Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
Szolidaritási találkozó Heti külpolitikai összefoglalónk A bét címszavakban: létfő: Asszad sziriai elnök moszkvai útja — A balul sikerült egyiptomi kommandóakció következtében kiéleződik Kairó és fi'cosia viszálya — Franciaországban hivatalosan is kezdetét veszi a választási harc vedd: Az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsülése Tripoli- ban — Megemlékezések a Szovjet Hadsereg megalakításának 69. évfordulójáról — Húzódik az olasz kormányválság megoldása Szerda: A OIVSZ 10. közgyűlése Berlinben tanácskozik — Chnoupek, csehszlovák külügyminiszter bonni látogatása — Ojabb kambodzsai provokációk a vietnami határon Csütörtök: A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése — Waldheim New York-i sajtóértekezlete — Jubileumi megemlékezés Prágában, a „győzelmes február” 30. évfordulóján, Gustáv Husák beszéde Péntek: Plenáris ülés a belgrádi találkozón — A vietnami kormányfő indiai utazása — Mozambik elítéli a rhodesíai „belső rendezést” — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének ülésén Leonyid Brezsnyev, az SZICP KB főtitkára, az államfői testület elnöke a szovjet—amerikai kapcsolatokról. az enyhülés lehetőségeiről összegezte a Szovjetunió véleményét Szombat: Atherton amerikai diplomata folytatja közel-keleti „ingázását” — Palesztin válasz a kairói vádakra A hét 3 kérdése A hét moszkvai krónikája nem szűkölködött a fontos diplomáciai eseményekben sem — elegendő a szovjet— líbiai közleményre s a szíriai elnök utazására emlékeztetni — ám a szovjet fővárosból keltezett hírek mindenekelőtt egy évfordulóval foglalkoztak. Megalakításának C0. évfordulóját ünnepelte a Szovjet Hadsereg, s vele együtt az egész szovjet nép, a haladó emberiség. Idézték a múlt hőstetteit, s a jelen realitásait, amikor az erőviszonyok, s nem utolsósorban a katonai erőviszonyok alakulása, a stratégiai egyensúly létrejött e rendkívül fontos tényező a békéért, az enyhülésért vívott harcban. Figyelmeztetés lehet ez újólag mindazoknak, akik változatlanul nem tettek le egyoldalú előnyszerzési próbálkozásaikról, s magatartásukkal gátolják a leszerelési tárgyalásokat a katonai enyhülés kibontakoztatását. Természetesen ezen a héten sem hiányoztak a meglepő, s nem kevéssé drámai történésekről szóló tudósítások, elsősorban a larnacai repülőtérről. 1. Miért éleződött ki Egyiptom és Ciprus viszonya? A nemzetközi terrorizmus gyakran állítja nehéz választás elé a kormányokat, milyen lépéseket tegyenek, adott esetben az ártatlan túszok kiszabadítása érdekében, meddig vállalhatják a kockázatokat, például egy kommandóakció során. Van azonban egy alapszabály : nem lehet olyan választ adni, ami a terrort még veszélyesebb ellenterrorral súlyosbítja A nicosiai gyilkosság, az afro-ázsiai szolidaritási mozgalom ülésének megzavarása mély felháborodást váltott ki világszerte. Egyiptom azonban nem elégedett meg azzal, hogy a ciprusi kormány, felelőssége tudatában, megtette a szükséges lépéseket, s közeledett a megoldáshoz, hanem a szigetország szuverenitását megsértve Nicosia hozzájárulása nélkül, saját szakállára cselekedett. Alighanem igazuk van azoknak a nyugati lapoknak, amelyek úgy vélték, hogy Szadat jó pontokat akart gyűjteni külföldön és otthon egy vakmerő rajtaütéssel, tekintélyét és népszerűségét szerette volna emelni. Az osztag vállalkozása azonban kudarcba fulladt, s Kairó most mindenkit okol, csak az igazi felelősöket nem. Fékevesztetten rágalmazzák Ciprust, elmennek egészen Kiprianu elnöki mandátumának kétségbevonásáig, s visz- szautasítják Nicosia rendezési javaslatait. (Ciprus, amelynek éppenr elég baja van saját válságával, példamutató türelmet és önmérsékletet tanúsít, láthatólag nem akar ürügyet szolgáltatni a viszony további élezéséhez) Az egyiptomi vezetés azonban még tovább ment. Jóllehet a PFSZ határozottan elhatárolta magát a gyilkosságtól, mindenért a palesztin mozgalmakat okolják. Mintha az Izraellel különtárgyalásokba bonyolódott kairói kör csak erre várt volna: így szabad az út az alkudozás előtt, hiszen nem kell törődni a „hálátlan és cselszövő palesztínekkel”. A larnacai repülőtéren lejátszódott dráma ily módon utóhangot kapott, s Kairóban azt a célt szolgálja, hogy megpróbálják igazolni az igazol- hatatlant... 2. Mit jelez a kínai „belpolitikai nagyhét?” Ülésezett a Kínai Kommunista Párt Központi BizottsáAz ország legnagyobb lakásépítő vállalata az 1978. szeptember 1-én induló tanévre, beiskoláz ipari tanulákat az alábbi szakmákra: kőműves, hidegburkoló (csempéző), ács-állványozó, központifűtés-szerelő, épületasztalos, víz-gáz szerelő, építőgépszerelő, villanyszerelő, fapadló- és műanyagburkoló, fcstö-mázoló-tapétázó. Vidékieknek kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást nyújtunk! A társadalmi ösztöndíj összege: 250—500 Ft. Jelentkezés személyesen, vagy levélben: 43. sz. Állami Építőipar! Vállalat oktatási osztálya, 1117 Budapest XI., Dombóvári út 17—19. ga, a kulturális foradalom óta először tanácskozott Peking- ben az ország népfront jellegű testületé, s összehívták a parlament ülését. Mindegeket az eseményeket részben előre is bejelentették, amivel igazolják, hogy Kínában előre haladt a „nagy rendteremtés” folyamata. A parlament funkcióját ellátó országos népi gyűlés olyan kérdésekben hivatott dönteni, mint a tízéves gazdaságfejlesztési terv, az új alkotmánytervezet, s több fontos állami tisztség, köztük a miniszterelnöki és elnöki poszt betöltése. A kínai belpolitikai nagyhét ezért bizonyos kérdéseket tisztázhat, s esetleg betekintést engedhet a világ legnépesebb országában folyó hatalmi harc kulisszái mögé. Ha nyilvánosságra kerülnek a nevek, számok, adatok, irányzatok — ezekből talán le lehet majd vonni a Következtetéseket, milyen elképzelések, s feltehetően kiknek az elképzelései érvényesültek. Viszont azt sem lehet kizárni : a kompromisszum jegyében, olyan általános megfogalmazásokat hallunk majd, s az új állami tisztség- viselők olyanok lesznek, hogy legfeljebb átmeneti kiegyezésről lehet szó, s nem véglegesnek tűnő megoldásokról. Az eddigi jelek arra utalnak, hogy a hatalmi küzdelem korántsem zárult le. Még a négyek bandáját elítélő határozatok is óvatosan fogalmazódnak: mindig egy folyamatban levő kampányt érzékeltetnek. Ugyanakkor a Kí- na-szakértők szinte egyöntetűen vallják: miközben a jelenlegi vezetés egységesen látszik fellépni a négyekkel szemben, ez az egység más területeken már nem ilyen acélos. Előfordulhat, hogy Tien An Men téri parlamenti épületből érkező, s nyilván alaposan megszűrt jelentések is tudósítanak majd róla. 3. Miért húzódik az olasz kormányválság? Lassan két hónapja tart már az olasz kormányválság. Egyelőre azonban nem látni az alagút végét, s a kereszténydemokrata pártban húz- zák-halasztják az érdemi döntéseket. Az Olasz Kommunista Párt ezért sürgette olyan határozottan, hogy hagyjanak végre fel a terméketlen időhúzás taktikájával. A döntés azért sem várathat magára, mert szilárd kormány hiányában újra lefékeződött az olasz gazdasági élet kilábolása a válságból; egyre nagyobb bajok vannak a köz- biztonsággal, s Róma a nemzetközi porondon is többé- kevésbé tehetetlenségre van ítélve. Lejáróban van Leone köztársasági elnök megbízatása, s nehezen lehetne felelősségteljes légkörben új államfőt választani, amikor kabinetet sem képesek alakítani. A hatpárti tárgyalások két kulcseleme a kommunisták és a kereszténydemokraták állásfoglalása. Az Olasz Kommunista Párt 1945. óta egyet- let választásból sem került ki rosszabb aránnyal, mint az előzőből, ma a szavazópolgárok egyharmadának rokon- szenvét élvezi, s többé nem lehet kirekeszteni a politikai életből és vezetésből. A jelenlegi bonyolult és nehéz helyzetben a kommunisták vállalják a felelősséget, de annak fejében megfelelő részvételt kívánnak. Nem okvetlenül miniszteri posztokat, hanem tényleges beleszólást az olasz nép érdekeit szolgáló politika formálásába. Nem lehet kormányozni azonban a kereszténydemokrata párt nélkül sem. Ezért lenne célravezető az együttműködés egy széles körű nemzeti szükségkormány, vagy kormánytöbbség keretei között, csakhogy a kereszténydemokraták nem jutottak még el az igen kimondásáig. Az olasz belpolitika fő frontvonala ezért most a kereszténydemokrata párton belül húzódik, ahol a különböző nézetek összecsapnak. A mielőbbi tisztázódást kívánná meg az olasz krízisből történő kibontakozás ügye: máris túl sokat vesztegettek el az értékes időből. Réti Ervin A DlVSZ-közgyűlés folytatja munkáját Berlinben A DÍVSZ berlini közgyűlésén részt vevők megkoszorúzták Trcptowban a szovjet katonák emlékművét (Népújság telefotó — ADN/ZB—MTI—KS) A DlVSZ-közgyűlés küldöttei berlini gyárakban vettek részt szolidaritási találkozókon. A magyar küldöttség többekkel együtt az Oberspree kábelművekben jelent meg a nyugati ifjúsággal vállait szolidaritást dokumentáló esten. A vendégek és a gyár fiataljai meghallgatták Francis Chavis hozzászólását, a,d bátyjának. Ben Chaws tiszte- letesnek. a wilmingtoni tízek vezetőjének nevében köszönetét mondott a nemzetközi szolidaritásért. A törékeny fiatalasszony hangsúlyozta: „Az igazságtalanul bebörtönzött polgárjogi harcosok, a wilmingtoni tízek esete csupán egy a haladásért küzdők közül Amerikában igazságtalanul üldözöttek esetei között. Az az Egyesült Államok, amely világméretű kampányt indít az .emberi jogokért’ még mindig börtönbe veti azokat, akik a társadalmi haladásért emelik fel szavukat. A wil- mingtoni tízek sorsa most a világ haladó erőinek kezében van és csak a nemzetközi szoszabadíthatja ki mondotta Francis lidaritás őket” — Chavis. Felszólalt a gyűlésen Kovács Jenő, a DÍVSZ Központi Bizottsága nemzetközi osztályának osztályvezető-helyettese is. Átadta a vendéglátóknak a magyar fiatalok üdvözletét, majd rámutatott: „Ritka és fontos alkalom, hogy a világ haladó ifjúsága ilyen széles körben találkozhat és cserélheti ki nézeteit. Naponta szembekerülünk munkánkban új problémákkal, hiszen a társadalmi fejlődés ellentmondásos, a mi feladatunk pedig az, hogy a kérdések megoldását marxista—leninista eszméink talaján folytatott viták útján keressük. A vitákban nem személyek állnak szemben, hanem téves nézetek és helyes eszmék. A DÍVSZ közgyűlése szombaton este megkezdte tanácskozásait a regionális csoportokban, amelyek Latin-Ame- Kelet és Európa kérdéseivel foglalkoznak. HA VALAKI BEPILLANT az elmúlt néhány esztendő világgazdasági évkönyveibe, érdekes adatokat talál arról, hogy kiktől és milyen áron vásárolt búzát Törökország 1960 és 1977 között. Nem kevesebb mint tizenöt ilyen nagy üzletről számoltak be a világlapok — ám 1977-ben az ország már 300 ezer tonna búzát adott el külföldre. A mellé odakívánkozik a jelen: az 1977-78-as gazdasági évben — így jelentik február (derekán a török lapok — egymillió tonna búza exportját tervezik. Első pillanatban ez azt jelenti, hogy az új, korszerű technológia bevezetése a török mezőgazdaságban komoly termelésnövekedést hozott. Ám a hír második fele riasztó. Az exportra Ankarának tonnánként 50—100 dollárt rá kell fizetnie. Amikor a hónap elején Ankarában járt Frydenlung norvég külügyminiszter, török kollégájával és Ecevit miniszterelnökkel gazdasági kérdésekről is volt szó. De a legfontosabb két téma a közeljövőben sorra kerülő török-görög csúcsértekezlet kérdése és az Égei-tengeri olajkutatás problémája volt. Ankara felkérte Oslót; támogassa a török álláspontot a felségvizek és az olajkincs tulajdonának kérdésében kialakult vitában. A török szakemberek azt is közölték: Norvégiától szeretnének műszaki segítséget kapni az Egei-tengeri oíaikutatáshoz — és ezt a segítséget esetleg majd Athénnal együtt kéHal. víz és olaj A csúcstalálkozó témái rik az északi-tengeri olajmezők kitermelésében eredményesen dolgozó norvégoktól. VAJON LEHETSÉGES-E igazi eredményt elérni a most már nagyjában elfogadott, márciusi időponttal is jelölhető Ecevit-Karaman- lisz találkozón? (A két kormányfő megbeszélését Ecevit javasolta „ismerkedési céllal” és bár Karamanlisz előzőleg „rendkívül alapos és részletes előkészítést” kívánt, mos' beleegyezett abba, hogy előbb csak beszélgessenek, s majd csak a második találkozón kerüljön sor a konkrét problémák megvitatására). Aligha kétséges, hogy Athén hirtelen álláspontváltozásának az országon kívüli okai vannak. Karamanlisz nemrég nyugat-európai körutat tett. A közös piaci országok vezetőinek ígérete, amelyek szerint még 1978- ban befejezik a görög tagságról folyó tárgyalásokat, volt az első „meggyőző érv”. De legalább ilyen jelentős az is, hogy megmagyarázták a görög miniszterelnöknek: a NATO-érdekek azt kíván ják, hogy mielőbb feloldható legyen az Ankarára kimon dott amerikai fegyverszállítási embargó. Márpedig amíg nincs görög-török megállapodás, erre nem kerülhet sor... Persze abban a szinte kibogozhatatlan problémacsomóban, amely ott lesz majd a görög-török tárgyalóasztalon, nem egyforma súlyú témák fonódtak össze. Akad olyan is, amelynek megoldásához egyáltalán nem elég Athén és Ankara. A felségvizek és légifolyosók kérdésében persze lehet megegyezési alapot találni. Az az egyszerű tény, hogy török szárazföld és görög szigetek között néha csak kőhajitás- nyi távolság van, megköveteli, hogy ne a máshol szokásos normák alapján keressék a megoldást. Ugyancsak józan belátással kell vizsgálni, az olajkincs tulajdonának kérdését is. Mert ha a halászhajók hálóinak kivetésénél tekintettel kell lenni a különleges földrajzi viszonyokra, ez még inkább parancsoló szükség — kontinentális talapzatban és az Égei-tenger szigetvilágát körülölelő vizek mélyén lelhető — egyelőre megállapíthatatlan mennyiségű — olaj kérdésében is. KOKSZÉN MAS A HELY ZET a két ország közötti problémák talán legforrób bika, Ciprus esetében. Egy pillanatig sem kétséges, hogy Ecevitnek és Karamanlisznak módjában van segíteni a szigetország görög és török lakosságának — például abban, hogy a világpolitikai realitásokat tekintetbe véve kíséreljenek megoldást találni. De sem Athén, sem Ankara nem dönthet a ciprusiak helyett; Ciprus független, szuverén szigetköztársaság. A megoldás csak a Ciprusi Köztársaság képviselőinek bevonásával zajló tárgyalások eredménye lehet. A nélkülük folytatott megbeszélések nemcsak a nemzetköri jog szempontjából kifogásolhatók, hanem figyelmen kívül hagyják a kialakult helyzetet is. Ennek a helyzetnek például fontos eleme, hogv a török megszálló csapatok a török lakosság lélekszám- arányánál lényegesen nagyobb területet tartanak a kezükben; de hasonlóképpen fontos annak a figyelembevétele is, hogy mind a görög, mind a török parasztságot, súlyosan érinti az otthonaiból való eltávolítás. Kényszerátköltöztetések, megszállás ■— nem a probléma megoldása, hanem elmérgesedése felé visznek. „SENKI SEM AKARJA az Égei-tengeri görög szigetek státusát megváltoztatni” — mondotta nemrég Eceví* Ezt a kijelentést ki kellene egészíteni egy hasohló nyilatkozattal Ciprus dolgában is. Ez segíthetne valóban eredményessé tenni a görög-török csúcstalálkozót. G. M.
