Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-28 / 50. szám

nyerlek az éllovasok A megyei labdarúgó-baj­nokság tavaszi első fordulói­nak mérkőzéseiről a követ­kezőket jelentették tudósí­tóink: Bélapátfalva—Selyp 2—1 (0—0) Selyp, 600 néző. V.: ,Ozs- váth. Bélapátfalva: Bráz — Zay, Bogdány. Kovács L., Fodor, Dolezsál, Bóta, Patkós, Ben- ke (Mészáros), Balogh, Szert (Kovács S.). Edző: G ere Ti­hamér. Selyp: György — Dodog, Sándor, Maksa, Veres, Tóth, Pásztor (Juhász L.), Roznyik, Szabó, Juhász J. (Parai), Nagy S. Edző: Sándor Ká­roly. Közepes színvonalú mér­kőzésen mindkét csapat nagy erőbefiobással játszott. A he­ves küzdelemben három selypi játékos súlyosan meg­sérült. 1—0-as hazai veze­tésnél a Kinizsi öngólt vé­tett, 2—1-nél pedig 11-est hibázott. A listavezető sze­rencsés győzelmet aratott. Kiállíva: Maksa a 73. perc­ben. G.: Veres öngól, Fodor, illetve Nagy S. Jók: Bráz, Bogdány, Fodor, illetve György, Tóth (a mezőny leg­jobbja). Nógrádi Béla Hatvani Kinizsi—Hort 2—0 (2—0) Hort, 300 néző. V.: Mester.' ff. Kinizsi: Aradi — Nyé­ki, Czank, Ludvig, Baranyi, Bóna. Nyizsnyi, Tóth D., Fu­tó, Horváth (Patai), Tómács. Edző: Kristyán István. Hort: Lévai — Tusor, Hi­ves, Lengyel, Szukán, Szép, Harmath, Szabó, Hegedűs, Misi, Krajcsovics (Timár). Edző: Szántó György. Mély talajú pályán egyen­lő erők küzdelméből a sze­rencsésebb Kinizsi került ki győztesen. A hortiak 0—0-nál két kapufát rúgtak. Kiállít­va: Hegedűs á 30. percben. G.: Horváth, Bóna (11-es­ből). Jók: Czank, Baranyi, Bóna, Futó, illetve Tusor (a mezőny legjobbja), Hives, Szép, Lengyel. Kurják István ! GYESE—MÁV HAC 4—2 (1—1) Hatvan, 500 néző. V.: Ber­ta. GYESE: Varga I. — Nagy, Bársony, Kovács, Kiss (Ka- laput), • Varga II., László, Szalai, Skoda, Tóth, Szilágyi. Edző: Takács László. MÁV HAC: Pásztor — Tóth, Mundruczó, Kontra, Nagy, Kovács (Gyetván), Huczka, Kiss, Balogh, Gál (Makkai), Bánkuti. Edző: Tóth Sándor. Egyenlő erők küzdelméből a keményen játszó és helyze­teit jobban kihasználó Ener- gai megérdemelten nyert. Kiállítva: Szalai a 70. perc­ben. G.: Szilágyi 2, Skoda 2, illetve Bánkuti, Nagy (11-es- ből). Jók: Szilágyi, Skoda, illetve Tóth és Bánkuti. Szuromi István Sírok—Petöfibánya 1—0 (0—0) Sírok, 400 néző. V.: Szé- csényi. Sirok: Kovács M. — Ud­vari, Szakái, Kovács II., Lip- ták, Hitják, Várkonyi, Patva- ros, Sütő (Szabó), Váczi, Oláh. Edző: Abuczki Béla. Petöfibánya: Bóna — Tur- csányi, Hepp, Dombi, Gugye- la, Gáldi, Tóth, Verebélyi, Laczkó, Osztafi, Bendik. Ed­ző: Nagy László. A nagy iramú, kemény mérkőzésen, a sok helyzetet kihagyó Vasas megérdemel­ten nyert a lelkesen és sportszerűen küzdő bányá­szok ellen. G.: Oláh. Jók: Kovács M., Kovács II., Sza­kái, Váczi, Patvaros, illetve Bóna (a mezőny legjobbja), Turcsánvl, Gáldi, Laczkó. rnvna Tibor Egercsehi—Apc 0—0 Egercsehi, 200 néző. V.: Vankó P. Egercsehi: Kovács — Kis- gergely, Fehér, Pirkó, Bera- xa (Ferenc), Dorkó I., Erős, Boldizsár, Bóta, Súlyok, Pet­rányi (Nagy I.). Edző: Var­osába Ágoston. Apc: Illés — Pajkos, Sza­bó, Bagi, Duzs, Rezsnyák I., Fodor I., Rezsnyák II., Ko­máromi (Volner), Fodor II., Csorba. Edző: Boldvai Gyu­la. Mély talajon küzdeni tu­dásból és erőnlétből mindkét csapat jelesre vizsgázott. Jók: Kovács, Fehér, Boldi­zsár, Pirkó, illetve Illés, Paj­kos, Rezsnyák I., Rezsnyák II. Bóta Ferenc Novaj—Komló 6—0 (3—0) ' Novaj, 300 néző. V.: Kiss L. Végig a hazaiak játszot­tak fölényben, de csak ka­pufákra jutott a csatárok erejéből. Jók: Farkasinszki, Bencsik, Barkóci, illetve Sze­gedi, Berta, Dorner. Blahó Sándor A bajnokság állása: 1. B.-falva 18 15 2 1 71-13 32 2. H. Kinizsi 18 15 1 2 37- 8 31 3. GYESE 18 13 2 3 56-11 28 4. Sirok 18 12 — 6 42-20 24 5. Novaj 18 11 1 6 45-32 23 6. Apc 18 10 3 5 30-21 23 7. H. Gásp. SE 18 7 5 6 44-36 19 8. MÁV HAC 18 8 3 7 37-34 19 9. P.-bánya 18 9 1 8 27-27 19 10. Heves 18 7 3 8 16-29 17 11. Hort 18 6 4 8 25-31 16 12. E.-csehi 18 5 4 9 26-27 14 13. T.-méra 18 5 4 9 34-44 14 14. Selyp 18 5 2 11 29-40 12 15. R.-márton 18 3 4 11 18-43 10 16. E.-kövesd 18 3 3 12 24-48 9 17. Kömlő 18 3 1 14 24-64 7 18. Domoszló 18 3 1 14 15-72 7 Az ifjúsági bajnokság Nova): Kádár — Papp I., Fegyverneki, Dobó, Bartók, Antal, Papp III. (Nagy D.), Tóth, Verebélyi, Cseh, Nagy G. Edző: Káló József. Komló: Iván — Gál, Kiss, Körömi (Tóth G.), Szécsi, Tátrai, Molnár, (Varga), Tóth, Kobolák, Kállai, Ká­dár. Edző: Molnár János. A nagy kedvvel játszó ha­zai csapat időnként nyo­masztó fölényben volt. Hely­zetei alapján akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. G.: Fegyverneki 2, Verebé­lyi, Antal, Nagy G., Cseh. Jók: Fegyverneki, Tóth, An­tal, Verebélyi, Nagy G., illet­ve Iván, Molnár. Kormos László Heves—Domoszló 2—0 (0—0) Heves, 400 néző. V.: Suf- ránszki. Heves: Ridegh — Kolozs­vári, Baráth, Cserős, Nagy, Nász, Deli (Pataki), Berecz, Ferencz, Bakos, Kovács (Tá­bori). Edző: Juhász Attila. Domoszló: Németh — Nagy, Szabó, Handrik, Bar­csik, Potoczki, Fehér I., Fe­hér II., Szarvas, Murányi, Szabó. Edző: Fehér István. Egyenlő erők küzdelméből a hazai együttes csak az utolsó tíz percben tudott fe­lülkerekedni. Mindkét együt­tes küzdeni tudásból jelesre vizsgázott. G.: Berecz, Tábo­ri. Jók: Ferencz, Nagy, Nász, illetve Németh, Fehér I., Szabó. Kakukk József H. Gáspár SE—Erdőkövesd 4—2 (3—0) Hatvan, 200 néző. V.: Bo­ros. H. Gáspár SE: Hunyadi — Rúzsa, Köles, Üjvári, Rigó, Gáspár, Radies, Dobi, An­gyal, Luterán, Mihály. Edző: Nánási Ferenc. Erdőkövesd: Kovács — Da- nyi, Nagy, Kamocsai (Telek), Dulai, Domány, Tari, Szeke­res (Ponyi), Földi, Póczos, Lakatos. Edző: Bocsi István. A sportszerűen és lelkesen küzdő vendégekkel szemben a hazaiak nagyobb arányban is nyerhettek volna. G.: Mi­hály 2, Angyal, Rigó, illetve Földi, Üjvári (öngól). Jók: Köles (a mezőny legjobbja), Rúzsa, Angyal, Rigó, illetve Kovács, Nagy, Domány. Marosvári János Tárnáméra—Rózsa- szentmárton 0—0 Tamaméra, 450 néző. V.: Vinczepap. Tárnáméra: Kovács — Ve­réb, Urbán Zt, Farkasinszki, Blahó, Bencsik, Kékesi, Bar­kóci, Vajda, Kánási (Nagy J.), Somodi. Edző: Varga István. Rózsaszentmárton: Szegedi — Dudola, Kapás, Németh, Gubis, Berta, Ocskó (Nagy), Pápis, Zsemlye, Dorner, Ger­land. Edző: fr-n-.i i­---­e redményei: Hort—H. Kini­zsi 0—2 (0—0), Sirok—Pető- fibánya 3—3 (3—0), Novaj— Kömlő 1—2 (0—2), Eger SE II.—Erdőkövesd 5—0 (4—0), Tárnáméra—Rózsaszentmár­ton 1—0 (1—0), Selyp—Béla­pátfalva 2—2 (0—1), MÁV HAC—GYESE 1—0 (1—0), Heves—Domoszló 2—0 (0—0). Az Egercsehi—Apc mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Az élmezőny állása: 1. Eger SE n. IS 16 — 1 83- fi 34 2. MÁV HAC 18 14 2 2 67-16 30 3. P.-bánya 18 13 1 4 58-19 27 Csak röviden... Szerdán, március 1-én Sá­toraljaújhelyen játszik Fel- szabadulási Kupa mérkőzést az Eger SE NB Il-es labdarú­gócsapata. Legutóbb Sajó- szentpéteren szerepeltek, ahol a Borsodi Bányász ellen 3—0 arányú győzelmet arattak. O Vasárnap Miskolcon ren­dezték meg az AFIT Kupa ’78 autós ügyességi bajnokság második fordulóját. A Heves megyei színeket képviselő gyöngyösi versenyzők — az AFIT miskdlci Autós Klub tagjai — több értékes helye­zést értek el. Eredményeik: 600 cm3-ig: 5. Farkas János. 1300 cm3-ig: 2. Bondák Jó­zsef. .., 4. Pick Zoltán, 5. Bak- larz Péter. 1300 cm3 fölött: 2. Balázs Gábor. Az egri járási labdarúgó Felszabadulási Kupa 3. for­dulójának eredményei. „A" —csoport: Novaj—Mikófalva 2—I, Nagyvisnyó—Egerbakta 4—2. A csoport állása: I. Novaj 5, 2. Egerbakta 3, 3. Nagyvisnyó 3, 4. Mikófalva 1 ponttal. „B” csoport: Isten­mezeje—Mátraballa 7—3, Egerszalók—Recsk II. 1—7. A csoport állása: 1. Recsk II. 4, 2. Istenmezeje 4, 3. Mát­raballa 4, 4. Egerszalók 0 ponttal. Mély megrendüléssel tudatjuk, akik ismerték MAJOROS JÁNOS asztalost, 70 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1978. március hő 1-én, délután 14 órakor lesz, az egri Kisasszony­temetőben. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik VISONTAI FERENC temetésén részvételükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát vezérigazgatósága, párt-, szakszervezeti és KISZ-bizottsága és a gyászoló család megrendüléssel közli, hogy Merényi Géza a vállalat alapító tagja, a műszaki fejlesztési és fenntartási osztály vezetője, az élelmiszeripar kiváló dolgozója, életének 45. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Személyében a kombinát egyik leglelkiismeretesebb dolgozóját veszítette el, aki évtizedeken keresztül, példás odaadással, szorgalommal végezte felelősségteljes munkáját, amellyel nagymértékben hozzájárult a szőlő- és borgazdaság dinamikus fejlődéséhez. Az elhunytat a borgazdasági kombinát saját halottjának tekinti. Hozzátartozóinak gyászában mély együttérzéssel osztozik a kombinát valamennyi dolgozója. EGER—MATRA VIDÉKI BORGAZDASÁGI KOMBINAT A RÊVAI NYOMDA EGRI GYÁREGYSÉGE érettségizett és 8 ált. iskolát végzett fiatalok jelentkezését várja a nyomdai kéziszedő, magasnyomó és ofszetgépmester szakmákra. Tanulmányi idő 3, ill. érettségizett, fiataloknak 2 év. A tanulók ösztöndíjat, tanulrríányi szerződés kötése esetén további ösztöndíjat kapnak.. A gyáregység korszerű szociális és munkafeltételeket, munkaruhát, 1 Ft térítés ellenében üzemi étkezést biztosít. Kellő szakmai gyakorlat és a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után a gyáregység továbbtanulási iehetőséget biztosít. Korszerű gépek üzemeltetéséhez kéziszedő, gépszedő, monóöntő, korrektor és könyvkötő férfi- és női átképzősök jelentkezését várjuk. Az átképzősöknek lehetőség nyílik a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére. Felvesz szakmunkásokat géplakatos, villanyszerelő, kőműves szakmákban. Alkalmaz villamostargonca-vezetőt. JELENTKEZÉS: 3301 Eger, Vincellériskola u. 3. Személyzeti és munkaügyi vezetőnél APRÓHIRDETÉS ALLAS Hivatásos gépjármű­vezető, személygép­kocsira állást keres. „Sürgős 806” jeligé­re, az egri hirdető­be. Nyugdíjas fűtőt, más­naponkénti fűtési munkára felveszünk. Társasház, Eger, Arany % János u. 20., Molnár. INGATLAN Műhelynek, raktár­nak alkalmas borház pincével eladó. Ko­szorú utcában, víz­vezeték. villany be­vezetve. Érdeklődni : Eger, Üttörő u. ‘ 30., 17 órától. 3 szoba, étkezőfül­kés, lajosvárosi OTP- öröklakás eladó, kp. -f OTP-átvállalással. „Július” jeligére, az egri hirdetőbe. Kis családi ház Egerben, Arnyéksza- la u. 68. sz. alatt, be­költözhetően eladó. Szarvaskő mellett, 220 n.-öl víkendtelek eladó. Érdeklődni : Eger, Cifrakapu u. 124., 1/3. 3 szobás öröklakás, garázzsal, eladó. Ér­deklődni : Eger, Sas út 25. _______________ M iskolci kétszobás, összkomfortos, ta­nácsi lakásomat el­cserélném egrire. Ajánlatokat „Szent- péteri kapu” jeligé­re, az egri hirdető- be kérem. Egerben, Sertekapu u. 27. sz. alatti ház, társasházépítéshez el­adó. Érdeklődni le­het: Temesi L., Mis­kolc (3530), Bacsó B. 22. (T.: 36-630). 18— 20 óra között. _______ C saládi ház, 306 n.- öles telekkel Ostoro­son, Egri út 100. alatt eladó.________' S zőlő, 500 n.-öl, Al- márban eladó. Eger. Dobó u. 25. Kertes, családi ház, 960 kvadráton el­adó. 3390 Füzes­abony, Kossuth u. 42. Eladó Eger, Gárdo­nyi u. 16. sz. alatti, 3 szobás, összkom­fortos, 2 lakrészből álló, kertes családi ház. Érdeklődni és megtekinteni lehet: március 1.. 2., 3., 4., 5-én. egész nap a helyszínen. JÁRMŰ Most műszaki viza* gázott, T 5-ös Pan­nónia, ugyanott 312- es Wartburg, rend­szám nélkül eladó, Eger. Bérc u. 12: 125-Ős Polski Fiati alkatrészként eladó. Eger, Cifrakapu u. 2., Bóta. _____________ V EGYES Farkaskutyák elé- jegyzéssel eladók, Eger, Verőszala 250. Eladó kétéves, sötét pej kancacsikó. 3390 Füzesabony, Ságvári 77.___________________ Előnevelt fehér, vö­rös és kendermagos csirke. állandóan kapható. Heréd, Köz­társasági út 21.______ V álasztási malacok eladók. Nagytálya* Kossuth u. 25._______ 7 0 dekás fehér csir­kék eladók, díjtalan szállítással. Erdőte­lek, Ér sor 42. _______ S zamovár készlettel és modern szekrény­sor, olcsó áron el­adó. Eger (Csebok- szári). Kallómalom u« 54., fszt. 2. Trágya és pecsenye­sertés eladó. Eger* Újsor u. 31. GYÖNGYÖSÖN IS, HATVANBAN IS HIRDESSEN A NÉPÜJSAGBAN! 1978. március 1-től Gyöngyösön is, Hatvanban is megnyílik a Népújság hirdetésfelvételi irodája. Apró-, soros, keretes hirdetések felvétele: Gyöngyösön Köztársaság tér (Piactér) II., Hatvanban a városi tanács eligazítóirodája, földszint (kapubejárat). HIRDESSEN A NÉPÚJSÁGBAN! GYÖNGYÖSÖN IS, HATVANBAN IS. A MAGÉV miskolci kirendeltsége Miskolc, Szeles út 22. Tel,: 16-638. Telex: 62—411. műszaki becslést tart ’ 1978. március 1—2-án. EGERBEN. GYÖNGYÖSÖN, BÉLAPÁTFALVÁN. írásbeli bejelentésüket kérjük: Magyar Hirdető Vállalat, Eger, Alkotmány n. 2 szám alá megküldeni. Ügyintéző: Varga. Foglalkozunk: îirA?ZÎ/Aî-,T GÉpEK, MŰSZEREK VÉTELÉVEL ELADÁSÁVAL ÉS KÖZVETÍTÉSÉVEL. Áruskála a háztáji es kisegítő gazdaságok termelesenek fokozásáért. MEZÖGAZDASÄGI eszközök Arusítassai EGYBEKÖTÖTT KIÁLLÍTÁSA “ vA^22IRÖSZT’ a SZÖVÁRU. a Hermes. . , J VASÉRT es a Vidia közreműködésével A sh ALABA N, február 28-tól március 11-ig. §

Next

/
Oldalképek
Tartalom