Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-08 / 33. szám

Hatvanból Versenyre hívunk benneteket, fiatalok! A hatvani Lenin Termelő,, szövetkezet KISZ-bizottsága tel hívja a Heves megyei me­zőgazdasági termelőszövetke­zetek ifjúságát, hogy — a? 1977, évi jubileumi munka- verseny-mozgalom eredmé­nyeire építve-, 1978-ban is fejlesszék tovább a verseny- mozgalmat, legyenek aktív, cselekvő részesei az éves gaz, dasági feladatok megvalósí­tásának. A dolgozó fiatalok KISZ, szervezetei részére kiadott 1978/79. évi akcióprogram alapján vegyenek részt a fia­talok a gazdasági építőmun­kában. Tegyenek többet a termelőszövetkezet dolgozói­val együtt a hatékony, mipő, ségi munkáért. Feladatuk sú­lyát érezve vegyenek részt az ifjúkommunisták a terme­lési technológiák szakszerű alkalmazásában a bonyolult technika, a nagy értékű gé­pek, berendezések kihaszná, lásában, vállaljanak szerepet a termékszerkezet fejlesztésé­ben, az exportkötelezettség sz'nvönalas teljesítésében. A becsülettel végzett munkán túl vállaljanak feladatokat az ifjúsági termelési mozgalmak­ban, minél többen vegyenek részt a brigádmozgalomban. Gazdaságunkban a követ­kezőkkel segítjük e célkitú, zések megvalósítását; — A növénytermesztésben vállaljuk, hogy a legfon tör sabb növényünk, a buga ter­mésátlagát az 1977. évihez viszonyítva JO százalékkal emeljük. Ezt elsősorban nem az anyag- él gépi felhasznál lis emelésivel, hanem g ha­tékonyság növelésével Írjük el; ■— vállaljuk, hogy gazda­ságunk területén parlagié- ríilet nem marad, a /elszán, főtt parlagföldet kukorica­termelésre hasznosítjuk; — kertészetünkben új techr nelógla bevezetésével helyes fajtakiválesatássil növeljük a hozamot, a byrgonya vetés, területét 50 százalékkal nö­veljük, s öntözéssel elérjük a hektáronkénti 200 mázsa át­lagtermést; — három hektár erdőt te­lepítünk, s a környezetvédel­mi tevékenységünk során vi- rdgosltással, « rend és tisz­taság fenntartásival töreki szünk az egészséges és « kul­turált munkahelyi környezet kialakítására; — az állattenyésztésben az 1977. évihez viszonyítva 5 százalékkal növeljük az egy tehénre júté évi lej’ értékesíiásnüket, a 100 átlag- tehénre jutó borjúszaporula­tot 2 százalékkal emeljük, ugyanakkor az elhullást 3 százalékkal csökkentjük. Az ifjúsági kollektívák, a KISZ-szervezetek jelentkezé­sét várjuk 1978. április 30-ig. Á jelentkezéseket és a válla­lásokat a KISZ Heves megyei bizottsága címére küldjék meg- A* értékelésre 1978, augusztus végén és 1979. feb­ruáriában kerül sor. A mun­ka verseny mozgalomban élen­járó kollektívái? iutalombae részesülnek, A hatvani Lenin Tsz KISZ-bizottsága Ha a KISZ-titkár - nő És akkor mi van? — kér­dezhetik, majd ingerülten így folytathatják: hagyjuk mér ezt az ám áldozást, váll­veregető büszkélkedést, mert unalmas. Nő és nő, ahogy nő a miniszter, ahogy nő az igazgató vagy a? adminiszt­rátor és a segédmunkás. De hát nem csupán érték­kövületek ezek, nem elme- «eseclytt beidegződések, amelyek a múlt évszádaiban rakódtak le a tudat külön­böző rétegeiben. Mert hány Irodában láthat bárki gépíró férfit? takarító férfit a fo­lyosó kockakövének tisztítá­sakor? No, ügyel Ja, a kato­naság .., i Aï nem civil élet, az más. Egyszóval: okunk van még esetenként a megkülönbözte­tésnek szánt kiemelésre, Még a mostani helyzetbe« is, amikor a gyöngyösi váro­si tanács KISZ-a!apszerveze- tének titkáráról, Balogh Lászlónéról szólunk. — 4 nők általában szor­galmasabbak, precízebbek ki­tartóbbak, türelmesebbek a hivatali teendők ellátásában, az ügyfelekkel való foglalko­zásban -r- hallottuk nemrég egy ebben a tárgykörben já­ratos, felső szerv illetékesé­től a nyilatkozatot Balogh Lászlóné az ügy­félszolgálatnál dolgozik, a pénzügyi osztály előadója. Mert precízebb?,.. JílSZ-titkárnak évekkel ezelőtt választották meg elő­ször, és akkor a vezetőség­nek sem volt a tagja, hanem csak „egyszerű" KISZ-es. Mert türelmesebb?, A KIS? KB dicsérő okle­velét az első megválasztás* után nom sokkal már meg­kapta. Mert szorgalma­sabb? ... — Mikor dicsérték meg Utóljára? A NOSZF hatvanadik évfordulójára rendezett ki­állítás megnyitása után. Ügy jött, hogy a végrehajtó bi­zottság tagjai is megnézték a munkánkat, és akkor mondta az elnök elvtárs, hogv ez szép, dicséretes tel­jesítmény. — Mikor kapót utóljáfa fejmosást? — A? könnyebben kijár- De nem is bánt, ha megér­demlőm. Ha nem érzem hi­básnak magam, akkor ellel- kjzgetek rajta. Mint amikor, a sportnapra csak hárman jöttek el összesen tólünk, hiába beszéltem mindenki­vel Kötelezni nem tudok senkit. — Szervezés. A mozgalmi élet szervezése is ilyen ne­héz? — Nem. Az más. Minden­kit meg szoktam kérdezni, mielőtt a programot összeál­lítanánk, és lehetőleg olyat állítunk be a tervünkbe, ami mindenkit érdekel. Nem ha­gyom ki a pérttitkárunkat sem, a tanácselnökünket sem, mert jobb előre egyez­tetni, mint utólag magyaráz- gatní, ha valami nem úgy sikerül­— Hivatali alapszervezet. Mintha ez olyan felfogást sugallna, hogy itt mindenki­nek „érdeke" a példás tevé­kenység, hiszen ettől függ, ettől is, hogyan Ítélik meg, milyen jövője lehet. Ho­gyan van ez maguknál? —• Az igaz, hogy az alap- szervezetünkben sok a har­minc év körüli tag, kevés a fiatal, és az Is igaz, hogy a családosok is rendszeresen eüárnak a gyűlésekre, a kü­lönböző rendezvényekre, de ezt nem valamiféle számítás­ból teszik, hanem azért, mert jól érzik magukat■ Így va­gyunk együtt a túrákon, a vitakörön, a kiránduláson, a különböző eseményeken. De nem mindig jön el minden, ki, hiszen a család is leköti őket egyszer-másszor. Szeret­ném még azt is megjegyez­ni, erre kicsit büszkék in vagyunk, hogy igyekszünk más KISÉ-alapszervezetekkel is együttműködni, még a po­litikai oktatásban is. — Hogyan tudja össze­egyeztetni az édesanya és a feleség szerepét a KlSZ-tit- kir teendőivel? — A férjem maga is „mozgalmi ember”, jól tud­ja, mivel jár együtt egy ilyen funkció. A kislányom pedig már nyolcéves, és ha van kedve, akkor velem jön ő is, a férjem is, ha valami­lyen programunk van. Ebből még soha nem volt sem né­zeteltérés otthon, sem szem­rehányás. — Van egy szép klubjuk. Hogyan használják ki? Kik maradnak itt a munkaidő után? — Az igaz, hogy nincs mindennap, fél öt után nyit­va a klub, de amikor ren­dezvényünk van, vagy ha vajaki ott akar olvasni, töb- bedmegával beszélgetni, szó­rakozni, a kulcs nem elérhe­tett en ilyenkor sem. És a klubot mindig rendelkezésé­re bocsátjuk más szervezet­nek is, ha ilyen igény van, ha ezzel segíthetünk mások­nak. — Menjünk egy kicsit bel­jebb a lelki bugyrokban: ar­ra még soha nem gondolt, hogy mint KISZ-titkdrnak. már a ranglétra magasabb fokára kellett volna eljut­nia? — Fej sem merült bennem ilyen gondolat, pénzügyi elő­adó vagyok. De mint KISZ- tltkár, én is azok közé tar­tozom. akiknek a véleményét kikérik, meghallgatják, el­várják. Ez együtt jár a funk­ciómmal- Nem érezhetőm te­hát mellőzve magam, a hi­vatali munkám értékelése pedig nem függhet össze a titkári tisztséggel. — Még egy kényesnek tet­sző kérdés: a beszámoló gyűlések. Ott mindenki olyan „kedves” és olyan „aranyos". Es a realitás? — Tény, nem a legköny- nyebb feladat másokról vé­leményt kialakítani ég azt szemtől szemben a tudomásá­ra adni. Nem szeretem eze­ket a beszámoló gyűléseket, éppen ezért De olyan nincs, hogy szépítsünk a dolgokon. A meggyőződésem ellen nem tudok szólni, ha valaminek a? igazságát érzem, akkor azt ki i* fejezem. — Felfelé is? — Igen. Elmondtam én már azt is, ha a városi KlSZ-bizottség valamelyik észrevételével nem értettem egyet. — Büszke arra, hogy „ki meri nyitni" a száját? — Meggondolom, mielőtt véleményt mondok, felelőtle­nül soha nem beszélek. — A szemtől szemben azt is jelenti, hogy zártak már ki bárkit az alapszervezot- böl? — Igen. ilyen is megtör- tént, bár az illető nem volt ott a gyűlésen. Dehát..,! És akkor is elmondjuk a véle­ményünket, ha ott van, de megadjuk a lehetőséget arra js, hogy ő is elmondhassa a maga gondolatait. — Végül: milyen feladat a fiatalok egy csoportját irá’ nyítani? — Szép is, érdekes is, jó is, de nagyon sok időt és energiát követel. És azt, hogy az ember érdeklődjék mások iránt, érzékeny le­gyen mások gondjaira, prob­lémáira is. — Mint nő, hogyan tud ilyen feladatot ellátni? Hát­rányát érezte már? —Nem. Ahogy a? elő­nyét sem. Ehhez nincs mit hozzáten­ni. Tessék: ez van, ha a KISZ-titkár nem férfi, ha­nem — nő, (gmf) Ifi 7 ^történet Sikeres bemutatkozás — bizonyító erővel A VI VIT-et Moszkvában rendezték meg 1957. július 28. és augusztus 11. között. Már a fesztivál előkészüle­tei is nagyszabásúak voltak. Számos országban a megelő­ző években már nemzeti spartakiádokat, fesztiválokat szerveztek, A moszkvai talál­kozó előkészítésében pedig 1003 szervezet és 138 ország vett részt. A delegációk rend­kívül széles és számos réte­get, valamint szervezetet képviseltek. A francia kül­döttség például egymaga 94 szervezetet képviselt. Az UNESCO kiállítást állított össze a fesztivál tiszteletére szervezett munkatáborok te­vékenységéről. Az eszperan- tisták vi'ágtalálkozót tartot­tak ebből az alkalomból. Az előkészítő bizottságnak 23 nemzetközi szervezet ajánlot­ta .fel a segítséget. Jeles sze­mélyiségek, mint pé'dául Ceylon miniszterelnöke, Ban- daranaike a belga Erzsébet kirá yné és Paul Robeson, a neves néger énekes, távirat­ba-» köszöntötték a VIT-et. A megfelelő tájékoztatás blztj.-ítása érdekében 2000 újságíró tudósított a fesztivál eseményeiről 40 ország ré­szére. A találkozónak azon­ban külön lapja is volt, Fesztivál címmel, amely 46 000 véldányban jelent meg angolul, franciául, németül, spanyolul és 115 000 példány­ban iroszul \ fesztivál *de- jén 33 filmé -söpört is te­vékenykedett. A Szovjetunió fővárosába érkező delegációk szinte órák a att tapasztalhatták, hogy a moszkvai „randevú" a „leg”- ek fesztiválja. A találkozóra 131 ország képviseletében 34 ezer küldött érkezett, a ven­dégeket három és fél millió moszkvai házigazda köszön­tötte a megnyitó ünnepsége­ken, 30 ezer fehér galamb rö­pítette az égre a világ ifjú- ságának békeüzenetét. A szovjet fiatalok, a moszkvai lakosság nagy sze­retettel, lelkesen fogadta a világ Ifjúságának küldötteit. A nagy távolságok miatt a felvonulás gyakran autóbu­szokon és autókon történt Azonban ezek a járművek csak nagyon lassan tudtak haladni mivel a moszkvaiak állandóan elözönlőitek az utakat, körülvették a kocsi­kat, hogy megölelhessék az Ifjú küldötteket, vagy leg­alább kezet rázhassanak ve­lük. „Druzsba i mir” — béke és barátság, azóta ismert e két szó szerte a világon. A program illusztrálására bemutatjuk, mi mindenre került sor például a feszti­vál kilencedik napján: ekkor tartották meg a fiatal lányok találkozóját, az európai fia­talok regionális találkozón vettek részt, kilenc szakmai találkozót tartattak, számos delegáció tartott ismerkedési összejövetelt, két találkozót rendeztek meg az érdeklődési területek figyelembevételé­vel, a klubban tudományos néps erősítő filmeket vetítet­tek. három nemzeti gálamű­sort mutattak be, 34 nemzeti koncertet adtak, öt nemzet­közi koncert került bemuta­tásra, a köztereken nyilvános találkozókon vettek részt a fiatalok a moszkvaiak rész­vételével, hét színházi elő­adásban és hat cirkuszi mű­sorban gyönyörködhettek a nézők, a diákok részére öt szemináriumot tartottak, a klubban vitat rendeztek, fil­méket vetítettek, számos sportversenyt tartottak ás üzemlátogatásokat is rendez­tek. Számos politikai kérdésről rendezett találkozóra is sor került a fesztiválon. A fő témák a leszerelés, a termo­nukleáris fegyverek elleni harc, az atomenergia békés felhasználása voltak. Napon­ta több eszmecserere került sor, amelyeken neves huma­nisták, szociológusok, költők, művészek, építészek, tudósok és szakemberek segítettek a fiataloknak a vitás kérdések és problémák tisztázásában. A központilag szervezett ren­dezvényeknek nagyon sok résztvevője volt Augusztus 6-án nagy béketalálkozót tar­tottak a hirosimai tragikus események 12. évfordulója alkalmából Hirosima és Na­gasaki küldöttei részvételé­vel, amelyen 500 000 fiatal volt jelen. Augusztus 12-én rendezték a gyarmati fiatal­ság szolidaritási napját 17 000 résztvevővel E találkozót hatalmas tábortűz zárta. A békéért és barátságért, vala­mint a jövő kérdéseiről és szociális problémáiról rende­zett összejöveteleknek szin­tén sok hallgatójuk volt. Ez utóbbi rendezvényeket kiál­lítások megteltintésével is egybekötötték. A tömeges rendezvények mellett természetesen Moszk­vában is voltak a fiatalok „szűkebb”, speciális csoport­jait érintő események. így — egyebek mellett — szakmai és rétegtanácskozásokat, di­ákkonferenciákat, regionális találkozókat rendeztek. As NDSZ diákrendezvényein 80 ország 8000 képviselője vett részt. Ezreket vonzottak a kultu­rális és sportrendezvények. A statisztikai adatok bizony, sága szerint a 31 művészeti ág bemutatóin, a mintegy nyolcszáz nemzeti és nemzet­közi hangversenyen a nézők száma összesen 10 millió volt A sportversenyek küzdő- és nézőterein végzett számítások közel azonos végeredményt adtak. A fesztivál a magyar kül­döttek számára kiemelkedő jelentőségű volt 1957 nyarán kevés küldöttséget vár­tak olyan érdeklődéssel a találkozóra, mint a magyar fiatalokat. Igaz, a fesztivál idejére az MSZMP vezetésé­vel már új és új sikereket eredményezett a konszolidá­ció, de a tőkés országokban még a legvadabb — és gyak­ran egymásnak is ellentmon­dó — hirek keringtek a na- zánkban történt események­ről. A nyugati országokból érkező fiatalok a hírek tisz­tázására a legcélravezetőbb módszert választották. A ma­gyar küldettek becsületére legyen mondva, mindannyian tisztességgel állták a kérdés­rohamostai. özuxeuu es na­gyobb létszámú viták sokasá­gán beszeltek az igazságról, az ellenforradalom céljairól és rémtetteiről Elmondták mindazt, amit a nyugati saj­tó oiyan „tapintatosan" el­hallgatott, és beszámoltak nz ellenforradalmat követő ese­ményekről is. Arról, hogy né­pünk milyen lendülettel dol­gozik a károk helyreállításán, pártunk politikája mellé ho­gyan sorakoznak fel a dolgo­zók milliói, es szóltak önma­gukról. a KISZ-ről is. Ezek­re a beszélgetésekre vissza­tekintve, minden túlzás nél­kül elmondhatjuk: újjászer­vezett ifjúsági mozgalmunk első igazán nagy nemzetközi bemutatkozása sikeres volt. Küldötteink ezt látták elismer­ve azzal is, hogy az MSZMP Központi Bizottságának Moszkvában tartózkodó kül­döttsége, élén Kádár János- sál — fontos tárgyalásai kö­zepette Is időt szakított a ma­gyar delegátusokkal való találkozásra. Talán nincs is abban semmi csodálnivaló, hogy sok VIT-küldöttünk, hazatérése utón, ezeket az igazságbizonyító vitákat és az MSZMP-küldöttséggel va­ló találkozást említette leg­nagyobb fesztiválélménye­ként. MÁI MŰSOROK: KOSSUTH 8.57 Zenevár. 9.12 A szin- háztörténész mondja. 9.32 Dzsamille (Operareszletek). 10.05 „Nyitnikék”. 10.40 Vá. jászolunk hallgatóinknak. 10 50 Mozart.művek. 12.20 Ki nyer ma? 12 35 Táncze­nei koktél. 13.20 Brigádnap­ló. 13.40 Népdalok. 14.00 Százszorszép klub. 14.30 Operaáriák, 15,10 Iskola­rádió. 15.50 A Könnyűipari Minisztérium Bartók kóru­sa énekel. 16,10 Liszt-mű­vek. 16 44 Mindenki iskolá­ja. 17.07 Hasznos és ha­szontalan mulatságok. J7.32 Népi zene. 17 59 Hét spa­nyol népdal. 18.15 Tandon Dezső: Miért élnél örökké? 18.30 Esti magazin. 19.15 Bagoly a cégtáblán. 20 25 Népzenei hangos újság. 3107 Kis magyar néprajz. 21-13 Visszatérés. 23-30 Szimfonikus zene. PETŐFI 8.05 Nóták. 8.55 Victor Má­té szerzeményeiből. 9 30 A 04, 05, 07 jelenti. 10.00 A zene hullámhosszán. 11 33 A Szabó család. (Ism.). 12.00 Madrid hercege (Operett- részletek). 12.30 Hangszer- szólók. 13.33 Hóleány. 14 00 Kettőtől hatig.. 17.00 ötö­dik sebesség. 18.00 őfelsé­ge, a szállító. 18.10 Könnyű­zene. 18.33 A Rádió dalszín­háza. 19.28 Tánczene Po­zsonyból. 20.00 iránytű. 2110 Dupla vagy semmi! 22.10 Verbunkosok, nóták. 23.02 Örökzöld dallamok. Szolnoki rádió 17.00-től I?,30-;g. Miskolci rádió 17.00 Hírek, időjárás. — Ti* parc mezőgazdasági lá­togatóban Cíyóngyöson. a kertészeti és agrokémiai ka. ron. Riporter; Borsodi Gyu­la. — Halmos Béla, Faragó Laura és Buday Ilona nép­dalokat énekel. — Női dol­gok, nőj gondok- — Tanuló kismamák. — Riporter: Ja­kab Mária. — Mireille Mathieu énekel. — öreg­jeink érdekében- — Onod- vári Miklós ‘egyzet.e. — Sport. — 18.00 Észak-ma­gyarországi krónika. — Népi ellenőröket tüntettek ki. — Orvosi rendelőt sze­relt fel a KISZÖV. ~ Akik a gyerekvárost pat­ronálják. — Paul Mauriat zenekara játszik- — Hírösz- szefoglaló, lap- és műsor- előzetes. .. rá MAGYAR S.OO Tévétorna. 8.05 Iskola­tévé, 940 Delta. IO.05 Kur­tizánok tündöklése és nyo­morúsága. 11.00 Lehet egy kérdéssel több. 14.00 Iskola­tévé. 16.30 A modern festé­szet előfutárai (Angol film­sorozat). 17.10 Repülünk, 17.35 Közművelődés közel­ről, 18.20 Döntés előtt — döntés után. 18.50 Szépen, jól magyarul. 19.20 Tévé- torna. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A négy muskétás újabb ka­landjai (Francia film). 21.35 Nyitott könyv. 22-35 Tv-hi- radó 3. 2. műsor 20.01 Hid az Alpokon. 20.45 A verseny folytatódik. 2120 Tv-hiradó 2. 21.40 Haydn• A teremtés — oratórium.

Next

/
Oldalképek
Tartalom