni: — Na, jöjjön! — Most még nem lehet. Majd maga után megyek. De nem csap be? Az Egri Szimfonikusok ál­tal kezdett Házimuzsika-so- rozatban vasárnap a Hat­vani Kamarazenekar mutat­ta be műsorát. Világi Istpán és együttese nem először lép fel Egerben A zenetanárok­ból szerveződött együttes észrevehetően a barokk mu­zsika és annak lelkivilága felé hajlik. Ezt a törekvést érzékeltette ez a műsoir is, amit Egerben bemutattak. A másik tapasztalatunk, hogy a versenyműveket részesítik előnyben a műsorszerkesz­tésnél, mert ez által lehető­ségük nyílik néhány való­ban jó képességű szólistát megszólaltatni. Egyáltalán igaz az, hogy a versenymű- vek és az azokban rejlő egyéni teljesítmények von­zóvá és érdeklődést keltővé tehetnek és tesznek egy egyébként is jól összeállított műsort. Ezt történt ez alkalommal! Händel G-dúr concerto grossójával nyitották a programot. A fuvolaszólót P. Mester Jolán játszotta. A Művelődési Központ kama­raterme be nem játszott te­repként jelentkezett Világi István karmesternek é^ együttesének, s ezért ebben a nyitószámban az együttes hangerejét a dirigens túlmé­retezte a hangszerszóló ro­vására. így nem érvényesül­hetett — csak részleteiben — az az átélt és technikai­lag is jól kidolgozott elő­adás, amelyet P. Mester Jo­lántól kaptunk. Vivaldi d-moll concertó- jában Jakubovics Ferenc és Kratofil Sándor hegedűn, Ardai Géza gordonkán mű­ködött közre. A Vivaldi-re­A vendég széttárja a kar­ját: miért mondaná, ha nem igaz. Ahogy ellép a pulttól, a lány a csapos felé fordul, aki ugyanúgy megbűvölten nézi a lány melleit, mint az imént a vendég. Bárgyú és tétova mozdulatot tesz a lány felé, de a lány gyorsabb, ráüt a kezére: — Mit nem képzel! — Ne játszd meg magad. — Kopjon le! És ne tegez­zen! AKCIÓ ÉS REGRESSZIÓ A vendég egy fa alatt várakozik a lányra, aki futva érkezik. Amolyan női futás, összezárt combok, a lábait pedig, ahogy beledől az iramba, oldalra dobálja ki. neszansz még mindig tart és egyre újabb híveket szerez ennek a derűsen önfeledt muzsikának. Mint ahogyan Vivaldi G-dúr fuvolaverse­nyében Matuz Istvánnak is sikerült kibontania ezt a ke­délyesen lírai világot. A te­hetséges fiatal zenészt egy részlet megismétlésére visz- szatapsolta a közönség. Telemannt nem szokták mindig a legegyértelműbb jelzők kíséretében emleget­ni és mégis játsszák muzsi­káját, mint ezt a műsor zá­rószámaként bemutatott, két kürtre és zenekarra írott művét, az Esz-dúr verseny­művet is Telemann kitűnően A szövetkezeti lakásállo­mány az elmúlt két évben 32 865-tel nőtt, megközelítet­te a 156 ezret, s minden jel arra mutat, hogy az ötéves tervidőszakra előirányzott célt, a 200—210 ezres lakás- állományt túlhaladják — ál­lapította meg keddi ülésen a SZÖVOSZ-elnöksége. Az előrehaladás gyorsabb is lehetne, ha valamennyi szerv munkája tervszerűbbé válna. Sok esetben nem meg­felelő vagy nincs jól előké­szítve az építési terület, nem egyszer gondot okoz az épít­kezések egyes előkészítő sza­kaszainak a finanszírozása, nem mindig sikerül közös ér­— A vén szivar erőszakos­kodni akart. A vendég nem figyel a be­jelentésre. — Maga nagyon szép. — Ezek mind nyúlkálni akarnak. — Mert maga nagyon szép. A lány végigméri a vendé­get. — Minek magának is hü­lyéskedni. — Mert maga szép. — Ezt már háromszor mondta. — Négyszer... — Maga is nyúlkálni akar? Most mondja meg, mert for­dulok vissza. — Nyugodtan erős léhetne bennem a kísértés — tér ki a vendég a határozott állásfog­lalás elől. A lány gyanakodva igyek­szik megfejteni a válasz ér­telmét, végigméri a vendé­get, aztán földerül. — Tudja mit? Tegeződ- jünk. — Jó. Tegeződjünk. Szer­vusz — a vendég elkapja a lányt, előbb arcon csókolja, majd szájon, miközben a lány két könyökkel tolná el magától. Amikor kibontakoznak, a lány zavart, a vendég lopva töröli meg a száját. — Nem így gondoltam. Le­gyünk barátok. Ezek ellen... — Jó, legyünk barátok. De kik ellen? ismerte a hangszereknek 3 zenekarban és a szólókban betöltött szerepét és értékét, amit mi sem bizonyít job­ban, mint az a finom és árj nyalt dallamvezetés, ahoj gyan a szerző a kürtöket eb­ben a műben is megszólalj tatja. Fridrich Ádám és Gól­iát Béla rokonszenvessé tet­ték a közönség előtt ez u, valóban Telemann-művet, A hatvaniak vendégjátéka’ nemcsak változatosságot ho­zott a házi muzsikálásban,1 de néhány egyéniséget is be­mutatott a megyében élő művésztanárok közül. j (farkas) | dekeltségű, tartós kapcsolatod kialakítani a kivitelezökkeL1 Karbantartásra, felújításra nehezen találnak vállalkozót) örvendetes módon egyre több! vállalat támogatja a dolgozón lakásépítkezését, a szövetkej zeti építkezések előkészítésé­ben azonban nem eléggé terv? szerűen vesznek részt. A SZÖVOSZ elnöksége az OKISZ-szal együttműködve! arra ösztönzik a lakásszöveU kezeteket és az ipari szöveti kezeteket, hogy terveiket köj zös érdekeltség alapján, terüJ letileg, nagyságrendben és időben egyaránt összehangolj ják. , ! — A nyúlkálások. Ellenük.' A vendég ismét magához húzza a lányt, hátul benyúl a pulóver alá, láthatóan azt próbálja kitapasztalni, hogy a lányon van-e melltartó. Miután meggyőződött, hogy van, igyekszik kikapcsolni, de nem boldogul vele, az iz­gatott matatás látszik a puló­veren keresztül, miközben a lány várja a munkálatok ki­menetelét. Miután nem sike­rült, mintha az előző akció mellékes lett volna, a vendég tüntetőén széles mozdulatok­kal simogatja a lány hátát a pulóver alatt. — Most mit csinálsz? !-— Simogatom a hátadat. ) — Te is olyan vagy? I — Dehogy... Én nem: — Engem itt mindenki is­mer. Hírbe akarsz hozni? — Menjünk. A lány még az előző ese­ményeknél : — Ezzel a melltartóval sen­ki sem boldogul. A vendég megütődik az őszinteségtől : — Már más is próbálta? ■— Nekem nem. A barát­nőm mesélte — magyarázó? lag — neki is ilyen van.., A vendég idegesen és sérJ tődötten rágyújt, a lány azon­ban benne van a témában. — Pedig csak egy mozdul lat. Automata. , (Folytatjuk). Kubai láncegyiittes-A módosított Polgári Törvéoykönyv—Kibédi— Hlatki est A gyöngyösi műsorból r. M BUÜL'A KÁROLY ■** Eqv elpusztult falu nyomában Kutatások Hanyi-pusztán (Tudósítónktól). Darabonként összeragasz­tott cserépkorsók, kicsorbult, görbe vaskardok, különösen megmunkált karperecek, fé­nyes, fekete vaspenge, mellyel talán még ma is lehetne ke­nyeret vágni... — Pedig kétezer éve hasz­nálhatták utoljára — néze­geti a régész, Fodor László. Keze máris nyúl a cédulával ellátott zacskó után, s gondo­san belecsúsztatja az értékes leletet. — Ilyenkor télen főleg eb­ből áll a munkánk — magya­rázza. — Rendszerezünk, fel­dolgozzuk a nyáron, ősszel összegyűlt adatokat, doku­mentumokat, csoportosítjuk őket, egy szóval: rendet te­szünk! Mindig van mit csi­nálni, hiszen majdnem min­den év hoz valami újat. Itt vannak például ezek a fény­képek: az egyik legjelentő­sebb feltárásunk volt az Al- már-völgyben az 1347-ből származó kolostor- és temp­lommaradványok kiásása. Kiderült, hogy pálos rendi szerzetesek alapít­ványa, akik pedig azért érde­kesek számunkra, mert az egyetlen magyarországi ere­detű szerzetesrendről van szó. Ásatásaink során a kolostor templomának nagy része elő­került a benne lévő sírokkal együtt, továbbá XIV. sz.-ból való övveretekre, Zsigmond korabeli pénzdarabokra buk­kantunk. A templom szenté­lyének egy részét sajnos érin­tetlenül kellett hagynunk: felette vasúti sínpár húzódik. — Folytatják-e az idén a munkát az Almár-völgyben? — Nem, ezzel sajnos vár­nunk kell addig, amíg ezt a kisnyomtávú sínpárt meg nem szüntetik, (amiről egyéb-? ként volt is szó). Folytatjuk viszont a mát! tavaly elkezdett kutatásoka# Hanyi-pusztán. Az itten# templom ugyanis feltehetően egy másiknak a maradva.* nyaira épült. Erről tanúskodj nak a föld alatti alapok a kö­rülöttük talált XII.—XIII. sz -, beli cserépdarabok. Valószí­nűleg egy kipusztított faluval van dolgunk, erre utalnak a templom körül talált sírok) csontvázak. Hogy aztán újra telepítették-e, vagy valóban jászok és kunok búcsúhelya lett — mint azt több doku­mentum is igazolni látszik —* még nem tudjuk biztosan. Az idei év feladata lesz hát az északi oldal feltárása, — tény, hogy a nyáron sok homályos kérdés tisztázódik majd. (M. E.) Több szövetkezeti lakás

Next

/
Oldalképek
Tartalom