Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-21 / 44. szám
rlétfő est) külpolitikai kommentárunk: Asszad Moszkvában Viszonylag rövid idő alatt immár a negyedik neves arab politikai személyiség keresi fel Moszkvát. A sort Bumedien algériai elnök nyitotta meg. őt a nálunk is járt dél-jemeni miniszterelnök, Ali Nasszer Mohammed Hasszani követte, utána Dzsallud líbiai kormányfő, most pedig Hafez Asszad szíriai elnök érkeze** a szovjet fővárosba. A felsorolásból eleve nyilvánvalóvá válik a jelenlegi látogatássorozat politikai előjele: félreérthetetlenül azoknak az arab államoknak a vezető személyiségei tárgyaltak, illetve tárgyalnak a Kremlben, amelyek egyértelműen nemet mondtak a Szadat-féle kü- lönűt politikájára és továbbra is csak közös, általános kibontakozást tartanak járható útnak a Közel-Keleten — olyan utat, amely a genfi tárgyalóasztalhoz vezethetne. Hafez Asszad, a Szíriái Arab Újjászületés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke kiemelkedően fontos személyiség ebben a vonulatban. Hazája frontorszás. személye és kormánya pedig az utóbbi időben a legkülönbözőbb szirénhangok és fenyegetések célpontja volt — és maradt. Washington nem titkolja: Jordánia mellett éppen Szíria az az ország, amelyet. — az eszközökben nem válogatva — szeretne csatlakozásra bírni egy esetleges Kairó—Jeruzsálem alkuhoz. Asszad az első pillanattól kezdve nemet mondott mind az ígéretekre, mind a kilátásba helyezett gazdasági-politikai „megtorlásokkal” való fenyegetőzésekre. Az általa vezetett Szíria eltökélt szándéka, hogy tovább halad a maga választotta úton: belpolitikailag a haladó reformok, külpolitikai tekintetben pedig a valóban egyetemes és igazságos közel-keleti rendezés útján. Asszad személyére és politikájára éppen a közelmúltban mondott félreérthetetlen igent a szíriai nép: nagy többséggel ismét hazája államfőjévé választották. A szíriai elnök azóta is többször hitet tett amellett, hogy országa továbbra is az imperializmussal szembeni küzdelem és a Szovjetunióval való barátság útját járja. E viszony politikai jelentőségét és egyben a kapcsolatok szorosságát jól érzékelteti az a tény. hogy Asszad nem egészen egy esztendeje, 1977. áprilisában járt legutóbb Moszkvában. Manapság azonban nem egy év. hanem egy hét is új lehetőségekkel és új veszélyekkel terhes, különösen a Közel-Kelet zaklatott $ térségében... Visszaáll a normális élet a felszabadított etiópiai területeken Vádat emeltek Cipruson a géprablók ellen Mengisztu Hailá Mariam, az etióp ideiglenes katonai kormányzótanács elnöke egy katonai kiképző központ hallgatói előtt mondott beszédében kijelentette: Etiópia forradalmi vívmányainak és az ország határainak Nagy mennyiségű fegyvert zsákmányoltak az etióp csapatok az ogadenl harcokban. Képünkön: fiatal etióp katona őrzi a Szomáliáinktól zsákmányolt légvédelmi ágyúkat. védelme nem képezhet] vita tárgyát. Mindaddig nem eshet szó béketárgval ásókról, amíg Etiópia területén külföldi csapatok tartózkodnak. A keleti fronton, a Szomáliái erők elleni sikeres ellentámadás nyomán ezrével térnek vissza a parasztok Harar tartomány felszabadított körzeteiben szülőhelyükre. A kormány segít] a visz- szatérő parasztokat . házaik helyreállításában, állatállományuk kiegészítésében a mezőgazdasági munkák elvégzésében. Előzetes becslések szerint a szomáüaiak által Etiópiára kényszerített háború eddig 300 millió dollár veszteséget okozott az országnak. Csak Harar városában több mint húszezren maradtak fedél nélkül. Etiópiának nincs szándékában behatolni Szomália területére, célja, az agresz- szorok kiűzése az országból — jelentette ki Betru Kida- ne Mariam, Etiópia kairói nagykövete egy sajtóértekezleten. Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára. az NDK Államtanácsának elnöke és Willi Stoph, az NSZEP KB PB tagja, az NDK minisztertanácsának elnöke február 18—19-én baráti munkalátogatást tett Lengyelországban, a Krosnói I vájdaságban. A látogatásra i Edward dereknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt I Központi Bizottsága első titkárának, valamint Piotr 3a- roszewicznek, a LEMP KB PB tagiának, a Lengyel Népköztársaság minisztertaHétfőn egy nicosiai bíróságon vádat emeltek az Afro- Ázsiai Szolidaritási Szervezet főtitkárának, Juszef El Szobainak gyilkosai ellen. A két merénylőt már azonosították: egyikük Szamir Mohamed Kadar huszonnyolc éves jordá- niai állampolgár, a másik pedig a kuvaiti illetőségű, 26 éves Zajét Husszein Ahmed Al Ali. A bírósági tárgyalást február 28-ig felfüggesztették. A ciprusi kormány tájékoztatási hivatala hétfőn ismertette á Nicosiában váji alá nácsa elnökének meghívására került sor. A lengyel és NDK-beli párt- és állami vezetők a két ország kapcsalatait érintő kérdésekről folytattak eszmecserét ezenkívül megvitattak néhány, kölcsönös érdeklődésre számottartó nemzetközi kérdést. Edward derek és Erich Honecker tájékoztatta egymást a LEMP VII. és az NSZEP XI. kongresszusa határozatainak végrehatásira irányuló törekvésekről, továbbá a két párt Időszerű feladatairól. helyezett gyilkosok nyflat!ES| zatát, amely szerint a terroJ risták nem tartoznak es U gerillaszervezethez sen ás akciójukat teljesen öná ,nj ismert vagy ismeretlen szer^ vezetéktől függetlenül hajtoH ták végre. A ciprusi kormány kérni fogja Egyiptomtól nicosiai katonai attaséjának hazahívását — közölte hétfőn sajtóértekezleten Hrisztodulosa Veniamin ciprusi belügyminiszter. Az egyiptomi katonai attasé — aki a lamacai repülőtéren tartózkodott a terroristákkal folytatott tárgyalások idején — felelős aa egyiptomi rohamosztag akciójáért — mondotta a miniszter és hozzátette: aa egyiptomi hatóságokat tájékoztatták arról, hogy a ciprusi nemzeti gárda közbelép,' ha az egyiptomi rohamoszt; g megtámadja a két terrorista hatalmában tartott repülőgépet. Kiprianu ciprusi ein*’« hétfőn délután Nicosiában tárgyalt Butrosz Ghali egyiptomi külügyi államminisztpr- rel, aki este hazautazott és magával vitte a rohamosa életben maradt és elhunyt tagjainak egy részét Szadat vádjai Szadat elnök az OctoV í című egyiptomi hetilap^. « adott nyilatkozatában azzal vádolta Izraelt, hogy az ki akarja sajátítani az Egyesült Államok támogatását. Szadat szerint „érthetetlen, hogy Amerika hogyan akarja támogatni béketörekvéseimet, ha ugyanakkor olyan fegyverekkel látja el Izraelt, amelyek lehetővé teszik számára tárgyalási alapjának megkeményítését”. Mint mondotta, Izrael sokkal modernebb amerikai repülőgépekkel rendelkezik, mint amilyeneket most Egyiptom kap. * Egyiptomban bíróság elé állítják egy „kommunistagyanús” csoport 34 tagját — jelentette be szombaton Abdel Alim Makluf vezérőrnagy, Egyiptom legfőbb katonai ügyésze. Állítása szerint a csoport szabotázsakciókat készített elő és a kormány megdöntésére törekedett. Stacker és Gierek találkozója 60 éves a hadsereg Adatok, tények a szovjet terén nagy csatáiról és sia: éleiéről 4 harckocsizó és 4 légj hadsereget vont össze, vagyis 2,5 millió embert, több mint 42 000 ágyút és önjáró tüzérségi löveget, több mint 6200 harckocsit, 8300 harci ’•ep'ilő- gépet, köztük 800 távolsági gépet A berlini csatában 1941. június 22-én a fasiszta Németország a Szovjetunió ellen indított területrabló háborúban 190 hadosztályt több mint 4 ezer páncélost, mintegy ötezer repülőgépet vetett be. A szovjet nép Nagy Honvédő Háborúja 1418 napig tartott ir A fasiszta német hadsereg a Moszkva alatti csatában szenvedte el első nagy vereségét 900 ezer embert vesztett Fő támadó erőiből 38 hadosztályt szétvertek, a 16 harckocsizó hadosztályból csak 140 használható tank maradt ★ A csaknem 200 napig tartó sztálingrádi csatában egyszerre a két harcoló fél 'óbb mint kétmillió katonája és tisztje, 26 ezer lövege és aknavetője, több mint kétezer harckocsija és egyéb tecnni- kai eszköze vett részt A szovjet csapatok bekerítették és felszámolták az ellenség 330 ezres csoportosulását amelynek során mintegy 91 Jó barátságban Partra száll a ezer katona adta meg magát Ez a csata volt a második világháború döntő fordulópontja. •A. A szovje*. rríparancsnoRság « herilni csapasra nagy tá- mauo CBupoitoi; 19 gyalogos, tengerészgyalogság csaknem 1 milliós létszámú, több mint 90 hadosztályból álló ellenséges haderőt ->em- misítettek meg, mintegj 480 000 német katonát és tisztet eiterte* íogsagoa »55' harckocsit, 8600 ágyút, 45i< repülőgépet zsákmányoltak. A szovjet Ipar a háború éveiben összesen 137 ezer repülőgépet, 104 ezer harckocsit és önjáró löveget 488 ezer ágyút és aknavetőt gyártott. A szovjet ipar.a náború végére nemcsak mennyiségileg, hanem egy sor fegyverfajtát tekintve minőségileg Is felülmúlta a német hadiipart atomfegyverekkel is rendelkezik, amelyek 25—30 perc alatt, nagy pontossággal elérik a 13 ezer kilométer távolságban levő célt. Hatalmas — mind mennyiségi, mind minőségi — fejlődésen ment át a haditengerészeti flotta is. ★ ★ A második világháború előtti 1939-es évvel összehasonlítva a szovjet hadsereg lövészhadosztályainak tizen- hatszor annyi harckocsija, harminckétszer annyi páncélozott szállító harcjárművé, tizenháromszor annyi automata fegyvere, ötször annyi híradóeszköze van, mint az 1939. évi lövészhadosztálynak. Ezenkívül a mai eszközök technikai színvonala összeha- sonlithatatlanabbul magasabb. A „hagyományos” erők adatai önmagukban is imponálóak, de közismert, nogy a Szovjetunió olyan rakétaMa a szovjet hadsereg é<- a flotta tisztjeinek több mint 90 százaléka párttag »'agy komszomolista, 50 százaléka felsőfokú katonai és katonai szakértő képzettséggel rendelkezik. * A Szovjetunió fegyveres erőinek 60. évfordulója tiszteletére indított szocia'is'a verseny mozgalomban Kiemelkedő eredmények születnek. A tamani gépesített gár- dahadosztály felhívása oz csatlakozott egységeknél kiválóan hajtják végre a kiképzési programban szereplő \ kiképzés télen sem szünetel 1 (KS íotókj